Egy hely Kapolcson, ahol árukapcsolásként kapod meg a különféle művészeti ágakat
A Művészetek Völgye egyik izgalmas alternatív helyszíne a Tűzoltószertár – Élő Galéria, ahol a kiállított műtárgyak aktív párbeszédet folytatnak a programokkal. A középpontban a művészetterápia áll, ami jóval kevésbé ijesztő és elvont annál, ahogy elsőre hangozhat. Hogy miért, arról maga a házigazda mesélt.
– Mi az első emléked a Művészetek Völgyéről?
– Ha két szóban kellene összefoglalnom: eső és pálinka. 2001-2002 körül kezdtem el járni, egy haverommal mentünk akkor és főleg egymás társaságát élveztük. Nem sok programon vettünk részt, inkább csak a házigazda néni és a szállás autentikus falusi bútorzata okozott kultúrsokkot. Nagyon sokat röhögtünk, a mai napig fel tudom idézni.
A Völgy-élménynek több fokozata van: az első, hogy az ember elázik. Utána jön, amikor egy darabig azt hiszi, hogy ez nem más, mint egy kézműves túra a malom környékén.
Én azóta egy évet sem hagytam ki.
– Hogyan kerültél a szervezői csapatba?
– 2018-ban volt az első kiállításom, már azt is összekötöttem a művészetterápiás kísérleti projektjeimmel. A Tűzoltószertár addig egy sima kiállítótér volt, de amikor én állítottam ki, akkor jó visszajelzéseket kaptunk a komplexebb és játékos jelleg miatt. Szerintem ezért tartottak meg... Komoly inspiráló erővel hatott rám, hogy ez eleve egy összművészeti fesztivál. Kifejezetten ehhez a fogalomhoz próbálok hű lenni már az elejétől fogva, abban az értelemben, hogy egy konkrét helyszínen belül is árukapcsolásként kapod meg a különféle művészeti ágakat, alkotó területeket. Én többször éreztem már, hogy egy kiállítás vagy koncert után/közben rám tör az alkothatnék – ennek az inspirált állapotnak adtam teret.
– Mit jelent az, hogy Élő Galéria?
– A művészetnek itt az a célja, hogy valamiféle élő közösségi programot adjon, ezáltal átélhető legyen. Azt éreztem, hogy az emberek egyre jobban elidegenednek egymástól, ezért szükség van olyan terekre és ingerekre, ahol közösségi élményben lehet részük. Amit én hoztam, nem újítás, inkább egy régóta bevált dolog: játékkal, nevetéssel, alkotással a középpontban. Ez mindig közösséget teremt, összerántja az embereket.
– Kik térnek be hozzád, van-e közös jellemzője a látogatóknak?
– Egyrészt azok, akik épp csak megérkeztek Kapolcsra, mivel nagyon szerencsés lokációja van a helynek. Emiatt zsilipként is funkcionál, egyfajta „jajj de jó, itt vagyunk, mindjárt átvesszük a karszalagot” érzéssel. Sok esetben én kapom ezeket az első, kiéhezett tekinteteket, ami nagyon hálás dolog. De egyre többen vannak visszajárók is.
– Mi történik ezeken az alkalmakon?
– A művészetterápia egy olyan folyamat, amikor az adott területen végzett alkotás, illetve maga a produktum egyfajta eszköz. Méghozzá annak az eszköze, hogy felvedd a kapcsolatot magaddal és a körülötted lévőkkel. A produktum meditatív jelleggel egy másik agyterületet kapcsol be, elvisz a hétköznapi működésről egy ősibb, regresszív állapotba. Ez pedig nagyon jó lehetőség arra, hogy az ember kimozduljon azokból a körökből, amelyeket a hétköznapok során tesz meg újra és újra.
Az önismereti csoportfolyamat hosszú időt vesz igénybe, meg kell teremteni a kereteit és a biztonságát. Emiatt nagyon szoktam igyekezni, hogy az Élő Galériában ennek inkább egy fesztiválkompatibilis verzióját mutassam be. Az aktivitások, workshopok – amelyek egyébként a kiállítási tárgyakhoz kötődnek – mindegyike figyel arra, hogy megmaradjon az ember fesztiválhangulata, amikor belép ebbe a térbe, majd kilépve is ott folytathassa, ahol abbahagyta.
Itt impulzusokat kap az ember, ezek egyik része a lelkiségre hat, a másik pedig a kreativitásra megy rá. Fontos, hogy minél több kreatív területet fel tudjak villantani, amiben valakinek „aha-élménye” lehet. Sokszor hallom, hogy „jajj, én nem tudok rajzolni”, az emberek hajlamosak nagyon hamar elkönyvelni magukat kevésbé kreatívnak. Egyszerűen azért, mert a ceruza-papír kombinációja nem vált be nekik, pedig ezt a horizontot megfelelő gyakorlatokkal abszolút lehetne tágítani.
– Gombor József volt a Művészetek Völgye ikonikus festőművésze. Mit gondolsz, nagyobb szerep hárul-e rád most, a halála után a fesztivál képzőművészeti kínálatában?
– Az ő helyét soha senki nem fogja tudni betölteni. Egyáltalán nem is célom próbálkozni ezzel. Ugyanakkor ha valakit a képzőművészet érdekel, eddig is többféle impulzust kapott, hiszen ott van például a MANK ArtPorta, az 51-es körzet, Debreczeny Zoli, vagy a többi helyi, illetve a térséghez kötődő csodálatos alkotó. A pótolhatatlan veszteség ellenére biztos vagyok benne, hogy ez idén is így lesz, ahogy akkor is így volna, ha én nem lennék. Szerencsére ezen a téren is rendkívül gazdag a fesztivál.
– Te mikor kezdtél festeni, mióta érdeklődsz a képzőművészet iránt?
Nekem inkább iparművészeti érdeklődésem volt, azon belül is az animációs vizualitás foglalkoztatott. Már kicsi koromban is elvarázsoltak az egyes karakterek, figurák mozgásai. A képzőművészet részéről inkább egyfajta távoli hívogatást éreztem: sokáig nem voltam képes ilyen formában közölni a mondandómat, de ez talán nem is baj, hiszen annál tovább hagyhattam érni.
Harminc-egynéhány évesen éreztem, hogy már vannak olyan dolgok, amelyek ki akarnak jönni belőlem, de mintha le lenne betonozva az a rész, ahol az inspiráció átjárhatna, a Kint és Bent legfontosabb témái áramolhatnának, és végül vizuális formában testet ölthetnének.
Erre, mármint a témáim „castingjára” is bőven hagytam időt magamban – sokszor még így sem vagyok elégedett azzal, ami végül kijön, maga a folyamat viszont fontos.
– Mit emelnél ki az idei programból?
– Nagyon izgalmas lesz a Feldmár Intézettel való együttműködés: Huszár Annamari jön egy olyan workshoppal, ahol a halogatás, a körülményeskedés okait járjuk körül művészetterápiás eszközökkel. Ehhez a workshophoz is tartozik egy műalkotás, hiszen az Élő Galéria lényege, hogy a kiállított tárgyak kapcsolatban vannak a programokkal. Idén először jelenik meg a térben a filozófia, ezzel szintén összművészeti jelleggel fogunk foglalkozni, amiben például Csonka Berta és Kraszkó Zita lesz a segítségünkre.
Káli Kata imprós színész és férje, Csobay Bence saját képzőművészeti projektjükről mesélnek, aminek keretein belül festettek 17 képet, a közös alkotás folyamatát pedig végig dokumentálták. De szerepel a programban kortárs művészeti kvíz Hamerli Judit képzőművésszel, közös dalírás Nirnsee Krisztiánnal (Hollywoodoo), feminista fókuszú népmeséket dolgozunk fel Takács Dalmával, a Safespace művészetterápiás központ alapítójával, én pedig többek között önismereti hiphoppal készülök.
Az Élő Galéria részletes programja ide kattintva érhető el.
