Meghalt Tarr Béla
Hetvenéves korában, kedden meghalt Tarr Béla Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, a Magyar Filmművészek Szövetsége elnöke. Halálának hírét az Index közölte a művész környezetére hivatkozva. A hírt Fliegauf Bence rendező is megerősítette az MTI-nek a család nevében.
– írta a Magyar Filmművészek Szövetsége az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.
Az 1955-ben Pécsen született rendező tizenhat évesen amatőr filmesként kezdte pályafutását. 1979-ben a Családi tűzfészek című filmjével hívta fel magára a figyelmet, amelyet a Balázs Béla Stúdióban készített el, a magyar kísérleti film legfontosabb műhelyében.
Korai, szociografikus pontosságú munkái, mint a Szabadgyalog (1981) és a Panelkapcsolat (1982), a dokumentarista hagyományokból táplálkoztak. A formai fordulópontot az 1982-es, mindössze két beállításból álló televíziós Macbeth-adaptációja jelentette, amely már előrevetítette későbbi, radikális formanyelvét. A valódi stílusváltás a Krasznahorkai László íróval való, 1988-as Kárhozat óta tartó alkotói szövetséggel kezdődött, állandó alkotótársa lett Hranitzky Ágnes vágó és Víg Mihály zeneszerző is.
– mondta a The Guardiannek, megvilágítva a rá jellemző extrém hosszú beállítások és az epikus időkezelés mögötti szándékot.
Ezzel a szemlélettel készítette el olyan csúcsműveit, mint a több mint hétórás Sátántangó (1994), amelyről Susan Sontag író úgy fogalmazott: „Lesújtó, lehengerlő minden percében… szívesen megnézném minden évben életem végéig.” A Werckmeister harmóniák (2000) a tömegpszichózis és a hatalom parabolájaként a 2024-es újrabemutatásakor is hátborzongatóan aktuálisnak bizonyult. Pályáját a 2011-es A torinói ló című filmmel zárta le, amely a Berlini Filmfesztiválon elnyerte a Zsűri Nagydíját, az Ezüst Medvét.
A rendezéstől visszavonulva a tanítás felé fordult: 2013-ban Szarajevóban film.factory néven hozott létre nemzetközi filmes iskolát.
– mondta Tarr Béla.
Világnézetéről kendőzetlen őszinteséggel beszél: „Egyszerű ateista vagyok. Nem hiszek Istenben, oké.” Rendszeresen bírálja a magyarországi kultúrpolitikai környezetet. Ezzel szemben Orbán Viktor miniszterelnök 2025 januárjában a fóti stúdiókomplexum átadásán arról beszélt, hogy „végre eljutottunk arra a pontra, hogy állami támogatás nélkül készülnek saját lábukon megálló filmek is”. Válaszul kilenc filmes szervezet nyílt levélben azt írta: „Az úgynevezett független film Magyarországon nem választás, hanem kényszerpálya.”
Tarr Béla életművét 2024 augusztusában a Brit Filmintézet teljes retrospektív sorozattal és a Werckmeister harmóniák 4K-s felújításával ünnepelte, novemberben pedig a Tokiói Nemzetközi Filmfesztivál tüntette ki életműdíjjal. Ezt megelőzően, 2023 decemberében az Európai Filmakadémia elnökségétől kapott tiszteletbeli díjat.