KULT
A Rovatból

Mi neki adtuk volna az Oscart: az idei mezőny legmegrázóbb filmje - A metál csendje

A siket dobos története kiszámíthatatlan és megejtő, a földbe döngöl. Csodálatos film egy fájó lélek magára találásról.

Link másolása

Nagyon ritkán sikerül úgy filmet néznem, hogy nem tudom előre, mi lesz a sztori, most sikerült, és őrülten hálás vagyok érte. Sound of Metal, ezt a címet hallottam, és rettentően tetszett, mert nem is sejtettem, mit fogok látni, csak a líraian kemény cím húzott magához. És ilyen élmény volt végig az Amazon Prime Videon megtekinthető A metál hangja: húzott, húzott magával, egészen a végső, csendesen katartikus pillanataiig.

Koncertre készül egy páros, egy dobos és egy énekes csaj. Metál, hörgés, sikoly - akár szereti az ember a műfajt, akár nem, magával ragad a dobos tekintete, amiben már akkor ott van az elképesztő koncentráció mellett valami más is, csak ekkor még nem sejtjük, mi.

Riz Ahmed maga a nagybetűs Dobos, izmos, félmeztelen, széttetovált felsőtestével, fröcskölő izzadságával és  őserővel, a dühe szublimálásával, amivel igazi kőkemény heavy metált varázsol a fülünk-szemünk elé. A színész egyébként 6 hónapig tanult dobolni a forgatásra készülve, úgyhogy tényleg nem kispályázott.

Amúgy is alig ismerünk rá első pillanatban: hidrogénezett a haja, a mellkasára tetovált "Please Kill me" - kérlek, ölj meg - sejteti, hogy nem véletlenül választotta a kemény műfajt a karaktere, sérült művész, aki a zenében vezeti le életfeszültségét. Csak éppen meddig tudja, ez a kérdés.

Ahmed végre megkapta azt a szerepet, amit megérdemelt, komoly mellékszerepek (Éjjeli féreg) és egy kiemelkedő krimisorozat (Aznap éjjel) főszerepe után végre eljátszhatta élete eddigi legfontosabb karakterét. Kit érdekel, hogy nem kapott Oscart - amúgy méltó riválisa nyert, Anthony Hopkins, írtunk is a The Fatherről - , ha még csak 39 éves és előtte állhat egy szép karrier és az egész filmes világ, amit meghódíthat.

A brit-pakisztáni színész legközelebb már minden színész álomszerepét játssza, amiben minden benne van, amit az emberi természetről tudni kell, mert egy Shakespeare nevű fickó sok évszázaddal ezelőtt már mindent tudott is róla: Hamlet lesz egy modernizált Hamlet-filmadaptációban.

Szóval a dobos és énekesnő barátnője egy lakóautóban élnek, igazi szabad harcosok, turnéznak éppen. Csak aztán látjuk a következő koncertet, mely alatt Ruben (Ahmed) arca még fókuszáltabban riadt, majd ki is derül, miért: már alig hall. Elmegy egy fülspecialistához, aki azt mondja neki, hogy most kell visszafognia magát, mert folyamatosan romlik a hallása, és ha nem vigyáz, teljesen megsüketülhet. De Ruben végigdobolja magát a végzete felé a következő koncerten is, majd megtörténik, amit az orvos prognosztizált.

Hogy milyen lehet ez egy dobos számára? Ahmed ezt játssza el hibátlanul. Eleve tragédia elveszíteni egyik érzékszervünk észlelési képességét egy átlagember számára - és egy művésznek? Igen, Beethoven siketen írt zenét, amit belül hallott, de egy zenész? Innen indul Ruben karaktere, és már sejthetjük, amikor a rehabilitációs központba megérkezik, hogy nagy harc áll előtte. Szembe kell néznie a múltjával, a meg nem harcolt harcaival, meg kell tanulnia egyedül élni, a lány nélkül, és meg kell tanulnia azt, amire az élet talán nem véletlenül kényszerítette: csendben lenni. Érteni a csöndet.

Csodás utazás ez a film, egyszerre konkrét, logikus és közben mélyen érzékeny, sokrétegű, spirituális. Minden benne van, amit az életről egy fiatal, traumatizált embernek meg lehet tanulnia, és mindezt nem didaktikusan rágja a szánkba, hanem egy nagyon egyszerű történet által meséli el, úgy vezeti a főhős kezét egyik állomástól a másikig, és a nézőét is.

Külön figyelmet érdemel a hangutómunka (a film ebben a kategóriában Oscart is kapott, illetve a vágásért is): a dobos saját érzékelésének és nem hallásának állomásait, hang-szubjektívjét olykor mi is halljuk, egyértelműen azzal a céllal, hogy átéljük, milyen kirekesztő élmény lehet pl. töksiketen ácsorogni egy beszélgetős partin.

Eközben pedig elképesztő, hogy ez egy elsőfilm: Darius Marder legelső nagyjátékfilmes rendezése. Persze már róla is kiderült, hogy mit tud: ő írta a csodás Túl a fenyvesen című drámát 2012-ben. Nem baj, hogy nem siette el a dolgokat 2019-ig, amikor A metál csendje készült.

Egyszer hallottam egy megsiketült dobosról. Rémlett ez a sztori. A film története Derek Cianfrance befejezetlen dokufikciós filmjén, a Metalheaden alapul, melyben egy heavy metál duó dobos tagjának beszakad a dobhártyája, s alkalmazkodnia kell a csend világához. Itt kezdődött az akkor még forgatókönyvíró Marder és Cianfrance alkotói kapcsolata és ebből a drámai sztoriból termett a 11 évvel később elkészült A metál csendje. Tiszta szívből és drukkoló nézőként kívánok még sok közös munkát nekik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Így tovább nem lehet élni” – Újabb zseniális Bödőcs-kisfilm készült, Csákányi Eszter és Znamenák István is remek benne
Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással. Egy kis Örkény, egy kis Wes Anderson négy és fél percben.

Link másolása

Új kisfilm került fel Bödőcs Tibor YouTube-oldalára: a mintegy 4 és fél perces alkotás két főszereplője Znamenák István és Csákányi Eszter.

A kérvény című opus egy Wes Anderson-szerű miliőben játszódik, és lényegében egy kérvény felolvasásából áll, na meg a hangos csattanóból. De az egészben benne van az „elmúthatvanév” Magyarországa, persze a megfelelően vicces, ironikus körítéssel. A kérvény című kispróza egyébként Bödőcs Prímszámok hóesésben című kötetének egyik fejezete.

Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással.

De felesleges is ennél több, nézzük a kisfilmet:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét Luca Guadagnino a Challengersben
Április 25-től játsszák a hazai mozik a Challengerst. Zendaya eddigi pályafutásának talán legfontosabb filmjét készítette el, és mindent meg is mutatott a cél érdekében.

Link másolása

FIGYELEM: A CIKK APRÓ SPOILEREKET TARTALMAZ!

Napok óta azon töprengek, miért is tetszett ennyire a Challengers. Hiszen ha az ember nagy vonalakban elmondja a sztorit, talán fel sem kelti a figyelmet. Szerelmi háromszög, a tenisz, mint az emberi kapcsolatok, játszmák metaforája, bla-bla-bla. De ahogy sokszor hangsúlyozzuk, a művészet fő kérdése a nem a „mit”, hanem a „hogyan”.

Luca Guadagnino rendező az egyszerű hozzávalókat mesterien elegyíti, a romantikus drámából már-már lélektani thrillert csinál. Az első pillanatban megalapozza az egész filmen átívelő feszültséget. Két férfi teniszezik. Izmosak, leharcoltak, feszültek. Már-már mitikus alakok. Csatájukat a nézőtérről figyeli egy szépséges nő.

A három szempárt látjuk egymás mellé vágva, és rögtön tudjuk, miről van szó, mi is lehet a valódi tétje ennek az összecsapásnak.

Ezután a film ügyesen ugrálva az idősíkokon azt mutatja be, hogy jutottak el a szereplők eddig a pontig.

Tashi (Zendaya) ígéretes teniszcsillagnak indult, ám egy sérülés miatt le kellett mondani az álmairól. Manapság férje, Art Donaldson (Mike Faist) teniszcsillag edzője és menedzsere, akivel van egy közös lányuk is. Art rossz passzban van, sorra veszti a meccseit, szíve legmélyén már szívesen visszavonulna, de fél, hogy elveszti felesége megbecsülését, ha feladja. Ám mindannyiuk életét felrázza, amikor egy kisebb rangú versenyen Art szembe találja magát Patrickkal (Josh O’Connor), aki egykor a legjobb barátja volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtek Tashival.

Mindenképpen ki kell emelni még Trent Reznor és Atticus Ross zenéjét. Mert bármennyire jó is a rendező és a szereplőgárda, voltak olyan helyek a filmben, ahol egyedül a lüktető soundtrack biztosította a feszültséget, anélkül túl hosszú és lapos lett volna egy-egy snitt.

Bámulatos a fényképezés, minden beállítás talál, olykor egyenesen a száguldó labda szemszögéből látjuk a meccseket. Bár a filmben végig erős az erotikus túlfűtöttség, Luca Guadagnino remek ízléssel bánik a kérdéssel. Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét, sosem látszik több, mint ami indokolt, és ami szükséges ahhoz, hogy plusz töltetet adjon egy-egy jelenetnek. Egyébként is túl sok a történés, amit követni kell ahhoz, hogy a szemünket legeltessük. Kimondottan szokatlan módon ebben a filmben sokkal többet vetkőznek a pasik.

Nem is emlékszem, láttam-e valaha olyan mainstream amerikai (vagy bármilyen) filmet, ahol a férfi öltözőt mutatják a maga természetes valóságában.

Itt ez is megtörtént. Sőt, Guadagnino attól sem fél, hogy kicsit behozza a képbe a látens homoszexualitás kérdését. Mindezt kellő lazasággal és humorral teszi.

Félreértés ne essen, a Challengers nem a szexről, és még csak nem is a teniszről szól. Ahogy maga Tashi ki is mondja valahol a film elején: a tenisz nem sport, hanem emberi kapcsolat. Akkor lesz jó egy meccs, ha a pályán lévő két ember szinte eggyé válik, tökéletesen érti egymást.

A Challengers három zseniális színész és egy nem kevésbé nagyszerű rendező összmunkájától lett az, ami, de ez mégiscsak Zendaya filmje, ő a csúcstámadó, a többiek az alaptábort biztosítják neki. A még mindig nagyon fiatal színésznő nem is választhatott volna jobb filmet, hogy megmutassa tehetségét azok számára, akik eddig legfeljebb a Pókember-filmekben és a Dűnében találkoztak vele.

A szép színésznők sokszor úgy próbálnak kitörni a skatulyából, hogy csúnya, vagy legalábbis a nőiességüket háttérbe szorító női karakterek bőrébe bújnak. Zendaya más utat választott: maximálisan kihasználja előnyös külsejét, erotikus kisugárzását, sőt, maga a szerep is arról szól részben, hogy egy vonzereje tudatában lévő fiatal nő miként manipulálja az életében lévő férfiakat. De közben láthatjuk fiatal lányként, anyukaként, femme fatale-ként, üzletasszonyként és tehetetlenül szerelmes nőként is. A színészi sokoldalúság olyan skáláját vonultatja fel, amire kevés szerep nyújt lehetőséget.

Kisujjában van a színész és a nő egész eszköztára, és így könnyedén az ujja köré csavar mindenkit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Több mint száz év után került elő egy eddig ismeretlen írás Agatha Christie-től
Az első Poirot-regénye környékén írhatta az első világháború alatt.

Link másolása

Váratlan szerzőre bukkantak egy, a Brit Pszichoanalitikus Társaság archívumában talált magazin hasábjain: minden idők legtöbb könyvet eladott regényírójára, Agatha Christie-re.

A magazint Sylvia Payne, a psziszhoanalízis brit úttörőjének papírjai között találták meg, aki még az első világháborúban, nővérként ismerkedett meg a krimi későbbi koronázatlan királynőjével.

A Mit csináltunk a Nagy Háborúban című, hatvanoldalas, saját készítésű szatirikus magazin is ebből az időből származik és Christie, Payne, illetve kolléganőik különböző írásait tartalmazza: novellákat, verseket, színdarabokat – és egy képregényt is egy mérgezéses esetről, amit Christie és szintén nővér barátnői „követtek el”.

Christie a magazinban elsősorban a kérdezz-felelek rovat vezetőjeként szerepel, ahol képzeletbeli olvasók kérdéseire válaszol, válaszait Agatha néni néven szignózva,

de rejtvényoldalt is szerkesztett, továbbá írt egy bírósági álhíreket tartalmazó rovatot.

A belsős nővérmagazint könnyed, pozitív hangvétele miatt minden bizonnyal saját maguk lelkesítésére készítették a nővérek, akik nap mint nap szembesültek a világháború borzalmaival a Franciaországból hazatért brit háborús sebesültek révén.

Christie nagyjából a magazin keletkezésekor írhatta első regényét is, A titokzatos stylesi esetet, a később legendássá vált Hercule Poirot detektív főszereplésével, de ekkor még senki sem sejthette, hogy az írónő könyveinek eladását csak Shakespeare és a Biblia tudja majd megelőzni, ugyanis első regényének kéziratát három éven át hat különböző kiadó utasította vissza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt András Ferenc
A nemzet művészének rendezőként olyan filmek fűzödnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét vagy a Dögkeselyű. 81 éves volt.

Link másolása

Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze – jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.

András Ferenc, a Savaria Filmszemle életműdíjas zsűritagja emléke előtt a konferencia résztvevői néma felállással tisztelegtek.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az intézmény harmadéves filmrendező osztályának osztályvezető tanára csütörtökön hajnalban hunyt el.

András Ferenc 1942. november 24-én született Budapesten, 1973-ban szerzett rendezői diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Életében mindvégig jelentős szerepet játszott a film és a televízió. Pályáját 1962-ben kezdte a Magyar Televízióban, majd dolgozott a filmiparban is, ahol a korszak legnagyobb rendezőivel működött együtt, köztük Ranódy Lászlóval és Makk Károllyal.

Rendezőként és forgatókönyvíróként olyan rendkívüli alkotások kötődnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű, A kárókatonák még nem jöttek vissza, a Családi kör vagy a Törvénytelen című film – olvasható az SZFE méltatásban.

Mint írták, András Ferenc 1977-ben aláírta a Demokratikus Chartát, kifejezve tiltakozását a csehszlovákiai diktatúra intézkedései ellen, a politikai nyilatkozat támogatása miatt hosszú ideig nem forgathatott újabb játékfilmet.

A nyolcvanas években a MAFILM színésztársulatának vezetője volt, majd később a Dialóg Filmstúdiót irányította. Produceri tevékenysége mellett meghatározó szerepet vállalt a szinkronszakma alakításában, valamint a Duna Televízió szinkronműhelyének korszakos vezetője volt. Szerteágazó tudása és tapasztalata ellenére viszonylag későn kezdett tanítani: 2021-től volt az Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező osztályának osztályvezető oktatója, aranydiplomáját pedig 2023-ban vehette át ugyanitt - emelik ki a közleményben.

András Ferenc halálával a magyar film világa kiváló alkotót veszített el, emlékét a filmjein és oktatói munkáján keresztül őrzi a Színház- és Filmművészeti Egyetem

– írták.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk