KULT
A Rovatból

Penélope Cruz és Antonio Banderas először együtt – Az Út a díjesőig díjesőt érdemel

1 bogaras, elviselhetetlen rendező, 2 egocentrikus színész, 1 közös projekt = kész katasztrófa!
Szöllőskei Gábor - szmo.hu
2022. március 20.


Link másolása

Egészen hihetetlen, de Antonio Banderas és Penélope Cruz eddigi karrierjük során még sosem játszottak együtt főszereplőként. Igaz, volt egy rövidke feltűnésük (cameójuk) Pedro Almodóvar Szeretők, utazók (2013) című filmjében, illetve mind a ketten szerepeltek a 2019-es Fájdalom és dicsőségben (szintén Almodóvarnál), de abban nem volt közös jelenetük, hiszen Cruz alakította Banderas édesanyját, akit csak flashbackekben lehetett látni.

Most azonban végre megtört a jég, és végre együtt brillírozhatott a két spanyol világsztár. S bár mindkettejükből Almodóvar faragott ismert aktort (Banderasszal az 1982-es A szenvedélyek labirintusa óta dolgozik együtt, Cruzzal pedig az 1997-es Eleven hús óta), első igazi közös filmjüket mégsem neki köszönhetik.

Mariano Cohn és Gastón Duprat (Szomszéd átok) Út a díjesőigjében ezúttal a jól ismert drámai énjük-tehetségük mellett a komikus vénájukat is elő kellett venniük, kiegészülve az elismert argentin veterán színésszel, Oscar Martínezzel.

Ők hárman az abszolút központi karakterek ebben a sztoriban, ami akár a színpadon is megállná a helyét, figyelembe véve a kevés helyszínt és szereplőt.

Na de hogyan lesz „film a filmben”-felállás az Út a díjesőigben? Adott egy idős milliárdos gyógyszermogul (José Luis Gómez), aki betöltve a 80-at, rádöbben, hogy semmi emlékezetessel nem rukkolt még elő életében. Szeretne alkotni valamit, amivel beírja magát a történelembe, ezért kitalálja, hogy producere lesz egy mozifilmnek: mesterművet szeretne létrehoz(at)ni, ami elnyeri az összes létező filmes díjat, és amiről évtizedek múltán is beszélnek majd. Ehhez megszerzi egy testvérrivalizálásról szóló, Nobel-díjas regény megfilmesítési jogait, leszerződteti a különc, és furcsa módszereiről ismert, de többek között Cannes-ban és Velencében is díjazott rendezőt, Lola Cuevast (Cruz), valamint általa két zseniális színészt: a világsztár Felix Riverót (Banderas) és a szakma színpadi nagymesterét, Iván Torrest (Martínez).

Az olvasópróbák során azonban gyorsan bebizonyosodik, hogy a készítendő film cselekményében lévő versengés a valóságra is kivetül: a két teljesen más világot képviselő férfi ki nem állhatja egymást, és beindul az egók csatája… valamint a művészet erőteljes kikarikírozása.

Az Út a díjesőig csupán a filmezés előkészítéséről szól, a forgatást megelőző próbafolyamatokról, amelyek során a rendező összeolvastatja, és eljátszatja a fontosabb jeleneteket a színészekkel. És bár a legtöbben megelégednek azzal, hogy majd a felvételek alatt adják szereplőiknek a lényeges instrukciókat, Lola Cuevas nem ilyen, ő teljes átélést és tökéletes hangsúlyozást vár el a próbák alatt is, sőt nem átall extrém helyzeteket is teremteni színészei teljes átlényegüléséhez: például egy óriási sziklát függeszt a fejük fölé, hogy érezzék a félelmet, vagy nem jelenik meg a próbán, hogy eltöprengjenek a hiábavalóságon (és még akad néhány beteg ötlet a tarsolyában).

Cruz természetesen lubickol a szerepben, óriási göndör, vörös fürtjeiből, elszállt művészi ambícióiból és a világhoz, valamint a munkához való hozzáállásából egy igazán emlékezetes karaktert gyúr össze. Éppúgy, ahogy Banderas és Martínez is, akiknek párharca az Út a díjesőig legszórakoztatóbb jeleneteit eredményezi. A sztárságot (menő verdák, nők, közösségi média stb.) élvezettel megélő Felix és a magát szakmailag mindenki fölé helyező, kultúrsznob, a széles közönség igényeire magasról tojó Iván verbális (és nem verbális) csörtéin sokszor kínunkban, sokszor felszabadultan nevethetünk.

Eközben pedig a trióval Mariano Cohn és Gastón Duprat rendkívül éles késsel hasogatják széjjel a nagybetűs művészet kikezdhetetlennek hitt bőrét, hogy feltárják az alatta lévő romlást, gőgöt, hiúságot, álszentséget és kicsinyességet.
Az Út a díjesőig egyszerre vígjáték és dráma, avagy egy kivételes szatíra, ami szórakoztatóan mutatja be: egy mestermű létrehozásához a szándék önmagában édeskevés.

Attól, hogy a hozzávalók (pl. megfilmesítendő regény, rendező, színészek, stáb stb.) kivételesek/magas színvonalat képviselnek, és a megfelelő anyagi háttér is rendelkezésre áll, még nem feltétlenül jön létre a kívánt csoda. Cohn és Duprat filmje persze ennek némileg ellentmond, de ehhez szükség volt ahhoz, hogy önreflexív kritikával álljon hozzá a témához, egy kicsit kívülről szemlélje az eseményeket, és némi agyalást is előhívjon közönségéből az alkotás erejéről és fontosságáról, adott esetben pedig a visszásságairól és a hiábavalóságáról. Ez pedig minden díjat megér.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„A bicskei áldozatok elnézést kértek, végre, Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól” – Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiával jelentkezett
Teli van erős utalásokkal a humorista legújabb videója, amiben körülmetélik Gyöngyösi Mártont, és Karácsony Gergely is férfivá műtteti magát.

Link másolása

A régi idők Híradójának paródiájával jelentkezett Bödőcs Tibor. Az alig ötperces szösszenetben számos közéleti eseményt figurázott ki a népszerű humorista.

A humor azonban sok helyütt maró társadalomkritikát rejtett: szóba került többek között, hogy Szijjártó Péter Szergej Lavrovval együtt nevette ki az orosz börtönben meghalt Alekszej Navalnij nyitott koporsóját, hogy Orbán Viktor megtanította cipőfűzőt kötni Donald Trumpot vagy hogy a bicskei gyerekotthon áldozatai bocsánatot kértek – végre – Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól.

Ezen kívül a Vágó István-klón Bödőcs „beszámolt” arról is, hogy az amerikai nagykövetségen körülmetélték Gyöngyösi Mártont, hogy Magyar Péter eltávolíttatja Schmidt Mária-tetoválását a válláról, és megtudhattuk, hogy Karácsony Gergely férfivá műtteti magát.

A rövid videó végén, mintegy bónuszként, értesülhettünk a legújabb Rákay Philip-filmről is – ezúttal igen meglepő stílusban.

Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiája


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
95 éves lenne Audrey Hepburn, aki előre tudta, hogy meg fog halni
Az ikonikus angol-holland származású színésznő 1929-ben született és 1993-ban halt meg egy hospice házban. Kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Link másolása

Idén ünnepelné 95. születésnapját Audrey Hepburn, melynek apropóján a Blikk képgalériát közölt a híres színésznőről.

Audrey Hepburn sikeres modell is lehetett volna, ha fiatal nem happolják el a filmes szakemberek. Pályája elején modellkedésből és táncos szerepekből keresett pénzt, de 1948-ban kapta meg az első szerepét a Nederlands in zeven lessen című filmben.

Az '50-es években Angliában dolgozott, ahonann az Egyesült Államokba vezetett az útja, ahol az első világraszóló sikerét a Római vakációval szerezte. 1967-ben visszavonult a filmes szakmától, ám Steven Spielberg amerikai filmrendező felkérésére elvállalta később az Örökké című film egyik szerepét.

1992-ben derült ki, hogy vastagbélrákkal küzd. A diagnózist követően megműtötték, kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Egy hospice házban halt meg 1993. január 20-án.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Így tudta meg Kulka János, hogy a Nemzet Színésze lett – Máris sokan gratuláltak neki
A színészt egy kollégája hívta fel telefonon, és a bejelentéssel nagyon meglepte őt - árulta el Kulka János, aki nagyon köszönte a kitüntető címet.

Link másolása

Ahogy arról mi is beszámoltunk, Kulka Jánost választották a Nemzet Színészének a nemrégiben elhunyt Tordy Géza helyére.

A művészt az RTL Híradó kérdezte meg arról, honnan tudta meg a hírt:

Kulka János válasza:

"Molnár Piroska hívott, gratulált nekem. Nemzet Színésze vagy. Meglepődtem. Nagyon köszönöm, nagyon"

- árulta el a színész, majd hozzátette: sokan gratuláltak neki, sok sms-t és hívást kapott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Premier: „Síneken guruló no-go zóna” – A négyes-hatos villamosról írt dalt a Bankrupt
Az utóbbi pár évben egymás után hozták ki a társadalomkritikus slágereket, most szerettek volna kicsit elszakadni a politikai témáktól, de csak félig sikerült.

Link másolása

A négyes-hatos villamos lenyűgöző élővilágát már-már Sir David Attenborough-t idéző aprólékossággal mutatja be a Bankrupt új slágere. Az Interrupters-féle lendületes, modern ska-punk vonalat képviselő szám refrénje garantáltan meg fog ragadni mindenkiben, aki kénytelen rendszeresen igénybe venni a körúti fegyencjárat szolgáltatásait.

A számhoz készült montázsvideó ezúttal a tömegközlekedési akciójelenetek tematikájára épül, és hogy minden igényt kielégítsenek, ehhez a számhoz is készült angol változat.

„Az elmúlt másfél évben sorozatban kihozott virális társadalomkritikus slágerek (Keresett a Feri, Viktorland, A hülyeség ára, Illiberal Holiday, Hol van a pénz?) után szerettünk volna kicsit elszakadni a politikai témáktól. De amikor realizáltuk, hogy pont az önkormányzati kampány közepére esik majd a megjelenés, muszáj volt ebbe is beletenni pár sort arról, hogy ígérhet bárki bármit, a négyes-hatos ilyen marad. És ha már így alakult, belekerült Budapest legádázabb ellensége is” – meséli a csapat frontembere, Sarkadi Balázs.

Négyes-Hatos:

Four-Six:

A zenekart legközelebb május 11-én Veszprémben, a Teremben, utána pedig június 1-én Budapesten, az Instantban lehet élőben megnézni.

A zseniális borító Vass Richárd munkája, a kiváló hangzásról pedig ezúttal is Botlik Mátyás (Grenma Stúdió) gondoskodott.


Link másolása
KÖVESS MINKET: