Molnár Piroska: „Nem mehettünk el a történések mellett, meg kellett szólalnunk”
Molnár Piroska több generáció kedvence, ikonikus filmek, népszerű sorozatok és legendás színházi előadások sztárja. Ezúttal az RTL klubon futó Keresztanyu, és a Thália Télikertben bemutatótt A koponya című előadás adta a beszélgetésünk apropóját.
– Azért szeretem az interjúkat, mert felkészüléskor szinte mindig megtudok valami új érdekességet arról, akivel beszélgetni fogok. Például bevallom, az nekem teljesen újdonság volt, hogy ön indult Táncdalfesztiválon.
– Jaj, hagyjuk ezt! (nevet) Nekem eszem ágában nem volt jelentkezni. Főiskolások voltunk, és amikor indult a Táncdalfesztivál, kijöttek a főiskolára, és kiválasztottak, hogy tanuljam meg az egyik dalt.
Egészen képernyőig jutottam valami Hajdú Júlia dallal. Rémülten hallgattam vissza. Olyan hamis voltam, mint a bűn! Úgyhogy ennyit erről.
– Ön igazi többgenerációs kedvenc. Jó magam a legendás Hyppolit, a lakáj előadás óta nagy rajongója vagyok, ami a 80-as években ment…
– Nem volt az olyan rég!... Habár ha jobban utána számolok… Sajnos, igaza van.
– …A kisfiam viszont a Bors néniben szerette meg. A Bors néni Dajka Margit emlékezetes szerepe volt, de Ön sokkal hosszabb ideje játssza a szerepet, így tehát az elmúlt 20 évben felnőttek számára egyértelműen Ön Bors néni.
– Dajka Margit összesen körülbelül harmincszor játszotta és soha többet, de természetesen ő a „number one”. Én viszont huszonhét éve játszom.
Nagyon aranyos, jól sikerült előadás, nem tudom, hány generáció nőtt már fel rajta.
– Nem is értem, hogy győzi energiával.
– Egyre kevésbé. A Bors nénit ősztől le is adom. Egyre nehezebb minden fizikailag nekem.
– Hogy vészelte át a Covidot?
– Engem egyáltalán nem érintett. Amikor itthon kellett maradni, nagyon boldog voltam, mert végre pihentem kicsit. Sajnáltam a kollégákat, akiknek a megélhetése veszélybe került miatta, és borzasztó, hogy nagyon sok barátom meghalt, vagy súlyosan megbetegedett. De rám személy szerint semmilyen negatív hatása nem volt.
Most nem olyan rég volt egy pozitív Covid-tesztem, de egy enyhe náthánál nem éreztem többet. Itthon voltam hét napot.
– 2020-ban nagyon megijesztett minket, visszavonulásról beszélt.
– Én minden nap a visszavonulásról beszélek, és komolyan is gondolom, de hirtelen, egyszerre nem lehet mindent abbahagyni. Még megy néhány előadásom, amit évek óta teltházzal játszunk, és nem fogják levenni műsorról a színházak, hiszen az aranyat tojó tyúkot nem vágjuk le. Ilyenkor nem lehet azt mondani a kollégáknak, hogy én holnaptól nem jövök.
– Az biztos, hogy mi, nézők, nem szívesen engedjük el Piroskát.
– Egyszer eljön az ideje. Csak nem lehet egyik napról a másikra abbahagyni. Újakat már nem vállalok, de amiben vagyok, azt becsületesen be akarom fejezni.
– Azért van kivétel, hiszen épp most mutatták be a Thália Télikertben Martin McDonagh A koponya című darabját.
– A Tháliánál szerződésem van, ott egy évben legalább egy próbaidőszak kötelező. De a színház nagyon kedves velem, direkt olyan szerepet keresnek nekem, amiben semmiféle fizikai terhelésnek nem vagyok kitéve.
– A bemutató utáni fogadáson azt mondta, eddig nem szerette McDonagh darabjait.
– Nem mindegyiket. Értékelem a fekete humorát, de nem vágytam rá, hogy ilyet játsszam. De A koponya kifejezetten jól esik. Ebben talán még inkább érvényesül a rá jellemző fekete humor.
Nagyon jó Totth Benedek fordítása, remekül mondható a szöveg és a közönség is szereti, mert márciusra már elfogytak a jegyek.
– A koponya egy nagyon groteszk darab. Központi témája a halál, az elmúlás, de az egészhez valami egész bizarr szemszögből viszonyul. Nézőként néha bizony borsózott a hátam. Milyen élmény színészként belecsöppenni egy ilyen játékba? Mennyire lehet kívül maradni?
– A színész héttől-tízig benne van, előtte és utána pedig kívül van. Ez nem probléma.
Az orvos sem hal meg minden paciensével. Sajnálja persze, de nem élheti úgy át, mintha saját családtag lenne, mert akkor nem tudna gyógyítani.
– Az előadás Zayzon Zsolt első rendezése, aki maga is színész.
– Régóta dédelgeti magában, hogy rendezni fog, és most kapott rá lehetőséget. Szerintem nagyszerűen megoldotta, remek közös munka volt.
– Számít bármit is, ha egy színészkolléga átáll a barikád túl oldalára? Más vele a munka?
– Egyáltalán nem. Akkor ő rendező, és nem színész.
– Arra gondoltam, hogy aki maga is színész, az esetleg empatikusabb, jobban átlát bizonyos szituációkat.
– Nem mindig. Hogy mondjam… Minden nagy rendező nagyon jó színész, csak nem színpadra termett. Azért lett rendező, mert ugyanazt a színpadon nem tudná megjeleníteni, amit egyébként rendezőként tud egy szerepről.
Ugyanúgy tudnia kell egy szerepről mindent, mint a játszó színésznek.
– Az előadásban Vida Pétert, Csőre Gábort és Balaskó Bencét láthatjuk még.
– Péternek remek alkalom megmutatni, hogy nem csak a könnyű műfajokban van otthon. A legtöbben őt a kabaréból és a vígjátékokból ismerik, de itt megcsillogtatja a drámai vénáját is. Pedig könnyű lenne ezt a figurát is elvinni a kabaré irányába, de ő állja a sarat.
– Nem csak színházban láthatjuk, hiszen hétről hétre követhetjük a Keresztanyu sorozatban Róza mama kalandjait. Az embernek tényleg az az érzése, mintha ezt a sorozatot és szerepet kifejezetten Önre írták volna.
– Bár egy licence sorozatról beszélünk, de Hámori Barbara valóban úgy kért fel, hogy kifejezetten rám gondolt. A Drága örökösökben játszottam már egy kisebb szerepet, így találkoztunk.
Nekem egyáltalán nincs ellenemre. Sokan ódzkodnak attól, hogy tévésorozatban játsszanak. De azt mondom, én vagyok ott, és igyekszem ezer százalékig becsülettel csinálni.
Az ember nem hajszolja a népszerűséget, de azért jól esik, ha ismerik. Aki azt mondja, hogy nem esik neki jól, hogy megismerik, az hazudik vagy festi magát.
– A Munkaügyek is népszerű sorozata volt.
– Bizony, a mai napig nagyokat nevetünk, ha találkozunk azokkal a kollégákkal és emlegetjük. Egészen csodálatos munka volt, és ezt mondhatom a Keresztanyura is.
Bár ezt más tempóban kel csinálni. A Munkaügyeknél nyaranta összeálltunk 45 napra, és semmi más dolgunk nem volt. De a napi sorozat azzal jár, hogy este még játszik az ember, de akkor is 12 óra a forgatás. Ráadásul sokszor előtte kapja meg az ember a szöveget.
De aki ezt nem bírja, az ne vállaljon sorozatot.
– A sors fura fintora, hogy bár Makkosszállás fiktív helyszín, bizonyos szempontból mégis a történelem sodrába került.
– Igen, borzasztó, ami most történik.
– Hogy élték meg a stábbal a történéseket, és hogy született meg az ötlet, hogy megszólaljon az ukrajnai háború kapcsán?
– A rendezőnő ötlete volt. Kaptam egy szöveget, de szabad kezet adtak, hogy nyugodtan tegyem bele a saját gondolataimat is. Ebből alakult ki ez a kis monológ.
Azt hiszem, igaza van a rendező nőnek, ebben az esetben nekünk meg kellett szólalnunk valamilyen módon. Nem mehettünk el a történések mellett.
Ráadásul a sorozat készítői most úgy döntöttek, kivágnak és a jövőben mellőznek a sorozatból minden olyan poént, ami az orosz vagy ukrán nép számára kicsit is bántó lehet.
– Mik a tervek, készül-e újabb előadásra esetleg filmre, sorozatra?
– A terveimet általában nem én intézem, hanem egyszer csak felkérnek.
Az én tervem az, hogy itthon ülök pizsamában, és rejtvényt fejtek. Ez az egyetlen komoly tervem. De ezt is nehéz megvalósítani, mert minden este játszom.
