Politikusnak készült, sokan „alakváltóként” emlegetik, Donald Trumpot pedig személyes ellenfelének tekinti – Jeffrey Wright 60 éves
Jeffrey Wright 1965. december 7-én született Washingtonban, Barbara Evon Whiting-Wright, az amerikai vámhatóságnál dolgozó ügyvéd, illetve James Charles Wright Jr. gyermekeként. Jeffrey mindössze egyéves volt, amikor az apja meghalt, így elsősorban az édesanyja és az ápolónő nagynénje nevelték fel Washington délkeleti részén. Ez a korai veszteség hozzájárult ahhoz, hogy Jeffrey már egészen fiatalon önálló és független legyen. Gyermekkorában Barbara sokszor vitte el őt színházba, neki pedig azonnal megtetszett a művészetek világa. A színház iránti odaadás tehát már korán jelentkezett, pedig olyan családban nőtt fel, amely inkább a szakmai stabilitásra, mint a művészi karrierre összpontosított.
Pápá, politika!
Wright különféle magán előkészítő iskolákba járt Washingtonban, mielőtt beiratkozott az Amherst College-ba Massachusettsben. Ott politikatudományt tanult, és 1987-ben diplomázott, kezdetben azzal a szándékkal, hogy jogot tanuljon, vagy diplomáciai, illetve ehhez kapcsolódó politikai pályára lépjen. Az egyetemi évei alatt azonban felerősödött benne a színészet iránti szenvedély, s egyre inkább eltávolodott a politikai pályától. Ez pedig arra késztette, hogy újragondolja a diplomája megszerzése utáni terveit.
A ’90-es évek elején kezdte meg profi színházi karrierjét, az áttörése pedig 1993-ban következett be, amikor megkapta Belize szerepét Tony Kushner Angyalok Amerikában: Küszöbön az ezredforduló című Broadway-darabjában. A következő évben pedig az Angyalok Amerikában: Peresztrojka című darabért elnyerte a Tony-díjat a legjobb mellékszereplő kategóriában, mindössze 28 évesen.
Az első fekete Leiter
Ezután a filmek felé fordult, bár már korábban, 1990-ben debütált a képernyőn egy kisebb ügyvédszereppel az Alan J. Pakula által rendezett Ártatlanságra ítélvében. Első főszerepét végül 1996-ban kapta A graffiti királyában, Julian Schnabel életrajzi drámájában, amely Jean-Michel Basquiat gyors felemelkedését és küzdelmeit ábrázolja a New York-i művészvilágban. Az 1990-es évek végén és a 2000-es évek elején aztán olyan filmekben tűnt fel, mint a Sztárral szemben (Woody Allentől), A pokol lovasai (Ang Lee-től), a Shaft (John Singletontól), az Ali (Michael Manntől) és természetesen az Angyalok Amerikában nagy sikerű, 2003-as sorozatverziója (ugyanúgy Belize szerepében). Ez utóbbiért egyébként megkapta a Golden Globe-ot és az Emmy-díjat is.
A filmes karrierje aztán a 2000-es évek közepén nagy lendületet kapott, amikor főként fontos mellékszerepekben mutatkozott meg. 2004-ben Al Melvint, a háború pszichológiai következményeivel küzdő katonatársat alakította Jonathan Demme A mandzsúriai jelölt című remake-jében, amelynek főszereplői Denzel Washington és Meryl Streep voltak. Majd jött Bennett Holiday, egy ravasz washingtoni ügyvéd szerepe George Clooney és Matt Damon partnereként a Sziriánában (2005). M. Night Shyamalan is felkérte őt egy szerepre a 2006-os Lány a vízben kapcsán, ám a legtöbben akkor jegyezték meg a nevét először, amikor 2006-ban bemutatták a Casino Royale című Bond-filmet (Daniel Craig első 007-es kalandját), amiben Bond amerikai segítőjét, Felix Leitert játszotta. Sőt, később még A Quantum csendjében és a Nincs idő meghalniban is. Ezzel egyébként ő lett az a színész, aki a legtöbbször játszotta el ezt a karaktert a franchise-ban, amellett, hogy ő volt az első afroamerikai is, aki a megformálhatta Leitert.
A csapból is ő folyik
De része lett Az éhezők viadala-franchise-nak is a Futótűz című második résztől kezdve, illetve a tévésorozatok világában is nagy sikereket ért el olyan szériákkal, mint a Gengszterkorzó, a Westworld (Bernard Lowe szerepéért három Emmy-jelölést is kapott 2017-ben, 2018-ban és 2020-ban), Az ügynökség vagy legutóbb a The Last of Us, amelyért szintén járt egy Emmy-nomináció.
S úgy tűnik, Wes Andersonnál is állandó taggá lépett elő, hiszen egymás után három filmjében is feltűnt: A Francia Kiadás után az Asteroid Cityben és A föníciai sémában is.
Legutóbbi igazán nagy dobása azonban a 2023-as Amerikai irodalom volt: Cord Jefferson rendezését egyrészt Oscar-díjra jelölték 2024-ben a legjobb film kategóriájában is, a legjobb adaptált forgatókönyvnek járó díjat meg is kapta, illetve Wright megszerezte érte élete első Oscar-jelölését, és rögtön a legjobb férfi főszereplők közt (a díjat végül Cillian Murphy „csaklizta” el előle az Oppenheimerért).
Legközelebb pedig épp e hónapban, december 12-től láthatjuk őt a Netflixen a Tőrbe ejtve-franchise harmadik részében, az Ébredj fel, halott ember!-ben. De folytatódik majd Az ügynökség és a Batman is, valamint Az ügynök halála új filmadaptációjában övé lesz a főszerep.
Titkolt privát szféra
Wright magánéletéről sokat nem tudni, eléggé privát módon kezeli a kamerákon kívüli életét. Annyi bizonyos, hogy 2000. augusztus 26-án, egy zártkörű ceremónián vette feleségül Carmen Ejogo brit színésznőt (Két túsz között, Legendás állatok és megfigyelésük-filmek, Alien: Covenant, True Detective 3. évad, Pingvin, Az ifjúság forrása), akivel több tévéfilmben is együtt játszottak (Bojkott, Lackawanna Blues). 2001 októberében jött a világra a fiuk, Elijah, 2004 áprilisában pedig a lányuk, Juno. A házasságuk végül válással végződött, amely 14 év után, 2014-ben vált véglegessé. A szakítás után Wright és Ejogo a békés közös gyermeknevelést tartották szem előtt, s mindketten támogatták Elijah törekvéseit, aki ma feltörekvő színész és R&B zenész, egyetemre jár, illetve nemrég együtt játszott az apjával is (apa-fia szerepkörben) Spike Lee Highest 2 Lowest (2025) című filmjében. Wright elmondta, eleinte nem szorgalmazta fia színészi pályafutását a vele járó kihívások miatt, de később már dicsérte a tehetségét, és elfogadta, hogy Elijah is erre vágyik.
Természetesen a politika sem tűnt el az életéből, hiszen anno erre a pályára készült, így továbbra is nyíltan támogatja a demokrata jelölteket, többek között ő kísérte narrációval Kamala Harris kampányvideóját, amely 2024. augusztus 19-én, debütált. Az LGBTQ+-jogok támogatásáért 2017. október 14-én megkapta a Human Rights Campaign szervezet Ally for Equality Award nevű díját, amelynek átadásán kritizálta Donald Trump elnök diszkriminatív politikáját. A beszédében hangsúlyozta a kollektív egymásrautaltságot, kijelentve: „Mindannyian egy hajóban evezünk. Ez a valóság.” 2020 júniusában aztán már kifejezetten „az LGBT-közösség ellenségének” nevezte Trumpot.
Körmönfont kaméleon
Jeffrey Wrightot a színészi pályafutása alapján sokan „alakváltóként” emlegetik, aki következetesen elkerüli azt, hogy beskatulyázzák akármilyen szerepkörbe, és ha teheti, eltérő archetípusokat, személyiségeket formál meg – a dominikai kábítószerbáróktól (Shaft) Gotham rendőrségének rendíthetetlen detektívjéig (Batman) – , még akkor is, ha talán az intellektuális vagy tiszteletet parancsoló szerepek túlsúlyban vannak. Immár több mint három évtizedes filmes karrierje alatt ugyanakkor ugyanúgy feltűnt kisebb független filmekben, mint mozikasszákat robbantó blockbusterekben, illetve rangos tévésorozatokban, s ezen a jövőben, hatvanon túl sem kíván változtatni.
