KULT
A Rovatból

Még mindig jó nézni a történelemleckébe áztatott királyi szappanoperát

Hiába cserélték le az egész szereplőgárdát, a The Crown a tőle megszokott magas minőségben kínálja a harmadik évadban is azt, amit eddig: történelemleckét, családi drámát és ezúttal Erzsébet királynő könnyeit is – igaz, csak egy cseppet.

Link másolása

A Netflix tudta, hogy jó lóra tett, amikor bejelentette: hatrészes, rengeteg pénzt felemésztő gigaprodukcióba kezd Erzsébet királynő uralkodásáról. Az angol arisztokrácia életébe betekintő kosztümös sorozatokat egyébként is zabálja a nép, és ki lehetne izgalmasabb szereplő, ha nem a több mint hat évtizede uralkodó királynő, aki a XX. és XXI. század történelmi nagyjainak nagy részével teázott már?

A Netflix jól átgondolt koncepció szerint hat évadban dolgozza fel a hat évtizedet, amelyekben két évadonta lecserélik a teljes szereplőgárdát. Claire Foy Erzsébete minden várakozást felülmúlt, nem meglepő módon nyerte sorra a díjakat, az őt követő Olivia Colmannek úgy is fel kellett kötnie a gatyáját, hogy friss Oscar-díjasként az egyik legjobb brit színésznőnek tartják.

A harmadik évadra egy „kész” uralkodót kapunk – bár az első két évad jól megmutatta, hogy a Buckingham-palota miféle uralkodógyár -, a magánéleti problémáit Fülöppel már hosszasan kivesézte az első két évad, most inkább gyermekei, testvére, valamint a monarchia aktuális állapota kerül terítékre. A harmadik évad 1964 és 1977 közöttt játszódik, Churchill halála és Harold Wilson lemondása zárja keretbe.

A kicsivel több mint egy évtizedet itt is hasonlóan mutatják be, ahogy eddig: mindegyik részt egy adott bel-vagy külpolitikai esemény, családi fordulópont köré szervezik: megidézik az 1966-os aberfani tragédiát, ahol 116 gyerek lelte halálát a leomló iskola romjai alatt, a királyi családdal együtt nézhetjük végig a Holdra szállást, de Károly herceg beiktatására is elkalauzol minket a sorozat. A The Crown még mindig egy jól kivitelezett, élvezhető történelemlecke, amely a brit monarchiát érintő történésekbe enged betekintést, fűszerezve mindezt azzal, amiről a történelemkönyvek egyáltalán nem írnak:

mi minden lehet Erzsébet rezzenéstelen arca, a palota sosem látott falai és a szűkszavúan megírt hivatalos közlemények mögött.

Ez ugyanis a sorozat egyik legizgalmasabb pontja: oda láthatunk be, ahova senki, onnan kapunk személyes történeteket, ahonnan egy kósza pletyka sem juthat ki, márpedig a királyi szappanoperára igencsak vevők a nézők. Abból pedig itt sincs hiány: továbbra is mély vívódásokat, intrikákat és komoly traumákat rejtenek a palota falai.

Bár Erzsébet a közös állandó mindegyik részben – és nagyon jól találják el az alkotók az arányt, hogyan legyen meg a háttérben maradva is központi szereplő -, az egyes részek a család egy-egy tagját követik. A család egyik legizgalmasabb tagja, Margit hercegnő két részt is kap, pont mikor már hiányolnánk az évad másik feléből, a fináléban újra visszatér, hogy elmeséljék a brit bulvárlapok címlapja mögötti történetet. Történetesen azt, miért múlatta az időt a tengerparton fiatal szeretőjével a férje helyett. Bár Vanessa Kirby tökéletes Margit hercegnő volt, azért

Helena Bonham Carterrel sem lehet igazán mellélőni, a színésznő tökéletes lazasággal és profizmussal jeleníti meg a bohém hercegnőt, de a műszempillák és szipkák mögött rejlő, mellőzött másodszülöttként szenvedő testvér vívódásait is.

Szintén szép részt kap Fülöp herceg, akinél talán a leglátványosabb a változás: míg az első két évadban egy sokszor kifejezetten unszimpatikus, nyafka herceget látunk, a Tobias Menzies által megformált herceg már egy higgadt, sorsát elfogadó szereplő, akinek komoly dilemmát okoz a kapuzárási pánik. Ez a Holdra szálló űrhajósok képében vágja őt leginkább szíven, kifejezetten ütősre sikeredett a rész, amelyben a Neil Armstrongékkal találkozó herceg szinte gyermeki lelkesedéssel vár tőlük választ az őt foglalkoztató egzisztenciális kérdésekre, hogy aztán rájöjjön: hiába jártak a Holdon, nincsenek válaszaik.

A legizgalmasabb karakter azonban nem más, mint Károly herceg, akinek szerepében Josh O’Connor jóformán ellopja a showt mindenki más elől. Erzsébet elsőszülött fiát és nem éppen ideális gyermekkorát már a második évadban is láthattuk, most azonban kicsit jobban górcső alá kerül a közvélemény által sem feltétlenül túlrajongott trónörökös. A királyi család többi tagjától merőben különböző fiút a walesi hónapjai idejében ismerjük meg,

ahol azonnal az egyik legemberibb karakterré válik, aki mentes a királyi maníroktól, mégis ez a tulajdonsága okozza azt, hogy a család leginkább kívülálló tagjaként ábrázolják

– és bár Margit hercegnőt szokták a legkirívóbb karakternek emlegetni, Károly tehetetlensége miatt még szomorúbb, ahogy sakkfiguraként használják a kissé mulya, ám szeretnivaló karaktert. Ezt hangsúlyozza az is, ahogy kapcsolatát jelenlegi feleségével, Camillával bemutatják, akit fiatalkorában némi nagyanyai befolyás és palotai ármánykodás után elszakítanak tőle. Amiatt azonban marad némi hiányérzet, hogy míg az előző évadban kendőzetlenül mutatták be apjával való viszonyát, a harmadik évadban jóformán egy szót sem vált Fülöp herceggel. Hasonlóan kesztyűs kézzel bántak a palotában élő alkalmazottakkal, akik eddig nagyobb teret kaptak, itt szinte egyikükhöz sem rendelnek megjegyezhető arcot vagy történetet.

A legégetőbb kérdés maradjon a végére:

Olivia Colman kifejezetten jó Erzsébet királynő.

Bár az összehasonlítgatás elkerülhetetlen, felesleges Claire Foy-hoz hasonlítani, mert teljesen más jellegű alakítást kapunk tőle: a fiatal és üde hercegnőből egy tiszteletet parancsoló középkorú hölgy lett, aki lassan megindul a „nénisedés” útján. Colman jól jeleníti meg azt az Erzsébetet, aki már nem egy bakfis kezdő királynő, akinek már minden érzelmét el kell rejtenie mélyen magában, mert – ahogy Margit hercegnő frappánsan össze is foglalja a zárórészben –

ha a világ akár egy repedést is lát a monarchia arcán, azt rögtön szakadéknak fogja látni.

Ez pedig visszafogott játékot igényel, amelyet Colman jól hoz, és sikeresen át is lényegül a királynővé.

Ahogy a sorozat a kiemelkedő színészi játékban is hozza a kötelező magas minőséget, úgy a látványra is szokás szerint nem lehet panasz: a The Crown már az első két évaddal is bebetonozta magát a legszebb sorozatok közé, a látványról továbbra is csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Most is szemet gyönyörködtető díszletek között pompás fényképezésben látjuk viszont a királyi drámát, bár a Netflix költ is arra rendesen, hogy ne a sarki díszletkölcsönzőből aggassa rá a királyi palástot Erzsébetre.

Queen of our hearts. Olivia Colman photographed by @gregwilliamsphotography.

56k Likes, 413 Comments - The Crown (@thecrownnetflix) on Instagram: "Queen of our hearts. Olivia Colman photographed by @gregwilliamsphotography."

A The Crown harmadik évada hozza azt, amit egy ilyen magas minőségű sorozattól elvárunk, pedig az előző évadok igencsak magasra tették azt a bizonyos lécet. A színészváltást is megfelelően oldotta meg, bár mire megszoknánk őket, jöhet is az egy generációval későbbi Erzsébet, akit még rejtély, hogy ki fog alakítani. Az viszont már biztos, hogy a jövő ősszel érkező negyedik évadra is igazi nagyágyúval készülnek: Margaret Thatcherként Gillian Anderson fog összefeszülni Erzsébettel, és a Diana-szálhoz is elérkezik a történet a negyedik évadban, őt Emma Corrin alakítja majd.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Horváth László
A Soproni Petőfi Színház színésze Radványi Géza klasszikusában, a Valahol Európában című filmben is szerepelt.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2024. május 14.


Link másolása

Május nyolcadikán elhunyt Horváth László, tudatta az MTI-vel fia, Horváth Tamás.

„Búcsúzunk Kuksitól, a Valahol Európában című film egyik kedvenc karakterétől”

– írják a közleményben.

Horváth László 1940-ben született Budapesten, majd Radványi Géza rendező fedezte fel, ezután pedig számos magyar filmben szerepelt.

1956 után Münchenbe emigrált, reklámfilmeket készített és rendezőasszisztensként dolgozott. 1980-ban hazajött Magyarországra, és élete utolsó éveiben a Soproni Petőfi Színházban dolgozott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Botrány az Eurovízión: Rögtön eltörte a trófeáját, majd az egyik ujját is a győztes
A svájci győztes, Nemo olyan nagy hévvel rázta a győzelmi ereklyéjét, hogy túl nagy erővel csapta a földhöz, így az üvegből készült trófea eltörött.

Link másolása

Korábban mi is megírtuk, hogy az idei évben egy svájci előadó vehette át az Eurovíziós Dalfesztivál trófeáját. Nem sokkal később azonban nemhogy a trófeát törte el az énekes, de elmondása szerint még az ujját is.

Május 11-én, szombaton tartották a 2024-es Eurovíziós Dalfesztivál nagydöntőjét a svédországi Malmőben, ahol összesen 25 ország képviseltethette magát, ugyanis Hollandiát korábban kizárták a versenyből, erről itt írtunk.

Az idei Eurovíziós Dalfesztivált az összpontszám (591 pont) alapján végül a svájci Nemo nyerte meg. Miután a magát nembinárisnak valló – s ezzel a dalfesztivál történelmének első nembináris győzteseként – 24 éves svájci énekes-dalszerző átvette a trófeát, katasztrófa történt a színpadon.

Nemo teljesen meghatódott, azonban olyan nagy hévvel rázta a győzelmi ereklyéjét, hogy túl nagy erővel csapta a földhöz, így az üvegből készült trófea eltörött.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Farokméregetés, szó szerint – A Talpig férfiban nincs tabu, és Jeff Daniels még sosem volt ilyen imádnivalóan ütnivaló
Az amerikai jog, társadalmi igazságtalanságok, hatalmi játszmák, fekete humor: a Netflix új minisorozata sokakat kiakaszt majd, mégis üdítő, hogy mennyire nem veszi magát komolyan.

Link másolása

Mielőtt még bármit is leírnánk a Talpig férfiről, érdemes megemlíteni, hogy az új Netflix-sorozat mögött az a David E. Kelley áll kreátorként és íróként, aki valódi veterán a szakmában, s olyan szériák elkészítése fűződik a nevéhez többek között, mint a Kisvárosi rejtélyek (1992-1996), a Chicago Hope kórház (1994-2000), az Ally McBeal (1997-2002), az Ügyvédek (1997-2004), a Boston Legal – Jogi játszmák (2004-2008), a Hatalmas kis hazugságok (2017-2019), a Tudhattad volna (2020), a Kilenc idegen (2021), a Szerelem és halál (2023) vagy Az igazság ára (2022-2023). Nem mellesleg pedig már több mint 20 éve Michelle Pfeiffer férje és két gyermekének apja.

A Talpig férfi pedig abszolút beilleszkedik Kelley filmográfiájába, tekintve, hogy most is fontos szerepet kap a történetben az amerikai jog, a társadalmi igazságtalanságok, a hatalmi játszmák és a kissé fekete humor.

A sztori azonban ezúttal nem saját, Az igazak és a Hiúságok máglyjája írója, Tom Wolfe 1998-ban kiadott, azonos című könyve (A Man in Full) szolgáltatta hozzá az alapot.

Az Atlantában játszódó történet több különböző szálon pörög, amiket összekötnek az egymással folyamatosan kapcsolatban lévő szereplők. A legfőbb szál a milliárdos ingatlanmogul Charlie Crokert (Jeff Daniels) követi, aki csődközeli helyzetbe kerül, amikor a bankja szeretné behajtani tőle a valóban tetemes hiteltartozását. A banknál dolgozó Raymond Peepgrass (Tom Pelphrey-t többek között az Ozarkból, a Vasökölből, a Mankből, az Odakinnből és a Szerelem és halálból ismerhetjük) különösen pikkel az arrogáns Crokerre, mindenképp szeretné őt tönkretenni. Charlie persze mindent megtesz azért, hogy ne veszítse el a birodalmát és a befolyását.

Emellett megismerjük Charlie titkárnőjét, Jillt (Chanté Adams) és annak férjét, Conradot (John Michael Hill), aki feketeként rendőri brutalitás áldozatává válik, és amikor reflexből visszaüt, büntetlen előélete ellenére börtönbe zárja és meghurcolja őt az amerikai igazságszolgáltatás rendszere.

Charlie ügyvédje, az idealista (és szintén fekete) Roger White (Aml Ameen) próbálja őt kihozni a rácsok mögül, nem sok sikerrel.

Illetve ott van még Atlanta polgármestere, a simlis és álszent Wes Jordan (William Jackson Harper), aki a választások előtt szeretné minél rosszabb színben feltüntetni a riválisát, és Charlie segítségét kéri, hogy a másik jelölt egykori évfolyamtársaként hozza nyilvánosságra annak szexuális zaklatásos ügyét, cserébe megpróbálja elintézni, hogy a bank leszálljon róla.

És akkor még nem említettük Charlie naivnak tűnő, de nagyon is határozott exfeleségét, Marthát (Diane Lane), akit Raymond próbál elcsábítani és behálózni, mivel ezzel szintén szeretne odapörkölni Charlie-nak.

Ezek a fő csapásvonalai a Talpig férfinek, amelyre egyfajta Utódlás-utódként is tekinthetünk, hiszen a kapitalizmus nagy játékosai esnek itt egymásnak, valóban szimpatikus karaktereket pedig alig találni, legalábbis köztük nem nagyon, inkább az anyagiakat tekintve „lejjebb elhelyezkedő” társadalmi rétegekben érdemes kutakodni.

Egy miniszériáról van szó, tehát csupán hat epizód állt a készítők rendelkezésére ahhoz, hogy kellőképp kibontsák ezt a szerteágazó sztorit, így azzal nem lehet támadni a Talpig férfit, hogy unalmas lenne.

A sorozathoz képest szűk játékidő alatt rendesen pörögnek az események, ám sajnos Kelley, kiegészülve két rendezőjével, a színésznőként Oscar-díjas Regina Kinggel (Egy éj Miamiban…) és Thomas Schlamme-vel (Elbaltázott nászéjszaka, Foglalkozásuk: amerikai, Az elnök emberei) nem is tudtak odafigyelni minden szálra kellőképp, s ami még nagyobb hiba, képtelenek voltak azokat közös nevezőre hozni, így egy felettébb csapongó történetvezetés lett a jussunk, ahol mindenbe belekapnak egy kicsit, de semmit nem bontanak ki igazán.

A Talpig férfi így inkább egy szellős melodráma, mintsem az amerikai társadalom gúnyosan csipkelődő szétcincálása. King és Schlamme mindenesetre folyamatosan tartják a tempót, és tudják, hogyan kell használni az egyébként parádésan pöffeszkedő Jeff Daniels karakterének monumentális egóját, amely a történések hatására részről részre leereszt.

Akadnak emlékezetes jelenetek is, mint például, amikor Charlie úgy próbál megnyerni magának befektetőként egy liberális házaspárt, hogy megmutatja nekik, hogyan tenyésztik a lovakat; Charlie és bankár ellenfele, Harry (Bill Camp) kvázi tettlegességig fajuló acsarkodásai pedig a minisorozat abszolút csúcspontjai. A sokáig szimbolikusan értendő farokméregetést ugyanakkor a meglepő és teljesen abszurd fináléban szó szerint kell érteni…

Azt nem lehet elvitatni a Talpig férfitől, hogy ne lenne szórakoztató, az viszont vitathatatlan, hogy nem lő túl magasra. Érezni, hogy az alkotók sem vették igazán komolyan ezt egészet, és ez sugárzik a rendezésből, a párbeszédekből és a színészvezetésből is. Így nézőként sem vesszük túl komolyan, és gyorsan töröljük is majd az emlékeinkből, amíg azonban tart, kétségtelenül leköt. Talán csak Conrad börtönös szála az, ami valódi izgulnivalóval (és néhány „ökölszorító” jelenettel) szolgál, ám Jeff Daniels és a többiek ripacskodása is megér egy misét, persze kizárólag azoknak, aki nem várnak mindettől túl sokat.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Sikerült megfejtenie a Mona Lisa rejtélyét – állítja egy olasz geológus-művészettörténész
Megtalálta a tájat, ami előtt Leonardo megfestette a művészettörténet leghíresebb portréját.

Link másolása

Meglepő magyarázattal állt elő egy geológus a Mona Lisa eredetéről. Leonardo Da Vinci festménye régóta foglalkoztatja az embereket, sokan szerették volna már megfejteni, hogy hol készült a sejtelmesen mosolygó nő portréja. Vitáztak már arról, hogy valódi-a háttér, vagy csak egy képzeletbeli táj?

Az olasz geológus, aki egyben művészettörténész is, azt állítja, hogy megoldotta az évszázados rejtélyt - írja a The Guardian.

Ann Pizzorusso hosszú kutatás után arra jutott, hogy a festő a Comói-tó partján lévő, lombardiai Lecco városának számos felismerhető vonását felhasználta. Szerinte beazonosította:

- a hidat (a 14. századi Azzone Visconti-híd),

- a tavat (a Comói-tó mellett található Lago di Garlate)

- a hegyvonulatot (az Alpok dél-nyugati része, amely a Garlate-tó fölé magasodik).

Azt dokumentumok is igazolják, hogy Leonardo járt ezen a vidéken.

Voltak már hasonló elméletek arról, hogy a képen látható táj az észak-olaszországi kisváros, Bobbio környékét ábrázolja. Egy másik szerint a toszkán település, Arezzo hídja látható rajta.

A geológus szerint azonban nem elég a hidat figyelembe venni, mert sok hasonló épült abban az időszakban Európában.

"Mindenki a hídról beszél, de senki nem hozza szóba a földrajzot. A geológusok nem nézegetnek képeket, a művészettörténészek pedig nem foglalkoznak a geológiával. A művészettörténészek mindig azt mondják, hogy Leonardo a képzelőerejét használta, de ha odaadod ezt a képet a világ bármelyik geológusának, ugyanazt fogja mondani, amit én is mondtam Leccóról. Már azok is látják a hasonlóságot, akik nem földrajtudósok"

– mondta a szakértő.

Szerinte most már minden kétséget kizáróan sikerült bizonyítania, hogy megtalálta a helyszínt, ami Mona Lisa mögött látható.

Az ArtWatch UK szervezet igazgatója, Michael Daley szerint sok spekuláció hallható, de Pizzorusso állításai meggyőzőek. A Louvre egyik tanácsadója szerint is Pizzorusso tökéletesen birtokában van a táj beazonosításához szükséges tudományos ismereteknek.

A geológus a napokban mutatja be a bizonyítékokat egy konferencián.

Forrás: 24.hu

A festmény már többször próbálták megrongálni, legutóbb levest öntöttek az üvegére.

Link másolása
KÖVESS MINKET: