SZEMPONT
A Rovatból

„Nevelőszülőnek lenni lelket és erőt próbáló dolog, ezt nem lehet a pénzért csinálni”

Ócsai Dorottyával, a Teljes szívvel rendezőjével beszélgettünk, aki hiánypótló és megrendítően őszinte dokumentumfilmet készített arról, mit jelent nevelőszülőnek lenni.

Link másolása

Három történet szülőségről, gondoskodásról, szeretetről, emberségről. Három különböző szemszög. Három nevelőszülő. Egyikük mindenképp magánál szeretné tartani a gyerekeket, másikuk, egy „gyakorlott” nevelőszülő, több nevelt és örökbefogadott gyermekkel él együtt, végül egy, a rendszerbelépés mizériájában levő, motivációkkal és kétségekkel teli nevelőszülő páros. „Munka”, amelyet nem lehet megfizetni, hiszen aki a pénzért csinálja, az nagy valószínűséggel el fog bukni benne. Munka, amelyet normálisan senki sem annak él meg.

Ez a Teljes szívvel – egy dokumentumfilm, amely megrázó őszinteséggel mutatja meg, milyen az élet nevelőszülőként. Miért fordul meg az ember fejében, hogy erről a témáról szeretne filmet készíteni? Hogyan készíti elő a forgatást? Miként kerül közel a szereplőihez? És mi a legfőbb célja? Többek között ezekről beszélgettünk Ócsai Dorottyával.

– A Teljes szívvel nagyon nyíltan és őszintén beszél a szülőségről, egész pontosan a szülőség egy speciális formájáról, ami a nevelőszülői lét. Mikor fogalmazódott meg benned, hogy ez az a téma, amelyről filmet szeretnél készíteni?

– Akkor, amikor szülő lettem. Az egyik ismerősöm egy magán-nevelőszülői szervezetnél dolgozik, rajta keresztül ismerkedtem meg úgy egyáltalán a nevelőszülőséggel, és azonnal elkezdett érdekelni, hogy kik azok az emberek, akik képesek úgy magukhoz venni és szeretni egy gyereket, hogy az első pillanattól kezdve tudják, majd tovább fogják engedni. Ez volt az, amiért engem nemcsak szülőként és emberként, hanem rendezőként is elkezdett foglalkoztatni ez a dolog, mert úgy éreztem, nagyon érdekes és többrétegű lehet egy film, amely a nevelőszülőkről és a nevelőszülői létről szól.

– Amellett, hogy érdekes, hiánypótló is a film, a nevelőszülők ugyanis egyáltalán nincsenek túlreprezentálva, sőt.

– A legnagyobb probléma pedig az, hogy az emberek nagy része összekeveri a nevelőszülőt az örökbefogadó szülővel, holott óriási a különbség, hiszen a nevelőszülő nem örökre veszi magához a gyereket, hanem csak arra az időre, ameddig szükséges. Tehát szülő, abban a tekintetben is, hogy nemcsak nevel, hanem kötődik is, de az a feladata, hogy felkészítse a gyereket – vagy arra, hogy bekerülhessen egy olyan családba, ahol végleg megtalálja a helyét, vagy arra, hogy visszagondozzák a saját családjába. Szóval a nevelőszülőnek úgy kell gondoskodnia, szeretnie és kötődnie, hogy tisztában van vele: muszáj lesz elengednie a gyereket.

– A filmben az egyik nevelőanya igen szépen beszél erről a nehéz helyzetről. Azt mondja, mind a nevelt, mind a saját gyermekéről szólva: „nem az enyém, hanem a gondjaimra van bízva”. Jól éreztem, hogy ez egyfajta tételmondata a filmnek?

– Igen, ráadásul Ildikó, aki kimondja ezt a mondatot, élete során az elengedés nagyon sok fázisán átesett már. Ő egy sokat látott és próbált szülő és nevelőszülő, aki jól ismeri az elszakadást, a veszteséget, és ahogy az a filmből is kiderül, sokszor és sokféleképpen megfogalmazta már magának, miért akar és képes nevelőszülő lenni.

– Talán mondhatom azt, hogy a film legintimebb és legerősebb jelenetei hozzá kötődnek. Hihetetlenül nyíltan mesél a tapasztalatairól, a tragédiáiról, a traumáiról.

– És nagyon hamar, nagyon könnyen megnyílt nekem. Először kamera nélkül mentem el a szereplőimhez, csak beszélgetni, és már akkor éreztem, hogy ő szívesen mesél a fájdalmas dolgokról is, mert ez fontos része a nevelőszülőségének, illetve annak, hogy ilyen tudatosan képes ezt csinálni.

– Hogyan zajlott az előkészítés, a szereplők kiválasztása?

– Először alaposan utánaolvastam a témának, kérdezősködtem, megkerestem a magánszervezetnél dolgozó ismerősömet, majd felvettem a kapcsolatot a Fővárosi Tegyesszel (Fővárosi Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat), amelynek munkatársai nagyon sokat segítettek. Elmondtam nekik, miről szeretnék filmet forgatni, mi az, ami engem személy szerint foglalkoztat, és ők bemutattak néhány családnak, akikkel először csak beszélgettem.

Ez fontos lépcsőnek számított, ugyanis volt olyan nevelőszülő, aki nem tudott megnyílni, így nem is került be a filmbe, de azokon a családokon, akik a filmben szerepelnek, kezdettől érződött, hogy szeretnének mesélni, bemutatkozni és szeretnék elmondani, milyen is nevelőszülőnek lenni. Természetesen lehetett volna a nevelőszülői lét gyakorlati oldaláról is beszélni, ugyanis arról is igen kevés szó esik, de engem inkább ennek az egésznek a lelki oldala érdekelt, ami érződik is a filmen.

– Három nevelőszülőt, vagyis három szemszöget és történetet mutatsz be a filmben, ez a három történet pedig ki is adja a teljes képet arról, mit jelent nevelőszülőnek lenni.

– Ez volt a célom. Pontosabban, már a kiindulópont is az volt, hogy a nevelőszülőség három különböző stációját szerettem volna megmutatni: egy gyakorlott nevelőszülőt, egy olyan szülőt, aki nemrég került be a rendszerbe és egy olyat, aki várakozik. Ez a három stáció és szemszög együtt rajzolja meg a teljes képet arról, milyen is ez az egész. Jó lett volna még arról is forgatni, milyen az elengedés, de arról nagyon nehéz, mert az egy nagyon érzékeny folyamat, kamerával nehéz nem belezavarni. A filmben ezért csak elmesélik.

De különösen izgalmasnak éreztem annak a családnak a bemutatását, akik még úgymond a bevezetődés időszakában vannak, akik arra várnak, hogy megkapják az első gyerekeket, mert rajtuk látszott, hogy kezdetben mennyire keveredik ebben a létben a bizonytalanság és a lelkesedés.

– A filmben számos interjút láthatunk, de a kamera, mint légy a falon is jelen van, tehát nézőként tényleg bekerülünk ezeknek a családoknak az életterébe, az életébe. Hosszú és nehézkes folyamat volt, mire ennyire beengedtek téged és a stábot a mindennapjaikba, vagy könnyedén ment?

– Összességében könnyedén ment, de azért odáig eljutni, amíg annyira intim dolgokat elmeséltek, mint Ildikó veszteségei, vagy Kata elengedéssel kapcsolatos félelmei, nem volt egyszerű. Ahhoz meg kellett teremteni azt a miliőt, amelyben mindenki érezte, hogy biztonságban van. Sokat számított, hogy csak hárman forgattunk: az operatőr, a hangmérnök és én. És azt hiszem, az is sokat jelentett, hogy semmit sem akartam ráerőltetni a családokra, inkább csak sodródtam velük. Kértem például, hogy szóljanak, ha olyan programjuk van, amelyre mi is elmehetünk. Nem vártam tőlük semmilyen extra cselekvést, csak ott akartam lenni azoknál a pillanatoknál, amelyek számukra természetesek és bejáratottak, de nekem és a nézőknek újak és érdekesek. Gondolok itt például a szülői láthatásra.

– Iszonyatosan megrendítő az a jelenet, amelyben a vér szerinti édesanya mesél a helyzetéről, arról, miért adta nevelőszülői gondozásba a gyerekeit és hogy érinti ez.

– Az egyébként egy nagyon különleges pillanat volt. Már maga a láthatás is, de utána megkérdeztem Leát, hogy akar-e esetleg beszélni és azt mondta, hogy „végül is beszélhetünk”, de arra, ami ezután jött, egyáltalán nem számítottam. Azt gondoltam, hogy elmond néhány dolgot, de nem fog igazán megnyílni, aztán végül súlyos gondolatokat is megosztott, és nagyon őszintén mesélt a kétségeiről, valamint arról, mit élt és él át. Megrendítő volt, de nagyon jó is, mert azt láttam rajta, hogy megkönnyebbült.

– Erről jut eszembe: érezted terápiás jellegűnek a forgatást akár a szülők, akár a magad számára?

– Azt nem mondom, hogy terápiás jellegűnek éreztem, mert az egy másik, egy következő szint, de azt erőteljesen megláttam, mennyit tud segíteni, ha beszélünk. Eleve egy szülőnek jó beszélni a szülőségéről, az pedig, hogy az ember helyre tehet magában dolgokat azáltal, hogy elmondja, kimondja mindazt, ami benne van, és csak addig mondja, ameddig neki jólesik, pozitív hatással bíró dolog.

– Vannak igen megrendítő mondatok a filmben, de ezek nagyon fontosak, mert kitűnik belőlük, hogy nevelőszülőnek lenni nemcsak nemes és szép feladat, hanem rendkívül nehéz is, hiszen az elengedés mellett a gyerek zaklatott sorsával is szembe kell nézni. El is hangzik a filmben, hogy nevelőszülőnek csak az menjen, aki számol azzal, hogy esetleg nagyon mélyről kell azt a gyereket valahogy újraépíteni.

– Egy átlagembernek, aki például a szülőségét éli meg épp, vagy egyszerűen csak nem foglalkozik ezzel a témával, nagyon megrendítő egy ilyen helyzet, mivel rengeteg kiszámíthatatlanság van benne. Illetve ott van az is, hogy a két ember közti legerősebb kapocs, a szülő-gyermek kötelék az, amiben súlyos dolgok történnek: akár az elengedés, akár a gyerek nehéz sorsával való megbirkózás. Felmerül a kérdés: hogyan lehet jól segíteni ezeken a gyerekeken? És ez nagyon sok dilemmát foglal magában. Mivel segítek jobban: ha magamhoz szoktatom a gyereket vagy ha folyamatosan készítem arra, hogy egyszer majd el kell válnunk? Mennyire engedjem be a vér szerinti szülőt a családomba? És ez még csak a jéghegy csúcsa. Rengeteg olyan nehéz kérdés és helyzet van, ami átlag szülőként nem, vagy csak nehezen átélhető, átérezhető, hacsak valaki nem meséli el annyira testközelből, mint a filmben szereplő nevelőszülők.

– Annak ellenére, hogy ez a film inkább a lelki vonulatra koncentrál, sok új és hasznos információval is szolgál arról, hogy néz ki a gyakorlatban a nevelőszülőség. És többek között azt a közbeszédben jelenlévő gondolatot, vagy inkább ítéletet is eloszlatja, hogy ezt sokan a pénzért csinálják. Célod volt, hogy a filmmel felnyisd az emberek szemét?

– Már a kezdetekkor szembesültem vele, hogy ez a téma elég mostoha, a nevelőszülőknek ugyanis nincs jó hírük. Igen, sokan mondják – és nyilván erre is van példa –, hogy csak a pénzért csinálják, de ezután a film után már biztosan állíthatom, hogy ezt nem lehet hosszútávon csak a pénzért csinálni. Pláne, hogy nevelőszülőnek lenni nem egy jövedelmező szakma. Nyilván van, aki jól csinálja, és van, aki nem. Van, aki képes hosszú évekig, akár egész életében nevelőszülő lenni, és van, aki nem. Van, aki magához veszi az első gyereket és azt akarja, hogy örökre nála maradjon. Ezt is meg lehet érteni, mivel természetes emberi reakció, de a nevelőszülőségnek az a lényege, hogy csak addig tart, amíg nem készítetted fel a gyereket a továbblépésre, vagy arra, hogy a családja vissza tudja fogadni. Én ezt a sajátosságot szerettem volna bemutatni, hogy tisztán lássuk, mi a szerepe, a jelentősége a gyerek életében a nevelőszülőnek.

– Amit szerintem még mindenképpen fontos hangsúlyozni a filmmel kapcsolatban, az az, hogy nem ítélkezik.

– A forgatás alatt tanultam meg, hogy nem szabad ítélkezni azok felett a családok felett, akik elveszítik a kontrollt és nem tudják maguk mellett tartani a gyerekeiket. Azok felett nyilván ítélkezhetünk, akik szörnyű dolgokat tesznek, mert arra is van példa, hogy a vér szerinti szülők bántalmazzák, abuzálják a gyerekeiket, de az egy másik kérdés. Viszont sok olyan eset is van, mint a filmben Leáé, aki maga döntött úgy, hogy besétál a gyerekkel és leadja, mert tudja, hogy az a legjobb, a leghelyesebb. Ez egy szülőnek elképzelhetetlenül nehéz és fájdalmas döntés, és mindenképpen értékelni kell.

A szereplőim rámutattak, hogy nevelőszülő csak az tud lenni, aki egy pillanatig sem ítélkezik, hanem fogja az adott helyzetet, legyen az akármilyen rossz is, és megpróbálja belőle kihozni a lehető legjobbat.

– Ahogy mesélsz, egyre inkább azt érzem, hogy a Teljes szívvel nemcsak film, hanem misszió is.

– Ez igaz, és nagyon jó volt, amikor a film egyes vetítései után odajöttek hozzám vagy írtak nekem örökbefogadó szülők, hogy megköszönjék, hogy megcsináltam, mert nekik nagy segítség az, hogy látják, honnan érkeznek hozzájuk a gyerekek. Hogy ki az, aki a nehéz sors után felkarolta őket. Ha valaki nem újszülöttet fogad örökbe, akkor, mielőtt hozzá kerülne a gyerek, nevelőszülőnél van, ebbe a szakaszba pedig nem igazán lehet belelátni, úgyhogy jó volt hallani, hogy ilyen szempontból gyakorlati haszna is van a filmnek.

És ha már misszió: olyan jó lenne, ha sokkal több nevelőszülő lenne! Lelket és erőt próbáló feladat, de tudni kell, hogy az a gyerek, akinek nem jut nevelőszülő, bekerül egy intézetbe. A család nyilvánvalóan ezerszer jobb. Szóval igen, kicsit az volt a misszióm, hogy hátha a film után megfordul az emberek fejében, hogy esetleg nevelőszülők legyenek. Persze benne van, hogy mennyire nehéz ez, de igyekeztem azt is megmutatni, milyen szép.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Somogyi Zoltán: Magyar Péter változtatott az eddigi stratégiáján, és nagyon komoly kockázatot vállalt
Szerinte az EP-választással nem vállalt olyan sokat a Tisza Párt politikusa, de abban, hogy önkormányzati helyekért indulnak, sokféle csapdahelyzetbe kerülhetnek.

Link másolása

Somogyi Zoltán politikai elemző szerint Magyar Péter taktikát váltott azzal, hogy a kampány közepén döntött úgy: részt vesz az önkormányzati választásokon is. Szerinte olyan hangulat állt elő, ami elragadta magával a politikust és a Tisza Pártot – fejtette ki a Népszavának.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Magyar Péter első három polgármester-jelöltjét olyan kerületekben (a VII.-ben, a XI.-ben és a XVIII.-ban) mutatta be, ahol jelenleg ellenzéki (DK-s) városvezetők irányítanak, ami miatt vitába került Dobrev Klárával, a párt vezető politikusával is.

Pénteken aztán bejelentette, hogy azonos számű jelöltet indítanak ellenzéki és fideszes vezetésű kerületekben is, igaz, mindeközben a Színes Erzsébetváros jelöltje, Lajos Béla közölte: mégsem a Tisza Párt színeiben indul a VII. kerületben.

Somogyi Zoltán szerint egyelőre csak annyit lehet biztosan állítani, hogy Magyar Péter eltér attól a stratégiától, amit eddig követett, és ami láthatóan jól működött. A NER-ből év elején kiszálló politikus eddig egyenlő távolságot igyekezett tartani Orbán Viktortól és Gyurcsány Ferenctől is, akikhez képest alternatívát igyekezett nyújtani. Azokat a választókat szólította meg, akiknek elegük van nemcsak a Fideszből, hanem abból az ellenzékből is, amely – a közvélemény egy része szerint – alkalmazkodott a kormányzati kívánalmakhoz.

Somogyi szerint ehhez a taktikához ideális volt az EP-választás, amivel egy „bent is vagyok, kint is vagyok” állapottal tudott belépni a politikai színtérre.

„Azzal, hogy elindul az önkormányzati választásokon, Magyar Péter feladja az eddig követett stratégiát”

– jelentette ki a politikai elemző.

Ezzel már nem tudja fenntartani azt a látszatot, hogy a jelenlegi pártstruktúra felett áll. „Ha túlságosan elmérgesedik a viszony a DK-val, akkor az szavazatveszteséget is okozhat Magyar Péter pártjának” – tette hozzá Somogyi. Szerinte az önkormányzatokban viszont napi szinten kell döntéseket hozni, a Tisza Párt politikusai nem kerülhetik el, hogy egy-egy adott ügyben együttműködjenek akár a Fidesszel, akár az ellenzéki pártokkal.

Hozzátette: Magyar Péternek felelősséget kell majd vállalnia azokért a politikusokért is, akik a Tisza Párt színeiben kerülnek be adott esetben önkormányzati testületekbe. A politikai elemző nem állítja, hogy az önkormányzati indulás feltétlenül rossz ötlet volt a pártvezető részéről, „de azt igen, hogy nagyon komoly kockázatokkal jár számára.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter: Kishitű voltam, már azon dolgozom, hogy senkivel ne kelljen koalíciót kötnünk
Néhány hete még úgy gondolta, hogy háromosztatú lesz a magyar politikai tér, most már másképp gondolkozik erről. Magyar Péter nem szeretne koalíciót kötni sem Orbán Viktorral, sem Gyurcsány Ferenccel.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. május 02.


Link másolása

Közel három órán keresztül kérdezte Magyar Pétert Puzsér Róbert a Hard Talk legutóbbi adásában. A kritikus egy ponton arról kérdezte vendégét, hogy a Tisza Párt politikusa mit tekintene az Orbán-rendszer végének. Magyar ugyanis korábban nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy hatalomra jutva megfontolná a koalíciót egy Orbán Viktor nélküli Fidesszel.

Magyar Péter a válasza elején Horn Gyulát idézte, aki szerint mindenekelőtt azt kell megnézni, hogy milyen felhatalmazást kapnak majd a választások során az emberektől. Magyar ezután azt mondta, hogy az első interjúi idején még ő sem gondolta volna, hogy néhány héttel később már Puzsér és Kóczián faggatják.

„Kishitű voltam, és azt gondoltam, hogy egy háromosztatú politikai teret kell elképzelni”

– kezdte a választ Magyar arra utalva, hogy Orbán és Gyurcsány pártja mellé szerinte még be lehet férkőzni.

„Most már nem így gondolom. Azt hiszem, hogy ez most már egy kétosztatú politikai tér lesz” - folytatta a Tisza Párt alelnöke, aki hangsúlyozta: ő abban reménykedik, hogy idővel „tényleg elmehet a gyerekeivel játszani és lesz száz másik Magyar Péter vagy nem Magyar Péter, aki átveszi”.

„Azon fogok dolgozni, hogy nekünk senkivel ne kelljen koalíciót kötnünk. Engem nem érdekel Gyurcsány Ferenc, megmondom őszintén. Soha egy asztalhoz nem akarok vele leülni, mert tudom, hogy mit tett ezzel a hazával”

– mondta Magyar Péter.

A politikus azt is leszögezte, hogy Orbán Viktor sem érdekli, aki szerinte jól indult, de mégis csak ő vezeti „a kormánynak vagy maffiának nevezhető konglomerátumot”.

Puzsér és Magyar beszélgetését ebben a cikkben lehet végignézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Salát Gergely: Hszi Csin-ping kőkemény politikus, Orbán Viktorral nem arról fognak beszélgetni, milyen irányba kanyarodjon a Budapest-Belgrád vasút
Jól zár a kommunikáció, fogalmunk sincs, valójában mit fog itt csinálni kínai elnök - mondja a szakértő. Az viszont biztos, hogy amiről Orbán Viktorral megállapodnak, néhány éves távlatban meghatározó lehet a magyar-kínai kapcsolatokban.

Link másolása

Ma Magyarországra jön Hszi Csin-ping kínai elnök, a Kínai Kommunista Párt vezetője, aki Franciaországból, illetve Szerbiából érkezik. A kínai elnököt 400 fős delegáció kíséri, és a magyar kormány történelmi jelentőségűnek tartja a látogatást. Azt, hogy pontosan miről lesz szó, milyen megállapodásokat írnak alá, egyelőre titokban tartják. De Kína az elmúlt években hatalmas befektetésekbe kezdett Magyarországon, elsősorban akkumulátorgyárakat, valamint autógyárakat telepít hozzánk, emellett javában készül a Belgrád-Budapest vasútvonal, amely az új kínai selyemútnak nevezett kereskedelmi útvonal fontos része lesz.

Magyarország tehát Kína egyik fontos európai partnerévé vált az elmúlt években.

Közben Kínának egyre több a konfliktusa az Euórópai Unióval, főleg gazdasági téren, Európa a saját gazdaságát, például autóiparát félti, globálisan pedig egyre feszültebb a viszony Kína és az Egyesült Államok között, Kína növekvő világpolitikai ambícióinak köszönhetően.

Arról, hogy mi a mostani látogatás tétje, Salát Gergellyel, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kínai Tanszékének tanszékvezetőjével és a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatójával beszélgettünk.

— Mi a jelentősége annak, hogy Hszi Csin-ping éppen most, személyesen Magyarországra jön?

— Húsz éve járt utoljára Magyarországon kínai elnök. Ez nyilván egy gesztus Magyarországnak, ami azt akarja mutatni, hogy megéri Kínával jóban lenni, mert ilyen gesztusokra számíthatunk. De itt természetesen nemcsak a gesztusokról van szó, hanem azokról a nagyon megelevenedett magyar-kínai, elsősorban befektetési kapcsolatokról is, amelyeket ezzel a látogatással Hszi Csin-png szentesít.

— Szimbolikus csupán ez a látogatás, vagy valóban eldőlnek most fontos kérdések?

— Azt gondolom, hogy a konkrét kérdések, hogy melyik cég hol fektet be, hány milliárdot, vagy milyen magas lesz a kerítés, ezeket már rég letárgyalták a szakemberek egymás között. Itt legfeljebb az általuk már kidolgozott szerződéseket fogják ünnepélyesen aláírni. A megbeszélés sokkal inkább a világ helyzetéről, az EU-kínai kapcsolatokról és annak a lehetőségeiről fog szólni Orbán Viktor és Hszi Csin-ping között.

Ők nem arról fognak beszélgetni, hogy milyen irányba kanyarodjon a Budapest-Belgrád vasút, hanem arról hogy mik az alapvető stratégia, geopolitikai érdekei a két országnak, illetve, mit lehet kezdeni az EU-kínai kapcsolatokkal, illetve abban milyen szerepet tud játszani Magyarország.

— Ugyanez elmondható Hszi Csin-ping franciaországi látogatásáról vagy a szerbiai útjáról?

— Mindegyik másról szól. Franciaországban egészen konkrét dolgokról kell megalkudni. Ott is feltételezem, hogy a geopolitikai viszony lesz a fő kérdés. Nyilván beszélni fognak az orosz háborúról és arról a nyugat-afrikai nyomulásról, amit Franciaország kárára az oroszok végeznek, de azért valószínűleg a kínai gazdasági érdekek is ott vannak mögötte. Nyilván beszélni fognak kereskedelmi és egyéb kapcsolatokról.

Emmanuel Macron az EU egyik első számú vezetője, bizonyos kérdésekben a kínai kapcsolatok szószólója, más kérdésekben, például az elektromos autók ellen indított dömping-eljárásban éppen, hogy a Kína elleni fellépés fő képviselője.

Ott nagyon komoly alkudozás megy majd mindenféle dömping-eljárásokról és egyebekről. Nyilván ilyen jellegű alkudozás Magyarországon nem lesz. A belgrádi látogatás pedig inkább egy gesztus. Ez pontosan a belgrádi kínai nagykövetség lebombázásának a 25. évfordulójára van időzítve. Ez egy üzenet az Egyesült Államoknak és a NATO-nak, hogy „nem felejtünk”, üzenet Oroszországnak, hogy „nem fogunk barátkozni a NATO-val és Amerikával, számíthattok ránk”, és természetesen azért Szerbiában is vannak üzletek, amiket le kell tárgyalni.

— Magyarország valójában mennyire jelentős üzleti partner Kínának?

— Öt éve azt mondtam volna, hogy semennyire, vagy minimálisan. Most azt gondolom, hogy ezekkel a hatalmas befektetésekkel tényleg fontossá vált. Nyilván nem a világ legfontosabb országa, a kínai befektetések nagyrészt nem Magyarországra érkeznek, még Európán belül sem, de azért egy CATL, vagy egy BYD méretű gyár Kínából is látható.

— Nemrég arról jelent meg hír, hogy Hszi Csin-ping ellátogat Pécsre is, később ezt Szijjártó Péter álhírnek nevezte. Erről mit gondol, mi lehetett a háttérben?

— Megjelent hetekkel ezelőtt egy hír, hogy Pécsen is lesz egy nagy autógyár, majd ezt hirtelen törölték a hírportálokról. Most mindenki találgat.

Nagyon jól zár a kommunikáció mind a két oldalon, tehát fogalmunk nincs valójában arról, hogy mit fog itt csinálni Hszi Csin-ping és milyen megállapodásokat akarnak kötni. Ilyenkor elszaporodnak a pletykák.

Három nap múlva okosabbak leszünk.

— Milyen most Kína helyzete? Lehet olvasni gazdasági válságról, vagy arról, hogyan válnának az Egyesült Államok riválisává – mindebben hol tartanak most?

— Bőven vannak gazdasági problémák, de nincs válság. Azért öt százalékos gazdasági növekedést továbbra is fent tud tartani Kína. Bizonyos problémákat meg kell oldani, ezen rajta vannak, vagy rajta lesznek.

Nyilván a két számjegyű gazdasági növekedés időszaka soha nem fog visszatérni, de olyan modernizációs, csúcstechnológiai és innovációs programok zajlanak, hogy azért egy szép, számottevő ütemű gazdasági növekedést továbbra is fenn tud tartani.

Ahol éppen valami nagy probléma van, oda a kínai államnak van akkora ereje és kapacitása, hogy gyorsan tudnak sok erőforrást csoportosítani a tűzoltásra. Tehát nem lesz nagy válság.

— Hszi Csin-ping milyen politikus, mit hozott Kína számára?

— Kőkemény politikus, aki nem is feltétlenül a saját ambíciói miatt, hanem inkább a Kínai Kommunista Párt elitjének konszenzusa alapján összerántotta Kínát. A 90-es, 2000-es években rengeteg helyi kiskirály, milliárdos, oligarcha egymással ellentétes érdeke húzta szét az országot, ezeket letörte. Megint egy centralizált, kemény pártállam lett Kína.

Amikor eltűnő politikusokról hallani, akik talán előkerülnek később, talán nem, az is ennek a folyamatnak a része?

Természetesen a politikai harc, a centralizáció áldozatokkal jár.

— Az emberi jogi kérdésekben mi Hszi Csin-ping szerepe, illetve felelőssége?

— Az általános bekeményítés, centralizáció a nyugati értelemben vett emberi jogok visszavágásával jár. Most rosszabb a helyzet ebből a szempontból, nyugati szempontból Kínában, mint mondjuk 15 éve. Azt gondolom, hogy ez a kínai pártelit politikájának a része. Egészen egyszerűen nem akarnak a szovjet kommunista párt sorsára jutni – ezt ki is mondták. Azt gondolják, hogy ahhoz, hogy a párt megőrizze a hatalmát, most egy keményebb időszakra van szükség.

— A kínai elnök mostani magyarországi látogatásának milyen távlatban lehet jelentősége, milyen távlatban határozhatja meg azt, hogy a két ország viszonya hogyan alakul?

— Ez néhány éves távlatban lehet meghatározó. Azt, hogy mondjuk a következő egy-két-három-négy évben milyen befektetések fognak idejönni, milyen pénzügyi konstrukcióval fog együttműködni a két ország, erre meghatározó lesz. De öt év múlva nyilván teljesen más lesz a világ, mint most, tehát akkor lehet, hogy megint teljesen újra kell gondolni az egészet.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
„Ha nem jön össze, májusban pihenünk” – Órákkal a határidő előtt még nem adta le az ajánlásokat sem a Momentum, sem Márki-Zay pártja, sem a Jobbik
Magyar Péter felbukkanása eddig leginkább az ellenzéki pártoktól szívott el támogatókat. Ez már az ajánlásokért folytatott küzdelemben is érződik. Végigjártuk Budapest legforgalmasabb pontjait, hogy lássuk a véghajrát.

Link másolása

A február óta eltelt időszakban a semmiből vált az egyik a legerősebb ellenzéki erővé Magyar Péter Tisza pártja, és ezzel teljesen felforgatta a politikai térképet, főleg az ellenzéki térfélen. Ezt jól mutatja az is, hogy több ismert ellenzéki pártnak is nehezére esik összegyűjteni az Európai Parlamenti választáson való résztvételhez szükséges 20 ezer aláírást.

Néhány óra múlva, pénteken 4 órakor lejár a határidő, de az ajánlóíveket még nem sikerült leadni mindenkinek.

Elsőként a Tisza párt jelentette be, hogy összegyűjtötték a szükséges számú ajánlást, rögtön az első napon, igaz, leadni csak április 30-án adták le az íveket. A Fidesz szintén az első nap végzett, és ők április 27-én, elsőként le is adták azokat. Április 30-án továbbította a Választási Irodához ajánlásait a Mi Hazánk, a Kétfarkú Kutyapárt és a Gattyán-féle MEMO is. Az MSZP-DK-Párbeszéd a szükséges 20 ezer aláírást háromszorosan túlteljesítve csütörtökön adta le az íveket, és ugyanezen a napon végzett az LMP is.

Péntek reggel, órákkal a határidő lejárta előtt azonban az NVI honlapja szerint még nem adta le az aláírásokat sem a Momentum, sem a Jobbik, sem a Mindenki Magyarországa Mozgalom.

Az olyan kisebb indulókról nem is beszélve, mint a Jakab Péter-féle Nép pártján, vagy a Vona Gábor fémjelezte Második Reformkor.

Csütörtökön több helyen is jártunk Budapesten, hogy megnézzük, hogyan folyik a véghajrá. Arra számítottunk, biztosan kint lesz az összes aktivistájával az összes még nem végzett párt. Ennél nagyobbat nem is tévedhettünk volna.

A Nyugati aluljáróban Márki-Zay Péter Mindenki Magyarországa Mozgalma várta az aláírókat. Két nappal korábban az MMM kiküldött egy levelet azoknak, akik korábban bármikor feliratkoztak a mozgalom hírlevelére, melyben többek között ez áll:

„Sajnos az erőn felüli munka dacára sem sikerült még összegyűjteni a 20 ezer aláírást, ahogyan sok más pártnak sem. Több száz aktivistánk gyűjti napok óta az ajánlásokat, azonban a tapasztalat az, hogy az emberek fásultak, bizalmatlanok és a legtöbben elutasítóak a politikával szemben.”

A Nyugatinál nem kerteltek, őszintén elmondták, hogy

rezeg a léc, állításuk szerint mindenki kint van, és gyűjti az aláírásokat (ezt később tapasztaltuk is, több helyszíneken láttuk az MMM pultját).

Egy idősebb aktivista személyes véleményként mindehhez hozzátette: azért is dolgoznak ilyen kitartóan, mert úgy gondolják, hogy személyesen Márki-Zay Péterért, és a mozgalom által képviselt értékekért kár lenne, ha elvesznének. Természetesen szóba került Magyar Péter felbukkanása, elszívó hatása, az aktivista szerint „minden kicsi megérzi” a Tisza párt felemelkedését. És hogy mi lesz, ha nem jön össze a húszezer? „Májusban pihenünk” – mondja szomorkás mosollyal.

Kissé odébb állt a Jobbik pultja is, amelyen csupán a listavezető Róna Péter neve és arcképe látható, és nagyítóval lehetett megtalálni, hogy ez valójában a Jobbik pultja. Akkor, utunk elején még nem mentünk oda, gondolván a következő helyszínen is lesznek jobbikosok.

Mekkorát tévedtünk!

Átvillamosoztunk a Széll Kálmán térre, ahol egy idős hölgy ücsörgött egy elhagyott MMM pult mögött. Volt ott még Vona Gábor Második Reformkor pártjának pultja is, és egy nagy sátor Karácsony Gergely arcképével, de sem Momentum, sem Jobbik, sem LMP nem volt sehol. Így hát metróval átrobogtunk az Astoria aluljáróba, ahol senki nem volt, csak a szokásos tömeg.

Egy megállóval odébb, a Blahán megtaláltuk az LMP pultját. Az aktivisták, akik közül az egyik Vitézy Dávidos sapkában volt, elmondták, a Tisza áradását ők is megérzik, de talán éppen most lesz meg a húszezredik aláírás. Este még mennek kopogtatni, elsősorban olyan körzetekbe, ahol a bázisuk van, tehát a felső-középosztály által lakott budai kerületekbe, ott fogékonyak a környezetvédelmi témákra, illetve az

„akksigyáras helyekre, ott aktív volt a párt, hamar össze lehet szedni száz aláírást”.

Sikerült is: estére az NVI honlapján már felkerült a párt aznapi dátummal, mint listát leadott szervezet.

Kimetróztunk az Őrs Vezér térre, ahol az MMM mellett Karácsony sátra és Gattyánék bódéja állt. Momentum, Jobbik, LMP sehol. Visszafele körülnéztünk a Keletinél, ahol hasonlóan üres volt minden, majd átlibbentünk a Kálvin térre. Sehol semmi. Szintén üres volt a Corvin negyed aluljárója is, így hát visszavillamosoztunk a Nyugatiba.

Ott még állt a Róna Péter név alatt futó Jobbik pultja. Az ottani aktivisták szerint megvan a húszezer, már csak a hibahatárra gyúrnak, azaz arra a többletre, amely akkor kellhet, ha diszkvalifikálnak néhány aláírást (és ez mindig megtörténik).

Magyar Péterről viszont érdekes dolgot mondtak: szerintük jót tett, hogy felkavarta az állóvizet. Az aktivista azt vette észre, hogy

az emberek kiléptek a komfortzónájukból és elkezdtek gondolkodni, vitatkozni és beszélgetni.

Bár a fenti beszámoló reprezentatívnak nem tekinthető, de nehéz elképzelni, hogy az összes Momentumos stand pont ott állt, ahol nem jártunk. Az is látszott, hogy a Mindenki Magyarországa Mozgalom valóban kint volt mindenhol, ahogy Márki-Zay kérte levelében a párt aktivistáit, de sem az LMP, sem a Jobbik már nem igyekezett.

Meglehet, a Momentumnak is meglett a húszezer, azért vonultak le, de péntek reggel az NVI honlapján ennek még nincs nyoma.

A hazai választási törvény egyik furcsa rendelkezése, hogy egy választópolgár több jelöltet is ajánlhat: azaz több szervezetnek is aláírhat. Így, elméletben Magyar Péter felbukkanása önmagában még nem jelenthetett veszélyt a kisebb pártokra, hiszen aki Magyart támogatja, attól még aláírhatott volna más pártoknak is.

De úgy tűnik, lesznek, akik már ezen a ponton elvéreznek.

Link másolása
KÖVESS MINKET: