KULT
A Rovatból

Miklósa Erika: Ha kezd rutinná válni az éneklés, nincs is értelme folytatni

A Cziffra Fesztiválon is fellépő énekesnő elárulta, miért csak most szerzett operaénekesi diplomát, miért a férje ment gyesre, és miért haragudtak rá sokan a szakmából.


- Azt hiszem, azt mindenki természetesnek veszi, hogy van operaénekesi diplomája. Azt talán kevesebben tudják, hogy tulajdonképpen ezt csak a közelmúltban szerezte meg, méghozzá Pécsett. És ebben igazából nem is az a meglepő, hogy nem volt eddig, hisz rengeteg zseniális művészt ismerünk, akinek nincs speciális iskolai végzettsége, hanem hogy egy ilyen csodálatos pályafutás mellett már mi szükség volt rá? Mit akart bizonyítani?

- Igazából nem bizonyítani akartam, hanem doktorálni szeretnék, mert van egy témám, ami nagyon érdekel, ahhoz viszont ez elengedhetetlen volt. Egyébként ha megnézem a kortársaimat, vagy akár a nálam fiatalabb művészeket is, nagyon sokan később szerzik meg a diplomájukat. Például Baráti Kristóf, aki annyira tehetséges, hogy amikor iskolába járhatott volna, már javában koncertezett, és egyszerűen nem volt ideje lediplomázni. Ugyanez történt velem is.

- Gondolom, ha az ember a Metropolitanben énekel, akkor már nem érzi annyira sürgetőnek, hogy lediplomázzon.

- Ha például tanítani szeretnék, ahhoz Magyarországon kell a diploma.

Külföldön a legtöbb helyen nem kell. Csak azt nézik, amit elértem.

Salzburgban például professzorrá nyilvánítottak. Tehát Ausztriában nyugodtan taníthattam volna diploma nélkül is, méghozzá egész magas pozícióban.

- A tanárok hogy viszonyultak önhöz?

- Nem kivételeztek velem, kemény vizsgáim voltak, és én mindegyikre alaposan felkészültem. De azért megesett az is, hogy az egyik vizsga végén azt mondta a tanár, meséljek még valamit, amiből pedig ő tanulhat.

- Részt vett az egyetemi diákéletben?

- Ez pont abban az időszakban volt, amikor a kislányom hozzánk került. De a nagy rendezvényeken ott voltam, mert akkor volt 650 éves az egyetem, és mindenféle ünnepségeket tartottak.

- Korábbi interjúiban beszélt arról, hogy sokan a szakmából ferde szemmel néztek önre. Mi ennek az oka?

- Egyrészt annyira a semmiből tűntem fel, másrészt a hozzáállásom is egészen más volt, mint sokaknak. Azt mondta rám az egyik tanárom, hogy olyan vagyok, mint egy piros sapkás veréb. Sosem fogok tudni eltűnni a szürke verebek között, mert mindig ott lesz rajtam a kis, piros sapka. Én mindig azzal foglalkoztam, hogy minél tökéletesebb legyek, minél jobban ki tudjam szolgálni a közönségemet.

- Nem próbáltak meg a rosszakarók elszabotálni a szereplését? Régi színész történetekben olvashatunk olyat, hogy tettek valamit az énekesnő italába például, vagy a színpadon megpróbálták valamivel kizökkenteni...

- (nevet) Nem, dehogy. Ha az ember a színpadon áll, akkor csapatmunka van. Nagyon ritka, hogy valaki felvigye a színpadra a magánéleti, személyes konfliktusait. Mindennél fontosabb, hogy az előadás jó legyen.

- A zenészek között sokan elzárkóznak a könnyűzenétől. Akár le is nézik. Önnek mi a fontos a zenében, a művészetben? Mi alapján dönti el, hogy mondjuk egy könnyűzenei felkérésre igent mond, vagy sem?

- Egyértelműen azt nézem, mennyire igényes a dolog. A műfaj az tényleg másodlagos. Azt gondolom, ha zenésznek születtem, akkor ahhoz, hogy minél színesebb, sokoldalúbb legyek, nagyon sok műfajt ki kell próbálnom. Annak idején például tanácstalan voltam, hogy elvállaljam-e azt a duettet Zámbó Jimmyvel. De egykori mentorom, Gregor József azt mondta, nyugodtan, mert amit énekelnem kell – a Time to Say Goodbye – az abszolút minőségi dolog, operaénekesi hangot kíván. Zámbó Jimmy pedig a saját műfajában egy kiemelkedő ember. Ha tökéletesen megcsinálom, akkor nem kell szégyellnem. Ráadásul nagyon nagy népszerűséget szerzek vele magamnak és a műfajomnak is. És valóban, akárhol járok, a mai napig sokan emlegetik ezt. És ez jó, ez is kell.

Nem kell fennhordanunk az orrunkat csak azért, mert operaénekesek vagyunk.

- Az ismert, hogy Maday Lilla tanárnő figyelt fel önre, ő ösztönözte. Az egészen egyértelmű volt, hogy az opera felé megy?

- Dehogy. Fogalmam sem volt erről a világról. Az volt az első kérdésem, hogy nem lehetne valami rockoperát vagy musicalt énekelni? Lilla azt felelte, hogy majd később azt énekelhetek, amit akarok, de először a hangomat kell képezni, és minél magasabb szinten képzem, annál könnyebb lesz majd elhelyezkednem. Viszont azt is mondta, olyan különleges tehetségem van, mint nagyon kevés embernek. Ott, kiskunhalasi viszonylatban, fiatal lányként az ember nem tudta felmérni, hogy ez mit jelent. Hiszen opera sincs Kiskunhalason, nem is nagyon ismertem ezt a világot. De a tanárnő azt mondta, hogy a világ egyik legjobbja lehetek, úgyhogy rávágtam, rendben, akkor megszerezzük az „olimpiai aranyat”, ha már a sportról le kellett mondanom egy sérülés miatt. Mindenképpen bizonyítani akartam.

Hajtott belül valami, ha nagyon misztifikálni akarjuk, azt mondhatnám, hogy a sorsom.

- Az Éj királynője két áriájával felvételizett az Operába azon a bizonyos első, legendás meghallgatáson. Mégis Papagénaként mutatkozott be? Miért nem lehetett rögtön Éj királynője?

- Azért, mert az Opera vezetése szerencsére pontosan tudta, milyen sok mindent kell még megtanulnom ahhoz, hogy egy ilyen nagy szerepet elvállalhassak. Még akkor is, ha el tudom énekelni. De Papagéna sem könnyű szerep, azzal is a mélyvízbe dobtak. Egy duett és nagyon sok próza, de egyáltalán nem könnyű elénekelni.

- Ön és a családja a magánéletben is meglehetősen progresszív utat választott, már ha ez választás kérdése. A kislányukat örökbe fogadták. A férje volt gyesen, édesanyaként meg tudta találni az egyensúlyt a karrier és a család között, ráadásul úgy, hogy vidéken élnek, ami ebben a Budapest központú világban ismét csak szokatlan. Ez szerintem mind nagyon példamutató, de vajon a környezete hogy fogadta?

- Mindenki bolondnak nézett, amikor Bakonykútiba költöztem 22 évvel ezelőtt. De számomra az volt a legésszerűbb döntés, mivel akkor már nyilvánvaló volt, hogy nagyon kevés időt fogok Magyarországon tartózkodni, amikor viszont itthon vagyok, olyan helyen akartam élni, ahol természet közelben lehetek. Én ebben a kis faluban találtam meg ezt a nyugalmat.

Az örökbefogadással kapcsolatban azt tekinthetjük talán progresszívnek, hogy a férjemmel tudatosan kihasználtuk az ismeretségemet azért, hogy személyes példával mutassunk rá az örökbefogadás fontosságára.

Az utóbbi három-négy évben jelentősen megnőtt az örökbefogadások száma. Amiben nyilván sok tényező közrejátszik, de talán nekünk is volt szerepünk benne azzal, hogy a nyilvánosság előtt beszéltünk erről a témáról, és próbáltuk eloszlatni a téveszméket.

A férjem pedig azért ment gyesre, mert így volt praktikus. Ha én megyek gyesre, akkor nem dolgozhattam volna. De mivel ő tervezőmérnök és szabadúszó, ezért ő dolgozhat gyes mellett. Szerencsére egyre több férfi megy el gyesre. Sokat énekelek Skandináviában, ott is láttuk, mennyire fontos nekik, hogy a férfi is kivegye a részét a gyereknevelésből. Egy gyereknek apára és anyára is ugyanúgy szüksége van. Tehát a mi esetünket sem úgy kell elképzelni, hogy a férjem gondoskodott a kicsiről, én pedig csak énekeltem. Teljes mértékben megosztottuk és megosztjuk ma is a családi feladatokat.

- Reméljük, hamarosan ismét lesz Virtuózok, de azt talán nem mindenki tudja, hogy Ön nem csak a Virtuózokban foglalkozik tehetségkutatással, tehetséggondozással. Például jelenleg Ön a Magyar Tehetség Nagykövete.

- Ráadásul nemcsak a művészetben, hanem a sportban is keresem a tehetségeket. Elsősorban a fogyatékkal élőkre figyelek mindkét területen akár mentorként, akár támogatóként. Részt veszek minden karitatív tevékenységben, ami belefér az időmbe. Emellett a székesfehérvári Alba Regia Atlétikai Klubnak, az ARAK-nak vagyok alelnöke, ami utánpótlás akadémiaként működik.

- Úgy látszik, két Virtuózok évad között sem bírják ki egymás társasága nélkül a zsűritagok. Tavaly közös műsora indult a Duna tévén Batta Andrással, Partitúra címmel.

- Igen, és a műsor kapcsolódik is a Virtuózokhoz annyiban, hogy bizonyos értelemben Batta Andrásnak köszönhetem az ötletet. András ízig-vérig városi fickó. Amikor jöttek a gyerekek a Virtuózokba, az egyik Kisvárdáról, a másik Fehérgyarmatról vagy Panyoláról, én pedig mindig mondtam, hogy itt is voltam már, ott is. András pedig egy idő után „meggyanúsított”, hogy csak kitaláltam az egészet, nincs is időm, hogy ennyi felé eljárkáljak, és vidéken egyébként sincs élet. Ezzel jól felpaprikázott, és megkérdeztem tőle, volna-e kedve velem járni az országot, hogy megmutassam neki, milyen klassz helyen élünk, és hogy igen is, vidéken is van élet, kultúra. Úgyhogy ilyen roadmovie jelleggel elindultunk az országban.

- És jól tették, úgy tudom, nagyon népszerű lett a sorozat.

- Annyira, hogy hamarosan új részekkel jelentkezünk.

Folytatjuk a kultúra feltérképezését, és ebben minden benne van. Zene, képzőművészet, sport. Olyan embereket fedezünk fel, akik a kultúra valamely szegmensével foglalkoznak akár profiként, akár amatőrként, és nem kapnak akkora reflektorfényt, amilyet érdemelnének.

- Mondjuk el, hogy a rendező sem akárki.

- Azért kértem fel Novák Pétert, mert volt egy sajátos elképzelésem, hogy mit szeretnék viszontlátni, és tudtam, hogy ő az egyetlen, aki a kósza gondolataimat rendszerbe tudja szedni. Én nem vagyok sem tévés, sem filmes, és nagyon nehéz volt megértetnem másokkal, hogy egy friss, pörgős képi világot szeretnék, nehogy leüljön a dolog. Péter viszont azonnal megértette. Művészileg és emberileg is nagyon egy hullámhosszon vagyunk, jó barátom, és már színpadon is dolgoztunk együtt.

- A hamarosan kezdődő Cziffra György Fesztiválon pedig egy másik zsűri társával, Balázs Jánossal fog közösen koncertezni.

- Ez is egy különös dolog. Nagyon sok mindenkivel énekeltem és dolgoztam a közel 28 éves pályafutásom alatt. Az viszont nagyon kevés emberről mondható el, hogy azonnal egy hullámhosszra kerülünk.

Ami a kettőnk együttműködéséből kijön, az igazi ritkaság. Mi is érezzük, hogy többek leszünk általa, nagyon izgalmas.

Ő is nagyon nyitott más műfajokra, azonnal kapcsolunk, hogy mit szeretne a másik. János még nagyon fiatal, egy hozzám hasonló művésznek fontosak ezek a találkozások, hogy új energiákat, új impulzusokat kapjak. Mert ha kezd rutinná válni az éneklés, nincs is értelme folytatni.

- Impulzusból biztos nem lesz hiány, hiszen Lajkó Félix is csatlakozik önökhöz ezen a koncerten.

- Igen, és ez a furcsa hármas egészen különös dolgokat produkál. Nyáron már kipróbáltuk, nagyon érdekes koncertnek ígérkezik.

Azért is izgalmas, mert még én sem tudom, hogy mi sül ki belőle, mivel János és Félix is nagyon szeret improvizálni.

Úgyhogy hiába próbáltuk el előre, a koncerten valószínűleg egészen másképp lesz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„ICE, takarodj!” – Bad Bunny történelmet írt a Grammy-gálán, majd elküldte a francba a bevándorlási hivatalt
A 68. Grammy-díjátadón Bad Bunny lett az első, aki spanyol nyelvű lemezzel nyerte el az év albuma díjat. Az estét azonban a bevándorlási hivatal elleni éles kritikák határozták meg, több sztár is felszólalt, köztük Billie Eilish, és az év felfedezettje, Olivia Dean.


Nemcsak a zenéről, hanem a politikáról is szólt a február 1-jei Grammy-díjátadó, ahol Bad Bunny történelmet írt, miközben több sztár is éles politikai üzenetet fogalmazott meg a színpadon.

Az est legfontosabb díjait, vagyis a „Nagy Négyest” Bad Bunny (Az év albuma), Kendrick Lamar és SZA (Az év felvétele), Billie Eilish (Az év dala) és Olivia Dean (Az év felfedezettje) vihette haza.

Bad Bunny Debí Tirar Más Fotos című lemeze lett az első, túlnyomórészt spanyol nyelvű album, amely elnyerte a fődíjat.

A díjak átvételekor azonban a beszédek gyakran politikai üzeneteket hordoztak, amelyek elsősorban az amerikai bevándorlási és vámügyi ügynökség ellen irányultak.

„Mielőtt megköszönném Istennek, azt mondom: ICE, kifelé! Nem vagyunk vadak, nem vagyunk állatok, nem vagyunk idegenek – emberek vagyunk, és amerikaiak vagyunk”

– mondta Bad Bunny egyik köszönőbeszédében. Hozzá csatlakozott Billie Eilish is, aki az év dala díjának átvételekor fogalmazott meg kemény kritikát.

„Senki sem illegális egy ellopott földön… A francba az ICE-szel”

– mondta.

Az év felfedezettje, Olivia Dean szintén a bevándorlók mellett állt ki.

„Bevándorló unokájaként állok itt... a bátorság terméke vagyok”

– jelentette ki.

A politikai állásfoglalások mellett a díjátadó zenetörténeti mérföldköveket is hozott. Először nyert k-pop dal a Grammyn: a KPop Demon Hunters Golden című szerzeménye kapta a vizuális médiához írt legjobb dal díját. Steven Spielberg pedig elérte az EGOT-státuszt, miután a Music by John Williams című filmjéért megkapta a legjobb zenei filmnek járó elismerést. „Ez az elismerés igazolja azt, amit ötven éve tudok: John Williams hatása felmérhetetlen, művészete páratlan” – nyilatkozta. Kendrick Lamar eközben a Grammyk történetének legtöbbet díjazott rap előadójává vált.

A további kategóriákban Lady Gaga Mayhem című albuma lett a legjobb pop vokális album, a rock mezőnyében pedig a Turnstile (legjobb rockalbum), a Nine Inch Nails (legjobb rockdal) és Yungblud (legjobb rockelőadás) diadalmaskodott. A country zene területén új kategóriákat vezettek be, a kortárs country album díját Jelly Roll vihette haza, aki rendkívül érzelmes beszédben köszönte meg feleségének a támogatást. „Megöltem volna magam, ha te és Jézus nem vagytok” – mondta a színpadról.

via BBC


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
A fogalmatlan Bridgerton fiú esete Hamupipőkével - megnéztük a Bridgerton család 4. évadának első részeit
Lilaakác, fánktornyok, színkavalkád, ármánykodás, szerelem és főszerepben egy bamba férfi, aki keresi az ő Hamupipőkéjét. Ilyen volt a Bridgerton család negyedik évadának első etapja.


2020 óta követhetik a Netflix nézői a Bridgerton család tagjainak történeteit, amelyek Julia Quinn írónő azonos című regényfolyamának főszereplői. A nyolc évad a család nyolc gyermekének szentel egy-egy felvonást. A sorozat egybefüggő, aki még nem találkozott vele, feltétlenül az első évadtól nézze. (Némi spoiler olvasható az írásban.)

Amikor 2024 tavaszán a Netflix leadta a Bridgerton család harmadik évadát, rajongók milliói kaptak a szívükhöz, atyaég, egészen 2026-ig kell várni az újabb évadig? Vágnánk már a centit, de ekkora mérőszalag nincs is!

Aztán eljött 2026, amikor végre nézhető a sorozat negyedik évada - annak is a fele. A Netflix nem tanul a rajongók panaszáradatából, ez az évad is két részletben érkezik. Az első négy epizód január 29-én került fel a streamingre, míg a többi február 26-tól látható. Ekkora mérőszalag pedig már létezik, úgyhogy lehet nyiszálni!

Minden évad előtt őrült találgatások folynak, a nyolc gyermekes Bridgerton család melyik tagja kerül a következő évadban rivaldafénybe. Talán az a Francesca, aki legutóbb férjhez ment? Julia Quinn eredeti könyvsorozatában pont Francesca alakja és története a leginkább megkapó és megható, sokan várták, hogy ő lesz fókuszban a 2026-os epizódokban.

Abban viszont nagy az egyetértés, hogy Francesca és férje között a sorozatban körülbelül annyi a kémia, mintha két plüssmackó ülne egy-egy fotelben. Nulla.

Eloise neve is előkerült, mint a negyedik évad főszereplője. A különc lány, aki nem kapkod férjet találni és sokkal inkább bújik könyvei mögé, sokak kedvence.

A negyedik évad befutója viszont Benedict Bridgerton lett, a család második fiúgyermeke.

Nagyvilági fazon, habzsolja az életet, buja estéken, orgiákon, alkoholmámorban úszó közegben érzi jól magát, és esze ágában sincs megnősülni. Ám édesanyja folyamatosan dünnyög a fülébe, és sóhajtozik, nem lesz ennek jó vége. Így esik, hogy Benedict úrfi végül megjelenik egy maszkabálon, ahol megakad a szeme egy igéző szépségű, ezüstruhás leányzón, akinek csodálatos a mosolya, kecses a járása, bár táncolni nem tud. És, aki akkor, amikor éjfélt üt az óra, hirtelen elszalad, a döbbent uraság kezében hagyva kesztyűjét.

Ismerős a történet? Persze, hogy az. Tökéletes Hamupipőke történet cipellő helyett kesztyűvel.

Sophie Baek, a nemesi születésű, ám gonosz mostohája által cselédsorba űzött (ugye, hogy Hamupipőke?) ifjú hölgy és a bosszantóan vaksi, bamba és teljesen fogalmatlan Bridgerton fiú később újra találkozik, ám szerelmük kibogozására még várni kell.

A Grimm testvérek mesebeli hercege hasonlóan béna volt: meg tudja vajon magyarázni bárki is, miért bajlódott a herceg egy fél pár cipővel, amikor csak a hölgy arcát kellett volna megnéznie, akivel egész este táncolt?

Nos, Sophie Baek legalább álarcot visel, ráadásul Benedict Bridgerton egyértelműen képtelen meglátni a cselédlányban az ezüstruhás kisasszonyt, így talán a történet jobban hihető a Netflix sorozatában.

Ez az első négy epizód egyébként egyértelműen rászegezi a fókuszt magára a családra, a többi mellékszereplő kevesebb hangsúlyt kap. Lady Danbury például a királynőt unja, a királynő pedig leginkább mindent. Lady Whistledown, azaz Penelope görcsösen igyekszik pletykatémákat találni, míg teljesen zsákutca azt a sztori is, amelyben a királynő új udvarhölgyét keresik. Már senki nem is emlékszik, kik voltak Mondrichék, értelmetlen a házaspárt a negyedik évadban is mellékszálakkal szerepeltetni.

Maga a Bridgerton család viszont, miután már szinte minden gyermek nagykorúvá cseperedett, szerencsére bőven elég izgalmat tud nyújtani.

Lady Violet és Lord Marcus szerelme meghatóan szép, a család legfiatalabb gyermeke, Hyacinth nem fér a bőrébe, annyira szeretne végre már felnőni. És Eloise... Nos, ő még mindig ugyanaz az Eloise, akinek vág az esze, mint a beretva és fütyül a társadalmi konvenciókra.

Meg kell említeni azt is, hogy a Shonda Rhimes producerhez oly jellemző woke-irányzatok ismét nagyon erősen képviseltetik magukat a negyedik évadban is. Julia Quinnek, a Bridgerton-könyvek szerzőjének teljes támogatásával egy laza nemváltás is megtörténik, miután a regénybeli Michael a sorozatban már Michaela lesz. És a negyedik évad főhőse, Benedict úr sem különösebben válogatós az első epizódban, amikor eltakarja őt a vastag dohányfüst.

Hogy mi a titka a Bridgerton családnak?

Sokan igyekeznek megfejteni ezt, pedig a válasz roppant egyszerű. Színes, szagos, romantikus álomvilág ez, békaszínű uszályos ruhákkal, lilaakáccal, méteres macaron- és fánktornyokkal, piruló orcával, estélyekkel, bálokkal, egyszerre mozduló párok keringőivel és sok-sok titokkal, pletykával és szerelemmel. Egy mese, ahová jó elbújni a hétköznapok elől.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
A rajongók tiltakoznak, a stúdió magyarázkodik – a Star Trek: Csillagflotta Akadémia tényleg ekkora katasztrófa lenne?
A Paramount szerint ez forradalmi modern sci-fi a SkyShowtime-on, a rajongók szerint inkább baleseti jegyzőkönyv. TikTok-dialógusok, kánontiprás és kartonpapír-figurák: nem lehet megmenteni a legendát?
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2026. február 06.



A Star Trek: Csillagflotta Akadémia megérkezése akkora port kavart, hogy az ember már-már azt hihetné, valami radikálisan új, forradalmi irányváltásról van szó. A valóság ennél prózaibb és sokak számára jóval kiábrándítóbb.

A rajongói felháborodásokat a stúdió rendre politikai indíttatású támadásokkal magyarázza, ám ez az érvelés egyre kevésbé tűnik meggyőzőnek.

A Star Trek közönsége ugyanis nem tegnap lépett be a Csillagflottába: generációk nőttek fel az eredeti 1966-os sorozaton, az Új nemzedéken, a Deep Space Nine-on, a Voyageren vagy az Enterprise-on. Ezek a szériák sosem voltak mentesek társadalmi üzenetektől, sőt, sokszor kifejezetten bátran nyúltak érzékeny témákhoz, de mindezt gondolatébresztő tudományos fantasztikumba csomagolták, nem pedig aktuálpolitikai checklista látványos díszleteibe.

Az utóbbi évek Paramount-féle Star Trek-termései azonban sok nézőben azt az érzést keltették, hogy valami alapvetően félrecsúszott. A netflixes Discovery már indulásakor megosztó volt, de egy ideig én is néztem. A Picard három évadából legfeljebb egy fél szezon működött igazán, a Strange New Worlds pedig hiába próbált klasszikusabb hangvételt megütni, nem tudta maradéktalanul visszahozni a régi varázst, majd jó gyorsan földbe is döngölte azt amit két évad alatt felépített.

A Section 31 pedig aztán végképp kiverte a biztosítékot: egy drága, harsány, identitásában bizonytalan streaming film lett, amely inkább tűnt franchise-hasznosítási kísérletnek, mint szeretettel összerakott sci-finek.

A Csillagflotta Akadémia ebbe az egyre vitatottabb Alex Kurtzman „producerzseni” korszakába érkezik, és adna új reményt. Hát nem fog.

Az egyik legnagyobb problémám a dialógusokkal van. A karakterek olyan nyelvezetet használnak,

mintha egy középkorú marketinges próbálná kitalálni, hogyan beszélnek a Z generáció tagjai egy TikTok-kommentmezőben.

Ez a stílus nemcsak idegennek hat egy hatvanéves franchise univerzumában, hanem gyakran önmaga paródiájává válik. Nem felfrissíti a világot és modernizálja, hanem őszintén kellemetlen lesz. Ráadásul felmerül a kérdés: kinek is szól mindez? A fiatalabb közönség aligha rohan tömegesen egy több évtizedes sci-fi sorozat újabb iterációjáért, a régi rajongók pedig értetlenül állnak a tónusváltás előtt. Azokat elidegenítik, akik az igazi rajongók lennének, újakat pedig képtelenek bevonzani. Az eredmény egy furcsa vákuum, amelyben mintha nem létezne valódi a célcsoport. Ám szórakozás se sok.

A Csillagflotta Akadémia története időben messzire ugrik, a 32. század végére, ami kétségkívül kényelmes megoldás: így az alkotók gyakorlatilag bármit megtehetnek anélkül, hogy túl sokat kellene bajlódniuk a korábbi kánonnal. A Föderáció széthullott, a kolóniák elszigetelődnek, az univerzum újraegyesítésre vár, ez akár ígéretes kiindulópont is lehetne. Holly Hunter alakította Nahla Ake kapitány egy tragikus múltbéli döntés súlyát cipeli, miután ezekben a nehéz időkben elszakított egy gyereket az anyjától. Ugrunk egy jó pár évet az időben, közben a krízis megoldódott (elég szájbarágós COVID párhuzam), és a Föderáció megtalálja a fiút, Caleb Mirt (Sandro Rosta), aki felnőttként körözött bűnöző lett.

Holly Hunter válaszút elé állítja a férfit: Csillagflotta Akadémia vagy börtön.

Ez a dramaturgiai fogás azonban több kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol. A Csillagflotta hagyományosan a Föderáció elitje volt, a legkiválóbbak gyűjtőhelye, nem pedig egy kozmikus alternatív büntetés-végrehajtási intézet. A sorozat persze igyekszik erkölcsi leckét adni arról, milyen károkat okoz a családok szétszakítása. Csak éppen olyan finomsággal, mintha légkalapáccsal kopogtatnák a néző homlokát. A finomkodás sosem volt erőssége a Kurtzman produkcióknak.

Az első rész főgonoszát Paul Giamatti alakítja, ám a fenyegetés helyett inkább groteszk hatást kelt. Nehéz komolyan venni azt a jelenetet, amikor egy termetes, izomkolosszus harcos majdnem alulmarad a majd 60 éves 170 cm-es színésszel szemben egy kézitusában.

Lehet ezt idegen fajokra és különleges képességekre fogni, de a vizuális benyomás ettől még inkább komikus, mint félelmetes.

A sorozat egészére jellemző ez a disszonancia: drámai pillanatokat akar, de gyakran paródiába csúszik. Olyan, mint egy rossz szuperhősfilm, menő akar lenni, de helyette csak szánalmas. Joss Wheedon-féle párbeszédek működtek egy Buffy-ban, vagy egy FireFlyban, de itt nagyon nem önazonos ez a stílus a Star Trek 60 éves örökségével.

Narratív szempontból sem túl rózsás a helyzet. Az epizódok sodródnak egyik érzelmi kitörésből a másikba, miközben nehéz kitapintani egy valóban átgondolt, hosszabb ívű történetet. Itt nincs értelem, csak érzelmek.

A karakterek többnyire egyetlen tulajdonság köré épülnek, mintha egy produceri checklistát pipálnának végig.

Itt a félénk zseni, ott a minden helyzetben legyőzhetetlen harcos, amott a testpozitív öntudatra ébredt 17 éves tinilány hologram. A Star Trek mindig is sokszínű volt, de korábban a figurák személyisége nem merült ki egyetlen címkében. Spock sem pusztán „a félvér”, hanem belső konfliktusokkal küzdő, komplex személyiség volt. Ehhez képest az Akadémia szereplői gyakran kartonpapír-vázlatnak hatnak, mint egy Disney-sorozat a 2000-es évekből.

A kánonhoz való viszony különösen fájdalmas pont. Érzelmeket villogtató Vulkániak, akik humorizálnak, pacifista Klingonok, akik többapájú családokból származnak, sőt egy genetikai szabályokat felrúgó Jem’Hadar leszármazott is felbukkan.

Az alkotók megnézték a Star Trek lexikon borítóját (bele már nem sikerült lapozni) és senki sem mondta el nekik, hogy nem lehet egy Jem’Harad nő, mert ők genetikai úton szaporodnak, más fajokkal pedig végképp kizárt, hogy vegyüljenek.

Ezeknek az ellentmondások semmi köze a kreatív újragondoláshoz, pusztán hanyagság, ami egy ilyen múltú franchise esetében nehezen megbocsátható.

Mindez azért különösen keserű, mert a Star Trek valaha jóval több volt egyszerű tévésorozatnál. Az elsők között teremtett aktív rajongói közösséget, saját találkozókkal még a Comic Con aranykora előtt, és nem egy mérnök vallotta be, hogy gyerekkori inspirációként hatott rá Gene Roddenberry erredeti víziója.

Steve Jobs legendásan rajongott a franchise-ért, és állítólag külön kérte a mérnökeit, hogy az eszközeik úgy nézzenek ki és úgy működjenek, mintha az Enterprise-ról érkeztek volna.

Ehhez képest a Csillagflotta Akadémia inkább tűnik egy drága, identitását kereső mellékvágánynak, mint a jövőről szóló, optimista látomás örökösének. Itt van neon ugrókötél, neon fülhallgató, minden a jelenlegi technológiai szintet mutatja, csak neon. Semmi igazán forradalmi.

A legszarkasztikusabb megjegyzések sem tudják teljesen elfedni a csalódottságom: sokan nem azért kritizálják ezt a sorozatot, mert gyűlölnék a Star Treket, hanem éppen ellenkezőleg, mert túl jól ismerik, és fájó látni, milyen irányba sodródott.

Ez egy Star Trek sorozat, olyan emberek tollából, akik nem értik a Star Treket és olyan embereknek készült, akik nem szeretik a Star Treket

A Csillagflotta Akadémia nem pusztán egy félresikerült spin-off sorozat, hanem egy újabb állomás abban a korszakban, amelyben a franchise mintha teljesen elveszítette volna saját iránytűjét. Lehet, hogy egyesek számára könnyed „guilty pleasure”, de azoknak, akik a régi, gondolkodásra késztető, bátor tudományos fantasztikumot keresik, ez az akadémiai évfolyam inkább bukást érdemel, mint dicséretet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Homer Simpson figyelmeztette a világot az orgiákra Epstein szigetén” - egy 26 éves rajzfilmepizód hirtelen egészen más értelmet nyert
A Simpsons alkotóját, Matt Groeninget Epstein egyik áldozata nevezte meg a bírósági iratokban. Ami kiderült, teljesen új megvilágításba helyezi a sorozatot.


Újra forr az internet egy 26 éves Simpson család-epizód miatt, a rajongók szerint ugyanis a rajzfilm egy hátborzongatóan pontos jóslatot tett Jeffrey Epstein pedofil-szigetéről – írta a New York Post. A vita most azért lángolt fel ismét, mert a kérdéses jelenet újra virálissá vált a közösségi médiában. A „The Computer Wore Menace Shoes” című,

2000-ben bemutatott részben Homer Simpson Mr. X álnéven pletykablogot indít, amivel felfedi Springfield sötét titkait.

Amikor azonban egy kitalált sztorija véletlenül igaznak bizonyul, elrabolják és egy titokzatos szigetre viszik, ahol azokat tartják fogva, akik túl sokat tudnak.

A rész végén Homer oldalán egy üzenet jelenik meg, ami „egy szigeten lévő őrült alakokról” szól, akik „titokban irányítják a világot”.

A rajongók azonnal párhuzamot vontak a jelenet és a néhai Jeffrey Epstein botránya között, aki a vádak szerint éveken át kiskorú lányokkal szembeni szexuális visszaéléseket és emberkereskedelmet folytatott a Karib-tengeri magánszigetein, Little Saint James-en és Great Saint James-en. „A Simpson család figyelmeztette a világot az orgiákra Epstein szigetén” – írta egy kommentelő az X-en.

Egy másik felhasználó szerint „a Simpson család beszélt el nekünk először az Epstein-aktákról”. A valóságban az epizód harmadik felvonása az 1967-es brit kultsorozat, a The Prisoner (A fogoly) paródiájaként adták el, amely szintén egy férfiról szól, akit egy elzárt szigeten tartanak fogva, miután túl sokat tudott. A részben még a sorozat eredeti főszereplője, Patrick McGoohan is vendégszerepelt.

Az összeesküvés-elméleteket tovább fűti a sorozat alkotóját, Matt Groeninget érintő állítás.

Epstein egyik legismertebb áldozata, Virginia Giuffre – aki 2025-ben öngyilkosságot követett el – egy 2019-ben nyilvánosságra hozott bírósági iratban azt állította, hogy Epstein arra kényszerítette, hogy masszírozza meg Groening lábát a milliárdos magángépén.

Giuffre arról írt, hogy undorodott a férfi „kérges lábkörmeitől”.

A kommentelők ezt bizonyítéknak tekintik. „Matt Groening beletette Epsteint a 'The Simpsons'-ba. Virginia Giuffre arról írt, hogy Epstein gépén volt Groeninggel, és masszíroznia kellett az izzadt lábát!!” – írta egy felhasználó. Fontos kiemelni, hogy Groening ellen soha nem emeltek vádat az üggyel kapcsolatban.

A sorozat készítői többször is reagáltak a „Simpsons-jóslatokra”. Matt Selman showrunner szerint a sorozat nem jósol, csupán a történelem ismétlődő mintázatait dolgozza fel, és a több száz epizód miatt statisztikailag elkerülhetetlen, hogy néha egybeessenek a valós eseményekkel.

Viszont, ha számításba vesszük, hogy a sorozat egyik agya rendszeresen összejárt a világ szexfüggő hatalmasságaival, a rajzfilm meghökkentő jóslatai talán nem is jóslatok voltak, csak bennfentes információk a jövővel kapcsolatban.


Link másolása
KÖVESS MINKET: