KULT
A Rovatból

Mintha a Hihetetlen családot látnánk, csak nindzsákkal – Megnéztük Az utolsó nindzsaklánt

Az utolsó nindzsaklán a Netflix legújabb keleti szerzeménye. Egy érdekes, már-már anime paródába illő élőszereplős családi akció-dráma. Úgy kell elképzelni, mintha a Hihetetlen családot animébe oltanánk.

Link másolása

A sorozat készítőjének Dave Boylenak érdekes koncepció jutott eszébe. Az utolsó nindzsaklán zsáner szempontból nagyon különleges. Nem lehet egyértelműen besorolni egyetlen típusba sem, mert egyben egy érdekes családi dráma, akciófilm, nyomozós történet, illetve vígjátéki elemekből is építkezik.

De a legkülönlegesebb az egészben a sorozat hangneme, amit legjobban a nyitány reprezentál:

látunk egy éjszakai nindzsaakciót, ahogy maszkos főhőseink küzdenek számtalan ellenséggel, miközben andalító, ’70-es évekbeli rockzene szól. A második jelenetben egy hatalmas, az egész évadot befolyásoló tragikus esemény történik, de a zene ezt nem követi le. Annyira abszurd az egész, hogy akarva-akaratlanul is mosolyog rajta az ember.

Történetük szerint van két rivális klán: az egyik Hattori Hanzotól származtatott, kormány által fizetett shinobi ügynökökből áll, a másik pedig a gonosz Fuma-klán, akik a civilizáció vesztét akarják. Rögtön az első jelenet után a Hattori-klán elveszti egyik fontos tagját, és kiszállnak az állami megbízásból. Nevet váltanak és megpróbálnak normális életet élni, de mint azt már sok filmből és sorozatból megtudtuk, ez nem olyan könnyű, mint ahogyan azt gondolták.

A szuperhősök élete bizony nem csak játék és mese – akarom mondani a nindzsáké.

A Hattori-klán ugyanis már csak egy családból áll, Souichi (Yôsuke Eguchi) a családfő, felesége Yoko (Tae Kimura), legidősebb gyermekük Gaku (Kengo Kôra) (akit leszúrnak az első rész első percében), fiatalabb fiúk Haru (Kento Kaku), aki képtelen embert ölni, lányuk Nagi (Aju Makita), legkisseb gyermekük Riku és a család legidősebb tagja, a bölcs nagyi Taki (Nobuko Miyamoto).

Ezt leírni is fárasztó volt, hát még, gondolom, olvasni.

Az utolsó nindzsaklán – előzetes

Természetesen minden családtag máshogy próbálja feldolgozni Gaku elvesztését. Apuka a munkába temetkezik, és a nindzsa (vagy ahogy ők mondják shinobi) fedőcégként működtetett Sake főzdét akarja életben tartani.

Haru — gyakorlatilag a főszereplőnk – nem akarja a legidősebb fiú feladatait betölteni, teljesen ledobja magáról a felelősséget.

Nagi igyekszik testvérének emlékét megtartani azzal, hogy gyakorolja a shinobi művészetét. Az anyuka pedig eltereli a figyelmét és piti bolti tolvajlásokkal szeretne egy kis izgalmat csempészni a mindennapokba. A legkisebb fiú nem tud az egész családi bizniszről, de érzi, hogy valami nem kóser, és nyomozgat odahaza saját bajszára.

Ekkor megjelenik egy nemzetbiztonsági kérdés, ami miatt az állami szerveknek szüksége lesz a Hattori-klánra. Minden jel arra mutat, hogy a Fuma-klán visszatért, és valamire készülnek. Emellé a globális fenyegetés mellé mindenkinek megvan a saját kis történetszála, ami miatt a sorozat hihetetlenül szerte ágazónak tűnik. Vannak jól működő és kevésbé izgalmas pillanatok egyaránt.

Az expozíció furcsasága mellé tesszük ezt a rengeteg karaktert és észrevehetjük, hogy az egész olyan, mintha egy animét néznénk.

Sőt, ha igazán pontos akarok lenni, egy animeparódiára hajaz Az utolsó nindzsaklán. Mintha a Hihetetlen családot néznénk nindzsákkal szuperhősök helyett. Sok a logikai ugrás, a történet se hibátlan, és a tempó sem mindig tökéletes. Rengeteg a pillanat, amikor csak bámulnak egymásra hőseink, ebből is látszik, hogy egyértelműen anime elemekből építkezik, de nem annyira populáris módon, mint azt például a szintén netflixes One Piece tette. Ezért európai szemmel nagyon furcsa, idegen lehet a stílusa és a hangneme. Ezen túl kell lépni: ha az első rész nem tetszett, akkor sanszos, hogy az egész sorozat sem fog.

A megvalósítás a költségvetéshez képest kimagaslóan ügyes, a színészek nagyon jók, de mindenképpen eredeti nyelven ajánlanám a megtekintését, valahogy az ilyen történeteket csak japán nyelven lehet autentikusan eladni.

Hangneméhez képest meglepően véres a sorozat, ugyanakkor mégsem „tocsogunk” benne, ahogy azt a téma megkívánná.

Egy nindzsákról (elnézést: shinobikról) szóló sorozatnál ennél sokkal bátrabb megvalósításra számítottam. Viszont ilyen, finomabb kivitelben sokkal többen férnek hozzá a tartalomhoz, nem kell aggódni, hogy a gyermek túl kemény dolgokat lát majd. Azért akad vér, de 12-es korhatárnál erősebb tartalom igencsak kevés van Az utolsó nindzsaklánban.

Én nagyon jól szórakoztam, de azt zárójelben hozzá kell tennem, hogy magam nagyon kedvelem a japán kultúrát és az aminéket, így nem állt messze tőlem ez a zsánerkavalkád.

Nem tudom egyértelműen ajánlani mindenkinek Az utolsó nindzsaklánt, de aki kicsit nyitott a keleti kultúrára, szereti ezt a stílust és a nindzsákat, azok tegyenek egy próbát vele, szerintem nem fogják megbánni.

Az biztos, hogy nem lesz akkora dobás, mint mondjuk a Squid Game volt, de már most bejelentették a második évadot.

Az utolsó nindzsaklán megtekinthető magyar szinkronnal a Netflix streaming szolgáltató kínálatában.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Így tovább nem lehet élni” – Újabb zseniális Bödőcs-kisfilm készült, Csákányi Eszter és Znamenák István is remek benne
Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással. Egy kis Örkény, egy kis Wes Anderson négy és fél percben.

Link másolása

Új kisfilm került fel Bödőcs Tibor YouTube-oldalára: a mintegy 4 és fél perces alkotás két főszereplője Znamenák István és Csákányi Eszter.

A kérvény című opus egy Wes Anderson-szerű miliőben játszódik, és lényegében egy kérvény felolvasásából áll, na meg a hangos csattanóból. De az egészben benne van az „elmúthatvanév” Magyarországa, persze a megfelelően vicces, ironikus körítéssel. A kérvény című kispróza egyébként Bödőcs Prímszámok hóesésben című kötetének egyik fejezete.

Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással.

De felesleges is ennél több, nézzük a kisfilmet:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét Luca Guadagnino a Challengersben
Április 25-től játsszák a hazai mozik a Challengerst. Zendaya eddigi pályafutásának talán legfontosabb filmjét készítette el, és mindent meg is mutatott a cél érdekében.

Link másolása

FIGYELEM: A CIKK APRÓ SPOILEREKET TARTALMAZ!

Napok óta azon töprengek, miért is tetszett ennyire a Challengers. Hiszen ha az ember nagy vonalakban elmondja a sztorit, talán fel sem kelti a figyelmet. Szerelmi háromszög, a tenisz, mint az emberi kapcsolatok, játszmák metaforája, bla-bla-bla. De ahogy sokszor hangsúlyozzuk, a művészet fő kérdése a nem a „mit”, hanem a „hogyan”.

Luca Guadagnino rendező az egyszerű hozzávalókat mesterien elegyíti, a romantikus drámából már-már lélektani thrillert csinál. Az első pillanatban megalapozza az egész filmen átívelő feszültséget. Két férfi teniszezik. Izmosak, leharcoltak, feszültek. Már-már mitikus alakok. Csatájukat a nézőtérről figyeli egy szépséges nő.

A három szempárt látjuk egymás mellé vágva, és rögtön tudjuk, miről van szó, mi is lehet a valódi tétje ennek az összecsapásnak.

Ezután a film ügyesen ugrálva az idősíkokon azt mutatja be, hogy jutottak el a szereplők eddig a pontig.

Tashi (Zendaya) ígéretes teniszcsillagnak indult, ám egy sérülés miatt le kellett mondani az álmairól. Manapság férje, Art Donaldson (Mike Faist) teniszcsillag edzője és menedzsere, akivel van egy közös lányuk is. Art rossz passzban van, sorra veszti a meccseit, szíve legmélyén már szívesen visszavonulna, de fél, hogy elveszti felesége megbecsülését, ha feladja. Ám mindannyiuk életét felrázza, amikor egy kisebb rangú versenyen Art szembe találja magát Patrickkal (Josh O’Connor), aki egykor a legjobb barátja volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtek Tashival.

Mindenképpen ki kell emelni még Trent Reznor és Atticus Ross zenéjét. Mert bármennyire jó is a rendező és a szereplőgárda, voltak olyan helyek a filmben, ahol egyedül a lüktető soundtrack biztosította a feszültséget, anélkül túl hosszú és lapos lett volna egy-egy snitt.

Bámulatos a fényképezés, minden beállítás talál, olykor egyenesen a száguldó labda szemszögéből látjuk a meccseket. Bár a filmben végig erős az erotikus túlfűtöttség, Luca Guadagnino remek ízléssel bánik a kérdéssel. Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét, sosem látszik több, mint ami indokolt, és ami szükséges ahhoz, hogy plusz töltetet adjon egy-egy jelenetnek. Egyébként is túl sok a történés, amit követni kell ahhoz, hogy a szemünket legeltessük. Kimondottan szokatlan módon ebben a filmben sokkal többet vetkőznek a pasik.

Nem is emlékszem, láttam-e valaha olyan mainstream amerikai (vagy bármilyen) filmet, ahol a férfi öltözőt mutatják a maga természetes valóságában.

Itt ez is megtörtént. Sőt, Guadagnino attól sem fél, hogy kicsit behozza a képbe a látens homoszexualitás kérdését. Mindezt kellő lazasággal és humorral teszi.

Félreértés ne essen, a Challengers nem a szexről, és még csak nem is a teniszről szól. Ahogy maga Tashi ki is mondja valahol a film elején: a tenisz nem sport, hanem emberi kapcsolat. Akkor lesz jó egy meccs, ha a pályán lévő két ember szinte eggyé válik, tökéletesen érti egymást.

A Challengers három zseniális színész és egy nem kevésbé nagyszerű rendező összmunkájától lett az, ami, de ez mégiscsak Zendaya filmje, ő a csúcstámadó, a többiek az alaptábort biztosítják neki. A még mindig nagyon fiatal színésznő nem is választhatott volna jobb filmet, hogy megmutassa tehetségét azok számára, akik eddig legfeljebb a Pókember-filmekben és a Dűnében találkoztak vele.

A szép színésznők sokszor úgy próbálnak kitörni a skatulyából, hogy csúnya, vagy legalábbis a nőiességüket háttérbe szorító női karakterek bőrébe bújnak. Zendaya más utat választott: maximálisan kihasználja előnyös külsejét, erotikus kisugárzását, sőt, maga a szerep is arról szól részben, hogy egy vonzereje tudatában lévő fiatal nő miként manipulálja az életében lévő férfiakat. De közben láthatjuk fiatal lányként, anyukaként, femme fatale-ként, üzletasszonyként és tehetetlenül szerelmes nőként is. A színészi sokoldalúság olyan skáláját vonultatja fel, amire kevés szerep nyújt lehetőséget.

Kisujjában van a színész és a nő egész eszköztára, és így könnyedén az ujja köré csavar mindenkit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Több mint száz év után került elő egy eddig ismeretlen írás Agatha Christie-től
Az első Poirot-regénye környékén írhatta az első világháború alatt.

Link másolása

Váratlan szerzőre bukkantak egy, a Brit Pszichoanalitikus Társaság archívumában talált magazin hasábjain: minden idők legtöbb könyvet eladott regényírójára, Agatha Christie-re.

A magazint Sylvia Payne, a psziszhoanalízis brit úttörőjének papírjai között találták meg, aki még az első világháborúban, nővérként ismerkedett meg a krimi későbbi koronázatlan királynőjével.

A Mit csináltunk a Nagy Háborúban című, hatvanoldalas, saját készítésű szatirikus magazin is ebből az időből származik és Christie, Payne, illetve kolléganőik különböző írásait tartalmazza: novellákat, verseket, színdarabokat – és egy képregényt is egy mérgezéses esetről, amit Christie és szintén nővér barátnői „követtek el”.

Christie a magazinban elsősorban a kérdezz-felelek rovat vezetőjeként szerepel, ahol képzeletbeli olvasók kérdéseire válaszol, válaszait Agatha néni néven szignózva,

de rejtvényoldalt is szerkesztett, továbbá írt egy bírósági álhíreket tartalmazó rovatot.

A belsős nővérmagazint könnyed, pozitív hangvétele miatt minden bizonnyal saját maguk lelkesítésére készítették a nővérek, akik nap mint nap szembesültek a világháború borzalmaival a Franciaországból hazatért brit háborús sebesültek révén.

Christie nagyjából a magazin keletkezésekor írhatta első regényét is, A titokzatos stylesi esetet, a később legendássá vált Hercule Poirot detektív főszereplésével, de ekkor még senki sem sejthette, hogy az írónő könyveinek eladását csak Shakespeare és a Biblia tudja majd megelőzni, ugyanis első regényének kéziratát három éven át hat különböző kiadó utasította vissza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt András Ferenc
A nemzet művészének rendezőként olyan filmek fűzödnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét vagy a Dögkeselyű. 81 éves volt.

Link másolása

Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze – jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.

András Ferenc, a Savaria Filmszemle életműdíjas zsűritagja emléke előtt a konferencia résztvevői néma felállással tisztelegtek.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az intézmény harmadéves filmrendező osztályának osztályvezető tanára csütörtökön hajnalban hunyt el.

András Ferenc 1942. november 24-én született Budapesten, 1973-ban szerzett rendezői diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Életében mindvégig jelentős szerepet játszott a film és a televízió. Pályáját 1962-ben kezdte a Magyar Televízióban, majd dolgozott a filmiparban is, ahol a korszak legnagyobb rendezőivel működött együtt, köztük Ranódy Lászlóval és Makk Károllyal.

Rendezőként és forgatókönyvíróként olyan rendkívüli alkotások kötődnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű, A kárókatonák még nem jöttek vissza, a Családi kör vagy a Törvénytelen című film – olvasható az SZFE méltatásban.

Mint írták, András Ferenc 1977-ben aláírta a Demokratikus Chartát, kifejezve tiltakozását a csehszlovákiai diktatúra intézkedései ellen, a politikai nyilatkozat támogatása miatt hosszú ideig nem forgathatott újabb játékfilmet.

A nyolcvanas években a MAFILM színésztársulatának vezetője volt, majd később a Dialóg Filmstúdiót irányította. Produceri tevékenysége mellett meghatározó szerepet vállalt a szinkronszakma alakításában, valamint a Duna Televízió szinkronműhelyének korszakos vezetője volt. Szerteágazó tudása és tapasztalata ellenére viszonylag későn kezdett tanítani: 2021-től volt az Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező osztályának osztályvezető oktatója, aranydiplomáját pedig 2023-ban vehette át ugyanitt - emelik ki a közleményben.

András Ferenc halálával a magyar film világa kiváló alkotót veszített el, emlékét a filmjein és oktatói munkáján keresztül őrzi a Színház- és Filmművészeti Egyetem

– írták.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk