HÍREK
A Rovatból

Nyolcpontos megegyezési javaslatot tett az SZFE új vezetése: büntetlenséget is ígérnek, ha véget ér a sztrájk és feloldják a blokádot

Ebben többek között kétlépcsős béremelést, az intézmény jövőjéről szóló, átfogó egyeztetést, valamint az egyetemi épületek blokádját szervezők büntetlenségét ígérték sz SZFE új vezetői abban az esetben, ha azonnal befejeződik az intézmény dolgozóinak sztrájkja és október 7-ig az épületek blokádja.


Közös nyilatkozatot adott ki Novák Emil a Színház- és Filmművészeti Egyetem megbízott általános rektorhelyettese és Dr. Szarka Gábor kancellár. Közleményüket változtatás nélkül közöljük.

"A Színház- és Filmművészeti Egyetem eddigi történetének legnagyobb fejlesztése előtt áll, mely reményeink szerint intézményünket nemzetközi értelemben is a legjelentősebb művészeti felsőoktatási intézmények közé emelheti. Az Egyetem megújítását 155 éves hagyományunkra alapozva, az intézmény közelmúltjának eredményeit is megtartva kell közösen elvégeznünk. Ennek előfeltétele a jelenlegi válsághelyzet mielőbbi megoldása annak érdekében, hogy megkezdődhessen az Egyetem jövőjéről szóló párbeszéd.

Az Egyetem új vezetése a fenntartóval egyeztetve ezért az alábbi ajánlatot teszi az Egyetem polgárainak:

1. Az Egyetem főállású munkavállalói 2020. szeptember 1-től egységesen 10 %-os bérfejlesztésben részesülnek oly módon, hogy a megemelt összeget a 2020. decemberben utalt fizetésükkel együtt kapják meg a teljes időszakra (4 hónap) vonatkozóan.

2. 2021. január 1-től egységes bértáblát vezetünk be, melynek eredményeként további átlagos 15%-os bérfejlesztést hajtunk végre. Az Egyetem munkavállalói a korábbi közalkalmazotti jogviszonyuk szerinti munkarendben dolgozhatnak tovább.

3. A sztrájkfelhívás további feltétel nélkül, azonnal visszavonásra kerül.

4. Az Egyetem oktatás rendjének megzavarására és az Egyetem létesítményei belső működésének akadályozására irányuló cselekmények (beleértve különösen a blokádot) legkésőbb 2020. október 7-én éjfélkor minden elemében véget érnek, az új egyetemi vezetők innentől visszavonhatatlanul beléphetnek az egyetemi létesítményekbe, visszaáll a beléptetés eredeti rendje. Ezzel egyúttal biztosított lesz a bérszámfejtéshez, bérkifizetéshez, illetve az Egyetem rendes működéséhez elengedhetetlenül szükséges más dokumentumok aláírása.

5. Átfogó, széleskörű egyeztetések kezdődnek az Egyetem jövőjéről a teljes egyetemi polgárság bevonásával, melynek tárgykörei között a tervezett fejlesztések és különösen az egyetemi autonómia kérdésköre is szerepel. Az Egyeztetések részleteit a felek közös akarattal határozzák meg.

6. A hallgatói szerveződés eredményeként kialakult fórumok az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat keretein belül tovább működhetnek, ez azonban nem vezethet az oktatási tevékenység megzavarásához. Az oktatás rendjének mielőbbi helyreállításától függ ugyanis a tanulmányi félév folytatásának vagy felfüggesztésének kérdése.

7. Az Egyetem vezetése az eddig kiadott közleményeiben és kommunikációjában tett vállalásának megfelelően nem tesz semmilyen lépést azon munkavállalók és hallgatók ellen, akik a tiltakozások megkezdése és a 2020. október 7. éjfél közötti időszakban akár szervezőként, akár megvalósítóként olyan cselekményben vettek részt, mely az Egyetem működési rendjének vagy oktatási tevékenységének megzavarására irányult.

8. A válságkezelés fenti lépéseit az Egyetem vezetése akkor tekinti magára nézve is kötelezőnek, ha annak valamennyi pontja, minden félre kiterjedően, egységesen érvényesül.

Dolgozzunk közösen Egyetemünk megújulása érdekében!" - zárják a közleményt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Brutális videón, ahogy lekapja a debreceni Spar tetejét az orkánerejű szél
Elképesztő pusztítást okozott a vihar az országban, de ilyet akkor is ritkán látni. A szél szinte egészben kapta le az épület tetejét.
Szerző: GJ - szmo.hu
2025. július 08.



Kedd reggelig majdnem 3000 helyre riasztották a katasztrófavédelem tűzoltóegységeit, valamint az önkormányzati és az önkéntes tűzoltókat.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) azt közölte az MTI-vel, hogy a leggyakrabban kidőlt fák, leszakadt faágak miatt riasztották a tűzoltókat, Békés, Csongrád-Csanád, Pest vármegyében, a fővárosban, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar vármegyékben.

Utóbbi régióban akkora szélvihar tombolt, hogy egy debreceni Spar tetejét szinte egyben emelte meg, majd dobta odébb a vihar.

A döbbenetes pillanatokat egy közelben lakó Facebook-felhasználó, Kozma Krisztián rögzítette:

A hivatásos katasztrófavédelmi szervek hétfőn 896 emberrel és 246 technikai eszközzel avatkoztak be, a műveleteket 71 önkéntes tűzoltóegyesület és önkéntes mentőszervezet 419 emberrel és 160 technikai eszközzel, valamint 30 önkormányzati tűzoltó-parancsnokság 183 emberrel és 72 technikai eszközzel támogatta – sorolta közleményben az OKF.

Az előrejelzések szerint kedden napközben ismét több hullámban várhatók zivatarok, amelyeket felhőszakadás kísérhet. Felhőszakadásra Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok, Tolna, Vas, Veszprém és Zala vármegyékre adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Vitézy: A Lázár-videóba belenagyítva látszik, hogy a MÁV-nál még fut a Vonatinfó, ami utasok tízezreinek segíthetett volna a teljes összeomlás idején
Vitézy szerint a Vonatinfó „a vihar miatti tegnapi teljes összeomlás idején utasok tízezreinek segíthetett volna, de Lázár János betiltotta”.


A hétfői vihar okozta vasúti káoszról több videót is feltöltött a Facebook-oldalára Lázár János. Az egyik ilyen videóban szúrt ki egy érdekességet Vitézy Dávid.

„Lázár bement a haváriaközpontba videót forgatni, a háta mögött a diszpécseri monitorokon közben ott fut a Vonatinfó, bár direkt a lehető legtágabb nagyításra állítva, hogy a színes pöttyök ne legyenek feltűnőek. A rendszer nem meglepő módon tehát megvan, működik”

- írta posztjában a Podmaniczky Mozgalom fővárosi frakcióvezetője.

„A vihar miatti tegnapi teljes összeomlás idején utasok tízezreinek segíthetett volna, de Lázár János betiltotta”

- tette hozzá Vitézy arra utalva, hogy néhány hete leállították a Vonatinfót.

„A vasutasok minden erejükkel azon dolgoznak, hogy helyreálljon a vasúti közlekedés a vihar után. Köszönet nekik ezért, számos vonalon az éjjel el is távolították a kidőlt fákat, helyreállították a felsővezetékeket. De ehhez miniszteri döntések nem kellenek nekik, hősiesen végzik a munkájukat. Miniszteri döntésre az utasok várnak” - írja Vitézy, aki felidézte, hogy Lázár egy 444-es videóban azt mondta, hogy az utasok „boldogságához ez kell, nem zárkózik el” attól, hogy visszaállítsa a Vonatinfót.

„A boldogságtól nagyon messze vagyunk, de a legalapvetőbb utastájékoztatási térképi információk elérhetőséget miniszteri utasításra elzárni az utasoktól tarthatatlan álláspont, főleg most, annyira zavart vasúti közlekedés idején, mint amivel a viharok miatt tegnap és még ma is szembesülnek az utasok. Itt az idő az intézkedésre, miniszter úr! Kérjük vissza a Vonatinfót! Ha még mindig nem érti, mire jó, kérdezze meg a videódíszletként használt diszpécsereket a háta mögött” - jegyezte meg Vitézy.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Kiderült, miért ázott be a 2A Terminál Ferihegyen: az elromlott tűzoltóberendezés kinyitotta a vészhelyzeti ablakokat, amin bezúdult az eső
A tomboló vihar komoly károkat okozott a repülőtér épületeiben és berendezéseiben. A Budapest Airport Zrt. szerint a légiközlekedésben fennakadások voltak, de személyi sérülés nem történt.


A hétfőn érkezett vihar komoly fennakadásokat okozott a budapesti repülőtéren és a magyar légtérben. A meteorológiai ciklon hatására már a délelőtti órákban be kellett avatkozni, a légiforgalmi irányítás légtérhasználati korlátozásokat vezetett be – árulta el az MTI-nek a Budapest Airport Zrt. igazgatósági elnöke. Lóga Máté elmondta: a repülőtéren óránként közel 120 kilométeres, orkánerejű széllökések tomboltak. Ilyen időjárási körülmények között korlátozni kell a repülőtér működését, hogy megőrizzék az emberéleteket és a biztonságot.

Lóga kiemelte, hogy a repülőgépek fel- és leszállása viharos időben komoly veszélyeket jelent. Romlanak a pilóták látási viszonyai, zavar keletkezhet a navigációban, nő a villámcsapás kockázata, erős széllökés és turbulencia érheti a gépeket, valamint a jegesedés is károkat okozhat a repülőkben. Ezek a tényezők pedig súlyos balesetekhez vezethetnek.

A vihar jelentős károkat okozott a repülőtér épületeiben is.

A szél több helyen burkolatokat tépett fel, megrongálta a repülőtér tűzjelző berendezését, ennek következtében automatikusan kinyíltak a T2A terminál vészhelyzeti ablakai. A csapadék ezáltal bejutott a terminál területére. Az anyagi kár jelentős, de személyi sérülés nem történt.

„Egyórás biztonsági lezárást követően, a futópálya törmelékektől való megtisztítása után, helyreállítottuk a forgalmat a repülőtér területén.”

Lóga Máté reagált az események után megjelent politikai nyilatkozatokra is. „Rendkívül károsnak és felelőtlennek tartom, hogy a repülőteret és légiirányítást kioktató politikai nyilatkozatot mer megengedni magának olyan ember (Magyar Péter), aki nyilvánvalóan nem ért a légiirányításhoz. A felelőtlen és felháborító nyilatkozatok helyett inkább köszönetet kellene mondania, hogy ilyen helyzetben személyi sérülések nélkül, rövid lezárás mellett tudtuk biztosítani a személyforgalmat, és ő is elutazhat Brüsszelbe” – fogalmazott a Budapest Airport Zrt. igazgatósági elnöke.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
124 ezer háztartásban már helyreállt az áramszolgáltatás, de még mindig több ezren vannak áram nélkül
Gőzerővel dolgoznak az MVM szakemberei az áramszolgáltatás helyreállításán a tomboló vihar után. Az ítéletidő szinte az egész országban hatalmas károkat okozott.


Az MVM Facebook-oldalán közzétett friss tájékoztatás szerint eddig 124 ezer háztartásban sikerült visszaállítani az áramszolgáltatást a tomboló vihar után. A közleményben hozzáteszik: a munkálatok jelenleg is folynak, a meghibásodások helyszíneinek feltérképezése „megkettőzött erővel zajlik”, a helyreállítás folyamatos.

A poszt alapján a vihar nem kímélte az MVM hálózatát: csak a középfeszültségű hálózaton közel 150 helyen történt üzemzavar, legtöbbször kidőlt fák miatt, amelyek leszakították a vezetékeket vagy rájuk dőltek.

Emiatt egy időben 190 ezer háztartás maradt villamosenergia-ellátás nélkül - írja az áramszolgáltató.

A cég kiemelte, hogy a leszakadt vezetékeket úgy kell kezelni, mintha feszültség alatt lennének, ebből következik, a megérintésük „tilos és életveszélyes”!

Bár a vihar már elvonult és újabb meghibásodások nem jelentkeztek, a károk felszámolása még zajlik. Jelenleg közel 300 szerelő dolgozik a helyreállításon, dupla műszakban, ennek köszönhetően az MVM 64 ezer ügyfélnél már sikerült visszakapcsolni az áramot.

A szolgáltató arról számolt be, hogy a hibabejelentéseket kezelő telefonközpontja közel 10 ezer hívást fogadott a vihar kezdete óta és a vonalak még mindig rendkívül leterheltek. Az MVM ezért arra kéri az ügyfeleket, hogy már csak akkor telefonáljanak, „ha közvetlen életveszély áll fenn”.

Az MVM türelmet és megértést kér az ügyfeleitől, és azt ígéri: mindenhol helyre fogják állítani az áramszolgáltatást, amilyen gyorsan csak tudják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk