News here
hirdetés

KULT
A Rovatból
hirdetés

„Nem lehet neki nem drukkolni” – izgalmasan indult a Konyhafőnök új évada a féllábú táncos drámájával

A műsor továbbra is többről szól a főzésnél - izgalmas életekbe láthatunk bele.

Link másolása

hirdetés

A Konyhafőnök már a kilencedik évadánál tart, egy szezonnal az 10. X-Faktor után, vagyis a formátumot már nagyon régóta "zabálja" a magyar közönség és rendre vezeti is a nézettségi listákat. Ezt profin szerkesztett és kivitelezett adásainak köszönheti, ami két dolgon múlik: komoly televíziós háttércsapaton és a jó castingon.

Az új évad első része során, hétfőn ennek az ütős castingnak lehettünk tanúi, ugyanis az első részekben a versenyzők válogatása zajlik: kérdés, kik mérkőzhetnek meg a 10 millió forintos fődíjért és a szakmai hírnévért, elismerésért.

Ez ugyanúgy zajlik, mint az énekes showműsorokban. Az X-Faktor a másik éllovas ebben a kategóriában, ahol az ismertségért és az életük kardinális megváltoztatásáért harcolnak a versenyzők, csak épp mindezt egy zenei tehetségkutató keretein belül. Azért említem többször is az X-Faktort, mert A Konyhafőnök formátuma nagyon hasonlóan működik: adott egy zsűri, akiknek a közös kémiája teljesen meghatározza a műsor hangulatát, ritmusát, izgalmait - ez a zsűri pedig tényleg jól lett összeválogatva, mert kellően viccesek amellett, hogy a szakmaiságuk is megfelelően jelen van.

A műsor több, mint két órás a reklámokkal együtt, ami megint egy kicsit hosszú. Mindig úgy érzem, hogy elég lenne valahol másfél óránál elvágni egy-egy adást, ott egy kicsit elfárad az ember - és ez független a műsor minőségétől.

Szerencsére nagyon izgalmas karaktereket találtak ismét a műsorba, és ez az, ami a lényeg, ezen áll vagy bukik ez a formátum. Tudunk velük azonosulni? Elég érdekesek, különleges, valamilyen szempontból hősök, még akkor is, ha egy pult mögött kevergetnek? Ha a válasz igen, működik a műsor, márpedig működik. Elsőként Katona Imrét ismerhettük meg.

Táncművész, és egy baleset miatt elveszítette a lábát két évvel ezelőtt. Amikor egy ilyen ember beballag a tűzhely és a zsűri elé, nem lehet neki nem drukkolni. Főleg, amikor elmondja, hogy arra gyűjtené a pénzt,

hogy egy olyan műlábat csináltathasson magának, amivel újra tudna táncolni, mert az az élete. Ezen a ponton jól kiszámíthatóan nem lehet nem elérzékenyülni. Ilyenkor a néző annak drukkol, hogy nyerje meg Imre a pénzt arra az új lábra. És ezek után naná, hogy tovább nézzük a műsort.

hirdetés

Ezután további izgalmas karaktereket ismerhettünk meg, és aztán végül egyre többeknek drukkoltam én is. Hiszen mindenkinek az a bizonyos nagy álma valósulna meg, ha megnyerné a versenyt. Ezek miatt az emberi tétek miatt drukkolunk a versenyzőknek. Ez nem sport, hanem ez emberi életek popos versenye is.

Jó ritmussal ékelték bele a műsorba kisebb csapatokok szegmenseit is: voltak a csajozás miatt főző pasik, meg a spirituális nők, akik például kézrátétellel és látógömbbel pozitív energiát próbáltak az ételnek varázsolni. Szerencsére ők azért nagyrészt kiestek. Az egyik emlékezetes versenyző Maier Anikó, aki Amerikából utazott haza a műsor kedvéért és főzött egy dél-amerikai furcsa ételt. Ő is egy igazi jelenség, megmarad az ember fejében.

Izgalmas szereplő jutott a műsor végére: Czauner Ádám, akiről nekem Gáspár Laci anno-megasztáros szereplése jutott eszembe.

Ádám szintén a családjának akar bizonyítani, de olyan nagy drámával éli át az egészet, hogy nem lehet érzelmileg kimaradni a történetéből. Nagymamája nevelte fel, ő tanította meg főzni, már ez önmagában odaszegez hozzá érzelmileg, főleg mikor ezt elcsukló hangon meséli mindezt, és látod a szemében, hogy igazából az élete múlik ezen a versenyen.

Ádám nagy álma, hogy nyithasson egyszer egy éttermet. Küzdeni akar az álmáért és a zsűrit is ez a hihetetlen akarás fogja meg, meg persze a főzés iránt érzett mániája, mert éjszakánként is felkel sütni-főzni.

A műsor így most érthetően nem is az ételekről szól, hanem az emberekről, akik elkészítik azokat. X-faktornyi dráma, csak zene helyett hollandi szósszal.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KULT
Így lett Thorból nő – A Szerelem és mennydörgés az eddigi legkattantabb Thor-kaland
A Thor: Ragnarök után fel volt adva a lecke, de Taika Waititi egy igazi stréber: a Thor 4. része tocsog a poénokban, és teli van megindító érzelmekkel.

Link másolása

hirdetés

A mennydörgés marveli istene nagy utat járt be 2011 óta. Mondhatjuk, hogy középszerűen startolt Kenneth Branagh rendezésében, majd mélyrepüléssel folytatódott a 2013-as Alan Taylor-féle Sötét világban (ami a Marvel-moziuniverzum első, a kritikusok által is többségében lehúzott darabja volt).

Ehhez képest Thor jelenleg talán a Marvel-filmek legnépszerűbb és legszórakoztatóbb karaktere, ezért pedig egyértelműen a Hétköznapi vámpírok, a Vademberek hajszája és a Jojo Nyuszi rendezője, Taika Waititi a felelős. Aki a 2018-as Thor – Ragnarökben Odin fiának egy teljesen más oldalát mutatta meg, és bebizonyította azt is, hogy az addig főképp a makulátlan fizikuma miatt népszerű Chris Hemsworth egyébként kifogástalan komikus is.

Nem volt véletlen tehát, hogy a Ragnarök lett a legsikeresebb az önálló Thor-filmek közül. Waititi ezzel egyértelművé tette a stúdió számára, hogy ezen az úton kell járni a jövőben is.

A Bosszúállók-filmekben a Russo testvérek, Anthony és Joe így természetesen ezt az új és mókás Thort vitték tovább. És bár a szuperhőscsapat több alapítótagja is ilyen-olyan okkal kiszállt már a buliból (pl. Vasember, Amerika Kapitány, Fekete Özvegy), Thor továbbra is itt van, és úgy tűnik, még egy ideig marad is. Ez pedig örvendetes, főképp, ha olyan szösszenetekben láthatjuk őt, mint például most a Szerelem és mennydörgésben.

Taika Waititi természetesen elvállalta a negyedik kaland direktori posztját is, szívügye lett az asgardi hős sztorijának továbbgördítése.

Ezúttal valamivel a Végjáték után vesszük fel a fonalat: Thanos legyőzése után Thor a galaxis őrzőihez szegődött, mellettük tisztította tovább az űrt a gazoktól. Összeszedte magát lelkileg és fizikailag is, sikerült maga mögött hagynia a Végjáték elhízott kiadását.

Felbukkan azonban egy új gonosz, egy bizonyos Gorr, az istenölő (Christian Bale). Aki arra esküdött fel, hogy nevéhez méltón elpusztítja a világegyetem összes istenét, mivel halandó emberként mélységesen csalódott bennük. Így persze Thor is közvetlen életveszélyben van, ő azonban nem rest csapatot verbuválni maga köré, hogy istenölő mágikus fegyverét, a Halálpallost lengető Gorrnak ne legyen könnyű dolga. Hősünk oldalán tehát Valkűr (Tessa Thompson) és Korg (Taika Waititi) is szívesen vonul a csatába, sőt, akad egy negyedik, igencsak meglepő csapattag is…

hirdetés

Thor szerelmét, a tudós Jane Fostert utoljára kilenc évvel ezelőtt láthattuk a Sötét világban (ha nem számoljuk néhány másodperces felbukkanását a Végjátékban). Natalie Portman akkor kiszállt a marveles haddelhaddból, s úgy tűnt, a mennydörgés istenének új románc után kell néznie.

Mivel azonban ez nem történt meg azóta, így teljesen logikus lépés volt, hogy Jane visszatér a Szerelem és mennydörgésben, s bizony nem is akárhogy. A 4. stádiumú rákban haldokló lány ugyanis a Ragnarökben Hela (Cate Blanchett) által ízzé-porrá zúzott Mjölnir maradványaitól vár végső kétségbeesésében gyógyító segítséget. Thor expörölye azonban ennél jóval többel kínálja meg őt: isteni képességekkel.

Vagyis Jane Hatalmas Thorrá változik, s e minőségében lesz Thor mentőcsapatának teljes jogú tagja. Nem mellesleg pedig újra lángra kapnak az érzelmek is…

A Szerelem és mennydörgés Waititihez méltón kezdődik: teljesen komolyanvehetetlen képsorok és poénzáporok közepette derülhetünk Thor, a galaxis őrzői és egyéb, totálisan kattant karakterek közös hülyéskedésén. Ugyanis ez direktorunk stílusa, módszere. Ha megnézzük a Thor – Ragnarököt vagy legutóbb filmjét, a 2019-es Oscar-díjas Jojo Nyuszit, hasonló dramaturgiára bukkanhatunk. A sztori első fele lökött, akár abszurd, de mindenekfelett vicces, majd a második félre megérkezik a komolyság, a szív, a mélység, a könnyfacsarás.

Persze ezek mértékét a produkció milyensége, műfaja válogatja. Tehát a Szerelem és mennydörgéstől azért ne várjunk Jojo Nyuszi-szerű arcon csapásokat - ám szerencsére ezúttal sincs hiány megható képsorokból.

Waititi a poénkodások közepette szinte észrevétlen csempészi be filmjeibe a drámát, nézőibe pedig az érzelmi átlényegülést. Így lesz több szempontból is nagybetűs szórakozás a Szerelem és mennydörgésből.

És ha mindez nem lenne elég, extraként még megkapjuk Christian Bale Gorrját is, akivel tovább bővül a Marvel emlékezetes gonosztevőinek listája - bár ebben a listában olyan sok bejegyzést azért nem találhatunk. Gorr azonban kellőképp árnyalt, tragikus múltú és elszánt gazfickó, ráadásul küllemre is bitang, a régen látott Bale pedig tobzódhatott végre ebben a szerepkörben is.

Minden egybevetve a Thor-filmek továbbra is a Marvel talán legszimpatikusabb, legőrültebb és legszerethetőbb alfranchise-át jelentik. És amennyiben Kevin Feige-ék Taika Waititihez fogható zsenikre bízzák a brand jövőjét, soká jön még el az a pillanat, amikor végleg bemondják az unalmast.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KULT
A Rovatból
hirdetés
Az HBO nem gyárt több saját tartalmat Európa nagy részén
Nem lesz több magyar HBO-sorozat sem, helyi tartalmakat azonban vásárolnak majd, és a már gyártás alatt lévő produkciókat is befejezik.

Link másolása

hirdetés

Az HBO saját fejlesztésű tartalmai válnak a Discovery és a WarnerMedia összeolvadásával járó költséglefaragás nagy áldozataivá - tudta meg a Variety. A lap szerint

a jövőben nem fog produkciókat gyártani a skandináv országokat lefedő HBO Nordics, és a Közép-Európát - benne Magyarországot is - lefedő HBO Central Europe.

Emellett nem készülnek majd holland, illetve török produkciók sem.

Két olyan ország lesz, amit a lap szerint megkímélnek a nagy átalakítás során: Spanyolország és Franciaország. Ez utóbbiban még el sem indult az HBO Max, a spanyolnyelvű produkciók pedig jól futnak Latin-Amerikában, illetve Amerika spanyolajkú közönsége körében is.

A döntést a Warner Bros. Discovery szóvivője a Varietynek azzal indokolta, hogy

az HBO Maxot és a discovery+ csatornát együtt egy globális streamingszolgáltatás alá fogják beterelni, ezért vizsgálják felül a már meglévő tartalmakat.

A közlemény alapján az HBO-nak továbbra is lesz lehetősége, hogy helyi tartalmakat vásároljon az online platformjára, és a már gyártás alatt lévő, illetve néhány, már korábban zöld jelzést kapott produkciót még elkészíthetnek.

hirdetés

A Variety úgy tudja, a cég a jövőbeni terveit hétfőn reggel ismertette a csapattal és a gyártó partnereivel.

Mindez az után történik, hogy június 29-re minden előzmény nélkül kikerült az HBO Max kínálatából a magyar gyártású Besugó sorozat, ahogy az Aranyélet harmadik évada, és más európai gyártású sorozatok is. Sőt, köddé váltak amerikai szériák is, mint például a Vinyl, a Run vagy a Mrs. Fletcher.

Az HBO Max tulajdonosának hazai PR managere, Pinczés-Pressing Ádám akkor azt írta a Kreatívnak, hogy az HBO Max és a Discovery+ összeolvadásának előkészítéseként zajlik a két platform elemzése és a végső szolgáltatás kialakítása, ennek a folyamatnak a része, hogy egyes tartalmak lekerülnek a felületekről.”


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KULT
Csak a vég kezdete a Stranger Things 4. évadának fináléja, ami egy vizuális orgia
A kultikussá váló sorozat maratoni évadzárása nem okozott komoly csalódást a rajongóknak, de egy-két helyen akár bátrabbak is lehettek volna az alkotók. Kritika.

Link másolása

hirdetés

Minden eddigi filmes és sorozatkritikám legnehezebb feladatát kaptam meg az elmúlt hétvégén: spoilermentesen kellene írnom a Stranger Things 4. évadának második felvonásáról. És bár nem futamodok meg a feladat elől, valamit nagyon fontos leszögeznem: az írás csak a 8. és 9. részt tekintve nem tartalmaz spoilert, néhány olyan dolog szerepelhet benne, ami a korábbi hét részben történt. Ha tehát van olyan, aki úgy érzi, jó ötlet egyben lenyomnia a kilenc részt, annak egyrészt sok erőt az elméjének és a szemeinek, másrészt talán jobb, ha ezt az írást kicsit későbbre tartogatja.

Azt hogy mennyire várta mindenki a nyolcvanas évek popkulturális és horrorvilágát megidéző, mára kultikussá váló sorozat negyedik évadának fináléját, az elmúlt napok-hetek filmes híreit látva talán mondani sem kell. Folyamatosan jelentek meg az izgalmas kérdések, meredek elméletek és hajmeresztő konteók az ötödik évad előtti befejezésről. Ahogy arról is lélegzetelállító számokat olvashattunk, hogy milyen csillagászati összeg, mennyi vizuális effekt és hány(száz) smink- és díszletóra fémjelezte a két részt. Amelyek közül az utolsó eleve egy sorozattörténelmi mérföldkő, hiszen finoman szólva nem gyakori, hogy egy széria egyetlen része egy hosszabb film két és fél órájával operáljon. Mindezek után nem csoda, hogy a premier napján, július 1-jén annyian voltak kíváncsiak a sorozatra, hogy a Netflix egy rövid időre meg is rogyott a felhasználók súlya alatt – a szolgáltató történetében állítólag először.

Ha röviden akarnám megfogalmazni a Stranger Things 4. évadának utolsó két részét:

a Duffer-fivérek és a mögöttük álló népes nemzetközi stáb hozta a kötelezőt. Azt, amit látványban, történetvezetésben és izgalomban elvártunk tőlük, de igazán extra és váratlan pillanatokat nem.

Amikor olvastam arról, hogy a maratoni epizódokkal nem ér véget a sorozat, hanem lesz még egy utolsó évada, akkor nagyjából minden részletében arra számítottam, ami végül bekövetkezett. Ahogy azt is jól tippeltem, hogy ha egy(-két) szereplő halálával tovább akarnak játszani az érzelmek húrján, akkor ehhez kiket fognak választani. Ezzel egyáltalán nem azt akarom mondani, hogy olcsó, pláne unalmas lett volna a gran finale, de ha már 150 perc, egy-egy fordulattal lehetett volna erőteljesebben sokkolni. De kicsit olyan, mintha a legnagyobb patronokat már elpuffogtatták volna a korábbi részekben, és bár azokból maradt még a végére, de az érzés akkor is bennünk marad, hogy ezt már láttuk korábban.

Ahogy azt is éreztem, hogy az egész évad egyik legmellőzhetőbb szála, Hopper és Joyce kalandjai a Szovjetunióban kissé összecsapott véget kapott. A készítők eleve nehezen tudtak mit kezdeni a gyerekekről ezúttal teljesen leváló felnőttek karaktereivel, és a világ túlfelén játszódó történetrészletet leginkább Murray és Jurij komikus kettőse viszi az utolsó két részben is.

hirdetés

Az mindenképp a 8.és 9. rész előnyére írható, hogy nemcsak az évadot zárja le kiválóan, de számos, korábbi évadokban felmerült kérdésre egyértelmű, és nem mindig didaktikusan elénk tálalt választ ad. Végre teljes univerzummá, sőt szinte mitológiává áll össze az elmenyúzó, a demogorgonok és a negyedik évad igazán félelmetes főgonosza, Henry, alias „egyes”, alias Vecna. Így tökéletesen elhisszük a sorozatnak, hogy a félelmetes lény(ek) nem kizárólag az álmos, indianai kisváros, Hawkins létét, de az egész ismert világ sorsát veszélyeztetik. Ahogy a nyolcvanas évek horrorjain szocializálódott nézőnek az sem okozhat gondot, hogy elfogadja a tényt: mindössze egy maroknyi átlagember menti meg az apokalipszistől a világot.

Köztük, ugyebár, egy csapat gyerek, akik a központi szálat szolgáltatják a sorozat indulása óta. Az első évadokban az amúgy is izmos produkció fő látványelemei voltak a csetlő-botló, de zseniálisan kreatív és persze elképesztően cuki kiskölykök, akik viszont – az idő már csak ilyen – 2022-re kész felnőttek (de a sztori szerint is tinédzserek) lettek, ráadásul csatlakozott hozzájuk a fő szerepekben néhány huszonéves. Szerencsére a gyerekekben már az első évadok óta konstansan kibukó és egyre fejlődő tehetség annyira elsöprő erejű, hogy immár elviszi a hátán a show-t, és semmilyen hiányérzetünk nincs a cuki pofik és a gyermeki ártatlanság felé. (Ha mégis lenne, azért a negyedik évad utolsó részeire is maradt még belőle néhány lövésnyi.) Ugyanakkor a sorozat egyértelmű gyengesége, hogy a rengeteg barátságos, becsületes és szerethető karaktert nem mindig tudja egyforma energiával mozgatni, és egész részek, sőt egyes esetekben majdnem egy egész évad telik el úgy, hogy néhányan csak feleslegesen himbálóznak a fő történetszálon.

A legutóbbi szériában ilyen például Will, akivel összességében is kissé mostohán bánik a sorozat, és akinek más szerepe jelenleg nincs is nagyon, mint hogy sejtessen egy érzelmi-identitásbeli kérdést, amire az őt játszó színész, Noah Schnapp egy interjúban rá is erősített. Persze aztán az évad utolsó perceiben olyan szerepet kap, ami feledteti, hogy a többi epizódban jobbára csak a házból kizárt, szomorú kutyára emlékeztető fejét csodálhattuk, megspékelve a rajongók milliói által gyűlölt dumbésdumber-frizurával. Nála is súlytalanabbra sikerült azonban a bátyja, Jonathan figurája, akinek az utolsó részig nagyjából annyi a szerepe, hogy a szétszakadt társaság egyik felét furikázza államokon át, de az utolsó jelenetekben is csak egy kínosan feszengős pillanat jutott neki.

A karakterek közül mindenképp kiemelendő viszont Max Mayfield, akinek megformálója, Sadie Sink nem véletlenül kapott már két komoly szerepet, köztük egy Darren Aronofsky-filmet sorozatbéli feltűnése óta. A nehéz sorsú, depresszív karakternek eddig is nagyon komoly mélységeket kellett eljátszania, de az utolsó részekben olyan összetett és érzelemdús feladatokat ugrott meg, hogy nem lenne meglepő, ha bármilyen, kategóriájában kiosztható díjat bezsebelne. És ne feledkezzünk meg az Eddie Munsont alakító Joseph Quinnről, aki az évad egyik nagy meglepetésembere, és akinek az új szereplők közül a legfajsúlyosabb feladat jutott az egész évadban – valamint egy kifejezetten ikonikus jelenet az utolsó részben. Talán nem véletlen az sem, hogy az írók az említett két karakterre osztották az évadzáró legizgalmasabb és legérzelmesebb jeleneteit.

Az évad végére – mint említettem – tényleg minden összeáll: egyesül – még ha egy darabig nem is fizikailag – az addig több részre szakadt csapat, közösen köpnek a tenyerükbe, hogy legyőzzék a minden eddigi gonosznál félelmesebb Vecnát (és csatolt részeit), és ráadásként a Duffer-testvérek rendkívül ügyesen és izgalmasan vezetik fel nekünk a végső harcot az ötödik évadra. Ugyanakkor, mivel a hírek szerint arra még egy nagyobb lélegzetvételnyi időt kell várni, nagy kérdés, hogy hogyan illesztik a történetbe az akkor már jócskán a második X-en túllépő ifjú szereplők fizimiskáját, illetve tudják-e még fokozni a negyedik évad izgalmait és feszültségét. A négy etap alatt teljesen biztosan kimondhatjuk, hogy a Duffer-fivérek sem látványban, sem zenében, sem történetben nem alkusznak meg, ami jó előjel lehet, és csak reménykedhetünk benne, hogy nem fogyott el a puskaporuk. Ha így lesz, megvalósulhat, az egyik szereplő jóslata: mindaz a földöntúli élmény, amit eddig kaptunk, csak a vég kezdete lehetett...

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KULT
Muzsik és Volkova: Nemcsak félig oroszként és a határ mellől elszármazottként nehéz ez a helyzet
A Záhonyban felnőtt dalszerző testvérpár egyik tagját tavasszal megjelent lemezük és a turné tapasztalatai mellett az orosz-ukrán háborúról is kérdeztük.

Link másolása

hirdetés

Néhány hónapja jelent meg a Muzsik és Volkova Soha jobbkor című albuma, amelyet most először teljes zenekari felállásban rögzített a duóként induló testvérpár. Volkova Kriszti ennek kapcsán arról mesélt, mennyit fejlődtek dalszerzőként az elmúlt 5-6 évben, szeretnének-e nagyobb rajongótábort, de szóba került az is, hogyan élik meg az Ukrajnában zajló háborút.

– Két éve léptetek fel először teljes zenekari felállásban. Mennyire volt organikus ez a szintlépés, és mit adott hozzá szerintetek a duótokhoz?

– 2020 nyarán meghívtak minket az Akusztikba az A38 hajóra. Mi addig alapvetően duóban, néha trióban, Prommer Patrikkal kiegészülve zenéltünk. Nekem régi vágyam volt, hogy legyen nagybőgő a zenekarban, és egyből Takács Szabi jutott eszembe, akinek szerencsénkre volt kedve és ideje becsatlakozni. Olyannyira jól állt a daloknak ez a hangszerelés, valamint a srácokkal is annyira jól működött a kémia, hogy mondták, hogy nekik lenne kedvük ehhez máskor is. Így azóta a zenekaros, négyfős felállás lett az elsődleges koncertmegszólalásunk Szabival és Patrikkal.

– A dalszerzés folyamata átalakult ezáltal, kiveszik belőle a részüket a többiek is?

– Tudatosan átalakítottuk. Mi alapvetően magányos dalszerzők vagyunk a bátyámmal. Általában majdnem kész dalokat mutatunk meg egymásnak, amiket aztán először együtt formálunk a közös szájízünkre, majd ezt követően visszük le a dalokat próbaterembe.

hirdetés
A srácokkal volt, hogy darabokra szedtünk egy-egy dalt, kipróbáltunk sokféle megoldást és aztán meghoztuk a döntéseket. Utána következett a stúdiózás, ami tartogatott még egy jókora ötlet-cunamit. Vastag Gábor ‘Vasti’ vezényletével és Tárkányi Áron segédletével folytak a stúdiómunkálatok. Az eddigi legjobb stúdióélményünk volt ez.

Nagyon hálásak vagyunk ennek a két embernek, hogy olyan légkört tudtak teremteni végtelen türelemmel, alázattal és rengeteg viccelődéssel, hogy szabadon és otthonosan tudtunk ott létezni.

– Az új album szövegeiben mindketten eltávolodtatok a korábban benneteket jellemző fő irányvonaltól (Muzsik: társadalomkritika, Volkova: párkapcsolati szenvedések). Ez tudatos váltás volt?

– Annyiban igen, hogy a szándék megvolt bennünk, hogy más legyen a hangvételünk és a témaválasztások, mint a korábbi lemezeken. Viszont organikus is volt, mert mi magunk is változtunk. Más életszakaszban vagyunk már, mint 2016-17-ben, amikor a legtöbb dalunkat szereztük, így természetes, hogy másképp formáljuk most a sorokat, másképp reagálunk a világra, idősebbek, és biztosan érettebbek lettünk zeneileg, illetve gondolkodásmód terén is. Én már most kíváncsi vagyok, hogy milyen dalszerzők leszünk 5 év múlva. Remélem, lesz bennünk akkor is ennyi tettvágy és alkotási kedv.

– Van egyáltalán értelme a hatalomnak beszóló dalokat írni a zsinórban negyedik kétharmad után?

– Létjogosultsága mindig van annak, hogy rávilágíts a problémákra, reagálj.

– Hogy érzitek, fejlődtetek dalszerzőként, illetve előadóként, amióta ebben a zenekarban játszotok?

– Hát hogyne! Sok mindent kipróbáltunk, hangszerekkel, színpadi felállásokkal kísérleteztünk és egészen új zenei élményekben volt részünk az elmúlt 5 évben, nekem pl. főként a világzene terén. Szóval mindenképpen sokat nyíltunk.

A nyitottság, a kíváncsiság az, amit az egyik alapvető mozgatórugónak tartok, illetve tartunk az alkotásban. És amikor azt is sikerül tudatosítani, hogy a fejlődés minden egyes pillanatban zajlik, akkor nem kezd frusztrálni az épp aktuális hangszeres tudásom sem.

– Túl vagytok egy 12 állomásos lemezbemutató turnén. Mik a tanulságok, milyen volt a fogadtatás az egyes helyszíneken?

– A tapasztalat az, hogy mindenkinek bele kell tennie a megfelelő energiát, munkát abba, hogy egy koncert sikeres legyen. A befogadó helyszínnek, nekünk is, és mindenkinek, aki a folyamatban részt vesz. Főleg Budapesten kívül. Nem ismerik a nevünket az országban, nem játszik minket rotációban a rádió, így ez egy ismerkedős, közönségépítős turné volt. Sokan akkor hallottak egy-egy helyen először rólunk, de persze olyan is sok van már szerencsére, hogy 100 km-eket utaznak értünk, ami nagyon jól esik.

– Továbbra is alapvetően akusztikus hangzás jellemez benneteket. Megfordult a fejetekben, hogy rockosabb irányba is nyissatok, több elektromos gitárral és torzítóval?

– Az új nagylemezünkön azért már vannak ilyen megfejtések. Voltak órákig tartó gitár soundkeresések. Nagyon misztikus egy folyamat. Rockzenekar mi nemigen leszünk, de vannak hangzásbeli kikacsintások sokfelé a Soha jobbkor lemezen.

– Hogyan érint benneteket az ukrajnai háború, egyrészt záhonyi származásúként, másrészt anyai ágon oroszként?

Nagyon megterhelő ez a helyzet. De nemcsak félig oroszként és a határ mellől elszármazottként.

Ez most mindenkinek nehéz, sok a feszültség, indulat, a jövőbe vetett hit teljesen megingott. Covid, ukrán-orosz-konfliktus, klímahelyzet és a többi... Ez már nagyon sok, közben pedig olyan mértékű az információs káosz, hogy én lassan már csak azt hiszem el, amit a szememmel látok.

Egy biztos ezzel kapcsolatban: szörnyű az erőszak minden megnyilvánulása, mindkét oldalon. Én csak bizakodom, hogy mihamarabb viszontláthatjuk a rokonainkat.

– Tudnátok erről a témáról dalt is írni?

– Már írtunk is, vagyis Muzsik írt már erről 2017-ben is. A Kispolgár, ébredj!-et például. De akkoriban ez még annyira távolinak tűnt nekem, hogy furcsán is néztem rá, hogy ő miket vízionál. Váteszi módon dalba öntötte akkor ezt.

– Mennyi időtöket veszi el jelenleg a zenekar? Van mellette polgári foglalkozásotok is?

– Próbálkoztunk polgári állással mindketten, többízben is, de nem összeegyeztethető a zenész-alkotó léttel. Muzsik a föld megművelésében találta meg a neki való munkát, én pedig több zenekarban is aktív dalszerző, énekes-hangszeres vagyok.

A lemezírás, felvétel, lemezbemutató turné egy nagyon intenzív és megterhelő időszak volt. Mindennapos beszélgetéssel, egyeztetéssel, olykor vitákkal, intéznivalóval, gyakorlással telt. Nyáron ezért most megpihenünk egy kicsit, megpróbáljuk kizoomolva szemlélni az elmúlt félévet és reménykedünk, hogy beérik a munkánk gyümölcse.

Azért persze lesz néhány koncert, például a Művészetek Völgyében, vagy épp otthon, Záhonyban egy zenekaros bemutatkozás, de nem heti kettő, mint áprilisban.

– Két másik együttesben is énekelsz. Ezek mennyire hangsúlyosak számodra, és mit adnak neked a Muzsik és Volkovához képest?

– Négy lesz az a kettő. :) Mindegyik zenekar nagyon közel áll a szívemhez, a bátyámmal való zenélés talán a legközelebb, mert ez egy 33 éve tartó kapcsolat közöttünk, amiben 15 éve együtt is zenélünk. A Napfonat egy különleges ékszerdoboz, nagyon sokszínű, mély és érzékeny, mert 5 nő kapcsolódik benne össze egyenrangúan, viszont sérülékeny is, mert most ezer lángon égünk, sok a projekt, rengeteg a koncert és több lemezanyag munkái is folynak párhuzamosan. De sokat dolgozunk azon, mint egy jó párkapcsolatban, hogy ez tisztán és megtartóan tudjon működni és nagyon büszke vagyok emiatt (is) magunkra.

A Folkfonicsban az énekesnő lehetek, ahol a fiúk tartanak, kiemelnek engem, gyönyörű hangszerelésekkel ráadásul. Népdalfeldolgozásokat és versmegzenésítéseket csinálunk alapvetően. Redbreast Wilsonnál inkább vokalista vagyok, ez a zenekar az amerikai népzenébe, a countryba vitt bele és nagyon tetszik ez a kalandozás. A Major Eszter és Barátai gyerekzenekarban is játszom, ami pedig a legőszintébb közönséget szólítja meg. Mindenhol más a szerepköröm és ezzel én rendben is vagyok.

– Milyen célok vannak most előttetek? Szeretnétek nagyobb rajongótábort, több ember előtt fellépni?

– Szeretnénk, természetesen. Ehhez jó lenne, ha sikerülne a dalainkat szélesebb közönséghez is eljuttatni. Szükségünk lenne egy jóféle menedzserre, aki kellőképp rátermett és lelkesítő, aki segít érvényesülni ebben a szövevényes zenei világban.

Önmagunk menedzselésében eljött a végpont. Ideje megtalálnunk azt a személyt, aki egyengeti tovább a zenekar útját, hogy mi is csak azzal foglalkozhassunk, amihez a leginkább értünk.

Muzsikkal és Volkovával utoljára 2018 elején beszélgettünk, azt az interjút itt lehet elolvasni:


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: