KULT
A Rovatból

Máris itt az év legjobb filmje? – A Téli szünet megnevettet, megríkat, és jó szorosan magához ölel

Egy pokróc töritanár, egy balhés diák, egy gyászoló szakácsnő, egy bentlakásos elit suli és egy téli szünet – mindebből azonban nem csak a karácsonyi kalács sül ki, hanem egy olyan szívmelengetően vicces és megható film is, amire már nagyon régen volt példa.

Link másolása

Alexander Payne visszatért! A kiváló író-rendező a 2000-es évek egyik legjobb független filmese volt, aki kis költségvetésekből csendes, keserédes filmeket készített, és szinte mindig ott díszelgett a neve a legjobb rendezők Oscar-jelölt listáján. Az 1998-as Ez az életem, valamint az 1999-es Gimiboszi című filmekkel tűnt fel, főként az utóbbival, amelyről borzasztó magyar címe hallatán egykor nem is gondoltuk volna, hogy az Oscar-jelölésig viszi, a legjobb adaptált forgatókönyv kategóriájában. Reese Witherspoon és Matthew Broderick után pedig 2002-ben jött Jack Nicholson és a Schmidt története (Nicholsonnak szintén kinézett egy Oscar-nomináció), a nagy durranásnak számító Kerülőutak pedig 2004-ben került a mozikba, amelyért Alexander Payne akkori állandó szerzőtársával, Jim Taylorral elvitték a legjobb adaptált szkript Oscarját.

Ezt a kunsztot aztán a következő filmjükkel, a 2012-es Utódokkal is megismételték (újabb forgatókönyves díj), és a 2014-es Nebraska sem maradt jelölés nélkül: ezúttal rendezőként emelték ki egy jelöléssel Payne-t az év filmes teljesítményei közül.

Direktorként egyébként a Kerülőutakért és az Utódokért is nominálták, de eme minőségében egyszer sem nyert.

Ilyen filmográfia után pedig a „több, mint megbízható” pecséttel látta el Payne-t a szakma és a közönség is egyaránt, épp ezért vártuk mindannyian kitörő lelkesedéssel a remekbe szabott alaptörténettel rendelkező, 2017-es Kicsinyítést. És épp ezért volt akkora csalódás. Payne furcsa irányba vitte el a töpörödött Matt Damon sztoriját, és a nagyobb költségvetés érezhetően nála is visszafogta a kreativitást.

A minden tekintetben elhasalt film után ráadásul 2020-ban a színésznő Rose McGowan szexuális zaklatással vádolta meg a rendezőt (ő volt Harvey Weinstein egyik fő vádlója is), aki állítása szerint valamikor 1988-ban vagy 1989-ben követte el bűnét, amikor McGowan 15 éves volt, Payne pedig körülbelül 28. Payne a vádra egy a Deadline Hollywoodban írt vendégcikkel reagált, amelyben elismerte, hogy beleegyezésen alapuló kapcsolatot folytatott McGowannel, de tagadta, hogy bármilyen illetlenséget elkövetett volna, és azt állította, 1991-ben találkoztak, amikor a lány már betöltötte a beleegyezési korhatárt, ami Kaliforniában 18 év. Vagyis tagadta a zaklatás vádját. Az ügy jogi útra mindenesetre nem terelődött, ettől függetlenül sokan azt hitték, Alexander Payne karrierjének lőttek.

Most azonban úgy tűnik, mégsem. Elkészült ugyanis nyolcadik filmje, a Téli szünet, amelyhez visszahívta főszereplőnek a Kerülőutak sztárját, Paul Giamattit.

A történet szerint 1970 decemberében járunk. Paul Hunham történelemprofesszor (Giamatti) a neves Barton Akadémián, egy New England-i fiúiskolában tanít, ahová egykor ösztöndíjjal járt. Diákjai és tanártársai megvetik őt szigorú osztályzatai és makacs személyisége miatt. A téli szünet idején azonban nem mindenki utazik haza az ünnepekre. Angus Tully, a jó eszű, ám különc és bajkeverő diák (Dominic Sessa) családi zűrök miatt; Mary, az iskola szakácsnője (Da’Vine Joy Randolph) azért, mert egyetlen fiát gyászolja, aki nemrég esett el Vietnamban, és az iskola az utolsó hely, ahol együtt volt vele; az egyedülálló Hunham pedig azért nem, mert az igazgató őt jelölte ki felvigyázónak az iskolában rekedtek mellé. A diák és a tanár természetesen ki nem állhatják egymást, az ünnepek és az összezártság azonban furcsa hatással tud lenni az emberre…

Az már most kijelenthető, hogy a Téli szünet a Kerülőutak óta a legjobb Alexander Payne-film csodálatosan megírt, hiteles és a hibáik, kicsinyességeik ellenére is szerethető karakterekkel, sziporkázó párbeszédekkel és a Payne-filmekre jellemző egyszerre vicces, megható, de mindenekfelett emberi pillanatokkal.

Az eredeti szkriptet egyébként ezúttal nem Payne írta. Egy bizonyos David Hemingson érdeme, akinek ez az első egész estés projektje, mivel eddig csupán tévésorozatok, tévéfilmek és animációs szériák epizódjai fűződnek a nevéhez. Nem is csoda, hogy mindjárt az első mozifilmes munkáját Oscar-díjra jelölték idén (és kiemelten esélyes is a kategóriájában), hiszen a fenti erényeivel kényezteti a nézőket.

Ugyanakkor Payne is hozzátette a magáét.

A Téli szünet sokadik óriási erénye ugyanis, hogy olyan, mintha valóban akkor készült volna, amikor játszódik: 1970-ben. A Universal logója a film elején, a képek minősége és színvilága, a zene, a dramaturgia mind-mind olyan hatást keltenek, mintha egy 54 évvel ezelőtti filmet néznénk, és nem egy 2023-asat.

És milyen jól esik nézni! A Téli szünet minden ízében egy feel good film, amelyben a mufurc és magányos középkorú értelmiségi, valamint az okos, lázadó, jólétben élő, de komoly családi problémákkal küzdő ifjú küzdelmei és egymáshoz intézett odamondogatásai ellenére pontosan tudjuk, hogy közelebb kerülnek emberileg egymáshoz, hogy és a történet két hete alatt mindketten szép nagy leckéket vesznek az életnek nevezett valamiből.

Az pedig, hogy mindhárom főszereplő lejátssza a csillagokat égről, már tényleg csak hab a tortán. Paul Giamatti élete legjobb alakítása, ez kétségtelen, pedig nem kevés mozgókép fűződik a nevéhez: karrierjének eddigi 34 éve alatt pontosan 118. A Kerülőutak és A remény bajnoka (2005) óta nem játszott ilyen nagyot, így az újabb Oscar-jelölése teljesen megérdemelt.

Dominic Sessa kapcsán pedig hihetetlen, hogy a Téli szünet az első filmje és az első szerepe: hol volt eddig ez a karakteres és tehetséges fiú, aki Angusként próbál menőnek tűnni, és persze minden érdekli, ami a kamaszfiúkat (pia, lányok, buli), de belül egy ijedt és zárkózott kissrác, aki azonban vágyik a szeretetre, amit, ha megkap, képes megnyílni.

Ugyanakkor nem szabad elmennünk Da’Vine Joy Randolph mellett sem, aki minden bizonnyal méltán veszi majd át március 10-én a legjobb női mellékszereplőnek járó Oscar-díjat, ugyanis egy rendkívül összetett alakítással varázsol el minket a gyászoló és megtört, anyatigrisként azonban egy pillanat alatt akcióba lendülő, csípős nyelvű Maryként.

Igazán emlékezetes trióval bővült hát a filmtörténelem karakterpanteonja, akik semmiben sem hasonlítanak egymásra, de Alexander Payne értő kezei alatt összekovácsolódnak. Mi pedig istenien szórakozunk közben. A Téli szünet minden percéből süt a tehetség és az a bizonyos filmes csoda, amit folyamatosan keresünk a mozikban és a képernyők előtt egyaránt. Most találtunk egyet, becsüljük meg!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„A bicskei áldozatok elnézést kértek, végre, Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól” – Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiával jelentkezett
Teli van erős utalásokkal a humorista legújabb videója, amiben körülmetélik Gyöngyösi Mártont, és Karácsony Gergely is férfivá műtteti magát.

Link másolása

A régi idők Híradójának paródiájával jelentkezett Bödőcs Tibor. Az alig ötperces szösszenetben számos közéleti eseményt figurázott ki a népszerű humorista.

A humor azonban sok helyütt maró társadalomkritikát rejtett: szóba került többek között, hogy Szijjártó Péter Szergej Lavrovval együtt nevette ki az orosz börtönben meghalt Alekszej Navalnij nyitott koporsóját, hogy Orbán Viktor megtanította cipőfűzőt kötni Donald Trumpot vagy hogy a bicskei gyerekotthon áldozatai bocsánatot kértek – végre – Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól.

Ezen kívül a Vágó István-klón Bödőcs „beszámolt” arról is, hogy az amerikai nagykövetségen körülmetélték Gyöngyösi Mártont, hogy Magyar Péter eltávolíttatja Schmidt Mária-tetoválását a válláról, és megtudhattuk, hogy Karácsony Gergely férfivá műtteti magát.

A rövid videó végén, mintegy bónuszként, értesülhettünk a legújabb Rákay Philip-filmről is – ezúttal igen meglepő stílusban.

Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiája


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
95 éves lenne Audrey Hepburn, aki előre tudta, hogy meg fog halni
Az ikonikus angol-holland származású színésznő 1929-ben született és 1993-ban halt meg egy hospice házban. Kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Link másolása

Idén ünnepelné 95. születésnapját Audrey Hepburn, melynek apropóján a Blikk képgalériát közölt a híres színésznőről.

Audrey Hepburn sikeres modell is lehetett volna, ha fiatal nem happolják el a filmes szakemberek. Pályája elején modellkedésből és táncos szerepekből keresett pénzt, de 1948-ban kapta meg az első szerepét a Nederlands in zeven lessen című filmben.

Az '50-es években Angliában dolgozott, ahonann az Egyesült Államokba vezetett az útja, ahol az első világraszóló sikerét a Római vakációval szerezte. 1967-ben visszavonult a filmes szakmától, ám Steven Spielberg amerikai filmrendező felkérésére elvállalta később az Örökké című film egyik szerepét.

1992-ben derült ki, hogy vastagbélrákkal küzd. A diagnózist követően megműtötték, kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Egy hospice házban halt meg 1993. január 20-án.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Így tudta meg Kulka János, hogy a Nemzet Színésze lett – Máris sokan gratuláltak neki
A színészt egy kollégája hívta fel telefonon, és a bejelentéssel nagyon meglepte őt - árulta el Kulka János, aki nagyon köszönte a kitüntető címet.

Link másolása

Ahogy arról mi is beszámoltunk, Kulka Jánost választották a Nemzet Színészének a nemrégiben elhunyt Tordy Géza helyére.

A művészt az RTL Híradó kérdezte meg arról, honnan tudta meg a hírt:

Kulka János válasza:

"Molnár Piroska hívott, gratulált nekem. Nemzet Színésze vagy. Meglepődtem. Nagyon köszönöm, nagyon"

- árulta el a színész, majd hozzátette: sokan gratuláltak neki, sok sms-t és hívást kapott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Az év legjobb sorozata, csak a legerősebb idegzetűeknek – A Szarvasbébi való életbeli szereplői is megszenvedték a történetüket
Ha van kedved egy kis önsanyargatásra, és bírod a lelki zsarolást, a Szarvasbébi a te sorozatod lesz! Miután megnéztem a Netflix legújabb dobását, kellett egy kis idő, mire össze tudtam foglalni a gondolataimat.

Link másolása

Ez meg mi volt? Gondolhatná mindenki, miután végig nézi a Szarvasbébit. Sokan már a címét se tudják hova tenni, egy nagy kérdőjel a sorozat.

Amikor utánaolvastam az interneten, mindenhol azt írták, hogy ez a sorozat fájni fog.

De nem úgy, ahogy egy rossz sorozat tud fájni. Hanem egy erős gyomros, amit csak egy igazán kiemelkedő alkotás tud adni.

Nagyon kellemetlen nézni a Szarvasbébit, de hajtja a nézőt a katasztrófaturizmus. Tipikus „ennél rosszabb már nem jöhet”, aztán kapjuk a gyomrosokat sorban, mígnem a földön heverünk, de mégis megnézzük a következő részt. Nagyon fura, de nem tudom autentikusan leírni, milyen érzés a sorozatot végig ülni, bárhogy is próbálom, ezt bizony látni kell.

Miről is szól a Szarvasbébi? Egyáltalán mi ez a cím?

Richard Gadd skót humorista a 2019-es edinburgh-i Festival Fringe-en adta elő a Szarvasbébi című műsorát, ami saját életéről szólt. Arról, hogy hogyan próbált betörni a showbizniszbe, majd végül hogyan lett szinte emberi roncs. Ezt a műsort a Netflix megvette, és sorozat formájában feldolgozta. Richard Gadd maradt az író, az alkotó és a főszereplő. Megváltoztatták a neveket, de csak azért, hogy a valódi szereplők identitását védjék. A Szarvasbébi nem finomkodik, Gadd minden rossz döntése szinte szűrő nélkül bekerült a forgatókönyvbe úgy, hogy közben narrálja a cselekményt, tehát még mögé is látunk, mit miért csinál szerencsétlen főszereplőnk.

Donny Dunn (Richard Gadd) kitartó, de sikertelen humorista. Csaposként dolgozik egy bárban, ahova betéved Martha Scott (Jessica Gunning). A túlsúlyos, nem túl ápolt, alacsony brit nő pityeregve lép oda a csaposhoz, ám amikor Donny megkérdezi mit szeretne, azt válaszolja Martha, hogy nincs pénze. Donny meghívja egy csésze teára. Ez az apró gesztus nem várt következményekkel fog járni Donny életében. Martha innentől fogva rátapad, mint egy kullancs, minden nap bejár a kocsmába, főszereplőnk pedig meghívja egy diétás kólára, mert bár Martha azt hazudja, hogy gazdag, sosincs pénze.

A csaposnak jó érzés, hogy végre valakinek fontos, mert éppen a padlón van az élete.

Amit még nem tud Donny ekkor, hogy mindig van lejjebb. Martha megszerzi Donny e-mail címét a humorista weboldaláról, és innentől kegyetlenül elkezdi zaklatni. De ő nem csinál semmit, nem jelenti a rendőrségen, csak hagyja, hogy a nő a bőre alá másszon, hiszen addig sem üres az élete. Nem írok sokat, de elég annyi, hogy egy folyamatos lejtmenetnek leszünk tanúi, aminek a végeredménye a Szarvasbébi. Ami nem más, mint a becenév, amit Martha ad Donnynak, a nagy, szomorú szemei miatt.

A legszörnyűbb a Szarvasbébiben, hogy mennyire reális, hihető és megdöbbentő. Ez akárkivel megtörténhet, és meg is történik nap-mint-nap. Minden, amin Donny keresztülmegy, érthető, logikus és teljesen megbabonázó. Tényleg jönnek azok az információk, amiket nem ad ki magáról az ember, főszereplőnk mégis elmondja a nézőknek, sőt belső monológokkal meg is magyarázza őket.

Közelről, szinte barátként tekintünk szegény Donnyra, látjuk azt az elképesztő utat, amit a hét rész alatt bejár.

A legmorbidabb az egészben, hogy ennek a zaklatásról szóló szörnyű történetnek az lett a vége, hogy a sorozat rajongói felkutatták az igazi embereket, akiket álnéven játszottak a színészek, és kegyetlenül elkezdték zaklatni őket... Ilyen volt például az „igazi Martha” esete, a beteg nőt elkezdték kegyetlenül online inzultálni a nézők. Richard Gaddnek kellett rászólnia a saját rajongóira, hogy mennyire képmutató a viselkedésük. Ezzel be is zárunk egy teljes kört.

Ahogy haladnak előre az epizódok, egyre rosszabb dolgok történnek Donnyval, és mégsem lehet leállni a sorozattal. Bámulatosan rossz döntések szemtanúi lehetünk, amiket ennyire rosszul kezelni ámulatba ejtő. Ilyet tényleg nem lehet kitalálni.

A súlyosan beteg elme és erősen labilis lelki problémákkal küzdő humortalan komikus párbaja eddig az év legjobb olyan sorozata, aminek a közelébe se szeretnék menni többet.

Nézni, ahogy a két sérült lélek függ egymástól, igazi katasztrófaturizmus. Engem a negyedik rész teljesen kiütött. Nagyon fontos, erősen 18+-os a sorozat, és nem azért, mert annyira grafikus a megjelenítés, hanem mert ez egy érett, kegyetlenül lélekromboló sorozat.

A színészek 100%-ot beleadnak, ami nem csoda, Gadd gyakorlatilag Donny, csak más néven. Jessica Gunning néha szánalomra méltó, máskor irritáló, de van, amikor egyenesen ijesztő az alacsony, pufi, középkorú hölgy. Nava Mau alakítja főszereplőnk transznemű barátnőjét pár rész erejéig, Terit, aki az egyetlen fény az életében. A többi színész pedig tökéletesen játszik Donny és Martha párbaja alá.

Kiemelendő még Mark Lewis Jones, mint Donny apja. A skót karakterszínész minden pillanata aranyat ér.

Eljutottunk a lezárásig. Nem tudom, mi a helyes ajánlás a Szarvasbébi esetében. Mert ezt mindenkinek látnia kéne, de pontosan tudom, hogy az emberek többsége ki fog borulni tőle. Aki nyitott egy kis önsanyargatásra, annak tudom ajánlani a sorozatot. Tényleg az év egyik legjobb szériája, amit azért kevés embernek ajánlok tiszta szívből. A Szarvasbébi megtekinthető a Netflix kínálatában.

Link másolása
KÖVESS MINKET: