SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Művházvezető lett a Barátok közt sztárja, Szőke Zoltán teljesen új életet kezdett

Berényi Miklós megformálója 40 év után felhagyott a színészettel, egy tanyára költözött és az erdőkertesi művelődési házban kezdett dolgozni.

Link másolása

Teljesen új szakmába kezdett bele Szőke Zoltán, akit 21 éven keresztül láthattunk a Barátok közt című sorozatban Berényi Miklósként. A rajongókat nagyon megdöbbentette, amikor a színész bejelentette, hogy nem akarja már tovább alakítani a széria egyik ikonikus főszereplőjét, mert már nem tud azonosulni a karakterrel, túl erőszakosnak és keménynek tartotta Mikit. Bár a hír derült égből villámcsapásként érkezett, Szőke már évek óta fontolgatta, hogy kilép a sorozatból.

Végül 2019-ben ezt meg is tette, az év októberében szerepelt utoljára a Barátok köztben. Azóta pedig teljesen más életet él, mint korábban.

A fővárosból egy vidéki tanyára költözött, ahol két évig teljesen elvonultan élt, jógával és meditálással töltötte a napjait.

"21 év intenzív televíziózás után éreztem azt, hogy már nincs mondanivalóm. Nem mondom azt, hogy kiégtem, mert az egy más történet. Egyszerűen nem volt mondanivalóm. Hogy ha még ehhez párosul az is, hogy az embernek csökken a motivációja az iránt, amit csinál, akkor előbb-utóbb ráébred - úgy, ahogy én is ráébredtem -, hogy akkor ezt most kell abbahagyni, akármilyen vérző szívvel"

- mondta a színész a Mokka riportjában.

Elmondta, hogy bár nagyon szerették a nézők a Barátok köztöt és Berényi Miklóst, de a saját érdekében meg kellett hoznia ezt az döntést. Bár azért hiányzik neki a színészkedés, hiszen 12 éves kora óta volt a pályán és 40 éven keresztül ezt csinálta, de most új szakmába kezdett.

Szőke Zoltán most az erdőkertesi művelődési ház intézményvezetőjeként dolgozik,

egyik célja pedig az, hogy a fiatalokat jobban bevonja a kultúra és a művészet világába. A vezetői szerep még új neki, de miután elmondta új munkatársainak a célkitűzéseit, könnyen befogadták a csapatba.

"Most újra úgy vagyok a helyemen, ahogy már régen szerettem volna lenni" - mondta a színész.

VIDEÓ: A Mokka riportja


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Meghalt Avicii volt barátnője, nem tudta megemészteni a DJ elvesztését, végül borzasztó tragédia érte őt is
Emily Grace Goldberg két évig volt a világhírű DJ párja, akit egy zenei eseményen ismert meg. A lány lebetegedett, majd mikor végre úgy érezte, hogy legyőzte a kórt, nem sokkal később elhunyt.

Link másolása

Megrázó sors jutott Emily Grace Goldbergnek. Hat éve vesztette el barátját Aviciit, akivel két éven át alkottak egy párt. A lány később rákbeteg lett és nemrégiben elhunyt - írja a Blikk.

A svéd Tim Bergling, azaz Avicii 2018. április 20-án halt meg egy hotelszobában az ománi Muscatban. A világhírű Dj éveken át közdött a függőségeivel és mentális gondjaival, végül nem bírta tovább, egy üvegdarabbal megvágta magát, majd elvérzett.

A lemezlovas barátnője Emily nem tudta feldolgozni kedvese elvesztését. A betegség pedig őt is legyőzte és a 34 éves fiatal nő tüdőembóliában halt meg Kaliforniában április 3-án.

A lány szerette a művészetet és a fotózást. 2012-ben végzett a főiskolán, majd egy elektronikus zenei turnéval járta a világot, akkor ismerte meg Avicii-t is.

A közösségi oldalán a kórházból posztolt egy fotót magáról, de akkor még azt írta, hogy legyőzte a rákot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Megrendítő üzenetet küldött a rákbetegséggel küzdő Tompos Kátya: Úgy éreztük, nincs más remény, nincs más lehetőség
Gyűjtést szerveztek a gyógyulása érdekében. A színésznő most megköszönte a közönségnek az eddigi támogatásokat.

Link másolása

Korábban írtunk róla, hogy teljesen megdöbbentő hír érkezett Tompos Kátyáról: a 41 éves énekesnőt azért nem láthatta már két éve a közönség, mert rákkal küzd.

Bár eddig tiszteletben tartották a színésznő kérését, és nem hozták nyilvánosságra a betegségét. Végül azonban úgy döntöttek, hogy a Fábián Juli Emlékalapítvánnyal együtt gyűjtést szerveznek számára a gyógyulása érdekében, és egy jótékonysági gálát is tartanak május 25-én.

Tompos Kátya közösségi oldalán nemrég közzétettek egy bejegyzést, amiben megköszönték a közönségnek az eddigi támogatásokat.

„Nem találunk szavakat arra, amit alig néhány óra leforgása alatt véghez vittetek. Nincs jobb szó a KÖSZÖNÖMnél, de amikor az összefogás, a TI összefogásotok reményt ad, mégis kevésnek tűnik”

- írták a posztban, majd így folytatták:

„Amikor Kátya néhány barátjával, kollégájával és a Fábián Juli Emlékalapítvánnyal úgy döntöttünk, hogy belevágunk ebbe az akcióba, azért tettük, mert úgy éreztük, nincs más remény, nincs más lehetőség. Kátya az utolsó pillanatig a nyilvánosság teljes kizárása mellett igyekezett minden lehetőséget megragadva gyógyulni, küzdeni, de egyedül elérte a határait.”

Végül ezzel zárták a bejegyzést:

„Messze még a vége, de köszönjük a reményt és a szeretetet! Hajrá, Kátya!”

A gyűjtésről itt lehet további információt találni!

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Ilyen még nem volt a Zsákbamacskában: a nyertes odaajándékozta autóját játékostársának
A két versenyző meghatottan ölelte meg egymást, még a könnyük is eleredt. Sőt, Kárpáti Rebeka is elsírta magát a stúdióban.

Link másolása

Ilyen nem volt még a Zsákbamacska című műsor történetében - egy nyereményt nem a szerencsés játékos, hanem egy másik vihetett haza - írja a 24.hu.

Szente Vajk és T. Danny a Királylány nevű játékossal játszott, aki az elején bevallotta, hogy egy autót szeretne majd, mert az övé elromlott. Bár közel járt a nyeréshez, de végül veszített.

A lány nagyon elkeseredett, főleg, mikor megnézték, mit takart a függöny. Egy piros autó állt ott. „Nem hiszem el, ilyen a világon nincs!” – mondta sírva a játékos.

A játékot végül a Shanti nevű játékos nyerte meg. Ám ő előzőleg azt mondta a Királylánynak, hogy ha ő nyerné az autót, akkor a sajátját odaadja neki.

Így mikor a győztesé lett a 6,5 milliós autó, tartotta ígéretét:

"Ahogy megígértem Királylánynak, ha megnyerem, az enyémet neki adom" - mondta a győztes.

A két versenyző megölelte egymást, még könnyeztek is, sőt Kárpáti Rebeka is elsírta magát a stúdióban. A megható pillanatok ITT láthatók.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Pataki Zita őszinte vallomása: „Még bennem volt a varrat, amikor azt mondta, mégsem akar gyermeket”
Zita szerint az akkori párja megijedt, hiszen mindig is tudott arról, hogy a műsorvezetőnek egészségügyi problémái vannak. Soha nem felejtette el ezt a meghatározó csalódást.

Link másolása

Az ismert műsorvezető számos megpróbáltatáson ment át az évek során, de most arról beszélt, hogy volt olyan időszak az életében, amikor nagyon becsapva érezte magát. A volt párja ugyanis a műtét után közölte vele: mégsem szeretne gyermeket, ráadásul a legrosszabb pillanatban.

„Volt egy négyéves kapcsolatom, amelyben eldöntöttük, hogy jöhet a gyermek. Ehhez a döntéshez műtőasztalra kellett mennem, hogy megnézzék az endometriózist. Ilyenkor gyakorlatilag ki kell pucolni – így mondják – a nőt. Befeküdtem a kórházba, sok pénzembe került. Még bennem volt a varrat, amikor egy hétvégén mentünk a párom édesapjához, ő pedig útközben egyszerűen azt mondta, mégsem akar gyermeket… Döbbenet volt számomra”

– emlékezett vissza a műsorvezető a Lélekben podcast legutóbbi adásában.

Zita szerint az akkori párja megijedt, hiszen mindig is tudott arról, hogy a műsorvezetőnek egészségügyi problémái vannak.

„Szerintem akkor fogta föl igazán, hogy ez egy küzdelmes út lesz mellettem. Ráadásul a pénzhez való hozzáállást illetően is voltak gondjai. Utána mondta, hogy inkább folytassuk, de én ezt a becsapásomnak éreztem akkor”

– idézte fel Zita.

„Soha nem felejtem el... én vezettem, de muszáj volt leállni, mert elkezdtem sírni. Egy templom mellett sikerült helyet találnom, gyönyörű hely volt. A templomkertben körbe-körbe jártam, és csak sírtam, sírtam, sírtam… Éreztem, hogy jön ki minden fájdalom...

Ezt követően el is hagytam aztán, és bár ő még próbálkozott, én már nem tudtam bízni. Nagyon fájt, de megértettem. Amikor az ő első gyermeke érkezett, én pont megismertem Atit”

– tette hozzá Pataki Zita, aki azt is elárulta, hogy egykori párjának végül három gyermeke született.

(via Blikk)

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk