Matt Damon minden idők legdrágább kínai filmjében
Zhang Yimou kínai rendező nem akármilyen karriert tudhat a háta mögött: az 1980-as években feltűnő, legendás Ötödik Generáció egyik alkotójaként széles körben elismert művészfilmekkel kezdte a pályáját, majd a következő évtizedekben fokozatosan a könnyedebb, de korántsem tartalmatlan közönségfilmek felé fordult, hogy a 2000-es évekre ő legyen Kína egyik legpiacképesebb rendezője.
Nem meglepő tehát, hogy őt bízták meg minden idők legdrágább kínai (természetesen amerikai koprodukcióban készült) filmjének megrendezésével. A 2016 óta kínai tulajdonban lévő Legendary Entertainment persze nem bízta a véletlenre a sikert: A nagy fal szíve nyugatra húz, olyannyira,
hogy ha semmit nem tudnánk a produkció hátteréről, 100 százalékig hollywoodi filmnek gondolhatnánk.
Senki ne várja tehát, hogy az új film Yimou olyan legendássá vált wuxiáinak a szellemi örököse lesz, mint amilyen a Hős vagy A repülő tőrök klánja volt. Azok a tősgyökeres kínai kalandok még nyugaton is elevickéltek valahogy a Mátrix és a Tigris és sárkány farvizén, 2016-ban azonban kevesen lennének nyitottak a fizika legalapvetőbb törvényeire fittyet hányó harcosok kalandjaira.
A nagy fal a globális piacot célozta meg, legfeljebb tehát látványelemeiben, illetve egy-két akrobatikus akciójelenet erejéig idézi meg a fent említett filmeket.
A történetről röviden: a film főszereplője egy kóborló harcos (a Budapesten lovásíjászkodó Matt Damon alakítja), aki hű társával, Tovarral (a szerepben a Trónok harca pórul járt Oberyn hercege, Pedro Pascal) azért érkezik Kínába, hogy felkutasson egy legendás fegyvert: a lőport. Ahelyett azonban, hogy megcsinálná a szerencséjét, egy természetfeletti háború kellős közepén találja magát. Kiderül ugyanis, hogy a kínai nagy falat nem az északi törzsek megfékezésére, hanem gyíkszerű lények támadása ellen építették.
A bizalmatlan William eleinte ódzkodik tőle, hogy az eposzokba illő küzdelmek részese legyen, ám hamarosan rájön, hogy végre talált valamit, amiért valóban érdemes harcolnia.
A film nem sok időt veszteget a felvezetéssel, körülbelül 10 percet kell várnunk az első ütközetre, ami egyből olyan volumenű, hogy a fülünk is csengeni fog utána.
A nagy fal olyan film lett, amire valóban illik az elkoptatott monumentális jelző:
szinte egyetlen képkockája sincs, ami ne csillogna-villogna a rikító színektől és a megannyi számítógépes trükktől, amikor pedig a gondosan megkoreografált akciójelenetekre kerül a sor, rendszerint több tízezer katona és szörnyeteg megy ölre egymással.
A szimpatikusan tömör, 94 perces filmben az alkotók végig két lábbal tapossák a gázpedált, a szakadatlan CGI-orgia közepén pedig nincs túl sok idő árnyalt jellemek felvázolásra, vagy akár egy két mondatban összefoglalhatónál bonyolultabb történet kibontására.
Yimou nem kínál többet egy kartonpapírból kivágott hősökkel elmesélt másfélórás akciójelenetnél, de ez nem biztos, hogy nagy baj.
Akit az ilyesmi zavar, az valószínűleg – legyünk őszinték – egyébként sem ülne be egy olyan filmre, amelyikben a kínai nagy falat sárkánygyíkok támadják meg. Én személy szerint örültem a produkció őszinteségének, és annak, hogy az alkotók nem akarták feleslegesen két és fél órás eposszá duzzasztani a cérnavékony történetet – kétségtelen, hogy manapság már ezért is hálásnak kell lennünk.
A magyar szinkronos előzetes:
Képek: UIP
Ha tetszett a kritika, kattints a megosztásra!