SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Molnár Áron Nagy Ervin kiütéséről: Beleállt, ahogyan olyan közügyekbe is, amelyekbe senki nem mer

A színész a Facebookon kérte számon a Nagy Ervin gyenge teljesítményén élcelődő kommentelőket. Arra is kíváncsi lenne, hogy ki tudna hidegvérrel, taktikusan bunyózni egy élő műsorban azután, hogy éjjelente rendszeresen ikrekhez kel fel, majd próbákra és forgatásokra jár.
Fotó: RTL - szmo.hu
2023. november 01.



Ahogy arról beszámoltunk, Nagy Ervin és Árpa Attila összecsapása a Sztárbox negyeddöntőjében mindössze másfél percig tartott, Árpának ennyi kellett ahhoz, hogy kiüsse ellenfelét a ringben. Nagy Ervin gyenge teljesítményén azóta is élcelődnek a kommentelők, ebből lett elege Molnár Áronnak, aki a saját meccséből győztesen került ki Frohner Fecóval szemben.

"Ervin az egyik legjobb barátom. Teljes vállszélességgel állok ki mellette.

A fanyalgóktól hadd kérdezzem meg, hogy bokszoltak-e már 100 kiló fölött lévő emberrel? Mert én utánaszámoltam és 10 bunyóm volt 100 kiló feletti bokszolókkal. Mind igen emlékezetes volt. Az egyik után 1 hétig nem tudtam normálisan rágni, volt, amikor az orromra kaptam párat, ami után 2 hétig sípolt az orrom, ha levegőt vettem és az első gyomrosomat is 100 kilóstól kaptam, ami után 3 napig nem igazán tudtam normálisan lélegezni"

- írta Facebook-posztjában a színész, aki kíváncsi lenne arra, hogy ki tudna hidegvérrel, taktikusan bunyózni egy élő műsorban azután, hogy éjjelente rendszeresen ikrekhez kel fel, majd próbákra, forgatásokra és edzésekre is jár.

"Ervin, ahogy volt lehetősége, a legkorrektebben vállalta a vereségét és nem keresett szaros kifogásokat. Beleállt. Mint ahogy beleáll olyan közügyekbe is, amelyekbe senki nem mer. Nem most került életében először padlóra, nem most veszített el először csatát, de mindig felállt és ment tovább, és megy tovább, mint egy igazi harcos!

Bár minden fanyalgó ennyire tökös lenne, ennyire vállalná a felelősségét és ennyire beleállna közügyekbe. Csak hát ugye pofázni a pult mellől mindig könnyebb. Csináljátok utána" - jelentette ki Molnár Áron.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Videón, ahogy G.w.M-et a földre teperik és bilincsbe verve elviszik a kommandósok
A rapper teljesen ledöbbent, amikor a feketeruhások kirángatták az autójából. A videóból kiderült, miért történt a rajtaütés és hová vitték.


Váratlan meglepetésben volt része G.w.M-nek: egy mélygarázsban csapott le rá egy kommandós csapat, akik a földre teperték, majd megbilincselték és elvitték. Mindez az RTL új műsorának kereteiben történt: a rapper lesz a héten induló Most Wanted című menekülős reality egyik szereplője.

„Ma G.w.M-et, azaz Kulcsár Edinánét kell elkapnunk. Nem lesz nagy ellenfél, Bódi Bencétől is kikapott”

– így vezette fel az akciót Sebestyén Balázs a rajtaütésről készült videóban.

A műsorvezető a kommandós csapattal utazott, le is videózta, mi történik. A rapper a terepjárójában ült és telefonozott, amikor a kommandósok feltépték az ajtót, kirángatták, földre vitték és megbilincselték.

„Mi a f.szt csináltok?” – értetlenkedett G.w.M döbbenten. Sebestyén Balázs ezután odalépett a megbilincselt rapperhez, és a kamerába nézve csak annyit mondott:

„Új klipet forgatunk, mi? Gizdásodunk, mi? Ilyen szar ízléssel itt nem lesz semmiféle klipforgatás.”

A Celeb Fegyház és Átnevelő Intézet „vezetőjeként” a műsorvezető bejelentette, hogy G.w.M a Celeb Fegyházban „ízlésjavító” rehabilitációt kezd.

A Most Wanted – A hajsza október 26-án indul, a formátum szerint összesen 24 hírességet zárnak a Celeb Fegyházba. A nézők is beleszólhatnak az üldözős reality alakulásába: október 26. és 31. között a narancssárga rabruhás celebeket normál díjas forródróton jelenthetik, vagy segíthetik a menekülésüket Sebestyén Balázs, Frohner Fecó és Pápai Joci üldözőcsapata elől.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Ezt sosem fogom tudni feldolgozni” – egy év után megszólalt Sallai Nóra a tragikus balesetről
A színésznő kómából ébredt, és akkor tudta meg a felfoghatatlan hírt fiáról, Bendéről. Azóta is harcol a mindennapokban, lépésről lépésre építi újra magát.


Egy évvel az alsónémedi autóbaleset után megszólalt Sallai Nóra, a Jóban Rosszban egykori színésznője. Írásbeli nyilatkozatát a Tények Plusz hétfői adásában ismertették.

Elárulta, hogy semmire nem emlékszik:

„A kórházban ébredtem. Nagyon sok segítséget kapok, de ezt sosem fogom tudni feldolgozni. Már a rehabilitáción voltam, amikor a férjem közölte velem a tragédiát.”

Kisfiát, Bendét a baleset után kórházba szállították, de néhány nap múlva elhunyt. Ekkor Nóra még kómában volt. A színésznő állapota azóta javul, de még nem épült fel teljesen.

„Köszönöm szépen, javulgatok. Fizikálisan gyógytornázom, napi 4 kilométert sétálgatok súlyzókkal a lábamon a Duna partján. Ez egyben kikapcsolódás, megnyugvás, túlélés számomra. Lelkileg soha nem tudom feldolgozni a történteket. Nagyon sok erőt kapok a családomtól és a barátaimtól.”

A visszatérésről óvatosan beszél, időt ad magának.

„Most még hagyok magamnak időt, mert minden napom nagyon nehéz, küzdök a gondolataimmal és az idővel. Szeretnék visszatérni az életbe, de ez még idő.”

A baleset 2024. szeptember 27-én történt. A színésznő az Opeljével egy mellékutcából kifordult a főútra Alsónémediben. A Haraszti úton érkező autónak volt elsőbbsége. A BMW egy, az anyósülésen ülő fiatalé volt, aki az autót egy körre kölcsönadta a barátjának - írja a Blikk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Sydney van den Bosch elárulta: Annyira különleges neve lesz a kislányuknak, hogy még a naptárban sincs benne
Sydney korábbi egészségügyi problémái miatt nem hitte, hogy valaha gyermeke lehet. A névválasztás szempontjairól is részletesen beszélt.


Tavasszal A Nagy Duett színpadán jelentette be Sydney, a Szerencsekerék korábbi szerencselánya, hogy babát vár. Ez különösen nagy öröm számára, hiszen az elmúlt években több egészségügyi problémával is meg kellett küzdenie, és korábban maga sem hitte volna, hogy egyszer édesanya lehet.

A kislány különleges nevet kap: Kaszás-Van den Bosch Liah Elysee.

Sydney a Blikknek elmesélte, hogyan választották ki a nevet: „Mindenképpen szerettünk volna egy magyarul könnyen kiejthető nevet, egyben egy olyan verziót is, ami nemzetközi fronton is megállja a helyét. Emellett fontosnak tartottuk, hogy új lappal induljon az életben, egy önálló és egyedi névvel, ami nem örökölt, és amit mi sem kötünk más személyhez vagy életeseményhez” – mondta Sydney.

A családban nem jellemző, hogy keresztneveket örökítenének, de ha kisfiuk lett volna, elképzelhető, hogy Sydney édesapja után kapott volna nevet. A vezetékneveknél viszont modern megoldást választottak, a gyermek mindkettőjüket képviselni fogja.

A névválasztás gyorsan ment, bár ha fiuk lett volna, nehezebb dolguk akadt volna.

„Fiúnevekben nem voltunk túl erősek, így emiatt is örülünk, hogy lány lett, mert fiúnál biztosan lett volna vita” – árulta el Sydney. Azt is elmondta, hogy bár nézelődött, nem mélyedt el komolyan a témában.

„A Sydney is egy városnév, és a lányunk neve, az Elysee is földrajzi kötődésű lesz. Emellett szerettem volna, ha egy itthon kevésbé ismert, Y-t is tartalmazó név lenne, valamint mivel apukám részéről francia származású volt a lányunk dédnagymamája, így szerettem volna francia eredetű nevet választani.”

A név annyira különleges, hogy hivatalos névnapja sem lesz, de ez nem újdonság a családban. „A Sydney-nek sincs névnapja és valószínűleg a gyermekünknek sem lesz” – tette hozzá a műsorvezető.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Szabó Zsófi Orbán Viktoros pulcsiban üzent: Tudom, hogy a jó oldalon állok. A fotóra a miniszterelnök is reagált
Bár az utóbbi hetekben több ezren leiratkoztak az oldaláról, ő lett a DPK egyik alapítója és az első országos DPK-találkozó műsorvezetője.


Szabó Zsófi hétfő este bejelentette, hogy továbbra is kiáll jobboldali értékrendje mellett, és ott lesz a Békemeneten – írta a közösségi oldalán. A bejegyzéshez egy fotót csatolt, amelyen Orbán Viktor-os pulóvert visel.

„Nem számít, hányan támadtak az elmúlt hetekben azért, amiért kiálltam a jobboldali értékrendem mellett, mert tudom, hogy a jó oldalon állok.

Továbbra is büszke vagyok arra, hogy ehhez a közösséghez tartozhatok, ezért ott leszek a Békemeneten. Csatlakozzatok hozzám ti is, legyünk ott minél többen!” – írta a tévés-műsorvezető.

Orbán Viktor a saját oldalán megosztotta a posztot, és üzent. „Üdv a fedélzeten!”

Augusztus végén derült ki, hogy Szabó Zsófi alapító tag lett az egyik Digitális Polgári Körben, majd őt választották az első országos DPK-találkozó egyik műsorvezetőjének. Az esemény után sokan eltávolodtak tőle, több ezer követőt vesztett, de továbbra is vállalja a nézeteit.

Forrás: Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk