KULT
A Rovatból

"Mehetünk vissza a balettba ugrálni" – 32 év után újra moziban a Macskafogó

Minden idők egyik legzseniálisabb és legnépszerűbb magyar rajzfilmje kép- és hangzásvilágában is felújításon esett át. Bár évtizedek teltek el a premier óta, a mai napig imádjuk a humorát.


"Mehet, Safranek, és üdvözlöm a kedves feleségét!" - "Köszönöm, uram, de már egy éve önnel él.", "Ki kéne valamit találni, mert a végén mehetünk vissza a balettba ugrálni!", "Maga akkor a legundorítóbb, amikor kedves próbál lenni.", "Megsérült?" - "Nem szokásom."

Biztosan sokaknak ismerősek ezek a mondatok, amiket most az egyik legnagyobb sikerű, 1986-os premierje óta kultikussá vált magyar rajzfilmből idéztünk. Igen, a Macskafogóról (és benne Grabowskiról, Teufelről, Safranekről, Lusta Dickről és a többiekről) van szó, amit több mint 30 év után újra vetítenek a mozikban, digitálisan felújított formában. A díszbemutató szeptember 9-én, vasárnap ötkor lesz az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a most zajló II. Budapesti Klasszikus Film Maraton kiemelt programjaként.

Ternovszky Béla rendezőnek és Nepp József forgatókönyvírónak sikerült egy olyan, abszolút időtálló alkotást létrehozniuk a 80-as évek Magyarországán, ami nemcsak itthon, de külföldön is nagy karriert futott be, ami kicsiknek-nagyoknak szórakoztató, amiben csak úgy hemzsegnek a gegek és a humoros nyelvi játékok, aminek nem egy jelenete, dialógusa szállóigévé, betétdala slágerré vált, és ami egyszerre kaland-, gengszter- és kémfilm, sőt, egyúttal mindezek (így kicsit önmagának is) paródiája. Az eredeti változat hagyományos animációs technikával készült, a zseniálisan megrajzolt karakterekhez pedig a legnépszerűbb magyar színészek adták a hangjukat, úgy mint Sinkó László, Benedek Miklós, Haumann Péter, Bodrogi Gyula, Mikó István vagy Kern András.

A premier előtti sajtóvetítésen részt vett Ternovszky Béla is, aki elmondott néhány kevésbé ismert adalékot is a magyar-német-kanadai koprodukcióban elkészült filmről. A rendező az egyik legnagyobb külföldi sikerként tartja számon, hogy a londoni bemutató után még hónapokkal is a top 10-ben futott, olyan világsikerekkel versenyezve, mint a Star Wars aktuális epizódja. Az amerikai piacra azonban soha nem lehetett bevinni hivatalosan (a kanadai producer előfeltételezései ellenére), az ottani közönség VHS-eken és stúdiómozikban találkozhatott csak vele. Ezzel együtt rengeteg utalás van benne a korabeli amerikai popkultúrára.

Mint kiderült, a film alapötletét egy zeneszám adta Nepp Józsefnek. A forgatókönyvírónak egy barátja mutatta meg a The Manhattan Transfer „Four Brothers” című számát, amit eredetileg négy szaxofonra írtak és ami a patkányok dalbetétje lett, némileg átdolgozva. Pusztán a jogdíjért 10 ezer dollárt kellett fizetni, de még egy kottát sem kaptak. Deák Tamás, a film zeneszerzője fantasztikus adottsággal "fülelte" és hangszerelte le az egészet, úgy, hogy az eredeti hangzásnak tökéletesen megfeleljen az új változat, Hajnal István pedig zseniális szöveget írt hozzá.

Újságírói kérdésre válaszolva Ternovszky elmondta: két és fél évbe telt, mire teljes egészében elkészült a Macskafogó, második részének megalkotása is közel két évig tartott, pedig ahhoz már újabb, számítógépes animációs technológiát használtak 2007-ben. A felújítás során nagyon figyeltek arra, hogy a dialógok, amelyek a film lényegi részét képezik, kristálytisztán érthetőek maradjanak, ne nyomják el őket a zörejek. A munka szinte teljes mértékben kollektíven zajlott, a fázisrajzolótól elkezdve mindenki hozzáadhatta az ötletét. Ternovszky szerint a filmes munka ilyen értelemben vett közössége manapság már nem jellemző - ők annak idején a vágótól az operatőrig mindannyian egy helyen és egy időben dolgoztak, nem pedig otthon, egyedül, a számítógép magányában, a munka "örömteli" része így eltűnőfélben van.

A karakterek hangjának kiválasztásánál elsődleges szempont volt, hogy vérbeli profi színészeket válasszanak. A jó hang az animátorok számára is inspiráló, hiszen ők ennek alapján dolgoznak. Ha a színész a hangjával igazán plasztikusan elő tudja nekik játszani a jelenetet, az hatalmas segítség, szinte már csak le kell követniük.

Mint megtudtuk, a szinkronszínészek castingjánál nagy szerepet játszanak a morfológiai jellemzők is, vagyis az, hogy a figuráról, annak jelleméről és külsejéről is lehet asszociálni egy-egy színészre, akihez passzolhat az adott karakter. Sőt, még a testhelyzet is számít, nemhogy az, hogy magas, kövér, sovány vagy alacsony emberről (és a hangjáról) beszélünk. Jó példa erre, hogy a Macskafogó 2. munkálataikor Kállai Ferenc, aki az első részben Poliakoffot szinkronizálta, már betegeskedett, emiatt Darvas Ivánt ajánlotta maga helyett. Amikor hangfelvételre került sor, Darvas bejött és kért egy széket. Döbbenten néztek rá, talán nem érzi jól magát? A színész azonban rájuk nézett és azt mondta: tolószékben ülök, nem? Egész másképp jön ki az emberből a hang, ha ül, mint ha állnék egy mikrofon előtt.

A rajzfilm 4K minőségben restaurált képpel és digitálisan felújított hanggal kerül most újra a vászonra, a Magyar Nemzeti Filmalap – Filmarchívum igazgatóság és a Pannonia Entertainment filmforgalmazó együttműködésében. Szeptember 13-tól országosan is vetítik, több mint negyven moziban, Budapesten és vidéken egyaránt (a teljes lista itt elérhető).


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Bakacsi Béla
A népszerű táncdalénekes felejthetetlen dalai mellett menedzserként többek között Presser Gáborral, Koncz Zsuzsával, Zoránnal és az R-Go-val is együtt dolgozott. 83 éves volt.
Malinovszki András - szmo.hu
2025. szeptember 23.



83 éves korában elhunyt Bakacsi Béla táncdalénekes, zenei menedzser – tudatta a művész Facebook-oldalán a lánya.

Bakacsi Béla 1942-ben született Újpesten. 1961-ben tűnt fel a Ki mit tud?-ban, ahol kategóriájának győztese lett. A következő évben képviselhette hazánkat a Helsinkiben megrendezésre kerülő Világifjúsági Találkozón (VIT) is. 1966-ban az elsőként megrendezett Táncdalfesztivál közönségdíjasa lett.

A 70-es években főleg külföldön kamatoztatta tehetségét. A rendszerváltás után megalapította az Akkord Kulturális Szolgáltató Irodát, koncertszervezéssel és menedzseléssel foglalkozott 2011-ig. Közben rövid ideig könnyűzenei könyvkiadással is. Együtt dolgozott többek között Komár Lászlóval, Zoránnal, Szigeti Ferenccel, Koncz Zsuzsával, Presser Gáborral és a Locomotiv GT-vel, a Fonográf együttessel, a V’Moto-Rockkal, a Hungáriával és az R-GO–val is.

Bakacsi Béla számos feldolgozást is énekelt: olyan dalokat ismerhettünk meg magyarul az előadásában, mint a mint a Quando-quando, O Sole Mio, Quando m'innamoro, a My Way vagy az Ave Maria.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Colin Farrell, Margot Robbie és a nulla kémia esete – A Mágikus, merész, meseszép utazás se nem mágikus, se nem merész, és a meseszéptől is távol van
Talán a Modoros, mesterkélt, mézesmázos utazás találóbb cím lett volna. Legalább a jó szándék megvolt…


A csak szimplán Kogonada művésznéven futó, szöuli születésű, amerikai rendező-forgatókönyvíró (aki Park Joong Eun néven született) új filmjét sokan várták, mivel számtalan videóesszéjével, rövidfilmjével, valamint az első két egész estés darabjával, a 2017-es Columbusszal és a 2021-es Búcsú Yangtóllal rengeteg rajongót szerzett a független filmes szférában. Ráadásul most nagy stúdiófilmet (Sony) forgathatott két világsztárral (Colin Farrell és Margot Robbie), méghozzá egy olyan zsánerben (romantikus fantasy), amelyhez abszolút megvolt az érzékenysége, és ami képileg is tágas játszóteret biztosít számára.

A Mágikus, merész, meseszép utazás lehetett volna a következő Az élet csodaszép (1946), Nagy hal (2003), Ház a tónál (2006) vagy Időről időre (2013).

Úgy tűnik azonban, hogy Kogonada csak akkor jó, ha ő maga írja a saját sztorijait, most először fordult elő ugyanis, hogy más szkriptjéből dolgozott: Seth Reiss eredeti forgatókönyve adta fel a leckét rendezőnknek, akinek bele is tört a bicskája a papíron minden bizonnyal mágikusnak tűnő, a vásznon azonban keményen feszengős giccsbe forduló történetbe.

David (Farrell) épp egy esküvőre készül, ám a kocsija kerékbilincset kap, egy gyanúsan elhelyezett röplap pedig egy furcsa autókölcsönzőbe vezeti, ahol Phoebe Waller-Bridge és Kevin Kline egy igen kínosan jópofizó, de legalább rettenetesen humortalan jelenetben rátukmálnak egy régi autót s hozzá egy GPS-t. Az esküvőn David megismerkedik Sarah-val (Robbie), és rögtön fellángol köztük valami, aminek persze ilyen gyorsan még nem engednek, így más férfi megy fel az est végén Sarah szobájába. Másnap azonban lerobban a lány kocsija, a személy szerint Davidhez beszélő GPS pedig arra utasítja, hogy vegye fel őt, majd különböző, a természetben álló ajtókhoz irányítja őket, amelyeken belépve valamelyikük múltjában találják magukat, az életük egy-egy fontos pontján, ami érzelmileg anno nagy hatással volt rájuk.

Szóval a címbeli utazás ezt a kis túrát fejezi ki, amelynek során egyik ajtótól autóznak a másikig, azokban újraélik életük egy korábbi fejezetét, két ajtó között pedig eszmét cserélnek az élményeikről, magukról, a párkapcsolataikról, a családjukról, az élethez való hozzáállásukról.

S talán mindeközben szövődik köztük valami komoly, ami már régen kijárt volna nekik.

Leírva tényleg nem fest rosszul, ebből azért valóban ki lehetett hozni valami mágikusat, merészet és meseszépet, ráadásul két csúcsszínészt sikerült megnyerni hozzá, akik amúgy bármit el tudnak játszani. Vagy mégsem? A kémiát, vibrálást kettejük között legalábbis nem sikerült érzékeltetniük…

A film első fele kifejezetten kellemetlen jelenetekkel bombázza a nézőt. Érezni, hogy Kogonada próbálja ezt az egészet megtölteni varázslattal (kapásból el kell engedjük a valóságot, szóval, ha valakinek ez nem megy, már itt elveszett), de inkább csak modoros és mesterkélt képsorok sorjáznak megállás nélkül.

Az iskolai musicalszcéna talán a csúcs, ami annyira cuki és jópofa akar lenni, hogy egyszerűen nevetségessé válik.

Mindennek tetejébe valamilyen furcsa oknál fogva a forgatókönyv tele van trágár beszéddel (lehet, hogy ezt akarta jelenteni a címbeli merész?), a káromkodásokat azonban egy ilyen műfajú film idegen testként veti ki magából, és csak fokozza a nézőkben már erősen felgyülemlett zavartságot.

Szerencsére azért pozitívum is akad, hiszen Kogonada egyáltalán nem tehetségtelen filmes, ő még egy ilyen félrement projektben is képes megvillanni, még ha csak egy rövid időre is. A Mágikus, merész, meseszép utazás második fele már sokkal nézhetőbb, ha úgy tetszik, jobb, mint az első, ekkorra kezdenek elfogyni a kínos cukiskodások és álbölcsességek, valamint a felesleges trágárkodás, sőt, időnként néhány egészen szép és megható jelenetet is kapunk.

Az egyik ilyen, működő drámai mélységgel bíró, jól megírt pillanat a kórházi beszélgetés David és az apja (Hamish Linklater) között, David születésekor.

Vagy említhetnénk még Sarah és az anyja (Lily Rabe) közös jelenetét is. Szomorkásak, de őszinték, és nem hatnak álságosnak. Kár, hogy nem ilyenekkel volt tele a film.

A Mágikus, merész, meseszép utazás az év egyik nagy, akár Oscar-várományos filmje is lehetett volna az alkotókból kiindulva, épp ezért nagy csalódás, hogy végül egy ízig-vérig giccses és hamisan merengő, a nézőkből foggal-körömmel könnyet kicsikarni próbáló kudarc lett belőle.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
A Pogány Induló új klipjében Marsi Anikó is feltűnik
Szirmai Marcell hatalmas stábbal készült új produkciója máris komoly nézettséget ért el, és a legfelkapottabb zenék toplistájára került.


A szegedi születésű Szirmai Marcell, művésznevén Pogány Induló új klippel jelentkezett. A Fonogram- és Artisjus-díjas magyar rapper egy nap alatt máris felkerült a legfelkapottabb zenék listájára, kedd este már a harmadik helyen állt.

Legújabb, sokszereplős klipjében egy rövid időre feltűnik Marsi Anikó is, aki egy tévéhiradóban beszélt arról, hogy Szirmai Marcell egy borfesztiválon "vállalhatatlanul" viselkedett.

A kommentelők szerint a dal és a klip is "zseniális, brutál, ütős" lett.

VIDEÓ: Pogány Induló - Lelkem, Nyugodj!


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Az iskola, ahol a szigor halálos, mintha a Stranger Things beköltözött volna Vermontba! – Öntörvényűek kritika
Elképesztő hangulat, feszült rejtély és egy bentlakásos iskola, ahol a mindennapok életveszélyesek. Az Öntörvényűek az a Netflix-sorozat, amiről mindenki beszélni fog – csak még nem tudja!
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2025. szeptember 29.



Az Öntörvényűek (WayWard) igazi rejtett gyöngyszemként indult a piros streaming szolgáltató kínálatában, azon ritka Netflix-produkciók egyike, amelyről néhány epizód után már érzi az ember, ezt mindenkinek látnia kellene. Elsőre talán csak egy újabb „kisvárosi titkok” sorozatnak tűnik, de valójában sokkal rafináltabb, ügyesebben szőtt történetet mesél egy hangulatos forgatókönyv mellett, ami üdítően hat. Ami igazán vicces, hogy a történet 2003-ban játszódik, mégis ’80-as évekbeli retró hangulatot áraszt. Vajon a Netflixnél felkerült a kérdés: „Mi lenne, ha a Stranger Things inkább a cseresznye színű flip-phone-okat, velúr melegítőket és Avril Lavigne posztereket varrná össze egy hideglelős dráma/thrillerrel?” És hát miért is ne? Lássuk milyen lett!

A sorozat lelke és motorja Mae Martin, aki nemcsak alkotóként és íróként vett részt a projektben, hanem a főszereplő Alexet is eljátszotta.

Martin háttere önmagában is érdekes: már 13 éves kora óta stand up-színpadokon él, és azóta is humoristaként, íróként és LMBTQ-aktivistaként ismert. Az Öntörvényűekben viszont először vállalkozott arra, hogy egy sötétebb, drámaibb karakter bőrébe bújjon. Bár érthető, hogy miért ragaszkodott a szerephez, a történet transz és queer szempontból is fontos elemeket mozgat, de be kell vallani, a kemény nyomozó szerep egyszerűen nem áll jól neki, hiteltelen. Martin törékeny alkatával és kedves, önironikus kisugárzásával inkább egy furcsa, manipulatív iskolavezetőként képzelnénk el. Kár, mert a sorozat egyik kevésbé izgalmas szála éppen az ő karakteréhez kötődik.

Alex (Mae Martin**) és Laura (Sarah Gadon) egy pár, akik új házba költöznek be Tall Painesban. A rendőr és a terhes felesége egy új kezdet reményében tért vissza a lány „szülővároskájába”. A vermonti kisváros igazi idilli környezet. Sok fa, kedves emberek, de valami nem stimmel és ezt Alex is érzi.

Ide kapcsolódik a másik főszál, a Tall Pines nevű bentlakásos iskola világa.
Na, ott aztán történik minden! Az intézményt a hipnotikus erejűnek tűnő Leanne (Toni Collette) vezeti, akinek játéka valósággal felvillanyozza a nézőt. Collette újfent bizonyítja, hogy ha különös, misztikus aurájú karakterről van szó, nála nincs jobb választás. Az általa megformált igazgatónő egyszerre tűnik démoninak és angyalinak, és közben egy percig sem lehetünk biztosak abban, valóban ő irányítja-e a városka sötét ügyeit, vagy ő is csak a környezete áldozata.

A diákok története ráadásul sokkal izgalmasabb, mint Alex nyomozása. Abbie (Sydney Topliffe) és Leile (Alyvia Alyn Lind) Kanadából érkeztek, egyiket szülei küldték az iskolába, a másik pedig követte barátnőjét, hogy megszöktesse, ám ő is bekerült a kegyetlen rendszerbe. Abbie és Leile barátsága szívszorítóan őszinte, ráadásul a fiatal színészek elképesztően hitelesek. Az iskola diákjai között akad minden: drogos, bűnöző, tolvaj, hajléktalan, sőt még gyilkos is. A narratíva ügyesen játszik az erkölcsi dilemmákkal.

Az intézmény brutális szigorát elsőre kegyetlennek látjuk, de ahogy jobban megismerjük a diákokat, egyre nehezebb egyértelműen elítélni a nevelők módszereit.

Persze a halálesetek kissé erős „fegyelmezési eszközök”, de hát ki ne akarna egy kis gyilkosságot a középiskolai melodráma mellé? A sorozat egyik legnagyobb erénye az atmoszférateremtés. Az operatőri munka, a hideg szűrők és a gondosan válogatott zenei betétek együtt olyan vibráló feszültséget keltenek, hogy a néző a legártatlanabb erdei sétát is baljóslatúnak érzi. A rejtély fokozatos kibontása, a remekül időzített csavarok és a feszes vágás mind hozzájárulnak ahhoz, hogy az Öntörvényűek az utóbbi évek egyik legjobb young adult thrillere legyen.

Témaválasztásban is erős a sorozat, szó esik a felnőtté válás árnyoldalairól, a generációs traumák öröklődéséről, a bűn és bűnhődés kérdéséről, sőt még a gyermekvállalás nehézségeiről is. Mindezt úgy teszi, hogy közben végig izgalmas marad, nem esik szét a moralizálásban. A készítőknek sikerült még egy igazán izgalmas morális zónát létrehozni, amikor azon kapjuk magunkat, hogy szinte szimpatizálunk az elnyomókkal, mert a gyerekeknek talán ez az egyetlen esély az életre. Ha már ezen a néző is elgondolkodik, ott már tudjuk, hogy a sorozat elérte a célját.

Az Öntörvényűek tehát nem hibátlan, Alex és Laura párosa halvány, Martin színészi játéka nem viszi el a hátán a nyomozós szálat, és az ő szála inkább mellékszereplőként működne jól.

Párja, Laura nagyon jól játszik, igazi ellenfele lesz az iskola vezetőjének. Mindezt bőven ellensúlyozza a tiniszál erőssége, Collette briliáns alakítása, a történet ügyes ritmusa és a misztikusnak tűnő rejtély. Ha egy erős férfi főhőst kapott volna Martin helyett a sorozat, könnyen lehet, hogy most az új műfaji klasszikusról beszélnénk.

Ám így is bőven van ok az örömre, az Öntörvényűek sokkal intelligensebb, szórakoztatóbb és bátrabb, mint a divatos Wednesday-féle próbálkozások.

Már-már Mike Flanagan-sorozat hangulata van az Öntörvényűeknek, aki ismeri a mester munkáit, az tudja, hogy ez mekkora dicséret.

Limitált szériaként hirdetik, de a befejezésben ott lapul a folytatás lehetősége. Őszintén remélem, hogy a Netflix lát benne fantáziát, és nem hagyják porosodni. Mert bizony ilyen izgalmas, szívvel-lélekkel készült sorozatból mindig jó repetázni, ezekkel a karakterekkel akarok még történeteket! Ha pedig egyszer elkezded nézni, garantált, hogy végig maradsz ezen az órán, még akkor is, ha a szigorú nevelők közben rád zárják az ajtót.


Link másolása
KÖVESS MINKET: