KULT
A Rovatból

Másnapos ébredés, marsbéli koncert, hétköznapi hősök - ezekkel a klipekkel zártuk 2020-at

2020 csapásai az év végi klipekben is megjelenik, de azért jutott hely a felemelő pillanatoknak is. December újdonságaiból válogattunk.

Link másolása

Góbé - Én is voltam

Bizonyára sokaknak ismerősek lehetnek a Góbé új klipjének nyitósorai. Az Én is voltam egy jól sikerült házibuli kótyagos másnapjával indul, de a videóban részesei lehetünk magának a bulinak is. A csavaros népi popzenében utazó csapat tavaly több tagcserén is átesett, ez a megújult formáció első saját szerzeménye.

Twentees – Még nem késtél el

A Twentees új klipjében egy biciklis futár siet a drogfüggő szereplő segítségére. A Még nem késtél el arról szól, miként engedjük el szorongásainkat új tapasztalatokon keresztül. A történet szerint a főhős elvonási tünetekkel küzdve várja a rejtélyes szállítmánnyal érkező futárt, ám a megoldás végül sokkal felemelőbb lesz, mint amire számítottunk. Az új szám a csapat legfrissebb, Kicsi lány című EP-jén kapott helyet.

Fran Palermo – Live at The Bauxite Mine

Év végére a Fran Palermo egy rendhagyó koncert kisfilmmel jelentkezett. A csapat tavaly jelentette meg új lemezét, a Crocodile Juice Bart, a marsbéli tájnak is beillő gánti bauxitbányában forgatott videóban pedig erről játszanak el hat számot.

No Last Page - Végét járom

A Végét járom - szól a budapesti modern metal, post-hardcore banda legújabb dala, amely nemcsak 2020 nehézségeit foglalja össze, de egyfajta kapaszkodót is nyújt a kilátástalannak tűnő időszakban. Az új szám, már a zenekar jövőre érkező második nagylemezének előszele.

Saya Noé – Under The River

Decemberben jelent meg Saya Noé első nagylemeze is, a Museum of Sins. A Malaysiában, zenész családban felnőtt énekesnő előtt ígéretes jövő áll, már első évében felkerült a HOTS magyar zenei export ajánlólistájára is, most pedig 12 dalon át leshetünk be személyes hangvételű, mély gondolatvilágába. A lemez beharangozó dala, az Under The River klipet is kapott, a szám különlegessége pedig, hogy az énekesnő a neves brit producerrel, Matt Lawrence-szel (Mumford&Sons, Adele, Amy Winehouse) dolgozott rajta.

Brains – Nem hinnéd el

A Brains új videójában olyan embereket és szervezeteket mutat be, akik mindenkinél jobban megérdemlik a nyilvánosságot, de önerőből nem tudnák reklámozni értékteremtő vagy éppen karitatív tevékenységüket. A klipben szereplő hétköznapi hősök története tanulságos, építő és hiteles.

Fish! – Semmi extra

A Semmi extra a Fish! ünnepek előtti bulidala, amely bár egy egyszerű, családias hangulatú karácsonyi klipet kapott, a dal maga a bulizós éjszakákat idézi meg. „Új dal azokról az időkről, amikor még bulizhattál. Ez a verzió nem lesz rajta a lemezen, speciálba készült a kiccsaládnak, tehát NEKTEK, awwhhh A család az család, a sláger az sláger” – kommentálta a zenekar az új dalt.

Péter és Pál – Göndörhajú

A Péter és Pál a Meztelen Diplomatákból ismert Tóth Attila és Szacsvay Gergely folk-duója. A kettős tavasszal jelentette meg első nagylemezét Virágfejek címmel. Most a lemez nyitódalához, a Göndörhajúhoz készült egy nagyon kedves hangulatú klip, amely tökéletes lehet ezeken a téli napokon tavaszidézéshez.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
36 évesen meghalt Ferich Balázs, Azahriah és a Wellhello menedzsere
A Supermanagement társtulajdonos-ügyvezetője csütörtök hajnalban halt meg hosszú betegség után. Barátja és üzlettársa megható sorokkal búcsúzott tőle.

Link másolása

Hosszú betegség után csütörtök hajnalban meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement nevű kiadó-menedzsment társtulajdonos-ügyvezetője, a Blind Myself nevű magyar metálzenekar korábbi basszusgitárosa - írja a Forbes. A zenei szakember 36 éves volt.

A 2016-ban alapított Supermanagement a hazai piac egyik legsikeresebb szereplője, akik olyan magyar előadókat menedzselnek, mint a Wellhello, a Follow the Flow, az Anna and the Barbies, Dzsúdló, Desh és Azahriah.

Ferich Balázsról a Supermanagement másik alapítója, Tóth Gergő búcsúzott a Facebookon.

„2012-ben vettük be a Blind Myselfbe basszusgitározni. Pillanatok alatt lettünk barátok. Rengeteget segített a zenekar dolgainak intézésében. Veleszületett tehetsége volt a menedzseléshez”.

Tóth felidézte, hogy a Cloud 9+ az első banda, amit együtt menedzseltek, és nagy kockázatot vállaltak, amikor megalapították a saját cégüket.

„Balázst imádták az előadóink, kollégái. Über-maximalista volt a melóban, nem elégedett meg sosem a második hellyel. Folyamatosan azon agyalt, hogyan lehetnénk még jobbak és jobbak. Bazsinak hatalmas szíve volt. Imádta a gyerekeit és feleségét, Dittát, a legjobb apuka volt, akit valaha ismertem.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Az egész hazai sztárvilág gyászolja a 36 évesen meghalt Ferich Balázst: „Mérhetetlen fájdalom”
Tóth Gabi, Czutor Zoltán és a Carson Coma is kifejezte együttérzését. A Supermanagement társtulajdonos-ügyvezetője csütörtök hajnalban halt meg hosszú betegség után.

Link másolása

Az egész hazai zenei világ gyászolja a 36 évesen meghalt Ferich Balázst, a Supermanagement nevű kiadó-menedzsment társtulajdonos-ügyvezetőjét.

A zenei szakember számos hazai sztárnak, köztük Azahriah-nak, a Wellhellonak és Dzsúdlónak volt a menezdzsere.

Ferich Balázsról a Supermanagement másik alapítója, Tóth Gergő megható sorokkal búcsúzott a Facebookon.

„2012-ben vettük be a Blind Myselfbe basszusgitározni. Pillanatok alatt lettünk barátok. Rengeteget segített a zenekar dolgainak intézésében. Veleszületett tehetsége volt a menedzseléshez.”

A Supermanagement Facebook-oldalán csütörtök délután közzétett bejegyzésére azóta több mint ezer hozzászólás érkezett, köztük számos hazai sztár is kifejezte a részvétét. A Carson Coma zenekar egy fekete szívvel fejezte ki együttérzését, az AWS gitárosa, Brucker Bence pedig egy érzelmes üzenettel köszönt el Ferich Balázstól.

„A folyamatos profi és maximalista hozzáállásod mindig irigyeltem és nagyon nagy hatással volt rám! Ha nem ismerlek, bizony nem lennék ott ahol. Mindig emlékezni fogok rád!”

- írta többek között a zenész.

„Őszinte részvétem” - írta a hozzászólások között Azahriah gitárosa, Szabolcsi Fészek.

„Őszinte részvétem Gergő, sok erőt a családnak mérhetetlen fájdalom…” - írta Tóth Gabi.

„Végtelenül sajnálom, sok erőt kívánok Gergő!” - üzente megrendülve Czutor Zoltán.

Antal Timi énekesnő egy korlátozott ideig elérhető Instagram-sztoriban, egy fekete-fehér fotóval emlékezett meg, a képhez pedig azt írta:

„Ég Veled, Balázs!”

via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Teljes a káosz: az RTL úgy cserélgeti a főműsoridős műsorait, hogy erről már nem is szól
Teljes a fejetlenség a csatornánál, néhány nap alatt két fontos műsor ismétlése is csődöt mondott. Így hétköznap este ismét jöhetnek a pajkaszegiek.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Ember legyen a talpán, aki követni tudja az RTL hétköznapokat érintő műsorváltozásait. A csatorna láthatóan nem tudja, mihez kezdjen Az álommeló második évada utáni sávval, ahol egyre-másra bedőlnek a korábbi műsorok ismétlései.

A március 25-én indult álláskereső reality után először a Gólkirályság első évadát ismételték, elfogadható eredményekkel, írja a Sorozatwiki. Április 8-tól Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban első évadát tűzték műsorra ugyanott, katasztrofális nézettség mellett.

Ezért most hétfőtől ebben az időpontban a Házasodna a gazda tavaly őszi, 6. szezonjának ismétlését kezdték el, ami két nap után szintén beleállt a földbe. Így péntektől, vagyis április 20-tól inkább egy újabb bőrt lehúznak Pajkaszeg lakóiról, és elkezdik A mi kis falunk hatodik szezonjának újravetítését.

A magyar sorozat után az RTL Híradó – Késő esti kiadás 10 perccel korábban, 22:40 helyett, 22:30-kor lesz látható a csatornán. Ezt követően a Gyilkos elmék 23:15 helyett, 23:05-kor kerül majd képernyőre.

A műsorváltozás a szombati és a vasárnapi napokat nem érinti.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Fotók: Eltemették Tordy Gézát
Ernyey Béla közös emlékeket idézve búcsúzott Tordy Gézától. Óriási szívű, nagystílű ember volt - mondta. A Vígszínház társulata nevében Lukács Sándor színművész búcsúzott.

Link másolása

Családja, barátai, pályatársai, tisztelői kísérték utolsó útjára Tordy Géza Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt, a nemzet színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját csütörtökön Budapesten, a Farkasréti temetőben.

A 85 éves korában, március 30-án elhunyt színművész búcsúztatásán elsőként a jövő színésznemzedéke nevében Szőcs Artur mondott beszédet. A színész-rendező felidézte, hogy Tordy Gézát még színművészetisként ismerte meg, majd 15 évadot dolgoztak együtt. Kiemelte: Tordy Gézát ízig-vérig érdekelte a színházcsinálás, fontos volt számára a csapatmunka.

Ernyey Béla közös emlékeket idézve búcsúzott Tordy Gézától. Óriási szívű, nagystílű ember volt - mondta a művészről, akivel 1963-ban találkozott először, és akihez élete leghosszabb barátsága fűzte.

A Vígszínház társulata nevében Lukács Sándor színművész búcsúzott, színészkollégája játékát és közös munkáikat idézte fel. Mint mondta, Tordy Gézában nagy erők lakoztak, nagy dühök és nagy szenvedélyek.

A színészet illanó pálya - fogalmazott. A kincs az az üzenet, amelyet át tudunk adni úgy, hogy a lelkekben minél tovább megmaradjon. "És te, Gézus, ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál" - mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET: