Oscar-díj 2025: Az Anora tarolt, de A brutalista is három díjat zsebelt be

Nyüzsgő diákhangok, izgatott tekintetek lepik el a New York Kávéház Vörös-termét, ahol most éppen egy taksonyi iskola nyolcadik osztályos diákjai várják Juhász Anna irodalmár és kulturális menedzser nem mindennapi tanóráját. A program 2017-es indulása óta Anna több mint száz ilyen rendhagyó irodalomórát tartott már a New York Kávéházról a helyszínen, programja pedig hatalmas népszerűségnek örvend.

Egy-egy tanév elején a program meghirdetésekor annyian jelentkeznek, hogy beosztani is nehéz az iskolákat. Közöttük vannak vidéki és fővárosi intézmények egyaránt, sokan több száz kilométert is utaznak ezért a lehetőségért. Ilyenkor Annáék a tanárokkal közösen gondolkodva kitalálják, hogy milyen programokkal lehetne egybekötni még az alkalmat, milyen helyszínre tudnak még átmenni, ami izgalmas lehet irodalmilag. Az ékkő viszont, ahogy Anna fogalmaz, mindig az, hogy

Elhangzik Kosztolányi és Karinthy neve, akik a Kávéház előtt ismerkedtek meg, és megtudjuk, hogy sok híres lap szerkesztősége volt az épületben. Anna változatos történetekkel, érdekes legendákkal fűszerezi az órát, miközben nemcsak a Vörös Szalonban ülünk, hanem elsétálunk a Hotel lobbyjába - a New York Palota egykori legendás aulájába - és a Kávéház patinás belsejébe is.

A rendhagyó irodalomórákra mindenféle korosztályú iskolai csoportok jönnek.

„Sokan emiatt az érettségi előttre időzítik a látogatást a kávéházban, hogy valami pluszt, valami történeti adalékot kapjanak, és így minél inkább élményszerűen tudják majd az érettségin ezt a tudást visszaadni” – mondja Anna, aki mindig változatosan tartja meg az órákat.

Van, amikor több történetre, több felolvasásra van szükség, ez attól függően változik, hogy az alap műveken felül, mint például A New York-tól a Hungáriáig című kötet, milyen könyveket visz az adott órára.

„Volt olyan osztály, aki eléggé vizuális volt, úgyhogy olyan versek kerültek elő, amik nagyon vizuálisan mutatják be Budapestet. Vagy például Babits Mihály feleségének, Török Sophie-nak azaz Tanner Ilonának a fotográfiáin keresztül is szemléltettem már a mondandómat.” Kissé tehát mindig változik a felépítés, de vannak törzsanyagok, törzsszereplők, akik nemcsak egykoron a New York Kávéházban, hanem egy irodalomórán is törzsvendégnek számítanak. Heltai Jenő, Osvát Ernő, Böhm Aranka vagy Molnár Ferenc minden beszélgetésben fókuszba kerül.

A Kávéház és Anna is nagyon szeretik, és szívükön viselik a programot.

– teszi hozzá Anna, aki szerint az órák által kicsit azt érezheti mindenki, hogy ez tényleg több mint egy helyszín. „Ma már úgy hívjuk ezeket, hogy offline terek, miközben régen egy ilyen kávéház volt az élet közepe, és minden, ami itt történt.”

Egy ilyen rendhagyó irodalomóra átlendülés tud lenni. Sokan el szokták mondani, hogy mennyire tetszett nekik egyáltalán az, hogy bejöttek egy olyan térbe, ahová korábban nem is gondolták volna, hogy be lehet jutni. A diákok így közelebb érzik magukat a századfordulós szerzőkhöz, és így ők is meg tudnak nyílni.

„Sok diákkal van ezért élő kapcsolatom. Ez egy nagy dolog, hogy egy számukra vadidegen embernek elküldik a verseiket és tanácsot kérnek tizenévesen” – véli Anna. Szerinte még jó helyen van a világ, mert nagyon sokan írnak, és fejezik ki magukat még mindig, nem csak emojikkal, hanem rendes szavakkal. „Ahogy Juhász Gyulától tudjuk: „szavak, szavak csodálatos szavak”, amik tényleg békítenek, és mindent helyre tudnak hozni. Szóval van remény, és ezt nagyon sok ilyen irodalomórán tapasztaljuk.”

A francia rendező, Jacques Audiard (Halálos szívdobbanás, A próféta, Rozsda és csont, Dheepan: Egy menekült története, Testvérlövészek) új filmje tavaly tűnt fel Cannes-ban, amikor megnyerte a Zsűri Nagydíját (ugyanazt, amit 2015-ben a Saul fia), valamint a legjobb színésznőnek járó elismerést is, ám azt rendhagyó módon nem egyvalaki, hanem többen, a film négy főbb női szereplője, nevezetesen Karla Sofia Gascón, Zoe Saldaña, Selena Gomez és Adriana Paz. Majd jött az Európa Filmdíj decemberben, ahol szintén tarolt, többek között a legjobb európai film fődíja is nála landolt, idén pedig a Golden Globe-on diadalmaskodott, ahol újfent a legjobb film lett, musical/vígjáték kategóriában. Így nem is volt igazán meglepő az sem, hogy az Amerikai Filmakadémia is elárasztotta jelölésekkel, méghozzá tizenhárommal, ezzel pedig egy igen szűk és illusztris, 12 filmet számláló klubba került, olyan nagyságok közé, mint az Elfújta a szél, a Most és mindörökké, a Forrest Gump, a Nem félünk a farkastól, a Mary Poppins, A Gyűrűk Ura: A Gyűrű szövetsége vagy az Oppenheimer.

S valóban ritka, hogy egy ennyi nominációt kiérdemlő mozgókép a legnagyobb internetes filmadatbázison (IMDb) jelenleg csupán 5.4 csillagon álljon (e sorok írásakor).

A sztori szerint Manitas (Karla Sofia Gascón), egy drogkartell nagyhatalmú vezetője úgy dönt, maga mögött hagyja a bűn világát, s új életet akar kezdeni, méghozzá nőként. Felbéreli a dörzsölt, de mellőzött ügyvédet, Ritát (Zoe Saldaña), hogy busás honoráriumért szervezzen meg mindent, ami ehhez kell: keressen egy profi orvost, aki elvégzi a nemátalakító műtétet, szervezze meg a régi énje „halálát”, illetve helyezze biztonságba a feleségét, Jessit (Selena Gomez) és a két gyereküket.

Eltelik öt év, majd hőseinket újra összehozza a sors. Emilia szeretné újra maga mellett tudni a Svájcba küldött családját, illetve Rita segítségével létrehoz egy alapítványt, amely segít megtalálni a drogháborúk eltűnt áldozatainak holttestét, hogy a családjaik ne éljenek tovább kétségek között, és hogy megadhassák nekik a végtisztességet. S minden menne is szépen, Emilia egyenes úton halad az üdvösség felé, ám a bűnös múlt nem ereszti.

A fenti sztori egy kifejezetten izgalmas és eredeti krimi-drámát sejtet, Jacques Audiard azonban nem elégedett meg ennyivel: pofátlan módon belekeverte mindebbe még a humort (finoman), valamint (és ez akasztott ki sokakat) a musical műfaját is. Bizony, időnként dalra fakadnak és tánclépésekbe kezdenek hőseink a legváratlanabb pillanatokban, így téve az Emilia Pérezt egy felettébb furcsa műfajmixé.

Az már más kérdés, hogy a filmmel hány embert haragított magára, hiszen olyan vádakkal illették azt az utóbbi időben, mint például hogy rossz színben tünteti fel a mexikóiakat és Mexikót (ahogy egy francia látja az ottani helyzetet), hogy mexikói karaktereket nem mexikói színészekre osztanak (Gascón spanyol, Saldaña dominikai-Puerto Ricó-i származású, Gomez pedig Saldañához hasonlóan az USA-ban született, bár az ő apja mexikói), vagy viccet csinál a transzneműségből és a nemátalakításból (ami az ezen átesetteknek egy rendkívül fontos és bonyolult testi és lelki folyamat). Szóval megkapta rendesen a népharagot.

Az Emilia Pérez kétségkívül nem való mindenkinek, bizonyosan sokakat kiborít majd a formabontó stílusa, a pofátlansága, a filmes műfajok ilyetén elegyítése (az utolsó taktusban még akciójelenetet is kapunk). Azoknak viszont, akik szeretnek kimozdulni a komfortzónájukból, akik olyat keresnek a mozikban, amilyet korábban még nem láttak, és nyitottak az újdonságra, a furcsára, a szokatlanra, azok együtt tudnak majd menni Emiliáékkal. Számukra pedig a legnagyobb ajándék a csodás női szereplőgárda lesz. A valóságban is transznemű spanyol színész, Karla Sofia Gascón még Carlos Gascónként látta meg a napvilágot, és olyan filmekben tűnt fel még férfiként, mint Az 507-es széf (2002), a Mondj igent! (2004), A Noble család (2013) vagy a Vad szív című sorozat (2009-2010). A 2010-es évek végén esett át a nemátalakítás hosszú procedúráján, s természetesen ezután a karrierje is új fordulatot vett.

Nem is véletlenül, mivel Gascón érzékenyen és minden bizonnyal a saját tapasztalatait is csatarendbe állítva jeleníti meg Emiliát, akinek meg kell birkóznia ezzel az új élettel.

A film legfőbb erénye azonban mégsem ő (bár körülötte forog minden), hanem a Ritát alakító Zoe Saldaña, aki élete legjobb alakításával lepi meg és kényezteti a nézőket, s valóban egészen fantasztikus a mindent kézben tartani próbáló, először a pénzért, később azonban már elhivatottságból Emilia mellett álló, s őt mindenben támogató ügyvédként.

Azt mindenesetre a bírálók javára lehet írni, hogy a musicalbetétek itt-ott keményen leugranak a filmről (a vaginaplasztikás számot például szívesen felednénk), de szerencsére azért akadnak köztük valóban fülbemászók is, az aláfestő zene pedig kifejezetten színvonalas.

Mindent összevetve tehát elmondható, hogy az Emilia Pérez egy érdekes filmes kísérlet, ami bizonyos elemeiben működik, bizonyos elemeiben nem, mindenesetre imádnivalóan orcátlan, de valóban csak a kísérletező kedvű, csemegékre éhes közönségnek ajánlható tiszta szívvel.

FIGYELEM, A CIKK KISEBB SPOILEREKET TARTALMAZ!

A Vígszínház és kistestvére, a Pesti Színház minden évben műsorára tűz valamilyen musicalt. Nem egy zenés előadásuk vált legendássá: A padlás, West Side Story, Óz a csodák csodája, A dzsungel könyve, A Pál utcai fiúk. Az elmúlt évadokban láthattuk a Kabarét és a Presser-Dusán szerzőpáros legújabb darabját a Pinokkiót is.

Magyarországon a Rémségek kicsiny boltját alighanem mindenki az 1986-os filmváltozatból ismeri, amelyet a Muppet Show-ból és a Star Wars-filmekből ismert bábos-rendező, Frank Oz jegyez. A film főszereplője Rick Moranis volt, kisebb szerepekben olyan nagy neveket láthattunk, mint Steve Martin, John Candy, Jim Belushi, Bill Murray vagy Miriam Margoyles.

Ám az emberevő űrvirág története ennél jóval korábbról ered.

Frank Oz Howard Ashman és Alan Menken 1982-es musicaljét dolgozta fel, amit viszont Roger Corman 1960-as fekete-fehér vígjátéka alapján készítettek, amiben még nem voltak dalok.

Ez a film is megtalálható angolul a neten. Egyik érdekessége, hogy szerepel benne a nagyon fiatal Jack Nicholson, illetve az a Jackie Joseph és Dick Miller, akik aztán easter eggként bekerültek a Szörnyecskékbe – ők játsszák azt a házaspárt, akikhez a kis szörnyek buldózerrel hajtanak be.

A történet főszereplője Seymour (Orosz Ákos) árva gyerek – az 1960-as filmváltozatban még az anyukájával él –, akit a lelencházból vett magához a város csóró részén lévő virágboltjába Mr. Mushnik (Seress Zoltán), hogy olcsó munkaerőhöz jusson. Az üzlet rosszul megy, ráadásul Seymour kétbalkezes segéd. Egy különösen rossz nap végén Mr. Mushnik úgy dönt, lehúzza a rolót. Ám ekkor a bolt eladója, Audrey (Radnay Csilla) megemlíti, hogy Seymour mindenféle egzotikus növényeket nevel, ha kiállítanák az egyiket a kirakatba, talán bevonzaná a vevőket.

Mushnik nem hisz a dologban, de mivel nincs vesztenivalója, ad egy esélyt. Seymour elő is hoz egy furcsa virágot, ami beváltja a hozzáfűzött reményeket, amolyan bioreklámként működik, és pillanatokon belül felfuttatja az üzletet. Seymour elindul a hírnév és a gazdagság felé, és szíve szerelmét, Audrey-t is sikerül elhódítani a szadista fogorvostól, Scrivellótól (Brasch Bence).

Mi több, beszélni is tud, és igen követelőző. Seymournak meglehetősen bizarr döntéseket kell hoznia, hogy ellássa kis kedvencét – és jövője zálogát – megfelelő “táppal”.

A nem kicsit dilis történetet Varró Dani szellemes fordításában Novák Eszter vitte színpadra sok popkulturális kikacsintással. A darab “kórusa”, Kovács Patrícia, Majsai-Nyilas Tünde és Márkus Luca jelmeze a Grease-hez hasonló musicalek giccses világát idézi. Brasch Bence motorozó, szadista fogorvos figurája Michael Jacksonként táncol. A virágboltos Mushnik és Seymour kettőse helyenként a Hegedűs a háztetőn hangulatát és zenei világát idézi meg. Maga a virágbáb a Muppet Show-ban is elmenne.

Az előadás legfőbb erénye persze a színészek alakítása. Orosz Ákos sokadszor bizonyítja, milyen jól állnak neki az esetlen vígjátéki figurák.

Seres Zoltán nagy kedvencem. Aki Antall Józsefként ismerte meg a Blokádból, annak fura lehet Mr. Mushnikként, de itt is megmutatja, milyen sokrétű művész.

Radnay Csilla is azok közé tartozik, akik drámában, vígjátékban egyformán otthonosan mozognak, és mindezek tetejébe nagyszerűen énekel.

Említést érdemel még Szántó Balázs, aki több apró szerepben tűnik fel időről időre.

Néhány apróság volt, ami nem tetszett. Ezek egy része – mint a helyenként félrecsúszott hangok – remélhetőleg javulnak, ahogy összecsiszolódik a produkció. Viszont volt egy momentum, amit szóvá kell tennem. Véleményem szerint azok, akik nem látták a 86’-os filmet, nem fogják érteni, hogy a hölgytrió egyes jelenetekben miért jelenik meg kifejezetten csinosan, máskor pedig szakadt utcalányként. A darabban nem sikerült olyan jól érzékeltetni ezt a kettősséget, mint a filmvásznon.

Mindenesetre a színpadi változat több ponton is különbözik mindkét filmtől, jóval sötétebb azoknál. Az egyik különbség, hogy a Frank Oz féle filmben szerepel egy mazcochista páciens. Ő a színdarabban nem tűnik fel – az 1960-as filmben viszont igen. A másik nagy különbség a befejezés. A musical eredeti végét a tesztvetítéseken a közönség túl komornak ítélte, ezért a film egyfajta happy enddel végződik. A Pesti Színházban ennél groteszkebb a történet végkicsengése, de hogy pontosan mi az, nem árulom el. Már csak ezért is érdemes jegyet venni az előadásra.

Fotó: Dömölky Dániel, Pesti Színház

A Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színházban harminc munkatárs jelentette be a távozását – tudta meg a hvg.hu. Az intézmény húsz alkalmazottja és tíz, hosszú ideje vállalkozóként dolgozó szakember döntött úgy, hogy nem folytatja munkáját a színházban.

A felmondások oka, hogy az érintettek nem kívánnak együtt dolgozni az új igazgatóval, Zalán Jánossal. A távozók többsége április 30-ig elhagyja a színházat, köztük Nyirkó Krisztina, Nizsai Dániel és Krausz Gábor, akik a teátrum legfoglalkoztatottabb színészei. Vidovszky György rendező és Orosz Klaudia látványtervező is bejelentette távozását, valamint a két ügyelő, a teljes színházi nevelési csapat, a kellékes és a művészeti titkár is felmondott.

Egyesek eredetileg az évad végéig szerettek volna maradni, ám a színház vezetése arra kérte őket, hogy áprilisban távozzanak, mivel májusban már nem lehetne előadásokat tartani.

Novák János, a Kolibri Színház alapító igazgatója a történteket így kommentálta: „A repülők sem maradnak örökké az égen.”

A következő hónapokban a hírek szerint további felmondások is várhatók.

A Kolibri Színházban azután alakult ki a tarthatatlan helyzet, hogy a társulat ellenkezése ellenére Hankó Balázs kulturális miniszter Zalán Jánost bízta meg az igazgatói feladatokkal. Másfél hete szolidaritási tüntetést is tartottak a színház épületénél, ahol több neves művész, köztük Pogány Judit és Nagy Ervin és felszólalt.