KULT
A Rovatból

Nyitott házasság, erőszak élő adásban, milliós adótartozás – A Will Smith-portré

Felelőtlen rapperként súlyos anyagi gondokkal küzdött, majd a kasszasikereket tanulmányozva megfejtette a sikeres filmek receptjét, és a világ egyik legnagyobb filmsztárjává vált… Azért a pofonért viszont kár volt.


Willard Carroll Smith II 1968. szeptember 25-én született Philadelphiában az adminisztrátor Caroline Bright és az Amerikai Légierő veteránja és hűtőmérnök Willard Carroll Smith gyermekeként. Nyugat-Philadelphia Wynnefield nevű kerületében nőtt fel, és baptista nevelést kapott. Van egy Pamela nevű nővére, a fiatalabb testvérei, Harry és Ellen pedig kétpetéjű ikrek. A philadelphiai Our Lady of Lourdes katolikus magán általános iskolába, illetve az Overbrook gimnáziumba járt (később ez ihlette saját produkciós cégét, az Overbrook Entertainmentet), és mindössze 13 éves volt, amikor a szülei elváltak.

Will egyébként már 12 éves korában elkezdett rappelni. Amikor a nagymamája megtalálta a dalszövegeit tartalmazó jegyzetfüzetét, amelyről meghökkenve tapasztalta, hogy tele volt válogatott káromkodásokkal, írt az unokájának egy üzenetet a füzet egyik oldalára:

„Kedves Willard, az igazán intelligens embereknek nem kell ilyen szavakat használniuk, hogy kifejezzék magukat. Kérlek, mutasd meg a világnak, hogy olyan okos vagy, mint amilyennek mi gondolunk.” Smith azt mondta, hogy ez az üzenet nagy hatással volt rá, és emiatt hozta meg azt a döntését, hogy nem használ trágár szavakat a zenéjében.

A szülei válása ellenére befejezte tanulmányait az Overbrook gimiben, de mivel akkor már erős érdeklődést mutatott a zene világa iránt (nem mellesleg pedig tehetséges is volt benne), ezért már egészen fiatalon elhatározta, hogy az érettségi után nem jelentkezik majd főiskolára, hanem teljes mértékben a rapnek szenteli magát. Ezért 16 éves korában Jeff Townes társaságában megalakította a DJ Jazzy Jeff and the Fresh Prince nevű kétszemélyes formációt. A rap „tiszta”, minden közönségnek szóló stílusa jellemezte őket, ami az 1987 és 1993 között készített öt albumukon is tükröződött.

Egy rapper a gazdagok között

A Fresh Prince azaz „Friss Herceg” becenevet egyébként Will a tanáraitól kapta az öltözködési stílusa miatt. Az ’90-es években ugyanis így hívták a legjobban öltözött embereket. Azokat, akik a legmenőbb ruhákat viselték. A fresh prince-ek mindig tudták, hogy épp mi a legtrendibb cucc. Ez a név pedig annyira ráragadt akkoriban, hogy Will felvette művésznévként, és végül ezt használták a színészi bemutatkozását jelentő szitkom eredeti címében is. Az ötlet egyébként Benny Medinától jött, aki, miután 1989-ben találkozott Will-lel, felajánlotta neki, hogy készítsenek egy képregénysorozatot az ő Beverly Hills-i életéről.

Majd az ötlet továbbfejlődött, így a következő évben, 1990-ben elindult az NBC égisze alatt a The Fresh Prince of Bel-Air, magyar fordításban a Kaliforniába jöttem című nagy sikerű szitkom.

Smith egyébként a zenei karrierje kezdetén, 1988 és 1989 táján eléggé felelőtlenül élt és költekezett, például a jövedelemadóját sem fizette be, így az adóhivatal 2,8 millió dolláros adótartozást állapított meg ellene. Sőt, ’89-ben le is tartóztatták egy állítólagos bántalmazás miatt, amit DJ-ként dolgozó promotere, William Hendricks ellen követtek el, ám a vádakat később ejtették. S mivel az adótartozása miatt a vagyonát lefoglalták, 1990-re Smith anyagilag elég nehéz helyzetbe került. Épp ezért jött jókor az NBC ajánlata a Kaliforniából jöttemre. Ráadásul a sorozatra gyorsan rákaptak a nézők, sikeres lett, és elindította Smith színészi karrierjét, akinek annyira megtetszett ez a világ, hogy nem kisebb célt tűzte ki maga elé, mint hogy ő lesz a világ legnagyobb filmsztárja. Ennek elérése érdekében pedig elkezdte tanulmányozni a kasszasikereket, megpróbált rájönni arra, hogy mik a közös jellemzőik.

Tudatos sikersztorik

S úgy tűnik, rá is érzett arra, hogy mi kell a népnek, mivel, bár első filmjei, az 1992-es Bárhol ér a reggel, valamint az 1993-as Made in America és a 6szoros ölelés még nem tudták megismertetni őt a szélesebb közönséggel, az első figyelemre méltó szerepére csak 1995-ig kellett várni, ekkor mutatták be ugyanis a mozikban a Bad Boys: Mire jók a rosszfiúk? című akciófilmet, Michael Bay első egész estés rendezését, amelyben az akkor nála ismertebb Martin Lawrence volt a partnere. A film több mint 141 millió dollárt termelt világszerte, és elindította Smith első sikersorozatát. Hiszen egy évvel a Bad Boys után már 1996 legsikeresebb filmjében, A függetlenség napjában szerepelt, még egy évre rá pedig a Men in Black: Sötét zsarukban, ami szintén kifejezetten nagyot ment a mozik kasszáinál – az előbbi 817 millió dollárt keresett, az utóbbi pedig 589 milliót.

E három film azonnal Hollywood A-kategóriájába repítette Smith-t, aki nem mellesleg az egyik legjobban kereső színész is lett, hiszen míg a Bad Boysért 2 milliós gázsit kapott, A függetlenség napjáért és a Men in Blackért pedig 5-5-öt, addig az 1998-as A közellenségért már 14 millió dollár ütötte a markát.

Ráadásul ez a film is tarolt, 250 milliót simán besöpört. Vagyis pár év alatt sikerült összehoznia azt, amit eltervezett.

Majd az 1999-es Wild Wild West: Vadiúj vadnyugattal elszámította magát, és behúzta az első súlyos bukását, anyagilag és szakmailag (öt Arany Málna), így elérkezettnek látta az időt, hogy komolyabb, akár Oscar-várományos filmekben is bizonyítson színészként, ne csak blockbusterekben. A 2001-es Bagger Vance legendája nem jött be, de az ugyanebben az évben készült Ali annyiban már mindenképp, hogy megkapta érte élete első Oscar-jelölését, nem mellesleg pedig élete első 20 millió dolláros gázsiját. 2002-től pedig újra beindult a Smith-féle kasszasikerüzem, olyannyira, hogy hollywoodi rekordot is döntött: hét egymást követő filmje is átlépte az USA-ban a 100 millió dolláros bevételi álomhatárt (több közülük a 200-at is), ez pedig senki másnak nem sikerült. Ezek a következők: Men in Black: Sötét zsaruk 2 (2002), Bad Boys 2: Már megint a rosszfiúk (2003), Én, a robot (2004), A randiguru (2005), A boldogság nyomában (2006), Legenda vagyok (2007), Hancock (2008). Sőt, igazából nyolc, ha hozzávesszük a 2004-es Cápamesét is, amiben ő szinkronizálta a főszereplő Oscart.

„A pénz és a siker nem változtatja meg az embert, csak felnagyítja azt, ami már eleve megvolt benne” – mondta egyszer Smith, aki az Én, a robotért már 28 millió dollárt kapott, A boldogság nyomábannal és a Men in Black: Sötét zsaruk 3-mal pedig óriásit szakított, mivel ezek esetében olyan szerződést kötött, hogy a bevételből részesedett, szóval csak ez a két film hozott a konyhára kb. 170 millió dollárt. A Hancock után egyébként valamennyire visszahőkölt a karrierje, és már korántsem aratott sikert mindennel, de azért az utóbbi 16 évben is tudott kasszát robbantani, nem is egyszer: pl. Men in Black: Sötét zsaruk 3 (2012), Suicide Squad: Öngyilkos osztag (2016), Aladdin (2019), Bad Boys: Mindörökké rosszfiúk (2020). Ahhoz viszont nem férhetett kétség, hogy a csúcsévek már mögötte vannak, és nem kevés gyenge matériába is kíméletlenül beletenyerelt, ebben pedig sokak szerint nagy szerepet játszottak magánéleti botrányai és furcsa kapcsolata Jada Pinkett-tel.

Fiatal házasság, nyitott házasság

Apropó házasság és kapcsolatok… Smith magánéletéről eddig nem esett szó, pedig ott is megvannak az életére oly jellemző hullámvölgyek. Például 24 évesen nősült meg és lett apa első ízben: 1992-ben vette feleségül a színésznő Sheree Zampinót, és ugyanabban az évben megszületett a fiuk, Willard Carroll „Trey” Smith III. 1995-ben váltak el. Smith később megerősítette, hogy a nyolcvanas évek végén egy rövid ideig randizgatott Sandra Dentonnal, aki a Salt-N-Pepa nevű hiphopegyüttes Pepájaként talán ismertebb.

Jada Pinkett-tel 1995-ben ismerkedett meg, amikor a színésznő egy meghallgatáson vett részt Smith barátnőjének szerepére a Kaliforniába jöttemben.

Will 1997 novemberében egy smaragd csiszolású kb. 12 karátos gyémántgyűrűvel kérte meg Jada kezét, az esküvőre pedig egy titkos ceremónián került sor 1997 szilveszterén.

Két közös gyermekük született: Jaden Christopher Syre Smith 1998-ban, Willow Camille Reign Smith pedig 2000-ben jött a világra. Mindketten kacérkodtak a színészkedéssel. Jaden jobban, hiszen együtt szerepelt apjával A boldogság nyomában és A Föld után (2013) című filmekben, illetve ő volt A karate kölyök 2010-es remake-jének főszereplője is. Willow pedig a Legenda vagyokban tűnt fel. Azóta egyébként mindketten inkább a zeneiparban tevékenykednek.

Smith és Jada pedig azzal sokkolták a rajongóikat, hogy bevallották, nyitott házasságban élnek, és mindkettejüknek vannak házasságon kívüli kapcsolatai, mivel hisznek a teljes szabadságban. Smith egyszer azt is beismerte, hogy poliamor kapcsolatot akart Halle Berryvel és a balerina Misty Copelanddel, de végül a terápia után elvetette az ötletet. 2023 októberében pedig jött az új sokk: Pinkett kijelentette, hogy ő és Smith már 2016 óta külön élnek, bár nem áll szándékukban jogilag elválni. Nagyjából itt tartunk most.

Slágergyáros

Will egyébként a színészi karrierje mellett a zenei törekvéseit sem adta fel, igazából egyik segítette a másikat. A saját filmjeihez készített betétdalokat, amik aztán a kasszasikerekkel együtt slágerekké váltak. 1997 és 2005 között négy szóló stúdióalbumot jelentetett meg (Big Willie Style, Willennium, Born to Reign, Lost and Found), és olyan, világszerte népszerű dalokkal írta be magát a zenetörténelembe, mint a Gettin’ Jiggy wit It, a Miami, a Just the Two of Us, a Men in Black, a Freakin’ It, a Wild Wild West, a Black Suits Comin’ (Not Ya Head), a Party Starter vagy a Switch. Azóta persze már ebből a világból is kiszállt valamennyire, az utóbbi években maximum társként szállt be zenei produkciókba, például Neil Cicierega, Bomba Estéreo, Nicky Jam, Marc Anthony vagy Bad Bunny mellé.

A pofon után

Nemrég mutatták be Will Smith első filmjét a nevezetes 2022-es Oscar-pofon óta, a Bad Boys: Mindent vagy többet első hétvégés bevételei láttán pedig kijelenthetjük:

úgy tűnik, a filmrajongók megbocsátottak Smith-nek, miután két évvel ezelőtt az Oscar-gálán élő adásban kevert le egy hatalmas sallert Chris Rocknak, aki a felesége, Jada Pinkett-Smith-szel kapcsolatban sütött el egy ízléstelen poént.

Éppen ezért volt eléggé kínos, amikor nem sokkal ezután Will átvehette élete első Oscar-díját a Richard király (2021) főszerepéért. A neki odaítélt szobrot végül nem vonták vissza, ám 10 évre eltiltották minden akadémiai és Oscar-rendezvényen való részvételtől.

A Bad Boys negyedik részével azonban Smith hivatalosan is visszatért, mivel a film 104,6 millió dollárt hozott a nyitóhétvégén világszerte. A pofont követően amúgy először 2022 júliusában tért vissza Smith a közösségi médiába, ahol ismét foglalkozott az incidenssel, de azóta a karrierje szempontjából egy csendesebb időszakot élt meg. A Bad Boys sikere azonban azt jelenti, hogy jöhetnek az eddig jegelt és/vagy kaszált projektek, például az 1987-es Repülők, vonatok, autók című John Candy-Steve Martin-vígjáték remake-je Kevin Harttal, a Fast and Loose című akció-krimi, vagy az Én, a robot és a Legenda vagyok tervezett folytatásai.

Smith, akit sokan az egyik utolsó igazi filmsztárnak tartanak, egyébként nemrég megnevezte azokat a filmeket a karrierjében, amelyek szerinte a legjobbak: a Legenda vagyokot, a Richard királyt, illetve legnagyobb kedvencét, A boldogság nyomábant.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Hunyadi-láz a TV2-n! Újabb műsorokat töröltek a sorozat sikere miatt
A történelmi sorozat népszerűsége továbbra is töretlen, már több mint egymillióan követték a TV2-n. A csatorna emiatt ismét műsorváltozást jelentett be, a Farm VIP újabb epizódja is elmarad.
F. O. - szmo.hu
2025. március 19.



A TV2 ismét műsorváltozást jelentett be a Hunyadi című sorozat miatt. A március 22-i, szombat esti program átalakul, ugyanis a Tények után újra levetítik a negyedik és ötödik epizódot. Emiatt a 18:55-kor kezdődő Tények Plusz, a Farm VIP aznap nem kerül adásba.

Ez már a második alkalom, hogy a valóságshow egy epizódját kihagyják a történelmi sorozat sugárzása miatt.

A Hunyadi János életét bemutató sorozat március 8-án indult a TV2-n, Kádár L. Gellért főszereplésével. A Bán Mór regénye alapján készült produkció már a premierhétvégén a nézettségi toplista élére került, és a múlt hétvégén is kiemelkedő eredményeket ért el: a sugárzott epizódokat több mint egymillió néző követte a TV2 Média Csoport csatornáin.

A sorozat sikere miatt a csatorna március 15-én ismét műsorra tűzte az első három epizódot, majd az esti órákban levetítette a negyedik és ötödik részt is. Akkor a Farm VIP egyik epizódját szintén levették a műsorról. Az új, hatodik epizódot március 22-én, 21 órától sugározza a TV2.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Mihályfi Lucáék Hófehérke felfogása nem biztos, hogy tetszene Dúró Dórának – Megnéztük A Nagy Duett első adását
Hét évnyi kihagyás után tért vissza a képernyőre a zenés celebshow. Hajós András kollégákat sérteget, Kasza Tibi viccesen őszinte, és van olyan páros, ahol az elvileg amatőr tag jobban énekel, mint némelyik profi.


Sosem értettem, hogy híres emberek miért tartják jó ötletnek elmenni egy műsorba, ami egyértelműen olyan képességekre épül, amelyekkel ők nem rendelkeznek. Magyarán: miért megy énekes műsorba az, akinek nincs jó hangja, és egészen nyilvánvalóan nem tud énekelni? Jó, tudom, pénzért, na de ennyire? Hajdú Pétert még megértettem, őt hírhedten nem érdekli, mivel kerül be a hírekbe. És ismerjük el, tényleg mindegy. Na de az amúgy tehetséges emberek miért vállalják ezt be?

Kész szerencse, hogy nem rendeznek sebész show-t celebekkel, szerintem egy csomóan azt is bevállalnák.

Bárhogy is van, hét év kihagyás után visszatért a TV2 képernyőjére A Nagy Duett, ami abból a szempontból kiemelkedik a hazai mezőnyből, hogy nem licenc műsor, hanem saját fejlesztés. Az ilyesmi ritka, mint a fehér holló.

Kicsit árnyalja a lelkesedésem, hogy a műsor hét évadának egyetlen fix embere Kasza Tibi. Jó, most csak gonoszkodom, Tibi mégis csak Toldy Máriához és a Kőbányai Zenei Stúdióba járt, ami azért nem rossz alap, és van a háta mögött annyi a popszakmában, hogy zsűrizhessen. Ízlésről pedig ugye nem vitázunk.

Rajta kívül még a műsorvezetők, Liptay Claudia és Tilla jelentenek némi stabilitást. Clau egy kivételével minden évadban szerepelt, hol Majkával, hol Tillával az oldalán. Abban az egy évadban pedig, amikor távol maradt, Tilla vitte egyedül a műsort.

Kasza Tibi mellé idén teljesen új zsűritársak érkeztek Szabó Zsófi, Horváth Tamás és Hajós András személyében.

A műsor celebshow, ahol egy-egy profi énekes vagy énekes színész („mester”) duót alkot egy olyan hírességgel, aki nem feltétlenül a zene terén alkotott kiemelkedőt (és persze akad olyan is, aki sehol).

Szabó Zsófi egyébként először zsűrizik tehetségkutató műsorban. Liptai Claudia gyorsan rámutatott, hogy aki A Nagy Duett zsűrijében ült hölgyként, eddig mindig teherbe esett – ami meglepő információ, és kíváncsian várom, ki mit hallott Balázs Klári eltitkolt gyermekéről. Akibe amúgy Hajós András szépen bele is rúgott, de erről majd később.

A műsor első duója, Nótár Mary és Aurelio Ricky Martin Maria című slágerét énekelte duettesítve. Habár Nótár Mary műfaja meglehetősen távol áll tőlem, annak idején a Sztárban sztárban kiderült, hogy remek énekesnő. VV Aurelióról is kiderült ez az elmúlt években. Az RTL valóságshowjában leginkább a „helikopterezéssel” hívta fel magával a figyelmet (akik lemaradtak volna, legyen elég annyi, hogy a rotor a lába között volt), aztán 2021-ben elítélték emberrablásért. De leülte, megbánta, jó útra tért. Higgyünk neki.

Most mindehhez kiderült az is, hogy nem tud énekelni, de legalább komolyan vette a feladatot, és beletette a munkát.

Engem kicsit nyomasztana, ha a legkeményebb munkával sem érném el azt a szintet, ami legalább elfogadhatónak nevezhető, például ezért hagytam fel a zongorázással.

Az ilyen típusú műsoroknak a legszórakoztatóbb eleme, ahogy a zsűri vért izzadva próbál véleményt mondani azokról a kollégákról, akikkel amúgy bármikor együtt találhatják magukat egy tévéműsorban vagy épp vidéki haknin. A nehézség persze csak akkor áll fent, ha nem akarják vérig sérteni az illetőt, de közben azért szeretnének szakmailag hitelesek maradni.

Legtöbbször elkerülő manőverekkel próbálkoznak. Ha arról beszélnek, hogy az illető mennyi munkát tett bele, milyen komolyan vette, mekkorát lépett előre magához képest, és mellé nagyon sokat vicceskednek, az általában azt jelenti, hogy az illető pocsékul énekel.

Azért Hajós megmondta az őszintét: „Egy férfi ha valamit elkezd, és az elejétől a végéig rossz, akkor is végigcsinálja.”

Erre Kasza Tibi is rácsatlakozott a maga módján, aki szerint,

ha Mary énekelt, olyan volt, „mintha egy film betétdala szólalt volna meg élőben. Amikor Aurelio szólalt meg, akkor meg egy katasztrófafilm.”

Aztán elmondta, hogy a zsűritagok megfogadták: az első adásban szigorúak lesznek, és nem adnak magas pontokat. Ehhez képest csupa 7-est osztottak, ami Aurelio énektudása tükrében, ráadásul adásindító produkciónál, kicsit optimistának tűnik. Egyedül Hajós pontozott keményen, aki a szívével hallgatja a produkciót, de a fülével pontoz. Szerintem is az 5 pont volt a reális.

L.L. Junior és Szorcsik Viki következett. L.L-. Junior pályafutása sem tartozik azok közé, amelyet nagyon szorosan követnék, viszont az Azariah filmben meglepően szerethető volt. Az Aerosmith-tól énekelték a Cry-t, gyerekkorunk nagy slágerét, némileg megbolondítva.

Viki elárulta, már rég vágyott rá, hogy megmutassa, van köze „ehhez”. Én is örültem volna neki. Egyébként kíváncsi lennék, ha valakinek a műsor és a szereplők ismerete nélkül megmutatnánk ezt a felvételt, mit tippelne, ki a mester.

L.L. Junior nem véletlenül rapper inkább. Nem mondom, hogy egyáltalán nem tud énekelni, de az biztos, hogy nem rock éneklésre termett. Viki hangjában jóval több dög volt, de ő sem volt elég jó.

Az egy dolog, hogy bizonytalanok voltak a hangok, betudhatnánk az izgulásnak, de a legnagyobb baj, hogy unalmasan adták elő a dalt. Még az sem segített, hogy időközben Viki ledobta a bőrkabátot.

Tibi szerint amit láttunk az „az amerikai milliomos románca az animátorral”. Horváth Tomi nálam jóval elégedettebb volt, arra tudok gondolni, hogy élőben talán hatásosabb volt a produkció.

Hajóst két meglepetése érte. Az egyik, hogy Vikinek a hangja az már énekhangnak nevezhető. És ez már pozitívum, bár éreztette, hogy azért van még mit dolgozni rajta. Talán ennél is jobban meglepte, hogy Juniornak is van. Összesen ők is 26 pontot kaptak, mint Aurelióék.

Sydney van den Bosch nevével már találkoztam a Dancing With the Starsban, de bevallom, Pető Brúnóra rá kellett keresnem. Annyira nem meglepő, hogy eddig nem tűnt fel a boomer-radaron, amennyire a netről kideríthető, eddig leginkább azzal tűnt ki, hogy Marics Petivel versenyzett az Ázsia expresszben és ugyancsak vele feltűnt a Zsákbamacskában is versenyzőként, majd műsorvezetőként is.

Egyik kedvenc Hungária slágeremet énekelték, a Casino Twistet. Ennek a párosnak érdekessége, hogy bár elvileg Brúnó lenne a mester, de saját bevallása szerint ő csak rappelni tud. Ez magyarázza, miért énekelt olyan gyengén. Azt mondjuk nem, hogy miért nem volt képes időben belépni az énekkel. Az első taktusokban végig kullogott a kíséret után.

Tilla meg is jegyezte, hogy időnként nem lehetett tudni, ki a mester és ki a tanítvány, de ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy Sydney annyira jó volt. Mondjuk ő legalább time-ban maradt.

A produkció tükrében végképp érthetetlen, miért konferálták fel Brúnót úgy, mint a 21. századi Fenyő Miklós. Egyrészt Fenyő Miklós generációja egyik legjobb énekese. Másrészt a Casino Twistet speciel Novai Gábor énekelte.

A zsűri viszont jól szórakozott, és úgy látszik, manapság ez is elég. Tibor szerint Sydney nagyon tüneményes és szerethető volt, de ez az összes pozitívum. Andrástól elhangzott egy merész mondat: „Biztosan tudom, hogy készül egy alkotmánymódosítás, amely szerint az ember vagy énekes, vagy nem.” Persze egy normális országban, normális időkben nem volna probléma, de a mai Magyarországon a TV2 képernyőjén...

A zsűri által kiosztott 23 pont így is a top 3-ba juttatta őket, igaz, csak is azért, mert ők voltak a harmadik produkció.

Következett a honi médiavilág kedvenc álompárja, akik a Krausz Gábor-Mikes Anna párost ütötték ki a képzeletbeli nyeregből a Dancing With the Stars őszi etapjában. Most fordult a szereposztás, ezúttal Mihályfi Luca lett Hegyes Berci mestere. Ennek megfelelőn egy modern Hófehérke feldolgozással érkeztek, ahol a Disney hercegnő ébreszti fel a koporsóban fekvő herceget, ráadásul a háttérben táncoló szakállas törpék egy része nő volt.

Reméljük, Dúró Dóra azért nem darálja le őket, bár ő talán még mindig nem tért magához a Hunyadi-sorozat leszbi jelenete után.

A Hol van az a lány Halott pénz által felturbózott változatát adták elő. Berci a korábbi amatőrökhöz – és Brúnóhoz – képest jobb volt, Luca viszont magához képest kicsit csalódást okozott. Az X-Faktorban tényleg fantasztikus énekléseket hallhattunk tőle, ez most nem volt az a szint.

Zsófi megfejtette a produkció alapján, hogy Luca és Berci nem véletlenül van együtt, és ő is szeretne egy ilyen herceget. Ehhez azért Lucának is lesz még talán néhány szava, de ez az ő dolguk. Hajós András ezen a ponton jegyezte meg:

„ha az együttlakás segítene az énektudásban, mostanra Klárika is tudna énekelni.”

Kicsit túlzásnak tűnik, Gyuri bácsiék meg most persze csinálják a fesztivált.

Az biztos, hogy Lucáéké volt eddig a legjobb produkció, ennek megfelelően mindenkitől 8 pontot kaptak.

Következett Déri Heni, aki hősiesen próbált jó képet vágni Győzikéhez, ami lássuk be, nem könnyű. Győzi szerencsére most a szerényebb arcát vette elő, elhatározta, hogy bizonyítani fog, elsősorban anyósának.

Némileg meglepett, hogy az RTL-es Fehér Krisztián Gyere kislány, igyunk valamit című dalát ötvözték az Acalari Bombával, ami Bangó Margit és Nádor Dávid slágere.

A legfőbb pozitívum: végre nem lehetett kétséges, hogy ki a párosból a mester. Dér Heni nagyon jó énekesnő. Egyébként Győzi sem volt rosszabb, mint Aurelio vagy Sdyney, és legalább tényleg jó hangulatot csináltak. Hajós szerint a legjobb, hogy Győző önmagát adta. Kicsit gonoszan megjegyezte: „A hangod semmit nem változott az évek alatt.” 26 pontot kaptak a zsűritől.

Geszler Dorottyától nem idegen a színpad, az éneklés annál inkább. Mestere Stohl András számos zenés produkcióban énekel – jó magam nem rég láttam a Mamma miában – és amikor esetleg nem megy úgy az éneklés, akkor is eljátssza.

A Bon-Bon együttes Holnaptól című dalát énekelték, aminek a klipjében hogy-hogy nem Geszler Dorottya szerepelt (az amúgy szintén remek színész, Kaszás Gergő oldalán). Stohl ide vagy oda, énekileg nem volt rendben ez a produkció, aminek Tibi és Tamás is hangot adott. Nem is értékelték túl őket. 23 pontot kaptak.

Visváder Tamás is olyan versenyző, akinek utána kellett néznem. Mint kiderült, vállalkozó, akik olyan műsorokban szerepelt, mint az Árulók (ebből emlékeznem kéne rá, de nem), a Farm VIP és a Nyerő Páros. Azt nem sikerült kiderítenem, pontosan mitől vált képernyős tényezővé.

Gondolom, az utóbbi években tapasztalt sikere egyáltalán nem függ össze azzal, hogy Vajna Tímea sógora.

A produkciónak azért volt két nagy előnye. Egyrészt Tamás Radics Gigit kapta partnernek, aki az egyik legjobb hazai énekesnő, és a Parno Graszt Már nem szédülök című dala talán a legjobb kortárs dal, amit a Petőfi Rádió hajlandó műsorra tűzni.

Egyébként Tamás sem énekel rosszul, a „tanítványok” között abszolút az élmezőnybe tartozik, és még kannázni is megtanult valamennyire. Az is igaz, hogy a szólama azért nem jelentett akkora kihívást énektechnikailag. 30 ponttal másodikok lettek a zsűri listán.

Schmuck Andor furcsa figurája a hazai közéletnek és médiának. Ha valaki megkérdezné, ki ő és mihez ért, nehéz lenne válaszolni. Hacsak nem úgy, ahogy Kiszel Tünde aposztrofálta önmagát: médiaszemélyiség. Akárhogy is nézzük, van benne valami szerethető, és legalább nem arcoskodik, mint oly sok nála jóval kisebb kvalitásokkal rendelkező celeb.

A nagyszerű Sári Évi oldalán elfogadhatóan hozták a Te rongyos életet. Évi remekül énekelt, Andor derekasan küzdött. Bár meg kell jegyezni, az ő robosztusságával és mozgáskultúrájával esélyes sem volt megközelíteni Rátonyi Róbert tánctudását. Igaz, nagy felelősség hárult rá: ha rálép Sári Évi lábára, gipszben viszik el az énekesnőt. Andor a fellépti díját jótékony célra adományozza, nyugdíjas otthonokat támogat vele. 28 ponttal a középmezőnybe kerültek.

Következett Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence. A mester most is látható énekes produkcióban, a Pesti Színházban a Rémségek kicsiny boltjában tekintheti meg a publikum.

Ramit szokás leírni, mivel szappanoperában robbant be annak idején, és pechére még csinos is. De műsorról műsorra bizonyítja, hogy nem érdemtelenül van ott, ahol. Most énektudását villantotta meg, mert hogy az is van neki. Míg az eddigi – ének szempontból – amatőr szereplőknél mindig hozzá kellett tenni, hogy „ahhoz képest”, Rami némelyik mesternél is jobban énekelt. Ráadásul nagyon jó Bagossy Brothers dalt kaptak.

Érezhetően a zsűrinek és a közönségnek is az egyik kedvenc párosa, a műsor abszolút favoritjai. A zsűritől az est legtöbb pontját kapták, 36-ot.

Ezen a ponton már kezdett kicsit megviselni a maratoni hosszúságú műsoridő, vigasztalt, hogy már nem sok volt hátra.

Ezután Molnár Anikó és Nagy Feró lépett színpadra, utóbbi rögtön a felvezető filmben elsütötte azt a Kossuth-díjashoz méltó poént Anikónak, miszerint „én szívesen hegedülnék veled”.

Nem mondom, hogy AC/DC-t countrysan énekelni szentségtörés, de akkor legalább legyen jó. Feróék Thunderstruck feldolgozása azonban nagyon harmatosra sikerült. Sajnos be kéne látni a honi műsorkésztőknek, hogy Feró nem jó énekes. Feró egy valamennyire énekelni képes jó rockfazon, aki abban a műfajban, amit kitalált magának, jól működik a színpadon. Az, hogy manapság mennyire tekinthető még hitelesnek, azt hagyjuk. De tény, hogy vannak (voltak) olyan dalai és színpadi megnyilvánulásai, amik szerethetőek.

Arra viszont, hogy más előadók nagy slágereit adja elő, pláne feldolgozásban, alkalmatlan. Kivéve, ha a saját stílusára alakítja az adott dalt, mint anno a Pancsoló kislány esetében. 27 pontot kaptak, ami se nem sok, se nem kevés.

Volt vendégfellépő is, a Megasztár győztese, Gudics Máté érkezett egy dalpremierrel. Ezután következett az igazság pillanata. Mint sok hasonló műsorban, elsőként itt is választottak egy adásgyőztest. Mihályfi Lucáék örülhettek, ők már továbbjutottak. Ezután az utolsó 3 párosból egyet megmenthetett a zsűri. Különösebb indokot nem tudok rá, miért Feróékra esett a választásuk, de így történt.

A Stohl-Geszler és L.L. Junior-Szorcsik párosra újra indították a szavazást, és ezt a kört Buciék nyerték. Szorcsik Viki azóta több helyen is kétségeit fejezte ki a végeredményt illetően, de ezen sosem érdemes dühöngeni. Az ilyen műsorokban a tehetség és a teljesítmény meglehetősen hátul szerepel a fontossági sorrendben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Autizmussal diagnosztizálták a The Last of Us sztárját
A 21 éves színésznő egy stábtag tanácsára fordult szakemberhez, és a The Last of Us első évadának forgatása alatt kapta meg a diagnózist. Ezek után úgy fogalmazott: hatalmas megkönnyebbülés számára az eredmény.


Bella Ramsey, a The Last of Us című sorozat egyik főszereplője a British Vogue-nak adott interjújában osztotta meg, hogy autizmust diagnosztizáltak nála. A 21 éves színésznő arról beszélt, hogy egy stábtag hívta fel a figyelmét az árulkodó jelekre, mivel a saját lányánál korábban már megállapították az autizmust, és felismerte a hasonlóságokat Ramsey viselkedésében. A fiatal színésznő ennek hatására döntött úgy, hogy szakemberhez fordul, és végül a sorozat első évadának forgatása alatt kapta meg a diagnózist.

Ramsey szerint a diagnózis segített neki jobban megérteni önmagát és azt, hogyan viszonyul a környezetéhez.

Hozzátette, hogy az eredmény hatalmas megkönnyebbülést hozott számára, mert sokáig kívülállónak és különcnek érezte magát.

Közben a The Last of Us című sorozat második évada április 14-én érkezik a Max kínálatába.

Az új évad az előzetesek alapján még több zombit, drámát és új karaktereket ígér a nézőknek.

A folytatásban Pedro Pascal és Bella Ramsey mellett új szereplők is csatlakoznak a történethez. Kailyn Dever Abby szerepében tűnik fel, emellett Isabela Merced (Dina), Young Mazino (Jesse), Ariela Barer (Mel), Tati Gabrielle (Nora), Spencer Lord (Owen), Danny Ramirez (Manny) és Jeffrey Wright (Isaac) is látható lesz a második évadban. A sorozatban vendégszereplőként láthatjuk Catherine O’Harát, valamint visszatérnek olyan karakterek is, mint Gabriel Luna (Tommy) és Rutina Wesley (Maria).

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Rekordott döntött a Demjén-film, ezt nézték meg a legtöbben a rendszerváltás óta a mozikban
A Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet már 741 ezren nézték meg a mozikban. Ezzel átvette a vezetést a Futni mentem című filmtől.


December 12-én került a mozikba a Hogyan tudnék élni nélküled? című film, amelyben Törőcsik Franciska, Ember Márk és Marics Peti is szerepel. Az alkotás hatalmas siker lett,

már 741 ezren váltottak rá jegyet, amivel a rendszerváltás óta ez lett a legnézettebb magyar film

– számolt be róla a Médiapiac.

A Kormos Anett és Goda Kriszta forgatókönyvéből készült filmet Orosz Dénes rendezte, a producer pedig Kirády Attila volt. A történet 1994-be repíti vissza a nézőket, miközben Demjén Ferenc slágerei csendülnek fel. A produkció már az első hétvégén is rengeteg embert vonzott a mozikba, és azóta is tömegek kíváncsiak rá. A Filmforgalmazók Egyesületének adatai szerint pedig minden eddigi rekordot megdöntött.

A film megelőzte a korábbi csúcstartókat, a Miniszter félrelép és a nemrég első helyre került Futni mentem című alkotásokat.

Demjén Ferenc is elmondta a véleményét a sikerrel kapcsolatban.

„Vasárnap Kaposváron játszottunk, ahol telt ház volt, és már ott is éreztem a közönségen, hogy a Hogyan tudnék élni nélküled? több mint egy film, egy mozgalom lett. Hiszen rengeteg fiatal is ott volt, akik jöttek fotózkodni, autogramot kérni és a filmről beszéltek. Nagyon boldog vagyok, hogy a közönség ennyire megszerette ezt az alkotást”

– mondta a Blikknek.

Amikor arról kérdezték, hogy a nagy sikerre való tekintettel várható-e folytatás, sejtelmesen csak annyit mondott: „Nem vagyok illetékes ebben, de úgy tudom, van valami mozgolódás…”


Link másolása
KÖVESS MINKET: