hirdetés

KULT
A Rovatból
hirdetés

Pokorny Lia: „A csoda nem feltétlenül a tökéletességben rejlik”

A népszerű színésznőt Nagykarácsony című új filmjéről kérdeztük, de beszélt arról is, mit jelent számára a karácsony, és miről fog szólni a következő vígjáték, amiben szerepet kapott.

Link másolása

hirdetés

Pokorny Liával mindig öröm beszélgetni, mosolygós kedélyessége hamar átragad az emberre.

– Majdnem pontosan egy éve kicsit naivan arról beszélgettünk a szakácskönyved kapcsán, hogyan vészelted át a Covidot. Azóta eltelt egy év, és már tippelni sem mernék, mikor leszünk túl ezen.

Neked hogy telt az azóta eltelt idő?

– Nagyon sok minden történt egy év alatt. Tavasszal átestem a Covidon. A nyár viszont szinte irreálisan sűrű volt. A Rózsavölgyi Szalonban elkezdtem a Keresztül-kasul című darab próbáit, azt bemutattuk július elején.

Ezzel párhuzamosan forgattam egy gasztro sorozatot Finom Balaton címen a YouTube-on. Utána bemutattuk a Centrál Színházban a Liaison című saját önálló estemet, ami ötvözi a sanzont és a stand up műfajt. Botos Éva lett az est játékmestere, és Babicsek Bernát kísér harmonikán.

hirdetés
A Nagykarácsony stábjával pedig, Lévai Balázzsal és Tiszeker Dániellel leforgattuk a Nyugati nyaralás című filmet.

– A híradásokban azt lehetett olvasni, hogy a Nagykarácsony forgatását is megzavarta a Covid.

– Igen, én is hallottam, hogy volt egy nagy leállás, és nyárra kerültek bizonyos felvételek, de ez az én jeleneteimet már nem érintette.

– Szereted a karácsonyi filmeket? Volt benned esetleg előítélet, amikor felkértek?

– Mivel magyar karácsonyi film még nem nagyon készült, ezért nagyon kíváncsi voltam, hogy milyen lesz, mitől lesz más.

Mint a legtöbben, eddig főleg amerikai karácsonyi filmeket láttam. Egyébként imádom a karácsonyt, és az összes kedves giccset, csillogást, ami ezzel jár. Azt éreztem, amikor elolvastam a forgatókönyvet, hogy pont az a csoda van benne, amit karácsonykor úgy várunk, hátha most majd megtörténik.

Ami egyébként megtörténhet az életben is, ha úgy alakítjuk. Valahogy mindig jó olyan filmet látni, ahol ez működik.

Felnőtt fejjel is hinni a Jézuskában, a Mikulásban és a csodákban.

A Nagykarácsonyt azért szerintem nézni, mert az amerikai filmekkel ellentétben megmutatja, hogy a csoda nem feltétlenül a tökéletességben rejlik, hanem hogy minden esendőségünk és hibánk ellenére képesek vagyunk változni, szeretni és szeretve lenni.

– Számomra izgalmas volt a Ti szálatok Pepével, éreztem benne valami jó értelemben vett kelet-európai ízt.

– Bevallom, én még nem láttam egyben a filmet, mert szerettem volna a bemutatón megnézni, ezért még azt sem tudom, mit jelent a többihez képest a mi szálunk.

– Az általad játszott karakter, Lilla nagyon hasonlít rád. Például akár csak Neked, fontos számára a környezetvédelem, egyedül neveli a kisfiát… Véletlen egybeesések?

– Az a megtiszteltetés ért, hogy amikor Tiszeker Dani, a rendező felkért, azt mondta, a producerekkel együtt bennem gondolkodnak.

Tehát már úgy íródott a könyv, hogy én fogom játszani Lillát.

– Ez manapság nagyon ritka, amikor lassan a legnagyobb neveknek is castingra kell járnia.

– Ugye? Nagyon hízelgő volt. Nem is lehetett kérdés, hogy vállalom. Amikor elolvastam a forgatókönyvet, azt éreztem, hogy az egész történet nagyon szívmelengető.

A karakter pedig azért kihívás, mert nagyon finom, miközben én a színpadon is elképesztő energiával és nagy „ecsetvonásokkal” dolgozom. Filmben keveset játszottam, színpadhoz vagyok szokva, annak a méreteihez.

Dani nagyon jól vezetett, mindig olyan finom instrukciókat adott, hogy egyszer csak az éreztem: elkezdek a széles gesztusok helyett kevés eszközzel is működni.

– A filmbeli Lilla élethelyzete, hogy egyedül neveli a kisfiát, neked sem ismeretlen. Ilyenkor mi a jó? A saját élményeidből építkezni, vagy pont ellenkezőleg: megpróbálni teljesen elszakadni attól, hogy te miként élted meg ezt?

– Mindig szeretek magamból fogalmazni. Még akkor is, ha nem történt meg velem valami. Akkor is magamban keresem azt, hogy mi lenne, ha megtörténne. Én hogy viselkednék abban a helyzetben?

De van még valami. Az életemet is nagyjából úgy élem színészként, hogy miközben jövök-megyek, figyelek. Most is, ahogy itt ülünk, lehet, hogy elcsípek belőled valamit. Egy mozdulatot.

Az előbb is volt valami, másképp reagáltál egy adott mondatra, mint ami adekvát lett volna abban a pillanatban. Ez nekem érdekes, mert nem tipikus, és elrakom a fejemben egy könyvtárba. Aztán lehet, hogy egyszer egy szerepnél előjön.

Amikor egy karaktert felépítek, és eszembe jut ez a gesztusod, én pontosan tudom, hogy azt mire fogom használni, és miért pont azt.

– Milyen az, amikor Pokorny Lia karácsonyozik? Hogy készülsz az ünnepekre?

– Nagyon szeretem a karácsonyt. Szeretem feldíszíteni a lakásomat. A ragyogásról szól, hogy mesebeli legyen az otthonom. Egyszer feljött a fiam három barátja, és az egyik lány tátott szájjal nézett körbe. Mintha meseországban lennénk.

Van egy barátnőm, aki fantasztikus díszeket tud készíteni ágakból, tobozokból. Elmegyünk gyűjtögetni, minden sarokban lát valamit. Persze ezt időben el kell kezdeni, hogy karácsonyra elkészüljenek.

Tavaly kettesben töltöttük a karácsonyt a fiammal, mert nem akartunk az akkori helyzetben senkivel találkozni, hogy vigyázni tudjunk egymásra. Azonban általában szeretem, amikor sokan vagyunk. Nagycsalád, nagy társaság, nagy beszélgetések, nagykarácsony.

– Kicsit tekintsünk a jövőbe is. Nem tudom, az új filmről, amit az interjú elején említettél, beszélhetsz-e már.

– Annyit mindenképp elmondhatunk, hogy a Nyugati nyaralás című film a 80-as években játszódik. A ruhák, a tárgyak, a smink eleve nagyon erős „nosztalgiautazás” volt.

A film egy négytagú családról szól, akik szeretnének nyugaton nyaralni. Útlevelet igényelnek, de négy helyett csak három érkezik meg. A kisfiú nem kap.

Persze az általam játszott anyuka semmiképp nem szeretné, ha csak hármasban mennének nyaralni. Innen indulnak a kalandok.

– Színházban vannak új tervek?

– Az az igazság, hogy nagyon sok minden van a fejemben, de most még azért nem szeretném elmondani, mert nem szeretnék előre inni a medve bőrére.

Rendkívül érdekel az a fajta színház, ami nemcsak a nézőknek, hanem a nézőkről is szól.

Tehát a személyes tapasztalataimat belefogalmazva az előadásba, olyan élethelyzeteket bemutatva, amit mindannyian átélhetnek, ezáltal sokkal közvetlenebbé téve a kapcsolatot köztem és a nézőtéren ülők között.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KULT
Orális szex a #metoo korában? - nem csak emiatt emlékezetes A világ legrosszabb embere
„Régen láttam olyan mozit, amit egy férfi írt és rendezett, mégis úgy beszél a nőkről, ahogy mi beszélünk magunkról. Nem pedig úgy, ahogy egy férfi szerint beszélnünk kellene.”

Link másolása

hirdetés

Időről időre bekerülnek a mozik kínálatába olyan filmek, amik a könnyebb eladhatóság miatt a romantikus vígjáték műfaji kategóriájába kényszerülnek, miközben sokkal többről szólnak, mint amit egy átlagos romcomtól elvárna a néző. Valószínűleg A világ legrosszabb emberére is jegyet váltanak majd néhányan, akiket megtéveszt a besorolás, és egy ígéretes első randin vagy egy önfeledtnek induló csajos estén kényelmetlenül feszengenek majd a székben, amikor váratlan kérdésekkel kell szembesülniük.

Olyanokkal, mint hogy mi értelme az életnek, vállaljunk-e gyereket csak azért, mert mások azt teszik, vagy hogy hogyan befolyásolja a szüleinkkel való kapcsolatunk a későbbi párválasztásainkat. Szerencsére vagyunk elegen, akik éppen ezekért az élményekért szeretünk moziba járni.

A világ legrosszabb embere körülbelül amnyira romcom, mint az Annie Hall vagy a Fleabag, és nem véletlenül ezt a két darabot hozom fel példaként. Ahogy az sem véletlen, hogy a film igazi fesztiválkedvenc lett, hogy Norvégia leendő Oscar-díjasaként írnak róla sokan, és amit nem egy kritikus emleget a tavalyi év – innen csúszott át 2022-re – egyik legerősebbjeként. Az így emlegetett filmeknél persze mindig benne van a pakliban a csalódás lehetősége és az, hogy visszafelé sül el a hype, éppen ezért megpróbáltam úgy hozzáállni a koppenhágai születésű, de Norvégiában élő Joachim Trier (Oslo, augusztus, Hétköznapi titkaink, Thelma) legújabb rendezéséhez, hogy ne hasson rám előre a felhajtás. Nem mondom, hogy nem láttam az elmúlt egy-két évben olyan filmet, ami ne ütött volna legalább ekkorát, és azt sem, hogy nem voltak benne olyan dolgok, amik nem jöttek át teljesen.

Ugyanígy abban sem vagyok biztos, hogy A világ legrosszabb embere nem csak az önmagukat keresgélő bölcsészek körében lesz elsöprően népszerű, de nagyon drukkolok neki, hogy megtalálja a közönségét itthon is.

Mert tényleg messze kiemelkedik a műfaji mezőnyből, az az igazi többszörnézős, felváltva sírós és nevetős fajta, amiben nem egy emlékezetes jelenet van, hanem legalább három vagy négy. Ami úgy mesél valakiről, hogy közben rólunk és nekünk mesél, amit bármeddig tudnánk nézni, és amit nagyon sokáig viszünk majd magunkkal a vége főcím után.

A film főhőse Julie (Renate Reinsve, jegyezzük meg jól a színésznő nevét és tanuljuk meg helyesen ejteni még időben!), aki a történet kezdetén a húszas évei végén jár. Egy rövid, de annál ütősebb prológusból megtudjuk, milyen lépéseken és döntéseken keresztül jutott el oda, ahol most tart az életben. Először orvosnak készült, de csak azért, mert kitűnő tanuló volt a gimiben és ide nehéz volt bekerülni, aztán otthagyta az orvosit és elkezdett pszichológiát tanulni. Közben rájött, hogy talán inkább a fotózás érdekli, de amúgy írni is szeret, egyébként pedig egy könyvesboltban dolgozik eladóként, hogy eltartsa magát.

Minden irányváltással új frizura, új baráti kör és persze új pasi jár, így köt ki a lány Aksel (Anders Danielsen Lie, Trier kedvenc színésze és alkotói alteregója), a nála tizenpár évvel idősebb, menő képregényíró mellett. Innen indul valójában a cselekmény, de már a prológus megadja az alaphangot. Egyből megszeretjük Juliet – igaz, hogy később néha legszívesebben felpofoznánk –, és rögtön tudni akarjuk, mi fog történni vele.

hirdetés

A film már a felütésben jelzi, hogy tizenkét jelenetből áll majd, plusz a bevezető és a lezárás. A prológus után ennek megfelelően tizenkét epizódot látunk Julie életéből, amik nagyjából az Aksellel való párkapcsolat, a barátokkal és a szülőkkel való találkozások, egy új szerelem, a szakmai útkeresés és úgy összességében a boldogság hajkurászásának jelenetei.

Igazi bravúr Triertől, hogy egy teljesen hétköznapi lány teljesen hétköznapi problémáit úgy sűríti bele tizenkét felvonásba. Méghozzá úgy, hogy abban lényegében ott az egész élet. Hogy úgy mutatja be a főszereplőjét, hogy benne mindannyian magunkra ismerhetünk, és hogy a legmélyebbre fúró témáknál is képes megtartani azt a könnyed, személyes hangvételt, amit a bevezetőben megszerettünk. Pedig azért jönnek rendesen a gyomrosok, pláne a film vége felé.

De nem csak emiatt emlékezetes A világ legrosszabb embere. Régen láttam olyan mozit, amit egy férfi írt és rendezett, mégis úgy beszél a nőkről, ahogy mi beszélünk magunkról, és nem úgy, ahogy egy férfi szerint beszélnünk kellene. Egy veszekedős jelenetben Julie erre céloz is, amikor Aksel fejéhez vágja, hogy nem feltétlenül akarja vagy tudja elmagyarázni, hogy miért érez úgy, ahogy, mert az érzésekre nem lehet elméleteket és kereteket erőltetni. Ugyanígy zseniális az is, ahogy Julie egy férfitársaságban felveti, hogy ha több nő lenne vezető pozícióban, mint férfi, akkor minden gond nélkül beszélhetnénk a menzeszről nyíltan.

Vagy az, hogy Julie cikket ír egy blogra Orális szex a #metoo korában címmel, ami hatalmas sikert arat. Mindezek ellenére nem lesz a filmből feminista kiáltvány, ahogy a vállaljunk-e harminc körül gyereket nőként, mert az úgy szokás témája is egészen újszerűen jelenik meg.

De ugyanígy nagyon erős, ahogy a film bemutatja Julie és az apja ellentmondásos kapcsolatát, ami egy begombázós tripben éri el a csúcspontját. Vagy ahogy a főszereplő elmeséli, hogy az ő korában hol tartott az anyja, a nagyanyja, a dédanyja és az ükanyja. Vagy amikor egy fontos döntése előtt Julie megállítja az időt és végigfut Osló pillanatba dermedt belvárosán, hogy visszatérve már egészen biztos legyen a döntésében.

Vagy amikor belóg egy esküvőre, ahol úgy kezd flörtölni az egyik vendéggel (Herbert Nordrum), hogy megegyeznek abban, ebből nem lehet semmi komoly, mert mindkettőjüknek van valakije, közben pedig forr köztük a levegő. Vagy amikor Aksel arról beszél, hogy neki, aki bakelit-lemezeken és képregényeken nőtt fel, milyen végtelenül lehangoló ebben a felpörgött, állandóan az újat hajszoló, telefonnyomkodós világban élnie.

Megannyi tematikus, verbális és vizuális sziporka, csupa ötlet, szenvedély és frissesség, közben pedig semmi öncélúság. Egy film, aminek a főszereplője néha a világ legrosszabb emberének tartja magát, pedig semmi rosszat nem tesz azon túl, hogy megpróbál önmaga lenni, még ha nem is tudja pontosan, milyen az, ha önmaga. Egy film, ami elkap, megcsavar és még sokáig fogja a kezed. Ami után azt érzed, hogy akárhogy is van, de törekedned kell a boldogságra, még akkor is, ha néha hibázol és megbántasz másokat, mert nincs más esélyed, csak ez az egy.

A világ legrosszabb embere

Norvég-francia-svéd-dán romantikus film, 2021, 127 perc

Rendezte: Joachim Trier

Főszereplők: Renate Reinsve, Anders Danielsen Lie, Herbert Nordrum

Hazai bemutató: 2022. január 20.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KULT
Egy Rubik-kocka, Szentendre és a Szépművészeti Múzeum is szerepel az új Marvel-sorozat trailerében
Félig már-már a magunkénak érezhetjük az Oscar Isaac-kel és Ethan Hawke-kal érkező Moon Knight-ot.

Link másolása

hirdetés

Impozáns előzetest kapott a Marvel legújabb szuperprodukciója, a Moon Knight, azaz Holdlovag. A sorozatot részben Magyarországon forgatták, tavaly nyáron mi is írtunk róla, hogy például a Balaton partján is el lehetett kapni a két főszereplőt, Ethan Hawke-ot és Oscar Isaac-et.

A szemfülesek a friss trailerben számos magyar vonatkozást fel is fedezhetnek – ahogy a hvg.hu is kiszúrta ezeket.

A főhős Rubik-kockával relaxál, majd elmegy a Szépművészeti Múzeumba és Szentendrére (legalábbis filmbéli alteregójukba) is.

A portál arról is ír, hogy a Holdlovag egy itthon kevésbé ismert szuperhős, akit szokás a Marvel-univerzum Batmenének is nevezni. Holdlovagot eredetileg Marc Spectornak hívták, zsoldos volt, aztán egy ősi egyiptomi istenség bosszúálló fegyverévé vált.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KULT
Premier: Egy idegen lány költözött Puskás Petiék lakásába
Újra szerelmes dallal jelentkezik Puskás Peti zenekara, a The Biebers. A dal arról a felhőtlen időszakról szól, amikor egy kapcsolat elkezdődik – mintha csak egy sorozat bevezető részeit néznénk. Az Első Évad a srácok készülő új albumának egyik előfutára.

Link másolása

hirdetés

„A járványhelyzet okozta nagy lezárások után újra erőre kaptunk és egy elképesztően kreatív időszak köszöntött be a The Biebers életében” – mondja Peti. „Ez a negyedik számunk az elmúlt fél évben, és hamarosan alkotótáborba vonulunk, hogy gőzerővel folytathassuk a munkát. Alig várjuk a nyári szezont, hogy megújult szettel léphessünk színpadra.”

Az Első Évad zenéjét a Puskás Dani és Peti, szerezte, a szövegét a legutóbbi megjelenésekhez hasonlóan ismét Bánki Beni jegyzi, a klipet pedig ezúttal is Büki Balázs rendezte. A párhuzamos idősíkban játszódó videóban Petiék kulcsot adnak a lakásukhoz egy idegen lánynak, aki időközben elfoglalja az otthonukat.

The Biebers - Első évad


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KULT
Csótányokra festett képekkel nyűgözi le az internetet egy filippínó művész
Brenda Delgado éppen egy halom döglött csótányt söpört össze, amikor bizarr ötlete támadt az állatok fényes páncélja láttán.

Link másolása

hirdetés

Bizarr ötlete támadt Brenda Delgadónak, amikor a munkahelyén egy halom elpusztult csótányt söpört össze, írja a The Indian Express. A 30 éves fülöp-szigeteki művésznek feltűnt, hogy a jókora rovarok páncélja milyen fényes és sima.

A Manila egyik elővárosában élő nő azon kezdett gondolkozni, hogyan tudná egyfajta festővászonként használni az állatok tetemeit. Az autodidakta művész nem sokáig töprengett, inkább ecsetet ragadott. Azóta Delgado olyan híres műalkotásokat vitt csótányhátra, mint Van Gogh-tól a Csillagis éj, vagy da Vinci Mona Lisája.

Ezen felül rengeteg popkulturális ikon is bogárháton végezte már: többek között a Spongya Bob rajfilmek szinte összes szereplője, vagy például a Pókember filmekből ismert karakterek is.

Delgado alkotásai egyre népszerűbbek az interneten, bár egyáltalán nem ő a világ első csótányfestője. Christian Ramos elsősorban tiltakozásképpen fest a rovarok hátára olyan híres politikusokat, akik szerinte "sok közös tulajdonsággal rendelkeznek a csótányokkal". A mexikói művész többek között Donald Trumpot, Kim Dzsongunt, Adolf Hitlert, Fidel Castrót és Vlagyimir Putyint is rápingálta már egy-egy rovarra.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: