Oscar-díj: bejelentették az idei jelölteket

Lassan egy hónap telt el azóta, hogy kiderült, egy magyar író, Krasznahorkai László kapja az irodalmi Nobel-díjat. A rangos elismeréshez számos közéleti személyiség gratulált, a világsajtó is hosszan írt munkásságáról. Úgy tűnik azonban, hogy a friss Nobel-díjas szülővárosában, Gyulán nem büszkélkednek annyira a sikerrel – legalábbis az író Facebook-oldalán található bejegyzés szerint:

A poszthoz mellékelt képen egy ablakra kiragasztott papír látható, amin ez áll: „Krasznahorkai László (szülővárosa: Gyula), irodalmi Nobel-díj, 2025. E ház lakói büszkék rád, gratulálunk!”

Via 24.hu

Ganxsta Zolee a Facebookon tudatta, hogy kedden elhunyt édesanyja, Kassai Ilona, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő.

Az 59 éves rapper szerda este osztotta meg a hírt, egy közös fotóval és szívszorító sorokkal búcsúzott, vette észre a Blikk.

- olvasható a zenész posztjában.

Életének 92. évében elhunyt Komjáthy György EMeRTon-díjas és Fonogram szakmai életműdíjas magyar zenei szerkesztő, a Magyar Rádió volt munkatársa – közölte családja a közösségi médiában.

Komjáthy 1952–1959 között a Bartók Béla Zenei Szakközépiskola orgona-zeneszerzés-népzene szakán tanult, majd 1958–1993 között a Magyar Rádió technikai rendezője, majd zenei szerkesztője volt. 1964–1998 között a Vasárnapi koktél, 1965–1993 között a Csak fiataloknak, 1970-től a Töltsön egy órát kedvenceivel, 1971-től a 25 perc beat és A beat kedvelőinek című műsorok szerkesztője volt.

1986–1997 között a Danubius Rádió zenei szerkesztője volt, az utolsó három évben már nyugdíj mellett. 1999-től a Sláger Rádió Nem csak fiataloknak című kívánságműsorának társszerkesztője.

Gyermekei így emlékeztek meg róla: „Szeretted az életet, imádtad a családodat, rajongtál a hobbidért, a zenéért, munkádért. Öt hete még aktívan dolgoztál – ahogy mondtad. Azt tervezted, hogy a rádiózás 100 éves születésnapján virágot teszel második otthonod, a Bródy Sándor utca 5-7 épületéhez. Sajnos december 1-jén már nem lehetsz ott.”

Aki valaha hallott már a Recirquel társulatról, vagy látott tőlük bármilyen előadást, az tudhatja, hogy látványban és érzelemben nincs hiány náluk. És nagyjából azt is sejtheti, hogy most mire számíthat... vagy talán mégsem. Mert ez a produkciójuk minden eddiginél nagyobb, és nemcsak méreteiben, hanem abban is, amilyen mértékben hat a nézőre.

Úgy érkeztem a sajtótájékoztatóra, mint mindenki más: kíváncsian, de fogalmam sem volt, hogy pontosan mi fog történni. Abban biztosak lehettünk, hogy fotózni és videózni lehet — ami már önmagában is különleges lehetőség volt, hiszen a Walk My World előadásán ez majd tilos lesz.

Bevallom, elsőre ez nekem is furcsán hangzott. A bizonytalanság csak akkor kezdett oldódni bennem, amikor meghallgattuk a készítőket, és lassan elkezdett összeállni, hogy miről is van szó.

A tájékoztató után megkaptuk az első instrukciókat: maszkokat vettünk át, amit végig viselnünk kellett. Már ettől megváltozott a hangulat.

Ezt követően csoportokra osztottak minket, hiszen az előadásból mi is csak egy-egy apró jelenetet nézhettünk meg. Én fotós kollégámmal Hector otthonába pillanthattam be.

Ahogy a hosszú folyosókon sétáltunk, már maga az út is felépítette bennünk ezt a külön világot. Nem tudtuk megmondani, milyen korban járunk — egyszerre volt időtlen és nagyon konkrét. De a falak, a fények, a hangok határozottan baljós hangulatot árasztottak. Abszolút érthető, hogy ez miért csak felnőtteknek szóló program.

Az első jelenetben egy férfi táncát nézhettük végig. Képtelenség volt nem érezni, mennyire más ez így, pár lépésnyire az előadótól.

De pont ez a zavar az, ami miatt nagyon működik az egész. Mert kizökkent. Mert megkérdőjelezi azt is, hogy mit jelent nézőnek lenni egy előadáson.

Aztán továbbmentünk a fő térbe, ahol a finálé zajlik majd. Itt már több szereplő volt és óriási nyüzsgés.

Itt sokkal könnyebb volt kívülről nézni az egészet, de közben azt is biztossá vált, hogy a legnagyobb hatást azok a pillanatok váltják majd ki az emberekből, amik intim terekben zajlanak.

És ez az, ami miatt tényleg nem tudom megmondani, hogy ki mit fog érezni — csak azt, hogy valamit biztosan.

A Walk My World élménye: immerzív mitológiai utazás Budapesten

A Recirquel új produkciójában a néző szó szerint a történet részévé válik: a 2,5 órás előadást egy 6000 m²-es, filmes díszleteket idéző térben szabadon járhatja be.

A látogatók közelről követhetik az előadóművészek mozdulatait, bejárhatják titkos szobákat, megérinthetik a berendezési tárgyakat, és még egy elrejtett bájitalt is kipróbálhatnak. Az élményt erősíti, hogy a nézők maszkot viselnek, így láthatatlan megfigyelők lehetnek.

De a Recirquel produkciója nem csupán egy élménytér, hanem egy gazdag, mitológiai alapokon nyugvó történet is egyben.

Ez az ókori mítosz kel életre 220 különálló jelenetben, lenyűgöző újcirkusz és tánc produkciók közepette, teremtve meg ezt a minden érzékszervre ható, lüktető, érzéki világot.

Az alkotói munka mélységét mutatja, hogy az előadáson több mint 20 különféle cirkuszi zsáner látható, köztük olyan ritkaságok, mint a tízméteres magasságban repítő orosz hinta, a cyr vagy a rhönrad. A táncművészet is rendkívül gazdag repertoárral bír: a kortárs tánc és a balett mellett a kontakt improvizáció is hangsúlyos szerepet kap.

A filmszerű látvány élményét emelik a technikai részletek. A 150 fős stábot olyan nemzetközi kiválóságok is segítették, mint a világhírű brazil Grupo Corpo vagy az amerikai táncművész, Bill Shannon, ezzel is aláhúzva az előadás világszínvonalát.

A látványtechnikai csúcspontok között említendő egy ötméteres, az artistákkal együttműködő robot, valamint a földről felemelkedő ágyak és asztalok. Az előadóterek falait kortárs képzőművészek egyedi grafikái és falrajzai teszik még varázslatosabbá.

Vági Bence rendező-koreográfus szerint a Walk My World unikális attrakciója lesz Budapestnek, hiszen ehhez hasonló léptékű immerzív élményt eddig csak a világ legnagyobb művészeti központjaiban (New York, Sanghaj, London) láthattak a nézők.

Ez az előadás épp azért fontos a mai közönség számára, mert a hagyományos, állatos cirkuszt felváltó új megközelítést XXI. századi köntösben viszi színre:

A modern közönség, aki megszokta a digitális ingereket, itt valóban valami olyan élménnyel találkozik majd, ami minimum az előadás idejére teljesen kiszakítja a valóságból.