hirdetés

KULT
A Rovatból
hirdetés

„A filmeken keresztül az egész körülöttünk lévő világról képet kaphatunk”

Ráduly Györggyel, a Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum igazgatójával beszélgettünk arról, miért érdemes régi magyar filmeket nézni, és mivel készülnek idén a Művészetek Völgyében, ahol tíz napon keresztül saját helyszínük lesz.
Láng Dávid - szmo.hu
2021. július 09.


Link másolása

hirdetés

A Művészetek Völgye sokszínű kavalkádjában jól megfér egymással a könnyűzene, a színház, a komolyzene, a cirkusz és az irodalom mellett a filmművészet is.

Utóbbit immár ötödik éve képviseli a Nemzeti Filmintézet csapata, akik előadásokkal, vetítésekkel és játékokkal várják a közönséget Kapolcson.

Ez volt az alábbi interjú apropója, de kiderül belőle az is, hogy egy több mint 100 éves rekordot azóta sem tudott megdönteni a magyar filmgyártás.

– Össze lehet-e hasonlítani a magyar film múltját a jelenével akár nagyság, akár népszerűség terén?

– A magyar film 120 éve egy folyamatos fejlődéstörténet, tele van sikersztorikkal és mélyrepülésekkel. Egyaránt alakította a technikai modernizáció, a XX. század történelme, az ország épp aktuális politikai berendezkedése. Nagyon nehéz összehasonlítani, jobbak-e a mai filmek a régieknél, hiszen a közönség ízlésvilága és elvárásai is folyamatosan változtak. Ezek hipotetikus kérdések, a mennyiségről, a “filmtermésről” viszont sokkal könnyebb fogalmat alkotni.

Az 1910-es években volt az első fellendülés, amely 1918-ban futott csúcsra: máig ebben az évben készült a legtöbb magyar film, összesen több mint száz, köztük olyan látványos, helyszínekben és díszletekben gazdag alkotások, mint a Korda Sándor által rendezett Jókai adaptáció, Az aranyember, Garas Márton Anna Kareninája vagy Kertész Mihály Ocskay brigadérosa.

hirdetés
Ekkor az I. világháború végén jártunk, Trianon előtt, amikor össztársadalmi traumák, majd forradalmak követték egymást. Így annyira nem meglepő, hogy az emberek vágytak az olyan történetekre, amelyek kiemelték őket a hétköznapi valóságból. Az iparág pedig a kereslettel arányosan ontotta magából a filmeket.

A ‘20-as évek elején aztán lelassult a folyamat és az újabb ragyogást a hangosfilmek megjelenése hozta el a ‘30-as években. Ekkor ismét dömping következett, ami egészen a II. világháborúig tartott. A kommunizmus kezdeti évei megint visszaesést hoztak magukkal, az ‘60-as évektől viszont beköszöntött az úgynevezett aranykor, amely egészen a rendszerváltás időszakáig kitartott. Utóbbi hiába hozott magával általános eufóriát, a filmgyártás mégis gödörbe került, miután szétdarabolták és privatizálták a Mafilmet. Megint sok évre volt szükség, hogy magához térjen az iparág, új tehetségek tűnjenek fel és finanszírozási rendszerek alakuljanak ki a mai napig. Ez a folyamat látszott beérni a közelmúltban azzal, hogy több magyar film is világsikert ért el, valamint a nézőszámok is örömteli növekedésnek indultak.

Szomorú aktualitás, hogy a moziba járást a járvány egy éven keresztül ellehetetlenítette és ez óhatatlanul negatív hatással van a nyitás utáni moziba járási kedvre is. Nagy károkat okozott ez az időszak, amit természetesen a Nemzeti Filmintézet és a magyar kormány igyekezett enyhíteni, de sok film bemutatóját el kellett halasztani és mindezzel párhuzamosan az internet térhódítása még jobban felerősödött, amihez az egész iparágnak alkalmazkodnia kell.

És akkor még nem is beszéltünk az illegális online felhasználások problémájáról, ami sürgős megoldásokat kíván. Tehát megint csak azt látjuk, hogy a magyar filmek sorsát ma is, csakúgy mint az elmúlt 120 év során többször, olyan tényezők is alakítják, amelyekre a filmszakmának nincsen ráhatása. Ennek a hihetetlenül fordulatos 12 évtizednek a bemutatására teszünk kísérletet a Ludwig Múzeumban július 23. és november 14. között, a Nagylátószög című filmtörténeti kiállításunkon.

– Itthon a multiplex mozik dominálnak, régi filmeket játszó artmoziból alig pár darab lehet az országban. Hogy lehet így eljutni a célközönséghez?

– A mozitermek száma 3000-ről alig 300-ra, tehát az eredeti tizedére csökkent 1990 óta. Ez egy nagyon szomorú tendencia, és valóban korlátozza a lehetőségeket arra, hogy a magyar filmek eljussanak a közönséghez. Különösen, mivel a külföldi, főleg az amerikai filmek dominanciája annyira erős, hogy mellettük szinte lehetetlen láthatónak maradni. Ezekkel a kihívásokkal néznek szembe a magyar filmelőállítók és forgalmazók nap mint nap.

Mi a Nemzeti Filmintézet Filmarchívuma részéről évente közel 6-700 nyilvános vetítést rendezünk – természetesen ez a pandémia évére nem vonatkozik –, melynek során filmszínházakban és művelődési házakban, nagy vászonra vetítve juttatjuk el a filmeket a közönséghez. Ezzel körülbelül 60 és 100 ezer közötti nézőt tudunk elérni, a restaurátorok munkájának köszönhetően a minőségre sem lehet panasz.

Igyekszünk rendezvényeket is szervezni, a saját filmfesztiválunkat 2017 óta minden szeptemberben rendezzük meg Klasszikus Film Maraton néven, ez az egyetlen hasonló, restaurált klasszikus filmeket bemutató rendezvény a Közép-Európában. Idén szeptember 21-26. között kerül megrendezésre és a magyarok mellett a nagyvilágból is számos restaurált filmet tűzünk műsorra, elsősorban a magyar vonatkozású külföldi filmeket. Úgy gondoljuk, hogy ha a nemzeti filmes örökségünket közelebb hozzuk a közönséghez, azzal a mai magyar filmesek munkái is felértékelődnek a szemükben és erősítjük a moziba járási kedvet.

– Mi a helyzet az internetes terjesztéssel?

– A Nemzeti Filmintézet tavaly novemberben indította el online streaming szolgáltatását, a Filmio nevű portált. Ezen a platformon rögtön az indításkor elérhetővé tettünk több mint 200 filmet, amiből nagyjából 170 restaurált volt. Azóta hetente bővítjük a kínálatot magyar filmekkel. Szerepel köztük játékfilm, némafilm, rövidfilm, dokumentumfilm és animációs film is szép számmal, de televíziós alkotásoknak is helyet biztosítunk az oldalon, hiszen a Nemzeti Filmintézet a teljes mozgóképes szakmát támogató intézmény.

A magyar emberek számára kifizethető, 1200 forintos havidíjért cserébe korlátlan megtekintést biztosítunk, akár több platformon is párhuzamosan. Jelenleg azon dolgozunk, hogy külföldön is elérhető legyen, ezáltal a szomszédos országokban élő magyarokat is el tudjuk érni. Fontos megemlíteni, hogy a szolgáltatás a halláskárosultaknak készült speciális magyar felirattal és angol felirattal kínálja a filmeket. Ezzel egyedülálló lépést tettünk annak érdekében, hogy a halláskárosult honfitársaink és a Magyarországon élő vagy tanulmányaikat itt folytató külföldiek is élvezhessék az elmúlt 120 év magyar filmjeinek varázsát.

Ráduly György

– Mit mondana azoknak, akik nem érdeklődnek a régi magyar filmek iránt, miért érdemes elkezdeniük ismerkedni a műfajjal?

– A magyar film 120 éve olyan sűrű, fontos és minőségi történet, amilyen nagyon kevés más országnak adatott meg. A némafilmes korszaktól napjainkig számos olyan film készült, amely nemcsak jelentős filmművészeti alkotás, hanem fontos korlenyomat is. Megismerhetjük belőlük a saját történelmünket, kultúránkat, viselkedési szokásainkat, nemzeti önismeretre és önazonosságra serkentenek, így akár a közoktatás számára is fontos segédanyagok lehetnek. Ezen különben dolgozunk az Alapfilmek.hu projektünk keretében.

A Filmarchívum gyűjteményének, valamint az azon kívül őrzött vagy kallódó alkotásoknak a kutatása és felkutatása azért is fontos, mert az elkészült alkotások mögött még rengeteg réteg tárható fel, ami a az említett szempontok miatt fontos. Gondoljunk csak a 100 éves néma filmhíradókra, amelyek tartalmát a Filmarchívum munkatársai éveken át tartó munkával azonosítottak be a korabeli lapokból, vagy a Csodacsatár című film rekonstrukciójára a Puskás Ferenccel forgatott, majd a cenzúra által kivágatott és újraforgatott jelenetének visszahelyezésével.

De itt meg kell említenem Bacsó Péter A tanú című filmjét is, amelyből az eredeti rendezői szándék szerinti változatot a Mafilm selejtanyagainak tüzetes átvizsgálása során előkerült kivágatnegatívoknak köszönhetően készítették el a Filmarchívum munkatársai. A történelmünk olyan, hogy sokszor az igazságot a vizsgált kor kidobásra szánt anyagai között kell keresnünk. Szóval a filmeken és azok keletkezéstörténetén keresztül a múltunkról és az egész körülöttünk lévő világról képet kaphatunk, ezt pedig meg kell mutatni a fiatal generációnak is.

Manapság olyan dzsungel a mozgóképes univerzum – sajnos tele silánysággal –, amelyhez iránytűt kell adnunk az új generáció kezébe, hogy segítsük őket az eligazodásban. A magyar filmek ismerete az általános műveltség része kell, hogy legyen és ez a műveltség vezetheti rá őket arra, hogy később se ész nélkül fogyasszanak mindent, ami az interneten szembe jön velük.

Mondjuk, hogy a Jankovics Marcell filmjeiben rejlő értékeket szembe tudják majd állítani az amerikai 3D-s őrületekkel.

– Mióta vannak jelen a Művészetek Völgyében, mi adja önök számára ennek a 10 napnak a jelentőségét?

– A Művészetek Völgyével 2017-ben kezdtünk el együtt dolgozni, azóta minden évben jelen voltunk a fesztiválon. Az elején egyfajta műhelyprogram kialakítása volt a célunk, a Filmarchívum munkatársai egy mini történeti tárlatot építettek fel, folyamatos vetítésekkel és gyerekprogramokkal biztosítva, hogy a közönség szórakoztató formában találkozhasson a magyar filmmel. Nagy sikernek örvend a kicsik körében az üres filmkockákba való rajzolás, a pályaművek közül a legjobbakat mindig le is vetítjük.

2020 elején, közösen meghirdettünk egy zeneíró pályázatot is, aminek keretében némafilmek zenei aláfestésére vártuk az ötleteket. Ennek már tavaly is nagy sikere volt, a győztes alkotók a Völgyhétvégéken élőben is lehetőséget kaptak műveik bemutatására rendes filmvetítés keretein belül.

Idén újra kiírtuk a pályázatot, azóta már meg is születtek a győztesek, így újra fantasztikus filmes koncertélményben lehet része a közönségnek. Két művészeti ág összekapcsolásával igazi időutazásban vehetnek részt, átélve azt, hogy 100-120 évvel ezelőtt hogyan nézték az emberek a filmeket.

– Mit emelne még ki a programok közül?

– A Művészvölgy Kúriában folytatjuk a korábban megkezdett műhelymunkát, szeretnénk minél többeknek bemutatni a filmtörténeti tárlatainkat. Tematikus vetítések is lesznek, ezúttal a rendszerváltás időszakából szemezgettek a kollégáim, akik a filmekhez kapcsolódó előadásokkal is készülnek. Most is mindennap sor kerül gyerekprogramokra, lesz például filmrajzoló verseny, illetve olyan játékok, amelyekhez az eszközöket külön erre a célra gyártottuk le. A Pajtaszínpad pedig a már említett némafilm-kísérő koncertek mellett a kortárs vetítések helyszíne is lesz, hiszen a Nemzeti Filmintézet teljes vállszélességgel képviselteti magát a fesztiválon.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KULT
A Rovatból
hirdetés

Álarcos énekes: a Zsiráf lepleződött le, az egyik nyomozó ki is találta, kit rejtett a maszk

Fluor Tomi jól tippelt, ezzel megszerezte az idei évad nyomozócsapatának első találatát.

Link másolása

hirdetés

Szeptember elején indult el az RTL-en a népszerű Álarcos énekes harmadik évada. A műsor lényege, hogy különféle sztárok bújnak meghökkentő maszkok mögé, hogy énekeljenek a közönségnek. A négy zsűritagból álló nyomozócsapatnak - idén Szabó Zsófi, Szandi, Fluor Tomi és Nagy Ervin alkotja a zsűrit - pedig ki kell találnia, hogy kiket rejthetnek az álarcok.

Az új évad első adásában először az Eperke, vagyis Fekete Pákó és a Róka, vagyis Szabados Ági, az RTL híradósa lepleződött le, a második adásban pedig kiderült, hogy mindenki legnagyobb meglepetésére Kovács Ágnes olimpiai bajnok úszó volt a Csiga.

A harmadik adásban a Gorilla, a Kacsa, a Lovag és Csacsi, valamint a Zsiráf és a Cápa énekelt a közönségnek. A nyomozók közül ezúttal Szandi döntött úgy, hogy felhasználja a szuperkártyáját, amit akkor dobhat be, ha nagyon biztos a tippjében. Nemcsak ő, hanem a társai is azt hitték, hogy Oszvald Marikát rejti a Kacsa álarca, de mivel a Kacsa nem volt hajlandó levenni a maszkot, bebizonyosodott, hogy tévedtek.

VIDEÓ: Szandi bedobja a szuperkártyát

A nyomozók végül úgy döntöttek, hogy a Zsiráfnak kell levennie a maszkot az adás végén.

Lapozz, ha kíváncsi vagy, ki volt a jelmezben!

hirdetés



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KULT

Egy legenda élete és tragédiája – a Schumacher-dokumentumfilm szépségei és hibái

A Schumacher című Netflix-dokumentumfilm egy egyértelmű fejlődéstörténet egy egyszerű német srácról, aki a sportvilág királya lett. Kisebb-nagyobb aránytévesztések miatt azonban mégsem lett tökéletes produkció.

Link másolása

hirdetés

„Michael Schumacher a Forma-1 történetének egyik / a legjobb versenyzője.” „Michael Schumacher legenda.” „Michael Schumacher milliók kedvence és példaképe a világon.” Nagy mondatok, őszinte és néha elcsépeltnek tűnő frázisok ezek. A Netflixen szeptember 15-én megjelent dokumentumfilm ezen mondatok mögé próbált benézni, és igyekezett megfejteni, hogy mitől érvényesek mindmáig. Mert hogy mindben van igazság, az senki számára nem kétséges.

Gyorsan túl kell esnünk valamin (hogy utána a lényegről beszéljünk), amit akár így is lehet értelmezni, ezért biztos, ami biztos, ideírom:

*** SPOILER ***

A bulvárlapok gyakran felháborítóan hatásvadász cikkei mellett azt ki kell mondanunk: nem tudjuk meg a filmből, hogy hogyan, milyen állapotok közt éli mindennapjait a most 52 éves Michael Schumacher, a Forma-1 történetének egyik legnagyobb alakja. Felesége, Corrina és fia, a szintén F1-es versenyző Mick elmondásaiból, testbeszédeiből sejthetünk valamit, ezeket összekombinálva az elmúlt lassan nyolc év szinte teljes hírzárlatával pedig annyit kispekulálhatunk, hogy a sportoló: nincsen jól. A többi azonban a család magánügye, a film pedig nem erről szól. Úgyhogy:

*** SPOILER VÉGE ***

hirdetés

Egyszerű és olcsó lenne azzal elütni a Schumacher-dokumentumfilmet, hogy „sokat akart markolni, de keveset fogott”. Ez esetben azonban nem a mennyiséggel volt gond, sokkalta inkább azzal, hogy a készítők a bőség zavarában nem tudták, miből mennyit markoljanak. Így nagyon szép íven indulunk, amikor bemutatják, honnan, milyen nehéz körülmények közül indult a legenda, és alaposan körbejárják a Forma-1-be kerülésének történetét. Ezen a ponton azonban

mintha zavarba jönnének, hogy a felületes nézőhöz vagy a hardcore sportrajongókhoz akarnak-e szólni.

Ami innentől jön, bizonyos szempontból megint SPOILER lehet, mert számos esemény méltatlanul nem került be a filmbe, ebből pedig muszáj megemlíteni párat.

Képtelenség mindenről beszélni, ami Schumachert „A Schumi”-vá tette, de az aránytévesztés szemmel látható: mert valóban fontos a kezdeti sikerek utáni négy szűk Ferrari-esztendőről beszélni, sőt az is kiváló dramaturgiai ötlet, hogy megmutatják: a színfalak mögött bizony már többen kezdtek a pilóta tehetségében is kételkedni.

Az azonban mindenképp meghökkentő, hogy az ezt az időszakot követő, világverő öt évet néhány percbe belesűrítik, majd jön a bejelentés 2006-ból: a legenda visszavonul. Újabb néhány képkocka után pedig már 2010-ben járunk, főhősünk immár mercis színekben pózol, hopp, már vissza is tért. Hol van az egymást követő 5, összesen pedig 7 vb-cím? (Ami több mint 15 évig rekordnak számított a sportágban.) Hol a rekordszámú pole-pozíció, dobogós hely vagy a 91 győzelem, ami a maga idejében majdnem kétszer annyi volt, mint a második helyezett Alain Prosté? A felületes F1-nézőnek ezeken a számokon keresztül lehetett volna bemutatni azt a hihetetlen teljesítményt, ami Michael pályafutását jellemezte.

Vagy 2003 tavasza, mikor édesanyja halála után kevesebb mint 24 órával futamgyőzelmet szerzett? Vagy a hatalmas teljesítményekből, taktikai húzásokból legalább néhány, ami megmutatná a film lényegét, azaz hogy mitől lett legenda a kezdetben néha kissé arrogáns német srácból? Ahogy elfért volna a filmben 2005, a Ferrari hanyatlásának éve, amikor a feltörekvő fiatal, Fernando Alonso letaszította a trónról a királyt, ami részben az első visszavonuláshoz is vezetett.

És akkor még a legfontosabb kérdést fel sem tettük: hova tűnt Rubens Barrichello?

A filmben meglehetősen jó ütemben megszólalnak olyan egykori csapatfőnökök és riválisok, mint Flavio Briatore, Mika Häkkinen, Jean Todt, Ross Brawn vagy – az eltűnésben ugyebár híresen jeleskedő – Damon Hill. A brazil csapattárs azonban, aki öt világbajnoki címhez asszisztált sokszor szinte megalázóan másodrendű szituációban, nincs sehol. Ha valaki, ő még egészen biztosan hozzá tudott volna tenni a film drámaiságához. Egyelőre meg nem magyarázott okokból azonban ő távolmaradt a projekttől.

A filmtől, amit azonban minden eddigi kritikám ellenére nyugodt szívvel ajánlok minden valódi és kocaszurkolónak egyaránt, mert amikor megtalálja a helyes arányokat, akkor profin dolgozik. Megmutatja a magabiztos versenyzőt, de egyben kétkedő sportembert. A végletekig – vagy talán azon is túl – precíz csapatjátékost és a teljesen laza bulikirályt. A versenypályákon olykor kegyetlen autóversenyzőt és a csodálatos családfőt és apát.

És ami a legfontosabb:

bátran és okosan megismertet minket a legenda „sötét oldalával” is.

Azaz a versenyzővel, aki egy sokak által máig vitatott manőverrel szerezte meg a vb-címet 1994-ben, és egy egyértelműen sportszerűtlennel vesztette el 1997-ben – utóbbi miatt utólag az egész azévi bajnokságból kizárták. Egy David Coulthard által felidézett történetből pedig az is kiderül: Michael Schumacher bár hibázni olykor tudott, de elismerni ezeket a hibákat szinte soha nem volt képes. Talán ez is a legendás bajnokok sajátja. Hogy valaki ennek ellenére szereti vagy éppen ezért, azt döntse el ki-ki maga. De azt hiszem, oda a világ szurkolóinak lényegesen nagyobb része eljutott már a 2013-as tragikus síbaleset előtt is, hogy „megbocsásson” az egykori vétkekért, és egyértelműen megszeresse a Forma-1 első német világbajnokát.

Amiben a film egyértelműen 100 százalékon teljesít, az a magánember bemutatása. A szórakoztató, mindig a társaság közepében bohóckodó sztárt ismerhetjük meg, aki a család elmesélése szerint ugyanakkor a világ egyik legjobb apukája és leggondoskodóbb férje is volt egyben. Nem utolsósorban pedig egy esendő ember, aki karrierje és magánélete legkülönbözőbb pontjain tudta megkérdőjelezni a szurkolók által nem megkérdőjelezhető tökéletességét.

A Schumacher című dokumentumfilm egy egyértelmű fejlődéstörténet. Egy fiatal, alsó-középosztálybeli fiú története, aki erővel, kitartással és szorgalommal jutott el álmai kapujába, amit berúgva aztán olykor voltak kisebb eltévedései, de minden kétséget kizáróan a valódi legendáknak kikövezett utat járta ki. Ha még egyszer láthatnánk-hallhatnánk, ahogy ezekről az évekről, ha mégoly röviden is, mesélne nekünk – azt hiszem, mindannyian elégedettek lennénk.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KULT

Egy film a gyilkos féltékenységről – megnéztük A feleségem történetét

Füst Milán 1942-es nagyregényének filmre vitele a Testről és lélekről Oscar-jelölt rendezője, Enyedi Ildikó régi álma volt, az álmokat pedig valóra kell váltani.

Link másolása

hirdetés

Enyedi Ildikó 18 évvel legutóbbi filmje, a Simon mágus után vezényelte le a Testről és lélekrőlt, amelyért 2017-ben többek között megkapta Berlinben az Arany Medvét, egy évvel később pedig a Oscar-díjakat odaítélő bizottság is felhelyezte a bizarrságában is gyönyörű romantikus fantasy-drámát a legjobb nemzetközi játékfilm öt tagból álló jelöltlistájára. És bár a szobrocska végül másnál landolt, Enyedi ezúttal nem vett ki hosszabb alkotói szünetet, rögvest nekilátott régi vágya, A feleségem története előkészítésének.

Valójában már az 1980-as évek óta szerette volna elkészíteni kedvenc Füst Milán-regényének mozgóképes adaptációját, sőt, az első forgatókönyv már 1989-ben készen volt, ám további évtizedekre volt szükség ahhoz, hogy megkaparintsa a szükséges jogokat. Így végül 2021-ben kerülhetett vászonra először A feleségem története, méghozzá Cannes-ban, aztán Torontóban, a magyar premier pedig a Cinefest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon kapott helyet.

„Hogy a feleségem megcsal, régen sejtettem. De hogy evvel… Hat láb és egy hüvelyk magas ember vagyok s kétszáztíz font, tehát valóságos óriás, ahogy mondani szokták, ha ráköpök erre, meghal” – kezdi könyvét Füst Milán a megtermett holland hajóskapitányról, Störr Jakabról, aki egy nap úgy dönt, feleségül veszi az első nőt, aki belép a kávézó ajtaján. Egy fiatal és gyönyörű francia lány, Lizzy toppan be, aki rögvest elrabolja Störr szívét, s nem sokkal első találkozásuk után meg is esküsznek. A bájos és frivol menyecske életvitele azonban Störr számára gyötrelemmé változtatja házasságukat, amely tele van szenvedéllyel, féltékenykedéssel, mennyországgal és pokollal.

A látszólag egyszerű és fordulatokban sem bővelkedő sztori természetesen később kinövi magát, mivel Störr karakterén keresztül nem kisebb dolgokon morfondírozhatunk a film nézése közben és után, mint a szerelem, a házasság, a kapcsolatok, a féltékenység és ezeknek az egyénre gyakorolt hatásai.

Adott ugyanis egy szeretnivaló és talpig becsületes férfi, aki házasságra vágyik, ám hivatása miatt hónapokig távol marad kedvesétől, és bár eleinte lazán kezeli ezt az egészet, végül rajta is eluralkodik az a bizonyos zöld szemű szörny: szinte biztos benne, hogy Lizzy megcsalja őt, ha nincs otthon, ám erre teljes bizonyságot nem talál, így maradnak a vádaskodások, a veszekedések, a bűnbánat és a nagy békülések. Egy idő után mindez azonban felemészti az ember lelkét...

Enyedi kétségkívül megkapó portrét fest e férfiról, ráérősen és részletesen mutatja be a személyiségében végbemenő változásokat, ebben pedig a Störr Jakabot alakító holland Gijs Naber remek partnere. Könnyű együtt érezni vele, hiszen mi, nézők is annyit látunk, hallunk és érzékelünk a világból és a házasságából, mint ő. Nem tudjuk, hogy Lizzy (Léa Seydoux kisujjból kihoz egy ilyen karaktert) valóban félrelép, avagy csak ártatlan flörtökkel múlatja vég nélküli szabadidejét különféle társasági összejöveteleken. Így pedig megértjük a Störrben munkáló és egyre nagyobb erőre kapó bizalmatlanságot felesége iránt.

hirdetés

Természetesen nem csupán ennyivel telik el a film amúgy hosszú, 169 perces játékideje,

belekukkanthatunk ugyanis az 1920-as évek Európájának miliőjébe, amely kifogástalan díszletekkel, jelmezekkel és látvánnyal tárul elénk.

Ugyanakkor pedig Störrel együtt részt veszünk hajós útjain is, és kétségtelenül e jelenetekhez köthetők A feleségem története vizuálisan legmegkapóbb pillanatai, az operatőr Rév Marcell ezúttal is pazar képekkel kedveskedik nekünk.

Mindettől függetlenül azonban az a bizonyos 169 perc így is sok. A dialógusok mozgóképen kissé papírízűnek hatnak, és kétségtelen, hogy az elnyújtott szerelmi csatározások itt-ott kissé repetitívvé válnak. Ám még akkor is, ha a „kevesebb több lett volna”-rigmust szajkózzuk,

A feleségem története elvitathatatlan érdeme, hogy gondolatokat ébreszt, emellett pedig jó elmerülni a kor mindennapjaiban, régimódisága egyszerre negatívum és pozitívum. Ez a kettősség pedig az egész filmen érezhető: nem túl kreatív, de formailag tökéletes, nem szájbarágós, de itt-ott szépelgő, ám mindenekfelett ambiciózus.

A Füst-regényt nem olvasók számára pedig a finálé hozhat egy kellemes, a film addigi hangvételétől elütő és elgondolkodtató csavart.

VIDEÓ: A feleségem története előzetese

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KULT
A Rovatból
hirdetés

Négy estén át mozizhat a közönség a Bazilika előtt – jön a Budapesti Klasszikus Film Maraton

Szeptember 21-26. között negyedik alkalommal rendezik meg Budapest legnagyobb nemzetközi filmfesztiválját, amelynek részeként ismét szabadtéri mozival, frissen felújított magyar és külföldi klasszikusokkal várják a közönséget.

Link másolása

hirdetés

Négy estén át várja ingyenes vetítésekkel a közönséget szeptember 22. és 25. között a Szent István téren, a Bazilika előtt a Budapesti Klasszikus Film Maraton.

A Nemzeti Filmintézet (NFI) közleménye szerint szeptember 21-26. között negyedik alkalommal rendezik meg Budapest legnagyobb nemzetközi filmfesztiválját, amelynek részeként ismét szabadtéri mozival, frissen felújított magyar és külföldi klasszikusokkal várják a közönséget.

Idén a 100 éve született Jancsó Miklósra emlékezve vetítik a Szent István téren szeptember 22-én este fél 8-kor a Szegénylegények című filmet, amely a magyar filmtörténet mérföldkövének számít - olvasható a tájékoztatóban.

Szeptember 23-án Az óceánjáró zongorista legendája című film lesz látható, amely Giuseppe Tornatore rendezésében 1988-ban készült, a világhírű magyar operatőr, Koltai Lajos fényképezte, aki a munkájáért megkapta az Európai Filmdíjat és az Olasz Filmakadémia David di Donatello-díját. A film főszereplője Tim Roth, zenéjét Ennio Morricone szerezte, és elnyerte érte a Golden Globe-díjat.

Szeptember 24-én, pénteken a családokat várják a János vitéz című rajzfilmre, amelynek vetítésével a magyar animáció megkerülhetetlen alakjára, Jankovics Marcellre emlékeznek. Az esten látható lesz még Jankovics Marcell Oscar-díjra jelölt rövidfilmje is.

Zsigmond Vilmos magyar operatőr fényképezte Steven Spielberg Harmadik típusú találkozások sci-fijét is, amelyet szeptember 25-én szombaton láthat a közönség a Szent István téren. A "fények és árnyékok festőjének" is nevezett Zsigmond Vilmos Steven Spielberg mellett Robert Altman, Peter Fonda, Brian de Palma, Michael Cimino és Woody Allen filmjeiben is dolgozott, a Harmadik típusú találkozások operatőri munkájáért 1978-ban Oscar-díjat kapott.

A filmből megtudhatjuk többek között azt is, hogy a földönkívüliekkel való kommunikációban milyen szerepet játszhat a Kodály-módszer.

hirdetés

A fesztivál ünnepélyes megnyitóját szeptember 21-én tartják az Uránia Nemzeti Filmszínházban, ahol Korda Sándor Az aranyember című, 1918-ban készült kultikus némafilmjének digitálisan restaurált változatát is láthatja a közönség. Az eredeti helyszíneken felvett, festői igényességgel megkomponált képsorokból Jókai századának levegője árad. Az aranyemberhez Farkas Bence írt új zenét, amely a vetítés kíséreteként hangzik el.

Levetítik a Lumiere testvérek 125 évvel ezelőtt forgatott filmjét, amelyet az 1896-os bemutató alkalmával már láthatott a fővárosi közönség.

Szeptember 26-án Keleti Márton 1962-ben készült Esős vasárnap című vígjátékát tűzik műsorra, a vetítést követő közönségtalálkozón részt vesznek a film főszereplői: Béres Ilona, Halász Judit, Tordai Teri, Bodrogi Gyula és Mécs Károly.

A Budapesten született Halász Jánost (John Halas) a filmtörténet a brit animáció atyjaként tartja számon. Szeptember 22-én az Uránia Nemzeti Filmszínházban látható a világhírű Állatfarm című George Orwell-adaptációja. Az est vendége lesz John Halas lánya, Vivien Halas rendező.

A 4. Budapesti Klasszikus Film Maraton vetítésein és szakmai előadásain több mint huszonöt nemzetközi szakember vesz részt a Müpa auditóriumában és a Francia Intézetben. Szó lesz filmmegőrzésről, filmtörténetről, restaurálásról, alternatív forgalmazási utakról a Covid alatt és után, a közönség újraépítéséről és a filmarchívumok kreatív feladatairól. Az előadók között szerepel a Pathé Alapítvány vezérigazgatója, az olasz, a francia, a dán, a holland, a német, az osztrák, a portugál, a belga, a cseh, a lengyel és a szlovák filmarchívumok képviselői.

Mindezek mellett az idei fesztivál némafilmes koncertekkel, a hollywoodi magyarok világhírű alkotásaival, gyermek és családi programokkal is készül a közönségnek.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: