KULT
A Rovatból

„11 éve írtuk Az Okosak Földjét, de ma is ott tartunk, hogy Orbán és Gyurcsány egójába van beszorulva a komplett ország”

Újra összeállt a Kozmosz, a 2010-es évek legnépszerűbb rendszerkritikus zenekara. A negyedik kétharmadra ők sem számítottak, de azt mondják, ettől csak még aktuálisabbak lesznek a dalaik. Interjú.
Láng Dávid - szmo.hu
2022. április 20.



Öt év szünet után tért vissza a Kozmosz, a rendszerkritikus punkrock egyik zászlóshajója, melynek koncertjeire tömegek jártak kiereszteni a gőzt, miközben a NER egyre inkább bebetonozta magát. Bár a tagokat a feloszlás óta más, hasonló szellemiségű formációkban (pl. Bajnoq, WNTS) is láthatta a közönség, ekkora népszerűséget egyik sem ért el.

Most azt ígérik, onnan folytatják, ahonnan abbahagyták. Már kihoztak egy új dalt, élőben először a Dürer Kertben lehet megnézni őket május végén, mindkét estére rekordidő alatt elkelt minden jegy.

A zenekar két frontemberével, Beke Dániellel és Pál Zsomborral beszélgettünk.

– Számítottatok ilyen arányú Fidesz-győzelemre?

Dani: Nekem 2018 volt a mentális választóvonal, ahol tényleg nagyon csúnya részegségbe fordult az este, annyira rosszul érintett a dolog. Idén ehhez képest szinte már meg se lepődtem, bár azért reménykedtem benne, hogy nem lesz kétharmad.

Zsombor: Ha megnézed az aznap este 7-es nyilatkozatokat, még a Fidesz sem erre készült, pedig nekik valamivel több az adatuk. Ami bennünket illet, ha számítottunk volna rá, nem posztoltunk volna arról április 2-án, hogy ez egy régen látott szoros választás lehet, meg nem április 1-jén hoztunk volna ki az új dalunkat, ami ugyan jól öregszik a negyedik kétharmadban is, és egy sorát sem írnám át, de ha előre tudjuk az eredményt, biztos kivárunk a megjelenéssel, hogy akkor öntse a lelket, amikor nagyon kell. Mi klasszikusan naivak és vágyvezéreltek vagyunk, az összes ellenzéki szarsággal együtt, ezért egészen a háború kitöréséig úgy gondoltam, hogy akár szoros, netán nyílt is lehet a vége. Onnantól már egyértelmű volt, hogy nem.

– A koncertnek már a választási eredmény előtt a "Jó, akkor itt fogunk élni" mottót adtátok. Ezek szerint akkor se lett volna jobb, ha az ellenzék nyer?

Zsombor: Aki megnézi, mivel töltötte április 3. éjszakáját Jakab Péter és Gyurcsány Ferenc, nagyjából sejtheti, hogyan képzeltük el a hat párt, meg egy elszabadult miniszterelnök-jelölt közös kormányzását: az se lett volna fáklyásmenet, annyira különböző szereplők kényszerültek együttműködésre, ráadásul köréjük lett építve az árnyékállam. A két május végi koncertünk időpontjában épp egy sörfesztivál lesz a helyszínen, ami kellemes estét ígér, de nem volt az asztalon olyan forgatókönyv, amitől varázsütésre minden megváltozott volna addigra.

– Kinek az ötlete volt az összeállás és miért pont most került rá sor?

Zsombor: Az ellenzéké szerintem Gyurcsányé, de ha a Kozmoszra gondolsz, azt magamra vállalom. Amikor bárki azt kérdezte tőlem, miért nem állunk össze, mindig az volt a válaszom, hogy más, azóta megszűnt zenekarok kedvelőjeként értem az igényt, de közben mi sosem akartunk klasszikus nosztalgiakoncertet tartani. Ez ugyanaz a zseniális gondolatmenet, mint amely mentén sosem írtunk Kész 2-ket és Forradalom 2-ket sem, nehogy befutott zenekar legyünk, amely közben már rég unja saját magát.

A nosztalgia-szabály alól egyetlen kivétel volt, amikor egy Bajnoq-koncert keretében eljátszottunk öt Kozmosz-számot is, annak Attila (Veres Attila, az együttes dobosa) és az én 35. születésnapom volt az apropója, ami elég közel esett egymáshoz, és úgy gondoltuk, ennyit megengedhetünk magunknak.

De nem akartunk guruló pantheont csinálni a zenekarból, szóval mindig úgy álltunk hozzá, hogy majd akkor tartunk koncerteket, ha lesznek új dalaink. Három szám volt a határ, amennyinél már elhittem magunknak, hogy tényleg lesz egy új korszakunk, és annyit már fel is vettünk, de maradt is talonban, és a választások óta szól néhány félkész új is a fejemben.

A régi dalainkat persze nem fogjuk kidobni, csak úgy vagyunk velük, hogy egyszer már megírtuk őket.

– Ha mindkettőtöknek volt saját zenekara, amiben megvalósíthatta az ötleteit, hogy jött, hogy ezekből most mégis Kozmosz-dalok legyenek?

Dani: Rám ez kevésbé igaz, mert a Bajnoq valóban koncertezgetett, a WNTS viszont a Covid kitörésével egy időben (igaz, nem közvetlenül emiatt) lényegében feloszlott. Nekem így azóta nem volt zenekarom, bár írtam dalokat, de azokat az ötleteimet, amiből most majd Kozmosz-számok lesznek, semmilyen másik projektbe nem tudtam beilleszteni. A WNTS repertoárjába sem illettek és akusztikusan, szólóban előadva sem szóltak jól, így amikor Zsombor mutatott nekem két demót, egyértelmű volt, hogy ezeket is hozzácsapjuk.

Zsombor: A Bajnoq azért fontos, mert nekem nyilván azóta is volt ordítanivalóm, hogy a Kozmoszt 2017-ben abbahagytuk, de az nagyságrendekkel kevesebb embert ért el. Ezen utólag is próbálunk majd javítani, szóval aki most azt kéri számon rajtunk, hogyhogy kitoltunk egy rádiórock dalt, azoknak jó szívvel ajánlom az életműnek ezt a részét is: aki egy hosszú üvöltést hiányol, annak például a Vajon-t, hiszen én is hiányoltam egy ilyen üvöltést, de már elüvöltöttem.

Veres Attila, Pál Zsombor, Beke Dániel

– Hányan lehetnek a Kozmosz-rajongók közül, akikhez nem jutott el a Bajnoq híre?

Zsombor: Amíg létezett a Kozmosz, addig se tűnt úgy nekem, hogy bármit sikerült jól csinálnunk kommunikáció terén, annak ellenére, hogy a zenekar többségének világ életében ez volt a szakmája.

De mégis az látszott, amikor az utódzenekarok dalait posztolgattuk, hogy amíg nem az van a link elejére írva, hogy „Kozmosz:”, az emberek töredékét sem tudjuk elérni.

A kitartó balfaszság szellemében biztos vagyok benne, hogy most majd meg tudjuk képezni azt a Bajnoq-ról eddig nem értesülő, de azokra a számokra vágyó néhány száz fős közönséget is, akiknek meg Bajnoq-koncerttel nem tudunk szolgálni, mivel most épp az a zenekar van logisztikai megtorpanásban.

– Tehát nem fut tovább párhuzamosan a két együttes?

Zsombor: Ha megképződik ez az említett néhány száz fő, nyilván rezonálni fogunk rá, de ehhez egy országban kellene lennie olyan zenekartagoknak, akik jelenleg nincsenek egy országban, és ez csak a probléma egyik része. A Bajnoq legutóbbi anyaga a Covid közepén született, nem csináltunk neki különösebb promót, csak vártuk, hogy az a kevés ember, aki magától felfedezi, felfedezze. A már említett üvöltés mellett azzal az EP-vel erőteljesen a punkrock műfaj rock széle felé mozdultunk el, szóval a Bajnoq másra való, másmilyen csinálni és remélem, fogjuk még. Most viszont egyértelműen olyan atmoszférájú ötleteim születtek, amik inkább a Kozmosz világához állnak közel, és Danival volt érdemes összerakni őket.

– Mennyire változott meg a közhangulat a 2017-es feloszlásotok óta? Tudjátok onnan folytatni, ahol abbahagytátok?

Zsombor: Mi alighanem nagyon korán voltunk baromi idegesek, ugyebár a zenekar születése (amikor még nem is voltunk koncertképesek) is Schmitt Pálhoz köthető. Az első állandó dalainkat, mint Az Okosak Földjét és a Világszakadtságot 2011-12 környékén írtuk, aztán ezekhez fokozatosan idegesedett hozzá a közönségünk is. Ezek a számok pont ugyanannyira voltak érvényesek 2017-ben is, mint a születésükkor, és most is jönnek velünk, ebben az értelemben ugyanott folytatjuk. Hogy aztán május végén a koncerten pontosan mit fogunk mondani előttük, arról fogalmam sincs, de szerencsére az Összedől-t például nem is nekem, hanem Daninak kell felkonferálni.

Dani: (nevet) Végül is én tartom, hogy egyszer összedől, az meg szerencsére nincs benne a dalban, hogy pont 2022-ben fog összedőlni… Egyébként mostanában viszonylag sok Kozmoszt és Bajnoq-ot hallgattam, hogy masszírozzam kicsit a lelkemet a választási eredmény után, és tényleg hihetetlen, mennyire igaz bennük minden szó a mai napig. Azt nehéz lesz elmondani, hogy innen hogyan tovább, de talán nem is a mi feladatunk.

– A negyedik kétharmad után is lehet még motor az idegesség? Nem tartotok attól, hogy sokan inkább belefásulnak, mondván, lázadni is minek?

Dani: 2018-ban nekem pontosan ezek a gondolatok jártak a fejemben, de szerintem van egyfajta küldetésünk. Ha azt mondjuk, hogy francba az egésszel, azzal idézőjelesen ők nyernek.

Zsombor: Pontosan emlékszem arra, Az Okosak Földjét melyik kis ablaktalan albérleti szobában írtam, egy oda-vissza karrierváltással és egy gyerekkel ezelőtt.

Mégis, 11 évvel később még mindig ott tartunk, hogy valahogy ki kéne mászni abból a kelepcéből, hogy Orbán és Gyurcsány egójába van beszorulva a komplett ország. Azt a szívességet biztosan nem fogjuk megtenni, hogy ezen a ponton fáradunk bele, de azt megértem, ha valaki nyár végéig nem akar híradót nézni.

– Az első új számotok sokkal inkább középtempós, mint gyors, sőt meglepő módon zongora is van benne. Ez hogy jött?

Zsombor: Abból kiindulva, amiket hallgatunk, a német hiphop és a Kaláka-feldolgozás is benne volt a pakliban, úgyhogy aki azt várta, hogy nekifutásból mindenkinek lerúgjuk az arcát, tudjon róla, hogy ez a lehetséges világok legjobbika! A Kelni kell néhány taktusnyi zongorás része szerintem érdekes húzás az előtte lévő, refrén utáni bólogatós matekra. Még pátoszos mély énekkel is kipróbáltuk, de az már nagyon leesett rólunk, így viszont szerintem működő stíluseszköz. Koncerten amúgy gitár lesz ez a rész is, sima, klasszikus kiállás, és rengeteg torokkal tök jó és szükséges energiák fognak felszabadulni ennél a dalnál.

Dani: Meg ha valaki meghallgatja a Nyugalom, a helyzet változatlan album utolsó dalát, és azután berakja a Kelni kellt, az azért nem akkora ugrás. Pedig az Egy ócska hang is lassan hét éves lesz.

– A többi új dal mikor jelenik meg, és a két májusi alkalom után mikor lesztek még lathatóak?

Zsombor: A néhai Rockmaraton szervezői által összerakott Toxic Weekend zárónapján játszunk majd késő este, az orfűi Panoráma Campingben. A többi fesztiválról sajnos lecsúsztunk, mire biztos lett az újjáalakulás, már rég összeállt mindenhol a program, így külön jófejség, hogy ide mégis beszorítottak bennünket. Ami a dalokat illeti, azt a pillanatot várjuk, amikor látható mennyiségű ember megnyugszik annyira a választások után, hogy újra felborzolhassuk az idegeiket a Több kell című számunkkal.

Persze azok, akik beleraktak 70 ezer forintot és egy teljes hétvégét a szavazatszámlálásba, csak azért, hogy meglássák, vannak olyan falvak, ahol 105 százalékon áll a Fidesz, aligha erre a számra várnak.

A harmadik új dal pedig klímapánikolós tematikájú, zeneileg az lesz a klasszikusabb Kozmosz. Danival mindkettőnknek az aktuális kedvenc saját számunk is egyben, csak egyelőre a választási sebnyalogatás és a háborús horror sem segít abban, hogy visszatérhessünk a klímaszorongás témájához. Azért gyanús, hogy még tavasszal kijön, mert van olyan terv, hogy a düreres estéken forogjon rá videó, meg egyébként is király játszani.

Pál Zsomborral legutóbb 2018-ban, a Bajnoq megalakulása után beszélgettünk, azt az interjút itt lehet elolvasni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Jani, nem jön a vonat!” – a Bankrupt új dala a MÁV-ot állítja célkeresztbe
Alig néhány hónappal azután, hogy megénekelték „Repülős Petit”, újra támad az utóbbi évek talán legtöbb politikai-közéleti dalát szállító zenekar. Premier!
L.D. - szmo.hu
2025. november 19.



„Ez a szám egy rendőrautóban fogant, útban a veszprémi vasútállomás felé, ahová a járőrnek kellett négyesével bevinnie a sztrádán lerohadt vonatpótló busz utasait. Amióta a Batidai Vámpír kezében a MÁV, bárki gazdagodhat hasonló élményekkel, ha kénytelen igénybe venni a vasúti szolgáltatást, így nem lesz nehéz azonosulni a dalszöveggel.”

A Bankrupt frontembere, Sarkadi Balázs a fenti szavakkal mutatja be a zenekar legújabb dalát, ami egyben a zenekar idei termését összefoglaló új négyszámos EP címadója is.

Nem jön a vonat:

No Train’s Coming:

Spotify-ra és a többi streaming platformra november 28-án érkezik, a lemezbemutató koncert pedig november 29-én az Instantban lesz, ahol a legmenőbb osztrák punk rock zenekar, a DeeCracks lesz a vendégünk. Ezen kívül számos vidéki városban is lesz alkalmunk bemutatni a Fish! és a Kozmosz zenekarokkal már javában zajló turnén. A felvétel ezúttal is a Grenma Stúdióban készült Botlik Mátyással, a borítógrafika pedig ismét Vass Richárd alkotása.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Gerendai Károly a Sziget megmentéséről: A politikusok azt a játékot játszották, hogy ki rántja el előbb a kormányt
Az üzletember szerint a politikai szereplők akkor szembesültek a helyzet súlyával, amikor a Sziget elmaradása valós veszéllyé vált, és ez komoly indulatokat korbácsolt.


Gerendai Károly volt a Della, a 24.hu gazdasági podcastjának vendége, melyben többek között arról beszélt, hogy miért és hogyan vette vissza a Sziget Fesztivált.

Az üzletember azt mondja, nem tervezte, hogy újra „szigetezni” fog, egyszerűen azzal a ténnyel szembesült, hogy az eddigi tulajdonosi kör kivonul a magyar piacról és nem folytatják tovább a fesztivált sem. Amikor felkínálták neki a lehetőséget, hogy a helyükre lépve megmentheti a Szigetet, akkor szembesült ezzel a kihívással.

Az interjú rögzítésekor még nem volt végleges döntés a Fővárosi Közgyűlés részéről a közterület-használati szerződésről, ami a fesztivál megrendezésének kulcsa. Gerendai Károly elmondta, bizonytalansági tényező még van, de bizakodó, mert a frakciók jelezték, hogy a legutóbbi kérelmüket már támogatni fogja a többség. A közgyűlésben zajló vitákat egyenesen pejoratív jelzővel illette.

„Tudom, hogy milyen jó szó erre, ez a tényleg cirkusz, kutyakomédia, nem tudom micsoda, mert nekem tényleg egyszerűen abszurd volt, hogy miközben mindenki arról beszél, hogy legyen Sziget, meg kell menteni a Szigetet, a végén gyakorlatilag az volt az érzésem, hogy azt a játékot játsszák, mint amikor két autó megy egymással szembe és kirántja el előbb a kormányt, és a végén ugye egyik se rántotta el a kormányt, aminek az lett a vége, hogy majdnem nem lett Sziget”

– fogalmazott. Szerinte végül utólag történt egyfajta „kormány elrántás”, ami oda vezetett, hogy újra be tudták adni a kérelmüket.

Gerendai elmondása szerint a szavazás másnapján találkozott Magyar Péterrel, ahol megegyeztek azokról a feltételekről, amelyekkel a TISZA Párt frakciója is támogatni tudja az előterjesztést. Arra a kérdésre, hogy Magyar Péter politikai haszon reményében járt-e el, Gerendai úgy felelt:

„Én inkább úgy fogalmaznék, hogy szerintem ő nem politikai haszonszerzés, hanem politikai kármentés reményében tette ezt a lépést szerintem.”

Úgy véli, a politikai szereplők akkor szembesültek a helyzet súlyával, amikor a Sziget elmaradása valós veszéllyé vált, és ez komoly indulatokat korbácsolt.

„És valószínűleg ez volt az a pont, ahol ők is azt felmérték, hogy ez rájuk éghet ez a helyzet, hogy akkor a végén esetleg a Tisza-szavazók egy része azt gondolja, hogy ez mégse szimpatikus ez a politikai formáció számára, hogyha egy ilyen kérdésben nem álltak ki és elkaszálják”

– mondta, hozzátéve, hogy a TISZA és a Fidesz-frakció is tartózkodott, ami majdnem a Sziget végét jelentette.

Állítása szerint a közgyűlésen egyedül Karácsony Gergely főpolgármester, illetve az ő emberei kérdezték meg arról, hogy mit gondol a pártok által benyújtott módosító indítványokról. Ezek között szerinte egészen furcsák is voltak, például hogy a Sziget vegyen buszokat vagy adjon aranyrészvényt a fővárosnak.

„Abszolút azt éreztem, hogy itt majd zajlik a kampány, és egyszerűen mindenki elfelejtkezik arról, hogy hát közben ott a sok bába között mi lesz a gyerekkel”

– jellemezte a helyzetet.

A jobboldali médiában megjelent narratíváról, miszerint egy ukránokat pénzelő amerikai tőkealaptól veszi vissza a Szigetet, Gerendai azt mondta, ez a „ne sírjak vagy nevessek” kategória. „Tényleg egyszerűen abszurd, hogy milyen ötleteket tudnak egyáltalán kitalálni” – jelentette ki. Hozzátette, elkeserítőnek tartja, hogy nehéz elképzelni, hogy valaki egyszerűen csak meg akarja menteni a fesztivált, ami szerinte a főváros, az ország, a fiatalok, a kultúra és a turizmus közös érdeke.

A korábbi, saját időszakát érő kritikákra is reagált, miszerint a Sziget nulla közeli eredményt hozott, a pénzt pedig a járulékos vállalkozásokon keresztül vették ki. Gerendai szerint ez egy „klassz összeesküvési elmélet”. Állítása szerint visszanézve a 17. Szigetig, kilenc nyereséges, négy nullszaldós és négy veszteséges évük volt. Feltette a kérdést:

„Mi értelme van, hogy kilopjam a saját cégemből egy másik cégembe a pénzt? Így is úgy is adót kell fizetni utána.”

Elmagyarázta a sokat kritizált nagykereskedelmi modelljüket is: eszerint a nagyker árrésébe építették be a vendéglátósok által fizetendő díjat, ami így a forgalomtól függött. Ez egyfajta kockázatmegosztás volt, és a bevétel a Sziget kasszájába folyt be.

Gerendai kritikusan beszélt a korábbi külföldi tulajdonosok stratégiájáról. Szerinte a probléma az volt, hogy egy kaptafára próbálták működtetni a nyolcvanvalahány fesztiváljukat. A Sziget esetében ez a stratégia, ami a sztárfellépőkre (line-up) épült, nem működött.

„Ez egy kis lélekszámú, nem annyira fizetőképes piac, ahol nagyon nehéz lesz csak napijegyekből sokat eladni a fellépők neveire”

– magyarázta.

Rámutatott, hogy a külföldi látogatókat nem lehet csak a fellépőkkel becsábítani.

„Hogyha valaki csak azt tudja, hogy ki lép fel egy fesztiválon, akkor azért mondjuk egy angol fiatal föl fog ülni egy repülőre, hogy egy angol zenekart nézzen meg, hát azt otthon is megkapja.”

Ezzel szemben ők korábban a Sziget egyediségét, a sokszínűséget és Budapest vonzerejét kommunikálták.

A stratégiaváltás hatását számokkal is alátámasztotta. „Még mondjuk a 2010-es évek vége felé, tehát még az utolsó években, amikor még mi is részt vettünk, akkorról tudom a számokat, akkor nagyságrendileg 50-60 ezer bérletet adtunk a szigetre, és ennek a 85%-át külföldön. Most 22.800 bérlet volt már az utolsó évben eladva, és már ennek is csak a 70%-a külföldön.” Szerinte a magyar látogatók száma nem esett vissza, a külföldieké viszont jelentősen. Ennek egyik konkrét okaként a 26 országban működő képviselői hálózatuk leépítését nevezte meg, ami szerinte „életveszélyes döntés” volt.

A jövőbeli tervekről elmondta, mindenképpen meg akarják erősíteni a fesztivál kulturális kínálatának egyéb lábait, és nemcsak a programokra, hanem a szolgáltatásokra, a kommunikációra és a látványvilágra is több forrást szánnak. Célja, hogy a fesztiválélményt erősítsék, mert a legnagyobb előadók már kevésbé preferálják a fesztiválokat.

„Nekünk abban a modellben kell újra visszakormányozni a szigetet, amilyen régen is volt, tehát hogy mi 60-70%-át úgy adtuk el a jegyeknek, hogy még nem hirdettünk programot”

– vázolta fel a célt. Emellett szeretnének nyitni a régebbi, 30-40-es korosztály felé is, nem csak a Z-generációra fókuszálni.

Az üzleti háttérről elmondta, a Sziget Zrt.-t visszavásárolták, de a Sziget brand a korábbi tulajdonosnál maradt, amiért licencdíjat fizetnek. A fesztiválszervező csapat megmarad, Gerendai elsősorban a stratégiai irányok meghatározásában vesz részt. Heti két napot tervez a Sziget-irodában tölteni, ami miatt leginkább az utazásairól kell lemondania, de a vendéglátós érdekeltségeinek napi működését egy felépített menedzsmentcsapat viszi tovább. Az új projektek indítását azonban újra kell gondolnia.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Hiába tűnik propagandafilmnek a milliárdokból készült Sárkányok Kabul felett, a magyar háborús film azért meglepett minket
A Sárkányok Kabul felett nagy elvárásokkal, hatalmas állami költségvetéssel és még nagyobb kételyekkel érkezett, de meglepően sokszor bizonyul izgalmasnak és működőképesnek. Bár messze nem hibátlan a magyar akciódráma, időnként kifejezetten magával ragad, még akkor is, ha néha botladozik.
B.M.; Fotók: port.hu - szmo.hu
2025. november 20.



A Sárkányok Kabul felett könnyen megkaphatná a „hadseregpropaganda” címkét, sőt első ránézésre szinte kínálja magát erre a besorolásra, de ez csak a felszín. A film sokkal összetettebb, és jóval kevésbé egyszerű, mint amilyennek az előzetesek vagy a témaválasztás alapján tűnhet. Bevallom, sokkal rosszabbra számítottam.

Ez egy komolyabb akció-dráma, amely megpróbálja a feszült mentőakcióra és az emberi drámára építeni a cselekményét, miközben Magyarország egyik legdrágább államilag finanszírozott háborús produkciója is egyben.

Nem teljesíti maradéktalanul a saját elvárásait, azonban nem egyszer valóban képes magával ragadni, meghatni vagy épp felpörgetni a nézőt.

A történet alapja egy rendkívül erős témaválasztás. 2021-ben az amerikai csapatok kivonulása után Afganisztán szinte összeomlik, és ez olyan kaotikus állapotot teremt, ahol rengeteg ember kerül életveszélybe. A kabuli reptér az egyetlen menekülési útvonal, a nemzetközi erők pedig törékeny egyezséget kötnek a tálibokkal: nem lépnek be fegyveres erők Kabulba, cserébe a járatok szabadon felszállhatnak.

A tálibok próbálják elkapni a szerintük bűnös hitetlenek afgán segítőit, miközben a nemzetközi erők igyekeznek őket élve kijuttatni Kabulból.

Ebbe az őskáoszba érkezik meg a Magyar Honvédség mentőkülönítménye, amelynek feladata mintegy kétszáz magyar állampolgár és a magyar katonákkal együtt dolgozó afgánok kimenekítése. A tét óriási, folyamatosan emelkedik, a politikai háttér valós, a dramaturgiai alaphelyzet pedig feszült és hálás.

Ezért is kár, hogy a Horváth Áron forgatókönyve nem elégszik meg ezzel az eleve izgalmas alapkonfliktussal. Kapunk egy második, mellékszálnak tűnő történetet Bálint, a katona (Jászberényi Gábor) és Eszter, az orvos (Mészáros Blanka) menekülési és megmentési kálváriájáról. Papíron ez mélyíthetné az érzelmi rétegeket, ám ez film gerincévé váló „B-történet” valójában gyengébb, mint az eseményeket mozgató nagy történelmi háttér.

Sokkal jobb lett volna az egész, ha a repteres főkonfliktusra helyezik a hangsúlyt.

Eszter karaktere különösen problémás: a forgatókönyv szinte Teréz anyaként állítja be, de döntései gyakran nehezen érthetők, sokszor kifejezetten irracionálisak, ami megnehezíti, hogy a néző igazán kötődni tudjon hozzá. Emiatt Mészáros Blanka alakítása is kevésbé működik, hiába igyekszik a lehető legtöbbet kihozni a szerepből. A másik nagy problémám a forgatókönyvvel a befejezés. Valahogy túl „amerikai”, még akkor is, ha igaz történeten alapul.

Ennek ellenére film teljesen élvezhető. A katonai szereplők, Jászberényi Gábortól Trokán Nórán át Dietz Gusztávig, meglepően hitelesek. A legjobb talán a Herczeg alezredest alakító Borovics Tamás.

Ám aki, Stohl András neve miatt vált jegyet a filmre, azt figyelmeztetnem kell, kb. 3 jelenete van a színésznek.

A csapatdinamika jól működik, az összetartás és feszültség ábrázolása pedig pontosan azt a hangulatot hozza, amelyet a műfajban várnánk. Dyga Zsombor rendezése alapvetően magabiztos: bár a kézikamerás megoldások néha túlzottan hektikussá tesznek egy-egy jelenetet. A feszült pillanatok jelentős része jól működik, megfelelő a ritmus és a tempó.

A harcjelenetek inkább korrektnek mondhatók, mint kiemelkedőnek. Nem érnek fel a Hollywoodban megszokott, több tíz- vagy százmillió dollárból készült látványakciókhoz, de a magyar átlaghoz képest kifejezetten színvonalas.

A több, mint ötmilliárd forintos összköltségvetés (melyből körülbelül négymilliárd közvetlen gyártási állami támogatás volt) látszik ugyan a vásznon, de nem feltűnően.

Amerikai mércével továbbra is kisköltségvetésűnek számít a produkció, és a nézői szemek azért inkább azokhoz szoktak hozzá. Nem sok akció van, de amit kapunk, az se igazán emlékezetes. Inkább a feszültség építésén, a drámán van a hangsúly, ez viszont nagyon működik. Mindezzel együtt is jóval élvezetesebb a látványvilág, mint sok más, hiperrealisztikus háborús filmben...khmm, mint például az idei Hadviselés… – abban már zavaró volt a túlzásba vitt realizmus.

A film hangvétele próbál mély és drámai lenni, sőt, néha kifejezetten pátoszos. Ez sokakat zavarhat, engem speciel nem. A legmeglepőbb, hogy időnként működik is ez a pátoszos hangnem: van olyan jelenet, amikor valóban hatásos, ahogy a felfokozott helyzetből kiemelkednek az emberi sorsok vagy a morális dilemmák.

Ám, amikor mellé megy, akkor nagyon mellé megy: a legérzelmesebb jelenetek néha túlzóak, olyankor gejl, csöpögő szinte a pátosz, már-már szappanoperának tűnnek, és teljesen kizökkentik a nézőt.

Én a teljes Eszter közlegény megmentése vonalat kihagytam volna...de akkor csak kb. 45 percnyi filmünk lenne.

Ami abszolút pozitív meglepetés: a propagandától való félelem viszonylag alaptalannak bizonyul. Lehet persze, hogy csak engem nem zavart. A film meglepően ügyesen egyensúlyoz a hősiesség, a katonai szakmaiság és a háború borzalmainak bemutatása között.

Az üzenetek ugyan kőegyszerűek, de legalább nem károsak.

Nem próbálja nyíltan toborzásra inspirálni a nézőt, és nem dicsőíti mértéktelenül a haditechnikát sem. Bár bemutatja a tömeggyilkolásra alkalmas gépeket, nem él vissza velük. Semmi szempontból nem hasonlítható egy Michael Bay-filmhez a katonaságpornó. Egy olyan történetet mesél el, ahol a katonák átlagemberek, akik nehéz döntéseket próbálnak meghozni rendkívüli helyzetben.

A Sárkányok Kabul felett összességében egy hullámzó, de alapvetően szórakoztató produkció.

Az írói hibák, a felesleges mellékszál, túltolt drámaiság mellett a rendezés korrekt, jól működik színészgárda és a feszült hangulat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
A Szépművészetiben balhézva és a Dunán hajókázva sem kápráztatnak el igazán a Szemfényvesztők 3 illuzionistái
Azért így is akad néhány csavaros trükk a tarsolyban, csak ne lenne minden karakter ennyire elszállva magától.


Kilenc év után folytatódik a „robinhoodkodó” bűvészbanda kálváriája. A Szemfényvesztők 2013-ban meglepetéssikert aratott: a David Copperfield babérjaira törő illuzionisták látványos akciókkal megtűzdelt és csavaros heistfilmje 351 millió dollárt termelt a világ mozijaiban, ami, ha belegondolunk, mégsem olyan nagy csoda, hiszen olyan sztárokkal volt karimáig pakolva a film, mint Jesse Eisenberg, Mark Ruffalo, Woody Harrelson, Morgan Freeman, Michael Caine, Dave Franco, Isla Fisher, Mélanie Laurent, Common vagy Caitríona Balfe. A minőségről alapvetően ritkán gondoskodó Louis Leterrier rendező (A szállító 1-2, A nyakörv, A hihetetlen Hulk, A titánok harca, Agyas és agyatlan, A leszámolás, Halálos iramban 10) akkor egész szépen betalált, és egy valóban szórakoztató és meglepő fordulatokkal teli filmet tett le az asztalra.

Nem is kellett hát nagyon sokat várni a folytatásra, 2016-ban érkezett a Szemfényvesztők 2. A rendezői széket ezúttal a szintén nem túl erős filmjeiről ismert Jon M. Chu (Step Up 2-3, G.I. Joe: Megtorlás) foglalta el, aki csak később kezdett igazán értékelhető mozgóképeket összerakni (Kőgazdag ázsiaiak, In the Heights – New York peremén, Wicked). A Szemfényvesztők 2 zárta le a rossz korszakát, amely sajnos nem tudta megismételni az első etap erényeit, a gyenge sztori és a fantasztikumot súroló nevetséges jelenetek (a kártyadobálós szcéna eléggé hírhedt lett) megtették a magukét. Az anyagi siker azonban most sem maradt el (főként az USA-n kívüli terepeknek köszönhetően), összesen 334,8 millió dollárt kalapoztak össze a mágusaink, tehát csak egy kicsivel kevesebbet, mint az első résszel.

Úgy tűnik azonban, hogy ez a visszaesés (az Egyesült Államokban csak 65 milliót hozott) elegendő volt ahhoz, hogy a Lionsgate stúdió egy időre parkolópályára állítsa a franchise-t.

Végül azonban újra összegyűlt a banda (legalábbis a nagyja), hogy kilenc évvel a legutóbbi húzásuk után ismét valami nagyon villantsanak. A harmadik alkalomra is új rendező vállalta el a levezénylést, méghozzá a főszereplő Jesse Eisenberg régi haverja, Ruben Fleischer, akivel korábban együtt forgatták a Zombieland első és második részét, valamint a 30 perc vagy annyi se című akció-vígjátékot (Fleischer azért ezek mellett nagyot ment a Venommal és az Uncharteddal is).

Hőseink, avagy a Négy Lovas visszatér, és velük együtt egy új generáció illuzionistái is színre lépnek. Nem kis feladatra vállalkoznak: minden idők legjobban őrzött, legértékesebb ékszerét, a Szívgyémántot tervezik becserkészni a gonosz cégvezér Veronika Vanderbergtől (Rosamund Pike).

Pontosabban csak Atlas (Jesse Eisenberg) vág neki a társai nélkül a körmönfont rablásnak, amelyhez egy új, fiatal illuzionistatriót kér fel társnak, akik épp a Négy Lovas álcája mögött kopasztottak meg legutóbb egy sokakat megkárosító, milliomos kriptohuszárt. A színész Bosco (Dominic Sessa), a fürge June (Ariana Greenblatt) és az „agy” Charlie (Justice Smith) belemennek a játékba, a balhé közben azonban feltűnnek a régi Lovasok is, a kártyazsonglőr Jackkel (Dave Franco), a szabadulóművész Henley-vel (Isla Fisher) és a hipnotizőr Merritt-tel (Woody Harrelson), akik, Atlashoz hasonlóan, kaptak egy új kalandra invitáló kártyát egy titokzatos megbízótól. Vagyis a veteránok és az ifjoncok kénytelenek összefogni a közös nemezissel szemben.

Persze nem eszik olyan forrón a kását egy Szemfényvesztők-filmben, így megannyi csavarra és trükkre kell számítani a játékidő alatt.

Sajnos azonban ezek közül továbbra sem működik mindegyik. Alapvetően nagy gond ezzel a franchise-zal, hogy pontosan tudjuk, a benne szereplő színészek nem igazi illuzionisták, így az általuk bemutatott trükkök láttán sem esik le az állunk, hiszen tisztában vagyunk vele, nem igaziak.

A Szemfényvesztők-filmekben ráadásul már olyan kunsztokat mutatnak be, amelyekre egyszerűen nem is lehet magyarázat, legalábbis a fizika törvényei szerint elfogadhatók, szóval időnként átnézünk a fantasy műfajába is. Ebben a harmadik rész sem kivétel.

Bár a forgatókönyvírók próbálnak időnként különféle magyarázatokkal előállni a trükkökre, azok a legtöbb esetben igen kevésnek bizonyulnak. Ráadásul ebben az epizódban is kapunk egy, a második rész kártyadobálós pillanatához hasonló kínos jelenetet: amikor a hét főhős egymást túllicitálva próbál menősködni saját képességeivel a kastélyban. Jujj!

Azért van jó hírünk is. A fentieket leszámítva egész szórakoztató lett ez a rész, amelyben valóban akadnak meglepő csavarok, amikre talán csak a legedzettebbek jönnek majd rá. A casting is szuper, az új színészek ügyesek, bár mind nagyon el vannak telve maguktól, de Dominic Sessa (Téli szünet), Ariana Greenblatt (65, Ahsoka, Barbie, Borderlands) és Justice Smith (Jurassic World: Bukott birodalom, Pokémon: Pikachu, a detektív, Dungeons & Dragons: Betyárbecsület) jól hozzák a karaktereiket, és sokkal emlékezetesebbek, mint az „öreg rókák”.

Ráadásul nekünk, magyaroknak is tartogat kukkolnivalót a film, hiszen azt részben Budapesten forgatták, így a szemfülesek nem egy fővárosi helyszínt könnyedén kiszúrhatnak (többek között a Szépművészeti Múzeumot, az Operaházat vagy a Dunán hajókázva a háttérben a Rákóczi hidat).

Összességében tehát kijelenthető, hogy bár a borzalmas második résznél jobb lett a Szemfényvesztők harmadik kalandja, az első frissességének és körmönfontságának azért híján volt, szóval továbbra is elkelne még néhány ütősebb trükk a szereplők ingujjaiba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk