Nehéz a boldogtalanságtól búcsút venni - megnéztük a Szex és pszichoanalízis című filmet
Triet egy árnyalatnyival több dolgot akar bemutatni szereplőiről, mint amennyit a film elbírna, és egy idő után mintha elfogyna a koncepciója arra nézvést, hogy ezt hogyan tegye. Így tipikusan sokat markol és keveset fog. Amit viszont talán nem feltétlenül kéne megmutatnia illetve kimondania, a film végén csak megteszi, és ezzel egy kellemesen elgondolkodtató rejtéllyel teszi szegényebbé a nézőt.
A jelenet, amikor a filmbéli német rendezőnő egy ponton besokall, és a tengerbe ugorva ott hagy egy forgatást, kicsit mintha Triet módszerét is szimbolizálná, bár a célja egészen biztosan nem ez volt.
Kicsit úgy érezzük, mintha a film egy részénél a mi rendezőnőnk is kiugrott volna a produkcióból, csak a fiktív filmmel ellentétben itt nem volt senki, aki átvegye az irányítást.
Szerencsére azért mégis van számos dolog, ami megmenti, sőt kifejezetten szórakoztatóvá teszi a filmet.
A kiváló zene és az ahhoz társuló remek képek és beállítások magával ragadóak, és kifejezetten élvezetes nézni a két női szereplő játékát, karaktereiknek kibontakozását.
A párbeszédek gördülékenyek, egy cseppet sem erőltetettek, én csak azt sajnálom, hogy a humorral nem mertek bőkezűbben bánni a készítők, mert amikor megtették, az jól sült el.
A Szex és pszichoanalízissel tehát nem az a baj, hogy nem jó film, mert ezt túlzás lenne állítani róla. Hanem az, hogy nem mert mélyebb és drámaibb lenni. Hogy a sok apró mellékszál közt elvész a gyermek, és emiatt elmulasztja azt, hogy igazán erős női film legyen.
Ehelyett bátran tudom javasolni csajos társaságnak péntek esti kikapcsolódós mozinak. Amivel az ég világon semmi baj nincs, csak mintha nem ennek indult volna.
