KULT
A Rovatból

Prieger Zsolt: A hazát nem melldöngetve, hanem csöndben, elmélyülten, versekben lehet csak szeretni

Az Anima Sound System 50 éves alapítója zenéről, művészetről, politikáról és az Istennel való őszinte párbeszédről.


Az Anima Sound System Hungarian Astronaut című második albuma és az alapítótag szülinapja méltó figyelmet kapott az idei koncerteken, de sosem állnak meg. Péntek este a Margó Irodalmi Fesztiválon lépnek fel, de rendszeres kísérleti techno-DJ-zés mellett egy kelet-ázsiai turnéra és egy teljesen megújuló felállásra is készülnek.

Isten éltessen! A sokféle Prieger Zsolt közül most melyik ül velem szemben? Az idén 50 éves?

A kor, az évek száma csak illúzió. Nem tükrözi mindenkinél sztenderd módon azt, hogy mi az, amit ilyenkor épp csinálni vagy képviselni kellene. Attól, hogy ötven éves vagyok, most nem kell kötelezően komoly arccal beszélnem veled, ahogy azt sem tudom, hogy mi az, amit elvárnak egy ötven éves embertől. Ugyanaz vagyok, aki voltam.

Attól, hogy ötven éves vagy, még lehetsz egy tini, a világra rácsodálkozó valaki, tapasztalatokban pedig 250 éves.

A kor és minden materiális dolog illúzió. A kreativitás, a szeretet, a pozitív, magas rezgésű energiák, egymásra figyelés, a könyvekben leírt univerzumképek, a költészet, a zene, na, ezek a valós dolgok. Minden más dolog az oly sokat kritizált fogyasztói társadalom leképeződése. Káprázatok.

img_2606

Tehát az Anima közönsége sem a tipikus fogyasztói társadalom?

A termékvilágból nem tudjuk magunkat kivonni, de bele sem kell szerelmesedni. Valahol termék az Anima is, persze, hiszen dalokat készítünk, lemezeink jelennek meg. De nem hiszem, hogy be lehetne skatulyázni, mint ahogy a közönségét sem.

Az erdélyi öreg nénitől a serdülő korú kisgyerekig, a nagymamától a jövőkutatóig, a Fradi-drukkertől a népzene-rajongóig, a meggyőződéses baloldalitól a rögkonzervatívig rengetegféle Anima-kedvelőt ismerek. És ez tök jó.

Még mindig odajönnek hozzátok beszélgetni a közönség tagjai egy-egy koncert után?

Persze! A beszélgetések a legjobbak. Amikor tíz éven keresztül ment egy hisztérikus sikerszériánk, na, az nem igazán kedvezett az ilyen elmélyülős, egymásra figyelős beszélgetéseknek. Az autogramkérős időszakban nincs párbeszéd.

Nem élvezted?

Azt csak a hülye élvezi! Ugyanolyan káprázat az is, amiben valaki benyelte, hogy az Anima, az egy ilyen fontos dolog, ahova járni kell, mert az egy aktuális "társadalmi elvárás", ahelyett, hogy magukra a dalokra, a szövegekre, a szándékra figyelt volna.

img_2584

Mi volt a pontos kiforrása annak, hogy te, ti zenélni akartok?

Két testvér egy gyerekszobában együtt felnő és elkezd álmodozni és zenélni. Lett ebből először egy ÉV nevű formáció, ami egy kísérleti, indusztriális, furcsa, filmes, diavetítős, enyhén provokatív dolog volt, amiben a Szabinak elege lett a kísérletezéseimből. Elment csinálni egy poszt-hardcore-os, kicsit poposabb zenekart, a Dél nevű formációt, akik még a nagyon korai Kispál és a Borz előzenekara is voltak többször. Én ezalatt formáltam az Anima alapötletét magamban, és aztán, mivel utána is sokat találkoztunk és komponáltunk, meg együtt jártunk anyuékhoz, így

megalapítottuk az Animát. De nem volt semmi különös tervünk vele. Jól akartuk magunkat érezni és az őrült ötleteimet megcsinálni.

Például, hogy egy gitáros zenét összerakunk techno-val, vagy egy mini kórusművet csinálunk meg mondjuk pop-köntösben, vagy zsidó népzenét raktunk össze reggae-vel.

Ebből lett például a Shalom című lemez, aminek huszadik szülinapját tavaly ünnepeltük.

img_2633

1996-ban már teltházas, Petőfi csarnokos koncerteket csináltunk, a közönség élvezte minden egyes furcsa ötletünket. Egy olyan korszak volt az, amiben az ilyen forradalmi, experimentális dolgok tudtak érvényesülni. A közönség nyitott volt, sőt, fura módon elvárta, hogy legyél különös, okos, érzékeny, Manapság sokkal jobban dominálnak a "kék az ég, zöld a fű" jellegű mondanivalók a kortárs popzenében. Ez nem jelenti azt, hogy ne lenne ma is egy csomó izgalmas dolog. De ami ma izgalmas dolog, az inkább a klubokba szorul. Semmiképpen sem a fesztiválokon található meg.

Egyáltalán nem? Egy Sziget fesztiválon azért nagyon sok mindent találni egymás hegyén-hátán...

Hát, engem inkább régebben izgatott fel, de persze minden évben találok kedvenceket most is. Amiket ma jobbára megtalálok, és jók, azok inkább a techno vagy house kultúrából jönnek. Ezek a tánc öröméről, az extázisról és a monotonitásban rejlő titokzatosságról szólnak. Nem nagyon tudok lelkesedni a mai popzenéért.

img_2731

Az Animával mindig is az volt a célod, hogy egy örökké változó banda legyen? Soha nem volt olyan elgondolás benned, hogy egy adott stílusnál megálljatok?

Jó a kérdés, de nem. Most sem gondolom, hogy le kéne állni. Mindig mást akarok kipróbálni.

Például most is épp egy újabb radikális változás előtt állunk: 2017-től nem Fanni fog énekelni a zenekarban.

Megy tovább a saját útján, és tök jó, amikor egyrészt az apa szabadon engedheti a lányát, hogy csinálja a saját dolgát, másrészt az apát sem kötik a berögzültségek, és újba tud kezdeni, ahogy szokott. Fanni benne van egy másik zenekarban, aminek tökre drukkolok. Az Anima pedig megint visszakanyarodik egy picit a régi, kísérletező, népzenés dolgaihoz. Tele vagyunk motivációval, épp a napokban kaptunk egy indiai fesztiválra meghívást, úgyhogy február 3-án Északkelet-Indiában játszunk, és ezt valószínűleg össze fogjuk kötni bhutáni, nepáli és tibeti zenéléssel, kirándulással, sőt lehet, hogy thaiföldi fellépésekkel is. Szóval mindenki megy a saját útján, és ez az Anima titka: ne ragaszkodj semmihez! Ha valakihez ragaszkodnom kéne, az pont a lányom. De szerintem azzal teszek neki jót, ha szabadon engedem.

14375295_10209616751409817_611484404_o

Ki mondta ki, hogy folytassátok külön?

Ez egy közös dolog volt. De szerintem ő is unja egy kicsit már, továbblépne, ahogy az apja is. Meg hát egy huszonöt-huszonhat éves emberről van szó, nem feltétlenül tetszhet neki minden, amit kitalálok. Ő mégiscsak egy médium, ahogy eddig minden énekesünk egy médium volt. Az énekesek nálunk az esetek 99 százalékában nem szerzők. Ez nem az a zenekar, ahol Kiss Tibi elénekli az általa írt Quimby-dalokat, Lovasi András a Kispál-dalokat, Likó Marci meg a Vad Fruttik-dalokat, érted. Az Animában Németh Gergő- meg Prieger Szabolcs- és Prieger Zsolt-dalokat énekelnek el különböző énekesnők. Nálunk a szerző és a médium nem esik egybe. Lehet, hogy ezen is változtatok a jövőben.

Az egyik íratlan aranyszabály, hogy a párod vagy a gyereked ne legyen a munkatársad, mert abból csupa rossz sül ki. Ti volnátok erre az ellenpélda?

Hát, inkább rengeteg jó sült ki belőle, az biztos! Nem, én inkább azt mondom, hogy nem kellene valamihez csak azért ragaszkodni, mert bevált recept. A legtöbb magyar és külföldi zenekar azért lesz unalmas és modoros egy idő után, mert tök ugyanazt csinálják. Jön egy új lemez, és tök ugyanaz. Csak most a bal kezemmel vakarom a jobb fülemet. Engem ez nem izgat.

img_2590

Próbálom összerakni: szóval a családtagjaiddal való közös munkára van szükség ahhoz, hogy ne váljatok ilyenné?

Nem. A családtagokkal azért zenél együtt az ember, mert tehetségesek. Nem azért, mert kéznél vannak. Zenéltünk mi már együtt barbadosi származású, londoni MC-vel, észak-egyiptomi énekesnővel, német techno-sztárokkal, pakisztáni rapperrel, meg most, hogy kimegyünk Indiába, bizonyára jópár indiaival is fogunk.

Nagyon szeretem a tőlem szélsőségesen eltérő habitusú embereket. Van, amikor az ember családtagjai is ilyenek.

Például Szabolcs öcsém jóval nyugodtabb, letisztultabb, mint én. Én egy örök kereső vagyok, szeretem a folyamatos izgalmi állapotot. Ez nem azt jelenti, hogy spirituálisan ne lenne megnyugtató az életem vagy ne lenne szilárd az istenhitem vagy ne élnék nagyon jó párkapcsolatban. De alkotóként az a jó, ha valaki vibrál. Fanni szintén egy vibráló valaki, kiváló médium, de remélem, hogy ő szerzővé is érik idővel. Drukkere vagyok, voltam és maradok.

img_2716

Meg tudnád tippelni, hogy körülbelül hány tagcserét élt meg ez az együttes?

Nem tudom. A legfontosabb eddig az olt, hogy a két szerzőtársam, Szabolcs öcsém és Németh Gergő az elejétől fogva velem vannak. Ez is változhat persze, mert minden változásban van. A dalok azok, amik változatlanok. Ahogy a Led Zeppelin mondja: "a dal ugyanaz marad". Szóval kérdésedre válaszolva: nem tudom, biztos voltak itt már vagy nyolcvanan. Vendégekkel együtt százan.

A nyilatkozataidban csak úgy záporoznak az alternatív rétegbandák nevei, de még azoké is, akikről kábé az egész világon csak egy csoportnyi ember tud. Mikor van időd zenét hallgatni?

Egyfolytában zenét hallgatok, amikor írok, akkor is. Amikor kommunikálok, akkor is. A zene maga is egy kommunikáció. A boldog emberi élet az állandó kommunikációról szól, és sokkal jobb zenével kommunikálni, mint mondjuk egyfolytában politizálni.

img_2851

Az Anima is csak egy ideig hordozott politikai üzeneteket. De mi volt a pontos oka annak, hogy leálltatok ezzel?

Ahogy ezt szokták mondani, egy kicsit túltoltam. Nagyon népművelő módon próbáltam elmondani, amiben nagyon komolyan hittem. Akkor abban hittem, hogy én neked jól megmondom, mit kéne csinálnod és hol kéne változnod. Ma már abban hiszek, hogy nekem kell belülről változnom, hogy rád hatással tudjak lenni. Ettől függetlenül szerintem vannak bizonyos szituációk, amikor erkölcsi kötelességed kritizálni egy nevetséges, vagy megalázó politikát és itthon eléggé rossz irányba mennek a dolgok. A politika pökhendi és olyan lett, mint egy Mikszáth-karcolatban.

Szerinted hiba volt a Himnusz-adaptációtok elkészítése?

Nem, akkor is és most is inkább viccesnek látom az azt övező felháborodásokat. Az a kísérlet a hazaszeretet modern kontextusba ágyazása volt, és nem a magyar zászló leköpése. Viszont

ma már azt gondolom, hogy a hazát nem melldöngetve, hanem részvéttel, csöndben, elmélyülten, versekben lehet csak szeretni.

De maga a gesztus, amiből a Himnusz-adaptációnk született, az maximálisan pozitív volt. Egy Erdély előtt hódoló kislemez egyik dala volt. Épp nemrég értünk haza Zeteváraljáról, előtte meg Csíkszeredán voltunk, és nekünk az inkább hazánk, mint a Kárpát-medence.

A közönség miatt?

A közönség is, a szervezők is jóval őszintébbek, emberibbek, vendégszeretőbbek, figyelmesebbek. Nagyon sokat kapok ott. Elcsuklik a hangom, annyit kapok a székelyektől, felvidékiektől, kárpátaljaiaktól.

img_2828

El tudnád képzelni, hogy valahol máshol élj és valami egészen mást csinálj? Mondjuk krumplit termessz?

Azt nem, de a párommal pár hónapja szemezünk egy Ipoly-parti földecskével, amire építhetnénk idővel egy házat is. Szívesen élnék a természet lágy ölén, gyerekekkel, kutyákkal, de mindenképp a város és a könyveim, lemezeim közelében. De szívesen beiratkoznék például a teológiára, akár 50 évesen is. Az nagyon izgat. Hallatlanul izgalmas dolog például a bibliakutatás és egy ősi, mégis aktuálisan sokat mondó világ megtapasztalása. Weöres Sándor is úgy fogalmaz: vannak másfajta utak. "Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra." Ez a létra, ami engem izgat. Nem kell feltétlenül "vallásosnak" lenned, mert rengeteg rossz attitűdű ember van, aki vallásos vagy annak mondja magát. Az Istennel való őszinte párbeszéd az, ami nekem nagyon fontos. Abból jönnek a dalok és a versek is.

Szerintem pont az a nemlétező, amit látunk és érzékelünk, és az a létező, amit nem tudunk megfogni kézzel, csak gondolattal.

Mi jön most?

Ma este a Margó Irodalmi Fesztiválon Térey János kérésére zenélünk a Kazamaták könyv-újrabemutatóján.

November 16-án lesz a MÜPA szimfonik előadása, ahol az elmúlt negyed évszázad dalait adjuk elő szimfonikus zenekarral.

Pár hónap múlva már egy új Animánk lesz, hamarosan jön az új dal és klip, és egy nagyon izgalmas szóló dologban is részt fogok venni, amelyben ötven év után először énekelek is. És vár ránk jövő év elején egy kelet-ázsiai turné is, amit az észak-kelet-indiai Guwahatiban kezdünk meg.

img_2923-2

Nyomj egy megosztást!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
175 éve halt meg Mary Shelley, aki 18 évesen megírta a világ legfontosabb technofóbiás rémálmát, a Frankensteint
Mary Shelley 1816-ban, egy svájci villában írta meg a Frankenstein alapötletét. Az írónő halálának 175. évfordulóján Guillermo del Toro adaptációja uralja a díjszezont.


1851. február 1-jén pontosan 175 éve, hogy elhunyt Mary Wollstonecraft Shelley, de az általa 18 évesen papírra vetett rémálom ma elevenebb, mint valaha. Könyvéről generációk gondolták, hogy férfi találta ki, miközben az igazság az, hogy a Frankenstein egy érzékeny, bátor, nagyon fiatal lány fejéből pattant ki – egy svájci villa padlásán, egy esős nyáron, társasági játéknak indulva.

Míg a világ Guillermo del Toro friss Frankenstein-adaptációját ünnepli, amely a velencei filmfesztiválon 13 perces álló ovációt kapott és Jacob Elordit a csúcsra repítette, kevesen tudják, hogy

a kultikus szörnyeteg születése nem irodalmi csendélet, hanem egy valóságos, filmszerű nyitójelenet volt.

Egy jelenet, amely 210 évvel ezelőtt játszódott: vihar, kényszerű bezártság, a korszak legmenőbb és legbotrányosabb arcai, egy ártatlannak induló játék, és a végén két, máig uralkodó műfaj, a modern sci-fi horror és a vámpírmítosz startpisztolya dördül el.

Mary Shelley 1797-ben született Londonban. Anyja, Mary Wollstonecraft az egyik első komoly feminista gondolkodó volt (A nők jogainak védelme, 1792), de 11 nappal Mary születése után meghalt gyermekágyi lázban. Apja, William Godwin radikális filozófus és író volt. Mary így már kicsi korától intellektuális közegben élt, ahol gondolkodni, írni, vitázni lehetett – de a társadalom ezt nőként még mindig gyanúsnak találta.

Amikor Mary 16 évesen megszökött a már házas Shelley költővel (igen, botrány), a társadalom egy része végképp leírta őt.

Mégis: két év múlva már ott volt a kezében az első Frankenstein-vázlat. 1818-ban jelent meg a könyv – anonim módon. Nem véletlenül: női névvel senki nem vette volna komolyan.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Frankenstein Film (@frankensteingdt) által megosztott bejegyzés

Minden egy természeti katasztrófával kezdődött. 1816-ot a „nyár nélküli évként” jegyzi a történelem, miután az előző évi indonéziai Tambora vulkán kitörése hamuval és aeroszolokkal terítette be a Föld légkörét, drámai lehűlést okozva. Európában a nyár szokatlanul hideg, esős és viharos volt, Svájcban, a Genfi-tó partján hetekig szinte megállás nélkül zuhogott az eső. Ez a könyörtelen időjárás zárta össze a Villa Diodati falai közé a korszak egyik legfényesebb, legtehetségesebb és leginkább megvetett társaságát.

A központban a szupersztár költő, Lord Byron állt, körülötte a 18 éves Mary Wollstonecraft Godwin, későbbi férje, a szintén költő Percy Bysshe Shelley, Mary mostohatestvére, Claire Clairmont, valamint Byron személyes orvosa és útitársa, John William Polidori.

A napokig tartó bezártságban a társaság német kísértettörténetek francia fordításait, a Fantasmagorianát olvasta, amikor Byron egy este kihívást intézett hozzájuk. Mary Shelley a regény 1831-es kiadásának előszavában, amely a történet elsődleges forrása, így emlékezett vissza:

„»Mindegyikünk írjon egy kísértettörténetet« – javasolta Lord Byron.”

Mary napokig képtelen volt kitalálni bármit is, mígnem egy késő éjszakai beszélgetés után, amely az „élet elvének” természetéről és a kor tudományos szenzációjáról, a galvanizmusról folyt, egyfajta éber álomba merült.

„Villámként csapott belém a gondolat… Megvan! Ami engem megrémített, másokat is meg fog.”

A szemei előtt megjelent a „tiltott tudományok sápadt diákja”, amint térdel a maga alkotta, kiterített lény mellett, amely egy erőteljes gépezet hatására megmozdul, és „kínlódva, fél-élet jeleit” mutatja.

Polidori naplója megerősíti a verseny tényét: 1816. június 17-én azt jegyezte fel, hogy „a kísértettörténetek írását mindenki elkezdte, kivéve engem.” Azon az estén azonban nemcsak a Frankenstein, hanem egy másik modern szörnyeteg is megszületett. Byron egy töredéket írt egy arisztokrata vámpírról, de hamar elvesztette az érdeklődését. Az ötletet Polidori vitte tovább, és ebből a vázlatból alkotta meg 1819-ben A vámpír című novelláját, amelynek főhőse, Lord Ruthven lett

a modern, szalonképes, csábító vérszívó archetípusa, Drakula gróf közvetlen elődje.

Polidori később egy nyílt levélben volt kénytelen tisztázni a szerzőséget: „noha az alapötlet kétségkívül Byroné, a kidolgozás az enyém.”

Mary fantáziáját a tudomány is táplálta. A társaság hevesen vitázott arról, lehetséges-e holt anyagot újraéleszteni, a korban pedig szenzációnak számítottak Luigi Galvani és Giovanni Aldini kísérletei, akik nyilvános bemutatókon elektromos árammal rángattak meg frissen kivégzett bűnözők holttesteit.

A regényben Victor Frankenstein egy fiatal, megszállott tudós, aki életet teremt – de aztán megijed tőle, és magára hagyja. A teremtmény nem gonosz, csak elhagyott, egyedül van, és választ vár arra: miért hozták létre, ha nem kell senkinek.

Ez a kérdés ma is kísért: mikor nyúlunk bele életbe, génbe, gépbe úgy, hogy nem tudjuk, mit vállalunk vele?

Mary Shelley kérdése megelőzi korát, és minden korszak megtalálja benne a saját félelmeit:

a nácizmus eugenetikáját,

az atombomba hatalmát,

a robotok és mesterséges intelligenciák felelősségét,

a génmódosított gyerekek bioetikai dilemmáit.

A regény végül 1818. január 1-jén jelent meg Londonban, mindössze 500 példányban, a szerző nevének feltüntetése nélkül.

Bár a fogadtatás vegyes volt, a kor egyik legbefolyásosabb kritikusa, Sir Walter Scott „eredeti zsenialitásról” írt.

A történet ma ismét világsikert aratott. Guillermo del Toro 120 millió dolláros (kb. 38,6 milliárd forintos) költségvetésből készült filmje a velencei bemutató után a díjszezon egyik favoritjává vált.

„Ez az a film, amire 30 éve készülök” – mondta a rendező.

A teremtményt Jacob Elordi játssza, Victor Frankensteint pedig Oscar Isaac – már ez elég lenne, hogy megnézzük, de a film stílusa, mélysége, és a Shelley-szöveghez való visszatérése miatt is érdemes. Jacob Elordi olyan hús-vér szörnyet hoz, akitől nem félünk, inkább sajnáljuk. Mary Shelley regénye tehát újra él. Mert minden korszakban visszatér az a pillanat, amikor valami újat teremtünk – és csak később jövünk rá, hogy mit is csináltunk.

A főszereplő, Oscar Isaac arra kérte a nézőket, hogy a Netflix-premier ellenére próbálják meg nagyvásznon átélni a történetet: „Jó lenne közösségi élményként átélni… ideális lenne moziban megnézni.” A Teremtményt alakító Jacob Elordi, akit a kritikusok sorra díjaznak, egy díjátadón csak ennyit tudott mondani: „A pokolba. Erre tényleg nem számítottam”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
„ICE, takarodj!” – Bad Bunny történelmet írt a Grammy-gálán, majd elküldte a francba a bevándorlási hivatalt
A 68. Grammy-díjátadón Bad Bunny lett az első, aki spanyol nyelvű lemezzel nyerte el az év albuma díjat. Az estét azonban a bevándorlási hivatal elleni éles kritikák határozták meg, több sztár is felszólalt, köztük Billie Eilish, és az év felfedezettje, Olivia Dean.


Nemcsak a zenéről, hanem a politikáról is szólt a február 1-jei Grammy-díjátadó, ahol Bad Bunny történelmet írt, miközben több sztár is éles politikai üzenetet fogalmazott meg a színpadon.

Az est legfontosabb díjait, vagyis a „Nagy Négyest” Bad Bunny (Az év albuma), Kendrick Lamar és SZA (Az év felvétele), Billie Eilish (Az év dala) és Olivia Dean (Az év felfedezettje) vihette haza.

Bad Bunny Debí Tirar Más Fotos című lemeze lett az első, túlnyomórészt spanyol nyelvű album, amely elnyerte a fődíjat.

A díjak átvételekor azonban a beszédek gyakran politikai üzeneteket hordoztak, amelyek elsősorban az amerikai bevándorlási és vámügyi ügynökség ellen irányultak.

„Mielőtt megköszönném Istennek, azt mondom: ICE, kifelé! Nem vagyunk vadak, nem vagyunk állatok, nem vagyunk idegenek – emberek vagyunk, és amerikaiak vagyunk”

– mondta Bad Bunny egyik köszönőbeszédében. Hozzá csatlakozott Billie Eilish is, aki az év dala díjának átvételekor fogalmazott meg kemény kritikát.

„Senki sem illegális egy ellopott földön… A francba az ICE-szel”

– mondta.

Az év felfedezettje, Olivia Dean szintén a bevándorlók mellett állt ki.

„Bevándorló unokájaként állok itt... a bátorság terméke vagyok”

– jelentette ki.

A politikai állásfoglalások mellett a díjátadó zenetörténeti mérföldköveket is hozott. Először nyert k-pop dal a Grammyn: a KPop Demon Hunters Golden című szerzeménye kapta a vizuális médiához írt legjobb dal díját. Steven Spielberg pedig elérte az EGOT-státuszt, miután a Music by John Williams című filmjéért megkapta a legjobb zenei filmnek járó elismerést. „Ez az elismerés igazolja azt, amit ötven éve tudok: John Williams hatása felmérhetetlen, művészete páratlan” – nyilatkozta. Kendrick Lamar eközben a Grammyk történetének legtöbbet díjazott rap előadójává vált.

A további kategóriákban Lady Gaga Mayhem című albuma lett a legjobb pop vokális album, a rock mezőnyében pedig a Turnstile (legjobb rockalbum), a Nine Inch Nails (legjobb rockdal) és Yungblud (legjobb rockelőadás) diadalmaskodott. A country zene területén új kategóriákat vezettek be, a kortárs country album díját Jelly Roll vihette haza, aki rendkívül érzelmes beszédben köszönte meg feleségének a támogatást. „Megöltem volna magam, ha te és Jézus nem vagytok” – mondta a színpadról.

via BBC


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
A fogalmatlan Bridgerton fiú esete Hamupipőkével - megnéztük a Bridgerton család 4. évadának első részeit
Lilaakác, fánktornyok, színkavalkád, ármánykodás, szerelem és főszerepben egy bamba férfi, aki keresi az ő Hamupipőkéjét. Ilyen volt a Bridgerton család negyedik évadának első etapja.


2020 óta követhetik a Netflix nézői a Bridgerton család tagjainak történeteit, amelyek Julia Quinn írónő azonos című regényfolyamának főszereplői. A nyolc évad a család nyolc gyermekének szentel egy-egy felvonást. A sorozat egybefüggő, aki még nem találkozott vele, feltétlenül az első évadtól nézze. (Némi spoiler olvasható az írásban.)

Amikor 2024 tavaszán a Netflix leadta a Bridgerton család harmadik évadát, rajongók milliói kaptak a szívükhöz, atyaég, egészen 2026-ig kell várni az újabb évadig? Vágnánk már a centit, de ekkora mérőszalag nincs is!

Aztán eljött 2026, amikor végre nézhető a sorozat negyedik évada - annak is a fele. A Netflix nem tanul a rajongók panaszáradatából, ez az évad is két részletben érkezik. Az első négy epizód január 29-én került fel a streamingre, míg a többi február 26-tól látható. Ekkora mérőszalag pedig már létezik, úgyhogy lehet nyiszálni!

Minden évad előtt őrült találgatások folynak, a nyolc gyermekes Bridgerton család melyik tagja kerül a következő évadban rivaldafénybe. Talán az a Francesca, aki legutóbb férjhez ment? Julia Quinn eredeti könyvsorozatában pont Francesca alakja és története a leginkább megkapó és megható, sokan várták, hogy ő lesz fókuszban a 2026-os epizódokban.

Abban viszont nagy az egyetértés, hogy Francesca és férje között a sorozatban körülbelül annyi a kémia, mintha két plüssmackó ülne egy-egy fotelben. Nulla.

Eloise neve is előkerült, mint a negyedik évad főszereplője. A különc lány, aki nem kapkod férjet találni és sokkal inkább bújik könyvei mögé, sokak kedvence.

A negyedik évad befutója viszont Benedict Bridgerton lett, a család második fiúgyermeke.

Nagyvilági fazon, habzsolja az életet, buja estéken, orgiákon, alkoholmámorban úszó közegben érzi jól magát, és esze ágában sincs megnősülni. Ám édesanyja folyamatosan dünnyög a fülébe, és sóhajtozik, nem lesz ennek jó vége. Így esik, hogy Benedict úrfi végül megjelenik egy maszkabálon, ahol megakad a szeme egy igéző szépségű, ezüstruhás leányzón, akinek csodálatos a mosolya, kecses a járása, bár táncolni nem tud. És, aki akkor, amikor éjfélt üt az óra, hirtelen elszalad, a döbbent uraság kezében hagyva kesztyűjét.

Ismerős a történet? Persze, hogy az. Tökéletes Hamupipőke történet cipellő helyett kesztyűvel.

Sophie Baek, a nemesi születésű, ám gonosz mostohája által cselédsorba űzött (ugye, hogy Hamupipőke?) ifjú hölgy és a bosszantóan vaksi, bamba és teljesen fogalmatlan Bridgerton fiú később újra találkozik, ám szerelmük kibogozására még várni kell.

A Grimm testvérek mesebeli hercege hasonlóan béna volt: meg tudja vajon magyarázni bárki is, miért bajlódott a herceg egy fél pár cipővel, amikor csak a hölgy arcát kellett volna megnéznie, akivel egész este táncolt?

Nos, Sophie Baek legalább álarcot visel, ráadásul Benedict Bridgerton egyértelműen képtelen meglátni a cselédlányban az ezüstruhás kisasszonyt, így talán a történet jobban hihető a Netflix sorozatában.

Ez az első négy epizód egyébként egyértelműen rászegezi a fókuszt magára a családra, a többi mellékszereplő kevesebb hangsúlyt kap. Lady Danbury például a királynőt unja, a királynő pedig leginkább mindent. Lady Whistledown, azaz Penelope görcsösen igyekszik pletykatémákat találni, míg teljesen zsákutca azt a sztori is, amelyben a királynő új udvarhölgyét keresik. Már senki nem is emlékszik, kik voltak Mondrichék, értelmetlen a házaspárt a negyedik évadban is mellékszálakkal szerepeltetni.

Maga a Bridgerton család viszont, miután már szinte minden gyermek nagykorúvá cseperedett, szerencsére bőven elég izgalmat tud nyújtani.

Lady Violet és Lord Marcus szerelme meghatóan szép, a család legfiatalabb gyermeke, Hyacinth nem fér a bőrébe, annyira szeretne végre már felnőni. És Eloise... Nos, ő még mindig ugyanaz az Eloise, akinek vág az esze, mint a beretva és fütyül a társadalmi konvenciókra.

Meg kell említeni azt is, hogy a Shonda Rhimes producerhez oly jellemző woke-irányzatok ismét nagyon erősen képviseltetik magukat a negyedik évadban is. Julia Quinnek, a Bridgerton-könyvek szerzőjének teljes támogatásával egy laza nemváltás is megtörténik, miután a regénybeli Michael a sorozatban már Michaela lesz. És a negyedik évad főhőse, Benedict úr sem különösebben válogatós az első epizódban, amikor eltakarja őt a vastag dohányfüst.

Hogy mi a titka a Bridgerton családnak?

Sokan igyekeznek megfejteni ezt, pedig a válasz roppant egyszerű. Színes, szagos, romantikus álomvilág ez, békaszínű uszályos ruhákkal, lilaakáccal, méteres macaron- és fánktornyokkal, piruló orcával, estélyekkel, bálokkal, egyszerre mozduló párok keringőivel és sok-sok titokkal, pletykával és szerelemmel. Egy mese, ahová jó elbújni a hétköznapok elől.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
A rajongók tiltakoznak, a stúdió magyarázkodik – a Star Trek: Csillagflotta Akadémia tényleg ekkora katasztrófa lenne?
A Paramount szerint ez forradalmi modern sci-fi a SkyShowtime-on, a rajongók szerint inkább baleseti jegyzőkönyv. TikTok-dialógusok, kánontiprás és kartonpapír-figurák: nem lehet megmenteni a legendát?
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2026. február 06.



A Star Trek: Csillagflotta Akadémia megérkezése akkora port kavart, hogy az ember már-már azt hihetné, valami radikálisan új, forradalmi irányváltásról van szó. A valóság ennél prózaibb és sokak számára jóval kiábrándítóbb.

A rajongói felháborodásokat a stúdió rendre politikai indíttatású támadásokkal magyarázza, ám ez az érvelés egyre kevésbé tűnik meggyőzőnek.

A Star Trek közönsége ugyanis nem tegnap lépett be a Csillagflottába: generációk nőttek fel az eredeti 1966-os sorozaton, az Új nemzedéken, a Deep Space Nine-on, a Voyageren vagy az Enterprise-on. Ezek a szériák sosem voltak mentesek társadalmi üzenetektől, sőt, sokszor kifejezetten bátran nyúltak érzékeny témákhoz, de mindezt gondolatébresztő tudományos fantasztikumba csomagolták, nem pedig aktuálpolitikai checklista látványos díszleteibe.

Az utóbbi évek Paramount-féle Star Trek-termései azonban sok nézőben azt az érzést keltették, hogy valami alapvetően félrecsúszott. A netflixes Discovery már indulásakor megosztó volt, de egy ideig én is néztem. A Picard három évadából legfeljebb egy fél szezon működött igazán, a Strange New Worlds pedig hiába próbált klasszikusabb hangvételt megütni, nem tudta maradéktalanul visszahozni a régi varázst, majd jó gyorsan földbe is döngölte azt amit két évad alatt felépített.

A Section 31 pedig aztán végképp kiverte a biztosítékot: egy drága, harsány, identitásában bizonytalan streaming film lett, amely inkább tűnt franchise-hasznosítási kísérletnek, mint szeretettel összerakott sci-finek.

A Csillagflotta Akadémia ebbe az egyre vitatottabb Alex Kurtzman „producerzseni” korszakába érkezik, és adna új reményt. Hát nem fog.

Az egyik legnagyobb problémám a dialógusokkal van. A karakterek olyan nyelvezetet használnak,

mintha egy középkorú marketinges próbálná kitalálni, hogyan beszélnek a Z generáció tagjai egy TikTok-kommentmezőben.

Ez a stílus nemcsak idegennek hat egy hatvanéves franchise univerzumában, hanem gyakran önmaga paródiájává válik. Nem felfrissíti a világot és modernizálja, hanem őszintén kellemetlen lesz. Ráadásul felmerül a kérdés: kinek is szól mindez? A fiatalabb közönség aligha rohan tömegesen egy több évtizedes sci-fi sorozat újabb iterációjáért, a régi rajongók pedig értetlenül állnak a tónusváltás előtt. Azokat elidegenítik, akik az igazi rajongók lennének, újakat pedig képtelenek bevonzani. Az eredmény egy furcsa vákuum, amelyben mintha nem létezne valódi a célcsoport. Ám szórakozás se sok.

A Csillagflotta Akadémia története időben messzire ugrik, a 32. század végére, ami kétségkívül kényelmes megoldás: így az alkotók gyakorlatilag bármit megtehetnek anélkül, hogy túl sokat kellene bajlódniuk a korábbi kánonnal. A Föderáció széthullott, a kolóniák elszigetelődnek, az univerzum újraegyesítésre vár, ez akár ígéretes kiindulópont is lehetne. Holly Hunter alakította Nahla Ake kapitány egy tragikus múltbéli döntés súlyát cipeli, miután ezekben a nehéz időkben elszakított egy gyereket az anyjától. Ugrunk egy jó pár évet az időben, közben a krízis megoldódott (elég szájbarágós COVID párhuzam), és a Föderáció megtalálja a fiút, Caleb Mirt (Sandro Rosta), aki felnőttként körözött bűnöző lett.

Holly Hunter válaszút elé állítja a férfit: Csillagflotta Akadémia vagy börtön.

Ez a dramaturgiai fogás azonban több kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol. A Csillagflotta hagyományosan a Föderáció elitje volt, a legkiválóbbak gyűjtőhelye, nem pedig egy kozmikus alternatív büntetés-végrehajtási intézet. A sorozat persze igyekszik erkölcsi leckét adni arról, milyen károkat okoz a családok szétszakítása. Csak éppen olyan finomsággal, mintha légkalapáccsal kopogtatnák a néző homlokát. A finomkodás sosem volt erőssége a Kurtzman produkcióknak.

Az első rész főgonoszát Paul Giamatti alakítja, ám a fenyegetés helyett inkább groteszk hatást kelt. Nehéz komolyan venni azt a jelenetet, amikor egy termetes, izomkolosszus harcos majdnem alulmarad a majd 60 éves 170 cm-es színésszel szemben egy kézitusában.

Lehet ezt idegen fajokra és különleges képességekre fogni, de a vizuális benyomás ettől még inkább komikus, mint félelmetes.

A sorozat egészére jellemző ez a disszonancia: drámai pillanatokat akar, de gyakran paródiába csúszik. Olyan, mint egy rossz szuperhősfilm, menő akar lenni, de helyette csak szánalmas. Joss Wheedon-féle párbeszédek működtek egy Buffy-ban, vagy egy FireFlyban, de itt nagyon nem önazonos ez a stílus a Star Trek 60 éves örökségével.

Narratív szempontból sem túl rózsás a helyzet. Az epizódok sodródnak egyik érzelmi kitörésből a másikba, miközben nehéz kitapintani egy valóban átgondolt, hosszabb ívű történetet. Itt nincs értelem, csak érzelmek.

A karakterek többnyire egyetlen tulajdonság köré épülnek, mintha egy produceri checklistát pipálnának végig.

Itt a félénk zseni, ott a minden helyzetben legyőzhetetlen harcos, amott a testpozitív öntudatra ébredt 17 éves tinilány hologram. A Star Trek mindig is sokszínű volt, de korábban a figurák személyisége nem merült ki egyetlen címkében. Spock sem pusztán „a félvér”, hanem belső konfliktusokkal küzdő, komplex személyiség volt. Ehhez képest az Akadémia szereplői gyakran kartonpapír-vázlatnak hatnak, mint egy Disney-sorozat a 2000-es évekből.

A kánonhoz való viszony különösen fájdalmas pont. Érzelmeket villogtató Vulkániak, akik humorizálnak, pacifista Klingonok, akik többapájú családokból származnak, sőt egy genetikai szabályokat felrúgó Jem’Hadar leszármazott is felbukkan.

Az alkotók megnézték a Star Trek lexikon borítóját (bele már nem sikerült lapozni) és senki sem mondta el nekik, hogy nem lehet egy Jem’Harad nő, mert ők genetikai úton szaporodnak, más fajokkal pedig végképp kizárt, hogy vegyüljenek.

Ezeknek az ellentmondások semmi köze a kreatív újragondoláshoz, pusztán hanyagság, ami egy ilyen múltú franchise esetében nehezen megbocsátható.

Mindez azért különösen keserű, mert a Star Trek valaha jóval több volt egyszerű tévésorozatnál. Az elsők között teremtett aktív rajongói közösséget, saját találkozókkal még a Comic Con aranykora előtt, és nem egy mérnök vallotta be, hogy gyerekkori inspirációként hatott rá Gene Roddenberry erredeti víziója.

Steve Jobs legendásan rajongott a franchise-ért, és állítólag külön kérte a mérnökeit, hogy az eszközeik úgy nézzenek ki és úgy működjenek, mintha az Enterprise-ról érkeztek volna.

Ehhez képest a Csillagflotta Akadémia inkább tűnik egy drága, identitását kereső mellékvágánynak, mint a jövőről szóló, optimista látomás örökösének. Itt van neon ugrókötél, neon fülhallgató, minden a jelenlegi technológiai szintet mutatja, csak neon. Semmi igazán forradalmi.

A legszarkasztikusabb megjegyzések sem tudják teljesen elfedni a csalódottságom: sokan nem azért kritizálják ezt a sorozatot, mert gyűlölnék a Star Treket, hanem éppen ellenkezőleg, mert túl jól ismerik, és fájó látni, milyen irányba sodródott.

Ez egy Star Trek sorozat, olyan emberek tollából, akik nem értik a Star Treket és olyan embereknek készült, akik nem szeretik a Star Treket

A Csillagflotta Akadémia nem pusztán egy félresikerült spin-off sorozat, hanem egy újabb állomás abban a korszakban, amelyben a franchise mintha teljesen elveszítette volna saját iránytűjét. Lehet, hogy egyesek számára könnyed „guilty pleasure”, de azoknak, akik a régi, gondolkodásra késztető, bátor tudományos fantasztikumot keresik, ez az akadémiai évfolyam inkább bukást érdemel, mint dicséretet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk