Mocskos és álomszép - ilyen a Netflix Hollywoodja
A Hollywood óda egy korszakhoz, de nem ilyen egyszerű: gunyoros, kikacsintós nosztalgiasztori, valós és fiktív karaktereivel, harsány színeivel, mint amilyen harsány maga Hollywoodland - így hívták akkor - is volt a negyvenes években, a második világháború után, amikor történetünk játszódik.
Középpontjában pár fiatal tehetség áll, köztük van, aki valós személyiség. Például Rock Hudson, akinek figuráját tragikusra írta meg Murphy, s Hudson élettörténetének ismeretében - az egyik első AIDS-ben elhunyt celeb volt - még szomorúbb lesz karrierjének indulása is.
Jim Parsons egy igazi genyó ügynököt játszik, ő segíti Hudson elindulását. Darren Criss egy félig filippínó rendező bőrébe bújik - a valóságban is ez a származása -, aki egy fekete színésznőbe szerelmes. Nem árulunk el nagy titkot, hogy származásuk miatt mindketten hátránnyal indulnak az álomgyárban.
Mert Murphy nem ringat illúziókban minket: mocskos egy világ volt ez, ahogy - mint azt a #metoo is megmutatta - mocskos ma is. Férfi főhősei pénzért bármikor hagyják kihasználni magukat, hogy eltartsák a családot, amit aztán elveszítenek, heterók kényszerülnek homoszexuális orgiákba az előrejutás reményében, és színésznők tartják oda a hátsójukat stúdiófőnököknek azért, mert már évek óta nem mernek nemet mondani.
Közben készül egy film egy Ace nevű stúdióban, melyet egy fekete srác írt, fekete a főszereplőnője és a filippínó srác rendező, kínai mellékszereplővel. Hogy miként juthat el idáig a történet, az már mese: Murphy ugyanis Dreamlandnek nevezi a rendező következő filmjét, ami arra utal, amit ő is szeretett volna üzenni: ebben a városban nem az a realitás, hogy csupán a tehetséged miatt a csúcsra juss, hanem az, hogy inkább leveted magad a Hollywood feliratról a halálba, ahogy a készülő film eredeti forgatókönyvében állt.
Minden pozitív fordulat, összefogás, kisebbség melletti kiállás - Murphy maga is meleg, két gyermeket nevel - a kreátor álmát fejezi ki: milyen is lehetett volna Hollywood, és vajon hol tartana ma, ha a tehetséget a tehetségért becsülnénk, s a pozíciókat nem bőrszín, gender vagy szimpátia alapján töltenénk be, hanem az értékünk szerint.
Ezért végtelenül szomorú sorozat a Hollywood és több, mint első pillantásra tűnik, mert ami igaz benne, az szomorú - a hollywoodi melegpartik, ahonnan hazazavarják tízkor a heterókat, vagy akik rejtegetik az identitásukat, a sorozatos megalázások -, ami meg nem igaz, az meg azért szomorú, mert tudjuk: ilyen is lehetne a világ, de nem ilyen, mert az emberek része, az ember egy oldala romlott. Ami meg nem romlott, az mégis képes valami nagyra, amit például műalkotásnak hívhatunk. Ilyen a Hollywood is.