News here

KULT

Nem lehetett volna a Toldinál méltóbb lezárása Jankovics Marcell életművének

Megnéztük a Nemzet Művészének utolsó nagyszabású munkáját. Minden kétséget kizáróan az egyébként is erős magyar animációsfilm-gyártás egyik ékkövéről beszélhetünk.

Link másolása

Üdítő érzés olyan kritikát írni, ahol nem kell kínosan vigyáznom arra, nehogy véletlenül valami fontos fordulatot elszpoilerezzek. Arany János Toldi című művét ugyanis valószínűleg minden 12 év feletti magyar ember ismeri, még akkor is, ha őszintén elismeri, hogy az általános iskolai kötelező olvasmányokat malomkőnyi messzeségre hajította el magától. Hiszen a mű sorai, egy-egy fordulata, híres jelenetei annyira beleivódtak a mindennapok szó- és képhasználatába, hogy sokszor nem is biztos, hogy tisztában vagyunk vele, hogy mondatainkkal épp a művet idézzük meg. Ha valaki mégis a megúszásra játszott a hatodikos irodalomanyagnál, vagy épp csak nem tisztán emlékszik már a magyar irodalom egyik legfontosabb elbeszélő művére, annak itt az alkalom, hogy frissítse tudását. De bárki másnak is hiba volna kihagyni Jankovics Marcell életének utolsó remekművét, a Toldi animációs mozifilmváltozatát.

A spoilerveszély nélkül tehát könnyű dolgom is lehetne az írással, de azért mégis van, ami megnehezíti. Mert mit lehet elmondani egy Jankovics Marcell szintű korszakos zseni több mint fél évszázados életművének megkoronázásáról? Hogy remekmű? Hogy az animációs filmművészet egyik csúcsa? Hogy hibátlan? Elcsépelt és üres szavak egy egyszerű műkedvelő újságírótól – még ha éppenséggel igazak is. Aki látta a mester olyan nagyívű alkotásait, mint a János vitéz, a Fehérlófia, Az ember tragédiája vagy akár a Magyar népmesék bármelyik részét, az körülbelül sejtheti, mire számíthat a Tolditól, de még így is garantáltan le lesz nyűgözve. Ha pedig valaki igazán nyitott szemmel és szívvel ül le a Nemzet Művészének több mint 100 perces opusza elé, nem lesz olyan másodperce sem, amikor ne kapna valamilyen audio-vizuális meglepetést, rejtett vagy nyíltabb szimbólumot, jelképet, varázslatos technikai megoldást.

De próbáljuk meg az alapoktól kezdeni.

Arany János elbeszélő költeményének zsenialitása annyira alapvető, hogy azt még azok sem szokták vitatni, akik esetleg valamilyen oknál fogva nem kedvelik akár az elbeszéléseket, akár a költeményeket. A történet kereksége, a történetmesélés nyelvi bravúrjai, az aprólékos, de izgalmas leírások mind megfogják az olvasót – és Jankovics Marcell animációs csapatának köszönhetően immár a nézőt is.

A film alapkoncepciója volt, hogy Arany művét átírás és kihúzás nélkül, teljesen szöveghűen adja vissza, ehhez pedig egyetlen színész, a már Az ember tragédiájában is főszerepet kapó Széles Tamás hangját használta fel. Az elsőre konzervatívnak, netán nehézkesnek ható megoldás a film megtekintése után az egyetlen lehetséges kivitelezési módnak tűnik, mert talán így lehetett a legjobban visszaadni a Toldi összes árnyalatát. Bármennyire is egy komoly, nyelvileg és irodalmilag konzervatív író régi(es) műveként is emlékszünk ugyanis a költeményre, legkésőbb Széles értő tolmácsolásában lerombolódik bennünk ez a sztereotípia. Korántsem mellesleg ahogy a színművész játszik a hangjával, az bizonyára nem keveseknek fogja eszébe juttatni Szabó Gyula legendás népmesei narrálását.

Jankovics Marcell és Csákovics Lajos rendezésében pedig a mű sokrétűsége, komorsága, merész képei és sokszor egészen briliáns humora is hiánytalanul elénk tárul.

Akár a napmelegtől égő kopár szík sarjáról, akár a fekete sátorponyvából vetett éjszaka magányosságáról beszél Arany, a rajzfilm minden szintjén olyan részletességgel dolgozik, hogy legyen bármilyen elcsépelt fordulat, tényleg olyan, mintha együtt pihennénk, menekülnénk, szenvednénk vagy harcolnánk a fiatal főszereplővel. Azzal a főszereplővel, aki Jankovics szavaival élve egyszerre „parasztlegény és naphérosz”, a magyar irodalom egyik legizgalmasabb alakja. És akit a mű végtelen precizitással használ: hiába egy lényegében klasszikus hőssé válás sztorija, csakúgy, mint az író, a rendezők is bátrak voltak megmutatni Toldi Miklós kétségeit, tépelődéseit, olykor esendőségét is. Ahogy vizuálisan rendkívül érdekesen bánnak a főhős bátyjával, Györggyel is: a sokszínű karakter változásait a zsarnok báty szerepétől a komikusan balfék, túlértékelt vitézi figuráig hajszálpontosan követik a képek.

Rengeteget tesznek hozzá az élményhez az olyan megoldások is, mint a narrációs jelenetek megoldása, ahol Toldi és a többi szereplő mellett megelevenedik maga Arany János alakja is. Aki maga is hol komoly, hol vidáman bohóckodó gesztusokkal meséli saját történetét, olykor félig-meddig részévé is válva annak. Külön ínyencség, hogy a film alkotói Petőfi Sándor 1840-es évekbeli Arany-ábrázolását használták a filmben, azaz a nagy költőt lényegében pont annyi idősnek látjuk, amennyi a történet megírásakor volt.

Az ábrázolás egy másik különlegessége, hogy a nem „valós időben” történő dolgok, azaz gondolatok, álmok, a régmúlt elbeszélései egy másik vizuális síkon, más stílusban jelennek meg. Azt avatatlan szemek is észrevehetik, hogy a rajzok ezekben az esetekben erősen emlékeztetnek a történelmi kódexekből ismert illusztrációkra, ami nem véletlen: az alkotógárdát itt a Manesse-kódex, másik nevén a Nagy Heidelbergi Daloskönyv inspirálta. Kell-e mondani, hogy történelmileg ez is teljesen hiteles: a középkori német lírák egybegyűjtésére használt mű a Toldi cselekményének idejében, Lajos király korában, a XIV. században született.

A történelmi hitelesség persze nem hogy nem ér véget ezzel, de nagyjából itt kezdődik. A kor parasztházai, a középkori vidék, a budai várpalota minden apró részlete, az emberek öltözéke, a katonák fegyverzete, páncélzata, a címerek és a zászlók bemutatásakor mind-mind a létező legtökéletesebb hitelességre törekedtek az alkotók. Amit lehet, hogy a nem középkori történészi szemek nem is mindig vesznek észre, de azt mindenki ösztönösen megérzi, hogy amit itt lát, az bizony több száz ember közel négy évének tízezernyi precíz munkaórája.

A közönség láthatta már a Toldi sorozatfeldolgozását, de arról több helyen lehetett olvasni, hogy a mozifilm részben más és több, mint a sorozat részeinek összefésülése.

Minden túlzás nélkül mondhatjuk, hogy a 2021 májusában elhunyt Jankovics Marcell pályafutásának méltó megkoronázása.

A mester mellett olyan profi stáb dolgozott, akiknek egy percig sem jelentett gondot a fő rendező gondolatainak, ötleteinek megjelenítése. Külön kiemelendő Csákovics Lajos neve, aki társrendezőként a Kossuth- és Balázs Béla-díjas művész halála után tiszteletreméltóan profi módon birkózott meg a rá háruló hatalmas feladattal. Nem a legtisztességesebb dolog „válogatni” a profi stábból, de nem lehet nem megemlíteni Mikulás Ferenc nevét, akinek a legendás Kecskemétfilm Kft. igazgatójaként a film producereként elévülhetetlen érdeme volt, hogy az Arany János-emlékév (2017) idején született ötletből megszületett a mű. És kihagyhatatlan a Kossuth-díjas zeneszerző, Selmeczi György is, akinek dallamai végigkísérik a csodálatos képeket és a magyar kultúrtörténet egyik leghíresebb hősének minden mozzanatára pontosan rezonálnak.

Az animációs remekmű néhány erősebb jelenet miatt 12 éves korosztályos besorolást kapott, ami, ha az irodalmi tananyagot nézzük, lényegében stimmel is. De ahogy írásom elején is említettem: ettől az életkortól kezdve tényleg mindenkinek ajánlott a Toldi, aki szeretné megtapasztalni, milyen, amikor egy legendás magyar író 175 éves műve találkozik a jelen vizuális művészeinek profizmusával. Aki pedig fogékony az ínyencségekre, a film utolsó jeleneteinek egyikében félreérthetetlenül ráismerhet Jankovics Marcell arcára – aki pedig látott már képet a stáb többi tagjáról, még több érdekességre is bukkanhat a háttérbeli szereplők között.

Toldi – előzetes

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


KULT
Sztárban sztár leszek: Nem mindig ugyanazt a produkciót néztük a mesterekkel, de Yulaysi Miranda tökéletes
Kaly Roland hibázott, mégsem került veszélybe, Bari Laci ülve is szenzációsan énekelt.

Link másolása

Ahogy azt már megszokhattuk, a TV2 semmitől nem riad vissza, ha promózni kell valamelyik műsorát. A versenyzők közös produkciója ezúttal a héten induló Farm VIP-t hivatott reklámozni.

A zsűri hölgytagjai ezúttal is igyekeztek az öltözékükkel kivívni a figyelmet. Tóth Gabi gyöngyhajú lánnyá változott – bár ő azt állítja, Whitney Huston inspirálta –, Köllő Babett pedig kölcsön vette az Oscar-díj nadrágját.

A Sztárban sztár leszek 7. élőadásában minden versenyző kétszer léphetett színpadra, a szóló produkció mellett duettben is.

Yulaysi Miranda a korábbiaktól merőben eltérő feladatot kapott. A Tones And I és a Dance Monkeys nem úgy kihívás, mint egy Little Richard vagy egy Whitney Huston. Nem kell nagyot énekelni, mégis nagyon nehéz hangképzési feladat. Azt mondják. Nekem nyilván fogalmam sincs, az is kihívás, hogy a Boci-bocit elénekeljem elfogadható minőségben.

Az már senkit nem lep, hogy Yuli hibátlanul megoldotta ezt is, már-már unalmas, mennyire tökéletes a kubai énekesnő.

Nem volt kérdés a 30 pont.

Jósa Tamás Korda György bőrébe bújt, és ezen a ponton úgy tűnt, a mesterekkel nem ugyanazt a produkciót néztük.

Ők úgy értékelték, hogy Tamás az elejétől végéig tökéletesen hozta Gyuri bácsi hangját, és nem csúszott át paródiába.

Ehhez képest én azt hallottam, hogy a hang egész jó volt, de közel sem tökéletes, és a dal felénél sokszor átcsúszott Jósa Tamás-hangba.

Félreértés ne essék, kedvelem a srácot, remek énekes és sok nagyszerű produkciót láttunk már tőle. Ez sem volt rossz, de nem érdemelt 30 pontot, főleg Yulasi produkciójával összehasonlítva.

Szirtes Dávidról már egy ideje úgy gondolom, hogy bármennyire tehetséges, lefelé lóg ki a mezőnyből. A mostani Imagine Dragons produkciója sem sikerült tökéletesen.

Túl sok mindenre kellett volna figyelni, amit egy Bari Laci vagy Yulaysi Miranda simán megoldott volna.

A mestereket sem győzte meg, 26 pontot kapott.

Kökény Dani Lady Gagaként leginkább vicces volt, de annak nagyon. Egyébként helyenként még a hang is egészen stimmelt, főleg a refrénnél, de a megjelenése ijesztő volt, a mozgása esetlen. Hogy valami jót is mondjak, bármikor elmehetne egy Óz feldolgozásba Madárijesztőnek.

A mesterek így is 29 ponttal értékelték, egyedül Tóth Gabi adott 9-est.

Kaly Roland a műsor egyik legstabilabb versenyzője, eddig mindig hibátlanul teljesített, de a nagy számok törvénye szerint várható volt, hogy egyszer neki sem úgy jön ki a lépés, ahogy kellene.

Ez a pillanat most érkezett el, Post Malone megformálása nem sikerült olyan elementárisra, mint a korábbi utánzásai.

Ha engem kérdeztek, a Better Now egy meglehetősen érdektelen előadó annál is érdektelenebb dala.

Ha nem kérdeztek, akkor is. 27 pontot kapott.

Bari Laci a múlt héten veszélyzónába került, ami teljesen érthetetlen, hiszen Aretha Franklinként óriási volt. Ezúttal sem kapott könnyű feladatot, hiszen Takács Nicolas a legkiválóbb énekeseink egyike. Laci tökéletesen hozta, annak ellenére, hogy a korábbi balesete miatt még mindig ülve kellett énekelnie, ami körülbelül olyan, mint homokóban csónakázni. Neki azonban még ez is sikerült. Jogosan mondta Gabi, hogy akár 15 pont is kijárna érte.

A szóló produkciók lementek, de hátra volt még három duett. Szirtes Dávid és Kökény Dani Valmarként énekelte az Úristent. Dávid lett Marics Peti, Dani pedig Valkusz Milán. Sokkal jobban tetszett, mint előzetesen vártam. Annyit írtam fel a jegyzetfüzetembe, hogy „nagyon jó”.

Aztán a mesterek lehűtötték a lelkesedésemet, és elmagyarázták, hogy miért nem volt mégsem annyira jó.

Nekem akkor is tetszett.

Jósa Tomi és Bari Laci a Modern Talkingot idézte meg, és a Louis bátyót. Vegyesre sikerült a produkció: a hang nagyon jó volt, a megjelenítést viszont inkább parodisztikusnak mondanám. Minden esetre, ha becsuktam a szememet, ismét gyereknek érezhettem magam. Úgyhogy gyorsan ki is nyitottam inkább, a fene sem sírja vissza a 80-as éveket.

Amikor kiderült, hogy Yuli és Roland együtt fognak duettezni, tudtam, hogy valami csodára számíthatunk, és nem is tévedtem. Emeli Sandé és Labrinth Beneth Your Beautiful című duettjével varázslatos pillanatokat okoztak.

Nagy meglepetésre hosszú idő után először nem Majka versenyző végzett az egyesített toplista élén, hanem Bari Laci – teljesen megérdemelten.

Az fel sem merült, hogy Yuli kiessen, de Rolandért aggódtam, mert ma nem teljesített olyan jól. Szerencsére a nézők továbbjuttatták. A veszélyzónába Tóth Gabi két versenyzője került, végül Jósa Tamás maradt, Szirtes Dávid távozott.

Ezen a ponton azt gondolom, a döntőre Yulaysi Miranda, Kaly Roland és Bari Laci a legérdemesebb, de persze egy olyan műsorban, ahol Tímea Gőgová elsőként esett ki, bármi megtörténhet.

A jövő héten mindenki két számot énekel: egyet a mesterüktől kaptak, egyet pedig ők maguk választanak majd ki. Ez a "bonyolult" szabály kicsit kifogott a mestereken, de a végére talán még Pápai Joci is megértette. Utóbbit nem tudjuk meg, csak a következő adásban, a mesterek választásait itt megnézhetitek:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
„Közöttünk mindenki a saját gerincéből dolgozik” – az új SZFE hallgatói is elhatárolódnak Vidnyánszky Attilától
Az intézményt fenntartó kuratórium elnöke azt mondta, hogy a diákok áthangolása nem egyszerű dolog. A hallgatók szerint azonban a beiratkozással nem ideológiai tábort választottak maguknak.

Link másolása

Nyílt levélben határolódtak el a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) diákjai Vidnyánszky Attila, az intézményt fenntartó alapítvány kuratóriumi elnökének kijelentéseitől. A diákok a Szinház Online-on tették közzé az írást.

Vidnyánszky november 15-én Belvárosi Polgári Szalon vendégeként többek között azt mondta:

„Egy ideje pontosan láttam, hogy az SZFE átgondoltan központi bázisa annak a rendszernek, amit a liberálisok kiépítettek maguknak. Utánpótlást képeznek, elég megnézni a tüntetések résztvevőit, ahol a színházi és a filmes szakma ott van az élvonalban. A hisztéria amiatt volt, mert az egyik utolsó bázisukat foglaltuk el. (…)

Akik innen kikerülnek, másik hangnemet és másik gerincet fognak képviselni. (…) A diákok áthangolása nem egyszerű dolog.”

Az intézmény hallgatói most erre reagáltak, és többek között azt írták, hogy elutasítják a művészettel foglalkozó diákok politikai alapon történő megbélyegzését. Szerintük az ilyen és ehhez hasonló megnyilvánulások csak fokozzák a feszültséget, ami a színházi és filmes szakmában kialakult az elmúlt években. Azt is hozzátették, hogy a tanáraikkal szakmai munkát végeznek az órákon, „ami nem azonos Vidnyánszky Attila és a vezetőségi tagok ideológiai alapú megnyilvánulásaival”.

„Nem vagyunk, és nem leszünk részesei semmiféle »áthangolásnak«, ami pedig a »másik gerincet« illeti, közöttünk mindenki a saját gerincéből dolgozik, úgy, ahogy az intézmény legtöbb hallgatója tette az elmúlt 157 év során. Emellett azt üzenjük a szakmának és a nyilvánosságnak, hogy az SZFE-re való beiratkozással nem ideológiai tábort választottunk magunknak”

- írták a levélben.

Az aláírók szerint ők világnézettől és pártpolitikától független közösség, amelyben mindenkinek helye van, aki filmmel vagy színházzal szeretne foglalkozni.

„Ha hagyjuk, hogy a szélsőséges megnyilvánulások (legyen szó bármelyik oldalról) összeugrasszanak, egymás ellen fordítsanak minket, az nemcsak nekünk, hanem a szakma jövőjének is sokat árt. Szeretnénk minél több nézőpontból rálátást kapni a színházi és a filmes világra, ezért fontos, hogy ne szélesítsük az árkokat, hanem temessük be azokat” - zárták soraikat a diákok.

A nyílt levelet 86 hallgató írta alá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Szerelem, intrika, háború, antifasizmus: 80 éves a Casablanca
Magyar dicsőség is minden idők egyik legnépszerűbb filmje.

Link másolása

"Nem kockáztatom a nyakamat senkiért." „Eljössz ma este? Ilyen hosszú távra nem tervezek”. "Én csak egy szegény, korrupt hivatalnok vagyok". "Ha ő kibírta, én sem halok bele." „Vat vacs? Szix vacs. Szacs macs?” "Párizs örökre a miénk marad". "Louis, azt hiszem, ez egy gyönyörű barátság kezdete". Filmbarátoknak ezek húszforintos kérdések: a fenti beszédfoszlányok a Casablancában, Kertész Mihály remekművében hangzanak el, amelyet 80 éve, 1942. november 26-án mutattak be a New York-i Hollywood Színházban.

A film története 1939-ben, nem sokkal a II. világháború kitörése után kezdődött, amikor Murray Burnett és Joan Allison amerikai színpadi szerzők írtak egy Marokkóban játszódó romantikus darabot Mindenki Rickhez jár címmel. A darabot sosem mutatták be, ellenben Julius és Philip G. Epstein, valamint Howard Koch forgatókönyvírók megbízást kaptak az akkor már kalandos és romantikus alkotásairól elhíresült magyar rendezőtől a film megírására.

Kertész már az 1920-as évek közepétől dolgozott Amerikában és olyan filmek álltak mögötte, mint a Blood kapitány, A könnyűlovasság támadása, a Robin Hood, a Szerelem és vérpad, vagy a Santa Fe ösvény. Bár rémséges zsarnok hírében állt, amit még híresen rossz angolságával is tetézett, óriási sikereivel nehéz természetét is sikerült feledtetnie.

Közben a nácik megszállták Európa nagy részét, megvetették a lábukat Észak-Afrikában is, így az eredeti szerelmes sztoriból antifasiszta történet kerekedett, ellenállókkal, menekültekkel, kollaboránsokkal, ügyeskedőkkel, és ennek szolgálatába állították Rick, a homályos múltú amerikai mulatótulajdonos és a nem kevésbé rejtélyes Ilsa románcát. A Warner volt egyébként az első nagy amerikai stúdió, amely megtiltotta produkcióinak forgalmazását a nácik által megszállt területeken.

Mint oly sokszor a nagy amerikai filmklasszikusok esetében, a legnehezebb a főszereplők kiválasztása volt. Ma már elég furcsa elképzelni, hogy a lehetséges szereplők között ott volt a későbbi elnök, Ronald Reagan, Ilsa szerepére pedig csábították Heidi Lamarrt, a botrányos Extázis című cseh film hősnőjét, a későbbi neves feltalálót és az új francia csillagot, Michéle Morgant. Fontolgatták azt is, hogy a bárénekesnő szerepére magát Ella Fitzgeraldot szerződtetik.

A Warner és Kertész azonban végül tökéletesen választott: az addig jobbára csak bűnözőket (A megkövült erdő, San Quentin, Mocskos képű angyalok), vagy nyers modorú zsarut (A máltai sólyom) alakító, alacsony, sebhelyes szájú, motyogó Humphrey Bogart valósággal összenőtt a látszólag cinikus, túlélésre játszó, valójában bátor, nemes lelkű és szentimentális Rick alakjával.

Visszafogott gesztusai, kalapja, Burberry ballonkabátja, szinte állandó dohányzása ugyanúgy fogalommá váltak, mint a filmben elhangzott szállóigék (bár az a bizonyos "Játszd újra, Sam" ebben a formában nem hangzik el, ennek szállóigévé válásában Woody Allen a bűnös).

A nyúlánk, szép arcú fiatal svéd sztár, Ingrid Bergman már bizonyított hasonlóan romantikus szerepben az Intermezzóban, Leslie Howard partnereként. A sajátos humorú, "gyakorlatias" francia rendőrfőnököt, Renault kapitányt játszó Claude Rains híres intrikus volt, és ő alakította először a filmvásznon H. G. Wells Láthatatlan emberét. Az ellenálló vezér Victor Laszlo bőrébe a több hősi szerepben ismertté vált osztrák származású, trieszti születésű Paul Henried bújt, míg ravasz és kegyetlen ellenfele, Strasser őrnagy a német film egyik legnagyobb színésze, Conrad Veidt lett, aki olyan klasszikusokban játszott, mint a Dr. Caligari, A prágai diák, vagy A bagdadi tolvaj. Veidt a nácizmus elől menekült el Németországból, kitartva magyar zsidó felesége, Práger Ilona mellett, Amerikában azonban többször kellett neki a filmvásznon a gyűlölt egyenruhába bújnia. Bár Strassert is hitelesen alakította, Veidt a Casablanca után éppen ezért fel is akarta mondani hollywoodi szerződését, 1943 áprilisában azonban, miközben háziorvosával golfozott, szívrohamot kapott és meghalt. Henreid a háború kitörésekor Angliában dolgozott színházban, de mint „ellenséges állampolgárt” a kitoloncolás fenyegette, és ettől éppen Conrad Veidt mentette meg, aki szólt néhány jó szót Henreid érdekében az illetékes hatóságoknál.

Halhatatlanná vált a film által Dooley Wilson, mint Sam, az As Time Goes By című Henry Hupfeld-dallal. A fekete énekes-színész azonban igazából dobos volt, a zongorázást csak imitálta. Két magyar színészt is üdvözölhetünk a filmben: a biankó útlevelekkel üzletelő Ugarteként Peter Lorrét, azaz Löwenstein Lászlót, Fritz Lang M. - egy város keres egy gyilkost egykori címszereplőjét, az amerikai gengszterfilmek egyik állandó „rosszfiúját”, a joviális Carl pincér figurájában pedig Szőke Szakáll tűnik fel, aki neves kabarészerző is volt, neki köszönhetjük a Salamon Béla által híressé tett Vonósnégyes című jelenetet. Kertész kisebb szerepeket juttatott más, Európából menekült színészeknek is, köztük a krupiét játszó Marcel Daliónak, aki Jean Renoir Nagy ábrándjában Jean Gabin partnere volt.

Különös, hogy a magyar nevű híres ellenálló csehnek vallja magát. Erre is van magyarázat: Victor Laszlót egy valódi antifasiszta hősről Jan Smoudekről mintázták, aki Csehszlovákia náci megszállása után vezető szerepet töltött be az ellenállásban, elfogták, de sikerült megszöknie és végül valóban Casablancába érkezett.

Innen jutott el Kanadába, majd Angliába, ahol jelentkezett a Királyi Légierőnél. Smoudek a marokkói városban a francia Charles Legrand álnevet használta, a Victor Laszlót Epsteinék és Kertész találták ki.

Mitől élvezetes és megható film ma is a Casablanca? Nemcsak a remek színészi játék, a nézőkbe ivódott párbeszédek miatt. (Sok-sok évvel ezelőtt volt egy hírügynökségi kollégám, aki kívülről tudta angolul az egész filmet és amikor egy késő esti műszakban egy filmcsatornán a Casablanca ment, a filmmel együtt mondta végig az egész szerepet. A sors fura játéka, hogy utoljára éppen az igazi casablancai repülőtéren futottunk össze...)

Az emberek többsége ma is gyűlöli a háborút, az elnyomást. Bár a történet végén, ahogyan azt Hollywoodban illik, a jók megmenekülnek, a rosszat utoléri a végzet, mégsincs teljes happy end, mert Ilsát inkább a kötelesség köti Victor Laszlóhoz, mint a szerelem, és bár Rick úgy sétál el a ködben a Vichy-vizes üveget undorral eldobó Renault-val, hogy fogadásukról beszélgetnek, tudjuk: a szíve mélyén nagyon fáj neki, hogy örökre elmúltak a párizsi szép napok.

A Curtiz című filmből is tudjuk, hogy a forgatás idegölő légkörben folyt, Kertész szinte mindenkivel összeveszett, ráadásul a főszereplők az utolsó pillanatban tudták meg, hogy mi lesz a befejezés, sőt Bogart és Bergman, bár nagyon érezték egymás személyiségét és játékát, a forgatókönyv és a párbeszéd egyes részleteit hiteltelennek érezték, és már azon gondolkodtak, hogy kiszállnak a filmből.

Mindez azonban nem érződik a fordulatos, drámai csúcspontokkal teli alkotásban (Ilsa megjelenése, a Marseillaise, Rick búcsúmonológja és Strasser lelövése), amelyet az ember sokadszor is úgy néz meg, hogy azt várja: mégsem úgy történnek a dolgok, mint ahogyan azt előzőleg látta. És ritkán említik meg a nagyszerű operatőrt, Arthur Edesont, akinek közelképei, fény-árnyék kontrasztjai is erősítik a film hatását.

A Casablanca országos amerikai bemutatóját 1943 januárjára időzítették, amikor Franklin D. Roosevelt elnök és Winston Churchill brit miniszterelnök a marokkói városban erősítették meg a náciellenes koalíciót. 1944-ben megkapta a legjobb film, a legjobb rendezés és a legjobb forgatókönyv Oscar-díját. Bogart, bár amikor megérkezett az Oscar-gála helyszínére, a rajongók kis híján szétszedték, csak a jelölésig jutott, az aranyszobrot egy másik antifasiszta film, Herman Schumlin Őrség a Rajnán című alkotásának főszereplője, a magyar Lukács Pál (Paul Lukas) vitte el. Érdekes egybeesés, hogy a Casablanca Marsellaise-jelenetében a náci tisztek éppen az Őrség a Rajnán című indulójukat éneklik, amelyet aztán a francia himnusszal beléjük fojtanak...

Kertész filmje azóta állandó szereplője a moziknak, a különböző tévés filmcsatornáknak, és minden létező örök-ranglistán a legjobb filmek élmezőnyébe sorolják. Népszerűségére jellemző, hogy a Marx-fivérek már 1946-ban elkészítették paródiáját Egy éjszaka Casablancában címmel. Azóta számos filmes tisztelgett előtte komolyabban is, Jean-Luc Godard-tól Woody Allenig, aki az előnytelen külsejű, a nőket mégis látszólag könnyedén meghódító „Bogey”-t választja példaképül immár szintén klasszikussá vált filmjében és színdarabjában, amely lassan négy évtizede szerepel a Vígszínház repertoárján.

A magyar vonatkozások mellett nem szabad elfeledkezni a Casablanca első magyar szinkronváltozatáról.

Humphrey Bogartot Kálmán György szólaltatta meg, a figura intellektuális és melankolikus oldalát kidomborítva, Ingrid Bergmant a finom érzékiségű Várady Hédi, Claude Rains rendőrkapitányát pedig Agárdi Gábor fanyar, öniróniától sem mentes hangján ismertük meg – ők még hasonlítottak is egymásra – Paul Henriednek Avar István, Conrad Veidt-nek Somogyvári Rudolf volt a magyar hangja, Dooley Wilsonnak pedig nem más, mint az egyébként dörgő orgánumáról elhíresült Bessenyei Ferenc!

Ahogyan Hollywoodban mindeddig sikerült megakadályozni a film kiszínezésére vagy folytatására irányuló törekvéseket, reméljük, a magyar televízióban sem akarja senki „áthangolni” néhai nagy színészeink halhatatlan alakítását. Még akkor sem, ha a Nagy Vilma által 1966-ban írt magyar szövegkönyv helyenként finoman szólva is az eredetinek „szabad fordítása.” A közmondásossá vált „Louis, azt hiszem, ez egy gyönyörű barátság kezdete”, amit még Emir Kusturica is idéz a Macskajajban, a magyar változatban így hangzik: „Louis, maga épp olyan szentimentális, mint én". Lehet, hogy a korabeli magyar filmcenzoroknak nem tetszett, hogy az antifasiszta összefogást itt két nem éppen feddhetetlen jellemű, ideológiai szempontból is kifogásolható „nyugati” férfi jelképezi?


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Az X-Faktor győztese, Solyom Berni: „Egy percig sem gondoltam, hogy favorit lennék”
Az X-Faktor idei győztesét egy villáminterjúban faggattuk a további terveiről.

Link másolása

Minden idők egyik legizgalmasabb X-Faktor évadán vagyunk túl, melyet végül Solyom Berni nyert. A fiatal énekes-rapper minden perce be van osztva, de egy villáminterjú erejéig sikerült beszélni vele.

– Szívből gratulálok a megérdemelt győzelemhez. A verseny során mikor volt először, amikor úgy érezted, akár a győzelemre is lehet esélyed?

– Nem volt ilyen pillanat. Mindig az adott feladatra koncentráltam, és látva a mezőnyt egy percig sem gondoltam, hogy favorit lennék.

– Melyik volt a legnehezebb forduló, feladat számodra, mikor voltál mélyponton a verseny során?

– Nem tudok igazán nagy mélypontot mondani.

– Kit, kiket tartottál a legnagyobb vetélytársnak?

– Mindenki nagyon jó volt az élő adások mezőnyéből, de személy szerint Lucát és Kevint tartottam a legesélyesebbnek a döntőre, és ebben nem is tévedtem.

– Kivel barátkoztál össze a leginkább?

– Mindenkivel nagyon jó barátok lettünk, nagyon összetartó társaság jött össze, akikkel remélhetően a jövőben is kapcsolatban maradunk, segítjük egymást.

– Nagyon messziről érkeztél. Felkészültél a családoddal arra, hogyan folytatódik az életed, ha az X-Faktornak köszönhetően beindul a zenei karriered?

– Őszintén szólva, erre nem készültünk fel.

Nem sokára hazautazom, és akkor leülünk együtt átgondolni a lehetőségeket.

A többi a jövő titka...

– Ne légy ilyen szerény, most nyerted meg az X-Faktort és Alex is említette, hogy segíteni fog.

– Igen, természetesen, de nem akarom elbízni magamat, nagyon hosszú út áll még előttem.

– Alex már belengette a közösségi médiában, hogy készül a közös dalotok. Mikor hallhatjuk, illetve milyen egyéb konkrét szakmai terveid vannak a közeljövőre?

– Konkrétat nem tudok még mondani, és nem is nagyon szeretnék. Elkezdtük a munkát, de erről majd egy következő alkalommal fogunk tudni érdemben beszélgetni.

– De ugye szeretnéd, hogy beinduljon a zenei karriered?

– Persze, simán, ezerrel. Ez alap!


Link másolása
KÖVESS MINKET: