KULT
A Rovatból

Michael Keaton Batmanje lopja el a show-t a DC eddigi legőrültebb menetében – Megnéztük a Flash: A Villámot

Mindjárt két Flasht is kapunk egy mozijegy áráért, plusz több Batmant, Supergirlt és sok-sok meglepetésvendéget. Nem mellékesen pedig egy valamirevaló DC-filmet. Kritika.


A DC mozis univerzuma továbbra is bajban van. Eddig legalábbis nagy a fejetlenség, talán a részleg élére újonnan kinevezett James Gunn és Peter Safran végre rendet vágnak, és szórakoztató, emlékezetes és izgalmas egységet kanyarítanak a hősök között. Ennek első állomása a 2025-re beígért Superman: Legacy lesz, ám addig is érkeznek azok a darabok, amelyeket még az előző vezetés indított el az úton, s amelyek igen változatos minőségugrásokat, ám többnyire csalódást keltő box office-hozamokat képviselnek.

A legutóbbi projektek, a The Suicide Squad – Az öngyilkos osztag (bármilyen kiváló is lett), a Black Adam s idén a Shazam! Az istenek haragja mind alulmúlták a várakozásokat anyagilag, az utóbbi például igen kellemeset hasalt világszerte.

Ezek a filmek pedig felfogásukban is eléggé különbözőek, vannak drámaibbak, akadnak vicceskedőbbek, de az érezhető, hogy próbálnak beléjük némi egyéniséget csepegtetni.

Most pedig beviharzott a mozikba Flash is, akinek első saját kalandja nem kevés viszontagságon ment át, mire elkészülhetett (tengernyi rendezőcsere és forgatókönyv-átírás), ráadásul a címszereplő Ezra Millernek is többször meggyűlt a baja a törvénnyel botrányos viselkedése miatt, szóval már az is csoda, hogy végül a vászonra kerülhetett mindez. Mindezek ellenére azonban nem változtattak az anyagon, maradt Az Igazság Ligájában (2017) debütált Miller a piros-sárga gúnyában, a direktori székben pedig végül az Az két epizódjával sikert arató horrorfilmes Andy Muschietti foglalhatott helyet, hogy régóta várt sikert faragjon végre a DC egyik legismertebb szuperhőséből a stúdiónak.

Nos, az előzetes számok alapján, bár nem kell a Shazamhoz mérhető buktára számítani, a Flash: A Villám sem hozza el a megváltást anyagilag, hiába költöttek rá 200-220 millió dollárt, és egészítették ki a cikázó főszereplőt az Igazság Ligájának többi tagjával is kisebb szerepekben, valamint ástak elő korábbi franchise-okból karaktereket és színészeket (erről később), nem övezi akkora érdeklődés a filmet, mint amire előzetesen és a tesztvetítések alapján számítottak.

Na de lássuk, ezúttal miért száguld eszeveszetten Flash! A még mindig fiatal és bizonytalan Barry Allen (Ezra Miller) továbbra is küzd édesanyja jó néhány évvel korábbi elveszítésének traumájával, és próbál segíteni a gyilkossággal ártatlanul vádolt apja kiszabadításában, miközben természetesen éli a szuperhősök életét.

Vagyis: ha a többiek nem érnek rá, és Alfred (Jeremy Irons) neki szól, akkor menteni kell összerogyó épületből kizuhanó kisbabákat és kutyákat.

Majd Barry felfedezi, hogy ha olyan gyorsan fut, mint még soha, akkor képes visszamenni az időben, így kifundálja: ezen újdonsült képességét arra használja fel, hogy meghiúsítsa édesanyja megölését. S bár e terve sikerül, ezzel természetesen létrehoz egy alternatív idősíkot 2013-ban, amelyben nincsenek metahumánok, a Föld elpusztítására törekvő Zod tábornok (Michael Shannon) viszont nagyon is él, illetve találkozik önmaga 18 éves kiadásával (szintén Ezra Miller), akinek épp most kéne megkapnia a képességét. A két Barry tehát szövetkezik Zod ellen, s mivel egyedül Batman létezik itt, őt is csatába hívják.

Persze ebben az idősíkban nem Ben Affleck Denevérembere létezik, hanem Michael Keatoné, akit az 1992-es Batman visszatér óta, vagyis 31 éve nem láthattunk. Superman helyett pedig egy Supergirlre bukkannak…

Nagy itt a fejetlenség tehát, ez pedig magára a filmre is igaz, noha ez most nem feltétlenül válik a kárára.

Muschietti ugyanis egyszerre próbált látványos akciókat, kissé abszurd digitális trükköket, utalások és cameók tömkelegét, nem kevés humort, illetve drámai élt és kidolgozott karaktereket is belepasszírozni a Flash-be, ami egy egészen fura, talán James Gunn filmjeire emlékeztető egyveleget eredményezett.

Azért persze ne számítsunk Gunn-i magasságokra, mindenesetre Muschietti filmjének is van karaktere, és ez már valami.

Ezra Miller megtartása viszont jó ötlet volt, mivel apait-anyait belead a kettős szerepbe, egyszerre komoly, szorongó és aggodalmas, illetve laza, idétlen és lelkes, ugyanakkor mindkét Barry lelki küzdelmeit képes kellőképp érzékeltetni. Kétségtelenül sok egy kissé, amit itt előad, de ezzel együtt is szerethető. Rajta kívül pedig természetesen a film fő sztárját és csáberejét jelentő Michael Keaton emelhető ki, akit öröm újra Bruce Wayne-ként a vásznon látni, s aki 71 évesen is borzasztó menő, jelen sorok írójának például abszolút kedvence a karaker eddigi megtestesülései közül. Danny Elfman zenei temájával, a batmobiljával és a batwingjével sikerül visszaidéznie Tim Burton 1989-es remekét, ami, ne feledjük, a képregényfilmek első igazán nagy kasszaikerét hozta, és előhírnöke volt a már jó ideje tomboló mozis comicőrületnek.

Milleren és Keatonon kívül azonban maximum a cameóknak örülhetünk igazán, mivel az újonc Supergirl, Sasha Callee, bár kétségtelenül bájos jelenség, Christina Hodson forgatókönyvíró (Űrdongó) nem sok karaktert adományozott neki, szóval jobbára csak a pusztítógépezet funkcióját tölti itt be. Talán a későbbiekben jobban megismerhetjük. A cameók pedig… természetesen bármennyire is szeretnénk leírni mindent és mindenkit, aki itt felbukkan, ez legyen a nézők ajándéka, csupán annyit árulunk el, hogy Warnerék ezúttal minden követ megmozgattak, és akárkikre is számítunk, biztosan lesz meglepő is köztük. (Az IMDb adatlapján viszont ne olvassuk el a szereplőket, mert ott mindenkit felsorolnak!)

Hogy a Flash: A Villám végül mégsem érhet fel Marvel jobb filmjeihez, az épp a katyvasz mivoltának „köszönhető”. Ahogyan Pókemberéknél, már itt is a multiverzum üti fel a fejét, csak amolyan Vissza a jövőbe-felfogású időutazással magyarázva, de persze nem koppintásról van szó, hiszen a 2011-ben kiadott Flashpoint-képregények szolgáltatták a sztori alapját, amely füzetekben Barry Allen felfedezi az alternatív idősíkokat, és jól össze is kutyulja azokat.

A filmben látott kutyulás pedig egy idő után annyira kuszává válik, és időnként annyira fura a CGI-használat is (a rendező szerint direkt készültek ilyenre az effektek, oké), hogy úgy érezzük, ez a film többnek próbál látszani, mint ami.

Azt viszont nem lehet elvitatni tőle, hogy leköt, hogy kreatív, és folyamatosan próbál meglepni minket a sztori fordulataival, amit elég nehéz, sőt, lehetetlen teljesen kibogozni, de hát így jár ezzel temérdek, időutazással foglalkozó mozgókép.

A dráma viszont működik, többnyire a humor és akciók is, Keaton és Miller remekelnek, és a fan service sem hétköznapi. Ennek kapcsán pedig a Flash: A Villám nyilvánvaló hibái ellenére a jobb, emlékezetesebb DC-menetek közé sorolható, s talán előrevetít valamit abból, hogy mire is készülnek James Gunnék a továbbiakban. Reméljük, ez lesz a minimum a mércében!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Imádtad a Stranger Things-et? A Duffer Brothers most előjött egy új, nagyon nyugtalanító sorozattal
Új sorozatukban a menyasszonyt egyetlen, kegyetlen kérdés gyötri az oltár felé menet. A Netflix hátborzongató előzetese szerint a válasz egy rémálomba taszít. Mutatjuk a videót.


Volt már olyan borzalmas érzésed, hogy valami szörnyűség leselkedik rád a sarkon túl? Pontosan erről szól a Netflix legújabb, nyolcrészes horrorja, a Something Very Bad Is Going To Happen, magyarul valószínűleg a Nagyon rossz előérzetem van címmel megy majd, amelynek mind a 8 epizódja március 26-án érkezik. A főszerepben Camila Morrone és Adam DiMarco látható, a kreatív felügyeletet pedig a Stranger Things alkotói, a Duffer fivérek biztosítják – írta a LADbible.

A történet egy fiatal pár esküvője körül bonyolódik, ahol a menyasszony, Rachel egyre inkább retteg attól, hogy élete legrosszabb döntését készül meghozni.

A sorozatot a házasság Carrie-jeként és Rosemary gyermekeként emlegetik, ami egy fokozódó paranoiára épülő pszichológiai horrort ígér. Az első, egyperces előzetes ezt a nyomasztó hangulatot erősíti: miközben a menyasszony az oltár felé vonul, a képeket nyugtalanító látomások, torz, vészjósló mosolyok és különböző szereplők ismételt bocsánatkérései szakítják meg. A feszültség a csúcspontjára ér, amikor egy hang felteszi a kérdést: „Biztos vagy benne, hogy ő az igazi?”.

A sorozat mögött Haley Z. Boston áll alkotóként, a rendezői székben pedig a Baby Reindeer egyik rendezője, Weronika Tofilska mellett Axelle Carolyn és Lisa Brühlmann is helyet foglalt.

„Imádom a horrort. Teljesen természetes közeg számomra: így dolgozom fel a saját érzelmeimet, érzéseimet, és így értem meg a világot is.” – nyilatkozta Boston a Netflix Tudum nevű magazinjának. Hozzátette, a horror szerinte lehetővé teszi a tabunak számító érzések felfedezését.

„Szerintem a horror lehetőséget ad arra, hogy tabunak számító érzéseket is megvizsgáljunk, és ezeknek a félelmeknek valódi formát, igazi súlyt adjunk.”

Az alkotó azt is elárulta, hogy az ihletet egy gyerekkori beszélgetés adta az anyjával. „Amikor gyerek voltam, anyukám azt mondta nekem: „Csak arra kell figyelned, hogy ne a rossz emberhez menj feleségül”

– mondta, majd elárulta: „A sorozat arról a félelemről szól, hogy az ember a rossz emberhez megy”

A rettegő menyasszonyt Camila Morrone, vőlegényét pedig Adam DiMarco alakítja. A szereplőgárdában olyan nevek is feltűnnek, mint Jennifer Jason Leigh, Ted Levine, Jeff Wilbusch, Karla Crome és Gus Birney. A közönség első reakciói alapján nagy az érdeklődés.

„A cím és a főszereplők korábbi munkái alapján egy hangulatos, pszichológiai thrillerre vagy egy sötét presztízsdrámára számítok” – írta egy kommentelő.

„Ennek az előzetesnek komoly esküvői horror energiája van. Nézni fogom” – fogalmazott egy másik, míg egy harmadik hozzátette: „Na, ez valami izgalmas és borzongató. Alig várom, hogy lássam.”

A gyártásért a Duffer fivérek cége, az Upside Down Pictures felelt, a Baby Reindeer-ből ismert Weronika Tofilska pedig a nyolc epizódból négyet rendezett. Aki kíváncsi, jelölje be a naptárában március 26-át – ez az esküvő garantáltan nem a boldog befejezésről fog szólni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Még nincs vége A Nagy Ő-nek: a finálé után kibeszélőműsor indul, Kiara Lord is visszatér
Az utolsó adás után a párkereső műsor főszereplői utoljára gyűlnek össze, hogy egymás szemébe mondják az igazságot. Kiderül az is, milyen kapcsolatban van a forgatások óta Stohl András a végső választottjával.


Péntek este véget ér A Nagy Ő legújabb évada, a nézők pedig végre megtudják, hogy a népszerű színész-műsorvezető, Stohl András kit választ: Kiara Lordot vagy Kiss Krisztát.

Az utolsó epizód után azonnal indul a kibeszélőműsor, amelyben a főszereplők együtt idézik fel a forgatások legemlékezetesebb pillanatait és a végső döntésig vezető utat.

A műsor lehetőséget ad arra is, hogy a párjelöltek és Stohl András egymás szemébe mondják az igazságot. A beszélgetéseket a realityhez hasonlóan Lékai-Kiss Ramóna vezeti majd, a nagy Ő mellett pedig Kiara, Kriszta, Böbe és Gina térnek vissza egy utolsó közös szereplésre.

Az előzetesből kiderül, hogy a hölgyek nem fognak finomkodni egymással. Böbe például elmondja, hogyan élte meg a sárga rózsás incidenst, és kiderül az is, hogy Kiara megsajnálta-e őt az ellopott randi miatt. A nézők arra is választ kapnak, mi lehetett volna András és Gina között, ha a szőkeség megnyílik a férfinak. Kiderül, melyik nővel kapcsolatban ismeri el Stohl András, hogy rengeteg hibát követett el vele szemben, és még csak észre sem vette, hogy hibázik.

A színész-műsorvezető azt is elárulja majd, milyen kapcsolatban van a forgatások óta a választottjával, akit a péntek esti fináléban fog megnevezni.

via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Cserhalmi György 78 éves: kilenc műtét után a színpadon teljesíti felesége utolsó kérését
Cserhalmi György 78 éves. Az évforduló nem csupán egy szám, hanem egy visszatérés ünnepe is.


Cserhalmi György ma ünnepli 78. születésnapját. Az évforduló nem csupán egy szám, hanem egy olyan visszatérés ünnepe is, amely mögött öt év, kilenc műtét és egy friss, mégis időtálló ars poetica áll. Az Örkény Színház Székfoglaló című önálló estje február 22-én és 25-én is műsoron van, a színpadon pedig egy olyan ember áll, akinek hangja és arca egybeforrt a magyar történelem és filmművészet legfontosabb pillanataival.

1989. március 15-én a Magyar Televízió Szabadság téri székházának lépcsőjén több tízezres tömeg előtt ő olvasta fel az ellenzéki szervezetek 12 pontos követelését. A Fekete Doboz archív felvételei máig őrzik a pillanatot, ahogy a színész egy nemzet hangjává válik. A gesztus nem volt kockázat nélküli.

Évtizedekkel később a Veiszer Alinda műsorában feltett kérdésre, hogy mitől félt, amikor elvállalta a feladatot, egyetlen mondattal válaszolt: „Attól, hogy lelőnek.”

Ez a fajta karakter a filmvásznon is meghatározta pályáját. A nyolcvanas évek egyik kultfilmje, András Ferenc Dögkeselyűje (1982) taxisofőrként mutatta be, aki magányosan száll szembe a kisstílű bűnnel és a közönnyel; a filmet a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon is vetítették. A nemzetközi elismerés már korábban megtalálta: az 1976-os Azonosítás című filmben nyújtott alakításáért a Berlinale Ezüst Medve-díjjal tüntette ki a stábot a kiemelkedő egyedi teljesítményért. Szerepelt Szabó István Oscar-díjas Mephistójában is, a 2000-es években pedig Antal Nimród Kontrolljában tűnt fel az emlékezetes „Öltönyös” figurájaként.

Alkotói teljesítményét a szakma és az állam is a legmagasabb szinten ismerte el. Már 1990-ben megkapta a Kossuth-díjat, 2014 óta a Nemzet Színésze cím birtokosa, 2023-tól pedig a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.

„Nálunk, színészeknél meló van, kőkemény meló” – foglalta össze ars poeticáját egy korábbi interjúban. A meló-etikához egy életen átívelő, erős értékrend társul: a szabadság fogalma.

„Ő nevelt fel, és ahogy lett egy kis eszem, én is megértettem, hogy mennyit jelent a szabadság” – emlékezett vissza nagyapjára. Ezt az értékrendet a közéleti megszólalásaiban is következetesen képviseli.

A Magyar Művészeti Akadémián tartott székfoglaló beszédében egyértelműen fogalmazott: „Olyan országban szeretnék élni, ahol a politika nem téveszti össze magát a tízparancsolattal.”

A mai színházi működésről is markáns véleménye van, Latinovits Zoltánt idézve kritizálta a túltermelést. „prostituálttá válik a színház, ha mindennap gőzerővel megy a nagyüzem” – mondta a Telexnek adott interjújában. Miközben bírálta Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színházban történt baleset után neki tulajdonított „azokhoz tartozol” kiszólásról Szász Júlia színésznő egy interjúban kijelentette, hogy az nem hangzott el.

A közéleti viták és a szakmai állásfoglalások mögött az elmúlt években egy mélyen személyes küzdelem is zajlott. A Rákeltérítő című sorozatban kendőzetlen őszinteséggel beszélt erről:

„Öt év alatt kilenc műtét, az sok.”

A betegség és a gyógyulás útján a legfőbb támaszt a humor és a partneri viszony jelentette, de egy megrendítő magánéleti pillanat is erőt adott neki. Visszaemlékezése szerint 2016-ban elhunyt felesége utolsó mondata az volt hozzá: „maradj, mert rád még szükség van.” Visszatérése az Örkény Színházba 2025 novemberében ennek a mondatnak a beteljesülése is. A premier utáni érzéseiről így beszélt: „Színpadrozsdám volt, de jólesett, amit a közönségtől kaptam.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
A szex vajon mi?, tamagocsi, Rapülők, Vágási Feri – A Beléd estem egy nosztalgikus, szertelen és szerethető kihagyott ziccer
„I love you, szégyellem, de kellesz piszkosul!” – énekelhetjük együtt a szereplőkkel, elő a walkmanekkel!


Nagyot mennek az utóbbi években a magyar közönségfilmek. A Futni mentem és a Hogyan tudnék élni nélküled? Barbenheimer-szerű kettős csodafutása óta több sikeres, értsd százezer mozinéző feletti eredményt felmutatni képes romkom került már a vásznakra. Ott volt például a Véletlenül írtam egy könyvet (163 ezer néző), a Szenvedélyes nők (234 ezer néző eddig), a Legénybúcsú (196 ezer néző eddig) vagy idén a Magyar menyegző (133 ezer néző eddig). Ebbe a sorba áll most be a Valentin-nap hétvégéjére időzített Beléd estem is, amelyet a Futni mentem és a Szenvedélyes nők producerpárosa, Kárpáti György és Berta Balázs készítettek, ezúttal si mindenféle állami támogatás nélkül.

Ez esetben azonban nem egy létező cseh komédia forgatókönyvét adaptálták, mint Herendi Gábor két fenti filmjénél, most eredeti szkriptből dolgoztak.

A történet szerint Eszter (Rujder Vivien) és Bálint (Szabó Kimmel Tamás) filmszínészek, akik épp egy ’90-es években játszódó romantikus vígjátékot forgatnak, nem mellesleg pedig utálják egymást. A nőcsábász, egoista, sztárallűrökkel teli, és Eszter szerint színésznek is pocsék Bálinttal valóban nehéz a közös munka. A lány egyébként éppen készül férjhez menni szerelméhez (Bányai Kelemen Barna), három nap múlva esküvő…

A forgatáson azonban baleset történik, Eszter beveri a fejét, amikor pedig felébred a kórházban, amnéziás lesz, pontosabban úgy képzeli, hogy ő valójában a filmbeli karaktere, a kilencvenes években élő fodrász, Lili, aki kimondhatatlanul szerelmes Bálint szerelmesregényeket író karakterébe. Vagyis a fejében összemossa a valóságot a fikcióval. A filmbeli film rendezője (Mészáros Máté) úgy dönt, segítenek Eszternek abban, hogy megteremtik neki a képzelt realitását, hátha ezzel elősegítik a gyors gyógyulást, és befejezhetik a forgatást. Így viszont az ódzkodó Bálintnak is el kell játszania, hogy ő most az író, azaz Lili vágyainak tárgya.

Ábrahám Ádám sztorijának láttán azért eszünkbe juthat néhány korábbi mozgókép, például A vasmacska kölykei (1987), az Aludj csak, én álmodom (1995), a Betty nővér (2000), a Good bye, Lenin! (2003), vagy a Jóbarátok 2. évadának 12. epizódja (A szuperkupa után 1. rész), amelyben Brooke Shields karaktere azt hiszi, hogy Joey a valóságban is az Életünk napjaiban általa alakított Dr. Drake Ramoray.

Szóval vannak itt egyértelmű előképek, ez az alapvetés azonban továbbra is működhet egy romantikus vígjátékban, hiszen számos vicces szituációt lehet belőle kifejteni.

Kárpátiék a rendezésre ezúttal a #Sohavégetnemérős (2016), a Nagykarácsony (2021) és a Nyugati nyaralás (2022) direktorát, Tiszeker Dánielt kérték fel, aki szintén elért már több szép közönségsikert, a Nagykarácsony a bizonyság arra, hogy érzi ezt a műfajt. A Beléd estemnél inkább a poénkodásra helyezték a hangsúlyt, és nem a romantikára, épp ezért sokat dobott volna az összképen, ha jobbak a poénok. A cselekmény szinte a teljes játékidő alatt mindössze két helyszínen játszódik, a filmbeli Lili díszletlakásában, illetve a szintén a forgatáshoz használt fodrászszalonban. Természetesen, hiszen ezek azok a terepek, amelyekben Eszter a kilencvenes években érezheti magát, és nem sokkolja őt le, mondjuk egy okostelefon, egy streamingcsatorna a tévében vagy egy előtte elguruló Tesla. A Beléd estem pedig mindettől pedig kap egyfajta kamaradarab-szerű hangulatot, amolyan szitkomos atmoszférát, amelynek során Bálint és Eszter a titokban bekamerázott lakásban évődnek, míg a rendező és segédje (Kovács Lehel) a szomszéd kecóban figyelik őket, és súgják Bálint fülébe a parancsokat. Sőt, még Eszter orvosa (Pokorny Lia) és becsatlakozik hozzájuk, s ezzel bejön még egy (nem túl jól kibontott s épp ezért tán felesleges) romantikus szál az orvos és a rendező között.

A legfőbb probléma talán a kiaknázatlanság: ez a sztori és ezek a színészek sokkal kreatívabb és viccesebb helyzeteket és dialógokat kívánt volna meg.

A szereplőkkel ugyanis minden rendben. Rujder és Szabó Kimmel érezhetően lubickolnak a szerepeikben, és a köztük lévő kémia is működik, jobb szövegekkel azonban még emlékezetesebb párost alkothattak volna.

A Beléd estem másik főszereplője pedig természetesen a ’90-es évek, az alkotók szép nagy szerepet szántak itt a nosztalgiának, és jobban ki is aknázták azt, mint mondjuk a Hogyan tudnál élni nélküled? készítői. Van itt Traubi, Rapülők, walkman, A szex vajon mi?, tamagocsi és természetesen Vágási Feri – a Szomszédok többször is beszédtéma a filmben, nagyon helyesen!

Így az X és Y generáció tagjai visszarepülhetnek az időben másfél órára, míg a fiatalabbak rácsodálkozhatnak az „ósdi furcsaságokra”. Ezek persze mókás etapok, s bár a történethez sokat nem tesznek hozzá, de mindig élvezet elmerülni a régi szép időkben, és szembeállítani azt a jelenkor technokrata, kevésbé szociális trendjeivel.

Van azonban a Beléd estemnek egy meglepően jól működő szála is, amelyben a doktornő és a rendező a kilencvenes évek férfi-női szerepeit ütköztetik a modernkor felvilágosultabb hozzáállásával. Jelesül, hogy a filmes miért olyannak, vagyis a vágyott férfinek saját magát teljes mértékben alárendelőnek írta meg Lili karakterét, és hogy tényleg ilyen volt-e a világ 30 évvel ezelőtt? Ez persze csak egy kis szelete az egésznek, de a hasra esős és félreértős olcsóbb poénok között meglepő komolyságot tud egy pillanatra csempészni a nagy egészbe.

A Beléd estem tehát nem ér fel a Futni mentem és a Szenvedélyes nők frissességéhez és szellemességéhez, s kétségtelen, hogy sokkal több volt ebben az alapsztoriban annál, mint amit végül kaptunk, ám ezzel együtt is képes kiszakítani minket a 2020-as évek szürke hétköznapjaiból, s beszippantani egy szertelen, sokkal kevesebb kütyüvel kavaró és abszolút ártatlan világba, ahol jól fogjuk érezni magunkat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk