Vajdasági kalandozások: Szerbia legmagyarabb fesztiválján jártunk egy mesébe illő szélmalom tövében
Az idei szezonban minden eddiginél több fesztiválra látogattam el. A menetrend annyira feszített volt, hogy többször én magam is megkérdőjeleztem, tényleg jó ötlet volt-e bevállalni.
Augusztus közepére már túl voltam például 10 nap Művészetek Völgyén és 3 nap Ördögkatlanon, közvetlenül ezután pedig következett egy hét a Szigeten. Sőt, ezt követően még egy kéthetes erdélyi túra is be volt tervezve a nyárra.
Utóbbi kettő – tehát a Sziget és Erdély – között 4 napom volt regenerálódni.
Vagyis csak lett volna, ha nem döntök úgy, hogy én bizony megnézem magamnak a Vajdaságban idén ötödjére megrendezett Malomfesztivált is.
Ezt a bevezetőt csak azért írtam le, hogy egyértelmű legyen: ha ilyen ütemterv mellett még egy szerbiai kitérőt is bevállalok, valamit nagyon tudnia kell annak a fesztiválnak, amiért hajlandó vagyok erre.
És a helyzet az, hogy tud is. Így utólag már saját élményeim hatására írom ezt, de előzetesen – amikor még semmi előképem nem volt az egészről – csak mások beszámolóira hagyatkozhattam.
Ezek pedig mind annyira kiugróan pozitívak voltak, hogy nem maradt bennem kétség afelől: ott kell lennem, pihenni meg majd ráérek ősszel.
Persze azért közrejátszott a döntésben a lineup is. Rögtön a nyitónapon fellépett a Lovasi ’18 produkció, a Ricsárdgír és a Tudósok, másnap pedig a Platon Karataev, a Csaknekedkislány, a Sin Seekas és a Bohemian Betyars. Rajtuk kívül pedig még jó néhány környékbeli formáció, akiknek eddig maximum a nevét hallottam, de itt volt a remek alkalom megismerni őket.
Ami a helyszínt illeti: Orom a magyar határtól alig 30 kilométerre található, alapvetően sima ügy a megközelítése, csak a határátlépés tehet keresztbe. Az viszont rendesen, szóval érdemes időben elindulni, mert Röszkénél simán be lehet ragadni akár több órára is.
Ha már megérkeztünk, a dimenziók egyáltalán nem nagyok. Három színpad és két kemping van, a fesztivál egyik végétől a másikig el lehet sétálni néhány perc alatt. A középpontban a névhez méltó módon a malom épülete áll, ami a szervezők territóriuma. Bemenni ezért nem lehet, viszont esténként fényfestéssel díszítik, amitől még mesébe illőbb látványt nyújt.
A bejáratnál egyébként átnézték a táskákat, így alkoholt egyáltalán nem lehetett bevinni. Ez kicsit meglepett, egyetlen hasonló kaliberű kis vidéki fesztiválnál se tapasztaltam még hasonlót, de cserébe az árak elég barátiak voltak: átszámítva 400-450 forint körüli dínárért már lehetett sört kapni, és meleg ételhez is hozzájuthattunk akár 600 forintért. 1000-ből pedig teljesen jól lehetett lakni.
Nem nagyon szeretek hasonlítgatni, mivel szerintem majdnem minden fesztiválnak megvan a maga önálló karaktere, amit ki lehet emelni. De van egy vetület, aminek kapcsán a Malomfesztivál egyértelműen a Fishing on Orfűt juttatta eszembe, ez pedig a rendkívül változatos napközbeni programkínálat.
Eleve volt egy nagy medence, amit bárki használhatott, emellett pedig napindító jógán, illetve közösségi összerázó beszélgetéseken is részt vehetett, akit érdekel az ilyesmi.
Lehetett biciklit bérelni, aminek a hivatalos ára egy azaz egy sör (kivéve Löwenbrau, mert akkor meghalsz – ez így ki volt írva).
A legnagyobb dobás viszont nem ez volt, hanem az egész napos kirándulások, amelyeket a Szerbia Magyarul portál és utazási iroda munkatársai szerveztek. A fiatalokból álló csapat azért alakult, hogy szervezett utak keretében minél több embert csábítson Magyarországról a Vajdaságba, megmutatva a környék szépségeit.
Ennek keretében szerveztek buszos utat Szabadkára és Palicsra, én viszont egy biciklitúrán vettem részt, aminek célpontja a 20 kilométerre található Magyarkanizsa volt. Kisebb pihenőkkel másfél óra alatt tettük meg az utat, először egy helyi pálinkafőzdébe érkeztünk, ahol a házigazdák jóvoltából kóstolással egybekötött körbevezetés, majd kiadós bográcsos ebéd várt ránk.
Ezután a Tisza-part felé mentünk tovább, hogy részt vegyünk egy strandolással és sörözéssel egybekötött sétahajózáson. A kapitány egy vadregényes, lakatlan sziget partjaihoz vitt bennünket, ahol csak alig térdig ért a víz. Itt kötöttünk ki nagyjából fél órára, majd visszatértünk a kiindulási ponthoz, magunkhoz vettük ott hagyott biciklijeinket, és elindultunk Orom felé.
Az egész program átszámítva bő 4000 forintba került – ha azt nézzük, hogy az orfűi sör- és fröccstúrákért már évek óta 7000 forint körüli összeget kérnek, ár/érték arányban ennél jobb vételt el se nagyon lehet képzelni.
Este 7-re értünk vissza a fesztiválra, az eredeti terv szerint pont a koncertek kezdetére. Csakhogy közbeszólt egy kiadós vihar, ami annak rendje és módja szerint letarolt mindent, teljesen keresztül húzva a számításokat. A technikát teljesen újra kellett építeni, ami majdnem kétórás csúszást eredményezett az Akácos színpad programjában, és a nagyszínpadon se sokkal kevesebbet.
Az elsőként fellépő Platon Karatev járt emiatt legrosszabbul, ők még a ráadás ráadásával együtt is alig fél órát tölthettek a színpadon, annyira le kellett rövidíteni a játékidejüket. A többieken is húztak, de ennél azért kevesebbet.
Viszont a Csaknekedkislány így is éjjel 1 óra körül kezdett bele a tervezett fél 12 helyett, a nagyszínpadon a Bohemian Betyars pedig még 3-kor is – amikor mi hazaindultunk – csak a beállásnál tartott.
Nyilván jobb lett volna, ha sikerül megúszni szárazon, csúszások nélkül, de így is messzemenőkig pozitív élmény volt számomra a Malomfesztivál. A szűkebb helyszínbe és a tágabb vidékbe is első látásra beleszerettem, szóval már most biztos vagyok benne, hogy ide is vissza kell jönnöm jövőre.
(További képeket IDE KATTINTVA lehet nézegetni.)
