KULT
A Rovatból

Megbocsáthatatlan: A film, amit még Sandra Bullock szétbotoxolt arca sem tud elrontani

A Megbocsáthatatlan nemcsak egy baromi ütős film, hanem Sandra Bullock nagy visszatérése is. Kritika.

Link másolása

Vannak olyan hirtelen meghozott, sorsfordító döntések, amik után az élet már nem folytatható ugyanonnan, amik után többé már nem lehetünk ugyanazok. Ahonnan újra kell kezdenünk mindent, és nem nulláról, hanem mondjuk mínusz százról. Egy ilyen döntésről, annak következményeiről és a feloldozásról szól a Megbocsáthatatlan, ami amellett, hogy baromi ütős film, Sandra Bullock nagy visszatérése is.

Sok film és sorozat készült már arról, mit tesz az emberrel sokévnyi börtön. Arról, hogy valaki elkövet valamit, leüli a törvény által kiszabott büntetését, majd a szabadulása után megpróbál visszatalálni a szeretteihez, visszailleszkedni a társadalomba vagy bárhová, egyáltalán élni valahogyan. Nem újdonság az sem, hogy a hosszú szabadságvesztés rendesen megnyekkenti az ember lelkét, pláne, ha elrendezetlen ügyek mardosták odabent, amikkel kikerülve kezdeni kell valamit.

Ebből az alaphelyzetből indul Ruth Slater (Sandra Bullock) is, aki épp most szabadul azután, hogy húsz évre ítélték gyilkosság miatt, vagyis majdnem a fél életét börtönben töltötte. Egy kis műanyag dobozban elfér minden cucca, a kezébe nyomnak néhány dollárt, van egy váltás ruhája meg egy kopott kabátja, és mehet is új életet kezdeni. A mellé kirendelt mentor ismerteti a lehetőségeit, amiből nincsen túl sok, intéz neki egy ágyat egy nőknek fenntartott átmeneti szálláson meg munkát egy priuszosokat is alkalmazó halfeldolgozó üzemben. Innen szép nyerni, na.

Arról, hogy mi történt Ruth-tal az elmúlt húsz évben, nem tudunk meg szinte semmit, csak sejtéseink lehetnek róla a nő tekintetéből és bizonyos helyzetekre adott reakcióiból. Például abból, hogy gond nélkül falhoz vág bárkit, aki kéretlenül a cuccaihoz nyúl. Az a mindent megváltoztató néhány perc viszont, ami a börtönbe kerüléséhez vezetett, lassan összeáll a jelenben bevillanó flashbackek mozaikjaiból. Ahogy az is hamar kiderül, hogy mi az az egyetlen dolog, ami életben tartotta Ruth-ot a börtönben: a szabadulás után megtalálni a húgát, Katherine-t (Aisling Franciosi), aki mindössze ötéves volt akkor, amikor ők ketten elszakadtak egymástól.

Ruth szabadlábra helyezése ennélfogva nem magánügy, egyből megkongatja a vészharangot a kislányt örökbefogadó és jelenleg is nevelő családnál, ahogy a meggyilkolt férfi, az egykori sheriff két fia is rögtön tudomást szerez a nő kiengedéséről, és nem örülnek túlzottan. Harmadikként pedig bekapcsolódik a történetbe az a család is, akik nemrég költöztek Ruth egykori házába, és egészen a nő felbukkanásáig nem tudtak semmit arról, hogy álmaik otthona egy két évtizeddel ezelőtti gyilkosság helyszíne.

Sokféle érdek felesel itt egymással, mégis egyértelműen Ruth-nak drukkolunk már az első pillanattól, és ez csak részben a forgatókönyv érdeme. Sandra Bullock olyan színészi remeklést mutat be a bűne miatt megbűnhődött, de a társadalom által talán örökre kitaszított nő szerepében, aki a szeretett gyerek megtalálása érdekében képes átmenni a falon is, hogy ihaj. A kilencvenes évek egyik legfelkapottabb komikája, aki a Gravitáció óta nem kapott igazán komoly szerepet, most közel a hatvanhoz bebizonyítja, hogy lazán képes elvinni a hátán egy ilyen fajsúlyos, karaktervezérelt mozit.

Persze ehhez kellett azért egy erős forgatókönyv is. A nálunk nem annyira ismert Unforgiven című, 2009-es brit minisorozatból nem kisebb nevek gyúrtak egészestés filmet, mint az utolsó két Az éhezők viadala-mozin dolgozó Peter Craig, az Álmatlanság című Nolan-film egyik forgatókönyvírója, Hillary Seitz és a Mindhunter – Mit rejt a gyilkos agya című sorozat írója, Courtenay Miles. Na meg egy erőskezű, de érzékeny rendező, aki a Kontroll nélkül-lel befutott német Nora Fingscheidt.

Ez a 21. századi bűn és bűnhődés történet az ő keze nyomán lett az a kemény, feszes és giccsmentes melodráma, ami csak pont annyira facsarja ki a szívünket, amennyit még éppen el tudunk viselni.

Mindezekkel együtt azért vannak hibái a filmnek, és most elsősorban nem arra gondolok, hogy Bullock alakítását nézve mennyire nehéz elvonatkoztatni a ténytől, milyen rossz munkát végeztek az arcával a plasztikai sebészek. Mélyen elítélem a testszégyenítés minden formáját, és tudom, hogy nem szép dolog egy kritikában külön kitérni a főszereplő küllemére, de sajnos nem lehet elmenni szó nélkül amellett, milyen visszás érzéseket kelt a nézőben, ha egy az élet által megtépázott, börtönviselt karakter bőrébe olyan színésznő bújik, akinek látványosan ki vannak irtva a ráncok az arcáról és fel van töltve a szája. Na de téma lezárva.

Amikről viszont nagyon is írhatok, azok az egyébként erős forgatókönyvet illető hiányosságok. Ezek közül az egyik, hogy bár abszolút érthető a meggyilkolt rendőr fiainak dühe és bosszúszomja, a két srác karaktere már-már karikatúraszerűen el van túlozva, ennélfogva éppen az ellenkező hatást éri el velük a film. A végkifejlet felől nézve persze egyértelmű lesz, hogy minderre dramaturgiailag volt szükség, de mégis ront az összhatáson. A másik ilyen gyenge pont, hogy alig ismerjük meg a gyilkosságot kislányként átélt Katherine felnőttkori személyiségét. Érthető, hogy a film Ruth karakterére fókuszál, de jó lett volna többet megtudni arról, min ment és megy keresztül a gyerekként traumatizált húga. És ezt pláne indokolta volna a klasszikus bűn és bűnhődés történeten egy hatalmasat rántó, utolsó nagy fordulat.

Megkockáztatom, hogy egy többrészes minisorozatba mindezt szépen bele lehetett volna simítani, de ne legyünk telhetetlenek. Nekem így, ebben a formában is az év egyik legemlékezetesebb filmje a Megbocsáthatatlan, gyűrtem is a zsebkendőt rendesen a végén.

Megbocsáthatatlan

Német-amerikai-angol krimi-dráma, 112 perc, 2021

Rendező: Nora Fingscheidt

Szereplők: Sandra Bullock, Viola Davis, Vincent D'Onofrio, Jon Bernthal, Aisling Franciosi

Netflix


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Így tovább nem lehet élni” – Újabb zseniális Bödőcs-kisfilm készült, Csákányi Eszter és Znamenák István is remek benne
Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással. Egy kis Örkény, egy kis Wes Anderson négy és fél percben.

Link másolása

Új kisfilm került fel Bödőcs Tibor YouTube-oldalára: a mintegy 4 és fél perces alkotás két főszereplője Znamenák István és Csákányi Eszter.

A kérvény című opus egy Wes Anderson-szerű miliőben játszódik, és lényegében egy kérvény felolvasásából áll, na meg a hangos csattanóból. De az egészben benne van az „elmúthatvanév” Magyarországa, persze a megfelelően vicces, ironikus körítéssel. A kérvény című kispróza egyébként Bödőcs Prímszámok hóesésben című kötetének egyik fejezete.

Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással.

De felesleges is ennél több, nézzük a kisfilmet:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét Luca Guadagnino a Challengersben
Április 25-től játsszák a hazai mozik a Challengerst. Zendaya eddigi pályafutásának talán legfontosabb filmjét készítette el, és mindent meg is mutatott a cél érdekében.

Link másolása

FIGYELEM: A CIKK APRÓ SPOILEREKET TARTALMAZ!

Napok óta azon töprengek, miért is tetszett ennyire a Challengers. Hiszen ha az ember nagy vonalakban elmondja a sztorit, talán fel sem kelti a figyelmet. Szerelmi háromszög, a tenisz, mint az emberi kapcsolatok, játszmák metaforája, bla-bla-bla. De ahogy sokszor hangsúlyozzuk, a művészet fő kérdése a nem a „mit”, hanem a „hogyan”.

Luca Guadagnino rendező az egyszerű hozzávalókat mesterien elegyíti, a romantikus drámából már-már lélektani thrillert csinál. Az első pillanatban megalapozza az egész filmen átívelő feszültséget. Két férfi teniszezik. Izmosak, leharcoltak, feszültek. Már-már mitikus alakok. Csatájukat a nézőtérről figyeli egy szépséges nő.

A három szempárt látjuk egymás mellé vágva, és rögtön tudjuk, miről van szó, mi is lehet a valódi tétje ennek az összecsapásnak.

Ezután a film ügyesen ugrálva az idősíkokon azt mutatja be, hogy jutottak el a szereplők eddig a pontig.

Tashi (Zendaya) ígéretes teniszcsillagnak indult, ám egy sérülés miatt le kellett mondani az álmairól. Manapság férje, Art Donaldson (Mike Faist) teniszcsillag edzője és menedzsere, akivel van egy közös lányuk is. Art rossz passzban van, sorra veszti a meccseit, szíve legmélyén már szívesen visszavonulna, de fél, hogy elveszti felesége megbecsülését, ha feladja. Ám mindannyiuk életét felrázza, amikor egy kisebb rangú versenyen Art szembe találja magát Patrickkal (Josh O’Connor), aki egykor a legjobb barátja volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtek Tashival.

Mindenképpen ki kell emelni még Trent Reznor és Atticus Ross zenéjét. Mert bármennyire jó is a rendező és a szereplőgárda, voltak olyan helyek a filmben, ahol egyedül a lüktető soundtrack biztosította a feszültséget, anélkül túl hosszú és lapos lett volna egy-egy snitt.

Bámulatos a fényképezés, minden beállítás talál, olykor egyenesen a száguldó labda szemszögéből látjuk a meccseket. Bár a filmben végig erős az erotikus túlfűtöttség, Luca Guadagnino remek ízléssel bánik a kérdéssel. Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét, sosem látszik több, mint ami indokolt, és ami szükséges ahhoz, hogy plusz töltetet adjon egy-egy jelenetnek. Egyébként is túl sok a történés, amit követni kell ahhoz, hogy a szemünket legeltessük. Kimondottan szokatlan módon ebben a filmben sokkal többet vetkőznek a pasik.

Nem is emlékszem, láttam-e valaha olyan mainstream amerikai (vagy bármilyen) filmet, ahol a férfi öltözőt mutatják a maga természetes valóságában.

Itt ez is megtörtént. Sőt, Guadagnino attól sem fél, hogy kicsit behozza a képbe a látens homoszexualitás kérdését. Mindezt kellő lazasággal és humorral teszi.

Félreértés ne essen, a Challengers nem a szexről, és még csak nem is a teniszről szól. Ahogy maga Tashi ki is mondja valahol a film elején: a tenisz nem sport, hanem emberi kapcsolat. Akkor lesz jó egy meccs, ha a pályán lévő két ember szinte eggyé válik, tökéletesen érti egymást.

A Challengers három zseniális színész és egy nem kevésbé nagyszerű rendező összmunkájától lett az, ami, de ez mégiscsak Zendaya filmje, ő a csúcstámadó, a többiek az alaptábort biztosítják neki. A még mindig nagyon fiatal színésznő nem is választhatott volna jobb filmet, hogy megmutassa tehetségét azok számára, akik eddig legfeljebb a Pókember-filmekben és a Dűnében találkoztak vele.

A szép színésznők sokszor úgy próbálnak kitörni a skatulyából, hogy csúnya, vagy legalábbis a nőiességüket háttérbe szorító női karakterek bőrébe bújnak. Zendaya más utat választott: maximálisan kihasználja előnyös külsejét, erotikus kisugárzását, sőt, maga a szerep is arról szól részben, hogy egy vonzereje tudatában lévő fiatal nő miként manipulálja az életében lévő férfiakat. De közben láthatjuk fiatal lányként, anyukaként, femme fatale-ként, üzletasszonyként és tehetetlenül szerelmes nőként is. A színészi sokoldalúság olyan skáláját vonultatja fel, amire kevés szerep nyújt lehetőséget.

Kisujjában van a színész és a nő egész eszköztára, és így könnyedén az ujja köré csavar mindenkit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

A Rovatból
Több mint száz év után került elő egy eddig ismeretlen írás Agatha Christie-től
Az első Poirot-regénye környékén írhatta az első világháború alatt.

Link másolása

Váratlan szerzőre bukkantak egy, a Brit Pszichoanalitikus Társaság archívumában talált magazin hasábjain: minden idők legtöbb könyvet eladott regényírójára, Agatha Christie-re.

A magazint Sylvia Payne, a psziszhoanalízis brit úttörőjének papírjai között találták meg, aki még az első világháborúban, nővérként ismerkedett meg a krimi későbbi koronázatlan királynőjével.

A Mit csináltunk a Nagy Háborúban című, hatvanoldalas, saját készítésű szatirikus magazin is ebből az időből származik és Christie, Payne, illetve kolléganőik különböző írásait tartalmazza: novellákat, verseket, színdarabokat – és egy képregényt is egy mérgezéses esetről, amit Christie és szintén nővér barátnői „követtek el”.

Christie a magazinban elsősorban a kérdezz-felelek rovat vezetőjeként szerepel, ahol képzeletbeli olvasók kérdéseire válaszol, válaszait Agatha néni néven szignózva,

de rejtvényoldalt is szerkesztett, továbbá írt egy bírósági álhíreket tartalmazó rovatot.

A belsős nővérmagazint könnyed, pozitív hangvétele miatt minden bizonnyal saját maguk lelkesítésére készítették a nővérek, akik nap mint nap szembesültek a világháború borzalmaival a Franciaországból hazatért brit háborús sebesültek révén.

Christie nagyjából a magazin keletkezésekor írhatta első regényét is, A titokzatos stylesi esetet, a később legendássá vált Hercule Poirot detektív főszereplésével, de ekkor még senki sem sejthette, hogy az írónő könyveinek eladását csak Shakespeare és a Biblia tudja majd megelőzni, ugyanis első regényének kéziratát három éven át hat különböző kiadó utasította vissza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt András Ferenc
A nemzet művészének rendezőként olyan filmek fűzödnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét vagy a Dögkeselyű. 81 éves volt.

Link másolása

Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze – jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.

András Ferenc, a Savaria Filmszemle életműdíjas zsűritagja emléke előtt a konferencia résztvevői néma felállással tisztelegtek.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az intézmény harmadéves filmrendező osztályának osztályvezető tanára csütörtökön hajnalban hunyt el.

András Ferenc 1942. november 24-én született Budapesten, 1973-ban szerzett rendezői diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Életében mindvégig jelentős szerepet játszott a film és a televízió. Pályáját 1962-ben kezdte a Magyar Televízióban, majd dolgozott a filmiparban is, ahol a korszak legnagyobb rendezőivel működött együtt, köztük Ranódy Lászlóval és Makk Károllyal.

Rendezőként és forgatókönyvíróként olyan rendkívüli alkotások kötődnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű, A kárókatonák még nem jöttek vissza, a Családi kör vagy a Törvénytelen című film – olvasható az SZFE méltatásban.

Mint írták, András Ferenc 1977-ben aláírta a Demokratikus Chartát, kifejezve tiltakozását a csehszlovákiai diktatúra intézkedései ellen, a politikai nyilatkozat támogatása miatt hosszú ideig nem forgathatott újabb játékfilmet.

A nyolcvanas években a MAFILM színésztársulatának vezetője volt, majd később a Dialóg Filmstúdiót irányította. Produceri tevékenysége mellett meghatározó szerepet vállalt a szinkronszakma alakításában, valamint a Duna Televízió szinkronműhelyének korszakos vezetője volt. Szerteágazó tudása és tapasztalata ellenére viszonylag későn kezdett tanítani: 2021-től volt az Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező osztályának osztályvezető oktatója, aranydiplomáját pedig 2023-ban vehette át ugyanitt - emelik ki a közleményben.

András Ferenc halálával a magyar film világa kiváló alkotót veszített el, emlékét a filmjein és oktatói munkáján keresztül őrzi a Színház- és Filmművészeti Egyetem

– írták.

Link másolása
KÖVESS MINKET: