Magdi anyus bosszúja
Fodor Zsókát Magdi anyusként zárta szívébe az ország. A Mátyás király téri minden lében kanál házmesterné éveken át uralta estéről-estére milliók otthonát, s csakhamar fogalommá vált. Tizenegy év után mégis hátat fordított a képernyőnek, s legközelebb színpadon a Csárdáskirálynő Cecília grófnőjeként láthattuk viszont. Ma este pedig Az öreg hölgy látogatása címszerepét adja.
Csomós Éva interjúja
Hiába játszott tizenhat évet Szegeden, négyet Kecskeméten, s volt több fővárosi társulat tagja, hiába a sok szinkron, s hogy a Magyar Televízió bemondónőjeként is dolgozott, na meg az a 25 db. film, aminek szereplője volt, kétségtelenül a Barátok közt Magdi anyusaként volt a legsikeresebb.
Sokan nem hitték, hogy van élet túl ezen a szerepen, ő azonban bebizonyította, hogy a sanzonettből hercegnővé avanzsált Cecíliaként is remekel Kálmán Imre Csárdáskirálynőjében. Most azonban újabb kihívás elé állította magát, s Claire Zachanassian szerepében bolygatja meg egy addig békés városka nyugalmát. A premier előtti napokban beszélgettünk.
- Én egy stréber vagyok, már a sorozatban is arról voltam híres, hogy felkészülten, szövegtudással mentem a forgatásra, így akinek velem volt jelenete, mindig alaposan felkészült, mert - nem voltam én se goromba, se hisztis, de - mondták, hogy van egy olyan nézésem, amit egyáltalán nem akartak kiérdemelni. Így én már nyáron elkértem a szövegkönyvet, sőt Szabadkára is elmentem az ott élő Kovács Frigyes kollégám után, hogy alaposan átbeszéljük Claire Zachanassian figuráját, amibe meg kell, hogy mondjam: beleszerettem.
- Pedig az ilyesmi nem szokott túl gyakran előfordulni…
- 1965 óta vagyok a pályán, és ilyen „szerelem” jó, ha 5-6 alkalommal volt. Persze, azt se felejtsük el, hogy 14 éve otthagytam a színpadot, így még kevesebb alkalmam volt az ilyesmi megélésére.
- Az utóbbi évek színházi kényeztetése azért jelenthet némi kárpótlást! Sőt, nem csak szerepekben, hiszen Békéscsaba városa egy emberként hordozza a tenyerén. Nem kényelmesíti ez el a felkészülést? Hiszen már a skatulyából való kitörésért nem kell bizonyítani…
- Épp nehezíti, mert gondolj csak bele, engem egy ország ismert meg a Magdi anyussal. Utána pedig – vállalva, és mindig is vállalva a Magdi anyust – a Csárdáskirálynővel sikerült kitörni ebből a skatulyából, de gondolj bele, hogy Cecília mennyire nem hasonlít Magdi anyushoz, s abba is, hogy Claire Zachanassian a másik kettőtől is nagyon különbözik. Az igazgató úr bizalmából kifolyólag már másodjára dönthettem el, hogy mit szeretnék játszani, amivel alaposan megnehezítettem a saját dolgomat és a próbák folyamán nem egyszer gondoltam arra, miért is nem mentem inkább pl. kecskepásztornak a Kaukázusba?!
- ...ezek szerint nem csak én szoktam ilyeneket gondolni.
- Adva volt a lehetőség, hogy mit akarok játszani, én pedig valahogy az életben is mindig a nehezebb feladatoknak vágtam neki, s mindig én döntöttem úgy, hogy ha valamiben nem érzem jól magam, akkor változtatok, akár úgy is, hogy otthagyom az adott helyzetet. Úgy Szegeden, mint ahogy a sorozatból is én akartam kilépni, s most is én határoztam úgy, hogy megnehezítem a dolgomat. S ezt valahogy nem is annyira a közönségnek, mint inkább az elmúlt 14 évet akarom magamnak bizonyítani.
- Mert ha ez sikerül, egészen más lesz a siker értéke.
- Az alacsony lécet könnyű átugrani. A befektetett munkát meg lehet spórolni, de szerintem nem érdemes. Tudod – bármekkora is lépten-nyomon a Magdi anyus sikere a mai napig – amikor én a Csárdáskirálynőben bejöttem, a bejöveteli taps még a Magdi anyusnak szólt, de az összes kimeneteli taps már az akkori teljesítménynek. És az, hogy amikor a végén kijössz és meghajolsz, lenézel és kontaktust teremtesz a nézővel, ez valami olyan mámorosan varázslatos érzés, amit a tévé nem tud pótolni.
- Ott nincs azonnali visszajelzés. A színházban pedig a csendek közt is óriási különbségek lehetnek.
- Régi tétel, hogy van jó meg rossz közönség. Az ember a színpadon néhány perc után érzi, hogy a közönség jó vagy sem, de én a Csárdáskirálynő 32 előadása alatt nem találkoztam rossz közönséggel. Tavaly nyáron pedig - amikor két alkalommal Szarvason játszottuk - olyan csodálatos élményben volt részem, hogy azóta is az vigasztal, ha valami nem a terveim szerint sikerült. Az ottani vízi színházban olyan csodálatosan volt megkomponálva ahogy hajóval hozták be Cecíliát, és a lejtős nézőtérről már messziről látták, hogy érkezem, s amint megláttak a hajón, felharsant a taps, s zúgott egészen addig, amíg oda nem érkeztem, s ki nem segítettek a hajóból. Káprázatos élmény volt!
- A színházi közönség is nagyon megszerette.
- Én is nagyon szeretem Békéscsabát. A miliőjét, a levegőjét, az embereket. Persze, ha az úttesten szabálytalanul megyek át egyik oldalról a másikra, én is érzem a különbséget, hogy – mint a viccben a nyuszi – van-e rajtam sapka vagy pedig nincs. Ha nincs, mindenki megáll és legszívesebben az ölében vinne át a tilos helyen, ha van rajtam, akkor sajnos megtudom, hogy mit hallanak a középkorú vagy a több mint középkorú nők, akik nem a zebrán mennek át. S hidd el: óriási a különbség!
- Micsoda inkognitó! :)
- Persze én is ravasz vagyok, mert ha fontos dolgot megyek elintézni, soha nincs rajtam sapka, még akkor sem, ha valóban hideg van. És ez még mindig bejött. De most már ez a sapka dolog is csak addig érvényes, amíg meg nem szólalok, mert az emberek arra is felkapják a fejüket, egyből rám ismernek. Tavaly, az egyik Csárdáskirálynő után volt egy beszélgetés a nézőkkel. S az egyik hölgy az igazgatóm felé feltette a kérdést, hogy miért nem szerződtet? Rám nézett, s azt mondta, hát leszerződtetném én, de nem akar jönni.
- Miért nem válik társulati taggá? Más megkeresésekre vár?
- Eddig még nem volt időm ezzel törődni. De én a sorozatból is azért jöttem el, mert elegem lett a kötöttségből. Én szabad madár akartam lenni, s hogy sikerült, az is szeretnék maradni. Békéscsaba mellett én Pesten is játszom, s nagyon büszke vagyok rá, hogy teltházak előtt. Vagyok már abban a korban, hogy az előttem lévő éveket - amennyit még lehet és amennyiben van rám még igény - úgy éljem, hogy megválogassam, mit szeretnék. És nagyon magasra tettem a mércét. Már csak ezért sem tehetem meg, hogy ne szedjem össze magam minden darabnál.
Békés Megyei Jókai Színház: Az öreg hölgy látogatása.
Premier: 2012. január 13.
Képek forrása: Békés Megyei Jókai Színház, A-Team.
