KULT
A Rovatból

„11 éve írtuk Az Okosak Földjét, de ma is ott tartunk, hogy Orbán és Gyurcsány egójába van beszorulva a komplett ország”

Újra összeállt a Kozmosz, a 2010-es évek legnépszerűbb rendszerkritikus zenekara. A negyedik kétharmadra ők sem számítottak, de azt mondják, ettől csak még aktuálisabbak lesznek a dalaik. Interjú.
Láng Dávid - szmo.hu
2022. április 20.


Link másolása

Öt év szünet után tért vissza a Kozmosz, a rendszerkritikus punkrock egyik zászlóshajója, melynek koncertjeire tömegek jártak kiereszteni a gőzt, miközben a NER egyre inkább bebetonozta magát. Bár a tagokat a feloszlás óta más, hasonló szellemiségű formációkban (pl. Bajnoq, WNTS) is láthatta a közönség, ekkora népszerűséget egyik sem ért el.

Most azt ígérik, onnan folytatják, ahonnan abbahagyták. Már kihoztak egy új dalt, élőben először a Dürer Kertben lehet megnézni őket május végén, mindkét estére rekordidő alatt elkelt minden jegy.

A zenekar két frontemberével, Beke Dániellel és Pál Zsomborral beszélgettünk.

– Számítottatok ilyen arányú Fidesz-győzelemre?

Dani: Nekem 2018 volt a mentális választóvonal, ahol tényleg nagyon csúnya részegségbe fordult az este, annyira rosszul érintett a dolog. Idén ehhez képest szinte már meg se lepődtem, bár azért reménykedtem benne, hogy nem lesz kétharmad.

Zsombor: Ha megnézed az aznap este 7-es nyilatkozatokat, még a Fidesz sem erre készült, pedig nekik valamivel több az adatuk. Ami bennünket illet, ha számítottunk volna rá, nem posztoltunk volna arról április 2-án, hogy ez egy régen látott szoros választás lehet, meg nem április 1-jén hoztunk volna ki az új dalunkat, ami ugyan jól öregszik a negyedik kétharmadban is, és egy sorát sem írnám át, de ha előre tudjuk az eredményt, biztos kivárunk a megjelenéssel, hogy akkor öntse a lelket, amikor nagyon kell. Mi klasszikusan naivak és vágyvezéreltek vagyunk, az összes ellenzéki szarsággal együtt, ezért egészen a háború kitöréséig úgy gondoltam, hogy akár szoros, netán nyílt is lehet a vége. Onnantól már egyértelmű volt, hogy nem.

– A koncertnek már a választási eredmény előtt a "Jó, akkor itt fogunk élni" mottót adtátok. Ezek szerint akkor se lett volna jobb, ha az ellenzék nyer?

Zsombor: Aki megnézi, mivel töltötte április 3. éjszakáját Jakab Péter és Gyurcsány Ferenc, nagyjából sejtheti, hogyan képzeltük el a hat párt, meg egy elszabadult miniszterelnök-jelölt közös kormányzását: az se lett volna fáklyásmenet, annyira különböző szereplők kényszerültek együttműködésre, ráadásul köréjük lett építve az árnyékállam. A két május végi koncertünk időpontjában épp egy sörfesztivál lesz a helyszínen, ami kellemes estét ígér, de nem volt az asztalon olyan forgatókönyv, amitől varázsütésre minden megváltozott volna addigra.

– Kinek az ötlete volt az összeállás és miért pont most került rá sor?

Zsombor: Az ellenzéké szerintem Gyurcsányé, de ha a Kozmoszra gondolsz, azt magamra vállalom. Amikor bárki azt kérdezte tőlem, miért nem állunk össze, mindig az volt a válaszom, hogy más, azóta megszűnt zenekarok kedvelőjeként értem az igényt, de közben mi sosem akartunk klasszikus nosztalgiakoncertet tartani. Ez ugyanaz a zseniális gondolatmenet, mint amely mentén sosem írtunk Kész 2-ket és Forradalom 2-ket sem, nehogy befutott zenekar legyünk, amely közben már rég unja saját magát.

A nosztalgia-szabály alól egyetlen kivétel volt, amikor egy Bajnoq-koncert keretében eljátszottunk öt Kozmosz-számot is, annak Attila (Veres Attila, az együttes dobosa) és az én 35. születésnapom volt az apropója, ami elég közel esett egymáshoz, és úgy gondoltuk, ennyit megengedhetünk magunknak.

De nem akartunk guruló pantheont csinálni a zenekarból, szóval mindig úgy álltunk hozzá, hogy majd akkor tartunk koncerteket, ha lesznek új dalaink. Három szám volt a határ, amennyinél már elhittem magunknak, hogy tényleg lesz egy új korszakunk, és annyit már fel is vettünk, de maradt is talonban, és a választások óta szól néhány félkész új is a fejemben.

A régi dalainkat persze nem fogjuk kidobni, csak úgy vagyunk velük, hogy egyszer már megírtuk őket.

– Ha mindkettőtöknek volt saját zenekara, amiben megvalósíthatta az ötleteit, hogy jött, hogy ezekből most mégis Kozmosz-dalok legyenek?

Dani: Rám ez kevésbé igaz, mert a Bajnoq valóban koncertezgetett, a WNTS viszont a Covid kitörésével egy időben (igaz, nem közvetlenül emiatt) lényegében feloszlott. Nekem így azóta nem volt zenekarom, bár írtam dalokat, de azokat az ötleteimet, amiből most majd Kozmosz-számok lesznek, semmilyen másik projektbe nem tudtam beilleszteni. A WNTS repertoárjába sem illettek és akusztikusan, szólóban előadva sem szóltak jól, így amikor Zsombor mutatott nekem két demót, egyértelmű volt, hogy ezeket is hozzácsapjuk.

Zsombor: A Bajnoq azért fontos, mert nekem nyilván azóta is volt ordítanivalóm, hogy a Kozmoszt 2017-ben abbahagytuk, de az nagyságrendekkel kevesebb embert ért el. Ezen utólag is próbálunk majd javítani, szóval aki most azt kéri számon rajtunk, hogyhogy kitoltunk egy rádiórock dalt, azoknak jó szívvel ajánlom az életműnek ezt a részét is: aki egy hosszú üvöltést hiányol, annak például a Vajon-t, hiszen én is hiányoltam egy ilyen üvöltést, de már elüvöltöttem.

Veres Attila, Pál Zsombor, Beke Dániel

– Hányan lehetnek a Kozmosz-rajongók közül, akikhez nem jutott el a Bajnoq híre?

Zsombor: Amíg létezett a Kozmosz, addig se tűnt úgy nekem, hogy bármit sikerült jól csinálnunk kommunikáció terén, annak ellenére, hogy a zenekar többségének világ életében ez volt a szakmája.

De mégis az látszott, amikor az utódzenekarok dalait posztolgattuk, hogy amíg nem az van a link elejére írva, hogy „Kozmosz:”, az emberek töredékét sem tudjuk elérni.

A kitartó balfaszság szellemében biztos vagyok benne, hogy most majd meg tudjuk képezni azt a Bajnoq-ról eddig nem értesülő, de azokra a számokra vágyó néhány száz fős közönséget is, akiknek meg Bajnoq-koncerttel nem tudunk szolgálni, mivel most épp az a zenekar van logisztikai megtorpanásban.

– Tehát nem fut tovább párhuzamosan a két együttes?

Zsombor: Ha megképződik ez az említett néhány száz fő, nyilván rezonálni fogunk rá, de ehhez egy országban kellene lennie olyan zenekartagoknak, akik jelenleg nincsenek egy országban, és ez csak a probléma egyik része. A Bajnoq legutóbbi anyaga a Covid közepén született, nem csináltunk neki különösebb promót, csak vártuk, hogy az a kevés ember, aki magától felfedezi, felfedezze. A már említett üvöltés mellett azzal az EP-vel erőteljesen a punkrock műfaj rock széle felé mozdultunk el, szóval a Bajnoq másra való, másmilyen csinálni és remélem, fogjuk még. Most viszont egyértelműen olyan atmoszférájú ötleteim születtek, amik inkább a Kozmosz világához állnak közel, és Danival volt érdemes összerakni őket.

– Mennyire változott meg a közhangulat a 2017-es feloszlásotok óta? Tudjátok onnan folytatni, ahol abbahagytátok?

Zsombor: Mi alighanem nagyon korán voltunk baromi idegesek, ugyebár a zenekar születése (amikor még nem is voltunk koncertképesek) is Schmitt Pálhoz köthető. Az első állandó dalainkat, mint Az Okosak Földjét és a Világszakadtságot 2011-12 környékén írtuk, aztán ezekhez fokozatosan idegesedett hozzá a közönségünk is. Ezek a számok pont ugyanannyira voltak érvényesek 2017-ben is, mint a születésükkor, és most is jönnek velünk, ebben az értelemben ugyanott folytatjuk. Hogy aztán május végén a koncerten pontosan mit fogunk mondani előttük, arról fogalmam sincs, de szerencsére az Összedől-t például nem is nekem, hanem Daninak kell felkonferálni.

Dani: (nevet) Végül is én tartom, hogy egyszer összedől, az meg szerencsére nincs benne a dalban, hogy pont 2022-ben fog összedőlni… Egyébként mostanában viszonylag sok Kozmoszt és Bajnoq-ot hallgattam, hogy masszírozzam kicsit a lelkemet a választási eredmény után, és tényleg hihetetlen, mennyire igaz bennük minden szó a mai napig. Azt nehéz lesz elmondani, hogy innen hogyan tovább, de talán nem is a mi feladatunk.

– A negyedik kétharmad után is lehet még motor az idegesség? Nem tartotok attól, hogy sokan inkább belefásulnak, mondván, lázadni is minek?

Dani: 2018-ban nekem pontosan ezek a gondolatok jártak a fejemben, de szerintem van egyfajta küldetésünk. Ha azt mondjuk, hogy francba az egésszel, azzal idézőjelesen ők nyernek.

Zsombor: Pontosan emlékszem arra, Az Okosak Földjét melyik kis ablaktalan albérleti szobában írtam, egy oda-vissza karrierváltással és egy gyerekkel ezelőtt.

Mégis, 11 évvel később még mindig ott tartunk, hogy valahogy ki kéne mászni abból a kelepcéből, hogy Orbán és Gyurcsány egójába van beszorulva a komplett ország. Azt a szívességet biztosan nem fogjuk megtenni, hogy ezen a ponton fáradunk bele, de azt megértem, ha valaki nyár végéig nem akar híradót nézni.

– Az első új számotok sokkal inkább középtempós, mint gyors, sőt meglepő módon zongora is van benne. Ez hogy jött?

Zsombor: Abból kiindulva, amiket hallgatunk, a német hiphop és a Kaláka-feldolgozás is benne volt a pakliban, úgyhogy aki azt várta, hogy nekifutásból mindenkinek lerúgjuk az arcát, tudjon róla, hogy ez a lehetséges világok legjobbika! A Kelni kell néhány taktusnyi zongorás része szerintem érdekes húzás az előtte lévő, refrén utáni bólogatós matekra. Még pátoszos mély énekkel is kipróbáltuk, de az már nagyon leesett rólunk, így viszont szerintem működő stíluseszköz. Koncerten amúgy gitár lesz ez a rész is, sima, klasszikus kiállás, és rengeteg torokkal tök jó és szükséges energiák fognak felszabadulni ennél a dalnál.

Dani: Meg ha valaki meghallgatja a Nyugalom, a helyzet változatlan album utolsó dalát, és azután berakja a Kelni kellt, az azért nem akkora ugrás. Pedig az Egy ócska hang is lassan hét éves lesz.

– A többi új dal mikor jelenik meg, és a két májusi alkalom után mikor lesztek még lathatóak?

Zsombor: A néhai Rockmaraton szervezői által összerakott Toxic Weekend zárónapján játszunk majd késő este, az orfűi Panoráma Campingben. A többi fesztiválról sajnos lecsúsztunk, mire biztos lett az újjáalakulás, már rég összeállt mindenhol a program, így külön jófejség, hogy ide mégis beszorítottak bennünket. Ami a dalokat illeti, azt a pillanatot várjuk, amikor látható mennyiségű ember megnyugszik annyira a választások után, hogy újra felborzolhassuk az idegeiket a Több kell című számunkkal.

Persze azok, akik beleraktak 70 ezer forintot és egy teljes hétvégét a szavazatszámlálásba, csak azért, hogy meglássák, vannak olyan falvak, ahol 105 százalékon áll a Fidesz, aligha erre a számra várnak.

A harmadik új dal pedig klímapánikolós tematikájú, zeneileg az lesz a klasszikusabb Kozmosz. Danival mindkettőnknek az aktuális kedvenc saját számunk is egyben, csak egyelőre a választási sebnyalogatás és a háborús horror sem segít abban, hogy visszatérhessünk a klímaszorongás témájához. Azért gyanús, hogy még tavasszal kijön, mert van olyan terv, hogy a düreres estéken forogjon rá videó, meg egyébként is király játszani.

Pál Zsomborral legutóbb 2018-ban, a Bajnoq megalakulása után beszélgettünk, azt az interjút itt lehet elolvasni:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét Luca Guadagnino a Challengersben
Április 25-től játsszák a hazai mozik a Challengerst. Zendaya eddigi pályafutásának talán legfontosabb filmjét készítette el, és mindent meg is mutatott a cél érdekében.

Link másolása

FIGYELEM: A CIKK APRÓ SPOILEREKET TARTALMAZ!

Napok óta azon töprengek, miért is tetszett ennyire a Challengers. Hiszen ha az ember nagy vonalakban elmondja a sztorit, talán fel sem kelti a figyelmet. Szerelmi háromszög, a tenisz, mint az emberi kapcsolatok, játszmák metaforája, bla-bla-bla. De ahogy sokszor hangsúlyozzuk, a művészet fő kérdése a nem a „mit”, hanem a „hogyan”.

Luca Guadagnino rendező az egyszerű hozzávalókat mesterien elegyíti, a romantikus drámából már-már lélektani thrillert csinál. Az első pillanatban megalapozza az egész filmen átívelő feszültséget. Két férfi teniszezik. Izmosak, leharcoltak, feszültek. Már-már mitikus alakok. Csatájukat a nézőtérről figyeli egy szépséges nő.

A három szempárt látjuk egymás mellé vágva, és rögtön tudjuk, miről van szó, mi is lehet a valódi tétje ennek az összecsapásnak.

Ezután a film ügyesen ugrálva az idősíkokon azt mutatja be, hogy jutottak el a szereplők eddig a pontig.

Tashi (Zendaya) ígéretes teniszcsillagnak indult, ám egy sérülés miatt le kellett mondani az álmairól. Manapság férje, Art Donaldson (Mike Faist) teniszcsillag edzője és menedzsere, akivel van egy közös lányuk is. Art rossz passzban van, sorra veszti a meccseit, szíve legmélyén már szívesen visszavonulna, de fél, hogy elveszti felesége megbecsülését, ha feladja. Ám mindannyiuk életét felrázza, amikor egy kisebb rangú versenyen Art szembe találja magát Patrickkal (Josh O’Connor), aki egykor a legjobb barátja volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtek Tashival.

Mindenképpen ki kell emelni még Trent Reznor és Atticus Ross zenéjét. Mert bármennyire jó is a rendező és a szereplőgárda, voltak olyan helyek a filmben, ahol egyedül a lüktető soundtrack biztosította a feszültséget, anélkül túl hosszú és lapos lett volna egy-egy snitt.

Bámulatos a fényképezés, minden beállítás talál, olykor egyenesen a száguldó labda szemszögéből látjuk a meccseket. Bár a filmben végig erős az erotikus túlfűtöttség, Luca Guadagnino remek ízléssel bánik a kérdéssel. Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét, sosem látszik több, mint ami indokolt, és ami szükséges ahhoz, hogy plusz töltetet adjon egy-egy jelenetnek. Egyébként is túl sok a történés, amit követni kell ahhoz, hogy a szemünket legeltessük. Kimondottan szokatlan módon ebben a filmben sokkal többet vetkőznek a pasik.

Nem is emlékszem, láttam-e valaha olyan mainstream amerikai (vagy bármilyen) filmet, ahol a férfi öltözőt mutatják a maga természetes valóságában.

Itt ez is megtörtént. Sőt, Guadagnino attól sem fél, hogy kicsit behozza a képbe a látens homoszexualitás kérdését. Mindezt kellő lazasággal és humorral teszi.

Félreértés ne essen, a Challengers nem a szexről, és még csak nem is a teniszről szól. Ahogy maga Tashi ki is mondja valahol a film elején: a tenisz nem sport, hanem emberi kapcsolat. Akkor lesz jó egy meccs, ha a pályán lévő két ember szinte eggyé válik, tökéletesen érti egymást.

A Challengers három zseniális színész és egy nem kevésbé nagyszerű rendező összmunkájától lett az, ami, de ez mégiscsak Zendaya filmje, ő a csúcstámadó, a többiek az alaptábort biztosítják neki. A még mindig nagyon fiatal színésznő nem is választhatott volna jobb filmet, hogy megmutassa tehetségét azok számára, akik eddig legfeljebb a Pókember-filmekben és a Dűnében találkoztak vele.

A szép színésznők sokszor úgy próbálnak kitörni a skatulyából, hogy csúnya, vagy legalábbis a nőiességüket háttérbe szorító női karakterek bőrébe bújnak. Zendaya más utat választott: maximálisan kihasználja előnyös külsejét, erotikus kisugárzását, sőt, maga a szerep is arról szól részben, hogy egy vonzereje tudatában lévő fiatal nő miként manipulálja az életében lévő férfiakat. De közben láthatjuk fiatal lányként, anyukaként, femme fatale-ként, üzletasszonyként és tehetetlenül szerelmes nőként is. A színészi sokoldalúság olyan skáláját vonultatja fel, amire kevés szerep nyújt lehetőséget.

Kisujjában van a színész és a nő egész eszköztára, és így könnyedén az ujja köré csavar mindenkit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

A Rovatból
Több mint száz év után került elő egy eddig ismeretlen írás Agatha Christie-től
Az első Poirot-regénye környékén írhatta az első világháború alatt.

Link másolása

Váratlan szerzőre bukkantak egy, a Brit Pszichoanalitikus Társaság archívumában talált magazin hasábjain: minden idők legtöbb könyvet eladott regényírójára, Agatha Christie-re.

A magazint Sylvia Payne, a psziszhoanalízis brit úttörőjének papírjai között találták meg, aki még az első világháborúban, nővérként ismerkedett meg a krimi későbbi koronázatlan királynőjével.

A Mit csináltunk a Nagy Háborúban című, hatvanoldalas, saját készítésű szatirikus magazin is ebből az időből származik és Christie, Payne, illetve kolléganőik különböző írásait tartalmazza: novellákat, verseket, színdarabokat – és egy képregényt is egy mérgezéses esetről, amit Christie és szintén nővér barátnői „követtek el”.

Christie a magazinban elsősorban a kérdezz-felelek rovat vezetőjeként szerepel, ahol képzeletbeli olvasók kérdéseire válaszol, válaszait Agatha néni néven szignózva,

de rejtvényoldalt is szerkesztett, továbbá írt egy bírósági álhíreket tartalmazó rovatot.

A belsős nővérmagazint könnyed, pozitív hangvétele miatt minden bizonnyal saját maguk lelkesítésére készítették a nővérek, akik nap mint nap szembesültek a világháború borzalmaival a Franciaországból hazatért brit háborús sebesültek révén.

Christie nagyjából a magazin keletkezésekor írhatta első regényét is, A titokzatos stylesi esetet, a később legendássá vált Hercule Poirot detektív főszereplésével, de ekkor még senki sem sejthette, hogy az írónő könyveinek eladását csak Shakespeare és a Biblia tudja majd megelőzni, ugyanis első regényének kéziratát három éven át hat különböző kiadó utasította vissza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt András Ferenc
A nemzet művészének rendezőként olyan filmek fűzödnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét vagy a Dögkeselyű. 81 éves volt.

Link másolása

Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze – jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.

András Ferenc, a Savaria Filmszemle életműdíjas zsűritagja emléke előtt a konferencia résztvevői néma felállással tisztelegtek.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az intézmény harmadéves filmrendező osztályának osztályvezető tanára csütörtökön hajnalban hunyt el.

András Ferenc 1942. november 24-én született Budapesten, 1973-ban szerzett rendezői diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Életében mindvégig jelentős szerepet játszott a film és a televízió. Pályáját 1962-ben kezdte a Magyar Televízióban, majd dolgozott a filmiparban is, ahol a korszak legnagyobb rendezőivel működött együtt, köztük Ranódy Lászlóval és Makk Károllyal.

Rendezőként és forgatókönyvíróként olyan rendkívüli alkotások kötődnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű, A kárókatonák még nem jöttek vissza, a Családi kör vagy a Törvénytelen című film – olvasható az SZFE méltatásban.

Mint írták, András Ferenc 1977-ben aláírta a Demokratikus Chartát, kifejezve tiltakozását a csehszlovákiai diktatúra intézkedései ellen, a politikai nyilatkozat támogatása miatt hosszú ideig nem forgathatott újabb játékfilmet.

A nyolcvanas években a MAFILM színésztársulatának vezetője volt, majd később a Dialóg Filmstúdiót irányította. Produceri tevékenysége mellett meghatározó szerepet vállalt a szinkronszakma alakításában, valamint a Duna Televízió szinkronműhelyének korszakos vezetője volt. Szerteágazó tudása és tapasztalata ellenére viszonylag későn kezdett tanítani: 2021-től volt az Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező osztályának osztályvezető oktatója, aranydiplomáját pedig 2023-ban vehette át ugyanitt - emelik ki a közleményben.

András Ferenc halálával a magyar film világa kiváló alkotót veszített el, emlékét a filmjein és oktatói munkáján keresztül őrzi a Színház- és Filmművészeti Egyetem

– írták.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Zack Snyder tovább kínoz minket: itt a Rebel Moon második része, A sebejtő azonban ezer sebből vérzik
Bizony, ez lett a „scargiver” magyar megfelelője: sebejtő. Persze ez a legkisebb gond a filmmel, amely láttán tengernyi fékevesztett ökörség miatt foghatjuk a fejünket, a tavalyi első résznél mégis jobb lett. Mutatjuk, miben.

Link másolása

A kezdetekről, vagyis a Rebel Moon: 1. rész – A tűz gyermekéről netflixes premierje idején, vagyis 2023 decemberében mi is megírtuk, hogy nem az lett író-rendezője, Zack Snyder megváltó filmje. Pedig nagyon ráférne már egy kis üdvösség, hiszen amilyen ütősen indult a karrierje olyan darabokkal, mint a 2004-es Holtak hajnala, a 2006-os 300 vagy a 2009-es Watchmen: Az őrzők, olyan gyorsan ábrándította ki magából addigi rajongóinak többségét a hatalmas katyvasz Álomháborúval (2011), vagy a vérkomolyan vett, és nagy vehemenciával elkészített, ám jókora luftot rugó DC-s szösszeneteivel (Az acélember – 2013, Batman Superman ellen: Az igazság hajnala – 2016, Az Igazság Ligája – 2017), ráadásul a zombizsánerhez való reményteli visszatérése sem sikeredett túl fényesen Az élőhalottak hadseregével.

A csalódások sorozata pedig így olyan hosszú lett, hogy már egy olyan darab kapcsán sem tápláltunk vérmes reményeket az újjáéledésre, mint a Star Wars nyomdokain járó Rebel Moon című űropera.

Sajnos nem is cáfolt ránk Snyder az első résznek kikiáltott A tűz gyermekével, amiben nagyjából minden filmből volt valami nyúlás, amit a direktora életében látott. Alapvetően A hét szamuráj alapszituját turbósította fel vaskos Star Wars-lopásokkal, és még sorolhatnánk, mi minden mással.

Ha pedig már az első etapnál is ilyen komoly gondok adódtak, abban bízni, hogy a négy hónappal később streamingre felpattintott folytatásra (a két filmet természetesen egyszerre forgatták) Snyder hirtelen mindent kijavít, eléggé halott ügy.

Ritkán fordulnak elő csodák, és talán senki sem hökken nagyot, ha azt mondjuk, A sebejtő (ez a magyar cím de fincsi) sem lőtte ki a Rebel Moont sci-fi műfaj halhatatlanjait rangsoroló képzeletbeli listák élére. De nem lett rosszabb, és ez is valami…

A tűz gyermeke sztorija ott ért véget (vagy inkább maradt abba), hogy a Veldt békés népét gabonáért sanyargató gonosz Atticus Noble (Ed Skrein) a Korával (Sophia Boutella) való bunyóban szétzúzódott a sziklákon, így hőseink úgy hitték, megmenekültek, hiszen parancsnok nélkül nincs sanyargatás. Persze tévedtek. A szedett-vedett banda, köztük Kora, Gunnar (Michiel Huisman), Titus tábornok (Djimon Hounsou), Nemezis (Bae Doona), Tarak herceg (Staz Nair) és Milius (Elise Duffy) visszatérnek a Veldtre, hogy meghozzák a jó hírt, miszerint a szorgos hangyáknak nem kell a náci felhangokkal és dizájnnal pöffeszkedő Anyavilág katonáinak átengedni a megélhetésüket és élelmüket, amikor jön az értesítés: Noble nem halt meg, és öt nap múlva ott is van óriás űrhajójával, hogy begyűjtse a gabonát.

Szóval Koráéknak ennyi idejük van felkészíteni a békés farmereket a harcra, plusz kigondolni egy taktikát, amely segítségével legyőzik majd a jókora túlerőt. Ja, és az Anthony Hopkins hangján beszélő, palástot viselő agancsos robot, Jimmy is itt kószál valahol. A sebejtő tehát folytatja A hét szamuráj-A hét mesterlövész-A három amigó-Egy bogár élete-tematikát, amiben a kis közösséget veszélyeztető gonosz hadakat kell néhány bátor hősnek kitessékelnie a faluból.

Viszont, vagy tán épp ezért, annyi hülyeségre ez a terep nem adott alkalmat, mint A tűz gyermekében, ahol a harcosgyűjtés közepette ide-oda csapódtunk, és csak néha csücsültünk le egy kis dombra egy szusszanás erejéig.

Oké, hülyeségre Snydernél mindig lehet számítani, így most is kapunk olyan jeleneteket, mint pl. amikor a királygyilkosságos puccshoz az élőben ott játszó csellókvartett szolgáltatja rendíthetetlenül, egy pillanatra sem kizökkenve szerepéből a zenei aláfestést, vagy amikor azt látjuk, hogy Noble gigantikus űrhajójának van egy gigantikus kazánháza, amelyben emberek lapátolják a kemencékbe (vagy mikbe) a szenet (vagy mit). Igen, ezzel megy az űrhajó. (Vagy ezzel fűtenek?) És nem gépek végzik a melót, hanem emberek... A Rebel Moonnak kétségkívül van némi steampunkos beütése, na de azért abban is van egy határ…

Az viszont mindenképp A sebejtő számlájára írandó, hogy az akciók ezúttal jobban sikerültek, A tűz gyermeke ugyanis ebben is harmatgyengének számított. A Veldten játszódó ostrom kétségkívül a filmduó legjobb akcióit foglalja magába, Kora és Gunnar pedig ezalatt becsempészik magukat Noble hajójára, hogy belülről robbantsák fel a fenevadat, s itt is találunk megkapó csörtéket.

Na de körülbelül ennyi az a pozitívum, amivel A sebejtő szolgálhat, mivel a karakterek szintjén ezúttal is falakba ütközünk.

Egy csomót mesélnek magukról (hiszen van egy jelenet, amelyben egy asztalnál ülnek hőseink, és szépen sorban mindenki elmeséli a háttérsztoriját, amit persze meg is mutat Snyder, szóval ez is letudva), mégsem ismerjük meg őket igazán, a drámájuk hatástalan marad, és ha meg is hal valaki (márpedig A hét szamuráj alapján nem élheti túl mindenki a kalandot), nem valószínű, hogy krokodilkönnyeket hullatunk majd érte.

Aki pedig azt hitte, hogy mivel A sebejtő a két film közül a második, így végre megnézhetjük Koráék sztorijának lezárását, nos, annak korai volt az öröme. Kapunk egy minifinálét, az igaz, de még sok minden van itt hátra, Snyder tehát valóban arra a merényletre készül, hogy Star Wars-méretű franchise-á dúsítsa vérszegény sci-fi-eposzát. Alig várjuk…

Link másolása
KÖVESS MINKET: