A Rovatból

"Piszkos volt, ápolatlan, nagy hajat és szakállt viselt" – beleszeretett egy hajléktalanba, ma házasok, ikrek szülei

Egy amszterdami padon találkozott egy hajléktalan amerikai férfi és egy svéd írónő. Azóta már tíz éves házasok és hatéves ikergyermekeik vannak.


A ma 41 éves Emmy Abrahamson 2006-ban a holland városban várta egy padon a barátját, amikor megszólította őt egy ismeretlen férfi. A nő rögtön vonzónak találta őt, annak ellenére, hogy azonnal rájött: az illető mostanában az utcán alszik, hiszen igen piszkos volt, ápolatlan, nagy hajat és szakállt viselt. „Aztán elkezdtünk beszélgetni és rájöttem, hogy ilyen szép barna szempárt még sosem láttam, és meg is nevettetett” – mesélte Emmy.

Miután a vonzalom kölcsönös volt, megbeszélték, hogy öt nap múlva újra találkoznak ugyanazon a padon.

Vic Kocula amerikai volt, akit egy balul elsült európai utazás tett hajléktalanná. Jóval előbb elfogyott a pénz, mint gondolta, de mivel nem csinálta végig a tervezett programját, úgy döntött, hogy mégis belevág – pénz nélkül. Aztán egyszer csak kicsúszott a lába alól a talaj, inni kezdett, és egy napon rájött, hogy egy alkoholista otthontalan vált belőle - írta az Independent.

A véletlen találkozás után azonban Emmy és Vic egyaránt betartották ígéretüket, öt nappal később újra találkoztak ugyanannál a padnál, és együtt töltötték az egész napot. Abrahamsonnak azonban vissza kellett térnie Bécsbe, ahol akkoriban élt. Mivel nem volt biztos abban, hogy még látja Koculát, megadta neki a telefonszámát, és hazautazott. Nem sokkal ezután azonban kapott egy nem várt hívást.

DS9NgL2WkAIUSze

„Nem tudtam, hogy látom-e még őt valaha, bár reméltem, hogy igen, és állandóan rá gondoltam. Aztán három héttel később, éppen a 30. születésnapom után szólt a telefonom. Vic volt. „Itt vagyok” – mondta – követett engem Bécsbe, és azóta együtt vagyunk.”

Kocula, akinek sikerült összekoldulnia annyi pénzt, hogy fussa a bécsi vonatjegyre, ma gépészmérnökként dolgozik, miután Abrahamson rábeszélte, hogy folytassa tanulmányait. A pár mesebeli esküvőt tartott egy kastélyban, és van két ikergyermekük, Desta és Til. Emmy pedig megírta hihetetlen történetüket "Hogyan szeressünk bele egy bokorban élő férfiba (How to Fall In Love With A Man Living In A Bush)" címmel, amely nemzetközi bestseller lett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Pokoli fájdalmak miatt ment kórházba, tűzszerészek jöttek ki hozzá: egy 1918-as gránátot operáltak ki egy férfi végbeléből
A toulouse-i sebész a lelet után azonnal riasztotta a francia hatóságokat, akik elszállították a hadianyagot. Az ügynek itt nincs vége, a férfi ellen eljárás indul.


Aligha felejtik el a toulouse-i Rangueil kórház orvosai a január 31-ről február 1-re virradó éjszakát, amikor egy 24 éves férfi esett be a sürgősségire, pokoli fájdalmakra panaszkodva. A fiatalember csak annyit árult el, hogy felhelyezett magának „egy tárgyat”, ami beszorult.

A bizarr ügyről elsőként beszámoló La Dépêche szerint az orvosi csapat hajnali 2 óra körül a műtőbe tolta a férfit, hogy eltávolítsák a rejtélyes holmit. Az operáció közben azonban a sebésznek elakadt a lélegzete: egy, az első világháborúból származó, 1918-as gránát került elő a páciens végbeléből.

„A műtét közben döbbentünk rá, hogy egy első világháborús lövedékkel van dolgunk, amit a férfi a végbelébe juttatott”

– nyilatkozta egy, a neve elhallgatását kérő kórházi forrás. A megdöbbenést azonnal felváltotta a félelem, hiszen senki sem tudhatta, hogy a rozsdás hadianyag robbanásveszélyes-e.

Az orvosok nem kockáztattak: azonnal riasztották a tűzoltókat, a rendőrséget és a tűzszerészeket. A kiérkező szakemberek átvették a szerkezetet, és az alapos vizsgálat után megállapították, hogy szerencsére már nem jelent veszélyt, így hatástalanították. Míg a tűzszerészek elszállították a különös leletet, a páciens vasárnap is kórházi megfigyelés alatt maradt. A történetnek azonban itt nincs vége. „Nem hagyjuk annyiban a dolgot, eljárást indítunk a fegyverjogi törvények megsértése miatt” – szögezte le a rendőrség.

Nem ez az első ilyen hajmeresztő eset Franciaországban. 2022-ben egy 88 éves férfi jelent meg a touloni kórházban egy hasonló, első világháborús lövedékkel a testében, akkor az intézmény egy részét ki is kellett üríteni a beavatkozás idejére.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
Megdermedt leguánok potyognak a fákról Floridában, egy nap alatt több mint ezret gyűjtöttek be
A hatóságok különleges engedélyt adtak ki a befogásukra. Sokan azonban nem is sejtik, mekkora veszélynek teszik ki magukat a megmentésükkel.


Miközben a hideghullám miatt szó szerint az égből potyognak a megdermedt leguánok Dél-Floridában, a lakosok tömegesen kezdték leadni az állatokat. Az NBC6 South Florida kamerái rögzítették, ahogy

a Floridai Hal- és Vadvédelmi Bizottság sunrise-i irodájánál februárban egyetlen nap alatt több mint ezer példányt vettek át. Egyikük 50-100 állatot vitt be, egy másik pedig arról számolt be, hogy „több mint 100 fontnyi (mintegy 46 kilogramm) leguánt” gyűjtött össze rövid idő alatt.

A bizottság rendkívüli rendelettel tette lehetővé, hogy a lakosok ideiglenesen, külön engedély nélkül is befogják a hidegtől elkábult zöld leguánokat. Mindeközben másokról videók készültek, amint autóikban, törölközőkkel és hajszárítókkal próbálták melegíteni a hüllőket, ami viszont ellentétes az előírásokkal.

A zöld leguán nem őshonos Floridában, az 1960-as években került az államba. Mivel invazív faj, jelentős környezeti és gazdasági károkat okoz. Mint minden hüllő, a zöld leguán is ektoterm, vagyis testhőmérsékletét a külső környezet határozza meg.

„Floridában azonban megfigyelték, hogy a leguánok akkor kerülnek hidegsokkba, amikor a kinti hőmérséklet 10 Celsius-fok alá süllyed”

– magyarázta Natalie Claunch, az USDA vadvilág-kutató központjának biológusa. A hideg hatására anyagcseréjük és szívverésük lelassul, egyfajta kábult állapotba kerülnek, elveszítik izomkontrolljukat, és egyszerűen lepotyognak a fákról.

A hatóságok éppen ezért óva intenek mindenkit attól, hogy az állatokat otthon vagy az autóban próbálja felmelegíteni.

„A leguánok gyorsan fel tudnak ébredni a kábultságból”

– figyelmeztetett Shannon Knowles, a bizottság kommunikációs igazgatója. „A vadon élő leguánok védekezhetnek, ha nem tudnak elmenekülni: éles fogaikat és karmaikat, valamint hosszú, csapó farkaikat használják.”

Az ingatlantulajdonosok, vagy az ő beleegyezésükkel bárki, humánus módon elpusztíthatja a befogott állatokat, bár az állatkínzás elleni törvények rájuk is vonatkoznak. A Karib-térségben, ahol őshonosak, a leguánokat „a fák csirkéjének” is nevezik, húsukat és tojásukat is fogyasztják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Videó: hatalmas bulit rendeztek a jegesmedve-bocsok Nyíregyházán egy bójával
A 2024-ben született medvék remekül érzik magukat a Nyíregyházi Állatparkban, ahol mindig akad számukra valami újabb izgalmas játék.


A Nyíregyházi Állatparknak és a látogatóknak is egyik kedvence a jegesmedve család. Ootek és Jorek, a 2024 végén született bocsok nagyon élénkek, és sok vidámságot hoznak a hétköznapokba. Az állatkert ezért külön "Macihíradó"-ban számol be arról, hogy éppen mit művelnek a nagyra nőtt medve-gyerekek. Anyjuk Sznyezsána is felbukkan a videókban.

A legfrissebb kisfilm igazán viccesre sikerült, úgy tűnik, hogy a bocsok érzik a farsang közeledtét. Egy narancssárga bójával kezdtek játszani, ami végül az egyikük fejére került. Nehéz eldönteni, hogy kalapnak, vagy hatalmas csőrnek gondolta a maci, de a jelek szerint élvezte a játékszert.

A jegesmedve mama kétéves korig neveli a bocsait. Utána - ivel a fajmegőrzési programban érkezett szülőállatok utódai - a faj koordinátor ajánlásával másik állatkertbe kerülnek majd.

VIDEÓ: Játék a medvecsaládnál


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Döntöttek a szegedi medvék: Mici és Ursula ma véget vetett a télnek
A Szegedi Vadaspark két medvéje, Mici és Ursula ma reggel a kíváncsi gyereksereg szeme láttára bújt elő. Viselkedésük egyértelmű jelzést küldött a tavaszról, de vajon a meteorológusok is egyetértenek velük?


Vége a télnek? Erre a kérdésre adtak ma választ a Szegedi Vadaspark medvéi, Mici és Ursula, akik a borús időben előmerészkedtek barlangjukból. A népi hagyomány szerint a jóslat egyértelmű: hamarosan jön a tavasz.

A vadasparkba február 2-án, hétfőn medvelesre várták a látogatókat. A helyszínen rengeteg óvodás csoport gyűlt össze, akik mondókákkal is készültek a medvék fogadására - számol be róla a 24.hu.

A jóslat szerint ha a medve kijön a barlangjából és meglátja az árnyékát, majd visszabújik, akkor hosszú és hideg télre kell számítani. Ha viszont nem lát árnyékot, és kint marad, a tél hamarosan véget ér.

A borús, felhős időben Mici és Ursula nem látta meg az árnyékát hétfő délelőtt. A vadaspark által közvetített élő adásból kiderült, hogy a két barnamedve a nap folyamán sem fogja meglátni, így a hagyomány szerint a tél már nem tart sokáig.

Nem ez az első alkalom, hogy a szegedi medvék a tavasz korai érkezését jósolják; tavaly is előbújtak és a felkínált gyümölcsök majszolása után kint maradtak. Mici és Ursula egyébként régóta a vadaspark lakói, örökbefogadójuk a Szegedi Vízmű Zrt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk