KULT
A Rovatból

Kovács András Péter: A rádiókabaré helyett ma már inkább egy jól sikerült YouTube-videóval lehet tömegeket megszólítani

A Momentán Társulat vendégeként lép fel az egyik legnépszerűbb stand upos, ennek apropóján a Dumaszínház elmúlt 20 évéről is beszélgettünk vele.
Láng Dávid - szmo.hu
2022. június 06.



Június 10-12. között ismét megrendezik a Momentán Fesztivált, aminek keretében egy teljes hétvégén át változatos improvizációs előadásokat láthat a közönség (a részletes programot itt lehet megnézni).

Péntek este egy Dumaszínházzal közös produkció is lesz, ahol a Momentán Társulat tagjai Beliczai Balázs mellett Kovács András Péterrel állnak színpadra.

Vele beszélgettünk az impró és a stand up összefonódásairól, illetve arról is, be lehet-e még futni újoncként ebben a műfajban.

– A Dumaszínház jövőre lesz 20 éves, te pedig szinte az első pillanattól tagja vagy. Milyen íve volt ennek a két évtizednek, honnan hová jutottatok el?

– Onnan indultunk, hogy egy kis budapesti kávézóban léptünk fel 50 ember előtt. Kerestük a saját hangunkat, mindenféle reklám és marketingtevékenység nélkül, szájhagyomány útján lettünk egyre népszerűbbek. Ma pedig az ország egyik legsikeresebb, legtöbb jegyet értékesítő társulata vagyunk, több száz vidéki helyszínnel és egy egész országot lefedő hálózattal.

– Ez mindenki közös érdeme, vagy vannak, akiknek kulcsszerepük volt benne?

– Nyilván vannak úgynevezett védjegyemberek, akik bevonzzák a közönséget, de mindössze 5-6 főre nem lehetne társulatot alapozni. A kevésbé népszerű, de attól még szintén tehetséges kollégáknak ugyanúgy érdeme és rengeteg munkája van benne, hogy itt tartunk.

Hihetetlenül profi a mögöttünk álló szervezői brigád is, és amiatt is nagyon szerencsések vagyunk, mert a Dumaszínház kiötlői annak idején nem a gyors meggazdagodást választották, hanem a lassú és kitartó építkezést. Ennek az eredménye, hogy még ma is létezünk.

Ha belegondolunk, 20 évvel ezelőtt milyen sztároktól volt hangos a média, hol vannak ők most, és hozzájuk képest hol tud szárnyalni a Dumaszínház, ez kizárólag azoknak köszönhető, akik hosszú távú szemlélettel álltak a szervezéshez.

– Könnyebb vagy nehezebb ma anyagot gyűjteni, mint a 2000-es évek elején volt? Mennyire változtak meg a források?

– Nem is a külső források változását érzékelem, hanem inkább a saját szemléletemét. Az ember nyilván abból tud viccet csinálni, ami még neki is ismeretlen, vagy ami őt is meglepetésként éri. Ahogy öregszünk és egyre bölcsebbek leszünk, egyre több dolgot értünk meg és ezzel párhuzamosan fogynak a meglepetések. Így pedig drasztikusan csökken azoknak a jelenségeknek a száma, amelyekből még ugyanakkora rácsodálkozással tudsz poénokat gyártani. Egyértelműen nehezíti a dolgunkat, hogy ennek ellenére kell egyre újabb és újabb területeket felfedeznünk.

– Mi kell ahhoz, hogy valaki tartósan népszerű tudjon maradni ebben a műfajban?

– A folyamatos megújulás, ehhez pedig töltekezni és élni kell: hagyni, hogy megtörténjenek velünk is azok a dolgok, mint más emberekkel, a házasságtól a gyerekszülésen át a szeretteink elvesztéséig. Ezeket aztán ülepíteni kell, miközben megfelelő önismerettel állunk magunkhoz és a világhoz is.

– Bármilyen személyes témát az előadásaid részévé tudsz tenni, vagy létezik olyasmi, amihez inkább nem nyúlsz?

– Bármit, mert megtanultam, hogy minél mélyebb valami, annál általánosabb. Minél személyesebbnek gondolom, annál biztosabb, hogy másoknak is ezek a rejtett titkaik vagy aggodalmaik. Ezért aztán utat találok velük a közönséghez.

– A rokonaid vagy ismerőseid sosem bánják, hogy szóba hozod őket a színpadon?

– Igyekszem tapintattal és emberséggel viccelődni, akikről beszélek, ők sokkal inkább a szereplői, mint a céltáblái a poénoknak.

– A kiégés jeleit tapasztaltad már magadon?

– Igen, de ilyenkor le kell állni egy kicsit. A nyaraim például mindig arról szólnak, hogy behúzom a kéziféket és töltődöm: két hónapra elvonulok, így pihentetve az agyamat.

– Be lehet még újoncként kerülni ebbe a műfajba úgy, hogy valaki hasonló népszerűségre tesz szert, mint az általad is említett húzónevek?

– Van rá lehetőség, de nem azokkal a klasszikus eszközökkel, amelyekkel annak idején mi tettünk szert országos népszerűségre.

Hiába szerepel valaki a televízióban vagy a rádiókabaréban, nem azzal fog tömegeket megszólítani, hanem inkább egy jól sikerült YouTube vagy TikTok-videóval. Van is erre példa: Pottyondy Edina alig két évvel ezelőtt kezdett youtuber-karrierbe, ma pedig már színházakat tölt meg stand uposként. Nagyon sok szempontból kikerülte a szamárlétrát és a tanulási fázisokat, amelyeken mi átestünk, de úgy tűnik, nem is volt szüksége ezekre.

Akit szeret a közönség és át tud lendülni azon az egyensúlyi ponton, amelyen túl már exponenciálisan növekszik a népszerűsége, annak nyert ügye van.

– Eltérnek-e szerinted az emberek reakciói Budapest belvárosában, illetve egy vidéki kisvárosban? Van olyan poén, ami az egyik helyen működik, a másikon viszont jobb elkerülni?

– Azt veszem észre, hogy amint az egyének összeállnak közönséggé, létrejön egy olyan közös, kollektív tudat, ami mindenhol egyetemes. Ugyanaz a közönség ugyanazokon a dolgokon nevet Budapesten is, mint mondjuk Nyíregyházán vagy Lentiben. Legalábbis azok a dolgok, amikről én beszélek, nem olyan urbánus vagy vidéki témák, amelyek az egyik helyen meglepetést okoznak, a másikon viszont nem.

– A rendezvény típusán se múlik ez? Nincs különbség például egy dumaszínházas saját ested és egy céges buli között?

– Régen még lehetett, de szerencsére annyira szeretnek bennünket, hogy most már a céges rendezvényeken is felcsillannak a szemek, amikor mi jövünk. Az utóbbi pár évben nagyon pozitívak a tapasztalataim ezen a téren, persze meg is szűrjük, hogy mit vállalunk el. Szabadtéri családi napra például nem megyek, mert ott nincs meg az az atmoszféra, ami egy színházteremben, hasonló körülmények között viszont nagyon hasonló tud lenni a végeredmény.

– Mennyire vagy képben a Momentán Társulattal? Voltál már előadásukon, követed a tevékenységüket?

– Persze, fiatalabb koromban, amikor még ők és én is pályakezdők voltunk, rendszeresen látogattam az előadásaikat, rajtuk keresztül ismerkedtem meg az improvizáció műfajával és a főbb játékelemekkel. Ugyan nem ők tartották, de később mi, dumaszínházasok is részt vehettünk imprótréningeken, így megismerkedtünk a műfaj csínjával-bínjával. Azóta többször is volt szerencsém momentánosokkal egy színpadon állni, minden ilyen alkalmat nagyon élveztem.

– Mi az, amit át tudtál emelni az eszköztárukból?

– A legfontosabb szabály, hogy merj kockáztatni és bukni is, ha úgy adódik. Nekem ez mindig óriási bátorságot ad, amikor új anyaggal kísérletezek: sosem a biztosra megyek, merek kilépni a komfortzónámból.

Ha az ember új anyagot mond, minden alkalommal olyan, mintha egy teljesen más stand upos állna a színpadon. A nézők nyilván elnézőbbek vele, ha már ismerik és szeretik, de ettől még minden anyag kicsiszolása keserves és fájdalmas folyamat.

Ebben pedig nekem nagyon sok segítséget ad a tudat, hogy még ha elsőre nem is sikerül olyan jól, másnap el tudom mondani egy kicsit máshogy és talán jobban.

– Mit vársz a mostani, velük közös estétől? Mennyiben lesz nagyobb kihívás, mint a saját fellépéseid?

– Hosszú évek óta nem improvizáltam, ezért kíváncsi vagyok egyrészt arra, hogy mennyire macskásodtam el, másrészt arra, hogy a jelenlegi személyiségemmel és világfelfogásommal mi fog kisülni belőle. Ahogy az ember muzsikálni és máshogy muzsikál 20 és 40 évesen, úgy ebben is biztosan érezhető lesz a különbség.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Megbánta a szexvideóját, már csak hamis ékszereket visel, és kartonpapír-fóbiája van – 45 érdekesség a 45 éves Kim Kardashianról
Tanár akart lenni, nem szereti az alkoholt, imádja a méheket, félig nyitott szemmel alszik. Írjunk még ilyeneket? Írunk!


1. Apja, Robert Kardashian örmény származású volt, Helen (Arakelian) és Arthur Thomas Kardashain fia. Kim édesanyja, Kris Jenner pedig angol, skót, ír, német, holland és walesi ősökkel rendelkezik.

2. Kisgyerekként az volt az elsődleges életcélja, hogy tanár legyen.

3. 14 éves korában fényűző születésnapi partit rendeztek a tiszteletére Michael Jackson Neverland Ranch nevű birtokán.

4. Egy iskolába, a Buckley Schoolba járt az öccsével, Rob Kardashiannal, a nővérével, Kourtney Kardashiannal, valamint gyerekkori barátnőivel, Paris Hiltonnal és Nicole Richie-vel.

5. Paris Hiltont még korábbról ismeri, ők ketten még az óvodában ismerkedtek meg.

6. 1998-ban érettségizett a kaliforniai Bel Air-i Marymount High Schoolban.

7. Az amerikai állatjogi szervezet, a PETA 2010-ben a legrosszabbul öltözött embernek választotta, mivel állati eredetű szőrmeruhát viselt.

8. A szalagavatóján a szerelme, Michael Jackson unokaöccse, T.J. Jackson volt a partnere. Alig néhány héttel az O.J. Simpson-per lezárulta után T.J. édesanyját, DeeDee-t holtan találták egy úszómedencében. A tragikus esemény még közelebb hozta egymáshoz őket. Kim azóta is T.J.-t tartja az első igazi szerelmének.

9. Eddig háromszor volt házas: Damon Thomasszal 2000 és 2004 között, Kris Humphriesszal 2011 és 2013 között, illetve Kanye Westtel (jelenleg Ye néven ismert) 2014 és 2022 között. Utóbbihoz hét hónapos jegyesség után ment feleségül az olaszországi Firenze Fort di Belvederében. A barátnője, Lana Del Rey is fellépett a ceremónián.

10. Kim hithű keresztény, és egyszer kifejezte abbéli szándékát, hogy a barátaival Biblia-tanfolyamot indítson. Jár a vasárnapi istentiszteletekre, és sokat adakozik a templomának.

11. Bár bulizós lánynak tartják, valójában nem szereti az alkoholt.

12. 2010 óta krónikus pikkelysömörben szenved, ahogy az édesanyja, Kris is.

13. 2004-ben Brandy Norwood énekesnő stylistjaként dolgozott, később pedig a színésznő Lindsay Lohan személyi bevásárlója és stylistja lett.

14. Élete során olyan ismert férfiakkal jött össze többek között, mint Reggie Bush, Miles Austin, Ray J, Nick Cannon, Nick Lachey, Gabriel Aubry (Halle Berry lányának apja), 50 Cent, Usher, Cristiano Ronaldo, John Mayer vagy Pete Davidson.

15. Hatalmas rajongója Jennifer Lopeznek és a szintén örmény-amerikai énekesnő-színésznőnek, Chernek. Állítása szerint fiatalkorától kezdve Jennifer Lopez stílusát utánozta, és próbált olyan testalkatot összehozni magának, mint amilyen az övé.

16. 2016. október 2-án, a párizsi divathéten való részvétele alatt kirabolták őt a hotelben, ahol megszállt. Öt, rendőrnek öltözött személy hatolt be a szobájába, megkötözték, és bekötötték a száját, majd 10 millió dollár értékű ékszert loptak el tőle. Kim, akit betettek a kádba, fizikailag sértetlen maradt, és állítólag az életéért könyörgött. Sikerült kiszabadítania a kezét, és segítségért kiáltott. A tolvajok elmenekültek.

17. Kim beismerte, hogy a 2016-os incidens óta csak hamis ékszereket visel nyilvános helyeken. Emellett nem tart otthon sem valódi ékszereket.

18. Négy gyermeke született Kanye Westtől: 2013-ban North West nevű lánya, 2015-ben Saint West nevű fia, 2018-ban Chicago West nevű lánya és 2019-ben Psalm West nevű fia. Saint születése után az orvosok azt mondták Kimnek, hogy életveszélyes lenne számára egy újabb szülés, így Chicago és Psalm már béranya segítségével jöttek a világra.

319. Tinédzserként nagy rajongója volt Drew Barrymore-nak és a Spice Girlsnek is, gyakran öltözött be a kedvence, Posh Spice, azaz Victoria Beckham ruháiba.

20. Régebben konzervatív republikánusnak tartotta magát, de azóta átállt a demokraták oldalára.

21. A kedvenc filmjei az 1995-ös Spinédzserek és a 2004-es Szerelmünk lapjai.

22. Távoli unokatestvére Ellen Degeneresnek, Louisa May Alcott írónőnek, Ted Dansonnak, John Adams és John Quincy Adams elnököknek közös ősük, Thomas Gardner III révén. Edward Frost nevű ősén keresztül szintén távoli unokatestvére Jane Fondának, Henry Fondának, George W. és George H. W. Bush elnököknek, illetve Liv Tylernek és Steven Tylernek. Edmund Rice nevű ősén keresztül távoli rokona Calvin Coolidge elnöknek, Matt Damonnak, az író Edgar Rice Burroughs-nak, valamint Lucille Ball és Elisabeth Shue színésznőknek. Hugh Mason nevű ősén keresztül pedig távoli unokatestvére Kate Uptonnak, Carole Lombardnak és az író Tennessee Williamsnek.

23. 2009-ben Arany Málna-díjra jelölték a legrosszabb női mellékszereplő kategóriában a Katasztrófafilm című borzalmas vígjátékban nyújtott alakításáért. Ő azonban nem sértődött meg ezen, sőt, hízelgőnek találta. „Már a jelölés is megtiszteltetés! LOL!” – írta egy bejegyzésében.

24. 2010-ben a Maxim magazin a legszexibb nőket soroló Hot 100 Women nevű listáján a 9. helyet szerezte meg.

25. 2017 végén carpalis alagút szindrómát diagnosztizáltak nála.

26. A kedvenc zenei előadói között szerepel Jennifer Lopezen és Cheren kívül Alicia Keys, Usher, Taylor Swift, Lady Gaga és Beyoncé.

27. Ő volt a világ történelmének legjobban kereső valóságshow-sztárja. A Forbes szerint csak a 2016-os bevétele 51 millió dollár volt, amely interjúdíjakból, a ruhakollekciójából, a parfümértékesítéséből, a tévés szerepléseiből és a filmszerepeiből állt össze. Azóta megelőzte őt a húga, Kylie Jenner.

28. A kedvenc tévéműsorai a Szex és New York, a The Oprah Winfrey Show és Bűnügyi akták.

29. A kedvenc szupermodelljei Cindy Crawford és Linda Evangelista.

30. A kedvenc könyvei Mitch Albomtól a Keddi beszélgetések életről és halálról, valamint Rick Warrentől a Céltudatos élet.

31. Keresztneve, a Kimberly egy angol név, amelynek jelentése „a királyi erdő fájából”.

32. Sokan kritizálták azért, mivel 2023 májusában átverekedte magát az amerikai forgatókönyvírók sztrájkja alatt a tüntetők egy csoportján, hogy leforgathassa a jeleneteit az Amerikai Horror Story című sorozatban.

33. Hat piercingje van: egy a köldökén, egy a jobb fülében és négy a bal fülében.

34. Egykor azzal vádolták, hogy ő maga „hívta magára” a lesifotósokat, de Kim ezt tagadta. Azt azonban beismerte, olyan előfordult, hogy szándékosan ment el bizonyos helyekre, amelyekről tudta, hogy fotósok lesznek ott.

35. Megbánta a szexvideóját, amit akkori pasijával, Ray J-jel készített, és amely nem sokkal később „közkincs” lett az interneten. „Ezzel kell élnem az életem hátralévő részében. Ez olyasvalami, ami folyamatosan a fejem felett lóg. Valószínűleg az egyetlen dolog, amiről azt kívánom, bárcsak ne létezne. Ha törölhetnék valamit az életemben elkövetett hülyeségeimből, akkor valószínűleg ez lenne az” – mondta erről.

36. Sokan nem tudják róla (vagy nem vették észre), de van egy szeplő a jobb szemgolyóján.

37. Annak, aki főzni szeretne neki, ügyelnie kell arra, hogy a menüben ne legyen koriander, mustár, paprika, kék sajt vagy vörösbársony-torta, ezeket ugyanis ki nem állhatja.

38. Óriási rajongója Elizabeth Taylornak. A színésznő halála után Kim 65 000 dollárt költött ékszerekre Taylor hagyatékának aukcióján, sőt, majdnem megvette a házát is.

39. Amellett, hogy retteg a striáktól, még kartonpapír-fóbiája is van. Például utálja a starbucksos poharak kartonhüvelyét, és ha valaki leveszi azt neki, még a szobát is el kell hagynia, annyira gyűlöli a hangját. „Számomra olyan, mintha körmök kaparnának egy táblán. Utálom a kartont.”

40. A hétköznapi emberekkel ellentétben Kim egyáltalán nem fél a méhektől, sőt, fiatalabb korában sokszor meg is fogta őket, és játszott velük. És soha nem csípték meg. A pókoktól viszont irtózik.

41. Saját bevallása szerint félig nyitott szemmel szokott aludni, ez pedig a frászt hozza az emberekre.

42. Bár 20 éves korában még ejtőernyőzött, ma már azonban fél a magasságtól.

43. Kimet sokan, sokszor vádolták azzal, hogy a testének kvázi minden porcikája átesett már valamilyen plasztikai műtéten, ő maga azt mondta, hogy néhány botoxkezelésen kívül semmiféle szépészeti beavatkozása nem volt.

44. Állítása szerint csak ötnaponta szokta megmosni a haját, mert szerinte így marad egészséges állapotban.

45. Hogy távol maradjon a lesifotósoktól, 2017-ben Kim meglepte a férjét, Kanye Westet a születésnapján egy saját, kibérelt szigettel a Bahamákon. 2020-ban, a 40. születésnapjára Kim szintén bérelt egy szigetet a barátai és a családja számára, ahol bálnákat figyeltek, kajakoztak, és filmeket néztek a tengerparton. A rajongói azonban nem voltak elégedettek a drága születésnapi bulival, mivel az a 2020-as Covid-világjárvány kellős közepén került megrendezésre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Meghalt a Limp Bizkit alapító basszusgitárosa
Sam Rivers 48 éves volt. A zenekar nem közölte a basszusgitáros halálának okát.


48 éves korában elhunyt Sam Rivers, a Limp Bizkit alapító basszusgitárosa, írja a BBC. A zenekar jelentette be a tragédiát, a halál okát nem közölték.

Sam Rivers 1994-ben csatlakozott Fred Durst, John Otto és DJ Lethal mellé, amikor megalapították a Limp Bizkitet. A nu metal korszak egyik meghatározó formációjának basszusgitárosaként a 2000-ben megjelent, világsikert hozó Chocolate Starfish and the Hot Dog Flavored Water album idején kapta meg a Gibson legjobb basszusgitárosnak járó díját.

A zenekar közlése szerint Rivers személyisége és játéka alapvetően határozta meg a csapat hangzását: a dalok lüktetését, a káoszban a nyugalmat, a hangzás lelkét látták benne. A búcsúsorokból kiderül, hogy

nemcsak zenésztársukat, hanem egy különleges alkotót is elvesztettek.

Rivers 2015-ben egészségi okokból időlegesen visszavonult. Elmondása szerint a túlzott alkoholfogyasztás következtében kialakult májbetegséggel küzdött, az orvosi tanácsokat követve felhagyott az ivással, és sikeres májátültetésen esett át.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
18 évesen nyitott saját edzőtermet, Predatornak pici volt, majd kokainfüggő és bipoláris lett – Jean-Claude Van Damme 65 éves
„Én vagyok a karate Fred Astaire-e” – mondta magáról a harcművészetekben és a balettben is jártas akciósztár, a pörgőrúgás mestere, a „brüsszeli muszkli”.


1960. október 18-án született a brüsszeli Berchem-Sainte-Agathe nevű településen egy bizonyos Jean-Claude Camille François Van Varenberg, aki minden beszámoló szerint félénk és érzékeny fiúcska volt. Szeretett képregényeket olvasni, és csodálta a szuperhősök, például az Ezüst Utazó fizikumát. 12 éves korában apja, Eugène, aki virágárusként dolgozott, elvitte őt a legközelebbi karateiskolába. A volt edzője szerint gyenge volt, alacsony és szemüveget hordott, de nagyon akart tanulni. A szigorú edzésprogramnak köszönhetően végül izmos testalkatú lett, de ez nem volt elég neki. Miközben tinédzserként a szülei boltjában dolgozott, felfigyelt egy vonzó, idősebb nőre, aki rendszeresen járt oda. A nő, egy bizonyos Monette Loza a sarkon lévő balettiskolát vezette, ahova Jean-Claude is beiratkozott. „Rendkívül rugalmas volt, például tudott spárgázni, ami férfiaknál elég ritka. Azt mondtam neki: »Végre! Valaki, akit valóban táncossá tudok nevelni.« »Nem akarok táncos lenni. Sok pénzt akarok keresni« – válaszolta.”

Jean-Claude tehát egyszerre járt balett- és karateórákra, az előbbit öt éven keresztül tanulta, gyakorolta, Loza szerint pedig profi táncos is válhatott volna belőle. Ő azonban Amerikába vágyott.

Miután részt vett egy floridai karateversenyen, meglátogatta a híres kaliforniai Gold’s Gym edzőtermet, ez régi vágya volt. Otthagyta az iskolát, és az apja segítségével saját edzőtermet nyitott Brüsszelben, California néven. Mindössze 18 éves volt ekkor. Chuck Norris hatalmas rajongójaként – aki eleinte sztárokat oktatott harcművészetekre, majd ő is sikeres színész (és mémlegenda) lett – Jean-Claude a klubját felkereső embereknek azt mondta, hogy egy nap ő is filmsztár lesz.

Az alacsony vadász

1979-ben aztán Hongkongba utazott, hogy megpróbáljon betörni az ott virágzó harcművészeti filmiparba. Mivel azonban nem járt sikerrel, 1981-ben 2000 dollár készpénzzel a zsebében Los Angelesbe költözött. Sofőrként, szőnyegfektetőként, kidobóként és pizzakihordóként dolgozott, bérelt autóban aludt, és az edzőteremben zuhanyozott, mígnem egy véletlen találkozás Chuck Norrisszal egy kisebb szerepet eredményezett neki az 1984-es Ütközetben eltűntben. 1983-ban egy családi barátjuk után vette fel a Van Damme vezetéknevet.

Corey Yuen harcművészeti filmje, a Karate tigris – Nincs irgalom 1986. május 2-án debütált, ebben játszotta az első jelentős szerepét, az orosz főgonoszt. Majd John McTiernan rendező kérte fel őt, hogy játssza el a földönkívüli lényt az 1987-es Ragadozóban (Predator). Az első elgondolás szerint ugyanis a harcművészeti tudását felhasználva az idegent egy fürge, nindzsaszerű vadászként képzelték el (és még teljesen más volt a dizájnja is), de Van Damme néhány forgatási nap után kilépett a filmből. Folyamatosan panaszkodott, hogy a szörnyjelmez túl meleg, és elájul tőle, illetve állítólag azt is kifogásolta, hogy csak és kizárólag ebben a jelmezben jelenhet meg a kamerák előtt. Ezenkívül az is nyilvánvalóvá vált, hogy egy fizikailag jóval megtermettebb színészre van szükség, hogy a lény fenyegetőnek tűnjön az izompacsirtákból (Arnold Schwarzenegger, Carl Weathers, Jesse Ventura stb.) álló zsoldoscsapat számára. A szerepet így végül a 218 centiméter magas Kevin Peter Hall vette át tőle. A Ragadozó sikere után a 177 centis Van Damme egyébként azt mondta, nagyra értékeli a filmet, és nem bánja, hogy elszalasztotta a szerepet. De nem sokkal később eljött az ő ideje is.

Túl a csúcson

Öt évvel Belgium elhagyása után még mindig nem került közelebb álmai megvalósításához, 1986-ban ezért egy olyan lépést tett, amellyel Hollywood legendájává vált: amikor meglátta a befolyásos akciófilmes rendező-producert, Menahem Golant (A nindzsa színre lép, Bosszúvágy II, Amerikai nindzsa, Szökevényvonat, Delta Kommandó, Kobra, Túl a csúcson, He-Man – A világ ura stb.), amint éppen kilépett egy Beverly Hills-i étteremből, egy 360 fokos rúgást indított felé, és csak egy hajszálnyira állt meg az arcától.

Golan erre odaadta Van Damme-nak a névjegyét, és megkérte, hogy másnap keresse fel az irodájában. A találkozó végül a hőn vágyott áttöréshez vezetett: pontosabban a Véres játék (1988) című filmhez, amelyben a valódi underground harcművészeti bajnokot, Frank Duxot alakította.

A film meglepetésszerű sikert aratott, mindössze 1,5 millió dolláros költségvetésből 35 millió dollárt hozott. Ezután pedig sorra jöttek a szerepek, és Van Damme egyre komolyabb pénzeket kezdett keresni: 75 ezer dollárt a Börtöncsapdáért (1990), 600 ezret a Dupla dinamitért (1991), másfél millió dollárt a Tökéletes katonáért (1992), 3 és fél milliót John Woo hollywoodi debütálásért, a Tökéletes célpontért (1993), 5 milliót az Időzsaruért (1994), a csúcsgázsija pedig 8 millió dollár volt, amit a Street Fighter – Harc a végsőkigért (1994) kapott. Vagyis a szemüveges, vézna fiú a kilencvenes évekre a világ egyik legnagyobb akciósztárjává vált.

Botrány botrány hátán

Az ezredfordulóig kitartott A-kategóriás akciósztárként, hiszen még a magyaországi mozikba is bekerültek a filmjei: az 1995-ös Hirtelen halál, az 1996-os A kalandor, amit ő maga rendezett, az 1996-os Mindhalálig, az 1997-es Nyerő páros Dennis Rodmannel, az 1998-as Rajtaütés, az 1998-as A légiós, illetve utoljára az 1999-es Tökéletes katona: A visszatérés. Ez utóbbi azonban már eléggé B-kategóriás produkció volt, s a 2000 utáni filmjei már mind a videótékák polcain vagy egyenesen a tévék képernyőin kötöttek ki, egészen a 2012-es A feláldozhatók 2-ig.

S bár időnként előáll valami nagyobb volumenű projekttel – pl. JCVD, Kung Fu Panda 2-3 vagy a Jean-Claude Van Johnson című sorozat, illetve második rendezése, a 2010-es The Eagle Path sem sikerült rosszul –, alapvetően máig megmaradt a B-kategóriás akciósemmiségek szintjén.

De nem is volt véletlen a szakmai leépülés, hiszen a kilencvenes évek második felében elég sok botrány kapcsolódott hozzá.

1996-ban beismerte, hogy kokainfüggő, és bevonult a Los Angeles-i Daniel Freeman Marina Kórházba, ahonnan egy hét múlva kijött. Akkori, szám szerint negyedik (!) felesége, Darcy LaPier elvált tőle, azt állítva, hogy Van Damme a drog hatása alatt bántalmazta őt, és azzal fenyegette, hogy elrabolja fiukat, Nicholast, és elhagyja az Egyesült Államokat. Van Damme egyértelműen legrosszabb éve pedig 1998 volt: újra a kokainhoz nyúlt, egyik korábbi kaszkadőre, Chuck Zito megverte őt egy New York-i night clubban (amiért bántotta LaPiert), egy kaliforniai bíróság pedig havi 27 000 dollár gyerektartást és további 85 000 dollár tartásdíjat ítélt meg LaPiernek.

Ugyanebben az évben ráadásul bipoláris zavarral diagnosztizálták. 2011-ben erről ezt nyilatkozta egy interjúban: „Néha szeretni, néha utálni fogtok. De mit tehetek? Nem vagyok tökéletes. Extrém bipoláris vagyok, és gyógyszert szedek rá. Fiatalkoromban is már szenvedtem ezektől az erős hangulatváltozásoktól. Reggel, amikor iskolába mentem, az ég kék volt, de számomra fekete. Annyira szomorú voltam.”

A legutóbbi balhéig pedig nem is kell régre visszamenni, ugyanis 2025 áprilisában Van Damme-ot a román szervezett bűnözés és terrorizmus ellen nyomozó hatóság azzal vádolta, hogy részt vett öt román nő emberkereskedelmében, amely állítólag Cannes-ban történt. A színész ügynöke szerint a vádak abszurdak és alaptalanok, hivatalos vádemelés egyelőre nem történt az ügyben.

Na de hogy is volt ez a feleségekkel?

Van Damme eddig ötször nősült, négy különböző nővel. Első ízben 20 évesen, 1980-ban vette feleségül Maria Rodriguezt, akivel négy évig voltak utána együtt, 1984-ben váltak el. Majd 1985-ben jött Cynthia Derderian, aki csupán egy évig volt a felesége.

’87-ben jött aztán a nagy szerelem a testépítő Gladys Portugues személyében, akitől két gyermeke született, Kris (1987) és Bianca (1990). 1992-ig voltak együtt, akkor vált el harmadszor is (32 évesen) az akciósztár.

Ezután kezdett viszonyt a fent említett Darcy LaPier színésznővel, 1994-ben került sor a menyegzőjükre. Ebből a házasságból is született Nicholas nevű fia 1995-ben. Ugyanebben az évben azonban Jean-Claude megcsalta a nejét, méghozzá Kylie Minogue-gal, akivel a Street Fighterben játszottak együtt, a thaiföldi forgatás során bolondultak egymásba egy rövid időre. LaPier azonban, aki akkoriban épp terhes volt Nicholasszal, csak akkor szerzett tudomást a viszonyról, amikor Van Damme 2012-ben nyilvánosan beismerte azt, de akkor már 15 éve nem volt a felesége, vagyis nem ezért vált el tőle, hanem az állítólagos bántalmazás miatt.

Van Damme utoljára (eddig) 1999-ben mondta ki a boldogító igent, méghozzá újra Gladys Portuguesnek, akivel azóta is együtt vannak, idén júniusban ünnepelték a második házasságuk 26. évfordulóját.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Pitbull Budapestre jön: A Puskásban lép majd fel, hamarosan indul a roham a jegyekért
Az I’m Back! turné a korábbi koncertsorozat hangulatát viszi tovább, nagyobb show-val, illetve jobb vizuális effektekkel és pirotechnikával. Pitbull először jön Budapestre.


Hosszú karrierje alatt még nem járt nálunk, így először ad magyarországi arénakoncertet Pitbull, aki az I’m Back turnéjának állomásai közt talált helyet a budapesti Puskás Arénának, és Lil Jont is magával hozza.

„Kopaszsapkákat bekészíteni!” - írja a Facebookon tett bejelentés mellé a szervező Live Nation. A kiadó oldala szerint a teljes körű jegyértékesítés október 24-én délben indul - ezt megelőzően a regisztrált tagok férnek hozzá elővételes belépőkhöz, október 22-én 12 órától.

A Give Me Everythinggel vagy éppen a Timberrel világhírűvé vált zenei producer show-jában közreműködik a zenekara, a The Agents, és színpadra lép a The Most Bad Ones tánckar is.

Akinek viszont a műfaj rajongói még jobban örülnek majd, az az előzenekarként érkező Lil Jon, hiszen így két világsztár jelenik meg a Puskás Aréna színpadán.


Link másolása
KÖVESS MINKET: