KULT
A Rovatból

Megtippeltük, kik nyerhetnek Oscar-díjat idén

Vajon a papírforma érvényesül a 94. Oscar-gálán, vagy lesznek meglepetések is? Esélyeket latolgatunk.
Szöllőskei Gábor - szmo.hu
2022. március 26.


Link másolása

Az éves filmes díjszezon kezdetét sokan nyár végére-ősz elejére teszik, amikor számos filmfesztivál (velencei, londoni, torontói stb.) és kritikusi szövetség adja át díjait az adott év legjobb teljesítményeinek. Persze, ha úgy vesszük, akár már a tavaszvégi Cannes-i mustra vagy akár a télvégi Sundance fesztivál is elindíthatja azt, hiszen az ezeken bemutatott filmek is már a következő évi Oscar-versenyben vehetnek részt (amennyiben valamilyen bemutatót kapnak, persze).

A legfőbb díjak már az új évben kerülnek átadásra, a Golden Globe-bal, a színészek, a forgatókönyvírók, a rendezők és a producerek szakszervezeteinek gáláival, s természetesen az egész hajcihőre az utolsó állomás, az Oscar teszi fel a koronát. Aki pedig figyelemmel követi ezeket a korábbi díjátadókat, egyre élesebb képet kaphat arról, milyen filmek és mely színészek nyerik majd meg a hőn áhított aranyszobrocskát (főként a különféle szakszervezetek díjai számítanak, hiszen azokat is az adott filmes szakág ítéli oda, ahogyan az Oscarokat is).

Meglepetések természetesen mindig előfordulnak, az Oscaron ez is megszokott, hiszen azért itt sok esetben más a szavazási rendszer és nagyobb, szerteágazóbb a tagság is.

Mi most mégis megpróbáljuk megtippelni a legfőbb kategóriákban a március 27-én, vasárnap este (itthon hétfőre virradóra) kihirdetésre kerülő újdonsült nyerteseket.

Legjobb nemzetközi játékfilm

A jelöltek: Isten keze (Olaszország), Lunana: A Yak in the Classroom (Bhután), Menekülés (Dánia), Vezess helyettem (Japán), A világ legrosszabb embere (Norvégia)

Bár az olasz jelölt rendezője, Paolo Sorrentino már elnyerte korábban ezt a díjat (2014-ben A nagy szépséggel), idén szinte bizonyosan nem ő lesz a befutó. Sokan a tavalyi dán csodát, A világ legrosszabb emberét várták a kategória győztesének, aminek a legjobb eredeti forgatókönyvek közti jelölése rá is erősített erre, ám van itt egy még egyértelműbbnek tűnő bajnok, méghozzá Japán és a Vezess helyettem. Hamagucsi Rjúszuke filmje már Cannes-ból és Torontóból is hozott el díjakat, ráadásul idegen nyelvű film létére négy Oscarra jelölték, köztük a legjobb rendező és a legjobb film díjára is. Az pedig elég furán nézne ki, ha nem nyerné meg a nemzetközi játékfilm kategóriát úgy, hogy közben kiemelték az itteni produkciók közül a fődíjra esélyek közé.

Tippünk: Vezess helyettem (Japán).

Legjobb női mellékszereplő

A jelöltek: Jesse Buckley (Az elveszett lány), Ariana DeBose (West Side Story), Judi Dench (Belfast), Kirsten Dunst (A kutya karmai közt), Aunjanue Ellis (Richard király)

Öt valóban csodálatos alakítás kapott itt helyet, bár Judi Dench jelenléte kissé nagyvonalú, tekintve, hogy néhány perces szerepét kisujjból kirázta, persze azt a tőle megszokott profizmussal. A színészi kategóriák egyébként idén eléggé egyértelműnek tűnnek, vagyis, ha bármelyikben nem a favorit győz, az óriási meglepetésnek számít majd. A női mellékszereplők Dench kivételével (aki az 1998-as Szerelmes Shakespeare-ért már kapott Oscart ugyanezen kategóriában) mindannyiuknak az első jelölése ez, az eddig átadott díjak alapján azonban a legnagyobb esélye a West Side Story Ariana DeBose-ának van, aki Rita Moreno 1961-es szerepét (Anita) örökölte meg, s ne feledjük, Moreno akkor szobrot érdemelt érte, szóval, ha DeBose is megkapja, Anita igazi Oscar-gyáros szereppé nemesedik. Kirsten Dunst amúgy még megszorongathatja a 30 éves színésznőt.

Tippünk: Ariana DeBose (West Side Story)

Legjobb férfi mellékszereplő

A jelöltek: Ciarán Hinds (Belfast), Troy Kotsur (CODA), Jesse Plemons (A kutya karmai közt), J.K. Simmons (Az élet Ricardóéknál), Kodi Smit-McPhee (A kutya karmai közt)

A férfiaknál sem várhatóak nagy meghökkenések, hiszen, bár a mindössze 25 éves Kodi Smit-McPhee nyerte visszafogott alakításával a kategória Golden Globe-ját januárban, ám nagyjából minden mást a CODA siket apukája, a valóságban is siket Troy Kotsur, így abszolút ő az esélyes. Ha pedig Kotsur megnyeri, ő lesz a második siket színész, aki Oscart nyer, hiszen a CODA anyukáját alakító Marlee Matlin 1987-ben már győzedelmeskedni tudott a női főszereplők közt (21 esztendősen) az Egy kisebb isten gyermekei című filmért. Szóval ez a díj minden bizonnyal Kotsur és Smit-McPhee között dől majd el.

Tippünk: Troy Kotsur (CODA)

Legjobb női főszereplő

A jelöltek: Jessica Chastain (Tammy Faye szemei), Olivia Colman (Az elveszett lány), Penélope Cruz (Párhuzamos anyák), Nicole Kidman (Az élet Ricardóéknál), Kristen Stewart (Spencer)

Amikor tavaly szeptemberben a Velencei Filmfesztiválon először került vászonra a Spencer, szinte mindenki biztosra vette, hogy Kristen Stewarttól nem lehet majd elvenni az Oscar-díjat, annyira megdöbbentő és kivételes alakítást nyújtott Diana hercegnőként. Majd jött a torontói és a római fesztivál, és máris mindenki Jessica Chastain nagy átalakulásáról kezdett beszélni a tévés hitszónok házaspárról szóló Tammy Faye szemeiben. Majd szót kért két streamingfilmes (Nicole Kidman, Olivia Colman) és egy spanyol nyelvű (Cruz) alakítás is, Kidman ráadásul behúzta a Golden Globe-ot (ezzel legyőzve Jessicát) Az élet Ricardóéknálért. Szóval nem teljesen egyértelmű a helyzet, mi mégis úgy gondoljuk, Chastain lesz az, aki a harmadik jelöléséért (korábban: A segítség, Zero Dark Thirty – A Bin Láden hajsza) átveheti élete első Oscarját.

Tippünk: Jessica Chastain (Tammy Faye szemei)

Legjobb férfi főszereplő

A jelöltek: Javier Bardem (Az élet Ricardóéknál), Benedict Cumberbatch (A kutya karmai közt), Andrew Garfield (tick, tick… Boom!), Will Smith (Richard király), Denzel Washington (Macbeth tragédiája)

A férfi főszereplők közt a jelenlegi állás szerint nincs sok kilátás meglepetésre, ugyanis Will Smith rengeteg díjat besöpört már a Richard király címszerepéért, köztük az Oscar előtti három legfontosabbat: a Golden Globe-ot, a BAFTA-t és a Színészi Szakszervezet díját is. Szóval elállna nem kevés lélegzet, ha nem Smith kapná meg harmadik nekifutásra az első aranyszobrát (az Aliért 2002-ben jelölték, A boldogság nyomábanért pedig 2007-ben). Ha mégsem ő rebegheti majd el a köszönőbeszédét, akkor minden bizonnyal Benedict Cumberbatch vagy Andrew Garfield, nekik még van némi esélyük.

Tippünk: Will Smith (Richard király)

Legjobb rendező

A jelöltek: Kenneth Branagh (Belfast), Hamagucsi Rjúszuke (Vezess helyettem), Paul Thomas Anderson (Licorice Pizza), Jane Campion (A kutya karmai közt), Steven Spielberg (West Side Story)

A Rendezői Szakszervezet díja, a Golden Globe és még rengeteg, rengeteg más díj: Jane Campion legyőzhetetlennek tűnik a legjobb direktorok között. Egyrészt megérdemelné az elismerést, másrészt, ha megkapná, az további két okból lenne csodálatos. Ő lenne a harmadik nő az Oscar-díjak 94 éves története során, aki ebben a kategóriában győzni tud (Kathryn Bigelow és Chloé Zhao után), illetve zsinórban másodszor nyerné nő a rendezői Oscart, hiszen tavaly Chloé Zhao lett a nyertes A nomádok földjéért. Campion egyébként a második rendezőnő volt, akit Oscarra jelöltek 1994-ben a Zongoraleckéért (a tavaly decemberben elhunyt Lina Wertmüller volt az első 1977-ben a Pasqualino Settebellezze című olasz filmért), így jó kis elégtétel lenne, ha végre meg is kapná a díjat. Egy leheletnyi eséllyel talán Kenneth Branagh vagy Steven Spielberg tudná csak maga mögé utasítani.

Tippünk: Jane Campion (A kutya karmai közt)

Legjobb film

A jelöltek: Belfast, CODA, Dűne, A kutya karmai közt, Licorice Pizza, Ne nézz fel!, Rémálmok sikátora, Richard király, Vezess helyettem, West Side Story

Korábban, ha egy film rengeteg jelölést kapott az Oscaron, szinte egyértelmű volt, hogy az nem véletlen, és minden bizonnyal az nyeri majd a fődíjnak számító legjobb film kategóriáját is. Amióta azonban kibővítették a jelölhető alkotások számát ötről tízre, és bevezették a preferenciális szavazást (ebben a kategóriában bármelyik akadémiai tag szavazhat, nem szakághoz kötött, és sorrendet kell felállítaniuk a nomináltak közt), ez már egyáltalán nincs így, sőt!

Az utóbbi tíz évben például csak kétszer fordult elő, hogy a legtöbb jelöléssel büszkélkedő film vitte el a fődíjat is (2014-ben a Birdman és 2018-ban A víz érintése).

Szóval, bár eddig minden jel arra mutatott, hogy A kutya karmai közt című Netflix-film a 12 jelölésével simán besöpri majd ezt is, meglepő dolog történt: sokak nagy ámulatára a Producerek Szakszervezetének nemrég átadott díját a CODA vitte el, a magyar származású Sian Heder filmje így, megelőzve Campion remekét, a legfőbb esélyessé lépett elő, tekintve, hogy eddig a díj története során kilencszer fordult elő, hogy nem egyezett az Oscar-győztes a producerek kiválasztottjával. Persze ettől még A kutya karmai közt is abszolút esélyes, bár a mozi varázsát hirdető Akadémia lehet még nem áll készen arra, hogy egy streamingfilmnek adja oda a legfőbb Oscart (igaz, a CODA is Apple TV+-os, de a mozikban is elérhető volt az USA-ban és a világ számos más pontján is). A többiek valószínűleg nem rúgnak labdába, így a végső győztes e két film párharcából fog kikerülni. Vagy maximum csodálkozunk egy hatalmasat!

Tippünk: CODA

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
36 évesen meghalt Ferich Balázs, Azahriah és a Wellhello menedzsere
A Supermanagement társtulajdonos-ügyvezetője csütörtök hajnalban halt meg hosszú betegség után. Barátja és üzlettársa megható sorokkal búcsúzott tőle.

Link másolása

Hosszú betegség után csütörtök hajnalban meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement nevű kiadó-menedzsment társtulajdonos-ügyvezetője, a Blind Myself nevű magyar metálzenekar korábbi basszusgitárosa - írja a Forbes. A zenei szakember 36 éves volt.

A 2016-ban alapított Supermanagement a hazai piac egyik legsikeresebb szereplője, akik olyan magyar előadókat menedzselnek, mint a Wellhello, a Follow the Flow, az Anna and the Barbies, Dzsúdló, Desh és Azahriah.

Ferich Balázsról a Supermanagement másik alapítója, Tóth Gergő búcsúzott a Facebookon.

„2012-ben vettük be a Blind Myselfbe basszusgitározni. Pillanatok alatt lettünk barátok. Rengeteget segített a zenekar dolgainak intézésében. Veleszületett tehetsége volt a menedzseléshez”.

Tóth felidézte, hogy a Cloud 9+ az első banda, amit együtt menedzseltek, és nagy kockázatot vállaltak, amikor megalapították a saját cégüket.

„Balázst imádták az előadóink, kollégái. Über-maximalista volt a melóban, nem elégedett meg sosem a második hellyel. Folyamatosan azon agyalt, hogyan lehetnénk még jobbak és jobbak. Bazsinak hatalmas szíve volt. Imádta a gyerekeit és feleségét, Dittát, a legjobb apuka volt, akit valaha ismertem.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Az egész hazai sztárvilág gyászolja a 36 évesen meghalt Ferich Balázst: „Mérhetetlen fájdalom”
Tóth Gabi, Czutor Zoltán és a Carson Coma is kifejezte együttérzését. A Supermanagement társtulajdonos-ügyvezetője csütörtök hajnalban halt meg hosszú betegség után.

Link másolása

Az egész hazai zenei világ gyászolja a 36 évesen meghalt Ferich Balázst, a Supermanagement nevű kiadó-menedzsment társtulajdonos-ügyvezetőjét.

A zenei szakember számos hazai sztárnak, köztük Azahriah-nak, a Wellhellonak és Dzsúdlónak volt a menezdzsere.

Ferich Balázsról a Supermanagement másik alapítója, Tóth Gergő megható sorokkal búcsúzott a Facebookon.

„2012-ben vettük be a Blind Myselfbe basszusgitározni. Pillanatok alatt lettünk barátok. Rengeteget segített a zenekar dolgainak intézésében. Veleszületett tehetsége volt a menedzseléshez.”

A Supermanagement Facebook-oldalán csütörtök délután közzétett bejegyzésére azóta több mint ezer hozzászólás érkezett, köztük számos hazai sztár is kifejezte a részvétét. A Carson Coma zenekar egy fekete szívvel fejezte ki együttérzését, az AWS gitárosa, Brucker Bence pedig egy érzelmes üzenettel köszönt el Ferich Balázstól.

„A folyamatos profi és maximalista hozzáállásod mindig irigyeltem és nagyon nagy hatással volt rám! Ha nem ismerlek, bizony nem lennék ott ahol. Mindig emlékezni fogok rád!”

- írta többek között a zenész.

„Őszinte részvétem” - írta a hozzászólások között Azahriah gitárosa, Szabolcsi Fészek.

„Őszinte részvétem Gergő, sok erőt a családnak mérhetetlen fájdalom…” - írta Tóth Gabi.

„Végtelenül sajnálom, sok erőt kívánok Gergő!” - üzente megrendülve Czutor Zoltán.

Antal Timi énekesnő egy korlátozott ideig elérhető Instagram-sztoriban, egy fekete-fehér fotóval emlékezett meg, a képhez pedig azt írta:

„Ég Veled, Balázs!”

via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Teljes a káosz: az RTL úgy cserélgeti a főműsoridős műsorait, hogy erről már nem is szól
Teljes a fejetlenség a csatornánál, néhány nap alatt két fontos műsor ismétlése is csődöt mondott. Így hétköznap este ismét jöhetnek a pajkaszegiek.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Ember legyen a talpán, aki követni tudja az RTL hétköznapokat érintő műsorváltozásait. A csatorna láthatóan nem tudja, mihez kezdjen Az álommeló második évada utáni sávval, ahol egyre-másra bedőlnek a korábbi műsorok ismétlései.

A március 25-én indult álláskereső reality után először a Gólkirályság első évadát ismételték, elfogadható eredményekkel, írja a Sorozatwiki. Április 8-tól Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban első évadát tűzték műsorra ugyanott, katasztrofális nézettség mellett.

Ezért most hétfőtől ebben az időpontban a Házasodna a gazda tavaly őszi, 6. szezonjának ismétlését kezdték el, ami két nap után szintén beleállt a földbe. Így péntektől, vagyis április 20-tól inkább egy újabb bőrt lehúznak Pajkaszeg lakóiról, és elkezdik A mi kis falunk hatodik szezonjának újravetítését.

A magyar sorozat után az RTL Híradó – Késő esti kiadás 10 perccel korábban, 22:40 helyett, 22:30-kor lesz látható a csatornán. Ezt követően a Gyilkos elmék 23:15 helyett, 23:05-kor kerül majd képernyőre.

A műsorváltozás a szombati és a vasárnapi napokat nem érinti.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Fotók: Eltemették Tordy Gézát
Ernyey Béla közös emlékeket idézve búcsúzott Tordy Gézától. Óriási szívű, nagystílű ember volt - mondta. A Vígszínház társulata nevében Lukács Sándor színművész búcsúzott.

Link másolása

Családja, barátai, pályatársai, tisztelői kísérték utolsó útjára Tordy Géza Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt, a nemzet színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját csütörtökön Budapesten, a Farkasréti temetőben.

A 85 éves korában, március 30-án elhunyt színművész búcsúztatásán elsőként a jövő színésznemzedéke nevében Szőcs Artur mondott beszédet. A színész-rendező felidézte, hogy Tordy Gézát még színművészetisként ismerte meg, majd 15 évadot dolgoztak együtt. Kiemelte: Tordy Gézát ízig-vérig érdekelte a színházcsinálás, fontos volt számára a csapatmunka.

Ernyey Béla közös emlékeket idézve búcsúzott Tordy Gézától. Óriási szívű, nagystílű ember volt - mondta a művészről, akivel 1963-ban találkozott először, és akihez élete leghosszabb barátsága fűzte.

A Vígszínház társulata nevében Lukács Sándor színművész búcsúzott, színészkollégája játékát és közös munkáikat idézte fel. Mint mondta, Tordy Gézában nagy erők lakoztak, nagy dühök és nagy szenvedélyek.

A színészet illanó pálya - fogalmazott. A kincs az az üzenet, amelyet át tudunk adni úgy, hogy a lelkekben minél tovább megmaradjon. "És te, Gézus, ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál" - mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET: