KULT
A Rovatból

Még nézni is rossz Tom Cruise halálugrását a nyár legjobb akciófilmjében – Mission: Impossible – Leszámolás Első rész

Száguldás Rómában, bunyó Velencében, zúzás az Orient expresszen… Tom Cruise 60 körül sem ismer lehetetlent, a Mission: Impossible-franchise pedig, ha lehet, tovább fokozza a fokozhatatlant. Kritika.

Link másolása

1996. május 22-én, vagyis már több mint 27 éve mutatták be az USA-ban a Tom Cruise nevével fémjelzett Mission: Impossible-t Brian De Palma rendezésében, és akkoriban sokan kétkedve fogadták a produkciót, főként Cruise miatt. Előzetesen ugyanis nem volt túl szimpatikus, hogy a nagy mozisztár kvázi „kisajátítja” ezt a régi franchise-t, ráadásul egy új karaktert kap, aki addig fel sem tűnt a sorozatban.

A Mission: Impossible című széria 1966-ban indult ugyanis Bruce Geller kreálmányaként, a főszerepben Peter Gravesszel, illetve olyan színészekkel többek közt, mint pl. Martin Landau, Leonard Nimoy, Lesley Ann Warren vagy Sam Elliott. Nem mellesleg pedig Lalo Schifrin kultikus zenéjével. Hét évadon át pörögtek az epizódok (összesen 171 darab), egészen 1973-ig, majd egy jókora szünet után, 1988-ban startolt egy rövid másodvirágzás.

Az új sorozatot már a magyar tévé is sugározta a kilencvenes évek elején Szupercsoport címmel, később pedig Mission: Impossible – Az akciócsoportként.

Peter Graves maradt is Jim Phelps szerepében, a csapatát azonban megfiatalították. Ez a széria már nem volt túl sikeres, mindössze két évadot és 35 részt élt meg, mielőtt 1990-ben leállították.

Ezután ugorjunk előre hat évet, és máris itt van a Mission: Impossible első mozifilmes változata egy bizonyos Ethan Hunttal a főszerepben. Persze Jim Phelpset sem hagyták ki, Peter Gravest azonban már igen, helyette Jon Voight ugrott be a legendás szerepbe. És bár az elgondolás jó volt, miszerint ki gondolna épp az akkor már 30 éve ismert és szeretett főhősre gonoszként, azonban sokan szentségtörésnek gondolták, hogy az egész estés film magasról tesz az előzményekre, és gazfickót kreál Phelpsből. Akárhogy is, a terv végül bejött, De Palma egy látványos és izgalmas filmet rakott össze, és Cruise is gyorsan maga mellé állította a közönséget, a 80 millió dollárból készített blockbuster pedig 457 milliót kaszált 1996-ban, s ezzel az év 3. legtöbb pénzt hozó filmje lett A függetlenség napja és a Twister után.

Természetes volt hát a folytatás, ami 2000-ben már az év legsikeresebb filmje lett 546 milliós hozamával, bár John Woo rendezése kétségtelenül máig a legrosszabb darab a franchise-ban. Majd a Mission: Impossible szépen, lassan Cruise szívügye, komfortzónája és menedéke lett, ide mindig visszatérhetett, szinte biztos siker várta. Bár épp a 2006-os harmadik rész (J.J. Abrams első filmje) volt anyagilag némiképp csalódás és visszaesés az előzőekhez képest (398 M), azért bukásról nem beszélhettünk. 2011-től, a Brad Bird által rendezett Fantom protokolltól (694 M) kezdve pedig az M:I Hollywood egyik bombabiztos sorozata.

A Közönséges bűnözők (1995) Oscar-díjas forgatókönyvírója, Christopher McQuarrie a 2015-ben megjelent Titkos nemzettel (682 M) vette át a direktori-írói gyeplőt, s ő maradt is, hiszen azóta is kifogástalan munkát végez, a 2018-as Utóhatás (791 M) például a franchise addigi legtöbbet kereső része lett, e sorok írója szerint pedig egyben a legjobb, legszórakoztatóbb darab is.

S így érkeztünk el a hetedik részhez, pontosabban a hetedik első feléhez, amelynek premierjére Cruise-ék természetesen nem vártak volna öt évet. A Covid azonban közbeszólt, s így a járvány kellős közepén (2020 és 2021 között) forgatott Leszámolás – Első rész is éveket csúszott. Hogy ez mennyire vált végül a javára, az nemsokára eldől a mozipénztáraknál, azonban, ha a sztoriját vesszük, az nem is lehetne most aktuálisabb, e tekintetben jó, hogy most kerül a vásznakra.

Ethan Hunt ugyanis ezúttal egy olyan ellenféllel találja szembe magát, amilyennel korábban soha: a mesterséges intelligenciával. Így a magyar nyelvben pompás véletlen, hogy az új M:I (Mission: Impossible) az MI-ről (mesterséges intelligenciáról) szól. Persze ne egy Terminátor- és Skynet-szerű, öntudatra ébredt, s minden gépet irányítani tudó gonoszra gondoljunk, a Leszámolás – Első rész azért reálisabban mutatja be a technikát, és a valódi veszélyeire hívja fel a figyelmet, ami a közeljövőben simán bekövetkezhet.

Ethanéknek ezúttal egy két részből álló titokzatos kulcsot kell megszerezniük, amelyről nem tudják, hogy mit nyit, azt viszont igen, hogy létfontosságú az AI, azaz az „Entitás” megállítása érdekében, amely egy titkos kormányprojektként indult, ám elszabadult, és most a világot fenyegeti.

Ha belegondolunk, az Indiana Jones és a sors tárcsája, valamint a Leszámolás alkotói, könnyen lehet, egy közös helyiségben fundálták ki a sztorijaikat, hiszen itt is egy fontos megszerzendő tárgy van, ami két részből áll, több csapat is meg akarja ezeket kaparintani, hogy összerakva irányítsanak vele valamit, ráadásul mindkettőben van vonatos akciószekvencia, a szerelvény tetején rohangálás, alagút, meg ami kell...

Christopher McQuarrie persze sokkal jobb író az Indy-szkripteseknél, bár az kétségtelen, hogy nem a Leszámolás Első rész lesz a legjobb munkája, e tekintetben ugyanis hagy némi kívánnivalót maga után.

Akad némi következetlenség, például az Entitás képességei kapcsán, néha túlírt dialógusokat is kapunk a szereplőktől, és senki ne csodálkozzon, ha nem teljesen érti első nézésre, hogy akkor most ki mit akar itt és miért.

Mindez azonban mégsem zavaró a film nézése közben. Hogy miért? Mert egészen hihetetlen akciójeleneteket és pörgést kapunk cserébe. Igen, ezek a szcénák most elviszik a hátukon a filmet, és ezeknek köszönhetően az alapvetően embert próbáló 163 perces játékidő is gyorsan elröppen, nincsenek üresjáratok, izgalom, csodás látvány és hihetetlen kunsztok annál inkább.

A római autósüldözés és természetesen a finálé motoros ugrása és vonatos akciója minden bizonnyal ott lesznek az év legjobb hasonszőrű jelenetei közt, egészen elképesztő sokadszorra is, amit Tom Cruise véghezvisz itt.

A színészek kapcsán sincs túl sok okunk panaszra, Cruise hozza a formáját, Vanessa Kirby (Fehér Özvegy) a hatodik, Rebecca Ferguson (Ilsa Faust) az ötödik, Simon Pegg (Benji Dunn) a harmadik, Ving Rhames (Luther Stickell) pedig már a legelső rész óta velünk van, s őket mindig jó nézni. Az újoncok közül pedig főként az Entitás melletti hús-vér főgonosz, a rejtélyes Gabriel (Esai Morales) és a kiismerhetetlen tolvaj, Grace (Hayley Atwell) érdemelnek figyelmet. S bár az előbbi e részben még nem tudta kimutatni a foga fehérjét, és kissé sótlan maradt, az utóbbi minden tekintetben üde színfoltja a Leszámolásnak.

Persze nem szabad elfelejtenünk, hogy nem véletlenül van ott az a bizonyos Első rész a címben, igen, most is csak egy fél filmet láthatunk, a sztori majd a tervek szerint jövő nyáron érkező Leszámolás – Második részben kap lezárást, ám szerencsére McQuarrie-ék figyeltek arra, hogy ne egy izgalmas jelenet kellős közepén kezdjék el görgetni a végefőcímet (khm, Halálos iramban 10…), hanem azért kapjunk is egy valamennyire megnyugtató finálécskát, és érdekeljen minket a folytatás is.

A Leszámolás – Első rész egyértelműen nem a sorozat legékesebb darabja, de egyáltalán nem rondít bele a franchise-ba, Tom Cruise-ék ugyanakkor ismét gondoskodtak arról, hogy olyan élményben legyen részünk, ami a mozik vásznain hat igazán, nem mellesleg pedig az is megeshet, hogy újra összehozták az év legjobb akciófilmjét. Decemberben visszatérünk erre.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Így tovább nem lehet élni” – Újabb zseniális Bödőcs-kisfilm készült, Csákányi Eszter és Znamenák István is remek benne
Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással. Egy kis Örkény, egy kis Wes Anderson négy és fél percben.

Link másolása

Új kisfilm került fel Bödőcs Tibor YouTube-oldalára: a mintegy 4 és fél perces alkotás két főszereplője Znamenák István és Csákányi Eszter.

A kérvény című opus egy Wes Anderson-szerű miliőben játszódik, és lényegében egy kérvény felolvasásából áll, na meg a hangos csattanóból. De az egészben benne van az „elmúthatvanév” Magyarországa, persze a megfelelően vicces, ironikus körítéssel. A kérvény című kispróza egyébként Bödőcs Prímszámok hóesésben című kötetének egyik fejezete.

Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással.

De felesleges is ennél több, nézzük a kisfilmet:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét Luca Guadagnino a Challengersben
Április 25-től játsszák a hazai mozik a Challengerst. Zendaya eddigi pályafutásának talán legfontosabb filmjét készítette el, és mindent meg is mutatott a cél érdekében.

Link másolása

FIGYELEM: A CIKK APRÓ SPOILEREKET TARTALMAZ!

Napok óta azon töprengek, miért is tetszett ennyire a Challengers. Hiszen ha az ember nagy vonalakban elmondja a sztorit, talán fel sem kelti a figyelmet. Szerelmi háromszög, a tenisz, mint az emberi kapcsolatok, játszmák metaforája, bla-bla-bla. De ahogy sokszor hangsúlyozzuk, a művészet fő kérdése a nem a „mit”, hanem a „hogyan”.

Luca Guadagnino rendező az egyszerű hozzávalókat mesterien elegyíti, a romantikus drámából már-már lélektani thrillert csinál. Az első pillanatban megalapozza az egész filmen átívelő feszültséget. Két férfi teniszezik. Izmosak, leharcoltak, feszültek. Már-már mitikus alakok. Csatájukat a nézőtérről figyeli egy szépséges nő.

A három szempárt látjuk egymás mellé vágva, és rögtön tudjuk, miről van szó, mi is lehet a valódi tétje ennek az összecsapásnak.

Ezután a film ügyesen ugrálva az idősíkokon azt mutatja be, hogy jutottak el a szereplők eddig a pontig.

Tashi (Zendaya) ígéretes teniszcsillagnak indult, ám egy sérülés miatt le kellett mondani az álmairól. Manapság férje, Art Donaldson (Mike Faist) teniszcsillag edzője és menedzsere, akivel van egy közös lányuk is. Art rossz passzban van, sorra veszti a meccseit, szíve legmélyén már szívesen visszavonulna, de fél, hogy elveszti felesége megbecsülését, ha feladja. Ám mindannyiuk életét felrázza, amikor egy kisebb rangú versenyen Art szembe találja magát Patrickkal (Josh O’Connor), aki egykor a legjobb barátja volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtek Tashival.

Mindenképpen ki kell emelni még Trent Reznor és Atticus Ross zenéjét. Mert bármennyire jó is a rendező és a szereplőgárda, voltak olyan helyek a filmben, ahol egyedül a lüktető soundtrack biztosította a feszültséget, anélkül túl hosszú és lapos lett volna egy-egy snitt.

Bámulatos a fényképezés, minden beállítás talál, olykor egyenesen a száguldó labda szemszögéből látjuk a meccseket. Bár a filmben végig erős az erotikus túlfűtöttség, Luca Guadagnino remek ízléssel bánik a kérdéssel. Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét, sosem látszik több, mint ami indokolt, és ami szükséges ahhoz, hogy plusz töltetet adjon egy-egy jelenetnek. Egyébként is túl sok a történés, amit követni kell ahhoz, hogy a szemünket legeltessük. Kimondottan szokatlan módon ebben a filmben sokkal többet vetkőznek a pasik.

Nem is emlékszem, láttam-e valaha olyan mainstream amerikai (vagy bármilyen) filmet, ahol a férfi öltözőt mutatják a maga természetes valóságában.

Itt ez is megtörtént. Sőt, Guadagnino attól sem fél, hogy kicsit behozza a képbe a látens homoszexualitás kérdését. Mindezt kellő lazasággal és humorral teszi.

Félreértés ne essen, a Challengers nem a szexről, és még csak nem is a teniszről szól. Ahogy maga Tashi ki is mondja valahol a film elején: a tenisz nem sport, hanem emberi kapcsolat. Akkor lesz jó egy meccs, ha a pályán lévő két ember szinte eggyé válik, tökéletesen érti egymást.

A Challengers három zseniális színész és egy nem kevésbé nagyszerű rendező összmunkájától lett az, ami, de ez mégiscsak Zendaya filmje, ő a csúcstámadó, a többiek az alaptábort biztosítják neki. A még mindig nagyon fiatal színésznő nem is választhatott volna jobb filmet, hogy megmutassa tehetségét azok számára, akik eddig legfeljebb a Pókember-filmekben és a Dűnében találkoztak vele.

A szép színésznők sokszor úgy próbálnak kitörni a skatulyából, hogy csúnya, vagy legalábbis a nőiességüket háttérbe szorító női karakterek bőrébe bújnak. Zendaya más utat választott: maximálisan kihasználja előnyös külsejét, erotikus kisugárzását, sőt, maga a szerep is arról szól részben, hogy egy vonzereje tudatában lévő fiatal nő miként manipulálja az életében lévő férfiakat. De közben láthatjuk fiatal lányként, anyukaként, femme fatale-ként, üzletasszonyként és tehetetlenül szerelmes nőként is. A színészi sokoldalúság olyan skáláját vonultatja fel, amire kevés szerep nyújt lehetőséget.

Kisujjában van a színész és a nő egész eszköztára, és így könnyedén az ujja köré csavar mindenkit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Több mint száz év után került elő egy eddig ismeretlen írás Agatha Christie-től
Az első Poirot-regénye környékén írhatta az első világháború alatt.

Link másolása

Váratlan szerzőre bukkantak egy, a Brit Pszichoanalitikus Társaság archívumában talált magazin hasábjain: minden idők legtöbb könyvet eladott regényírójára, Agatha Christie-re.

A magazint Sylvia Payne, a psziszhoanalízis brit úttörőjének papírjai között találták meg, aki még az első világháborúban, nővérként ismerkedett meg a krimi későbbi koronázatlan királynőjével.

A Mit csináltunk a Nagy Háborúban című, hatvanoldalas, saját készítésű szatirikus magazin is ebből az időből származik és Christie, Payne, illetve kolléganőik különböző írásait tartalmazza: novellákat, verseket, színdarabokat – és egy képregényt is egy mérgezéses esetről, amit Christie és szintén nővér barátnői „követtek el”.

Christie a magazinban elsősorban a kérdezz-felelek rovat vezetőjeként szerepel, ahol képzeletbeli olvasók kérdéseire válaszol, válaszait Agatha néni néven szignózva,

de rejtvényoldalt is szerkesztett, továbbá írt egy bírósági álhíreket tartalmazó rovatot.

A belsős nővérmagazint könnyed, pozitív hangvétele miatt minden bizonnyal saját maguk lelkesítésére készítették a nővérek, akik nap mint nap szembesültek a világháború borzalmaival a Franciaországból hazatért brit háborús sebesültek révén.

Christie nagyjából a magazin keletkezésekor írhatta első regényét is, A titokzatos stylesi esetet, a később legendássá vált Hercule Poirot detektív főszereplésével, de ekkor még senki sem sejthette, hogy az írónő könyveinek eladását csak Shakespeare és a Biblia tudja majd megelőzni, ugyanis első regényének kéziratát három éven át hat különböző kiadó utasította vissza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt András Ferenc
A nemzet művészének rendezőként olyan filmek fűzödnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét vagy a Dögkeselyű. 81 éves volt.

Link másolása

Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze – jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.

András Ferenc, a Savaria Filmszemle életműdíjas zsűritagja emléke előtt a konferencia résztvevői néma felállással tisztelegtek.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az intézmény harmadéves filmrendező osztályának osztályvezető tanára csütörtökön hajnalban hunyt el.

András Ferenc 1942. november 24-én született Budapesten, 1973-ban szerzett rendezői diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Életében mindvégig jelentős szerepet játszott a film és a televízió. Pályáját 1962-ben kezdte a Magyar Televízióban, majd dolgozott a filmiparban is, ahol a korszak legnagyobb rendezőivel működött együtt, köztük Ranódy Lászlóval és Makk Károllyal.

Rendezőként és forgatókönyvíróként olyan rendkívüli alkotások kötődnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű, A kárókatonák még nem jöttek vissza, a Családi kör vagy a Törvénytelen című film – olvasható az SZFE méltatásban.

Mint írták, András Ferenc 1977-ben aláírta a Demokratikus Chartát, kifejezve tiltakozását a csehszlovákiai diktatúra intézkedései ellen, a politikai nyilatkozat támogatása miatt hosszú ideig nem forgathatott újabb játékfilmet.

A nyolcvanas években a MAFILM színésztársulatának vezetője volt, majd később a Dialóg Filmstúdiót irányította. Produceri tevékenysége mellett meghatározó szerepet vállalt a szinkronszakma alakításában, valamint a Duna Televízió szinkronműhelyének korszakos vezetője volt. Szerteágazó tudása és tapasztalata ellenére viszonylag későn kezdett tanítani: 2021-től volt az Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező osztályának osztályvezető oktatója, aranydiplomáját pedig 2023-ban vehette át ugyanitt - emelik ki a közleményben.

András Ferenc halálával a magyar film világa kiváló alkotót veszített el, emlékét a filmjein és oktatói munkáján keresztül őrzi a Színház- és Filmművészeti Egyetem

– írták.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk