Mi vagyunk a rosszak, ha nem tetszik – ilyen volt az X-Faktor 3. válogatója
Isten őrizzen attól, hogy X-Faktor szakértőnek mondjam magam. De egyszerűen nem értem, mire gondol az, aki rappel indul az énekes tehetségkutatókban. Már említettem, hogy néhány évad kimaradt nekem az X –Faktorból, lehet, hogy azóta valami koncepcióváltás volt...? Legutoljára az volt az élő show lényege, hogy a versenyzőknek a legkülönfélébb műfajokban kellett bizonyítani, hogy milyen tehetséges, sokoldalú énekesek.
Az első fellépővel kapcsolatban persze mindez csak elméleti dilemma, hiszen Lakatos Attila („a barátoknak csak Black Felon!”) a Nyugdíjas Amatőr Rapperek Országos Biennáléján sem jutna túl az Őszikék szeretetotthonban rendezett kerületi selejtezőn.
Barátoknak csak Black Felon akkora arccal érkezett a műsorba, hogy elmehetne moainak a Húsvét-szigetekre.
Előadta, hogy amit ő csinál, az a rap egyik válfaja, a trap, és a mentorok közül egyedül a Gáspár Laci véleménye érdekli, mert a többiek úgysem értenek hozzá.
Nem tudom, megfigyeltétek-e, de a nagyarcúak sosem jók. Én legalábbis még nem láttam olyan meghallgatást, hogy valaki elmondta a kamerába, hogy ő milyen rég énekel, mekkora sikerei vannak és mennyire fasza csaj vagy csávó, és kiderült volna, hogy tényleg. Valószínűleg az a helyzet, hogy a nagy popsztárok előbb tehetségesek, és a tehetséggel elért sikerek hatására válnak nagyképűvé. Fordítva nem működik a képlet.
Nem csigázlak tovább titeket, kiderült, hogy Attila nem tud sem rapelni, sem trapelni, Bye Alex viszont ért a traphez. Amint persze Felon azonnal megkérdőjelezett. Puskás Peti viszont kijelentette, hogy ő nem ért a traphez, csak simán nem jött be a dolog, és ezzel körülbelül elmondta azt is, amit én tudnék a kérdéshez fűzni. Black Felon anyázás közepette távozott.
Bye Alex szájából ekkor elhangzott egy kulcsmondat: „Rossz, megkeseredett emberek, akiknek nem volt az életében siker. De ez nem véletlen”.
Mégis, valamiért az X-Faktor előválogatást végző kollégái imádják az ilyeneket összeszedni...
Ezután egy duó jött, a Public Smokers. Az énekes azt ígérte, hogy jó zenét játszanak, de nem. Bye Alex leállította őket, az énekes jól kioktatta a zsűrit. Többek között megtudhattuk, hogy a duó másik tagja más számaikban olyan szépen szólózik, hogy a pillangók hanyatt esnek.
Attól tartok, sosem derül fény a rejtélyre, hogy akkor miért nem azt játszották.
A mentorok ezután azon lamentáltak, miért van az, hogy az emberek visszaszólnak és megsértődnek, ha kritikát kapnak. Pedig a helyzet csak egyre rosszabb lett. Kiss Ramónának jutott az a kellemetlen – ámbár ki tudja – feladat, hogy meghallgassa, mekkora bunkók a mentorok.
Az erdőkertesi Vörös Renató Michael Jacksont gyilkolta – már ha nem képzavar ez ismerve a tényeket.
Gáspár Laciról még nem sikerült eldöntenem, hogy tudatosan ekkora troll, vagy őstehetség, mindenesetre kevesen tudnak olyan kedvesen és udvariasan tőrt mártani a jelöltek szívébe, mint ő:
„Az van, hogy ez egy nagyon nehéz dal, és ha sokkal könnyebb lett volna ez a dal, akkor se tudtad volna elénekelni.”
Aggot Hajnalka arra vágyott, hogy Gabriel két karjában hamvadjon el, és hát mi is. Gáspár Laci arcán ekkor már olyan végtelen szomorúság ült, hogy résmentesen beillett volna bármely görög sorstragédiába. A kollektív szenvedésnek Alex vetett véget, aki egyébként kezdek kimondottan megkedvelni. Hajnalka persze megsértődött, és közölte a zsűritagokkal, hogy elfelejtették, honnan jöttek. Laci ismét kiborult, és ekkor hangzott el tőle a címül választott mondat is.
Ezután következett a műsor egyik fénypontja, bár nem zenei szempontból.
Megérkezett D. Nagy Lajos állítólagos eltitkolt gyermeke.
Örülnék, ha én találtam volna ki ezt a poént, de ezt a versenyző, Martosi Balázs állította saját magáról, sőt, „édesapja” dalát hozta: Részegen ki visz majd haza. Szerintem így akart bosszút állni a csélcsap atyán, feltéve de meg nem engedve, hogy igaz, amit mond. Mielőtt énekelt volna... Pardon, mielőtt zenére hangokat adott volna ki, még hosszasan elmesélte, hogy tavaly Győrben biztonsági őrként nem ismerte fel Bye Alexet, aki klipet forgatott, majd közölte, hogy ő azóta elmélyült Alex művészetében, és ő az egyetlen, aki maradandót alkotott a mentorok közül. Amilyen hosszan beszélt, olyan rossz volt, igaz, már a felvezető kisfilmben leszögezte: "Tehetségem a zenéhez nincsen, de érkezésem van hozzá".
Ezúttal több mint félórányi műsoridőt plusz egy reklámblokkot kellett kibírni, hogy zenét hallhassunk. Balogh Janó meglehetősen eszköztelenül állt ki a mentorok elé. A mind megjelenésében, mind szóbőségében szerény srác aztán úgy elénekelte Stevie Wondertől a Very Superstitioust, hogy csodálkoztam, miért nem kap arany gombot. (Aztán a családom elmondta, hogy az nem ebben a műsorban van.) Gáspár Laci szerint egyenesen ez volt az idei legjobb produkció, amely a világon bárhol megállná a helyét. Bye Alex pedig annak a véleményének adott hangot, hogy az országban talán két-három ember, ha van, aki tud ezen a szinten énekelni. Nem lehetett kérdés a boldogító négy igen.
A következő reklámszünet után valami egészen szürreális dolog következett. Esterházy Péter írta az Utazás a tizenhatos mélyére című könyvében, hogy utálja az esztétákat, akik az eredménytől függetlenül tudják a szépséget élvezni. Ő persze a fociról beszélt, mégis eszembe jutott ez az idézet, mert a mentorok pont az ellenkezőjét művelték: a szépségtől függetlenül tudták élvezni az eredményt.
Beck Szabolcs bútorasztalos állítólag komoly táncos múlttal rendelkezik, és felvállaltan a 90-es éveket akarja felidézni. Kedvenc zenéje a Hip Hop Boys. Oké, én tisztelem az efféle másságot, de amikor az is kiderült, hogy az X-Faktor az első nyilvános éneklési kísérlete, már gyanítottam, hogy nem az idei széria nyertese áll velem szemben. Igazam lett. A zsűri ennek ellenére nem állította le, talán mert Szabolcs így is jó bulit csinált.
Sőt, Gáspár Laci és Puskás Pesti kipattant a színpadra és háttértáncosként növelték a produkció színvonalát.
Gáspár Laci érthetetlen módon igen mondott, majd Gigi is egy lelkes igent kurjantott. Bye Alex hozzám hasonlóan értetlenül csóválta a fejét, és nemet mondott. Puskás Petin állt vagy bukott a továbbjutás. Az arcáról azt olvastam le, hogy zavarban van: látott egy nyilvánvalóan rossz produkciót, de két becses, elvileg hozzáértő kollégája igent mondott. Hogy van ez? Végül igent mondott, így: „Megérdemelsz még egy esélyt, igen!”
És most jött a szürreális fordulat: a mentortársak leszúrták Petit, amiért tovább juttatta a táncoslábú asztalost. Alex igen helyesen rámutatott, hogy ezt a trollkodást Laci kezdte, mire a következő rendkívül megfontolt, profi válasz érkezett: „Én csak bulit akartam és táncot, és cserébe odaadtam az igenemet. De az csak egy igen!”
Igen. Gáspár Laci igent adott azért, mert abban bízott, hogy a többiek majd úgyis kiejtik a versenyzőt. Az a Gáspár Laci, aki előtte azon kesergett, hogy a versenyzők miért is nem tisztelik a mentorokat.
Ezt még vagy háromszor eljátszották, így továbbjutott Hatvanyné Erzsó, akiben az Országos Nyugdíjas Ki Mit Tud győztesét tisztelhetjük, illetve a srác, aki sem énekelni, sem táncolni nem tud. (A jegyzőkönyv kedvéért: Alex nemmel szavazott.)
Kitartó olvasóim emlékezhetnek, hogy a műsors elején rácsodálkoztam, miért indulnak raperek egy énekes tehetségkutatón.
Ennél csak egy érthetetlenebb van. Hogy a mentorok miért engedik tovább őket.
Ugyanis ez történt az Ózdról érkezett Szalontai „Szali” Dáviddal. Szalinak az éneklésben a szív a lényeg. Igen, jól értitek. Nem a hang. De a zsűrinek bejött, mert tovább engedték.
Az utolsó műsorrészben jöttek aztán végre az énekelni tudó, vagy legalább az eddigiekhez képest jobban tudó jelöltek. Például az a Nagy Krisztián, aki a tavalyi évadban már szerepelt, be is jutott az élő show-ba, de az utolsó pillanatban meggondolta magát és kiszállt a műsorból. Mint kiderült, idegösszeroppanást kapott és kórházba is került. De most már jól van, és bizonyítani akar. Egyelőre ez sikerült is neki: Michael Bublétől énekelte a Cry Me a Rivert – amiről Gigi némi nehezteléssel megállapította, hogy az lett volna Krisztián első élő shows dala.
Ezután megkaptunk még összemixelve három továbbjutó zenekart, akik biztos remekek voltak, de így összekeverve annyira nem lehetett eldönteni. A hernádi Stolen Beat nevű tiniduó egyébként Bye Alex Senki se című nótáját adta elő. Ennek ellenére továbbjutott.
Nagy Aporkával Puskás Peti kicsit kikezdett, de csak pont annyira, hogy ne legyen belőle #metoo pillanat – Aporka amúgy Jessie J Price Tagjét énekelte –, majd a zsűri elájult a Szlovákiából érkezett Klaudia Radiczvától, aki Whitney Hustontól elég jól eltolta az I have Nothingot. „Kérlek, Istenem, úgy örülnék, ha ez jó lenne” - fohászkodott Laci az előadás előtt, és meghallgattatott, mert hát jó volt. Perszer Whitney Huston olyan, mint Freddie Mercury: olyan jó senki nem tud lenni. De ha már valaki nem született Whitneynek – vagy legalább Tóth Verának –, akkor Klaudia ésszerű választás.
Az előzetes alapján a következő műsorban a föld energiája kerül a műsor középpontjába – csak merem remélni, hogy laposföld hívők nem lesznek.
