Lázadás, szex, Macskafogó – Ilyen volt A besúgó
Szentgyörgyi Bálint és az HBO új magyar szériájának első, nyolc epizódból álló évadát alapvetően három síkon is lehet értelmezni, elemezni, befogadni, élvezni. Az első legyen a történelmi megközelítés, egy adott korszak (jelen esetben a nyolcvanas évek közepe), a benne élő emberek, a politika, a mindennapi élet, a ruhák, az utcák, a kocsik, a használati tárgyak, a szleng stb. históriahű megjelenítése, egyben isteni retróbeöntés és emlékeztető az egykor benne élőknek, valamint ismertető az akkor még meg nem születetteknek.
Vagyis a hétköznapok taposómalmából kiemelő, szórakoztatásra szánt perceket egy konkrét történelmi háttérrel és persze szigorúan a „művészi szabadság” feliratú transzparens lobogtatásával.
A harmadik pedig a metaforikus él, amelyben a sorozatban prezentált rendszer, helyzetek vagy konkrét személyek megfeleltethetők a mű készítésének időszakával, illetve annak aktualitásaival, ezek persze ugyanúgy lehetnek egyértelműnek tűnő utalások, mint belemagyarázások.
A történelmi szempont: amennyiben ezen a síkon közelítjük meg A besúgót, lehet, hogy csalódni fogunk. Sokan sok helyütt leírták már az HBO Maxon április 1-jén startolt sorozat pontatlanságait, nem éppen korhű szegmenseit. Bár az alkotóknak az elvitatathatlan érdeme, hogy próbálták kifogástalanul visszaadni a nyolcvanas évek atmoszféráját, és minden bizonnyal végigjárták Magyarország összes bolhapiacát régi használati tárgyak, ereklyék után kutatva. Láthatólag sikerrel is jártak, és erre büszkék is voltak, hiszen gondosan ráirányították a kamerákat minden akkori apróságra, a játékoktól és az alámondásos VHS- kazettáktól kezdve a centrumos bevásárlószatyrokon és a korabeli telefonfülkéken át a kvarcórákig és a pornómagazinokig.
Ugyanakkor nem lehet elmenni amellett sem, hogy a szereplők időnként hiteltelenek. Egyrészt a castingosok az általuk játszott karaktereknél (fiatal főiskolások) jóval idősebb színészeket szerződtettek, s ez főként a sorozat első néhány epizódja közben többször kibillentheti a nézőt az átélésből, másrészt nem éppen korhű sok, a szájukba adott szöveg és párbeszéd sem (többek között ’85-ben nem beszéltek volna ennyire nyíltan a rendszerváltás utáni jobb világról). Arról pedig már ne is beszéljünk, hogy a szereplők 1985-ben moziban nézik az először 1986. október 2-án bemutatott Macskafogót. Ilyen és ehhez hasonló ferdítések miatt érheti hát vád a készítőket, amennyiben teljesen figyelmen kívül hagynánk a második megközelítést.
A filmes szempont: ha, mint szórakoztató, a filmkészítési szabályok szerint készült mozgóképes termékként vizsgáljuk A besúgót, egy veszettül szórakoztató sorozatot kaphatunk. Egyrészt a már fent említett alkotói szabadság a művészet elengedhetetlen eszköze, amellyel élve akár simán nézhetik a ’86-os Macskafogót ’85-ben, és bármi elhagyhatja a karakterek száját. Hiszen szó szerint minden, de minden a sztori epizódról epizódra való továbbgördítésének, a karakterdinamikának és a suspense-nek van alárendelve. Hogy a végeredmény odaszegezzen a képernyők elé. A besúgót pedig e tekintetben okosan építették fel Szengyörgyiék.
Az pedig kifejezetten üdítő, hogy friss arcokat kapunk: Váradi Gergely (Demeter Geri), Patkós Márton (Száva Zsolt), Szász Júlia (Katka), Borbély Richárd (Karcsi), Varga Ádám (Máté), Lengyel Benjámin (Barna), Szőke Abigél (Judit), Hermányi Mariann (Adél) és a többiek tehetségesek, filmre termettek, karakteresek, s ha nem is passzolnak feltétlenül korban a karaktereikhez, e 8 epizód után bizton megmaradnak emlékezetünkben.
Az egyes epizódokat is általában a megfelelő helyen vágták el az alkotók, és nagyjából sikerült az is, amivel sok sorozatkészítő küzd: hogy az esetleges folytatást szem előtt tartva túlságosan nyitott finálét kanyarítanak a rengeteg felvázolt szituációnak.
Vagyis azért van a lezárásnak egyfajta, a tévésorozatos büdzsé lehetőségeihez mérhető grandiózussága, amellyel egy időre jóllakhatunk.
A metaforikus szempont: természetesen e perspektívából is a boncolgathatjuk a sorozatot, az pedig már más kérdés, hogy mennyire légből kapott elméletekkel rukkolunk elő, amelyek a készítők fejében tán meg sem fordultak soha. Az mindenesetre több mint gyanús, hogy miért közvetlenül a 2022-es országgyűlési választások előtt indult két epizóddal a széria, és miért hangoznak el benne olyan mondatok, mint például: „Nem szeretném, hogy egyetlen leválthatatlan ember legyen az ország élén.”, vagy esetleg: „A vezetőink fiatal forradalmárokból lett öreg zsarnokok.”, netán: „Van valami a magyar néplélekben, ami akkor nyugodt, ha valaki azt mondja, hogy gyertek utánam, megvédelek titeket.” Erősen áthallásosnak tűnő mondatok egy ma élő értelmiségi fiataltól, aki a 2010-es választások idején töltötte be a 18-at, vagyis egész eddigi felnőttkora óta ugyanaz a kormány van hatalmon.
Ám akármit is látunk A besúgó sorai mögött, akármennyi hiba is tűnhet fel benne, a történetszövése, a sodrása, a színészei és az alkotók szinte tapintható lelkesedése mindvégig kitart, s így együtt azt követelik: folytatást, folytatást!
