"Nagyon menő arcokat hívtak meg ide" – egy egész egyetem a tetoválótű hangjától zizegett
Ám ő és Gero csupán kettő a 80 meghívott művész közül, ha továbbsétálunk, találkozunk dotwork specialistával, geometrikai alakzatokkal, ultraszínes, festményre emlékeztető képekkel és realisztikus portrékkal is. Egyértelműen látszik, hogy a vékony, finom vonalak és a minimál minták fénykorukat élik, de továbbra is rengetegen kérnek egész hátas, részletgazdag motívumokat. Mint például ez:
A magyar tetováló- és testmódosító szféra egyik legismertebb képviselője, Zagyvai Gábor elmondta, hogy ezeken a rendezvényeken főként saját törzsvendégeiket varrják, Magyarországon még nem nőtte ki magát annyira ez a kultúra, hogy a látogatók idegenek kezeire bízzák magukat.
"Itthon még nem lehet arra alapozni, hogy a vendégek beülnek hozzánk, külföldön ez természetesebb. Viszont nagyon jó a helyi közeg, jól érzem magam itt"
- árulta el. A művész azon kevesek közé tartozik, akik testmódosítási plasztikákkal, implantátumok behelyezésével és body suspensionnel is foglalkoznak, ám ebből csak az utóbbit láthatja a közönség a szombati napon. Véleménye szerint jobb, ha a veszélyesebb beavatkozásokat nem mutogatják, a nyilvános rendezvényeken maximum a hegtetoválásig megy el.
Ami a közeget illeti, a Budapest Tattoocon sem másította meg a véleményem: átlagon felüli segítőkészség, kedvesség és figyelmesség lengte körül a művészek pultját, mindenki készséggel válaszolt az érdeklődők kérdéseire. Az pedig különösen megdobogtatta emancipált szívem, hogy a szervezők figyeltek a nemi arányra, és ezen az eseményen már tényleg méltányos számú női tetoválóművész kapott asztalt.
A tetoválás mellett más programok is várták az érdeklődőket. Szabó "leo" Gabor – egykori tetováló – free-hand technikával festett bicikliket, egyedi mintájú Vans cipőkből jótékonysági vásárt rendeztek, a Teraszon graffitisek alkottak, az épület első helyiségében pedig a tetoválóművészek által dekorált fejekből szerveztek kiállítást.
Az első Budapest Tattoocon nem nyújtott feltétlenül újat, de elmélyítette bennem azt, amit eddig is gondoltam az egész szubkultúráról: egy ilyen rendezvény nem csak azok számára érdekes, akik mindenáron tele akarják varratni magukat, de azoknak is, akik nyitottak az újra és a másra, és képesek önálló művészeti ágként tekinteni arra is, ami nem szerepelt a középiskola művészettöri tankönyvükben. Mert érdemes.