Pásztor Anna: „Ha nem sikerül, 70 évesen olcsó szexregényeket fogok írni”
Idén július 4-7 között rendezik meg a Woodstock az Ugaron fesztivált. A rendezvényről, a mobil parkolóról, valamint isten és a rockzene kapcsolatáról is beszélgettünk a fesztivál megálmodójával, Pásztor Annával.
Kötekedéssel kezdem. A Woodstock az Ugaron kicsit olyan, mint hogy Beethoven a zene Mozartja. Miért fontos valami máshoz hasonlítani egy fesztivált?
Ezt a fesztivált én álmodtam meg. A családom legelőjén megláttam egy 200 fős jurtát, és azonnal arra gondoltam, hogy egy ilyen helyen zenélni kell, méghozzá akusztikusan. Gyerekkorom óta rock és Woodstock „fan” vagyok. A szabadságnak és a szabadosságnak, a formabontásnak fantasztikus egyvelege volt ott – amit én nyilván csak a filmben láttam, azt viszont megnéztem legalább ötvenszer. A Woodstock filmen mindig sírok.
Van bennem valami ősi vágyódás az igazság meg a kócos valóság felé,
úgyhogy nekem volt fontos fémjelezni azt, hogy bármennyire is Magyarországon vagyunk, itt is lehetséges ilyesmit csinálni. Kicsit fanyar iróniával hozzátéve az ugart. Kicsi is, pusztai is, de a mi Woodstockunk.
Nem raktál ezzel az elnevezéssel óhatatlanul is terhet magadra, hogy akkor Woodstockhoz fogják hasonlítani?
(nevet) Figyelj, viszonylag kevesen jönnek hozzánk, akik ott voltak Woodstockban, úgyhogy nem félek.
De azért a film alapján valamennyire mégis tudjuk, mi volt ott, tudjuk, kik voltak a fellépők...
Föl sem merült ilyesmi. Csak a fesztivál lelkületébe szerettem volna importálni azt a valamit, ami az amerikaiaknak akkor, ott sikerült.
Idén is lesz mobilparkoló?
Abszolút!
Ez hogy működik?
Úgy kell elképzelni, hogy ott ül az egyetemista kislány a pusztában, majd megüti a hőguta, ő szedi a jegyeket, és van egy kis doboz, amire ki van írva, hogy mobilparkoló. Ennyire kőkorszaki a dolog. Aki leteszi bele a telefonját, kap egy kupont. Ha visszamegy, és 8 órán túl is otthagyja a telefonját, kap egy értékesebb kupont. Az első az az „ölelés” kupon, a második az a „pufi” kupon, és a harmadikat még soha senki nem kapta meg, az egy óriási kérdőjel, hogy az milyen kupon. Senki nem bírta még ki több mint egy napig, sajnos. Ezeket a kuponokat az összes fellépő zenekarnál és természetesen az Anna and the Barbiesnál is be lehet váltani, amennyiben igényük van rá, hogy valaki a zenekarból ölelgesse őket.
Egyébként van ennek egy előzménye. Kint voltunk Erdélyben egy fesztiválon. Rólam közismert, hogy én beugrom a tömegbe, rámászok az arcukra, ölelgetem-csókolgatom őket, nyalom a fülüket. Akkor éppen valakinek a nyakában voltam.
Egyik kezemben mikrofon, a másikkal markolom a fejét, hogy le ne essek. Most már divat lett, hogy telefont nyomnak az ember arcába.
Lájtosabban azért, hogy fényképet készítsenek, vagy videofelvételt, de mostanában megjelent az „énekelj anyámnak” vagy „a barátnőmnek” című dolog. Ilyenkor próbálják minél közelebb tolni a telefont a számhoz. Ezen a fesztiválon sikerült konkrétan a számba dugnia egy srácnak a mobilját. Kértem, hogy ne, mert mégis ott volt vagy húszezer ember, szívesebben énekeltem volna nekik a mikrofonba, mint a barátnőjének a telefonba. A második ilyen kísérletnél elkaptam a számmal a telefont, és mentünk egy kört azzal a fiatalemberrel, akinek a nyakában ültem. Mindenki röhögött, mentünk egy kört, utána nyilván visszaadtam a telefont. Észre se vettem, csak a koncert után mutatta a srác, hogy sikerült szilánkosra harapnom.
A képernyője betört és ott volt a fogam nyoma.
Persze röhögött az egész zenekar, hogy a Szivacs már megint állat – a zenekar Szivacsnak hív –, kijött belőlem a vadbarom. Mondjuk szerintem az elengedhetetlen egy rockzenekarban. Persze azonnal felajánlottam, hogy kifizetem a kárt, meg elnézést kértem. De mondta, hogy világért sem, neki ez többet jelent bárminél, írjam alá.
Hat éve szervezitek az Ugart. Idén kire, mire számíthatunk?
Fontos, hogy ugyanakkor leszünk, mint a Balaton Sound. Van az a vicces mondás, hogy kevés vagy, mint Balaton Soundon a beállás. De tulajdonképpen ez a mögöttes tartalom, hogy valahogy az élő zenét párhuzamba szeretnénk tenni az elektromossal, és felajánlani azoknak, akik a Balaton Sound ideje alatt szeretnének másutt fesztiválozni. Nem hiszem, hogy nagyon nagy lenne a közös keresztmetszete a két fesztivál rajongótáborának.
Nem mintha bármi bajom lenne azzal a zenével, de nekem egy fesztivál hangszeres és élőzenés, szeretném, ha ez nem tűnne el.
Ráadásul egyre kevesebb olyan fesztivál van, ahol a magyar zenekarok még labdába rúghatnak. A Sziget-fesztiválon is már csak a stégen játszunk, és egyre inkább ez van a Volton is. A Woodstock az Ugaron befogadó fesztivál, ígéret fesztivál. Hat évvel ezelőtt lent voltunk harmincan, és szalonnát sütöttünk abban a jurtában. Három napon keresztül, szalmabálán ülve, egy nem létező kisszínpadon téptük a húrokat. Ebből indult ki. Utána mindenki jönni akart, a legnagyobb zenekarok is jelentkeztek ingyen és bérmentve. Tavaly jutott el odáig a Woodstock az Ugaron, hogy be kellett volna zárnunk, mert nem volt már képünk mindenkit ingyen dolgoztatni a tűző napon négy napig, hogy utána a zenekar még három hónapig törlessze az extra költségeket, amelyek ahhoz kellenek, hogy egy fesztivál egyáltalán valahogy megszólaljon.
Aztán 3-4 héttel a fesztivál előtt, amikor már remegő kézzel azt fontolgattam, hogy bejelentem, hogy nem lesz, jelentkezett egy szponzor, aki azt mondta, hogy hajlandó a következő néhány évben jó nagyokat bukni, de ez annyira jó kezdeményezés, hogy csináljuk meg igazi fesztiválnak. Azonnal felhívtam Kiss Tibit, és elmondtam, hogy mi ez az egész, és hogy ide valami csoda kell, jöjjön el a Quimby. Valami egészen szürreális volt, hogy a Quimby zenekar a tábortűztől háromszáz méterre, egy ferdén felállított színpadon, nagyon befröccsentve, úgy játszik, mint a tinédzserek. Kiss Tibi talán még bukfencezett is. Haza se akartak menni, a menedzser úgy tömködte be őket a buszba. Az elmúlt hat évben elterjedt a híre, hogy ez milyen emberbarát és zenekarbarát fesztivál. Úgyhogy mindenki jönni akar. Ilyennel még nem találkoztam, eddig mindig én akartam menni, és én könyörögtem minden fesztiválnak több mint tíz éven át, hogy hadd menjek le ingyen, saját költségre.
Most pedig az van, hogy a legnagyobb zenekarok jönnek a rendes gázsijuk töredékéért. Supernem, Vad Fruttik, Péterfy Bori, az Apey and the Pea is lejön a nagyszínpadra. Nagyon figyeltünk arra, hogy a feltörekvő és a befutott zenekarok is jelen legyenek, ha van kedvük.
Lesz egy olyan kis tábortűz, aminek a közelében egy egészen mini, egyszemélyes színpad lesz, amin ezeknek a gigantikus zenekaroknak a főhősei egy szál gitárral fognak énekelni. Lesz tálentum színpad, több száz zenekar jelentkezett, hogy jönnének. Jönnek színészek, táncosok, irodalmárok, összművészeti kavalkád.
Van még hely?
Három Sziget fesztiválnyi hely van. Bárki elfér. Mindenkinek mondom, hogy az a terület, amit körbe tudsz pisilni, annyi a sátorhelyed. Direkt alacsonyan tartjuk az árakat. Nagyon jó minőségű kaják vannak, mostanság népszerű streetfoodok, de tényleg nagyon jók.
Mesélsz kicsit, az Istenkeresésről a 21. századi angolszász rockdalokban? Hiszen ez a szakdolgozatod címe...
Elképesztő ziccer. Nagyon nehéz újat mondani az angol szakon a tanároknak, akik száz éve ezt hallgatják. De egy gordiuszi vágással kitaláltam, hogy arról fogok beszélni, amit én tudhatok a legjobban. Majdhogynem arról, amiről a saját szövegeim szólnak. Elég szövegcentrikus a zenekar, és bennem mindig is volt egyfajta igazság, vagy istenkeresés. Még a szerelmes dalokban is. Például az egyik erre rímelő szövegrészlet az a Néha című számunkban van. „Néha olyan hangosan kiabálok, hogy süket lesz tőle Isten, de még mindig jobb, ha mérges, mintha nem figyelne rám.”
Nekem a felmenőim mind baptista prédikátorok, és úgy is nőttem fel. Úgyhogy én most egy kicsit ilyen fekete bárány vagyok, egy feketebárány a szószéken.
Próbálom a kapott igazságokat kihirdetni teli torokkal és lelkesedéssel. Márti dala is ilyen. Amilyen szimpla és háromszavas, annyira van mélysége. Én írtam, de soha nem tulajdonítottam magaménak. És ez a téma valahogy átment az angol szakon. Örültek, hogy végre másról is olvashatnak, mint Shakespeare és a haverjai kisebb-nagyobb viselt dolgairól. Ezt kellett volna leadnom idén, csak nem sikerült, de van még egy dékáni kérelmem, azt még bedobhatom, mert tényleg szeretném megírni. Már gyűjtöttem anyagot is. Megkértem Apeyt (Áron András – KMG) az Apey and the Peasből, hogy segítsen, aki borgőzös éjszakákon elmondta nekem, hogy ez a szélsőséges, metál istentagadás hogy is van, hogy az istentagadás az egyben istenkeresés.
Titkos vágyam, hogy elmenjek filozófiát tanulni, és majd öregkoromban írok az életről, hogy én hogy láttam. Rohadt nagy összefüggésekre fogok rájönni! (nevet) Aztán ha nem sikerül, 70 évesen olcsó szexregényeket fogok írni.
Ópusztaszer
- 4 nap tömény szabadság a pusztában -Fellépők:
Vad Fruttik, Hiperkarma, Anna and the Barbies, Péterfy Bori & Love Band, 30Y, Ivan and the Parazol, Random Trip, Supernem, Soerii & Poolek, Elefánt, The Qualitons, Maszkura és a tücsökraj, The Biebers, NAZA, Jónás Vera Experiment, Mörk, Hangácsi, Apey and the Pea, Grand Mexican Warlock, Frenk, Antonia Vai, River of Lust, Ék, Sean Darin, Gabriel B, Pianoset, Egyedi Peti, Ian ’O’ Sulivan
További részletek itt
Jegyvásárlás itt
