Mi-kritika: A Tűnj el! rendezője elkészítette az év horrorfilmjét
A tavalyi Oscaron a legjobb eredeti forgatókönyv díját bezsebelő Jordan Peele rendező-író legújabb groteszk horrorélménye a Mi. A tavalyelőtti Tűnj el! című filmjével elért győzelme után Peele valószínűleg a stúdiótól szabad kezet kapott, így olyan filmet készíthetett, amilyet csak szeretett volna, ő pedig maradt a jól ismert úton és egy igazán szórakoztató, elgondolkodtató, bizarr és nagyon különleges szerzői thriller-horror-drámát rakott le az asztalra.
A film története a szokványos horror/thriller zsáner alapokra építkezik: egy családi nyaralás pokollá válik egy elszigetelt helyen. Ugyan nem egy elhagyatott kunyhóban játszódik a cselekmény, de majdnem: egy vidéki nyaralóba utazik le a família, s majd aztán itt kénytelenek szembeszállni támadóiikkal és önmagukkal. A cselekmény központjában a karaktereik és az ő döntéseik állnak, a személyiségfejlődésükkel együtt a történet is velük fejlődik, átalakul. A bezárt, klausztrofób helyszín kinyílik, már-már „road movie” lesz és így tovább – ahogy halad előre a cselekmény, úgy folyamatosan nyílnak ki a film előtt is az utak. Egy-egy visszaemlékezés strukturálisan megtöri az eseményeket, ezzel próbálják a nézőket kizökkenteni a konstans feszültségből. Ezek a felbukkanó múltbéli bűnök pedig még a tapasztalt horrorrajongók számára is tartogatnak meglepetéseket.
A Mi nem kellemes meglepetés, mert az a rendező előző munkája volt - ez már az elvárt szint volt Jordan Peeletől és csapatától, amit magasan meg is ugrott. Fantasztikus szereplőgárda állt a rendelkezésére. A főszereplő, az anya, azaz Lupita Nyong’o annyira erőteljes, emlékezetes alakítást nyújt, hogy meg lennék lepve, ha nem jelölnék Oscarra év végén. Az apát alakító Winston Duke a „comic relief”, vagyis az a karakter, aki humorral oldja a feszültséget, hiszen majdnem minden horrorfilmben szükség van egy ilyen szereplőre. A film e téren még túl is teljesít és már-már a vígjáték zsánerébe is bele-bele kóstol Winston Dukenak köszönhetően - de nem zavaró módon, sőt, akár külön filmben is megnézném ezt a karaktert. A gyerekszínészeket sem kell félteni, mindenki a száz százalékot nyújt. Egyszerűen nincs kifogásolható elem, minden szereplő/mellékszereplő tökéletes választás. Ezzel is bizonyíthatják az alkotók, hogy a Tűnj el! castingja nem véletlenül sikerült annyira jól tavaly.