65 éves korában, Los Angelesben elhunyt Val Kilmer – számolt be róla a Daily Star. A színész halálhírét a lánya erősítette meg.
Kilmer olyan filmekkel vált ismertté, mint a Top Gun, a The Doors, a Batman örökké vagy a Tombstone. A rajongók emlékezetébe leginkább Tom "Iceman" Kazansky szerepével égett be, akit 1986-ban alakított először a Top Gunban, majd 2022-ben visszatért a karakterhez a Top Gun: Maverick című filmben.
A színész az évek során több egészségügyi problémával is küzdött. 2015-ben torokrákot diagnosztizáltak nála, a kezelések miatt hangja jelentősen megváltozott.
Ennek ellenére visszatért a filmvászonra, és újra eljátszotta egyik legismertebb szerepét.
Val Kilmer közel négy évtizedes karriert tudhatott maga mögött, ez idő alatt számos ikonikus karaktert formált meg. Halálhíre után sokan emlékeztek meg róla a közösségi médiában is.
65 éves korában, Los Angelesben elhunyt Val Kilmer – számolt be róla a Daily Star. A színész halálhírét a lánya erősítette meg.
Kilmer olyan filmekkel vált ismertté, mint a Top Gun, a The Doors, a Batman örökké vagy a Tombstone. A rajongók emlékezetébe leginkább Tom "Iceman" Kazansky szerepével égett be, akit 1986-ban alakított először a Top Gunban, majd 2022-ben visszatért a karakterhez a Top Gun: Maverick című filmben.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Egy este páholyban – kipróbáltuk, milyen, amikor a szállodai luxus az Operaházban teljesedik ki
Az Anantara New York Palace vendégeként exkluzív páholyokból élvezheted a budapesti Operaház páratlan kulturális élményét, ahol a luxus és a művészet tökéletes harmóniában találkozik.
Vannak esték, amikor az ember nem szimplán egy jó programra vágyik, hanem élményre. Olyanra, amitől kicsit királyibb lesz a hétköznap, amiben van egy kis luxus, egy csipetnyi kultúra, és egy adag olyan „na ezt biztos nem csináljuk minden héten” érzés.
Budapest egyedülálló kulturális és történelmi kincsei közül az Anantara New York Palace Budapest szállóvendégeinek pont ilyen élményt kínál.
Az elegáns szállodai tartózkodás mellett most arra is lehetőséged nyílik, hogy az Operaház előadásait egy exkluzív páholyból élvezd, egy olyan perspektívából, amely valóban különlegessé teszi az estét.
Cikkünkben kipróbáltuk ezt a csodás lehetőséget, és megmutatjuk, milyen plusz szolgáltatások teszik még teljesebbé a náluk töltött időt.
Különleges lehetőség az Anantara vendégeinek
Van valami igazán páratlan abban, amikor egy szállodai tartózkodás nem csupán kényelmes szobákról és finom reggelikről szól. Amikor a hely atmoszférája, a figyelmes kiszolgálás és az extra programok együtt olyan élményt nyújtanak, amit még sokáig emlegetsz majd. Az Anantara New York Palace Budapest pontosan ezt az érzést adja: az ikonikus épület, a patinás New York Kávéház lenyűgöző belső terei és a szálloda elegáns hangulata már az érkezéskor megadja az ember alaphangulatát.
Az elegáns szállodai tartózkodást egy előre foglalható operaélmény teheti még emlékezetesebbé az Anantara vendégei számára.
Ez nemcsak a belépőjegyet tartalmazza, hanem kényelmi szolgáltatásokkal is kiegészül, és lehetővé teszi, hogy az előadásokat az Operaház exkluzív páholyából élvezd.
Ez az ajánlat egyedülálló módon kapcsolja össze Budapest történelmi luxusát a város ikonikus kulturális intézményével, a Magyar Állami Operaházzal. Mi a Verdi Don Carlos című előadásra váltottunk jegyet – egy teljes, négyfős páholyt foglaltunk –, és az este minden várakozásunkat felülmúlta.
Don Carlos páholyból: egy este, amit nem felejtünk
Már az Állami Operaház épületébe lépve megérint a hangulat: a bársonyszőnyegek, az aranyozott részletek, a monumentális csillárok és a történelmi falak súgta elegancia mind azt sugallják: valami különleges következik.
A páholyba érve ez az élmény csak fokozódott – kényelmes bársonyszékek vártak ránk, emellett egy palack Sauska pezsgő és négyféle frissen sütött, sós perec – sajtos, magvas, klasszikus –, így mindenki megtalálta a kedvencét, miközben a színpadon elindult a dráma.
A Don Carlos monumentális díszletei és a szereplők lehengerlő teljesítménye már önmagában lenyűgöző, de abból a magasságból, ilyen kényelmes közelségből, egy külön térből figyelni az előadást – ez valódi kiváltság. Verdi operája gyönyörű, tele érzelemmel – és fentről nézve egészen más rétegei tárultak fel. Láthatod az énekesek mimikáját, a díszlet apró részleteit, és közben olyan, mintha a saját kis zárt univerzumodban ülnél. Társasági élmény is, de mégis intim – pont olyan, amitől az ember különlegesnek érzi magát.
Az operaélmény így nem csupán egy kulturális program, hanem egyfajta meghosszabbított szállodai luxus, amelyet Budapest egyik legszebb épülete tesz még emlékezetesebbé.
Az exkluzív lehetőségről érdemes közvetlenül a szálloda concierge-szolgálatánál érdeklődni: a recepción keresztül a program személyre szabható, az időpont egyeztetése pedig gördülékenyen zajlik – a szálloda csapata pedig kiemelkedően segítőkész volt a szervezés során.
Foglalhatsz például romantikus dunai hajózást városnézéssel 2–10 fős társaságok számára, vagy elmerülhetsz Budapest gazdag kulináris örökségében egy vezetett gasztrotúra keretében.
Ez utóbbi során megkóstolhatod a magyar konyha klasszikusait – mint a gulyás, a lángos és a rétes –, kipróbálhatod a tradicionális párlatokat, például az Unicumot és a pálinkát, és közben mélyebb betekintést nyerhetsz a hazai gasztronómia hagyományaiba, amelyek egyszerre őrzik a múltat és követik a modern irányzatokat.
A program nem csupán a külföldi vendégek számára lehet vonzó, hanem azoknak a magyar látogatóknak is, akik különleges estére vágynak. Ez az élmény ugyanis tökéletes lehetőség arra, hogy egy hétköznapból is igazi ünnep legyen – ahol a luxus és a kultúra együtt teremtenek felejthetetlen pillanatokat, amelyekre még hosszú ideig szívesen emlékszünk vissza.

Idén Svájcban tartották az Eurovíziót, ahol meglepő dolgok történtek. A zsűri Izraelnek nem adott kiemelkedő értékelést, a közönség mégis a dobogóig tudta tornázni a pontszámokat.
Lezajlott a 69. Eurovíziós Dalfesztivál, amelyet idén Svájcban rendeztek meg, miután tavaly a svájci Nemo nyerte meg a versenyt – írja a 24.hu. A döntőt Bázelben tartották, ahol 26 ország előadója lépett színpadra, összesen pedig 37 ország indult az idei megmérettetésen.
A 2025-ös Eurovíziót az osztrák színekben induló JJ nyerte meg Wasted Love című dalával. A 24 éves osztrák–filippínó énekes, Johannes Pietsch klasszikus zenét tanul, és a győztes dalt Teodora Spiriccsel, valamint Thomas Turnerrel közösen írta. JJ korábban a The Voice UK című műsorban is szerepelt. A döntő után a díjat családjának, csapatának és egész Európának köszönte meg, majd meghatódva azt mondta:
„a szeretet a legnagyobb erő a világon”.
A második helyen Izrael végzettYuval RaphaelNew Day Will Rise című dalával. Az énekesnő a zsűri pontozása alapján még csak a 14. helyen állt, de a közönségszavazatokkal végül a második helyre lépett elő, miután Izrael kapta a legtöbb szavazatot a nézőktől.
Izrael részvétele idén is vitákat váltott ki a verseny körül. A Guardian beszámolója szerint szerdán körülbelül 200 ember tiltakozott palesztin zászlókkal Bázel belvárosában. Szombat este újabb demonstrációkra került sor, amelyeken a rendőrség könnygázt és vízágyús teherautót vetett be, hogy megakadályozzák a tüntetők bevonulását a városközpontba. A döntő alatt is történt incidens:
ketten megpróbáltak feljutni a színpadra, és egy stábtagot festékkel dobtak meg, de nem jutottak közel az énekesnőhöz, és senki sem sérült meg.
A harmadik helyet Észtország szerezte meg, míg a negyedik Svédország lett, akit a döntő előtt az esélyesek között tartottak számon.
Magyarország idén sem vett részt hivatalosan a dalfesztiválon, de így is lehetett magyar indulóknak drukkolni. A Carson Coma San Marinóban próbált kijutni az Eurovízióra, de végül nem sikerült bejutniuk. Németország színeiben azonban döntőbe jutott az Abor & Tynna néven versenyző Bornemisza testvérpár. Az erdélyi gyökerekkel rendelkező, de már Bécsben született és nevelkedett Tünde és Attila az elektronikus zenét a hiphoppal ötvöző Baller című dallal szerepeltek, és végül 151 ponttal a 15. helyen végeztek.
Lezajlott a 69. Eurovíziós Dalfesztivál, amelyet idén Svájcban rendeztek meg, miután tavaly a svájci Nemo nyerte meg a versenyt – írja a 24.hu. A döntőt Bázelben tartották, ahol 26 ország előadója lépett színpadra, összesen pedig 37 ország indult az idei megmérettetésen.
A 2025-ös Eurovíziót az osztrák színekben induló JJ nyerte meg Wasted Love című dalával. A 24 éves osztrák–filippínó énekes, Johannes Pietsch klasszikus zenét tanul, és a győztes dalt Teodora Spiriccsel, valamint Thomas Turnerrel közösen írta. JJ korábban a The Voice UK című műsorban is szerepelt. A döntő után a díjat családjának, csapatának és egész Európának köszönte meg, majd meghatódva azt mondta:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A legújabb Amerikai hajtóvadászat: Oszáma bin Láden nyomában jár a Netflix
Sokkoló, kegyetlen, de autentikus dokusorozatot tett le az asztalra a Netflix. A belefektetett pénzt nem dobták ki az ablakon, a produkció igazán nézeti magát!
Folytatódik a Netflixes Amerikai hajtóvadászat sorozat. Úgy tűnik mostanában futószalagszerűen gyártja a piros streamingszolgáltató a dokumentum-sorozatokat, és amíg olyan színvonalas és szórakoztató darabokat kapunk, mint a Fordulópont vagy az Amerikai hajtóvadászat szériák, ez nem is baj.
Ezekre a tartalmakra alapvetően jellemző, hogy erősen a sokkolás és a szórakoztatás oldaláról közelíti meg a dokumentumfilm zsánerét. Nem száraz, csak a tényeket bemutató darabok, hanem intenzív érzelmi manipulálást alkalmaznak és pátoszos drámai hangnemet vesznek fel, ami nem is gond, amíg a néző ezt helyén tudja kezelni.
Az Amerikai hajtóvadászat legújabb darabja egy háromrészes minisorozat Oszáma bin Láden elfogásáról.
A terroristavezér majdnem 10 évvel „túlélte” az ikertornyok lerombolását, ám az amerikai hírszerzésnek és a Seal Team 6 kommandósainak köszönhetően ő sem tudta elkerülni teljesen megérdemelt sorsát.
A nyitány elképesztően hatásos. Rögtön bedob minket 9/11-be, hogyan omlott össze a World Trade Center két tornya. Szépen időrendben mutatják be 2001. szeptember 11-e történéseit, óráról órára. Ahogy csapódnak be a gépek sorra a célpontokba, hihetetlen feszült és megrázó ez az indítás. Az archív képsorok a mai napig sokkolóak, szinte horrorisztikus hatást keltenek. A megszólaltatott szemtanúk között volt olyan, aki a Pentagonban dolgozott és az osztályáról csak ő élte túl a repülőgép becsapódást.
Ezután a megrázó indítás után gorcső alá veszik bin Láden 9/11 előtti életét.
Eredetileg a szovjet megszállás ellen küzdő mudzsáhidokból alakult radikális iszlám terrorszervezetet a hidegháború alatt Amerika pénzelte. Majd, amikor sikeresen „kiűzték” a szovjet erőket bin Láden gyorsan Amerika ellenessé vált. Úgy tekintett az USA-ra, mint újabb megszálló erőre, aki az iszlám államok önállósága ellen küzd. Amiben azért valljuk be, volt (van) igazság…
Ezután megismerjük az al-Káida szörnyű tetteinek nyomait, és látható lesz egy minta, amit a korabeli szakértők hiába figyeltek 2001-ig, nem vettek kellően komolyan. Sokan emiatt őket is okolták a szeptember 11-i merényletekért, erről is van szó az egyik epizódban. A második rész főleg bin Láden alvezéreinek elfogásáról szól. Hogy azonosították Khalid Sheikh Mohammedet, rövidítve KSM-et, aki a 9/11-es támadás kitalálója és egyik végrehajtója is volt egy személyben.
Egyáltalán nem finomkodnak és nem kerülgetik a kínzás témakörét. Szörnyen nyersen fogalmazva sorolják a kegyetlenebbnél kegyetlenebb módszereket, amikkel kínozták a gyanúsítottakat.
Ők csak fejlett kihallgatási technikáknak nevezték ezeket. Majd jött az egyik legnagyobb meglepetés: a második rész egy feszült, izgalmas cliffhangerrel ér véget. Működött, rögtön meg kellett néznem a harmadik epizódot. Amiben megismerjük bin Láden elfogásának részleteit. Hogyan szúrták ki a pakisztáni házat, hogy találták meg a futárt, aki a videókat szállította Oszamáról, és hogyan állították össze a kommandós alakulatot, akik egy igazi titkos küldetés keretén belül likvidálták a terrorista vezért. Azért volt igazán veszélyes kérdéskör, mert bin Láden Pakisztánban bujkált. Ez pedig azt jelenti, hogy Amerika egy olyan ország terültén hajtott végre katonai hadműveletet, akit nem értesítettek semmiről. Nagyon veszélyes küldetés volt.
Korrekt dokusorozat lett az Amerikai hajtóvadászat legújabb része, ám azért nem igazán teljes körű képet ad a korról és az USA helyzetéről. Tényleg csak az embervadászatot mutatja be, ami nem lenne ugyan gond, de a 2001-es terrortámadás vezetett a 20 éves afganisztáni háborúhoz, illetve az iraki konfliktushoz is. Mindkettőhöz erősen kötődött Oszáma bin Láden de cikkünk tárgyában tényleg csak megemlítik ezt a két háborút. Semmi konkrétumot nem kötnek hozzájuk.
Értem, hogy a koncepció bin Láden elfogásáról szólt, de úgy gondolom ezekről a fegyveres konfliktusokról többet is megtudhattunk volna.
Főleg, hogy bin Ládennel kapcsolatban meglepően részletesen nyilatkoztak a CIA volt és jelenlegi vezetői és kabinet tagok. Szívesen hallgatnék egy hasonlóan részletes és őszinte korképet erről is. Remélem a Fordulópontnak lesz egy afgán háborús része és akkor majd részletesebben bemutatják nekünk.
Meglepően jól sikerült a Netflix Amerikai hajtóvadászat: Oszáma bin Láden három részes dokumentum-sorozata. Sokkoló, kegyetlen, az archív felvételeknek köszönhetően autentikus. Jó a rendezés és ügyesen felrajzolt íve van.
Akik szeretik a Netflix történelmi doksijait, nem fognak vele mellé nyúlni.
Kissé néha lazán kezeli az emberi életet és pátoszosan amerikai szemszögből nézi a történéseket, de egy ilyen terrorcselekmény után ezt nem lehet felróni nekik.
Az Amerikai hajtóvadászat: Oszáma bin Láden három része megtekinthető a Netflix kínálatában.