KULT
A Rovatból

Lovasi ’18: háromszor telt meg a Barba Negra klub a legnagyobb Kispál- és Kiscsillag-slágerekre

Újra kiderült, hogy ezeket a dalokat egyszerűen nem lehet megunni.

Link másolása

Amióta 2010-ben feloszlott a Kispál és a Borz, folyamatosan a levegőben lóg, lesz-e még folytatás, és ha igen, pontosan milyen formában. Bár a 2014-ben indult tematikus összegző koncertsorozat keretet adott a következő három évnek, utána ismét teljes volt a bizonytalanság.

Én személy szerint nem tartottam kizártnak, hogy 2017-ben, megalakulásuk 30. évfordulója alkalmából akár újra rendszeresen turnézó zenekarként folytathatják, de erre végül nem került sor: helyette Lovasi 50 címmel egy best of programot állítottak össze, amiben Kispál-slágereken túl a Kiscsillag és a Bandi a hegyről szólólemez dalai is helyet kaptak.

Az orfűi, majd a budapesti arénakoncert hatalmas siker volt, utána viszont ismét csak a kérdőjelek maradtak, semmi biztosat nem ígértek a rajongóknak. Egészen idén tavaszig, amikor bejelentették: a nagy érdeklődésre való tekintettel országos turnéra indul a produkció.

A Lovasi ’18 alapvetően az 50 éves születésnapi buli tematikájára épült: vegyesen, blokkokban kaptak benne helyet a régi klasszikusok, a Kiscsillag dalai, valamint a szólóalbumról is szemezgettek.

De a lényeg mégiscsak az volt, hogy 2010 óta most szólaltak meg a legtöbb helyszínen az olyan Kispál-klasszikusok, mint az Emese, a Húsrágó, hídverő, a Zsákmányállat, vagy a Hang és fény.

Engem személy szerint kizárólag ez motivált, hiszen a Kiscsillag egyrészt nem áll olyan közel hozzám, másrészt 1-2 havonta meg lehet nézni őket Budapesten.

A turnét a nyár folyamán háromszor is sikerült elkapnom: először a debreceni Campus Fesztiválon – ahová csak emiatt mentem el –, majd a vajdasági Malomfesztiválon és a Kolozsvári Magyar Napokon is.

Mindhárom nagy élmény volt, izzadságszagú múltidézés helyett igazi örömzenét kapott a közönség, így hamar eldöntöttem, hogy a turnézárás után két hónappal megtartott budapesti koncertek egyikén is ott leszek.

A Barba Negra klubban eredetileg két alkalmat hirdettek meg, de akkora volt az érdeklődés, hogy egy harmadikat is beiktattak, ami dátum szerint amúgy megelőzte a másik kettőt. Ekkor, vagyis csütörtökön telt ház ugyan nem volt, de így is majdnem megtelt a hely, ami nem kis teljesítmény, hiszen az egyik legnagyobb befogadóképességű klubról van szó.

Ahogy felhangzottak a nyitódalnak választott Forradalmár első akkordjai, egyből beindult a hangulat, amit végig sikerült is fenntartani. Lovasi kimondottan jókedvében volt, érződött rajta, hogy számára ez tényleg jutalomjáték.

De végül is ki ne élvezné, ha ekkora – saját – életműből szemezgethet kedve szerint, egymás mellé téve akár egy jó 30 éve és egy alig a közelmúltban született dalát?

Bár mint írtam, egyértelműen a Kispál-számok miatt voltam ott, azt vettem észre, hogy a korábbi alkalmakkal szemben most a Kiscsillag-dalokat is jóval kevésbé élem meg töltelékként.

Egyszer sem untam el magam, még a „na végre” érzés sem volt olyan erős, amikor egy hosszabb Kispál nélküli blokk után végre újra felbukkant a színpadon az est balkezes főhőse, és belekezdett az Autók a tenger felé legendás riffjébe.

Azért az igazi katarzis mégiscsak ekkor jött el. Mondjon bárki bármit: ez tényleg megunhatatlan.

Persze lehetne elégedetlenkedni, hogy nem volt a Szőkített nő, a Lefekszem a hóba, a Levesek porból, és még egy csomó generációs sláger, de felesleges. Inkább örüljünk annak, hogy egy utolsó utáni utáni lehetőséget is kaptunk, hogy színpadon lássuk az egyik – ha nem A – legkarakteresebb játékú magyar gitárost.

A borúlátás amúgy a saját nyilatkozataiból származik, ő állította váltig már két éve is, hogy nem akar többé fellépni, három évtized bőven elég volt neki a showbizniszből. Aztán mégiscsak igent mondott a folytatásra, előbb tavaly, majd idén is – aminél jobb döntést nem is hozhatott volna.

Jövőre viszont nem tudom, milyen koncepciót lehetne kitalálni, ami továbbra is életben tartja ezt az egészet – egy szimpla Lovasi ’19 már valószínűleg kevés volna, még úgy is, hogy rajongói részről egyértelműen megvan az igény a koncertekre.

A gordiuszi csomót nyilván az vágná át legsimábban, ha ismét beindulna Kispál és Lovasi között az alkotói kémia, és elkezdenének közösen új dalokat írni. Erre sajnos minimális az esély, de reménykedni mindig lehet.

A realitások talaján maradva viszont továbbra is tartom magam ahhoz, amit már többször leírtam:

amíg a régi slágerek ennyire jól működnek élőben, engem egyáltalán nem érdekel, milyen megfontolásból állnak össze újra és újra, még az se, ha adott esetben csak a pénz miatt csinálják, ha cserébe hallhatom őket élőben legalább évente 1-2 alkalommal.

Biztos vagyok benne, hogy a közönség elsöprő többsége hasonlóan érez, és nem tartaná erőltetett, túlzásba vitt nosztalgiázásnak. Szóval a klasszikus mondást idézve „maradjatok együtt” – és Kispi, ha ezt olvasod: igen is szükség van rád!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Így tovább nem lehet élni” – Újabb zseniális Bödőcs-kisfilm készült, Csákányi Eszter és Znamenák István is remek benne
Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással. Egy kis Örkény, egy kis Wes Anderson négy és fél percben.

Link másolása

Új kisfilm került fel Bödőcs Tibor YouTube-oldalára: a mintegy 4 és fél perces alkotás két főszereplője Znamenák István és Csákányi Eszter.

A kérvény című opus egy Wes Anderson-szerű miliőben játszódik, és lényegében egy kérvény felolvasásából áll, na meg a hangos csattanóból. De az egészben benne van az „elmúthatvanév” Magyarországa, persze a megfelelően vicces, ironikus körítéssel. A kérvény című kispróza egyébként Bödőcs Prímszámok hóesésben című kötetének egyik fejezete.

Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással.

De felesleges is ennél több, nézzük a kisfilmet:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét Luca Guadagnino a Challengersben
Április 25-től játsszák a hazai mozik a Challengerst. Zendaya eddigi pályafutásának talán legfontosabb filmjét készítette el, és mindent meg is mutatott a cél érdekében.

Link másolása

FIGYELEM: A CIKK APRÓ SPOILEREKET TARTALMAZ!

Napok óta azon töprengek, miért is tetszett ennyire a Challengers. Hiszen ha az ember nagy vonalakban elmondja a sztorit, talán fel sem kelti a figyelmet. Szerelmi háromszög, a tenisz, mint az emberi kapcsolatok, játszmák metaforája, bla-bla-bla. De ahogy sokszor hangsúlyozzuk, a művészet fő kérdése a nem a „mit”, hanem a „hogyan”.

Luca Guadagnino rendező az egyszerű hozzávalókat mesterien elegyíti, a romantikus drámából már-már lélektani thrillert csinál. Az első pillanatban megalapozza az egész filmen átívelő feszültséget. Két férfi teniszezik. Izmosak, leharcoltak, feszültek. Már-már mitikus alakok. Csatájukat a nézőtérről figyeli egy szépséges nő.

A három szempárt látjuk egymás mellé vágva, és rögtön tudjuk, miről van szó, mi is lehet a valódi tétje ennek az összecsapásnak.

Ezután a film ügyesen ugrálva az idősíkokon azt mutatja be, hogy jutottak el a szereplők eddig a pontig.

Tashi (Zendaya) ígéretes teniszcsillagnak indult, ám egy sérülés miatt le kellett mondani az álmairól. Manapság férje, Art Donaldson (Mike Faist) teniszcsillag edzője és menedzsere, akivel van egy közös lányuk is. Art rossz passzban van, sorra veszti a meccseit, szíve legmélyén már szívesen visszavonulna, de fél, hogy elveszti felesége megbecsülését, ha feladja. Ám mindannyiuk életét felrázza, amikor egy kisebb rangú versenyen Art szembe találja magát Patrickkal (Josh O’Connor), aki egykor a legjobb barátja volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtek Tashival.

Mindenképpen ki kell emelni még Trent Reznor és Atticus Ross zenéjét. Mert bármennyire jó is a rendező és a szereplőgárda, voltak olyan helyek a filmben, ahol egyedül a lüktető soundtrack biztosította a feszültséget, anélkül túl hosszú és lapos lett volna egy-egy snitt.

Bámulatos a fényképezés, minden beállítás talál, olykor egyenesen a száguldó labda szemszögéből látjuk a meccseket. Bár a filmben végig erős az erotikus túlfűtöttség, Luca Guadagnino remek ízléssel bánik a kérdéssel. Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét, sosem látszik több, mint ami indokolt, és ami szükséges ahhoz, hogy plusz töltetet adjon egy-egy jelenetnek. Egyébként is túl sok a történés, amit követni kell ahhoz, hogy a szemünket legeltessük. Kimondottan szokatlan módon ebben a filmben sokkal többet vetkőznek a pasik.

Nem is emlékszem, láttam-e valaha olyan mainstream amerikai (vagy bármilyen) filmet, ahol a férfi öltözőt mutatják a maga természetes valóságában.

Itt ez is megtörtént. Sőt, Guadagnino attól sem fél, hogy kicsit behozza a képbe a látens homoszexualitás kérdését. Mindezt kellő lazasággal és humorral teszi.

Félreértés ne essen, a Challengers nem a szexről, és még csak nem is a teniszről szól. Ahogy maga Tashi ki is mondja valahol a film elején: a tenisz nem sport, hanem emberi kapcsolat. Akkor lesz jó egy meccs, ha a pályán lévő két ember szinte eggyé válik, tökéletesen érti egymást.

A Challengers három zseniális színész és egy nem kevésbé nagyszerű rendező összmunkájától lett az, ami, de ez mégiscsak Zendaya filmje, ő a csúcstámadó, a többiek az alaptábort biztosítják neki. A még mindig nagyon fiatal színésznő nem is választhatott volna jobb filmet, hogy megmutassa tehetségét azok számára, akik eddig legfeljebb a Pókember-filmekben és a Dűnében találkoztak vele.

A szép színésznők sokszor úgy próbálnak kitörni a skatulyából, hogy csúnya, vagy legalábbis a nőiességüket háttérbe szorító női karakterek bőrébe bújnak. Zendaya más utat választott: maximálisan kihasználja előnyös külsejét, erotikus kisugárzását, sőt, maga a szerep is arról szól részben, hogy egy vonzereje tudatában lévő fiatal nő miként manipulálja az életében lévő férfiakat. De közben láthatjuk fiatal lányként, anyukaként, femme fatale-ként, üzletasszonyként és tehetetlenül szerelmes nőként is. A színészi sokoldalúság olyan skáláját vonultatja fel, amire kevés szerep nyújt lehetőséget.

Kisujjában van a színész és a nő egész eszköztára, és így könnyedén az ujja köré csavar mindenkit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

A Rovatból
Több mint száz év után került elő egy eddig ismeretlen írás Agatha Christie-től
Az első Poirot-regénye környékén írhatta az első világháború alatt.

Link másolása

Váratlan szerzőre bukkantak egy, a Brit Pszichoanalitikus Társaság archívumában talált magazin hasábjain: minden idők legtöbb könyvet eladott regényírójára, Agatha Christie-re.

A magazint Sylvia Payne, a psziszhoanalízis brit úttörőjének papírjai között találták meg, aki még az első világháborúban, nővérként ismerkedett meg a krimi későbbi koronázatlan királynőjével.

A Mit csináltunk a Nagy Háborúban című, hatvanoldalas, saját készítésű szatirikus magazin is ebből az időből származik és Christie, Payne, illetve kolléganőik különböző írásait tartalmazza: novellákat, verseket, színdarabokat – és egy képregényt is egy mérgezéses esetről, amit Christie és szintén nővér barátnői „követtek el”.

Christie a magazinban elsősorban a kérdezz-felelek rovat vezetőjeként szerepel, ahol képzeletbeli olvasók kérdéseire válaszol, válaszait Agatha néni néven szignózva,

de rejtvényoldalt is szerkesztett, továbbá írt egy bírósági álhíreket tartalmazó rovatot.

A belsős nővérmagazint könnyed, pozitív hangvétele miatt minden bizonnyal saját maguk lelkesítésére készítették a nővérek, akik nap mint nap szembesültek a világháború borzalmaival a Franciaországból hazatért brit háborús sebesültek révén.

Christie nagyjából a magazin keletkezésekor írhatta első regényét is, A titokzatos stylesi esetet, a később legendássá vált Hercule Poirot detektív főszereplésével, de ekkor még senki sem sejthette, hogy az írónő könyveinek eladását csak Shakespeare és a Biblia tudja majd megelőzni, ugyanis első regényének kéziratát három éven át hat különböző kiadó utasította vissza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt András Ferenc
A nemzet művészének rendezőként olyan filmek fűzödnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét vagy a Dögkeselyű. 81 éves volt.

Link másolása

Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze – jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.

András Ferenc, a Savaria Filmszemle életműdíjas zsűritagja emléke előtt a konferencia résztvevői néma felállással tisztelegtek.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az intézmény harmadéves filmrendező osztályának osztályvezető tanára csütörtökön hajnalban hunyt el.

András Ferenc 1942. november 24-én született Budapesten, 1973-ban szerzett rendezői diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Életében mindvégig jelentős szerepet játszott a film és a televízió. Pályáját 1962-ben kezdte a Magyar Televízióban, majd dolgozott a filmiparban is, ahol a korszak legnagyobb rendezőivel működött együtt, köztük Ranódy Lászlóval és Makk Károllyal.

Rendezőként és forgatókönyvíróként olyan rendkívüli alkotások kötődnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű, A kárókatonák még nem jöttek vissza, a Családi kör vagy a Törvénytelen című film – olvasható az SZFE méltatásban.

Mint írták, András Ferenc 1977-ben aláírta a Demokratikus Chartát, kifejezve tiltakozását a csehszlovákiai diktatúra intézkedései ellen, a politikai nyilatkozat támogatása miatt hosszú ideig nem forgathatott újabb játékfilmet.

A nyolcvanas években a MAFILM színésztársulatának vezetője volt, majd később a Dialóg Filmstúdiót irányította. Produceri tevékenysége mellett meghatározó szerepet vállalt a szinkronszakma alakításában, valamint a Duna Televízió szinkronműhelyének korszakos vezetője volt. Szerteágazó tudása és tapasztalata ellenére viszonylag későn kezdett tanítani: 2021-től volt az Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező osztályának osztályvezető oktatója, aranydiplomáját pedig 2023-ban vehette át ugyanitt - emelik ki a közleményben.

András Ferenc halálával a magyar film világa kiváló alkotót veszített el, emlékét a filmjein és oktatói munkáján keresztül őrzi a Színház- és Filmművészeti Egyetem

– írták.

Link másolása
KÖVESS MINKET: