KULT
A Rovatból

Ott Anna: Átjön az édesanyám, és azt látja, hogy nem felmosok, porszívózok, mosogatok, hanem lefekszem egy kanapéra és olvasok

Nagyon irigylésre méltó szakmát űz, sokan hallgatnak a szavára, sokan követik, és az ő ajánlására fognak könyvet a kezükbe. Rutai Gábor interjúja.


A Sassy készített interjút Magyarország egyik legolvasottabb emberével, Ott Annával.

A beszélgetésből kiderült, hogy Ott Anna nem úgy olvas, mint az átlagember. Nemrég anya is lett, ami minden elolvasott könyvnek más színezetet ad.

„A könyv, meg az olvasás nekem tényleg egy nagy menekülés, egy nagy megérkezés, egy erőforrás. Én azért olvasok, mert nagyon szeretném azt a könyvet elolvasni, vagy nagyon szeretnék egyedül lenni, csendben lenni, bekuporodni egy pokrócba, és valahogy 30 percet magammal tölteni. Aztán persze abból munkát faragok, mert van egy belső késztetésem, hogy „ezt neked is el kell olvasnod. Ez annyira csodálatos volt, hogy ez nem maradhat csak az enyém.”

- mondta Ott Anna, aki arról is beszélt, hogy mániákusan gyűjti a könyvajánlásokat a számára fontos emberektől, költőktől, íróktól, akikkel együtt dolgozik.

Szóval, így nagyon sok ajánlást kapok. 
A másik dolog, amit nagyon szeretek, amikor egy könyvben találom meg a következő fonalat, amit fel kell venni. Mondjuk egy író hivatkozik egy másik íróra vagy egy könyvre, és akkor úgy megyek tovább. Ha az a kérdés, hogy kiadók presszionálnak-e, nem. Mármint, kapok könyveket, és látom, hogy mik fognak készülni a következő három vagy hat hónapban, de nincs rajtam nyomás, hogy ezeket nekem el kell olvasnom.

- Azért kérdeztem, mert mondtad, hogy ez elsősorban kikapcsolódás, amiből aztán munkát csinálsz. De ha a kezedben nyomnak egy könyvet, hogy ezzel kell foglalkozni, az onnantól munka, legfeljebb szerencséd van, és megtalál az a könyv menet közben.

- Olyan nincs, hogy valaki a kezemben nyom egy könyvet, hogy ezt el kell olvasnom. Persze amikor felkérnek egy könyvbemutatóra, hogy egy szerzővel beszélgessek az éppen aktuálisan megjelenő könyvéről, akkor ezt el kell olvasnom, de azért ebben a tíz évben most már körülbelül tudják, hogy mi az, ami engem foglalkoztat, vagy amiben rutinosabban mozgok, vagy ki az a szerző, akivel már alapvetően van egy kapcsolatom, vagy volt már egy múltunk, vagy egy előző beszélgetés, ami tök jó, hogyha folytatódik.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Kocsubej-Ott Anna (@ottanna) által megosztott bejegyzés

Egyetlen egyszer kaptam ilyen felkérést, az én kiadómtól. Nála jelent meg egy másik könyv, és rögtön rám gondoltak, hogy nekem kéne a szerzőt megszólaltatni a színpadon. Mondtam, hogy jó, küldjétek át. De nem tetszett, nem értettem vele egyet. Sok problémám volt vele, miután elolvastam, és

mondtam a kiadónak, hogy hát bocsánat, de nem tudok azonosulni ezzel az egésszel. Pikírt leszek, cinikus, és neki fogok menni. Mondták, hogy csak nyugodtan, bírni fogja a szerző. Aztán így is lett.

Szerintem egészen sajátságos színpadi beszélgetés kerekedett belőle. Minden esetre én nem bánom, hogy nem kell ilyeneket csinálnom.


- Mostanában a szülővé válás van a fókuszban nálad, hiszen van egy 2 éves gyermeked. Hogy éled meg ezt az időszakot?

- Kezdődött azzal, hogy elkezdett járni, elkezdett beszélni. Megjelent a távolodásunk, és ettől az elmúlt hónapokban teljesen be vagyok pánikolva. Milyen érdekes, nem? Amikor az ember csak a víz fölé szeretné kicsit dugni a fejét, hogy kapjon levegőt, és most, amikor meg kap levegőt, akkor meg az, hogy „gyere vissza, gyere vissza”, és este bújok mellé az ágyba. Amikor először adja le a gyereket a szülő bölcsibe vagy oviba, és várja azt a pillanatot, hogy „na most, most lesz egy pár órám magammal”, de amikor elveszik tőle, akkor jön valami egész más érzés. Mi még csak félmegoldással pár órára, pár napot járunk, de arra emlékszem, hogy

talán az anyává válásom legnagyobb kérdése volt, hogy ez oké-e? Hogy idegenekre hagyom.

Persze meg vagyok bizonyosodva arról, hogy jól van, hogy ezt ő bírni fogja, hogy ezek az emberek ugyanúgy fogják babusgatni, szeretgetni, tisztába tenni, etetni, itatni, mint otthon én. Aztán jön az az érzés, amikor a gyerek iszonyú mosolyogva ott marad, és megkapom az első fotókat, hogy vígan homokozik és csúszdázik, és észre se veszi, hogy én négy órát nem voltam ott. Ez egy másik borzasztó állapot, hogy „Jézusom, a gyerekem jól van”. De ezt az egész anyává válást iszonyúan élvezem, minden mélységével és magasságával, mert annyi érzést és önmagammal való szembetalálkozást hozott, amit más még nem.

- Hogyha párhuzamba állítjuk ezeket az eseményeket a könyvélvezet folyamatával, akkor milyen változásokat észlelsz magadban? Hiszen biztos, hogy az egész világhoz való kapcsolódás egy gyerek születésével teljes mértékig meg tud változni. A viszony a szereplőkkel, a történéseivel, az más húrokat pendít meg az olvasóban.

- Az ember szerintem sokkal érzékenyebb, sokkal sebezhetőbb. És nem bírok semmit, ami a gyerekekkel kapcsolatos tragédia. Azt vettem észre most pár hete, és a férjemnek mondtam is, aki amúgy pszichiáter, hogy van egy ilyen tünet, hogy a halál.

A halálról nagyon sokat kezdtem gondolkodni, és ez egészen biztos, hogy a fiammal való kapcsolat miatt lett, hogy Úristen én meg fogok halni, mi lesz vele.

Teljesen ad hoc módon mondjuk vezetek, és eszembe jut, hogy Jézusom, ez most mennyire veszélyes útszakasz. Húsz éve van már jogosítványom, és soha nem merült fel bennem. És akkor rájöttem, hogy valószínűleg a hírekkel való ilyen szintű foglalkozás, vagy az elmúlt pár hetek eseményei, ami a gyerekeket érinti. Vagy egy könyv, amit például nemrég olvastam, az a címe, hogy Elmentem az öcsémhez (Karin Smirnoff), szerintem az elmúlt pár hónap legerősebb története, tényleg mindenkit arra buzdítok, hogy olvassa el. Az pont egy családon belül erőszakról szól, és ráadásul gyerekek ellen elkövetett erőszakról. Ezek rettenetesen padlóra tudnak vinni, és bekúsznak valahogy, és nem hagynak utána napokig nyugton. Nem tudod, hogy mi a probléma, hogy most mi történik, de aztán eszedbe jut, hogy jaj, hát ez. De közben mennyire csodálatos, hogy nagyon más szemüvegen keresztül olvasok bármit. Nagyon másképp beszélgetek mondjuk írókkal.

- Ez például miben változott?

- Ez abban, hogy mondjuk a Tóth Krisztával beszéltem az elmúlt tíz évben hatszor, és egyszer sem kérdeztem meg, hogy „Te Kriszta, mégis hogy tudod megírni ezeket a verseket? Hogy tudod effektív, praktikusan? Hova rakod a gyereket? Mikor van neked erre időd?”  Vagy a Szabó T. Anna, amikor megírja az Elhagy kötetet. Úristen, ott mi szólalt meg? Honnan? Szóval, nagyon másképp. Persze rátalálok olyan szövegeikre is, amiken régen átsiklottam, mert nyilván valami más érdekelt, vagy mozgatott.

- Jó, hogy ezt mondod, mert pont akartam kérdezni, hogy az olvasáshoz való hozzáférésed, kedved, az változott-e valamit? Hiszen nyilvánvalóan a fókusz teljesen máshova került, tehát azt merem rólad feltételezni, hogy a gyermek előtt a fókusz az valóban az olvasás és az interjúk világa volt, ami aztán a gyerek nevelésbe fordult át.

- Amikor megtudtam, hogy babát várok, az első, ami bekapcsolt (na jó nem az első, de elsők között), hogy Jézusom, hát hogy fogom ezeket összeegyeztetni? Mert oké, az ember ha elmegy egy nyolc órás munkából a gyesre, akkor értelemszerűen három éves korában beszoktatja az óvodába, és visszamegy dolgozni, ez a normális rendje az életnek. Na most nekem egyrészt a munkámnak egy fontos része az, hogy olvasnom kell, és még hogyha nem is dolgozom egy ideig, akkor is a magam jóléte miatt olvasok elsősorban tényleg, még mindig. Ezt nagyon sokan meg is erősítették a környezetemben, hogy ezt most felejtsem el. De azt kell, hogy mondjam, hogy szerintem az első fél évben többet olvastam, mint előtte. Mert otthon voltam. Nekem nem volt ilyen tapasztalatom, hogy otthon lehet lenni. Én több helyen dolgoztam mindig, rohangáltam A-ból B-be.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Kocsubej-Ott Anna (@ottanna) által megosztott bejegyzés

De ekkor otthon ültem, és volt egy kis babám, aki egyfolytában vagy evett, vagy aludt. Rengeteg olyan képem van, ahol a karomon vagy a vállamon fekszik, és közben a könyv a kezemben, és olvasok. Szóval óriási mennyiségben tudtam olvasni. Az pedig egy másik dolog, amiért hálás lehetek, hogy szuper volt a terhességem, szuper volt a szülésem, nem volt semmiféle komplikáció, jól voltam lelkileg. Így minden együtt állt ahhoz, hogy én olvashassak.
 De aztán természetesen ez megváltozott, és akkor jött az érdekérvényesítés, hogy én most szeretnék elvonulni egy másik szobába 40 percre, „kérhetek-e mondjuk ebben segítséget?”.

Most gondolj bele, átjön az édesanyád, és azt látja, hogy nem felmosok, nem porszívózok, nem mosogatok, nem port törlök, nem mosok-teregetek, hanem én most elvonulok és lefekszem egy kanapéra és olvasok.

Én nem feltétlenül azért olvasok, mert nekem ez most jó. De amúgy nagyon jól esik, és ezt is engedtessék meg, hanem azért, mert két hét múlva nekem beszélgetnem kell a könyvről. Szóval, akkor volt egy pont, amikor - ezt eddig is tudtam magamról, hogy nekem mit jelent az olvasás -, ebbe a másféle új élethelyzetbe viszont nagyon megerősödött bennem az, hogy igenis nekem szükségem van néha kicsekkolni. Egészen egyszerűen idegrendszerileg nem bírom a szociális létet sokáig. Valószínűleg azt gondolják az emberek, hogy én egy extrovert ember vagyok, nagy, pezsgő baráti társaságban élem az életet és dolgozom, de azt hiszem, hogy én ebben nagyon el tudok fáradni. Nekem nagyon-nagyon nagy szükségem van arra, hogy ebből visszavonuljak, és egy könyvvel csendben egyedül legyek. 
Például most volt ez a hosszú hétvége, otthon volt a férjem is, együtt voltunk, jött egyik nagyszülő, másik nagyszülő, barátok… és pár napra rá érzem, hogy hú, nagyon jól esett, amikor dolgozhattam. Csendben, otthon, egyedül. Ezt fel kell ismerni, hogy erre az én jól működésemhez szükségem van, és nagyon másképp tudok utána 40 perc múlva visszamenni a kisfiamhoz, vagy a férjemhez, vagy elmenni a munkahelyemre, és dolgozni.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Kocsubej-Ott Anna (@ottanna) által megosztott bejegyzés

- Tehát nem történt olyan változás, hogy amikor ránéztél egy könyvre, akkor némi undor fogott el, hogy ezzel is kéne foglalkozni.

- Sajnos ez a változás nem érkezett el az életemben, pedig anyagilag biztos jobban járnék. Habzsolom még mindig, és az biztos, hogy lassul, lassul. Szóval inkább a polcon tornyosulnak, minthogy fel tudom dolgozni őket. De tök jól vagyok ezzel az új ritmusommal is.

- Milyen ősélményeid vannak az irodalommal kapcsolatban?

- Hát nem nagyon vannak. Janikovszky Éva élményem van, de például vers élményem kifejezetten nincs. Azt mondják, hogy

az a fajta sűrűség, az érzelmeknek az a fajta esszenciája, ami benne van a versekben, az abban segít a gyerekeknek a fejlődésük során, hogy amikor találkoznak egy új érzéssel, helyzettel, érzelemmel, már nem lesz nekik idegen, mert hallották már a mesében, a versben.

És ez nagyon érdekes amúgy, mert én azt gondoltam, hogy verset majd később kell olvasni a fiamnak. Van egy Krusovszky Dénes gyermekverses kötet, Azóta őzike a címe, a kisfiam ágya mellett van egy sólámpa, és én ezt le szoktam kicsit takarni, amikor azt szeretném, hogy most már alvás legyen, és hát ez a kötet pont nagyon jól eltakarja ezt a sólámpát. Ezért ott van. És a gyerekem ezt észrevette pár hete, és mondta, hogy ezt olvassam. És képzeld el, hogy a gyerekem két-három hete Krusovszky gyerekversekre alszik el, ami egészen elképesztő. Persze lehet, hogy nem azért, mert az én fiam versekre vágyik, hanem az én hangom elég neki, és mindegy, hogy mit olvasok. De ez nekem egy tök jó visszajelzés volt, hogy nincs ilyen, hogy akkor melyik korosztályban mit húzzunk be, és mikor lépjen be a gyerek a lírába.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Amikor a múlt színpadra lép: így kel új életre Cseh Tamás és Bereményi Géza klasszikusa
Cseh Tamás és Bereményi Géza közel félévszázados, helykereső albuma, a Frontátvonulás fiatal színházcsinálók kezei között született újjá – a különleges előadás július 28-án látható a Városmajori Szabadtéri Színpadon.


Az, hogy egyelőre viszonylag kevesen ismerik a Sicc Production nevét, véletlenül sem az általuk készített előadások minőségéről, sokkal inkább arról tanúskodik, hogy milyen nehéz ma a minket körülvevő zajban kiszűrni a tiszta hangokat.

Aki ugyanis már látta és hallotta a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Novák Eszter és Selmeczi György irányítása mellett 2024-ben végzett zenés színészosztály valamelyik produkcióját, az azonnal függő lesz.

És bár első ránézésre a tegnaphoz mintha több közük lenne, mint a mához, jegyezzük meg jól a nevüket, mert valójában ők a jövő.

Kapkodás nélkül, ütemesen épül a repertoárjuk. Eddig bemutatták Nagy Feró kis híján elfeledett, punk-rockoperaként emlegetett Hamletjét, illetve Majd, ha fagy! címmel neoreneszánsz rallyt vezényeltek, éles párhuzamot vonva többek között a százévekkel ezelőtti London és a mai Budapest között. És ha nem is épp Shakespeare korához, de azért a mából szemlélve erősen a régi időkhöz látszik kötődni a 2024 nyarán bemutatott, azóta folyamatosan játszott, fesztiváljáró Frontátvonulás is.

Koncert, színház, koncertszínház a műfaj: Cseh Tamás és Bereményi Géza azonos című albuma jelenti a kiindulópontot a delikát találkozáshoz. Ha már találkozás: Ecsedi a pesti flaszteren futkos fel s alá, hogy rátaláljon barátjára, Vizire, aki két liter kávélikőr elfogyasztása után megvilágosodik, és a Keleti pályaudvarra megy, ami azonban csak egy álpályaudvar, ahova és ahonnan „nem érkeznek és nem is indulnak” vonatok... A játszók szülei (óvatosan mondjuk: nagyszülei...) generációjának jól ismert a létező szocializmusban, a hetvenes évek legvégén fogant kerettörténet, de vajon mi közük mindehhez a mai pesti srácoknak?

Krasznai Vilmos zene- és szövegérzékeny, a muzikális helyzeteket színházivá emelő rendezésében hat fiatalember kelti életre az összes karaktert. Kerek Dávid, Liber Ágoston, Fülöp Kristóf (egyben az előadás zenei vezetője), Turi Péter, Sas Zoltán és Vatamány Atanáz magabiztosan teremt néhány gesztussal és minimális számú kellékkel hiánytalan világot, ami véletlenül sem másolja a nyolcvanas évek egyszerre áporodott és kedélyes hétköznapjait. A frissdiplomás színészek ennél vakmerőbbek, de nagyon is jól teszik, hogy mernek kockáztatni: a mai magyar fiatalok kilátástalansága, reményvesztettsége, a sokakat nyomasztó politikai és társadalmi légkör nem erőszakolt üzenetként, hanem megélt tapasztalatként jelenik meg a színen.

Cseh Tamás-estet sokat láttunk már, fogunk is még, de a Sicc Production Frontátvonulása nem áll be a sorba:

egyes dalokat teljesen újrahangszereltek, másoknak a vokális előadásmódját változtatták meg, és az egész zenei világot szigorú dramaturgiai megfontolások mentén gondolták tovább.

Céljuk egyértelmű: ez az est nem az üres tiszteletről, hanem az emblematikus album és mondanivalója mély értéséről és feltétel nélküli szeretetéről szól. A hat szereplő kézről kézre adja a nyolc hangszert, már csak azért is, mert a szűk, de átjárható cellákból épült jelzésszerű díszlet összezárja őket. És épp ez a lényeg, vagyis az, hogy ők is szorosan összezárnak, és így néznek kihívóan a holnap szemébe.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Túl gyorsan lopott, imád hokizni, és nem volt hajlandó levetkőzni a Playboynak – 35 dolog, amit nem tudtál a 35 éves Margot Robbie-ról
Ő játszotta az első biszexuális karaktert az ausztrál tévében, és egy partin összetévesztette Harry herceget Ed Sheerannel – ilyen és ehhez hasonló érdekességekkel ünnepeljük a színésznőt.


1. 1990. július 2-án, hétfőn, reggel 7:45-kor született Ausztráliában, a queenslandi Dalbyban Margot Elise Robbie néven.

2. A Focus – A látszat csal című filmben játszott szerepéhez trükköket tanult a tanácsadó Apollo Robbinstól, aki „úri tolvajnak” nevezi magát. Robbins olyan jól tanította őt, hogy a produkció azt kérte Margot-tól, hogy lassabban csinálja, mert a kamerák nem csípik el, ahogy más szereplőktől lop.

3. Szeret leveleket és képeslapokat küldeni a barátainak és a családtagjainak a világ minden tájáról, ahol épp forgat, mert úgy gondolja, hogy az emberek nem kapnak elég levelet, vagy legalábbis olyat, ami nem számla.

4. A Wall Street farkasa (2013) című filmért kapott gázsijának (347 ezer dollár) egy részét az anyja házán lévő jelzálogkölcsön törlesztésére fordította.

5. Tíz évvel később, a 2023-as Barbie-ért már 50 millió dollárt kapott az alapgázsival és a bevételi bónuszokkal együtt.

6. A hatalmas vagyona ellenére Robbie állítólag nem költ sokat, és míg nem volt férjnél, inkább szobatársakkal élt, hogy ezzel is pénzt takarítson meg. Azt állítja, hogy gyerekkori élményei, amikor nem volt mindenhez hozzáférése, örök életére alázatossá tették.

7. Nem volt hajlandó lefogyni Jane Porter szerepéért a Tarzan legendája (2016) című filmben, és azt mondta, hogy inkább az egészségére koncentrál, mint a karcsúságra.

8. A Suicide Squad – Öngyilkos osztag (2016) című filmben a kaszkadőrmunkák nagy részét ő maga végezte. A rendező, David Ayer elmondta, hogy a dublőre több időt töltött a lakókocsiban, mint a forgatáson, mert Robbie mindent maga akart csinálni.

9. Londonban részt vett egy partin jó barátnője, Cara Delevingne társaságában, és közös képeket készített egy fotóautomatában Harry herceggel. Csak Margot nem tudta, hogy az Harry volt, ugyanis összetévesztette őt a brit énekes-dalszerző Ed Sheerannel.

10. 8 éves korában Ausztráliában cirkuszórákat vett, és trapézoklevelet szerzett. A Suicide Squad – Öngyilkos osztagban Harley Quinn szerepéhez újra elővehette ezt a tudását.

11. Miután otthagyta a Neighbours, azaz a Szomszédok című ausztrál szappanoperát (2008 és 2011 között szerepelt benne), azt akarta, hogy a karakterét drámai módon megöljék. A sorozat írói azonban úgy döntöttek, csak főiskolára küldik, így lehetőséget adva Robbie-nak, hogy visszatérjen a sorozatba, ha nem jön össze a hollywoodi karrierje.

12. Mint tudjuk, nagyon is összejött a karrier Margot-nak, aki ettől függetlenül 2022-ben egy epizód (a 8903.) erejéig mégis visszatért a Neighboursbe Donna Freedmanként, aki egyébként az első biszexuális karakter volt az ausztrál tévézés történelmében.

13. Lehúzott egymás után három tequilát, mielőtt leforgatta a szexjeleneteit Leonardo DiCaprióval A Wall Street farkasában.

14. Elutasította a Playboy magazin ajánlatát, hogy pózoljon nekik, mondván, ő csak művészi célból vetkőzik meztelenre (erre egyébként eddig csak A Wall Street farkasa kedvéért volt hajlandó).

15. Három hónapig tanult korcsolyázni, hogy eljátszhassa Tonya Hardingot az Én, Tonya (2017) című filmben. Mivel dublőrökre sem lehetett számítani, hiszen a történelem során csupán 8 nőnek sikerült versenyen tripla axel ugrást végrehajtania, CGI-t, azaz számítógépes animációt használtak a jelenet megalkotásához.

16. A természetes hajszíne a barna, de szőkére festette azt a karrierje elején, miután rájött, hogy a filmipar a szőke színésznőket részesíti előnyben.

17. Robbie épp egy hátizsákos utazáson volt Európában, amikor jött a hívás, hogy részt vehet egy Will Smith-szel közös utolsó meghallgatáson a Focus – A látszat csalhoz. 48 óra alatt ért át a horvátországi Hvar szigetéről Párizsba, majd onnan New Yorkba, és alig pár órával a meghallgatás kezdete előtt ért oda. A légitársaság útközben elvesztette a poggyászát, így új ruhákat kellett vásárolnia a castingra.

18. Allergiás a csirke tojásának fehérjére. A Ragadozó madarak (és egy bizonyos Harley Quinn csodasztikus felszabadulása) (2020) című filmben, ahol Harley Quinn tojásos szendvicset eszik, a produkciónak kacsatojást kellett biztosítania neki, hogy elkerüljék az allergiás reakciót.

19. 2013-ban a Francia szvit (2014) című háborús dráma forgatásán ismerkedett meg Tom Ackerley-vel, aki harmadik asszisztens rendezőként dolgozott a filmen. 2016. december 19-én házasodtak össze az ausztráliai Byron Bayben.

20. Imádja a hokit, az Egyesült Államokba való költözése után csatlakozott is egy amatőr jégkorongligához. Gyerekkora óta rajong e sportért, amióta látta a Kerge kacsák (1992) című filmet, de Ausztráliában, a lakóhelye környékén nem volt jégpálya, ahol gyakorolhatott volna.

21. A queenslandi Somerset College-ban tanult, miközben három állásban is dolgozott: titkárnő volt, szörfdeszkákat árult, és szendvicseket készített a Subwayben. 17 évesen, miután leérettségizett, Melbourne-be költözött, hogy teljes munkaidőben színészkedjen.

22. A Suicide Squad – Öngyilkos osztag forgatása alatt kezdett el érdeklődni a tetoválások iránt. A felvételek közben megnyitotta a Harley's Tattoo Parlour nevű tetoválószalont, ahol a többi színésznek, a stáb tagjainak és a rendezőnek, David Ayernek is csinált tetoválást, illetve egyet magának is. Will Smith-nek és Jared Letónak nem.

23. A rajongótáborát „Robbersnek” (rablóknak) nevezi.

24. Az Édesanyja, Sarie kísérte őt az oltár elé, mivel az apjától, Dougtól régen elhidegült a család. A nővére, Anya volt a koszorúslánya.

25. Az öccse, Cameron a nővére sikereit látva úgy döntött, hogy ő is színész lesz. A bátyja, Lachlan pedig szintén a filmiparban dolgozik, ő kaszkadőrként.

26. Elutasította Sam Thomson szerepét a Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje) (2014) című, később a legjobb film Oscar-díját is elnyerő filmben. A szerepet végül Emma Stone kapta, aki ezzel kiérdemelte az első Oscar-jelölését.

27. Mindig magával hordja az anyjától kapott kvarcot, mert szerinte szerencsét hoz neki, és állítása szerint még mindig a gyerekkori játék nyuszijával alszik.

28. Sokan fiús lányként hivatkoznak rá, mert szeret szörfözni, motorozni és barkácsolni.

29. A filmek közül az egyik legnagyobb kedvence a Tony Scott által rendezett 1993-as Tiszta románc. Jó választás.

30. A saját nevét „furcsa, formális, öregasszonyos névnek” tartja.

31. Már a 30. születésnapja előtt két színészi Oscar-jelölése volt: az Én, Tonyáért és a Botrányért (2020). Azóta begyűjtött még egyet, csak produceri minőségében a Barbie-ért.

32. Skót és német származású.

33. Margot ADHD-s, ezért 6 éves kora óta Ritalint szed. A hiperaktív-impulzív típusú rendellenességben szenved.

34. Josh Trank rendező első választása volt Sue Storm szerepére a Fantasztikus négyes (2015) című filmben, de a stúdió végül Kate Marát választotta. Utólag már tudjuk, hogy Robbie járt jól.

35. 2024. október 17-én lett először anya, egy kisfiút hozott a világra. Az apa a férje, Tom Ackerley.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Ezt még Scarlett Johansson sem menthette meg: miért bukik el a Jurassic World: Újjászületés?
A Jurassic World: Újjászületés nem megújulás, hanem egy kaotikus, ötlettelen lehúzás, amelyből hiányzik minden kreativitás. Ez a film nem megidézi az eredeti Jurassic Park varázsát, hanem fájdalmasan emlékeztet arra, milyen mélyre süllyedt a franchise.
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2025. július 02.



A Jurassic World: Újjászületés pontosan az a film, amely után az ember elgondolkodik, vajon miért is ülte végig ezt a több mint kétórás mozgóképes szenvedést.

Ez nem újrafelfedezés, nem tisztelgés az eredeti előtt, hanem az egyik legnagyobb összevisszaság, színtelen-szagtalan lehúzás a franchise történetében.

Érezni a stúdió kézlenyomatát az egész projekten, látni minden jegyzetet, amit a producerek rákényszerítettek a rendezőre: ide kell egy gyerekkarakter, itt muszáj egy Jeep-es rész, ha már itt vagyunk, hol vannak a raptorok? T-Rex is van, Űber Homlok Rex is van, mi kell még?

A történet akár egy közepesen érdektelen videojáték küldetéslistája is lehetne. Egy gyógyszergyártó cég titkos megbízással küldi ki a „teljesen megbízható” reprezentánsát (Rupert Friend), hogy három DNS-mintát szerezzen nekik. Erre egy korszakalkotó gyógyszer miatt van szükség, mellyel megelőzik a szívbetegségeket. A halott dinoszauruszvér már „nem jó” a film saját lehetetlen, körmönfont logikája szerint.

Kapunk egy nagy adag tudományos blablát, magyarázatnak álcázott hülyeséget, ami egy pillanatig sem hihető, hogy miért kell élő dinókból vér.

Az eredeti Jurassic Park történet azért is volt félelmetes, mert meglepően reálisnak tűnt. Nem volt az, csak annak tűnt. Itt semmi ilyet nem érzünk, ez gyakorlatilag videojáték története. Felbérelnek tehát egy zsoldost, Zorát (ténylegen egy órával a vetítés után rá kellett keresnem a neten, mi volt a főszereplő neve, annyira jellegtelen volt – Scarlett Johansson), hogy szervezzen meg egy elit alakulatot, akivel nekivághat a feladatnak. Persze nem lehet egyszerű a küldetés: a legnagyobb szárazföldi, vízi és repülő dinoszaurusz élő példányából kell kinyerni az említett mintát.

A nagy tervhez csatlakozik Dr. Loomis (igen, szerintem is egy Halloween utalás a neve - Jonathan Bailey), aki megalkot egy csodamódszert a vérlecsapolásra.

Mellette Duncan (Mahershala Ali), a vén tengeri róka is elkíséri a csapatot, aki eljuttat mindenkit a tiltott, ki tudja hányadik „új” dinószigetre, ahol persze mindent ellepnek a mutáns szörnydinók.

Mert ezek már nem egyszerű őshüllők, hanem genetikai förmedvények: potrohos-tokanyakú repülőszatyor raptorivadékok, vagy éppen a Bucihomlokú MegaRex, amelyek látványterve ugyan érdekes, akár egy újabb Godzilla-filmből is szabadulhattak volna, de ez nem dícséret, az összkép így is kiábrándító.

A készítők egyszerre akarták folytatni az eredeti Jurassic Park örökségét, és közben minden egyes sikeres klisét felhasználni, amit csak engedett a költségvetés. Ez látszik a mellékküldetésen (mert ilyen is van): egy apuka két lányával, valamint a nagyobb lány együgyű fiújával (nem orvosi diagnózis, csak szimplán rendkívül idegesítően buta) sodródtak bele a történetbe, miután vízi dinoszauruszok támadják meg vitorlásukat.

Az alkotók döntéshelyzet elé állítják a „szupercsapatot”: vagy hagyják meghalni a családot, ezzel tovább növelve nézői ellenszenvet, vagy – és itt jön a „briliáns” dramaturgiai húzás – megmentik a családot a biztos haláltól, hogy legalább legyen valakikért szorítani a film alatt.

Mintha kötelező lenne gyereket írni egy Jurassic-sztoriba, mert az első Jurassic Parkban is volt, tehát a produceri logika szerint itt is kell. Minden filmben volt, itt is kell, ennyi a magyarázat.

A film egyszerűen sértő a közönség intelligenciájára nézve. David Koepp forgatókönyvíró karrierjében voltak zseniális szövegkönyvei, de ezúttal az Indiana Jones és a sors tárcsája szintjén alkotott: ötlettelenül, rutinból, legnagyobb alkotói eszköze a káosz volt.

Újra felhasznált jelenetekkel próbál a nézőre hatni, például a konyhás raptoros rész a Jurassic Parkból CTRL+C, CTRL+V módszerrel került át csak a helyszín és a szörnyek mások picit.

Nincs nosztalgiaértéke, csak üres másolat. Az akciójelenetek sokszor követhetetlenek, a CGI olcsó hatású, mosott textúrák, vértelen leszámolások, nincs valódi tét, nem is értem a 16-os besorolást.

Pedig Gareth Edwards rendező elvileg a hatalmas szörnyek bemutatásának specialistája. A 2014-es Godzilla és a Zsivány egyes után azt hihetnénk, ha valaki, akkor ő majd képes feledhetetlenné tenni a dinoszauruszok látványát. Ehelyett egy alultervezett és rendezetlen látványkavalkádot kapunk, amelyből hiányzik a grandiózusság és a földhözragadtság.

Az olcsóság ott is észrevehető, hogy nincs IMAX-verzió, nem invesztált bele a stúdió. Olyan, mintha a stúdió pénzt akart volna spórolni a konverzión és a felvételi technikán.

Bár azt hozzá kell tenni, hogy Edwards forgatási szokásaihoz nem illik egy batár nagy IMAX kamera. Ő tényleg megmutatta már, hogy képes minimál költségvetésből is maximális képi világot bemutatni, mint például a 2023-as Az alkotóban. Hát itt ez nagyon nem sikerült.

A film legnagyobb hibája mégsem a látvány vagy a rendezés, hanem a karakterek és a történet. Egyszerűen nincs kiért izgulni. A zsoldosok sablonfigurák, a család idegesítő, a Don Juan comic relief srácot pedig a néző már az első veszélyes jelenetnél sorsára hagyta volna.

Vannak feszült jelenetek a filmben, például a gumicsónakos rész, amelyet Michael Crichton eredeti Jurassic Park regényéből emeltek át.

Ez a szcéna képes hozni az igazi klasszikus hangulatot, de ez is csak emlékeztet, hogy milyen minőségű lehetne az egész film, ha van mögötte valódi vízió, és tartják a forgatókönyvi fegyelmet. Érdekesség, hogy amikor nem akciójelenet van, hanem a feszültség dominál, akkor tényleg működik Edwards-mozija – lehet, hogy tényleg kéne már egy 18+-os Jurassic-horror.

A zene szintén csalódás: legalább John Williams klasszikus témái megmentik, amikor felcsendülnek, de az új dallamok teljesen feledhetők. A film egészét áthatja a kapkodás, a kreatív döntések hiánya, a sablonos dramaturgia és a stúdiókapzsiság fojtogató szaga. Ez a Jurassic World-rész nem újjászületés, hanem egy kétségbeesett pénzlehúzási kísérlet. Az eredeti 1993-as Jurassic Park óta egyetlen folytatás sem tudott valódi, méltó utódja lenni Spielberg klasszikusának, és ez a film sem fogja megváltoztatni ezt a tényt.

Az első Jurassic World legalább a klasszikus nosztalgiát visszaadta a nézőnek, de ezen kívül tényleg semmit sem tudok mondani a franchise mellett.

Scarlett Johansson kedves mosolya nem éri meg a mozijegy borsos árát. A Jurassic World: Újjászületés túl hosszú, kaotikus, felesleges alkotás, amelyből hiányzik a lélek. A legnagyobb bűne azonban nem az, hogy rossz – hanem az, hogy unalmas és kiszámítható, igazi elvesztegetett potenciál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Amikor a múlt színpadra lép: így kel új életre Cseh Tamás és Bereményi Géza klasszikusa
Cseh Tamás és Bereményi Géza közel félévszázados, helykereső albuma, a Frontátvonulás fiatal színházcsinálók kezei között született újjá – a különleges előadás július 28-án látható a Városmajori Szabadtéri Színpadon.


Az, hogy egyelőre viszonylag kevesen ismerik a Sicc Production nevét, véletlenül sem az általuk készített előadások minőségéről, sokkal inkább arról tanúskodik, hogy milyen nehéz ma a minket körülvevő zajban kiszűrni a tiszta hangokat.

Aki ugyanis már látta és hallotta a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Novák Eszter és Selmeczi György irányítása mellett 2024-ben végzett zenés színészosztály valamelyik produkcióját, az azonnal függő lesz.

És bár első ránézésre a tegnaphoz mintha több közük lenne, mint a mához, jegyezzük meg jól a nevüket, mert valójában ők a jövő.

Kapkodás nélkül, ütemesen épül a repertoárjuk. Eddig bemutatták Nagy Feró kis híján elfeledett, punk-rockoperaként emlegetett Hamletjét, illetve Majd, ha fagy! címmel neoreneszánsz rallyt vezényeltek, éles párhuzamot vonva többek között a százévekkel ezelőtti London és a mai Budapest között. És ha nem is épp Shakespeare korához, de azért a mából szemlélve erősen a régi időkhöz látszik kötődni a 2024 nyarán bemutatott, azóta folyamatosan játszott, fesztiváljáró Frontátvonulás is.

Koncert, színház, koncertszínház a műfaj: Cseh Tamás és Bereményi Géza azonos című albuma jelenti a kiindulópontot a delikát találkozáshoz. Ha már találkozás: Ecsedi a pesti flaszteren futkos fel s alá, hogy rátaláljon barátjára, Vizire, aki két liter kávélikőr elfogyasztása után megvilágosodik, és a Keleti pályaudvarra megy, ami azonban csak egy álpályaudvar, ahova és ahonnan „nem érkeznek és nem is indulnak” vonatok... A játszók szülei (óvatosan mondjuk: nagyszülei...) generációjának jól ismert a létező szocializmusban, a hetvenes évek legvégén fogant kerettörténet, de vajon mi közük mindehhez a mai pesti srácoknak?

Krasznai Vilmos zene- és szövegérzékeny, a muzikális helyzeteket színházivá emelő rendezésében hat fiatalember kelti életre az összes karaktert. Kerek Dávid, Liber Ágoston, Fülöp Kristóf (egyben az előadás zenei vezetője), Turi Péter, Sas Zoltán és Vatamány Atanáz magabiztosan teremt néhány gesztussal és minimális számú kellékkel hiánytalan világot, ami véletlenül sem másolja a nyolcvanas évek egyszerre áporodott és kedélyes hétköznapjait. A frissdiplomás színészek ennél vakmerőbbek, de nagyon is jól teszik, hogy mernek kockáztatni: a mai magyar fiatalok kilátástalansága, reményvesztettsége, a sokakat nyomasztó politikai és társadalmi légkör nem erőszakolt üzenetként, hanem megélt tapasztalatként jelenik meg a színen.

Cseh Tamás-estet sokat láttunk már, fogunk is még, de a Sicc Production Frontátvonulása nem áll be a sorba:

egyes dalokat teljesen újrahangszereltek, másoknak a vokális előadásmódját változtatták meg, és az egész zenei világot szigorú dramaturgiai megfontolások mentén gondolták tovább.

Céljuk egyértelmű: ez az est nem az üres tiszteletről, hanem az emblematikus album és mondanivalója mély értéséről és feltétel nélküli szeretetéről szól. A hat szereplő kézről kézre adja a nyolc hangszert, már csak azért is, mert a szűk, de átjárható cellákból épült jelzésszerű díszlet összezárja őket. És épp ez a lényeg, vagyis az, hogy ők is szorosan összezárnak, és így néznek kihívóan a holnap szemébe.


Link másolása
KÖVESS MINKET: