"Aki addig csak pityergett, az utolsó percekben már zokogni fog" – megnéztük a Mamma Mia 2-t
Egész életemben ABBA-rajongó voltam, férjem pedig egész életében nem volt ABBA-rajongó, éppen ezért óriási fegyvertény volt részemről, hogy 10 éve sikerült őt elcipelnem a moziba, hogy megnézzük az első filmet.
Az elmúlt tíz évben az immár kamaszkorba lépett lányunk vált elsődleges ABBA- és Mamma Mia-rajongóvá, neki hála nem telik el hét itthon, hogy ne néznénk meg, ahogyan a varázslatos Meryl Streep még a görög sziklák mögött felbukkanó napnál is fényesebben ragyog, vagy ahogyan Amanda Seyfried hangja okoz libabőrt.
Persze, hogy vágtuk a centit, hogy a Mammai Mia 2 - Sose hagyjuk abba! című filmet idén is elsők között nézhessük meg.
Az egész úgy indult, hogy hat sorban száz-száz méternyi embertömeghez csatlakoztunk, hogy átvehessük a jó előre lefoglalt jegyeinket és aztán eltöltsünk bambán, sorban állva közel hatvan percet. Ez a rengeteg népség két órával később velünk egyetemben vérvörös orrokkal, átáztatott szemekkel és zsebkendőket orcáikhoz tapasztva hagyhatta el a filmszínházat.
A Mamma Mia 2 ugyanis pont azt hozza, amire mindenkinek szüksége van: totális kikapcsolódást, meghatódást, picsogást, örömkönnyeket és akkora adag boldogsághormont, amit több tábla csoki tud csak produkálni.
A nézőközönség soraiban az ötéves, macit szorongató óvodástól a tündéri nyolcvanas, egymásba karoló és botjukat az előttük lévő székhez állító néni-bácsiig minden korosztály jelen volt. Nem csoda:
A film maga a tömény csokiadag: a legapróbb részletek is helyükön voltak, a színek az élénk narancssárga és a türkíz mélysége között villogtak, az énekhangok tisztán csengtek, a táncjelenetek láttán te is táncolni akarnál.
Lily James, aki a fiatal Donnát alakította a filmben, viszont nem tudta megugrani az előző filmben Amanda Seyfried (és őt megelőzően az ABBA) mércéjét, mert az "I have a dream" magas hajlításába beletörött a bicskája.
Az "I have a dream" az a nóta ugyanis a huszadik század könnyűzenei palettáján, amely egyértelműen a refrénbeli hajlításának köszönhetően a valaha megkomponált legnehezebben elénekelhető dal. Seyfried tíz éve simán vitte a dalt (anno Benny Andersson nyilatkozta is, hogy ezért kapta meg pont Seyfried Sophie szerepét), Lily James hangja viszont elcsuklott - de szerintem erre csak én figyeltem fel.
Mondhat bárki bármit, nekem végtelenül hiányzott Meryl Streep.
Egyszerűen nem illett a filmbe, hogy a fő karakter már nem él. Tény és való, gyönyörűen megoldották, ahogyan mindenki rá emlékezett, ettől függetlenül olyan érzés az idősebb Donna karakterének tényleges hiánya, mintha valaki a fentebb említett csokit ki akarná lopkodni a szánkból.
Spoiler: Meryl Streep aztán megjelenik a film utolsó pár percére, hogy aki addig pityergett, onnantól már úgy zokogjon, ahogyan az a csövön kifér.
Az idősebb generációt képviselő színészektől abszolút jutalomjáték a film.
Colin Firthbe ismét minden nő azonnal beleszeret, de egyértelműen Pierce Brosnan is megérne pár ajtócsapkodást. A film legnagyobb poénját viszont Stellan Skarsgård adja, közel húsz másodpercnyi totális ledermedést és értetlen hápogást okozván a nézőtéren. Nem lövöm le a poént, de sírtam a nevetéstől.
Lily James telitalálat a film készítőitől. A 29 éves angol színésznőről az első pillanattól kezdve elhiszed, hogy ő Meryl Streep "kicsiben". Sőt, azt kell mondjam, minden fő karakter ifjú megfelelője tökéletes és megfontolt választás volt a castingtól.
Muszáj megemlítenem Chert, aki negyvenes viaszbabának tűnik egészen addig a pillanatig, amíg ki nem nyitja a száját, mert onnantól nem tehetsz mást, mint behunyod a szemed, és hagyod, hogy Cher mély orgánuma belemásszon minden egyes sejtedbe, csontodba és aztán a vérkeringésedben táncoljon. Frenetikus!
Főnyeremény Andy Garcia fura karaktere, míg Julie Walters, Christine Baranski vagy Dominic Cooper pont azt hozzák, amit az első részben. Számomra Dominic Cooper (Sky) a kicsit gyenge láncszem, ahogyan az első részben is azt éreztem, itt kb. az ő karaktere akkor is totál felesleges, ha ő a vőlegény, a Mamma Mia 2-ben sem okozott semmilyen érzelmi reakciót, akár ott volt, akár nem.
Utolsóként meg kell említenem Amanda Seyfriedet, akinek első felbukkanását egy hallható morajlás követett a mozi nézőterén: "Jaj, mennyire megöregedett!" - mondták sokan.
Tény és való, az a mennyiségű alapozó, amit Cher az ábrázatára kapott, Amandánál már kifogyott, így róla teljességgel elhittük, hogy egy reggeli rosszullétektől szenvedő, állapotos nő, aki amúgy hulla fáradt a sok melótól.
Összegzésül: menj, nézd meg a Mamma Mia 2-t és arra a két órára felejts el minden gondot, fájdalmat, agyalni valót, csekkeket, ami az életedben épp aktuálisan gyötör. Ámulj el a narancsligeten, varázsoljon el Horvátország és Görögország szépsége, a tenger, a táj, a táncok, a zene és nevess, sírj, énekelj, örülj, mert ez az, amit a filmtől kapsz.
