KULT
A Rovatból

Michelle Pfeifferrel csalta a feleségét, hentesbárddal kergette a bátyját, mert megunta, hogy kínozzák – John Malkovich 70 éves

Ki mondthatja el magáról, hogy készült róla egy olyan film, amelyben bárki belemászhaott a fejébe, és az ő szemével láthatta a világot? A kultklasszikus A John Malkovich-menet teljesen rá épült, ennyire népszerű volt egykor. De mi van vele manapság?

Link másolása

John Malkovich szeret arról beszélni, hogy mi mindent veszített el: például a súlyát (32 kilót fogyott tinédzserként), később a haját, vagy épp a megtakarításait („2008-ban az akkori üzletvezetőnk nagyjából mindent, amit valaha is kerestünk, egy Bernie Madoff nevű valakinél fektette be. Minden, amit valaha is kerestem, elúszott." Madoff anno befektetők ezreitől csalt ki összesen 64,8 milliárd dollárt, majd 2009-ben 150 év börtönbüntetést kapott.).

Mindezek ellenére hihetetlenül optimista maradt. És bár már több mint 130 filmes és sorozatos színészi kreditje van, azt szokta hangoztatni, hogy igazából nem is szereti a filmeket. A legfőbb szerelme ugyanis a színház.

John Gavin Malkovich 1953. december 9-én született az Illionis állambeli kisvárosban, Christopherben, ahol egy meglehetősen kiváltságos, de tűzrőlpattant családban nőtt fel. Egyébként apai ágról horvát származású: az apai nagyszülei az Osztrák–Magyar Monarchia idején vándoroltak Ozalyból az Egyesült Államokba. Édesanyja, Joe Anne tulajdonosa és szerkesztője volt a helyi újságnak, édesapja, Leon pedig környezetvédelmi újságíró és aktivista volt.

Három húgával és a bátyjával nőtt fel, és többször beszélt már gyermekkorának erőszakos eseményeiről, például az apja és a bátyja, Danny veréseiről. Ma már azt mondja, semmi figyelemre méltó nem volt benne.

„Ha átlépted a határt, ellátták a bajodat. Ez akkoriban nagyon gyakori volt. Sok erőszakos dologban volt részem, amikor felnőttem, és akkor mi van?" – mondta, majd felidézett egy pillanatot, amikor egy hentesbárddal a kezében kergette meg a bátyját. „A fivérem nem kapott semmit, amit ne érdemelt volna meg. Ez nem azt jelenti, hogy nem szerettem őt, ő már nincs többé. Nagyon vicces tudott lenni, emellett kifejezetten okos és rendkívül szellemes, de eléggé megkínzott. Az emberek pedig megunják, ha kínozzák őket."

A sportpályáról a színházba

John 16 éves korában már 102 kilót nyomott, és a Malacka becenevet kapta az osztálytársaitól. „A gyerekek nem túl kedvesek" – mondta. Elege is lett ebből, és a diéta mellett döntött, aminek következtében a testsúlyának majdnem egyharmadát leadta. "Régen baseballoztam, és apám volt az edzőm. Mindig azt mondta nekem: ha feleannyira törődöm a játékkal, mint amennyire azzal, hogy hogyan nézek ki játék közben, akkor nagyon jó baseballjátékos lehettem volna.”

Malkovich egyébként eredetileg profi dobó szeretett volna lenni, és csak azért kezdett el színészkedni, mert megtetszett neki egy lány a színjátszó csoportból. A színészethez vezető útja azonban még így sem volt egyenes.

Buszt vezetett, a főiskolán biológiával és szociológiával foglalkozott, majd színházat tanult két illinoisi egyetemen, de mindegyiket otthagyta. Ezután Chicagóba költözött, és alapító tagja lett a Steppenwolf színházi csoportnak Terry Kinney, Jeff Perry, Joan Allen és Gary Sinise mellett (utóbbi Malkovich rendezője és főszereplőtársa volt az 1992-es Egerek és emberekben).

A korai években a színház társulatának tagja volt egy bizonyos Glenne Headly (A Riviéra vadorzói, Dick Tracy), akivel egymásba szerettek, és akit John 1982-ben feleségül vett. Ekkoriban kezdett el szerepeket kapni mozi- és tévéfilmekben, első nagyobb szabású produkciói közé tartozik például két 1984-es film, a Hely a szívemben és a Gyilkos mezők. Mivel mindkettőt Oscar-díjra jelölték a legjobb film kategórijában 1985-ben, így sokan felfigyeltek a tehetséges harmincas színészre. Főképp azért is, mert megkapta első Oscar-jelölését a Hely a szívemben mellékszerepéért. Majd 1987-ben jött Spielberg és A Nap birodalma, 1988-ban pedig a Veszedelmes viszonyok, ami világszerte ismertté tette őt. A Michelle Pfeifferrel a vásznon folytatott viszonya a valóságban is folytatódott, ami végül a Headlyvel kötött házasságának összeomlásához vezetett, el is váltak még 1988-ban. Végül egyikük sem maradt vele (újabb veszteségek), s ezután egy évig tartó depresszió kínozta. Szerencsére nem tartott sokáig a szinglilét, mivel 1989-ben elkészítette az Oltalmazó ég című filmet, amelynek forgatásán beleszeretett a második rendezőasszisztensbe, Nicoletta Peyranba, akivel még abban az évben összeházasodtak, és azóta is együtt vannak, jövőre ünneplik a 35. házassági évfordulójukat.

19 évesen megkörnyékezte a tanára

Az erőszak egyébként mindig jelen volt az életében, több formában is. A gyerekkori atrocitások minden bizonnyal kihatottak az életére a későbbiekben is. Több kemény történet is kering róla, mint például, amikor egyszer kirabolták, ő azonban hazarohant egy késért, és azzal üldözte a tettest, akit később nekidobott egy fának. Vagy amikor ököllel betörte egy busz ablakát. „Ez igaz. Nem engedtek felszállni a buszra” – mondta, majd hozzátette: „Atletikus voltam, és azt hiszem, bizonyos szempontból elég erős, de nem tartom magam keménynek.”

Ennek ellenére sokszor játszott erőszakos vagy gonosz karaktereket. Például a Con Air – A fegyencjáratban (1997), a Johnny English-ben (2003) vagy Wolfgang Petersen 1993-as Célkeresztbenjében, amelyben az amerikai elnök életére törő merénylőt alakított, ismét egy Oscar-jelölést megérdemlően.

Sok színész mondja, hogy együtt kell tudni érezni a karakterével, de Malkovich ezt hülyeségnek tartja: „Nem érzem szükségét annak, hogy szimpatikus legyek. Nem sok mindent láttam ezekben a karakterekben, amivel szimpatizálhatnék.”

Harvey Weinstein elítélését és a #MeToo-mozgalmat azonban üdvözölte, hiszen a saját bőrén is tapasztalta mindezt. „Fiatalkoromban volt egy professzorom a színházi tanszéken, aki részemről nem kívánt közeledést tett felém. Én 19 éves voltam, ő pedig már az ötvenes éveiben járt. Csak annyit mondtam neki, hogy ez nem az én világom, elnézést. Olyasvalaki volt, akit kedveltem. Szóval az élet ment tovább. Végül otthagytam az iskolát, de nem igazán emiatt.”

Egy pozitív ember

Malkovich a családjával éveken át Franciaországban élt, csak nemrég költöztek vissza a Massachusetts állambeli Cambridge-be, Boston mellett. A felesége, Nicoletta most akadémikus, a lányuk, Amandine (33) kereskedő, a fiuk, Loewy (31) pedig számítógépes programozással foglalkozik. Vagyis egyikük sem követte apját a színészi szakmába. Johnt azonban ez egyáltalán nem keserítette el, sőt, örül, hogy rendes, civil életük van, és büszke rájuk.

A politikát azonban ki nem állhatja. Elmondása szerint az 1972-es amerikai elnökválasztás óta nem szavazott, amikor is a demokrata George McGovernre adta le a voksát. „Szerintem azóta a rendszer eléggé korrupt” – zárta le ennyivel a témát.

Ahhoz képest azonban, hogy „nem is szereti a filmet”, Malkovich továbbra is rendkívül aktív e téren, évente négy-öt-hat filmet és/vagy sorozatot leforgat, bár az kétségtelen, hogy a kilencvenes évekbeli népszerűségéhez már nem fogható a karrierje. Az utóbbi 13 évben feltűnt mainstream filmekben/blockbusterekben (pl. Red 1-2, Transformers 3, Eleven testek, Mélytengeri pokol, 22 mérföld, Madarak a dobozban) éppúgy, mint kisebb szerzői filmekben, idegen nyelvű, külföldi darabokban (nemrég mutatták be például a Vendég a francia kastélyban című luxemburgi-francia filmjét) vagy akár B-kategóriás silányságokban (White Elephant, Amerikai kopó stb.). A sorozatokat sem hanyagolja, e téren a legnagyobbat talán Paolo Sorrentino Az új pápája (2019-2020) jelentette, vagy a 2020 és 2022 között futott Űrhadosztály Steve Carell-lel. Sőt, nyolc epizód erejéig pedig benézett a Milliárdok nyomábanba is.

„Úgy tekintek az életre, hogy nagyon szerencsés voltam. Szerencsésebb, mint bárki más, akit ismerek” – mondta: „Szerencsésebb, mint az összes gyerek a családomban, akik mind érdekesebbek, tehetségesebbek vagy okosabbak voltak nálam. Kétségtelen, hogy történtek velem szomorú és nehéz dolgok, de emiatt sosem éreztem szükségét, hogy panaszkodjak miattuk. Soha nem voltam senkire negatív hatással. Azt hiszem, összességében egy elég pozitív ember vagyok.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

KULT
A Rovatból
Tehénmintás kabát, partikultúra, szupermodellek - Lakatos Márkkal a 90-es évek divatjáról beszélgettünk
Az "Emlékszem, amikor ... " podcastsorozatunk a 90-es éveket dolgozza fel tematikusan, ezúttal a divat volt terítéken: Lakatos Márk stylist volt műsorunk vendége.

Link másolása

Bomberdzseki, harsány színű öltönyök, rövidre nyírt, burgundivörös női frizurák – csak néhány a 90-es évek jellegzetes stíluselemeiből. Ránk tört a szabadság, beszivárgott a nyugati ízlésvilág, szájtátva néztük az MTV klipjeit, és irigykedve bámultuk a korszak szupermodelljeit Cindy Crawfordtól Claudia Schifferig.

Az „Emlékszem, amikor...” podcastsorozatunk a 90-es éveket dolgozza fel tematikusan, a legújabb részében Lakatos Márk stylisttal közösen tekintettük át a 90-es évek divatvilágát.

Márk a 90-es évek második felében Madridban is élt, az ott tapasztalt sokszínűség is táplálta későbbi ambícióját, hogy a divattal, az öltözködéssel foglalkozzon, Magyarország első és máig legismertebb stylistja legyen. A madridi éveket is feleleveníti a nemrég megjelent, önéletrajzi ihletésű könyvében, amely a Mimi címet viseli.

A 90-es évek újraéledését éppen napjainkban éljük: a trendekben, a színekben, a divatban is visszaköszönnek a 30 évvel ezelőttről ismert dolgok. Még a 90-es évek legendás szupermodelljei – Linda Evangelista, Christy Turlington, Naomi Campbell, Cindy Crawford – is visszatértek: épp tavaly álltak újra össze: máig kitart még az a hatás, amit a 90-es években a jelenlétük megteremtett. Hogy miért váltak ennyire ikonikussá épp akkor, épp ők? Márk szerint ez egy kivételes időpillanat volt:

„A hollywoodi sztárok, a rock- és popsztárok után a divat- és modellszakmára irányult a reflektorfény. Ahhoz képest, amit most mi modellalkatként ismerünk, egy sokkal nőiesebb, bujább karakter jellemezte a 90-es évek szupermodelljeit. Elég csak George Michael videóklipjére gondolnunk.”

Márk azt is elmondta, hogy a globalizálódó divatszakma vissza is vágta a modellsztárok világát, mert a modellszakmának nincs szüksége arra, hogy sztárokat neveljen ki:

„Sokkal inkább sorkatonákra van szükség, akiket a globalizált világban biztonságosan lehet irányítani.”

Magyarországon a tévé képernyőjén találkozhattunk leginkább az extrémebb öltözködési stílussal, úttörője volt ennek Friderikusz Sándor, aki egy divattervezőt, S. Hegyi Luciát kért fel, hogy feltűnőbbnél feltűnőbb darabokat készítsen a showműsorok felvételéhez. Mint a beszélgetésből kiderül, Márknak is megtetszett az egyik Friderikusz Show-ban látott tehénmintás zakó: ő is beszerzett magának hasonló műszőrme anyagot, varratott belőle kabátot, és abban feszített Marusha koncertjén.

Milyen ruhákat hordott Márk a 90-es években? Mik voltak a korszak trendi színei, frizurái, ruhadarabjai? Melyik kultfilmnek köszönhetjük a retró jogging nadrágot?

Mit hozna vissza Lakatos Mák szívesen a 90-es évekből?

– Ha kíváncsi vagy a válaszokra, kicsit jobban elmerülnél a 90-es években, hallgasd meg a teljes beszélgetést:

Fotó: Borítókép - Dömök Noel, SZMO saját

Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
„Nem a büfének van Operaháza” – mondta Miklósa Erika az operaházi botrányról
Az nem szakmai indok, hogy a büfé bevételét növelni kell a szünetben - mondta az operaénekesnő. A főigazgató úgy döntött, hogy a Carmina Buranát kettévágva, félórás szünettel kell tartani, hogy növeljék a büfé bevételét.

Link másolása

„Végtelenül elszomorít a döntés, hogy a 70 perces Carmina Burana öt éve futó – sikeres, telt házas – előadását »kettévágják« egy szünettel a Magyar Állami Operaházban egy főigazgatói utasításra.

Az nem szakmai indok, hogy a büfé bevételét növelni kell a szünetben. Nem a büfének van Operaháza”

– nyilatkozta Indexnek Miklósa Erika Kossuth-díjas operaénekes.

Mi is megírtuk, hogy Bogányi Tibor karmester-rendező visszalépett a Magyar Állami Operaházban jelenleg is futó a Carmina Burana dirigálásától, mert kapott egy főigazgatói utasítást arról, hogy az előadást kettévágva, félórás szünettel kell tartani, hogy növeljék a büfé bevételét.

Bogányi Tibor alkotótársa és felesége, Zászkaliczky Ágnes is, aki az előadás művészeti vezetője az ügygel kapcsolatban elmondta, a Carmina Burana nem opera, hanem szcenikus kantáta, ők alkottak belőle operaházi produkciót.

„A zene és a látvány egymásra épülő elemekből, jelenetekből áll, dilettáns dolog közben behúzni a függönyt”

– mondta a művészeti vezető.

Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház igazgatója elmondta, hogy szomorúan vették tudomásul Bogányi Tibor visszalépését, és köszönik a munkáját, valamint minden jót kíván neki.

„Egy operaházban, ahol 1800 ember dolgozik együtt a kiírt előadások megvalósulásáért, még azt a helyzetet is meg kell oldani, ha a karmester éjjel mondja le a délelőtti produkciót – ahogy a közönség élelemhez, italhoz jutását vagy az énekkar közreműködésidíj-emelésének forrásproblémáját is. És meg is oldjuk, de ez egy másik, nem individuális, hanem magasabb horizontú, intézményi szemlélet” - mondta.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Az Átrium félórás vacsoraszünetet jelentett be az Opera büfészünetén élcelődve
A ruhatár használatát is minyonvásárláshoz kötik – írják ironizálva. Valójában persze nem készülnek hasonlóra, csak az Operaház büfé-botrányát kommentálták így.

Link másolása

Az Átrium színház üzemeltetője sem hagyta szó nélkül az Operaház büfé-botrányát, ironizáló poszttal mondták el a véleményüket az ügyről. A színház közösségi oldalán osztotta meg az Átriumot idén júliusig üzemeltető Kultúrbrigád tájékoztatását, ebben többek között ez áll:

„A továbbiakban az előadásközi szüneteknél a vécé zárva lesz, hogy ne rontsa a büfé forgalmát, tehát csak előadás előtt és után lehet pisilni. A ruhatár a megfizetendő ruhatári díjon felül ruhadarabonként egy minyon megvásárlása után használható.”

Vasárnap jelentette be Bogányi Tibor karmester, hogy nem tudja vállalni a Carmina Burana vezénylését, miután egy fél órás szünettel vágták ketté az előadást, hogy növeljék az Operaház büféjének forgalmát.

„Bár a mi társulatunk nem kap többmilliárdos állami támogatást – őszintén szólva egy fillért sem kap –, ez valójában csak vicc, szünetet a továbbiakban is az előadások rendezésével összhangban tartunk, sőt a vécét sem zárjuk be”

– jegyzi meg posztja végén – már csak zárójelben – a Kultúrbrigád.