KULT
A Rovatból

„Szerintem Amerika egyáltalán nem tutibb hely, mint Magyarország” – Little G Weevil 14 év után költözött haza

Az egyik legsikeresebb magyar blueszenésznek már a tengerentúlon is komoly rajongótábora van, most mégis a visszatérés mellett döntött. De miért? Interjú.
Láng Dávid - szmo.hu
2019. január 25.



Szűcs Gábor – akit szinte mindenki művésznevén, Little G Weevilként ismer – a ’90-es évek közepén tűnt fel a hazai blues színtéren, majd jó tíz évvel később elhatározta, hogy a műfaj őshazájában is szerencsét próbál.

Itthon először azután kapott nagyobb hírverést, hogy 2013-ban első európaikent megnyerte a szólókategóriát a világ legrangosabb bluesversenyén Memphisben. Rá egy évre pedig az X-Faktor egyik mentorának választották, aminek köszönhetően az egész ország megismerte.

Ez azonban nem zökkentette őt ki: csak egy szériát vállalt, és a műsor után tovább egyengette kinti karrierjét, ami azóta is sínen van, de most mégis Magyarországon folytatja tovább. Az elmúlt másfél évtized tapasztalatairól és jelenlegi terveiről beszélgettünk.

– Mikor voltak benned nagyobb kétségek? Amikor 14 évvel ezelőtt nulla háttérrel kimentél Amerikába, vagy most, amikor egy jól felépített kinti karriert hátrahagyva úgy döntöttél, hogy hazatérsz?

– Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy 14 éve sem megélhetési kérdés volt számomra a kiköltözés: elég jól ment itthon is a szekér, szóval az anyagi megfontolás az utolsó szempont, ami szerepet játszott a döntésemben. A fő ok, amiért kimentem, az volt, hogy tanuljak és testközelből megismerjem a kultúrát. Szerintem ez elsődleges fontosságú ahhoz, hogy valaki hiteles blueszenész legyen, főleg akkor, ha Közép-Európában adja a fejét erre.

Az akkordokat és a stílusjegyeket ugyan meg lehet tanulni távolról is, az igazán autentikus tudást, interpretációt viszont nem. Ehhez az kell, hogy ott legyél.

Én az első perctől fogva nagyon keményen dolgoztam, kialakítottam a saját stílusomat, és hála Istennek ezt a szakma és a közönség is értékelte. Mindazonáltal most sem gondolom azt, hogy a tutit hagyom ott a hazaköltözéssel. Szerintem Amerika  egyáltalán nem tutibb hely, mint Magyarország.

Az International Blues Challenge 1. hely díjátadóján, 2013-ban

– A bluesnak azért mindenképp nagyobb kint a hagyománya...

– Az lehet, de ettől még periférián foglal helyet a műfaj szerte a világon. Én azt szoktam mondani a barátaimnak, akik mostanában szeretnének kimenni szerencsét próbálni, hogy a szomszéd kertje mindig zöldebb. Az európaiak azt hiszik, hogy Amerikában megy jobban, az amerikaiak meg épp ellenkezőleg: azt, hogy Európában. Én 14 év ide-oda ingázás után elég nagy bizonyossággal állíthatom, hogy egy átlagos blueszenész mindennapi élete mindkét kontinensen pont ugyanolyan.

Fogalmazzunk úgy, hogy 2019-ben ez a műfaj nem igazán ott tart a saját hazájában, ahol tartania kéne, de nem az én dolgom kritizálni őket. Én elsősorban családi okok miatt jöttem most haza, emellett évek óta egyre erősödő honvágyam is volt. Három évvel ezelőtt elváltam, már akkor felmerült bennem a dolog, de a fiam – aki kint született – akkor még nagyon kicsi volt, így semmiképp nem szerettem volna ennyire távol kerülni tőle. Most viszont már nagyobb, ráadásul hozzá is szokott, hogy apu folyton utazik. Ezért végül eldöntöttem, hogy hazajövök, mert itt van a hazám.

Rettentően hiányoztak már az apró mindennapi dolgok, hogy olyan emberek között legyek, akik félszavakból is megértik, mire gondolok. Ezek kis semmiségeknek tűnhetnek, mégis rengeteget nyomnak a latban.

Hozzáteszem, én eleve úgy álltam hozzá, hogy egyszer majd hazajövök: ezért nem vettem például házat, és nem igényeltem állampolgárságot sem.

– Milyen gyakran látogattál ide, amíg kint éltél?

– Pontos számot nem tudok mondani, de évente minimum kétszer néhány hétre, az X-Faktor szereplésem évében pedig nyilván huzamosabb ideig is itt voltam. Persze blueszenészként az ember nem teheti meg, hogy kizárólag vakációzzon, ezért ezeket a látogatásokat mindig összekötöttem egy turnéval is. Így a családra, barátokra végső soron alig pár nap jutott, ami nem volt éppen szerencsés felállás.

Egy teljes koncert felvétele az A38 hajóról:

– Az X-Faktor mennyit adott neked így utólag visszatekintve?

– Nagyon élveztem az ottani munkát, izgalmas kihívásként fogtam fel, amiben korábban még nem volt részem. Sokat tanultam a tévészereplésekről, valamint emberileg is, annyira más volt az a közeg. Azóta is tök jól esik visszagondolni rá. Egyébként a mai napig tartom a mentoráltakkal a kapcsolatot, sőt ketten közülük, Zsófi és Jonathán nemrég vokáloztak is a Müpa-beli nagykoncertemen, és február 21-én, 22-én a Muzikum-beli dupla lemezbemutató bulin is ott lesznek.

– Követted azóta a műsor bármelyik szériáját?

– Bevallom őszintén, hogy nem igazán.

– Szólóban és zenekarral is gyakran fellépsz. Melyiknek mik az előnyei és a hátrányai?

– A hátrányát egyiknek sem látom, tudatosan viszek egyszerre két vonalat. Mindig is az volt a célom, hogy a műfajon belül a határaimat feszegessem. Nagyon széles palettája van a bluesnak, én pedig nem szeretném magam egyetlen szűk skatulyába szorítani.

A magyar közönség úgy ismert meg, hogy tradicionális bluest játszom, pedig az első 10 évben elektromos zenekart vittem. Több lemezt is készítettem ilyen felállásban, amelyek a rhytm n’ blueson át egészen az afrobeatig és a rockig elkalandoztak.

Azóta is igyekszem keverni az akusztikus és az elektromos megszólalást – van aki ezért szeret, mások azért, ideális esetben pedig mindkettőért. A műfaj afroamerikai gyökerekhez viszont mindig hű maradtam, körítéstől függetlenül.

– Hogy látod, mennyire cseng ismerősen ma a neved az amerikai blues színtéren?

– Erről nem engem kellene megkérdezni, de fellépésem mindig volt elég, ilyen téren semmi okom panaszra. Egy idő után inkább már az lebegett a szemem előtt, hogy minél színvonalasabb helyeken és körülmények között kapjunk lehetőséget. Ez alatt azt értem, hogy a kis klubok sarkaiból szerettem volna kivinni a zenekart nagyobb koncerttermekbe, mert szerintem ez is rengeteget hozzátesz az élményhez.

– A bluest szokták olyan vádak érni, hogy a zenei stílus eléggé behatárolja a mondanivalót. Veled előfordult már, hogy egy szövegötletedről azt érezted, nem passzol össze a zenével, amit játszol?

– Szerintem ez baromság. Úgy nem lehet szöveget írni, hogy ez most bluesos vagy nem bluesos, az ember egyszerűen arról ír, ami foglalkoztatja. témától függetlenül.

Az viszont biztos, hogy rengeteg olyan szöveg van, ami teljesen hiteltelen. Meghallom, és egyszerűen nem tudok azonosulni a mondanivalójával, annyira közhelyes, vagy mondvacsinált a sztori. Nekem innentől kezdve halott az egész.

Ez az igazán fontos kérdés, nem az, milyen fajta zenéhez milyen szöveg illik.

– Most, hogy hazaköltöztél, tervezel magyar nyelven is írni?

– Jó kérdés. Gondolkodom rajta, de az igazság az, hogy kicsit félek is tőle. Nem vagyok benne biztos, ugyanolyan jól működnének-e, mint az angol nyelvűek. A legvalószínűbb, hogy egy-két dallal megpróbálkozom, de teljes lemezt egyelőre biztos nem vállalnék be.

– Fogsz visszajárni Amerikába, mondjuk olyan gyakorisággal, ahogy eddig Magyarországra jöttél?

– Nem tartom kizártnak, annál is inkább, mivel a fiam ugyebár ott van. Igaz, ő nyilván majd jön ide hozzám is. Ami a turnézást illeti, szívesen visszamegyek, ha kapok egy jó ajánlatot, de önmagában ez már kevésbé motivál. Megtettem ezeket a köröket számtalan alkalommal a 14 év alatt, azt hiszem, most már nem lenne hiányérzetem nélkülük.

– Itthon mi lesz a menetrend a következő hónapokban?

– Amerika után Magyarországon is megjelent a Back in Alabama című új albumom, ennek a bemutatója lesz február 21-én és 22-én a Muzikumban, illetve 23-án Kiskunfélegyházán. Ezt az akusztikus zenekarral fogjuk előadni, a tavasz jórészt a promótálásáról szól majd országszerte és Európában, de ezzel párhuzamosan már az elektromos zenekarral is dolgozunk az új dalokon. A sokoldalúság jegyében ezután is szeretnék mindkettővel koncertezni.

Tervezem továbbá egy podcast-sorozat elindítását, amiben mindent érintenénk, aminek köze van a blueshoz, egyfajta fejtágító és ismeretterjesztő, ugyanakkor mindenképp pozitív hozzáállasú, szórakoztató jelleggel. Ez még csak most körvonalazódik, de szerintem nagyon izgalmas lesz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Isztriai tengerparti hangulat a Városmajorban – különleges színházi est vár Budapesten
Igazi horvátországi tengerparti hangulat lesz a Városmajori Szabadtéri Színpadon a Zentai Magyar Kamaraszínház kiváló színészei jóvoltából!


Nem kell tehát a tomboló hőségben órákat várakozni az autópályán, hogy átéljük az Isztria hangulatát, a városmajori nézők ugyanis lírai-groteszk tengerparti társasutazáson vehetnek részt, hiszen augusztus 25-én Budapestre érkezik a Szedjetek szét!

Közel van a Vajdaság, valahogy sokaknak mégis távol: az, ami az ütemes tempóban megújuló zentai színházzal történik, feltétlenül figyelemre érdemes. A Dévai Zoltán és Mezei Kinga vezette teátrum gyorsan felkerült újra a délvidéki magyar színházak összetéveszthetetlen esztétikája iránt rajongók belső térképére. Kicsi, de erős – talán így lehetne leírni legrövidebben azt, ahogyan és ami itt történik.

Merész vállalásokból nincs hiány, és erről megbizonyosodhat az, aki ellátogat a nagy vajdasági költő, Domonkos István műveiből készült, 2024-ben bemutatott előadásra.

Aminek van előtörténete, többféle is. Egyrészt a hosszú színházi memóriával rendelkezők emlékezhetnek Mezei Kinga korai, nagy visszhangot kiváltott Via Italia-rendezésére, melyet „Domi” szövegei nyomán álmodott színpadra. Néhány éve a Zenta melletti szomszédvárban, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban született meg az első Szedjetek szét, szintén Mezei rendezésében. Az egykori szereplők közül Hajdú Tamás, Mészáros Gábor és Pálfi Ervin az újragondolt változatban is részt vesz, de a színpadon látjuk még többek között a rendezőt magát, vagy a Budapestről Zentára szerződött Vilmányi Benettet is.

Domonkos István költészete alapélmény számtalan vajdasági alkotónak. A Szedjetek szét kiindulópontja A kitömött madár című regény, majd a rá néhány évre, 1971-ben publikált Kormányeltörésben című vers. Ez utóbbi jelentőségéről Keresztury Tibor irodalomtörténész így fogalmaz: „az idegenség, a magány, kitaszítottság, a nyelvvesztés, a hazához fűződő viszony, az elveszített otthon, a sehová sem tartozás... keserű himnusza ez, melynek végetérhetetlen avantgárd sodrását, áradását visszatérő motívumok strukturálják... Élő, működő, aktuális, frissnek ható matéria: éppúgy meggyőződhet erről Domonkos régi híve, ismerője, mint az, aki ezt a verset, ezt a költőt most fedezi magának fel.”

És a felfedezéshez, illetve újraismerkedéshez tökéletes matéria a zentai színház előadása. Az isztriai tengerparton vagyunk a hetvenes években, a zenészek az üdülők szórakoztatására kitartóan húzzák a talpalávalót. Közben pedig a véletlen által egymás mellé sodort, karakteres és emlékezetes figurák élővé és átélhetővé varázsolják a horvát (rém)álmot. Négy monológot hallunk, és mindnek központi témája a menni vagy maradni kérdése – Domonkos szomorú varázslata, hogy a kérdés aktualitása mit sem kopott az elmúlt négy és fél évtizedben ezen a vidéken...

Ahelyett, hogy az apró történéseknél leragadnánk, érdemes egy nagy levegőt venni, és úgy elmerülni ebben a különös világban. Aki nem szakértője a vajdasági kultúrának és gondolkodásnak, annak sem kell aggódnia, hiszen az előadás jófajta humorral mutat görbe tükröt a mindig abszurd világnak. Eljön az a pillanat is, amikor a nevetés megszakad, és minden elsötétül egy pillanatra, de a keserű valóság is szerethetővé nemesül a fináléban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Vecsei H. Miklós az SZFE-s tanáráról: Büszke voltam rá, hogy az én farkamat fogja
A színész az Ördögkatlanon beszélt a színházi közeg visszaéléseiről vagy családja megosztottságáról. Az interjúban arról is beszélt, miért utasított vissza egy állami díjat.


Vecsei H. Miklós az Ördögkatlan fesztiválon beszélgetett Veiszer Alindával, az interjú Veiszer Patreon-oldalán jelent meg, amelyet a Telex szemlézett. A színész-rendező többek között a Nemzeti Színházhoz való szerződéséről, a családja megosztottságáról, az SZFE-s éveiről és egy visszautasított állami díjról is beszélt.

Elmondta, hogy mesterei és szakmabeli barátai közül senki nem beszélte le arról, hogy elfogadja Vidnyánszky Attila ajánlatát. A döntés előtt kikérte Jordán Tamás, Molnár Piroska, ifj. Vidnyánszky Attila és gyimesi nagymamája véleményét is. Hozzátette, hogy közülük csak

nagymamája nevezhető Orbán Viktor „véres szájú hívének”. Vecsei hangsúlyozta: ő a Nemzeti Színházban hisz, nem valamelyik igazgatójában.

A beszélgetésben arról is szó esett, hogy mennyire megosztottnak látja Magyarországot. Vecsei úgy fogalmazott: imádja az országot, de sírnia kell, milyen állapotban van. Példaként említette, hogy

a családja egyik része a Pride-on van, a másik fele pedig a nagymamájánál nézi a csíksomlyói búcsút.

Az interjúban felidézte az SZFE-n töltött éveit is. Azt mondta, hogy öt évig volt ott hallgató, és teljesen természetesnek számított, hogy egy hatvanas férfi tanár fogdosta őt, miközben instruálta. Szavai szerint:

„Sőt, még büszke is voltam rá, hogy az én farkamat fogja, és nem a másokét, mert akkor engem akar instruálni.”

Vecsei arról is beszélt, hogy az SZFE modellváltásával nem értett egyet. Éppen ebben az időszakban kapta volna meg a kormánytól a Fiatalok a Polgári Magyarországért Díjat. Írt egy levelet az akkor még államtitkár Novák Katalinnak, amelyben jelezte: a kitüntetést csak akkor veszi át, ha beszélhet vele az ügyről. „Nem válaszolt nekem Novák Katalin. És nem is fogadott. És akkor én sem fogadtam el ezt a díjat” – mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Tóth Gabi: kimegyek mindjárt, azt kint valakit agyonverek – A Megasztár előzetese szerint bőven lesz feszültség a tehetségkutatóban
Herceg Erika könnyeit törli, Curtis kiakad és káromkodik, Marics Peti pedig kiabálni kezd.


Hamarosan érkezik a Megasztár idei évada. A csatorna egy előzetest is megosztott, melyből kiderül, hogy bőven lesznek megint feszültségek, sértődések, könnyek.

A műsorban új mesterek is érkeznek. A zsűri tagjai: Tóth Gabi, Herceg Erika, Curtis és Marics Peti. Ördög Nóra pedig új társat kap a műsorvezetéshez, Till Attila helyett Szépréthy Roland lesz a partnere.

VIDEÓ: A Megasztár beharangozója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Ez a férfi tényleg egy félisten élőben is – megvadult nőstényhordák ellenére is elsöprő volt Jason Momoa koncertje
A hisztérikus követelőzések ellenére sem vetkőzött, viszont felszabadultan zenélt Jason Momoa a bandájával a budapesti Akváriumban. A meglepetés-fellépő a 16 éves fia volt, aki szintén nagyon átélte a teltházas bulit.


Amióta megláttam a Trónok Harcában Khal Drogóként belovagolni Jason Momoát (akiről valljuk be, nők millióinak szintúgy a lovaglás jut eszébe), híresen elfogult lettem. Úgyhogy amikor kiderült, hogy Budapesten koncertezik a nyelvbotlásnak vagy dadaizmusnak is beillő, Öof Tatatá nevű bandájával, fél órán belül öten küldték el nekem a hírt.

2019-ben már voltam olyan koncerten, amelyen ő is ott volt, ugyanis pont a Dűne első részének budapesti forgatása alatt turnézott utoljára a Slayer. De Momoa akkor sajnos nem a küzdőtéren pogózott, mint nemrég Ozzy búcsúbuliján a Pantera riffjeire, hanem a színpad mellől élvezte a show-t.

Jól tettem, hogy fénysebességgel lecsaptam egy jegyre, mert egy nap alatt 80%-ban el is fogytak a jegyek, és utána hamar teltházas lett a buli. Nyilván rengetegen úgy voltak vele – kétségkívül én is –, hogy kit érdekel, Jason milyen zenét játszik, ha az Old McDonalds had a farm dallamára olvassa fel a telefonkönyvet, akkor is izgalmas lesz látni, hogy milyen a kisugárzása ennek a tesztoszteron-hegynek.

Amikor rákerestem a 2024-ben alakult Öof Tatatá-ra, annyit tudtam meg elöljáróban, hogy Mike Hayes énekes-gitáros és Kenny Dale dobos a két zenésztársa, és többek közt Metallica, Black Sabbath, Led Zeppelin és Jimi Hendrix feldolgozásokat adnak elő.

Erre mondjuk nekem, mint rock-metal fanatikusnak extrán fel is csillant a szemem, a műfajt nem kedvelő gruppie-k meg majd elvonatkoztatnak a zenétől, úgysem azért lesznek ott.

A késő esti klubkoncertet illetően arra számítottam, hogy csipketangákat csúzlizó csajok lepik majd el az Akvárium területét, és lesz pár Temu-köpenyes Aquaman, aki így próbál majd a helyszínen csajozni. Sokat nem tévedtem. Két órával a 22.30-ra kiírt koncert előtt már beengedték a sorokban kígyózó keménymagot: valóban volt köztük egy nagydarab kamu-Momoa, számtalan rocker, néhány Momoa-pólós rajongó, szuperhős-fan srácok, és persze zömében állig felnyomott dekoltázsú, kikent-kifent, elszánt lányok, illetve idősebb nők egyaránt. Volt, aki a párjával érkezett, de a többség csapatostul, hiú reményekkel telve portyázott.

Az Akvárium nagytermébe lejutva végtelenítetve vetíteni kezdték – az első sorokat rögtön elfoglaló rajongótábornak – a színész vodkareklámját. Amely elsőre szexinek hatott, ezredszerre már vallatásnak. Az pedig még inkább, hogy ennyi ideig kellett felfokozott hangerővel ovuláló hölgyek locsi-fecsijét hallgatnom, akik már attól önkívületben sikítottak, ha egy road bement letenni egy setilstet a földre.

Amikor végre elkezdődött a koncert, egyébként a kiírt időben, én instant hormonsokkot kaptam a belépő Jason Momoától, mert ez a férfi tényleg egy félisten élőben is. Huncut mosolygások, magabiztos közvetlenség, laza haj- és fenékrázás, gyakori közönséghez dumálás és karizmatikusság (nos, a karizma sem utolsó).

Aki pedig a – nemrég a forgatás miatt történt – szakrális szakálltalanítás miatt izgult, annak jelentem, hogy azóta kellemes borostája nőtt, amely remekül áll neki.

Maga a koncert számomra kifejezetten hangulatos és élvezetes volt, mintha egy blueskocsmában lettem volna, ahol a régi haverok előadják a kedvenc rock-metál slágereiket. Kenny jól dobolt, Mike pedig ugyan nem a legjobb énekes, viszont igazán kiváló gitáros, valamint egy tüneményes és szerethető figura. A trió néha kibővült Nakoa-Wolffal, Momoa 16 éves fiával, aki szintén az apjával együtt forgat nálunk. A srác nem csupán a szülei vonásait örökölte (bár lágyabb kivitelben, puttó angyalkás fürtökkel), hanem az apja zenei tehetségét is, mert már most jól gitározott, és látványosan élvezte a reflektorfényt, szinte fürdőzött a sikerben.

Az apja-fia páros még vokálozott is egyet közös mikrofonba a Rebel Yell alatt. A közönség láthatóan nem tudta értékelni a jammelős blues-részeket és a keményebb metálszekciót sem, csak a populárisabb slágerekre indult be az éneklés, mint amilyen a Red Hot-féle Can’t stop meg a Zombie vagy a Purple Rain.

A buli közben azonban egyre inkább szégyelltem, hogy nő vagyok, annyi lealjasodást láttam és hallottam. Ennyi malacvisítás konkrétan a vágóhídon nincs. Hol hörögve skandálták a családjuktól elszabadult asszonyok, hogy „Shirt off! Shirt off!”, hol magyarul vinnyogták, hogy „Rajtad van a póló, mi van veled?!" vagy "Aquaman gyere ide!". Volt momoás felnőttszínező is valaki kezében (na jó, az nekem is megvan), és egy molinón az első sorban a "Can I have a dickpic?" állt.

A koncert közepén majdnem agyontaposott-rúgott két ittas hölgyemény, hogy egy méterrel közelebb lássák az idoljukat. A (velem is) durván verekedő, megvadult egyedet végül a szekus szedte ki a sorból. Mintha egy nagyszabású lánybúcsún lettem volna – nem csoda, hogy Momoa végül nem vette le a trikóját, becsültem is érte, hiszen nem chippendale műsorral érkezett.

Az éjjel fénypontjaként még a dobverőt is elkaptam a végén, pedig én nem is nyúltam utána, mint száz másik kéz, csak hallottam, hogy a földön koppan, és pont be tudtam slisszolni a lábak közé, hogy felvegyem.

És az a harci helyzet, hogy Momoa és az egész bandája rendkívül szimpatikus és megnyerő volt a műsor alatt. Pedig én tényleg szerettem volna fogást találni ezen a pasin. De nem sikerült - sajnos semmilyen értelemben.


Link másolása
KÖVESS MINKET: