SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Ötévesen az óvoda előtt hagyta az anyja az X-Faktor versenyzőjét: „Azt mondta bemegy a boltba. Ott vártam, de nem jött”

Németh Krisztián Kevint azóta a nagymamája nevelte, de ő már nem élhette meg, hogy a műsor színpadán lássa az unokáját.


Egy 18 éves árva fiú kápráztatta el az X-Faktor zsűrijét. Németh Krisztián Kevint ötévesen hagyta el az anyukája, azóta a nagymamája nevelte, de már nem érhette meg, hogy a műsor színpadán lássa az unokáját.

Kevin azt mondta, hogy mindig a zene segített feldolgozni neki a nehéz helyzeteket. Ebből pedig bőven kijuthatott a 18 éves budapesti fiatalnak, aki egyedül érkezett a válogatóra.

„Ötévesen ott hagyott engem anyukám az óvoda előtt. Kapott egy telefonhívást, majd azt mondta nekem, hogy bemegy a boltba. Ott vártam, de nem jött…”

- mondta Kevin. Ezután a nagymamája vette magához, ő nevelte a kisfiút, aki már gyerekkora óta álmodozott az X-Faktorról.

„Nyolcéves voltam, már mentek az X-Faktorok. Mindig mondtam, hogy megyek, és azt mondta, bejön velem. Sajnos, ő ezt már nem élheti meg. Tizenkét éves koromban elvesztettem őt, ami a mai napig fáj. Ő volt az az ember az életemben, akire mindig számíthattam, akivel mindent meg tudtam beszélni. Bármit megtennék azért, hogy visszahozhassam.”

Kevin elsősorban neki szeretett volna bizonyítani a színpadon.

„Remélem, most fentről néz és büszke rám, mert próbálok olyan ember lenni, amilyennek ő szeretett volna látni. Sokan mondták, hogy nem viszem majd semmire, nem lesz belőlem senki. Most azért vagyok itt, hogy bebizonyítsam, többet érek annál, mint amit gondoltak”

- mondta Kevin.

Ez talán sikerült is Kevinnek, hiszen a produkciója után a zsűri állva tapsolt neki, és négy igen szavazattal jutott tovább.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Udvaros Dorottya: Kedves Nagy Feró, ne várjon másokra, adja vissza a Kossuth-díjat!
A színésznő szerint Feró szavai megbocsáthatatlanok. Úgy véli, a zenész csak hárít, és nem vállalja a tettei következményét.


Nagy Feró a Békemeneten adott interjúban úgy fogalmazott, hogy a Szőlő utcai ügyben érintett lányok kerestek pénzt, tehát „mindenki jól járt”. A kijelentését később sem vonta vissza, sőt, több alkalommal is kiállt mellette. Az RTL Híradónak annyit azért elismert, hogy „lehet, kicsit túllőtt a célon”, de továbbra is azt gondolja, hogy nem mondott olyat, ami ne lenne vállalható. Időközben felmerült az is, hogy Őrbottyánban visszavonják a díszpolgári címét, de ez sem érintette különösebben.

A történtekre Udvaros Dorottya is reagált, és a Magyar Hangnak adott interjúban elmondta a véleményét.

„Nem hiszem, hogy Nagy Ferónak másokra kellene várnia, adja vissza magától a Kossuth-díját.”

A Kossuth-díjas színésznő és a Nemzet Színésze szerint Nagy Feró „szörnyű kijelentése” után nem méltó a kitüntetésre.

„Miért kell megvárnia, amíg tízen erre kérik, nem az lenne a legtermészetesebb, hogy egy ilyen nyilatkozat után magától lemond az elismerésről? Kedves Nagy Feró, ne várjon másokra, adja vissza a díjat” – fogalmazott Udvaros.

Szerinte a zenész kijelentései a kihasznált és bántalmazott lányokról felháborítóak, és még az egyre durvább közbeszédben is különösen kegyetlenek.

„Nagyon felzaklatott az ügy, botrány, hogy ma elhangozhat egy ilyen mondat, ahogy Nagy Feró későbbi kijelentései is szörnyűek. Azt mondja, hajlandó bocsánatot kérni, mintha ez valamiféle kegy lenne, de ahhoz már nem elég bátor, hogy viselje a szavai következményeit.”

„Ne mások javaslatára és védelmére várjon, a saját lelkében tegyen rendet, kérjen bocsánatot és adja vissza a Kossuth-díjat. Így talán még megőrizheti a méltóságát” – mondta a színésznő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Miért nem szégyelled magad, Feró??? – Wolf Kati is kérdőre vonta egykori mentorát vállalhatatlan szavai miatt
Szerinte „förtelmes gyalázat”, ha a rocker komolyan gondolta, amit a fiatalkorú Szőlő utcai prostituáltakról mondott.


Tovább gyűrűződik a botrány, ami Nagy Feró körül alakult ki, miután a Békemeneten vállalhatatlan kijelentéseket tett. A Kossuth-díjas zenész a Szőlő utcai, fiatalkorú prostituáltak futtatását érintő hír kapcsán úgy fogalmazott: „Ő csak kereste a pénzt ezzel, lányokat futtatott, a lányok is keresnek pénzt, mindenki jól járt, nem?” Azóta többen követelték, hogy vegyék el a Beatrice egykori frontemberének Kossuth-díját, de szóba került az is, hogy visszavonják őrbottyáni díszpolgári címét. Az énekes ennek ellenére nem hajlandó bocsánatot kérni.

Most újabb sztár szólalt meg az ügyben. Wolf Kati az X-Faktorban Feró mentoráltja volt, de legújabb Facebook- és Instagram-posztjában nem kíméli a rockert. Mint írja:

„Miért nem szégyelled magad, Feró???”

„Gondolkodtam, mit lehet reagálni arra, amit mondtál, Feró, egykori X-faktor mentorom... Valójában csak annyit, hogy szégyelld magad!”

Hozzáteszi: „Két lánygyerek anyja vagyok. De ehhez egyáltalán nem kell szülőnek lenni.”

„Akár a nem nyugvó szereplési vágyad, akár valamilyen rosszul értelmezett vicceskedés mondatja veled ezeket az óriási hülyeségeket, akkor is rettenetesen káros, amit csinálsz. De ha – ráadásul apaként, nagyapaként - valóban így is gondolod, akkor meg förtelmes gyalázat”

– zárja posztját az énekesnő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Vagy együtt vagyunk, vagy nem” – ezért szakított Tóth Geri, a Házasság első látásra sztárja szerelmével
Szexstopot hirdetett, amíg meg nem találja az igazit. Geri a Borsnak adott interjújában elmondta azt is, hogy most önmagára és lelki egyensúlyára fókuszál.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. október 25.



Tóth Gergő (Geri), a TV2 Házasság első látásra korábbi szereplője szakított a friss párjával. A távkapcsolat a nő külföldi munkája miatt széthúzta őket – írja a Bors.

„Szétmentünk. Minden jól indult, minden klappolt, de a párom külföldi munkát kapott, és eleinte azt gondoltam, kibírjuk a távkapcsolatot. Aztán egyre ritkábban beszéltünk, ő szünetet akart, én pedig úgy voltam vele: vagy együtt vagyunk, vagy nem. Végül én mondtam ki, hogy legyen vége”

– mondta Tóth Gergő, a Házasság első látásra korábbi szereplője.

A kapcsolatot eleinte ígéretesnek látta a sztár, hiszen a lányt talpraesettnek, okosnak és szexinek tartotta, és intellektuálisan is egy hullámhosszon voltak.

A szakítás után radikális döntést hozott. „Fontos döntést hoztam: inkább lemondok egy időre a szexről. Nem kell több felszínes viszony, mert ezek elviszik a fókuszt, és minden alkalommal ott hagy az ember egy darabot magából. A szex sokkal több puszta testiségnél – ez az, amivel igazán közel kerülünk valakihez” – fogalmazott Tóth Gergő.

„Nem szeretnék többé bohóckodni. Csak annak adom oda magam, akivel tényleg el tudom képzelni a jövőt”

– tette hozzá.

Előzményként felidézte, hogy a műsorban összeházasított párjával, Renátával csúnyán végződött a kapcsolata. Most önmagára és a lelki egyensúlyára koncentrál, és csak komoly szándékkal kezd új kapcsolatba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
X-Faktor-botrány: Valkusz Milán vérig sértette Tóth Andit
Az RTL X-Faktor Táborában a CFL nevű rapduó miatt elszabadultak az indulatok. Majka is megpróbálta leállítani a heves vitát a zsűriasztalnál.


Az X-Faktor Táborában mind a négy mentor a CFL nevű rapduót szerette volna a saját csapatába. A jelenet az RTL-en futó műsor szombati adásában zajlott le – derült ki az RTL X-Faktor adásából.

Valkusz Milán azzal érvelt, hogy az ő stílusa áll a legközelebb a duóéhoz, és közben Tóth Andi alkalmasságát is minősítette.

„Szerintem nekik halál lehozó, ha hozzád kerülnek”

– mondta Valkusz Milán, a Valmar énekese és X-Faktor mentora Tóth Andinak.

Tóth Andi azonnal visszakérdezett. „Tényleg? Honnan tudod?” A riportszobában tovább árnyalta a véleményét.

„Tudtam, hogy a Milán hogy tud reagálni egyes helyzetekben. Én nem gondolom azt, hogy egymást kell ott minősítenünk a mentorszékben, és nekem az sértő, hogy ő ezt személyeskedésnek titulálta.”

Majka próbálta leállítani a vitát, és így szólt Valkuszhoz. „Én el akarom felejteni, hogy ezzel érvelj, mert ez nem igaz, Milcsi, hogy te vagy a zenekészítő-producer ennél az asztalnál.”

Valkusz visszakérdezett. „Jó, akkor az érv, hogy szerzek egy zenekészítőt, szerzek egy rappeset, meg elvileg eddig rappelgettem otthon, amit nem hallott senki?”

A szóváltás végén Tóth Andi lezárta a helyzetet.

„Milán, az van, hogy senki nem veszekszik, mert halálnyugodtan próbált mindenki erről beszélni, te pedig elkezdesz veszekedni, meg másokat lealacsonyítani. Akkor legyen a tied, mert engem konkrétan nagyon megsértettél, szóval legyen a tied!”

Ezzel a CFL Valkusz mentorálása alá került.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk