Oscar 2022: Így kínoz mesterien a pszichopata? - A kutya karmai közt
Mint mindig, hiszen a sebek onnan származnak. A gyengeségeink, az elferdüléseink. Phil Burbank (Cumberbatch) is ember, még ha a címben - ez egyébként egy regényadaptáció - nem is véletlenül nevezik kutyának. Akár vadállatnak is hívhatnák. Első látásra ellenszenves pszichopata. Jane Campion rendező (Zongoralecke) idén a legtöbb - 12 - Oscarra jelölt, netflixes filmjében
A kérdést direkt függőben hagyom, a megválaszolása a néző dolga, mint ahogy sok dolgunk van, miközben a szájbarágós dramaturgián elkényelmesedett nézői attitűdünk szembesül vele, hogy itt valami egész másról van szó. És nemcsak ez az egyetlen ok, hogy szerintem később filmes kurzusokon oktatják majd A kutya karmai közt elbeszélésmódját és hatásának titkait. Campion maga adaptálta a forgatókönyvet Thomas Savage regénye alapján.
Tehát Phil Burbanknek, a vadállatnak, aki senkit nem becsül maga körül és láthatóan súlyos lelki problémái vannak, van egy testvére, George (Jesse Plemons, amióta a filmes színtéren forog, zseniális), akit Daginak nevez, és ugyanúgy szétaláz, mint mindenkit, aki az útjába kerül. Ám mivel Phil nézőként okoskodóan elsőre diagnosztizálható pszichopata, van egyfajta bája, van ügyes elbeszélőkészsége, amivel az 1925-ös évi Montana kopár világában pár cowboyt sikerül maga mellett tartania, akik félnek tőle és egyszerre felnéznek is rá. Ugyanakkor sérülékenysége és elfojtott fájdalma is kézzelfogható: amikor egy bizonyos Bronco Henry szóba kerül.
A film egyébként dramaturgiailag rengeteg információt elrejt az első tíz percben, amire később szükségünk lesz, hogy mint egy puzzle-t, összerakjuk a kockáit: megtudjuk, hogy Phil még csak nem is fürdik, azaz bűzlik, nem tartja fontosnak a higiéniát, ami máris fontos szimbóluma lesz a személyisége "mocskosságának", vagy annak, hogy a múlthoz ragaszkodik, és nem akarja elengedni, lemosni magáról azt, ami a múltjában végzetesen köti össze valakivel.
A két másik fontos szereplőt is hamar megismerjük, sőt, ha odafigyelünk a film első két mondatára voice overben, talán máris érteni fogjuk, mi fog történni, csak éppen módszeres lassúsággal és kimódolt részletességgel elmesélve, jelzésértékűen, nem az arcunkba dobálva az információkat, ahogy azt Jane Campiontól, a finom kezű rendezőtől megszokhattuk.
Elhalad a cowboycsorda egy lépfenés tehén mellett, figyelmeztet a cowboy, hogy ne engedjék hozzá közel a jószágokat, a szálláshelyen Phil elégeti a csapatának szállást adó özvegyasszony (Kirsten Dunst) fiának, Peternek (Kodi Smit-McPhee) a gondos szeretettel készített papírvirágát a vacsoránál. Az introvertált srác számára hiányos férfiasságára is kíméletlen megjegyzést tesz, mindenki előtt megalázza, majd azt látjuk, hogy
Az elnyomott George azonban kitörni készül a kutya karmai közül, s egyből mélyről jövő szimpátiát táplál az ingatag lelkű, érzékeny asszony iránt. Hamarosan feleségül is veszi, s ettől a ponttól minden korábbi dinamika felborul, és megkérdőjelezhetetlenül, sorszerűen indul a végső dráma felé a történet. Aki kiszabadul a kutya karmai közül, mondhatnánk utólag, az az életéért küzd, és azokért, akiket szeret, mindenáron.
Egy finom thriller/krimi-vonal is felfejlik a végére, ami annyira nem hivalkodó, hogy inkább a lélektani dráma motivációit magyarázza el. Minden összeáll, és mindenki elégedetten állhat fel a székből, miközben mégis letaglózhatja a nézőt, milyen az, amikor a mindentudó narrátor vérprofin megviccelt minket, vagy ha rájön, mikortól sikerült ezt kivédenünk, vagy ha egyszerűen belegondolunk: az emberi lelki nyomorúság milyen sokakat képes tönkretenni.
Ahogy a pszichiáterek mondják: sokszor az a legbetegebb lelkileg a családban, aki nem megy el az orvoshoz, viszont mindenki miatta lesz rosszul, vagy függő. Biztos, hogy mindig tudjuk és pontosan látjuk, ki az áldozat és ki a gyilkos? A dühöngő állatnál van veszélyesebb?
Mindeközben méltatnunk kell a film színészi alakításait - Kodi Smit-McPhee már megkapta a legjobb drámai mellékszereplő Golden Globe-ját is érte, de Cumbarbatch és Dunst is alsó hangon zseniálisak - fényképezését, vágását és nyugtalanítóan gyönyörű zenéjét is, melyek mind egyet szolgálnak alázatosan: hogy ezt a kegyetlen mesét a leghatásosabban és legfurmányosabban meséljék el nekünk. Sikerült.