Prieger Zsolt: A hazát nem melldöngetve, hanem csöndben, elmélyülten, versekben lehet csak szeretni
Az Anima Sound System Hungarian Astronaut című második albuma és az alapítótag szülinapja méltó figyelmet kapott az idei koncerteken, de sosem állnak meg. Péntek este a Margó Irodalmi Fesztiválon lépnek fel, de rendszeres kísérleti techno-DJ-zés mellett egy kelet-ázsiai turnéra és egy teljesen megújuló felállásra is készülnek.
Isten éltessen! A sokféle Prieger Zsolt közül most melyik ül velem szemben? Az idén 50 éves?
A kor, az évek száma csak illúzió. Nem tükrözi mindenkinél sztenderd módon azt, hogy mi az, amit ilyenkor épp csinálni vagy képviselni kellene. Attól, hogy ötven éves vagyok, most nem kell kötelezően komoly arccal beszélnem veled, ahogy azt sem tudom, hogy mi az, amit elvárnak egy ötven éves embertől. Ugyanaz vagyok, aki voltam.
Attól, hogy ötven éves vagy, még lehetsz egy tini, a világra rácsodálkozó valaki, tapasztalatokban pedig 250 éves.
A kor és minden materiális dolog illúzió. A kreativitás, a szeretet, a pozitív, magas rezgésű energiák, egymásra figyelés, a könyvekben leírt univerzumképek, a költészet, a zene, na, ezek a valós dolgok. Minden más dolog az oly sokat kritizált fogyasztói társadalom leképeződése. Káprázatok.

Tehát az Anima közönsége sem a tipikus fogyasztói társadalom?
A termékvilágból nem tudjuk magunkat kivonni, de bele sem kell szerelmesedni. Valahol termék az Anima is, persze, hiszen dalokat készítünk, lemezeink jelennek meg. De nem hiszem, hogy be lehetne skatulyázni, mint ahogy a közönségét sem.
Az erdélyi öreg nénitől a serdülő korú kisgyerekig, a nagymamától a jövőkutatóig, a Fradi-drukkertől a népzene-rajongóig, a meggyőződéses baloldalitól a rögkonzervatívig rengetegféle Anima-kedvelőt ismerek. És ez tök jó.
Még mindig odajönnek hozzátok beszélgetni a közönség tagjai egy-egy koncert után?
Persze! A beszélgetések a legjobbak. Amikor tíz éven keresztül ment egy hisztérikus sikerszériánk, na, az nem igazán kedvezett az ilyen elmélyülős, egymásra figyelős beszélgetéseknek. Az autogramkérős időszakban nincs párbeszéd.
Nem élvezted?
Azt csak a hülye élvezi! Ugyanolyan káprázat az is, amiben valaki benyelte, hogy az Anima, az egy ilyen fontos dolog, ahova járni kell, mert az egy aktuális "társadalmi elvárás", ahelyett, hogy magukra a dalokra, a szövegekre, a szándékra figyelt volna.

Mi volt a pontos kiforrása annak, hogy te, ti zenélni akartok?
Két testvér egy gyerekszobában együtt felnő és elkezd álmodozni és zenélni. Lett ebből először egy ÉV nevű formáció, ami egy kísérleti, indusztriális, furcsa, filmes, diavetítős, enyhén provokatív dolog volt, amiben a Szabinak elege lett a kísérletezéseimből. Elment csinálni egy poszt-hardcore-os, kicsit poposabb zenekart, a Dél nevű formációt, akik még a nagyon korai Kispál és a Borz előzenekara is voltak többször. Én ezalatt formáltam az Anima alapötletét magamban, és aztán, mivel utána is sokat találkoztunk és komponáltunk, meg együtt jártunk anyuékhoz, így
megalapítottuk az Animát. De nem volt semmi különös tervünk vele. Jól akartuk magunkat érezni és az őrült ötleteimet megcsinálni.
Például, hogy egy gitáros zenét összerakunk techno-val, vagy egy mini kórusművet csinálunk meg mondjuk pop-köntösben, vagy zsidó népzenét raktunk össze reggae-vel.
Ebből lett például a Shalom című lemez, aminek huszadik szülinapját tavaly ünnepeltük.

1996-ban már teltházas, Petőfi csarnokos koncerteket csináltunk, a közönség élvezte minden egyes furcsa ötletünket. Egy olyan korszak volt az, amiben az ilyen forradalmi, experimentális dolgok tudtak érvényesülni. A közönség nyitott volt, sőt, fura módon elvárta, hogy legyél különös, okos, érzékeny, Manapság sokkal jobban dominálnak a "kék az ég, zöld a fű" jellegű mondanivalók a kortárs popzenében. Ez nem jelenti azt, hogy ne lenne ma is egy csomó izgalmas dolog. De ami ma izgalmas dolog, az inkább a klubokba szorul. Semmiképpen sem a fesztiválokon található meg.
Egyáltalán nem? Egy Sziget fesztiválon azért nagyon sok mindent találni egymás hegyén-hátán...
Hát, engem inkább régebben izgatott fel, de persze minden évben találok kedvenceket most is. Amiket ma jobbára megtalálok, és jók, azok inkább a techno vagy house kultúrából jönnek. Ezek a tánc öröméről, az extázisról és a monotonitásban rejlő titokzatosságról szólnak. Nem nagyon tudok lelkesedni a mai popzenéért.

Az Animával mindig is az volt a célod, hogy egy örökké változó banda legyen? Soha nem volt olyan elgondolás benned, hogy egy adott stílusnál megálljatok?
Jó a kérdés, de nem. Most sem gondolom, hogy le kéne állni. Mindig mást akarok kipróbálni.
Például most is épp egy újabb radikális változás előtt állunk: 2017-től nem Fanni fog énekelni a zenekarban.
Megy tovább a saját útján, és tök jó, amikor egyrészt az apa szabadon engedheti a lányát, hogy csinálja a saját dolgát, másrészt az apát sem kötik a berögzültségek, és újba tud kezdeni, ahogy szokott. Fanni benne van egy másik zenekarban, aminek tökre drukkolok. Az Anima pedig megint visszakanyarodik egy picit a régi, kísérletező, népzenés dolgaihoz. Tele vagyunk motivációval, épp a napokban kaptunk egy indiai fesztiválra meghívást, úgyhogy február 3-án Északkelet-Indiában játszunk, és ezt valószínűleg össze fogjuk kötni bhutáni, nepáli és tibeti zenéléssel, kirándulással, sőt lehet, hogy thaiföldi fellépésekkel is. Szóval mindenki megy a saját útján, és ez az Anima titka: ne ragaszkodj semmihez! Ha valakihez ragaszkodnom kéne, az pont a lányom. De szerintem azzal teszek neki jót, ha szabadon engedem.

Ki mondta ki, hogy folytassátok külön?
Ez egy közös dolog volt. De szerintem ő is unja egy kicsit már, továbblépne, ahogy az apja is. Meg hát egy huszonöt-huszonhat éves emberről van szó, nem feltétlenül tetszhet neki minden, amit kitalálok. Ő mégiscsak egy médium, ahogy eddig minden énekesünk egy médium volt. Az énekesek nálunk az esetek 99 százalékában nem szerzők. Ez nem az a zenekar, ahol Kiss Tibi elénekli az általa írt Quimby-dalokat, Lovasi András a Kispál-dalokat, Likó Marci meg a Vad Fruttik-dalokat, érted. Az Animában Németh Gergő- meg Prieger Szabolcs- és Prieger Zsolt-dalokat énekelnek el különböző énekesnők. Nálunk a szerző és a médium nem esik egybe. Lehet, hogy ezen is változtatok a jövőben.
Az egyik íratlan aranyszabály, hogy a párod vagy a gyereked ne legyen a munkatársad, mert abból csupa rossz sül ki. Ti volnátok erre az ellenpélda?
Hát, inkább rengeteg jó sült ki belőle, az biztos! Nem, én inkább azt mondom, hogy nem kellene valamihez csak azért ragaszkodni, mert bevált recept. A legtöbb magyar és külföldi zenekar azért lesz unalmas és modoros egy idő után, mert tök ugyanazt csinálják. Jön egy új lemez, és tök ugyanaz. Csak most a bal kezemmel vakarom a jobb fülemet. Engem ez nem izgat.

Próbálom összerakni: szóval a családtagjaiddal való közös munkára van szükség ahhoz, hogy ne váljatok ilyenné?
Nem. A családtagokkal azért zenél együtt az ember, mert tehetségesek. Nem azért, mert kéznél vannak. Zenéltünk mi már együtt barbadosi származású, londoni MC-vel, észak-egyiptomi énekesnővel, német techno-sztárokkal, pakisztáni rapperrel, meg most, hogy kimegyünk Indiába, bizonyára jópár indiaival is fogunk.
Nagyon szeretem a tőlem szélsőségesen eltérő habitusú embereket. Van, amikor az ember családtagjai is ilyenek.
Például Szabolcs öcsém jóval nyugodtabb, letisztultabb, mint én. Én egy örök kereső vagyok, szeretem a folyamatos izgalmi állapotot. Ez nem azt jelenti, hogy spirituálisan ne lenne megnyugtató az életem vagy ne lenne szilárd az istenhitem vagy ne élnék nagyon jó párkapcsolatban. De alkotóként az a jó, ha valaki vibrál. Fanni szintén egy vibráló valaki, kiváló médium, de remélem, hogy ő szerzővé is érik idővel. Drukkere vagyok, voltam és maradok.

Meg tudnád tippelni, hogy körülbelül hány tagcserét élt meg ez az együttes?
Nem tudom. A legfontosabb eddig az olt, hogy a két szerzőtársam, Szabolcs öcsém és Németh Gergő az elejétől fogva velem vannak. Ez is változhat persze, mert minden változásban van. A dalok azok, amik változatlanok. Ahogy a Led Zeppelin mondja: "a dal ugyanaz marad". Szóval kérdésedre válaszolva: nem tudom, biztos voltak itt már vagy nyolcvanan. Vendégekkel együtt százan.
A nyilatkozataidban csak úgy záporoznak az alternatív rétegbandák nevei, de még azoké is, akikről kábé az egész világon csak egy csoportnyi ember tud. Mikor van időd zenét hallgatni?
Egyfolytában zenét hallgatok, amikor írok, akkor is. Amikor kommunikálok, akkor is. A zene maga is egy kommunikáció. A boldog emberi élet az állandó kommunikációról szól, és sokkal jobb zenével kommunikálni, mint mondjuk egyfolytában politizálni.

Az Anima is csak egy ideig hordozott politikai üzeneteket. De mi volt a pontos oka annak, hogy leálltatok ezzel?
Ahogy ezt szokták mondani, egy kicsit túltoltam. Nagyon népművelő módon próbáltam elmondani, amiben nagyon komolyan hittem. Akkor abban hittem, hogy én neked jól megmondom, mit kéne csinálnod és hol kéne változnod. Ma már abban hiszek, hogy nekem kell belülről változnom, hogy rád hatással tudjak lenni. Ettől függetlenül szerintem vannak bizonyos szituációk, amikor erkölcsi kötelességed kritizálni egy nevetséges, vagy megalázó politikát és itthon eléggé rossz irányba mennek a dolgok. A politika pökhendi és olyan lett, mint egy Mikszáth-karcolatban.
Szerinted hiba volt a Himnusz-adaptációtok elkészítése?
Nem, akkor is és most is inkább viccesnek látom az azt övező felháborodásokat. Az a kísérlet a hazaszeretet modern kontextusba ágyazása volt, és nem a magyar zászló leköpése. Viszont
ma már azt gondolom, hogy a hazát nem melldöngetve, hanem részvéttel, csöndben, elmélyülten, versekben lehet csak szeretni.
De maga a gesztus, amiből a Himnusz-adaptációnk született, az maximálisan pozitív volt. Egy Erdély előtt hódoló kislemez egyik dala volt. Épp nemrég értünk haza Zeteváraljáról, előtte meg Csíkszeredán voltunk, és nekünk az inkább hazánk, mint a Kárpát-medence.
A közönség miatt?
A közönség is, a szervezők is jóval őszintébbek, emberibbek, vendégszeretőbbek, figyelmesebbek. Nagyon sokat kapok ott. Elcsuklik a hangom, annyit kapok a székelyektől, felvidékiektől, kárpátaljaiaktól.

El tudnád képzelni, hogy valahol máshol élj és valami egészen mást csinálj? Mondjuk krumplit termessz?
Azt nem, de a párommal pár hónapja szemezünk egy Ipoly-parti földecskével, amire építhetnénk idővel egy házat is. Szívesen élnék a természet lágy ölén, gyerekekkel, kutyákkal, de mindenképp a város és a könyveim, lemezeim közelében. De szívesen beiratkoznék például a teológiára, akár 50 évesen is. Az nagyon izgat. Hallatlanul izgalmas dolog például a bibliakutatás és egy ősi, mégis aktuálisan sokat mondó világ megtapasztalása. Weöres Sándor is úgy fogalmaz: vannak másfajta utak. "Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra." Ez a létra, ami engem izgat. Nem kell feltétlenül "vallásosnak" lenned, mert rengeteg rossz attitűdű ember van, aki vallásos vagy annak mondja magát. Az Istennel való őszinte párbeszéd az, ami nekem nagyon fontos. Abból jönnek a dalok és a versek is.
Szerintem pont az a nemlétező, amit látunk és érzékelünk, és az a létező, amit nem tudunk megfogni kézzel, csak gondolattal.
Mi jön most?
Ma este a Margó Irodalmi Fesztiválon Térey János kérésére zenélünk a Kazamaták könyv-újrabemutatóján.
November 16-án lesz a MÜPA szimfonik előadása, ahol az elmúlt negyed évszázad dalait adjuk elő szimfonikus zenekarral.
Pár hónap múlva már egy új Animánk lesz, hamarosan jön az új dal és klip, és egy nagyon izgalmas szóló dologban is részt fogok venni, amelyben ötven év után először énekelek is. És vár ránk jövő év elején egy kelet-ázsiai turné is, amit az észak-kelet-indiai Guwahatiban kezdünk meg.

Nyomj egy megosztást!