KULT

Premier: 10 éves a Müller Péter Sziámi AndFriends – Jubileumi, egész estés koncertfilm a Kobuciból

A telt házas májusi bulin olyan vendégek is felléptek a zenekarral, mint Bárdos Deák Ágnes, Kamondy Ágnes és Másik János.

Link másolása

Az egyébként a "Sziámi" kifejezést a nevükben hordozó zenekarok történelme már vagy 38 éve zajlik, de ezen az időhorizonton a legutolsó lényeges változás akkor történt, amikor a névadó szövegíró-énekes Müller Péter és a más formaciókból ismert Kirschner Péter gitáros zeneszerző-producer úgy döntöttek, hogy közös munkába fognak, új dalokat írnak és a legjobb régieket is a programba emelik.

A Bródy János zenekarát is vezető Kirschner működése saját bevallása szerint egyenletes minőséget, fegyelmezett munkát és modernebb szellemet hozott a zenekarba, a Sziámi Andfriends koncertek pedig szakmai szempontból is kérlelhetetlen színvonalat értek el. A zenekar minden méretű színpadon kiválóan meg tud szólalni és nagy erejű koncerteket ad.

A Sziámi AndFriends erős klubszezont valósított meg idén az NKA támogatásával, a Kobuciban 2022 májusában felvett koncertfilm is ennek segítségével valósult meg. Kirschner Péter szervezésében, irányításával és hang-utómunkájával készült a film, a képrögzítést Bikali Sándor (ex-Intim Torna Illegál) vezette, részt vett még benne Korom Dávid is, a vágó pedig szintén zenész, Zsoldos Dávid volt.

Müller Péter Sziámi így ír a filmről:

„A buli előtt mindig kell izgulni. Kicsit, nem túl. Ez most is megvolt, és pont jó, mondhatni (tízévente lehet érzelgősnek lenni, hogyha az időérzékkel párosul) boldog izgalomnak tűnik a koncertfilm elején a backstage-miniwerkben. Mindenki vidám és koncentrált, még az apukám meg a kórházból kicsalt Pistike főbarátom is feltűnik – és ez még csak az előzmény. A film szerintünk olyan lett, amilyennek lenni kell, jók a képek, feszes, de nem kapkodós a vágás, Kirschner Péter kiváló hang-utómunkát produkált.

Ritka, hogy jó egy koncertet visszanézni, pláne, hogy eltelt fél év, és volt azóta már egy halom jobbnál jobb, meg elég jó. Ezt most kivételesen jólesett. Húz az egész, és mind a telt háznyi barátunk nagyon velünk van elejétől a végéig.

Nem vagyok szövegcentrikus (bocs!), de kifejezetten meghatódtam, ahogy Marci dobost néztem, aki végig kívülről énekli a dalokat. Az állandó- és a vendéghölgyek (a két Ági = Kamondy és Bárdos Deák) lenyűgözőek, újraértelmeződik tőlük minden, Másik János barátunk nem kevésbé hatékonyan turbózza fel a Bétaville-t.

Külön öröm látni, hogy a neo-knak (lásd még: fiatalabb korosztály) tök mindegy, hogy a dal, amit velünk énekelnek 42 éves-e, vagy 4 napos. Mit számít? Nekik új. Nyugodt lelkem üzeni, hogy egy estét rádobhattok filmnézés gyanánt. Örülök, hogy megvagyunk vele. Örökítve. És mostantól így, s eképp tovább... Például december 27-én a Gödör Klubban.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KULT
Videó: Ilyen rossz állapotban van Ozzy Osbourne, ezért marad el a turnéja
A többek közt Parkinson-kórban is szenvedő énekes alig tud már járni, és képtelen színpadra állni többé. Online még talán hallhatjuk énekelni, de a budapesti koncert is elmarad májusban.

Link másolása

Ozzy Osbourne megtörten bejelentette, hogy sajnos fizikailag képtelen teljesíteni a már meghirdetett Európa-turnéját. Instagram oldalán posztolta: "Ez a valaha volt legnehezebb dolog, amit közölnöm kell veletek, drága rajongóim..."

A négy évvel ezelőtt történt quad-balesete és gerinc-sérülése miatt számos műtéten átesett teste már nem bírja a terhelést, nem tud utazni, fellépni pedig pláne nem lenne ereje.

A Black Sabbath frontembere 2020-ban hozta nyilvánosságra, hogy Parkinson-kórban szenved. Négy éve diagnosztizálták nála a betegséget, amikor egy szerencsétlen otthoni elesés miatt ugyancsak kórházba került. A rocklegenda akkor az amerikai televíziókban azt nyilatkozta: Minden végtagja fáj, remeg, zsibbad. Érthető tehát, hogy képtelen színpadon állva énekelni.

"Szintén hálás vagyok amiatt, ahogy mindannyian türelmesen ragaszkodtatok a megvett jegyekhez, de jó lelkiismerettel mostanra rájöttem, hogy fizikailag nem vagyok képes megcsinálni a közelgő európai és brit turnémat – írta Osbourne.

A videót a rocksztárról a Daily Mail hozta nyilvánosságra:

A Santa Monica-i sajtótájékoztató után láthatóan rossz állapotban, bottal bicegve kapták lencsevégre Ozzyt, aki igazi rocksztárhoz méltóan mégy egy peace-jelet mutatott a helyszínen várakozó rajongóinak.

"Sohasem gondoltam volna, hogy a turnéknak így lesz vége. A csapatom most azon dolgozik, hogyan léphetnék fel anélkül, hogy városról városra, országról országra utaznék"

- írta Ozzy.

A tavalyról idén májusra halasztott budapesti Aréna-koncert is része lett volna a Judas Priest-tel közös turnéjának, így ez is elmarad.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
„A nagyok közé tartozunk” – mondta az első transznemű színész, aki szerepet kapott a Marvelnél
Zoe Terakes a 2023 második felében érkező Vasszívben fog játszani, de azt még nem hozták nyilvánosságra, hogy melyik karaktert.

Link másolása

Tavaly jelentették be, hogy Zoe Terakes csatlakozott a Marvel egyik új sorozatához, a Vasszívhez. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy ki alakít, a Marvel a szokása szerint az utolsó pillanatig titokban tartja a részleteket, csak annyit közöltek, hogy kulcsfontosságú lesz a szerepe.

Terakas az első transznemű színész, aki szerepet kapott a Marvel Moziverzum egyik produkciójában.

A 22 éves Terakes most a Collidernek beszélt arról, mit jelent számára ez a lehetőség.

„Én mint transznemű ember nem láttam magamhoz hasonlókat sehol, amikor felnőttem. Nem tudtam, hogy létezem. Főleg nem egy szuperhősös filmben vagy sorozatban. Úgyhogy most nagyon hálásnak érzem magam, meghat, hogy a kis transzgyerekek és tinédzserek most láthatnak valakit, el lesz ismerve a létezésük. Azt is láthatják, hogy akár szuperképességeik is lehetnek, hogy ennek a világnak is a részei, nem csak traumákat feldolgozó történetekbe, ahol annyi a szerepük, hogy meghaljanak. A nagyok közé tartozunk. Szóval igen, ez sokat jelent nekem”

- fejtette ki, ezzel talán arra utalva, hogy az ő karakterének is lesznek különleges képességei.

A Vasszív várhatóan 2023 második felében fog debütálni a Disney+-on. A főszereplője a Dominique Thorne által alakított Riri Williams lesz. A karakter tavaly a Fekete párduc 2. részében tűnt fel először.

Az elmúlt években a Marvel tudatosan törekedett a diverzitásra.

Az Örökkévalókban feltűnt az első süket (Lauren Ridloff mint Makkari) és az első nyíltan meleg (Brian Tyree Henry mint Phaisztosz) szuperhős. A Shang-Chi és a tíz gyűrű legendájában először kapott főszerepet egy ázsiai származású színész (Simu Liu) egy szuperhősfilmben, a Doktor Strange az őrület multiverzumában című filmben pedig egy az első latin származású, különleges képességű karakter (Xochitl Gomez mint America Chavez) tűnt fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Szünetre vonul az X-Faktor, jön a The Voice az RTL-re!
Lesz még X-Faktor, csak nem 2023-ban. A The Voice-nak nagyon különleges szabályai vannak, a zsűri például háttal ül a versenyzőknek.

Link másolása

72 országot már meghódított, hamarosan pedig az RTL képernyőjére érkezik a The Voice - hangzott el az RTL Fókusz című műsorában. A világ egyik legsikeresebb tehetségkutató műsora az idén szünetre vonuló X-Faktort váltja.

Kolosi Péter, a csatorna programigazgatója mindenkit megnyugtatott: lesz még X-Faktor, csak nem 2023-ban.

A The Voice-nak nagyon különleges szabályai vannak: a zsűritagok háttal ülnek, nem látják, hogy ki énekel, ezért első körben a hangjukkal kell meggyőzniük a zsűrit a versenyzőknek. Itt tehát a hang a legnagyobb fegyver.

2015-ben egyébként Király Viktor vett részt a The Voice adásában, szép sikert is aratott.

Egy kommentelő ezt írta:

"Azt ugye vágod hogy egy világsztár kb 10mp-n belül megynomta azt a gombot, és állva tapsolt neked?! Ez nagyon nagy megtiszteltetés!"

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Media1: az X-Faktor helyett a The Voice lehet ősszel az RTL-en
Annak ellenére, hogy tavaly már beharangozták 2023-ra az X-Faktor 12. évadát.

Link másolása

Az RTL Magyarország szerződést ír alá a The Voice jogtulajdonosával arról, hogy a külföldön nagyon sikeres énekes tehetségkutató idén képernyőre kerülhessen - értesült a Media1 több megbízható iparági forrásból.

Ez azt jelentheti, hogy idén az X-Faktor helyett a The Voice magyar változata kerül az RTL képernyőjére annak ellenére, hogy a tavalyi show-ban már beharangozták 2023-ra az X-Faktor 12. évadát.

A Media1 információi szerint az RTL versenypályázaton nyerte el a The Voice jogait a jogtulajdonostól. Ez a műsor már ismerős lehet a tévénézőknek, ugyanis a TV2-n már futott belőle egy évad még 2012-ben, amit Pál Dénes nyert meg. Ebben vált ismertté még Gájer Bálint, Berkes Olivér, Szécsi Böbe és Saci, Veres Mónika, sőt Mohamed Fatima is szerepelt benne.

Mindez nem jelenti azt, hogy többé nem lesz X-Faktor. A Media1 úgy tudja, az RTL-nél azt tervezik, hogy a későbbiekben valamikor majd újra visszahozzák a nagysikerű tehetségkutatót.

Az RTL Magyarország nem reagált a portál megkeresésére. Több, az ügyre közeli rálátással bíró egyéb forrás viszont megerősítette, hogy az X-Faktor 12. évada helyett idén a The Voice magyar változatára lehet számítani.


Link másolása
KÖVESS MINKET: